Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
1978. július 23. o ÖRÖKÖSÖK kocsival is: az örökös csak a haszonélvező halála után kaphatta meg, akkorra esetleg már csak ócskavas értéke volt. A lakásnál, a háznál már egy kicsit más a helyzet, hiszen nem lenne humánus, ha a haszonélvező — aki általában a volt házastárs — nem maradhatna megszokott környezetében, a megszokott bútorok között. Változott viszont az örökbe fogadott gyermekek öröklése is: eddig az örökbe fogadó szülőktől és a vér szerinti szülőktől egyaránt örököltek, miután azonban az örökbe fogadás titkossá vált, a vérszerinti szülőtől nem örökölhetlek. ^ • Változott tehát az örökség tárgya: a föld helyére más értékek, ingóságok, pénz, ékszerek kerültek. Változott a törvény, úgy formálták, ahogy az élet megkövetelte. De változott-e az ember, aki örökölt ? — Nem sokat, pontosabban itt mérhető a legkisebb változás — mondja a bíró —, bár a legtöbb hagyatéki ügy a közjegyző előtt rendeződik, a bíróság elé csupán 3—4 százalék kerül. A törvény módosításáig legtöbbször az örökösök és a haszonélvező közötti viták vezettek perhez, de sok pereskedés oka az is, hogy az emberek nagy többsége nem tudja, hogyan kell végrendeletet készíteni. Nemrég egy 80 év fölötti korban elhunyt asszony vagyona volt a per tárgya. Gyermekei talán tíz évnél is hosz- szabb ideje meg sem látogatták, s artliRor már magatehetetlen volt, szomszédja ápolta hosszú évekig. Mosott, takarított rá, rendszeresen hordta a főtt ételt, még a munkából is kimaradt, hogy segítsen beteg szomszédján. Az idős asszony többször is elmondta neki: itt minden a tiéd lesz lelkem, mert a gyermekeimtől már rég meghalhattam volna. A halál hírére megjelentek a gyermekek is, s mivel végrendelet nem volt, ők kapták meg érdemtelenül az örökséget... A hagyatéki ügyekben pereskedőknek van egy harmadik csoportja is, amikor a szülőnek valamelyik gyermeke kedvesebb, mint a többi, s úgy rendelkezik, hogy minden vagyona arra az egyre szálljon. A testvérek — minthogy ők sem voltak rosszabbak — megtámadták a végrendeletet, ám ilyen esetben Balogh József Gyerekek pórázon? Tekergők Az iskola kötéséből szabaduló gyermekek szertelen jókedvvel rohannak a térre, futnak a labda után, tekerik a pedált, ugranak víabe, kc£- szálnak parkokban, egyszóval: ezernyi veszély leselkedik rájuk. De még a meggon- doltabbak szülei sém lehetnek mindig nyugodtak, különösen akkor, ha kapcsolatuk fiaikkal-lányaikkal nem teljes, nem őszinte, nem harmonikus. Minden gyerekben ott búj- kál ugyanis a kalandvágy, az a tulajdonképpen természetes érzés, amelynek engedve — néha-néha menekülési hajlandósággal is megtoldva — útrakel. Miért hangsúlyozzuk fentebb a gyermek és a szülő közötti kapcsolatok fontosságát? Azért, mert ennek hiánya jelenti az utolsó szakadó láncszemet a fiúk-lányok döntése előtt: hiányában könnyebben szánják rá magukat a nagy kalandra. Sokan és sokféle indíttatással mennek „világgá”. Egyeseket valamitől való félelem — többnyire a felelősségre vonás elől menekülnek apróbb-nagyobb csínyek után —, másokat a rendezetlen családi körülmények késztetnek indulásra, megint mások pedig azért, mert „otthontalannak” érzik magukat apjuk-anyjuk körében. Nem szabad elhallgatni a különféle gyermekvédő intézetekből megszökő — s egyúttal roppant sok munkát adó — kiskorúak számát sem. Valamennyien más, teljesebb élet után futnak, akaratlanul is talán, de veszélybe sodorják magukat. Kiszámítható végállomás Az elcsavargó gyermekek útvonala — papíron legalábbis — előre kiszámítható. A kis tekergők otthonról — vagy az otthonból — megszökve előbb-utóbb a befogadók hálóiba kerülnek, akik jószívűnek mutatva magukat, fedelet nyújtanak a kis kóborlóknak. Szerencsés esetben nem követnek el bűn- cselekményt sérelmükre — bár ez is elő-előfordul —, viszont az minden esetben bekövetkezik, hogy őket késztetik kisebb-nagyobb társadalomellenes cselekmény végrehajtására. Apróbb lopásokkal kezdődik. Ételt, italt szerezni önmaguknak, s a „jószívű” befogadónak, majd a nagyobb tételek következnek. A lebukás csak idő kérdése. Előbb- utóbb valamennyien fennakadnak egy ellenőrzésen, vagy — ez is gyakori — tetten érik őket. Kihallgatás, jegyzőkönyv, majd súlyosabb esetékben a fiatalkorúak bíróságának ítélete következik, amely többnyire intézeti elhelyezésben látja a gyermek nevelése feltételeinek biztosítását. Akarhatja-e egyetlen család is, hogy szeme fénye intézetbe kerüljön? Aligha! Mit kell tenni a megelőzés érdekében? Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a szülő és a gyermek közötti legfontosabb és semmivel nem pótolható láncszem az őszinte szó. Az a meghitt, kölcsönö- sen bizalmas kapcsolat, amelynek eredményeképpen a kiskorú megosztja gondjait és örömeit, eredményeit és kudarcait, sikereit és kétségeit családjával. Nem megy egyik napról a másikra. Parancsra nem fog sikerülni. A gyermek bizalmát meg kell nyerni — őszinteséggel. A harmonikus családi kapcsolatok nem ismernek végtelen titkokat, s ha nincs mit rejteni a másik elől, nincs is miért megfutamodni. Tétlenségből kalandvágy Péter a szünidő első perceitől egyedül maradt otthon. Eleinte élvezte az örökös focit a téren, hanem két hét után az egész kompánia ráunt a labdakergetésre. Ekkor határozták el, hogy lecsörtetnek a Balcsira. Igen ám, de ehhez pénz kell. Nosza, Péter kerített is. Tudta, hogy szülei hol tartják otthon a megtakarított forintokat, egyik reggel benyúlt tehát a fehérneműs szekrénybe, kiemelt párszáz forintot és harmadmagával kislattyo- gott az országútra stoppozni. Az ott posztotok csípték fülön a kis gézengúzokat, s mire szüleik visszatértek a munkából, már otthon is voltak. Igaz, egyenruhás kísérettel. A szülők roppant módon meglepődtek, s meg is ijedtek, bár szerencsére — ezúttal legalábbis — nem történt komoly galiba. El nem tudták képzelni, hogy mi történhetett fiaikkal, hogy ilyesmire vetemedtek. A srácok naphosszat egyedül, felügyelet nélkül voltak, s amikor szüleik hazatértek a munkából, akkor sem sokat törődtek velük. Egyetlen kérdéssel elintézték a napot: jó voltál?, s az igen után már nem is tudakolództak tovább. Pedig lett volna miről mesélni a srácoknak: únják magukat, nem tudják kitölteni a rendelkezésükre álló megnövekedett szabad időt, cselekvéshiányban szenvednek, s hogy a tétlenség az „agyukra megy”. A természetes és a kívánatos az volna, hogy ne ismétlődjék meg az ilyen eset. Ám ehhez a szülőknek is tenni kell egyet s mást. De nem azt, ami Pétereknél bekövetkezett: a papa lecsatolta a nadrágszíjat... Mindenki kötelessége! A csavargások jelentős része több napra tehető. A meggondolatlan kiskorú mellett, s a szülők felelősségét nem csorbítva szólni kell azokról is, akik otthont — ugyan miféle otthont...? — adnak az elszökött gyerekeknek. Van „rájuk” paragrafus, a törvény szigora teljes súlyával fellép ellenük. Mindez azonban gyakorta kevés, ezt bizonyítják a megismétlődő esetek, s az, hogy újra és újra befogadnak lakásukba kis- vagy fiatalkorúakat. Tehetünk-e