Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-07 / 158. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. július 7. (Folytatás az 1. oldalról) A felszabadult alkotó lég­kör alapja, legfőbb forrása pártunk nyílt — a keletkező ellentmondásokat és nehéz­ségeket is feltáró — marxis­ta—leninista politikája. Az, hogy népünk magáénak vall­ja, helyesli és tettekkel tá­mogatja ez a politikát. En­nek köszönhetjük, hogy a ko­rábbinál jóval nehezebb gaz­dasági körülmények között — előre látott és nem várt nehézségekkel megküzdve — a magunk elé tűzött felada- tok nagy részét teljesítettük. Miközben a világ tőkés or­szágaiban tovább tart évmil­liókat sújt a társadalmi-gaz­dasági válság, mint a többi szocialista országban, ha­zánkban is növekedtek a ter­melőerők, teljes a foglalkoz­tatottság, emelkedett az élet- színvonal, bővültek a tudo­mány és a kultúra anyagi alapjai, töretlenül folytató­dott a fejlett szocialista tár­sadalom építése. Amikor szocialista fejlő­désünk eredményeiről szó­lunk és tisztelettel illetjük munkásosztályunk, szövetke­zeti parasztságunk, értelmi­ségünk odaadó munkáját, az igazságnak teszünk eleget. Ugyanakkor tudatában va­gyunk, hogy még nagyon sok a javítanivaló és a megoldat­lan feladat. S amint arról mór nemegyszer nyíltan szóltunk, a gyorsan változó világ olyan követelményeket állít elénk, amelyeknek csak akkor felelhetünk meg, ha még nagyobb felelősséggel, igényesebben, szervezetteb­ben és fegyelmezettebben dolgozunk. Mély meggyőző­désünk: népünk vállalja a nagyobb feladatokat és ké­pes azok sikeres megoldásá­ra. Mi, akik a kormányban dolgozunk, legfőbb és meg­tisztelő kötelességünknek azt tartjuk, hogy munkánkkal kedvező feltételeket biztosít­sunk társadalmi feladataink eredményes megoldásához. A mércét magasabbra kell emelni Növekedett társadalmunk tettrekészsége Tisztelt országgyűlés! Amikor munkaprogramun­kat 1975-ben előterjesztettem, bizalmat és támogatást kér­tem a kormány számára. Most jó érzéssel mondhatom, egyikben sem volt hiány. Munkánkhoz folyamatosan jelentős segítséget kaptunk az országgyűléstől és bizott­ságaitól. Mindvégig éreztük a párt vezető testületéinek és szervezeteinek, a Hazafias Népfrontnak, a KISZ-nek és más társadalmi szervezetek­nek, a tudomány és a kultú­ra intézményeinek segítő szándékát. Az elmúlt évek­ben is szoros és gyümölcsöző volt az együttműködés a kor­mány és a SZOT, a minisz­tériumok és az ágazati szak- szervezetek között. Olykor vitázva, de mindig megtalál­tuk azt a megoldást, ami jól szolgálta közös célunkat, a szocialista építés előrevitelét. Elismeréssel szólhatok a vállalatok, a szövetkezetek és intézmények vezetőinek, dol­gozó kollektíváinak a kor­mány döntéseinek végrehaj­tását elősegítő munkájáról. Azt is megelégedéssel ta­pasztaljuk, hogy a tanácsok egyre jobban végzik saját munkájukat, és mind na­gyobb részt vállalnak az or­szágos feladatok megoldásá­ból is. Érezhetően fejlődött irányító, összehangoló mun­kájuk, döntő többségük kez- deményezően és jól él a na­gyobb önállósággal, mindin­kább bevonja a lakosságot a közügyek intézésébe, egyszó­val helyesnek, járható útnak bizonyult felelősségük és ha­táskörük növelése. Feladataink megoldásában semmi mással nem pótolható erőforrást jelentett számunk­ra is a társadalom megnöve­kedett tettrekészsége, ami­nek