Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. július 23. Farmer, hozzá egy póló. A megkérdezett fiataloknak több mint a fele ezt az „öltözéket” tartotta ma legdivatosabb viseletének. Utcára, dolgozni, szórakozni ugyanabban is lebet menni, s ez korunk szemléletének köszönhető, avagy annak számlájára írható. Mi teszi oly népszerűvé ezt a ruházatot? Mi indokolja, ha mégis más ruhadarabot öltünk magunkra? Erről beszélgetnek munkás- és diákfiatalok. Az ajaki iparcikkbolt előtti lépcsőt kékköpenyes fiatal lány sepregeti. Takács Anna a nyári szünet egy részében édesanyjának segít a boltban, s az „aprómunkákkal” természetesen őt bízzák meg. Anna egy Városhoz és egy faluhoz kötődik erősen. A Nyíregyházi Vasvári Gimnázium harmadikos tanulója, viszont mindennap Ajakról jár be a megye- székhelyre tanulni. így a szülőfalujától sem szakadt el. A híres ajaki népviseletet még a szülői háznál megismerte. — öten voltunk testvérek, én, mint legkisebb, gyakran elmentem a szomszédokhoz, lakodalmakba. Mindenütt megcsodálhattam a ropogósra keményített, dúsan ráncolt szoknyákat, a nyakbavalót, az ujjast. Különösen a középkorú és az idősebb asszonyok hordták. Emlékszem, például templomba csak népviseletben jártak. Mi tagadás, megtetszett ez a ruha... , Anna már negyedik éve táncol a Kisvár- dai' ÁFÉSZ hagyományőrző néptánccsoportjában. Itt alaposabban tanulmányozzák a körpyék tánca#; az ugrást^ az üítetőst és a leánytáncot, s minden fellépésükön az ajaki népviselet ruháit öltik magukra. — Amikor táncolunk, nagyon jól áll a régi viselet, tetszik is. De amikor már szórakozni megyünk, egyikőnk sem venné fel. Még egyes darabjait sem. Sok helyről gyűlnek össze a fiatalok a szórakozóhelyeken, s biztos vagyok benne, hogy ma megmosolyognának érte, ha én ajaki népviseletben állítanék be, mondjuk a presszóba. — Régen még ritkán tette idegen a lábát a faluba — teszi hozzá Anna édesanyja. — Az összetartást is jelképezte az egységes viselet. A lányok nemhogy a falun kívül nem mentek feleségül, de még azt is megnézték, hogy a kérő az ő utcájukból jött-e? Az ajaki hagyomány szerint még a népviseleti ruha színeinek kiválasztásánál is ügyelnünk^ kellett a kialakult szokásra. A hónap első vasárnapján például a tiszta fehér ruhához vettük fel az ujjast, a második vasárnap a piros delinruhát fekete bársonyujjassal egészítettük ki, a harmadik vasárnap zöld ruhát és hozzá fehér vagy rózsaszín kötényt viseltünk, míg a negyedik vasárnap — ki-ki ízlése szerint — tarka kartonruhát vehetett fel. A néhány évtizede még viszonylag zárt faluban is a modernebb ruhadarabokat hordják a fiatalok. Anna ruhatárában is az olcsóbb, de divatosabb holmik vannak többségben. — Megváltoztunk, s ezt tükrözi az öltözködésünk is. Én a kényelmes nadrágot hordom. Most építkezünk, s míg az új lakás el^ nem készül, még ügyesebben kell megválasztanom az új darabokat: kevés pénzből — csinosan öltözni. Sokan irigyelhetik a Divat Ruházati Vállalat szalagjain dolgozó fiatal lányokat: a legmodernebb külföldi és hazai minták alapján szabják, varrják a divatos női ruhákat, szoknyákat, kabátokat, s mi sem természetesebb, a saját ruhatáruk kialakításánál is felhasználják az ellesett motívumokat. Körülbelül felényit kell új holmik vásárlására költeniük, mint a varrni nem tudóknak. Takács Judit naponta több órát vonatozik. Vajáról jár be a két műszakba. Ha délelőttös, hajnali 3-kor kel. — Nekem mindenképpen a farmernadrág az előnyös, hiszen még ha nyár van, hajnalban akkor is hűvös a levegő. A másik az, hogy a vonat, sajnos, elég piszkos, és egy világos ruhát vagy blúzt értelmetlen felvenni oda. Talán csak a farmer minősége az, amit meg kell választani. — Egy külföldről hozott farmerért 1500 forintot kérnek el — folytatja Kovács András- né. — Ennyit viszont a 2 ezer forintos fizetésből nem lehet adni érte. Az üzletekben is lehetett kapni nemrégiben Levi’s-t, s az jóval olcsóbb. A debreceni Derszi farmer vi-» szont „golyóálló”, olyan vastag. Kötényruhának nagyon csinos, de nadrágnak semmiképpen nem megfelelő. — Azt hiszem, a márkavitát azzal lehetne lezárni, — vélekedik Smid Istvánná —, hogy nem a nyugati címke az elsődleges, hanem a szabásvonal, a kivarrás. Ha felveszem, legyen csinos, kényelmes, lehetőleg tartson el sokáig, másodlagos az, hogy hol készült. Smidné műszaki anyag-előkészítő, sok csinos ruha, kabát születik meg a fejében, s rajzolja le elképzeléseit. Az általa tervezett ruhákat a nyíregyházi modellházban lehet vásárolni. — Jó lenne, ha a fiatal vásárlóknak néhány praktikus, jól variálható kollekciót sikerülne összeállítani. A farmer „egyeduralma” mellett is törekedni kell a változatosabb formákra, anyagokra, összeállításokra. A ruháim kiválasztásánál először gyors számvetést készítek, hogy lenne célszerűbb: készen venni vagy megvarrni? Mert sok szép konfekcióholmihoz nem lehet divatos anyagot kapni, s még ha el tudnám készíteni, sem tehetem. Igyekszem, hogy ne a „kiabálós” divat szerint állítsam össze a ruhatáramat, amúgy is ez lesz a leghamarabb divatjamúlt. S az ilyen rikító daraboknál a legtöbbször a meghökkentés a cél, jó néhányszor még a fiatalok sem helyeslik egymáson a túlságosan kirívó öltözéket. — Szokás kérdése is, hogy ki varrat, ki veszi készen a ruháit — folytatja Kézi Mária. — Én már varrtam ugyan magamnak mindenedé raj re hazamegyek, éppen ele-, gem van a gépelésből, szívesebben veszek vaKézi Mária lami kész konfekcióruhát. Igaz, így előfordul, hogy a kétezer forintos keresetemet az utolsó fillérig magamra költőm. — Nemcsak a szokás, hanem az alkat is meghatározza, hogy ki vehet kész holmit — teszi hozzá Takács Judit. — Én például soha nem tudok csinos blúzt vagy ruhát venni, mert mindnek rövid az ujja. Ha viszont az megfelelő, kétszer beleférek, olyan bő rám. Nekem a nadrág a ruhatáram alapja, inggel, blúzzal, pulóverrel azt variálom. — Én úgy igyekszem megválasztani az egyes darabokat, — folytatja Kovácsné, — hogy lehetőleg minden összeállítás az egyéniségemet tükrözze. Lehet, hogy ez így kicsit nagyképűen hangzik, de szerintem minden öltözék a viselőjéről vall. — S nemcsak azt, — egészíti ki Smidné — hanem elárulja rólam a ruhám: hogyan viszonyulok azokhoz, akikhez éppen mentem. Ha mondjuk, meghívnak egy társaságba, elképzelhetetlen, hogy munkaköpenyben állítsak be. Az íratlan szabályok szerint ügyelnem kell az összejövetel hangulatára, „minőségére” — diplomaosztás, lakodalom, vagy éppen hegyitúra —, ahová megyek. Nincs visszataszítóbb látvány, mintha valaki bőrönddel és sok ruhával indul a hegyitúrára, vagy éppen kopott farmerben jelenik meg egy esküvőn. Ügyelnünk kell arra, hogy a ruházatunkkal egyben kifejezzük a tiszteletünket is azok iránt, akik meghívtak bennünket magukhoz. Látsszék az rajtunk, hogy „készültünk” az alkalomra, legyen az egy díszesebb öv, vagy egy saját készítésű mellényke, Vagy bármilyen más, ünnepibb kiegészítő az öltözékünkön. — Azért nagy lehetőség az is — így Kézi Mária —, hogy elmehetünk ugyanabban a ruhában dolgozni és szórakozni is, nem szólnak meg bennünket érte. Inkább a középkorú és idősebb nők ügyelnek arra jobban, hogy milyen alkalomra mit vesznek fel. Egyetértek azzal, hogy színházba vagy koncertre vegyek fel alkalmit, de például az ifiparkban biztosan kinéznének ugyanabban a ruhában. — Az öltözék megválasztásánál ma már a sportost a romantikussal is kezdik együtt hordani. Például farmerhoz hímzett blúzt viselnek. De arra azért vigyáznunk kell — mondja Kovácsné —, hogy ne legyen az öltözékünk „agyonzsúfolt”, mert éppen az ellenkező hatást érjük el a sokféle és különböző stílusú kiegészítővel. Azt hiszem, a fiataloknál a festék, a smink háttérbe szorul, inkább a természetes megjelenést választják a festék adta „szépség” helyett. Jóval nehezebb a dolguk a sütőipari vállalat fiataljainak: az automatizált kenyérsütés mellett csak a szabad idejükben foglalkozhatnak ruhatervezéssel, s csak néhányuk tud a tűvel, cérnával szakszerűbben bánni. A legtöbben a konfekcióipar „fogyasztói”. — A legnehezebb beosztani a 640 forintos ösztöndíjat — neveti el magát Kovács Izabella. — Mint harmadikos diák, az élelmi-, szeripari szakmunkásképzőben ennyi ösztöndíjat kapok havonta. Ebből kell fizetni a kollégiumi díjat, az étkezést, s igazán művészetnek számít beszerezni ennyiből egyKovács Andrásné Kovács Izabella két divatos holmit. Ügy gazdálkodom, hogy anyukáméktól ne kelljen kérni. Én a piacon szeretek vásárolni a legjobban, ilyenkor a barátnőmmel bejárjuk az árusokat, s rögtön kalkulálunk: melyiket lenne a legérdemesebb megvenni. Ezután jön az érdekesebb rész: alkudni is lehet. Bizony, szívesebben megveszek valamit, ha 20—30 forinttal kevesebbért ideadják. Oláb Istvánné — Azt is tedd hozzá — folytatja Oláhné —, hogy a „topis” viselet rendszerint nemcsak a külső megjelenésre jellemző, hanem elárul valamit az illető tulajdonságaiból is. Régen túljutottunk azon, hogy a ruhával csak a testünk elfedésére törekedjünk, önmagunk kifejezése és a környezethez való viszonyunk egyik megnyilvánulása az öltözködés. És egyben utal a személyiségünkre is. A megkérdezett fiatalok abban egyetértettek, hogy csak a divatos holmit nem érdemes megszerezni. Legyen tartós, „öltöztessen” és az ára se legyen sok. Az öltözködésben többen felvetették azt is, hogy az egyszerű ruhatár összeállításánál is figyelembe vesszük környezetünk, a munkahelyünk, a baráti társaságunk véleményét, ízlését. Ugyanakkor saját elképzeléseinket is alakítjuk a társadalomban kialakult — bár szüntelenül változó — normákhoz. Hogy az öltözködéssel ne mások meghökkentése, hanem egyéniségünk kifejezése legyen a cél. Kép: Császár Csaba Szöveg: Tóth Kornélia KM Smid Istvánné Takács Judit o — Én is a nadrágot részesítem előnyben — vélekedik Oláh Istvánné a nyíregyházi kenyérgyárban. — Inkább az ingeket, trikókat, pulóvereket variálom. Gyakran ki kell fogni egy-egy jobb „cuccot”, s nem ritkán érdemes talpalni a kívánt holmi után, mert ugyanazt az árut a város különböző üzleteiben más és más áron kínálják. Ha át akarnánk fogalmazni a közmondást: a türelem — forintot terem. S az sem mellékes, hogy két gyermekemet egyedül nevelem, s így még gondosabban be kell osztani a fizetést. Az elsődleges szempont a vásárlásnál a tartósság, az ár, s mindez tartson lépést a divattal is... — Ugyancsak nehéz helyzetbe kerülnék — veszi át a szót a rétközberencsi Kovács Izabella —, ha minden új divatirányzat valamelyik darabját meg akarnám szerezni. Ha egy ruhát már nem tudok hordani, elvágom, szoknya és egy kis mellényke lesz belőle. így megint újnak tűnik ez a variáció. Ha a fiatalok öltözködéséről esik szó, szinte kizárólag csak a lányokra, asszonyokra gondolunk. Pedig a férfiak is töprengenek eleget a praktikus és fiatalos holmik kiválasztásánál, legfeljebb nem beszélnek róla annyit, mint a nők. Simon József kemencemunkás eddig csendben hallgatta a beszélgetést. ■ — Az tény, hogy mi kevesebb időt fordítunk egy-egy ruhadarab beszerzésére, mint a nők — mondja a fiatalember. — Ha nekem valamire szükségem van, bemegyek az üzletbe és megveszem. Viszont sokszor nem fogok ugyanazért járkálni. Sokan azt tartják a fiatalok közül, hogy az öltöny kényelmetlen, abban „viselkedni” keli. Én szívesen hordom az öltönyt még a kirándulásra is, akkor viszont nyakkendő helyett inkább egy pulóvert veszek fel hozzá. Igaz, manapság már sok 50-hez közeledő férfi is farmeröltönyben jár nálunk, nehéz lenne az életkor szerint elkülöníteni, hogy ki ebben, ki abban jár. Nem is az a lényeg, hogy egy adott esetben mit vesz fel az ember, sokkal inkább annak alapján ítélnek meg valakit, hogyan viselkedik, hogyan él. Előítéletnek számít ma már a „topis” külsőt látva eltfve rttesaat gondolni* valakiről.