ellenük valamit? Elsősorban és mindenek előtt a környezet" felelősség- teljes feladatát kell hangsúlyozni, a szomszédokét, a környékbeliekét. Előbb-utóbb ugyanis fel kell, hogy tűnjön nekik az egy, két, sőt több idegen személy a házban, se bejelentve nincsenek, se információ nem érkezik róluk. Néhány hónappal ezelőtt egy fővárosi kislány szökött meg hazulról. A nyomozás rövid idő alatt — igaz roppant nagy apparátussal — behatárolta a kiskorú tartózkodási helyét. Sikerült megállapítani, hogy az ország északkeleti körzetében tartózkodik, egy húsz-harminc kilométeres sugarú körzetben. De hol, kinél? Napokig toporgott egy helyben a felderítés azon egyszerű oknál fogva, mert a szomszédok nem tartották kötelességüknek, hogy bejelentsék: az újságokban is közzétett kislány itt és itt található. Emberbaráti kötelességük lett volna, talán állampolgári? Ez is, az is. Ha megfordulna a tétel — ne kerüljön rá sor — s az ő családjukból menne valaki világgá, bizonyára eszükbe jutna, hogy mindenki segítségét kérjék. Ezt várjuk, mert emberek vagyunk, s legféltettebb kincsünk a gyermek. S ezért is kötelességünk! S. I. KISS ATTILA RAJZA KM VASÁRNAPI MELLÉKLET VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Néhány éve még csak arról hallhattunk, hogy fiatal házaspár vállalta az idősebbek eltartását, ha a lakást rájuk íratják. Ma van már hazánkban olyan község is, amelyik magára vállalja e feladatot. Ez a forma még nem általános, de komoly fejlődési lehetősége van. Más, és talán több is, mint a szociális otthoni elhelyezés, mert az idős embereket nem szakítja ki a megszokott környezetből, s a gondoskodás is sokoldalú. A jó nevű ügyvéd frissdiplomás fiát küldte el maga helyett a fővárosba egy több, mint tíz éve tartó hagyaték! per tárgyalására. Amikor a tárgyalásnak vége lett, a fiú táviratban értesítette apját a per megnyeréséről. Sietve utazott haza az első vonattal, hogy minél hamarabb hallja a dicsérő szavakat, ám amint belépett az ajtón, apja egy hatalmas pofonná] fogadta. „Ezt azért kaptad fiam — mondta az öreg ügyvéd —, mert ennek a pernek a költségeiből éltünk, ebből taníttattalak, s most te egycsapásra megnyerted.”' csak a köteles részt (ez feleannyi, mint amennyi végrendelet nélkül járna) igényelhetik. — Vannak csalódott örökösök is — mondja Marján András — mégpedig azok, akik nem törődnek szüleikkel, öreg korukban szociális otthonba adják őket, s nem fizetik a tartásukért megállapított összeget sem. Ilyenkor a bíróság az örökségből fizetteti ki az államnak a tartásdíjat, s csak azt osztja szét, ami ezután megmarad. • Az örökség az utóbbi években sokat vesztett jelentőségéből. Ma már senkinek nem ez jelenti a megélhetés alapját, de aki örököl, az anyagilag előnyösebb helyzetbe kerül környezeténél. Hogy mégse legyenek túlságosan nagy különbségek, néhány éve megváltozott az örökség, mint munka nélkül szerzett jövedelem után fizetendő illeték mértéke. A legkevesebb illetéket természetesen az öröklő gyermek, a szülő, a házastárs, a mostoha és nevelt gyermek fizeti, ennél többe kerül az örökség az egyéb egyenesági rokonnak, még többe az oldalági rokon- ■ nak és legtöbbe minden más örökösnek és megajándékozottnak. Ha például valaki keresztfiára hagy egy 460 ezer forint értékű lakást, annak 256 ezer forint illetéket kell fizetni érte. Hosszú évek tapasztalatai alapján mondják el a hagyatéki ügyekkel foglalkozó bírák, hogy még egy dologban nincs változás: a szegényember sem régen, sem most nem volt kapzsi, a pereskedők ma is a jobbmódú, a gazdagabb emberek. Bünte- tőbírák is igazolják ezt, akik akkor kerülnek az ügybe, ha a polgári pert vesztett nem nyugszik bele a döntésbe, s erőszakkal akar jusst szerezni. Néhány éve csupán, hogy Kölesén testvérgyilkosságig fajult az örökség feletti vita, de gyakori a durva családi perpatvar. • Az önzés, a kapzsiság sok helyen megmaradt, ám a fel- szabadulás óta eltelt 33 év sem múlt el nyomtalanul. A társadalomban, a szemléletünkben történt változást mutatja: eljutottunk addig, hogy ma már jogi személyek is köthetnek örökösödési szerződéseket. Tiszavasváriban az egyik termelőszövetkezet idős tagjaival köt szerződéseket: az idős emberek a tsz-t teszik örökösükké, a közös gazdaság pedig gondoskodik róluk öreg napjaikban. Először csak olyan szerződők jelentkeztek, akiknek nem volt örökösük, ma már azok az idős emberek is ezt a módszert választják, akiknek ugyan vannak gyermekeik, de jószerint rájuk sem nyitják az ajtót. Ki tudja már, hogy igaz volt-e vagy nem ez a régen született anekdota, tény azonban, hogy a hagyatéki ügyek, az örökség elosztása mindig is bonyolult dolog volt. A mesebeli király a lányát és fele királyságát adta örökségül, az igazi királyok évtizedekig csörtették fegyvereiket az örökösödési háborúban. A parasztember gyermekei a földért vívtak testvérháborút, a jól szituált polgár a kredencért-hokedliért perelt fivérével. Mert perelni azt évszázadok óta lehet, a jognak legősibb ágai közé tartozik az öröklési jog. Amióta az ember meghal, s marad utána valami, annak elosztása mindig nehéz volt. A feudalizmusban a földesúr nem csak vagyont, hatalmat, de pallosjogot is örökölt. A burzsoá öröklési, jog Jpyege is az örökhagyó ha»s talmának halálán túl való meghosszabbítása, az örökösök részére való biztosítása volt, s az ma is. Könyvtárnyi anyagot tesz ki, ahol a hitbizományról, az oszthatatlan családi birtok örökléséről, a királyhoz hű jászkunok kiváltságos öröklési helyzetéről, a vitézi telkek hagyatékozásáról, az egyházi birtokok sorsáról döntött a törvény. • Az első lényeges változás a felszabadulás után született, amikor a tulajdonviszonyokban változás történt. A föld kivételével megszűnt a magántulajdon, s az öröklési jognak már ezt az állapotot kellett tükrözni. A föld azonban sokáig — itt-ott még ma is — az örökösök közötti ci- vakodás tárgya lett. Ez adott megélhetést, ez volt az egyetlen érték, amely hagyatékul maradt a gyermekre. Az örökség megvolt, ám a föld mégsem adott tulajdonosának kenyeret, mert az élő házastárs kapta a haszonélvezetet, a tulajdonos pedig maradt nincstelennek. Szülő és gyermek vált ellenséggé, testvérek között szövődött gyűlölet egy elszántott barázda miatt. Űj törvény 1960-ban született, ám ez sem oldott meg mindent, ami vitára adott okot az örökösök és a haszonélvező között. A föld helyett a kocsi, a ház, a takarékbetét, a készpénz lett a vita tárgya. Az élet még újabb szabályozást követelt. — A módosítás ez év március 1-től érvényes — mondja dr. Marján András bíró —. Ha ma egy családfő meghal, hagyatékát — ha nincs végrendelet — úgy osztja meg a törvény, hogy a haszonélvező — a feleség, vagy élettárs — is ugyanannyit kap, mint egy gyermek. Ez sokkal emberibb megoldás a korábbinál, hiszen akkor mind a haszonélvező, mind az örökösök keze kötve volt. A haszonélvező nem vehette ki a pénzt a takarékból, mert a tőke az örököst illette, ám az örökös sem nyúlhatott hozzá, mert a kamat a haszonélvező tulajdona volt. De épp így volt ez mondjuk egy