oly nagyszerű tanúbi­zonyságai vannak, mint a szocialista munkaverseny- mozgalom, a közös célokért vállalt sok-sok önkéntes tár­sadalmi munka, a fiatalok tízezreinek részvételével év­ről évre megújuló ifjúsági építőtáborok, az egyének és a kisebb-nagyobb kollektí­vák jobbító szándékának al­kotó megnyilvánulásai. A követelmények azonban — mint az élet minden terü­letén — a kormány mun­kájával szemben is gyor­san növekednek, fgy és ebből a nézőpontból vizsgálva sa­ját munkánkban is számos javítanivalót látunk. Minde­nekelőtt azon kell változtat­ni, ami sajnos nemegyszer előfordul, hogy hosszú idő telik el a helyzetfelismerés, a döntés és a cselekvés kö­zött, esetenként pedig lassú, vontatott a döntések végre­hajtása is. Másrészt arra is van tapasztalat, hogy egyes intézkedéseink, jogszabálya­ink nem kellően végiggon­doltak, ezért azokat utóbb módosítani kell. Gazdasági fejlődésünk tényeit elemezve arra a következtetésre jutot­tunk, hogy a központi irá­nyítás még nem érvényesíti elég következetességgel a ha­tékonysági követelményeket és a szükségesnél kevesebb befolyást gyakorol az egyen­súlyi viszonyok alakulására. Nem nyugodhatunk bele, hogy a döntések egy része ma is magasabb fórumon születik, mint ahogy azt az ügy természete indokolja. Emiatt a központi irányítás olykor a felesleges beavatko­zás formáját ölti, átvállalja a helyi vezetés felelősségét. Természetesen adódhat hely­zet, amikor a kormánynak magához kell vonni a dön­tés jogát, össztársadalmi ér­dekből akkor is határozottan és gyorsan cselekednie kell, amikor a dolgok normális menetében egyébként köz­ponti beavatkozásra nem len­ne szükség. Ilyenkor nincs helye a hosszas latolgatás­nak, de a kivételből nem csinálhatunk szabályt. Nem lehetünk elégedettek azzal az állapottal sem, ami az igazgatás számos területét jellemzi. Az ügyintézés gyak­ran nehézkes, fölöslegesen sok a hatósági megkötés, túlzott az adminisztráció. Ezt joggal kifogásolják az ál­lampolgárok, a vállalatok és az intézmények, mert a bo­nyolult és hosszadalmas ha­tósági eljárás időveszteséget, nemegyszer jelentős többlet- költséget okoz. Javítani kell a végrehajtás ellenőrzésének formáit és módszereit is. Ma az ellenőrzésben sok a pár­huzamosság, tömegesen ké­szülnek a kimutatások, be­számoló jelentések, viszont a számonkérés gyakran mégis formális, bátortalan, vagy nem ritkán elmarad a fele­lősségre vonás, ami jogosan sérti a társadalom igazságér­zetét. Mindezek miatt elhatáro­zott szándékunk, hogy továb­bi lépéseket teszünk a kor­mányzati munka javítására, és erre megfelelő programunk van. Amint már utaltam rá, a Minisztertanácsnak érvé­nyes határozatai vannak a döntési gyakorlat, az állam- igazgatási eljárások, az el­lenőrzési rendszer javítására. Előkészületeket tettünk a központi, ezen belül az ága­zati irányítás szerepének és feladatainak pontosabb sza­bályozására. Lépéseket ter­vezünk a fölösleges szerveze­ti párhuzamosságok meg­szüntetésére, ennek kereté­ben felülvizsgáljuk és csök­kenteni fogjuk a túlzottan elszaporodott bizottságokat. A jelenleginél nagyobb mér­tékben kívánunk építeni a vezetők személyes felelőssé­gére és az állami fegyelemre. Tisztelt országgyűlés! Az elmúlt években is a gazdasági építőmunka állí­totta elénk a legnagyobb erő­próbát. A szocialista építés évtizedeire visszagondolva azt mondhatjuk, önmagában véve ebben semmi új nincs. Tapasztalatból tudjuk: min­den fejlődési szakasznak megvoltak a maga nehéz és bonyolult feladatai. Ez igaz. Mégsem túlzás, ha azt állít­juk, ma többről és másról van szó, mert egyidejűleg van jelen, egymást erősíti az a belső okokból és a megvál­tozott világgazdasági hely­zetből fakadó szorító igény, hogy minőségileg magasabb színvonalra emeljük a gaz­dálkodás minden elemét. A minőségi változás szük­séges mértéke olyan nagy, mit csak a társadalom tuda­tos összefogásával, vala­mennyi szellemi és anyagi erőforrásunk teljes mozgósí­tásával érhetünk el. Ezért az elkövetkező években is a gazdasági feladatok megoldá­sára kell összpontosítani erőink legjavát. Most, hogy elérkeztünk a tervidőszak közepéhez, ismét megállapíthatjuk: az ötödik ötéves tervben alapjában vé­ve helyesen vettük számba azokat a világgazdasági és belső folyamatokat, amelyek lényeges befolyással vannak fejlődésünkre, jól terveztük meg az irányt és a feladato­kat helyesen határoztuk meg. A felkészülés is időben meg­történt. A Szovjetunióval és a KGST többi országával a tervidőszak kezdete előtt megkötöttük — a terveink megalapozásában nagy fon­tosságú — kölcsönös áruszál­lítási szerződéseket, egyez­tettük a termelési együttmű­ködés fejlesztésének felada­tait. A minisztériumok és a vállalatok a dolgozó kollek­tívákkal tanácskozva kidol­gozták a cselekvési progra­mokat. A széles körű, nyílt és felelősségteljes politikai munka pedig jól mozgósított a végrehajtásra. Az eredmény, amiről szá­mot adhatunk, nem kevés. Népgazdaságunk a nehezeb­bé vált feltételek közepette is az ötéves tervben kijelölt irányba fejlődött. Javult a gazdasági munka hatékony­sága, számos területen mér­hető előrehaladás van a mű­szaki fejlődésben, növeke­dett a munka termelékeny­sége, új elemekkel bővült, tovább erősödött a nemzet­közi együttműködés, jelentős számú korszerű termelőka­pacitást helyeztünk üzembe. Az első két évben az ipar közel 12 százalékkal, a me­zőgazdaság mintegy 8 száza­lékkal, az építőipar közel 11 százalékkal növelte termelé­sét. A közlekedés kielégítet­te a szállítási igényeket. Di­namikusan, két év alatt kö­rülbelül 16 százalékkal emel­kedett a külkereskedelmi forgalom. A'nemzeti jövede­lem 11 százalékkal emelke­dett, és ennek forrása teljes egészében a munkatermelé­kenység növekedése volt. Közvéleményünket gyak­ran foglalkoztatja az a kér­dés, hogyan lehetnek és miért vannak egyensúlyi gondjaink, amikor a termelés fejlődik, nő a termelékenység, a fo­gyasztás pedig nem lépi túl az előirányzott mértéket. A kérdésre válaszolva visz- sza kell utáni arra, amit elő­re jeleztünk, arra, hogy a megváltozott világgazdasági árak olyan tetemes vesztesé­get okoznak, amit csakhosz- szú idő alatt, csak céltuda­tos és kemény munkával tu­dunk ellensúlyozni. Az utób­bi években ennek érdekében sokat tettünk, de a feladat a vártnál is nehezebb. A vi­lággazdasági hatások erőtel­jesebbek, a'cserearányromlás­ból származó hátrány lé­nyegesen nagyobb, mint ahogy azt előre meg tudtuk becsülni. A tőkés piaci fel­tételek nem javultak, sőt az elhúzódó válság és a szapo­rodó protekcionista intézke­dések következtében bizo­nyos mértékig még rósz- szabbodtak is. A tapasztalat másrészt azt is megmutatta, hogy a gazdasági hatékony­ság, különösen a termelési szerkezet olyan mértékű megjavítása, ami az egyen­súly teljes visszaállításához szükséges, összetettebb, költ­ségesebb és hosszabb időt igényel, mint azt feltételez­tük. Mindehhez járul, hogy az irányító és szervező mun­kában sem sikerült még fel- zárkózni a megnövekedett követelményekhez. Emiatt már ma is meglévő számos lehetőség marad kihasználat­lanul. A vezetést és a társa­dalmi gyakorlatot még nem mindenütt hatja át az a szemlélet, hogy a tegnapi tel­jesítményekkel nem eléged­hetünk meg, hanem a mér­cét — jelképesen szólva — mindennap magasabbra kell emelni, úgy, ahogy azt hely­zetünk megkívánja, s ahogy azt ma még csak a legjob­bak teszik. Egyensúlyi gondjaink áthi­dalására külföldi hiteleket is igénybe veszünk. Erről a köz­véleményt is rendszeresen tájékoztatjuk. E hitelek dön­tő hányadát arra használjuk fel, hogy meggyorsítsuk a ter­melés korszerűsítését, növel­jük iparunk és mezőgazdasá­gunk exportképességét. A külföldi hitelek igénybevé­telében azonban józan ön­mérsékletre van szükség, és biztosítani kell a visszafize­tés feltételeit is. Ezért a jö­vőben is tartani kell magun­kat ahhoz, hogy a belföldi felhasználás csak kisebb ütemben növekedhet, mint a nemzeti jövedelem. Mai tudásunk alapján, a nehezebb körülmények isme­retében is azt a gazdaságpo­litikai irányvonalat kell kö­vetnünk, amit az ötéves terv­hez alapul vettünk. De teljes nyíltsággal meg kell monda­ni: ahhoz, hogy az ötéves tervben előirányzott célokat elérjük, az eredetileg számí­tásba vett és az eddig nyúj­tott teljesítmény nem elég. Ennél többre, a hatékonyság növelésének lényeges meg­gyorsítására, olyan szemlélet­re van szükség, ami nem tű­ri el a hanyag munkát, a szervezetlenséget, a társada­lom javainak pazarlását, s ami a belső tartalékok moz­gósítására, a gazdálkodás szüntelen javítására ösztö­nöz. Mindezek tudatában a kormány eddig is fontossá­guknak megfelelő figyelmet fordított a gazdasági felada­tokra. A tények azonban azt mutatják, hogy céltudatos munkával tovább kell javíta­ni mindazokat a végrehajtá­si feltételeket, melyek előse­gítik gazdaságpolitikai elve­ink teljesebb érvényre jutá­sát. A kormány elsődleges fel­adatai közé tartozik a nép- gazdasági tervezés, a köz- gazdasági szabályozás, az ágazati gazdaságszervező munka egyidejű továbbfej­lesztése. A gazdaság közpon­ti irányításának a népgazda­sági terv az alapja. A mai bonyolult viszonyok között a tervezés szerepe, a tervezők, felelőssége kétszeresen meg­nő. Ezért a népgazdasági ter­vezés gyakorlatát is tovább kell fejlesztenünk, úgy, hogy növekedjen az előrelátás biz- -tonsága, a döntések meg­alapozottsága, a tervezés még inkább betölthesse kon­cepcióalkotó, irányt kijelölő és összehangoló funkcióját. A központi irányítás hatás­fokának növeléséhez a másik fontos tennivalónk a közgaz­dasági szabályozó rendszer továbbfejlesztése. Jóllehet e téren sokat tettünk, a szabá­lyozóknak a gazdálkodó szer­vezetekre gyakorolt ösztönző befolyása mégsem éri el a szükséges mértéket. A köz- gazdasági szabályozás, a pénzügyi támogatások és el­vonások rendszere — főleg az árrendszer ellentmondá­sai miatt — sok olyan ki­egyenlítő elemet tartalmaz, ami elmossa vagy legalábbis erősen tompítja a vállalatok gazdálkodási eredményeinek tényleges különbségeit. Emi­att a jól gazdálkodó, aktívan fejlesztő vállalatok eredmé­nyeikhez mérten a lehetséges­nél kevesebb fejlesztési for­rással rendelkeznek, s így vi­szonylagos hátrányba kerül­nek, míg a közepes teljesít­ményt felmutató vagy éppen veszteséggel dolgozó vállala­tok a költségvetés terhére in­dokolatlan előnyhöz jutnak. Ezt még csak tetézi, hogy a pénzügyi támogatások és a különböző kedvezmények odaítélésében nemegyszer szubjektív tényezők is sze­rephez jutnak és emiatt a lo­kális érdekek kerekednek fe­lül. Ezen a helyzeten min­denképpen változtatni kell. Elsősorban a termelői ár­rendszert kell továbbfejlesz­teni, alkalmassá tenni arra, hogy pontosabb mércét és orientációt adjon a fejlesztés, valamint a folyó termelés gazdaságosságának megítélé- séhez. Más szavakkal kifejez­ve, az ésszerűbb gazdálko­dáshoz olyan termelői árakra van szükség, amelyek a je­lenleginél jobban tükrözik a valóságos ráfordításokat. Á termelői árak változtatása hatással van a fogyasztói árakra is, ezért ez nem csak fontos gazdasági, de egyben nagy horderejű politikai ügy is, amely gondos előkészítést kíván, s amelynek során — úgy, hogy azt eddig is tettük — a termelési és az életszín­vonal-politikai érdekeket együttesen kell mérlegelni. Addig is, amíg az árrendszer módosításának feltételei meg­érnek, a szabályozó rendszer­ben végre kell hajtani az ész­szerűnek mutatkozó kiigazí­tásokat. Az a szándékunk, hogy ezeket az 1979. évi terv előkészítése közben végezzük el. Tovább korszerűsítjük a termelési szerkezetet Tisztelt képviselő elvtár­sak! Az ötéves terv végrehajtá­sának, távlati céljaink el­érésének gyakran han­goztatott és nélkülözhetetlen feltétele, hogy a Központi Bizottság múlt év októberi határozatának szellemében meggyorsítsuk az anyagi ter­melés, különösen az ipari és a mezőgazdasági termelés szerkezetének korszerűsíté­sét. Vajon indokolt-e ez a hangsúlyos kiemelés? Azt vá­laszolhatjuk, igen. Ma már eléggé ismert, hogy a nem­zetközi árviszonyok nagy­részt gazdasági adottságaink miatt váltak számunkra hát­rányossá. Azonban az még nem .eléggé köztudott, hogy az árveszteség jóval kisebb lehetne, ha exportra kínált áruink zöme nem a külföldi piac által közepesre értékelt, hanem a kedvezőbb áron ér­tékesíthető, magasabb minő­ségi kategóriába tartozna. Másképpen kifejezve, ahhoz, hogy ellensúlyozni tudjuk a megváltozott világpiaci árak­ból származó hátrányt, foko­zatosan fel kell zárkózni a nemzetközi élvonalhoz, a mű­szaki fejlesztés meggyorsítá­sával, a gyártási technológi­ák megújításával, a munka- kultúra javításával olyan korszerű, jó minőségű és ke­resett cikkeket kell termel­nünk, amelyek megfelelnek a hazai igényeknek, a világpia­con pedig gazdaságosan érté­kesíthetők. Az ötéves tervben elhatá­rozott intézkedések végrehaj­tásával az utóbbi két évben is előreléptünk a termelési szerkezet korábban megkez­dett korszerűsítésében. Foly­tatjuk a központi fejlesztési programok megvalósítását, kormányzati döntésekkel véglegesítettük az öt legna­gyobb gépipari vállalat fej­lesztési perspektíváját, újabb szakosítási szerződéseket kö­töttünk a Szovjetunióval és a szocialista országokkal, be­szüntettük számos korsze­rűtlen vagy gazdaságtalan termék gyártását. A kormány döntése alapján a Magyar Nemzeti Bank 45 milliárd fo­rint hitelt nyújt azoknak a vállalatoknak, állami gazda­ságoknak, termelőszövetke­zeteknek, amelyek a verseny- képes export növelésére gaz­daságos és gyorsan megtérülő fejlesztést valósítanak meg. A közelmúltban áttekintet­tük és ellenőriztük, hogyan történik a hitelek felhaszná­lása. A kormány megítélése szerint a kezdeti tapasztala­tok jók, ezért fontolóra vesz- szük a keret felemelésének lehetőségét. Mindezzel együtt az érde­keltségi viszonyokat — ese­tenként a szervezeti kerete­ket is — tovább kell fejlesz­teni úgy, hogy szorosabb le­gyen a termelők, a kutató- és fejlesztő intézmények, a for­galmazó bel- és külkereske­delem érdekazonossága. Kü­lön is nagy fontossága van az aktívabb piacfeltáró munka, az exportszolgálat fejleszté­sének, mert az éles piaci ver­senyben csak akkor állha­tunk helyt, ha a fejlesztők, a termelők nem késleltetve és nemcsak közvetve, hanem gyorsan és közvetlenül is ér­zékelik a piac igényeit. A termelési szerkezet kor­szerűsítésének elengedhetet­len feltétele, hogy ágazatfej­lesztési terveink, műszaki po­litikánk kidolgozásakor saját hazai adottságainkkal együtt számításba vegyük a nemzet­közi munkamegosztás lehető­ségeit. Ebből a szempontból különösen fontos érdekünk a Szovjetunióval folytatott együttműködés elmélyíté­se, az, hogy még szerveseb­ben bekapcsolódjunk a szo­cialista gazdasági integráció­ba. A szocialista gazdasági in­tegráció fejlesztésének új len­dületet, biztató perspektívát adnak azok a célprogramok, amelyek az energia- és nyersanyagtermelés, a mező- gazdaság és élelmiszeripar, valamint a gépipar fejleszté­sét szolgálják, s amelyeket a KGST legutóbbi bukaresti ülésszakán fogadtunk el. A célprogramok közös megvaló­sításában elsőrendűen érde­keltek vagyunk, mert azok növelik jövő terveink meg­alapozásának biztonságát, és új lehetőségekkel bővítik a szocialista országokkal foly­tatott gazdasági együttműkö­désünket. Fokozottabban építünk a vállalatok kezdeményezésére E célból a kormány hatá­rozata alapján az ágazati mi­nisztériumok konkrét intéz­kedési programokat dolgoz­tak ki, ezeket a közelmúltban ismertették és megvitatták a vállalatok, állami gazdasá­gok, termelőszövetkezetek ve­zető kollektíváival. A felada­tokat szervesen beépítjük a népgazdasági tervezés rend­jébe. Ennek keretében vala­mennyi termelő ágazatban áttekintjük, s ha kell, ponto­sítjuk az ötéves terv előttünk álló időszakára elhatározott fejlesztéseket, és már meg­kezdtük a VI. ötéves terv fejlesztéspolitikai elgondo­lásainak kidolgozását. A ter­mékszerkezet korszerűsítésé­ben azonban csak akkor szá­míthatunk sikerre, ha még fokozottabban építünk a vál­lalati kezdeményezésre. Úgy gondolom, ezt aligha kell bi­zonyítani. Eddig is ott, azo­kon a területeken értük el a legnagyobb eredményt, ahol a központi törekvéseket ki­egészítette, továbbfejlesztet­te a vállalati kezdeményezés, ahol van vállalkozó szellem, a vezetés igényes követelmé­nyeket állít önmaga és a kol­lektíva elé. Ezek a vezetők több támogatást, a mostani­nál nagyobb társadalmi és anyagi megbecsülést érde­melnek, ugyanakkor egyre kevésbé lehetünk elnézőek azokkal, akik középszerű, vagy csak gyenge teljesít­ményt nyújtanak. Ez is szűk-, séges feltétele a gyorsabb előrehaladásnak. Nagy nyomatékkai szeret­ném hangsúlyozni, minden (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents