Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-08 / 159. szám

1978. július 8. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Kombájnra kerülni kitüntetés Tiszalökön is túl vannak a rajton A kombájnok kedden in­dultak ki a földekre. Próba­vágást végeztek, s szerdán, már teljes nagyüzemben dol­goztak a tiszalöki Szabadság Termelőszövetkezet 68 hek­táros Meggyágó ősziárpa- tábláján. Megkezdődött az aratás. — Ebben a hónapban ki­tart a búza meg az árpa — kezdi a beszélgetést Szele Tibor növénytermesztési fő­ágazat-vezető, s végignéz a majd 500 méter hosszúságú táblán, ahol kilenc kombájn végzi munkáját. — Tizen­nyolc munkanapra terveztük a kalászosok betakarítását, de ez nagyban függ az idő­járástól. Alighogy elkezdték az ara­tást, hatalmas zuhé kereke­dett, s pillanatok alatt leesett vagy 5 milliméter csapadék. Aztán mintha mi sem történt volna, újból hetedmagával sütött a nap, enyhe szél fújt. A csapadék gyorsan megszá­radt, a vizes kalászokból is kifújta a szél a nedvességet, csak a növény töve maradt vizes. így az első napon két­szer kezdték az aratást. — Jól kezdődik ez az ara­tás, de sebaj, minden jó, ha a vége jó — folytatja nevetve a főágazat-vezető. — Komoly kiesést most még nem oko­zott. A próbavágáskor 24 százalékos volt a nedvesség- tartalom. Az eső ellenére most sem magasabb. Persze, minden szemet szárítóba vi­szünk. A szövetkezetben 1100 hek­tár a kalászosterület. Ebből 930 hektár a búza, s a többi az őszi árpa. Jól teleltek, csak a tavasz tizedelte meg az állományt. Kilencven hek­tárt pusztított ki a belvíz. Szerelő a kombájnos Az első nap egy kicsit a bejáratás időszaka. Habár a vezetők már régi kombájno- sok, azért egy-két fordulat kell, hogy ismét úgy menjen a munka, ahogyan egy évvel ezelőtt abbahagyták. A táb­la szélén az első vágás után kiállt egy SZK—5-ös. Na nem azért, mert elromlott, csak a vágószerkezetét állították be. Egy-két ' csavarhúzás, láncfeszítés után újból ké­szen áll az aratásra. telik a magtartálya. A vezető megállítja a gépét, s már jön is a szemszállító. Az ürítőcső vastagon ontja magából a ki- csépelt terményt. Posta Já­nos a pótkocsi tetején iga­zítja a szemeket, hogy egyen­letes legyen az eloszlás. Az eső nem emelte az árpa nedvességtartalmát. Ezt vizs­gálja Szele Tibor növény- termesztési főágazat-vezető. — Ez az első fuvarom — mondja —, erre a pótkocsira hat ürítés fér. Még két ürí­tés és irány a szárító. Jól megpakolva van rajta 12—14 tonna. Ezután a kis eső után vigyázni kell, óvatosan ve­Csizmarik Mihály már a harmadik fordulót végzi. — Nedves az alja, nem úgy megy a masina, ahogyan sze­retnénk — mondja a gép zú­gását túlharsogó hangon. — Ez persze egyáltalán nem za­var senkit sem, végezzük a munkánkat, észre sem véve ezt a kis nehézséget. Egy pár nap múlva jobb lesz. Meg különben is az árpát gyorsan levágjuk, a búzát könnyebb lesz, jobban is szeretem. An­nak a törekje nem csípi az ember hátát. A rövid pihenő után Csiz- marik Mihály fürgén ugrik a piiótaülésbe, indít és las­san porfelhőbe burkolózva eltűnik a szem elől. — Szorgalmas emberek, jó aratók a mi tagjaink — To­rnán Ferencnek, a gépjavító­műhely vezetőjének a szavai ezek. — Minden túlzás nélkül állíthatom, nálunk kitünte­tést jelent kombájnra kerül­ni. Meg is fizetjük a mun­kájukat. Kérdezze csak meg — és megállítja az arra jövő SZK—6-ost, amelynek Szabó Ferenc a vezetője. — Második éve aratok — mondja. — Szeretem és a nyár már elképzelhetetlen lenne számomra kombájno­zás nélkül. Tavaly 10 ezer fo­rint felett kerestünk. Most sem lesz kevesebb. — Nem rossz pénz, de aki irigyli, próbáljon meg 35 fo­kos hőségben reggeltől estig aratni — beszél ismét Tornán Ferenc. Az ebédet a szövetkezet szállítja a tiszalöki étterem­Nedves még az alja, nem úgy megy a masina, ahogyan sze­retnénk — Csizmarik János kombájnos. bői. Mindenki másfél adagot kap, utána hűsítő és kávé is jár. Sipos Béla LEHETNE JOBBAN ? A megye további dinami­kus fejlődése attól függ, mennyire javul a gazdasá­gi munka színvonala, ho­gyan tudják hasznosítani az anyagi és szellemi erőfor­rásokat. Csak a termelé­kenység növelésével, a ter­mék. és termelésszerkezet­nek az eddiginél gyorsabb ütemű változtatásával lehet a piaci igényekhez jobban alkalmazkodó termelést megvalósítani — állapítot­ta meg a megyei pártbi­zottság 1977. december 14-i határozata. Ezért kérde­zünk meg munkásokat és vezetőket, hogy lehetne jobban dolgozni, gazdál­kodni? A munkaidő kihasználása — Az utóbbi időkben sok, a hasznos munkaidő növe­lését célzó intézkedést hoz­tunk a Szabolcs-Szatmár megyei Építőipari Vállalat­nál. Szándékunk a kieső idők csökkentése és ezáltal a termelékenység növelése, hiszen a kettő egymástól elválaszthatatlan fogalom. — Egyik ilyen lépésünk a központi tüdőszűrések megszervezése volt. Meg­szűnt az a régi módszer, hogy a tüdőszűrésre köte­lezett dolgozók egyenként mentek el a rendelőbe: ehelyett most a rendelő jön hozzánk. Vagyis, a megyei tüdőgondozó intézet a köz­ponti munkahelyeken végzi el az átvilágítást. — Ugyancsak az orvosi ellátás körébe tartozik az is, hogy megszerveztük a havonkénti kötelező táp­pénzes ellenőrzést. Ez azt jelenti, hogy minden hó­napban berendeljük a táp­pénzeseket felülvizsgálat­ra. Ennek eredménye vá­rakozáson felüli volt, Má­jusban például negyven dolgozó el sem jött a vizs­gálatra, azonban másnap a munkahelyén jelenkezett, egészségesen. További ti­zenkét munkást — noha a táppénzes papírjuk még hosszabb időre szólt — a vizsgálatot vezető főorvos írt ki‘azonnali hatállyal. RACSKÓ TIBOR — Megpróbáltuk elejét venni a termelési tanácsko­zások, valamint a szakszer­vezeti taggyűlések miatti időveszteségeknek is. Ez — vizsgálódásunk szerint — egy embernél évi tizennégy órai munkakiesést okozott, ami vállalati szinten évi félszáz ezer munkaóránál többet tesz ki. A huszonhá­rom dolgozó teljes évi mun­kaidejét kitevő veszteséget úgy tüntetjük el, hogy a kiesett órák ledolgozására kötelezzük a dolgozókat. — A hasznos idő növelé­sének eszköze az új mun­kásjáratok beindítása, va­lamint a folyamatos mun­karend minél szélesebb kö­rű bevezetése. — Mindez persze nem valamilyen, a dolgozótól független vállalati érdeket szolgál. Mert ha a gazda­sági szabályozók biztosítot­ta évi 6 százalékos bérfej­lesztést 7—7,5 százalékra akarjuk emelni, akkor ezek az intézkedések kimondot­tan a dolgozók anyagi hely­zetének javulását segítik. Ugyanis a bérfejlesztés nö­veléséhez az szükséges, hogy minden dolgozónk évi 1960 óra hasznos munka­időt tudjon teljesíteni. Vé­gül a még jobb intézkedé­sek érdekét szolgálja a vál­lalati szervezési osztály létrehozása is. Elmondta: Racskó Tibor, a SZÁÉV munkaügyi osz­tályának vezetője. Lejegyezte: Speidl Zoltán Havanyecz József még csak 28 éves, de már hét éve arat. — SZK—4-essel kezdtem a kombájnozást, három éve nyergeltem át erre az ötös­re. Nálunk a szövetkezetben szerelők a kombájnosok. Ez régen bevált, jó gyakorlat. Télen és tavasszal magunk­nak javítjuk, tudjuk, ezt fogjuk hajtani az aratáskor. Ez mindenkit sarkall a lel­kiismeretes munkára. Ha cserbenhagy a kombájn, csak magamat szidhatom, én va­gyok a felelős. Ilyen még nem fordult elő. A hatalmas, barna testű óriások egymás után men­nek, vágják az árpát. Mellet­tük haladnak a szemszállító gépjárművek. A kombájn automatikusan jelzi, ha meg­Császár Sándor kombájnos és Vigh János szerelő az SZK—5-ös vágószerkezetét állítja be. zetni az MTZ-t, nehogy el­süllyedjen, mert akkor egy darabig kényszerszünetre marasztal a sár. Harmincöt fok Dél körül megérkezik az utolsó kombájn is a telepről, beáll az árpába, vezetője, Er­dős László próbaként még egyet-kettőt forgat a motol­lájával és elindul a végtelen­nek tetsző táblán. Addig Már nyelvemen a kérdés —, amikor kezet szo­rítunk a néhány napja nyugdíjba ment Danes Jó­zseffel, — örül-e, hogy ez a nap is eljött. Aztán meggon­dolom, eszembe jut a válasz, egy munkásember mondta, amikor ugyanezt kérdezték. S ő visszakérdezett, „mondja meg, annak örüljek, hogy megöregedtem...?” Bárhogyan is van, legyen meg a munka gyümölcse, a jóban, rosszban megélt dol­gos élet, mégis fájdalmas, ha azon veszi magát észre az ember, elszálltak a fiatal évek. Mint egy robogó gyors­vonat. Csodálkozni, megle­pődni, sajnálkozni sem volt idő. Mert olyan volt a kor. Gyermekéveiről kérdezem inkább Danes Józsefet, de az elején elvétem. Ügy találtam kérdezni, hogy szabolcsi szü­letésű-e. Nem, szatmári va­gyok — igazít ki. Mándon, ebben az alig háromszáz lel­kes szatmári faluban szület- tett, ősei valamikor az erdé­lyi medencéből érkeztek. Hárman voltak tetsvérek, ő a legidősebb. Gyermekkora olyan volt, mint a többi, nincstelen falusi gyermeké. Azzal a különbséggel, hogy apját egy baleset csaknem nyomorékká tette, s ő állt a helyére. Tízéves korában ka­pál, „búzafőt” szed, amit el­hullattak az aratók. Tizen­hat éves korában az apja he­lyett már vágja a rendet, ka­szál. Egy év múlva pedig a nyakába veszi a kubikos ta­liga gurtniját. A penyigei vasúti töltésnél vállal munkát. A keserves évek megszépítő varázsa mo­solyt csal az arcára. Azt mondja: egy másik legény­emberrel Csepelyi Antival csak ők bírták felnyomni a talicskát a négy méternél magasabb töltésre. Ekkor 1938-at írtak. Danes József 1943. október 3-ig kubikolt. Építette a Penyigétől Jánk- majtisig kanyargó, harminc kilométeres Csomota-csator- nát. Aztánt jött a háború, front, hadifogság Szaratov mellett. Jól jött a kubikos tudomá­nya, mert egy gázvezeték ágyát mélyítették, sokadma­gával. Negyvenhat szeptem­ber 1-én jött haza. Napok múlva megválasztották UFOSZ-titkárnak. Az új földhöz juttatottak szervezeté­ben kezdte, amikor a szavak­nál is többet értek a cövekek. Házhelyet osztottak az egy­házi birtokból. Ez most a ti- szabecsi út, ahol szép házak állnak. Emlékezetes dátumot em­lít ezután, 1947. március 1-ét, ekkor lépett a pártba. Fábián Bertalan bácsi buzdítására, aki a községben a párttitkár volt. Innen már, — azt is mondhatnánk —, nem ren­delkezett magával. A szolgá­lat következett, amelyet vál­lalt. Nem az elmélet, de a kubikos, szegényparaszf múlt volt az elindítója. Csengerben kezdte a párt­munkás szolgálatát, 49-ben. Biciklin, szekéren, gyalog járta a községeket. Bekerült az akkori Szatmár megyei pártbizottságra, Mátészalká­ra, politikai munkatársnak. Pártiskola, tsz-elnökképző, fegyelmi referensi beosztás. Aztán újra Csenger, a járási pártbizottság első titkára lett. Ekkor már 1954-et írtak. A megyében az elsők között itt láttak hozzá a nagyüzemi gazdálkodás megalapozásá­hoz. Danes József keveset aludt abban az időszakban, vendég volt otthon. Élete javát Csengerben és a járás községeiben élte le, megszokta, később megsze­rette a politikai munkát. Az is ott-tartotta, hogy az em­berek — még akikkel vitája is volt — azt mondták, örök­ké köztük maradhat, nem tett semmi olyat, amit kifo­Szilgálat Szamárért gásolhattak volna — emlék­szik arra az időszakra, ami­kor mégis búcsút mondott Csengernek. Megszűnt a já­rás, gazdag pártmunkási ta­pasztalataira a mátészalkai járásban lett szükség. Itt-töl- tötte be először a városi, majd a járási első titkári tisztet. Egészen a közeli na­pokig. Az utóbbi két-három év­ben — jegyezte meg— már nagyon érezte a viharos évek nyomait. Az emberi szerve­zet is lassan benyújtja a számlát. A megerőltető, pi­henésre alkalmat nem adó pártmunkásélet megfárasz- totta. A felettes szerveket arra kérte, engedélyezzék, hogy nyugdíjba mehessen. A szatmári végekről indult parasztfiú, Danes József ne­ve mögé ezután oda kell ír­ni: nyugdíjas. A magas ki­tüntetés — a „Szocialista Magyarországért” érdemrend — úgy érzi, nemcsak neki, hanem valamennyi munka­társának is szól, akikkel az évek, évtizedek során együtt dolgozott, hogy szebb legyen a szatmári emberek jelene és holnapja. B úcsúzáskor hozzáteszi: — A kitüntetés a fe­leségemnek is szól, aki végig kitartott, vállalta az otthoni munkát, az egyedül­létet is. Ez igen-igen nagy dolog... Páll Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents