Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. július 23. Cseppkövek A rétközi téesztag, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna, mesélni kezd a szoboszlói kirándulásról, ami vasárnap volt. A gazdaság busza vitte a népet, meg a feleségeket, akik egy falka csirkét rántottak, kemence piskótát sütöttek ebből az alkalomból. Ami már hagyomány. Merthogy ha egy kis lélegzethez jutnak nyáridőben, a sok fájós derekú meg reumás lábú ember kapaszkodik fel a buszra, megy a meleg fürdőre, gyógyítani a nyavalyáját, ami a temérdek munkától van. Másik vasárnap, reggel hét óra. A város legforgalmasabb benzinkútjánál piros Ikarusz vár tankolásra, hogy elegendő legyen a muníció Aggtelekig. Bentről ismerősök integetnek a városon élő zsigulisnak: munkásemberek meg irodaiak a szálkái MEZÖGÉP-től, no meg azok családjai, nagycsomó gyermek. „Majdnem ingyen van, ami költség meg jön, azt rosszabb helyre is elszórná az ember.” Mennek hát fel a hegyekbe, cseppkövet csodálni, ott még úgysem voltak, csak a tévében látták, de nem színesben, csak fehérben-feke- tében, de az nem az igazi. Majd küldünk egy lapot!” Máskor a tokaji régi étterem reprezentatív belső terméből délidőben, ebédidőben pohárköszöntő szavai szűrődnek ki az ajtón: „Én az asszonyokat igencsak megdicsérem, de nemcsak udvariasságból, hanem azért, mert nélkülük nem sokra menne a téeszünk. Se a kertészet, se a csirkenevelő, pedig ezekből pénzelünk. Éljenek sokáig a mi asszonyaink meg lányaink, én rájuk emelem a poharamat.” Hallani, ahogy benn ösz- szekoccannak a poharak, s már viszik is a felszolgálók a halászlét meg a ros- tonsültet. Amikor megvannak az ebéddel, valami szervezőféle ember — mindenütt kell ilyen, akad ilyen — ismerteti a további programot, s mindenkit kér, nehogy sokat fogyasszon a tavernában, mert akkor nem lesz kinek felmenni a Kopaszra gyalog, pedig onnan belátni a fél Alföldet... Ilyenkor, nyáridőben az embernek talán már fel se tűnik ez a nagy nép- vándorlás, aminek tanúi — és résztvevői — lettünk. Sokan vannak, akik már nemcsak álmodoznak a tengerpartról vagy a nyáron is hófödte hegycsúcsról: el is mennek oda, jóllehet, a költségeket nem máról holnapra teremtik elő. Hosszú útról most érkezett városbeli meséli, hogy a tengerre a most melegebb tájra vivő országút mentén szinte ömlenek a kocsik, három-négy órát kell várakozni a határátkelőknél, pedig a kiskatonák ugyancsak élénken dolgoznak. Mégsem a messzire igyekvők adják a jó érzést a krónikásnak. Sokkal inkább azoknak a faluról érkezett fürdő- zőknek a felszabadult nevetése, akik Sóstón bemerészkednek a nagy meleg medencébe; azok félszegsége, akik — életükben először járván nyilvános fürdőn — nem mernek fürdőruhára vetkezni, inkább csak a lábukat áztatják a medence szélén. Aztán a munkások messziről felismerhető emberkoszorúja: azoké, akik a vállalati kabintól húsz méterre már letelepszenek, akik nyugodtan kifeküdhetnek a napra, ha bármilyen forrón tűz is, az ő bőrüknek cseppet sem árt. Akik legfeljebb úsznak egyet, de nem áztatják magukat órákon át a vízben, inkább megütik az ultit, söröznek egyet, vagy nagy hancúrozás közepette kergetik a kopott futball-labdát, hogy aztán éhes farkas módjára csapjanak le a feleségek által fűasztalra terített élelemre. Az ő egynapos utazásaik jelentik nekem az igazi turizmust, mert ebből nagyon gyakran és egyre többen részeltetnek. S akik hazatérnek az ilyen rövid világlátásokból, másnapra szép hétköznapot álmodnak. az öregek megbecsüléséről 0 Tulajdonképpen ki nevezhető öregnek? — Az öregedéssel foglalkozó szakemberek három szakaszt említenek, 70—80 évtől az öregedő, 80—90-ig az öreg és 90-en felül az aggastyán kort. A köznyelvben és köz- gondolkodásban rendszerint a nyugdíjaskorú embereket nevezik öregnek, idősnek. A statisztika is hasonlóan vonja meg a határokat, de általában két kategóriát használnak, a nyugdíjkorhatárt elérőket (ebben az 55 éves nők is szerepelnek) és a 60 éven felüli korosztályt f Hány idős ember él a megyében? öre- w gedő megye-e Szabolcs-Szatmár? — A statisztikai adatok szerint a megye 573 ezer lakosából 102 ezer a nyugdíjkorhatáron felüli ember. Ez az össz-lakosság 17,5 százaléka, míg az országos átlag 20,4 százalék. S mit mutat a 60 éven felüliek aránya? A megyében 89 ezer a 60 éven felüliek száma, ez 15,5 százalék, az országos átlag pedig 18,1 százalék. Szabolcs-Szatmár megye nem tartozik az öregedő megyék közé, s ennek közismert oka, hogy a legmagasabb a népesedés aránya. A Mi az oka, hogy mégis az átlagosnál nagyobb feladat az öregekről való gondoskodás? — Elsősorban az, hogy a megyében a múltban is igen magas volt a mezőgazdasági lakosság aránya, itt élt a legtöbb mező- gazdasági cseléd, akik után az akkori munkaadók nem rótták le a nyugdíj elnyeréséhez szükséges társadalombiztosítási • összegeket. Előrehaladott korban érte őket a fel- szabadulás. Némelyek egyéni gazdálkodók maradtak, a többség tsz-ta'g lett, de már nem tudták végig dolgozni a nyugdíjhoz alapot jelentő éveket. Mint ismeretes, ezek az idős emberek az államtól tsz-járadékot kapnak, s ezt —-akiknél indokolt — a tanácsok szociális segéllyel egészítik ki. £ Hol bírálják el, hogy ki kaphat szoci- w ális segélyt? — A tanácsok szakigazgatási szervei egyéni mérlegelés után határoznak a rendszeres vagy időközönkénti segélyekről. Minden szempontot figyelembe vesznek: van-e az idős embernek valamilyen jövedelme, tartásra kötelezhető gyermeke, hozzátartozója, és így tovább. Ennek alapján részesítik segélyben az öregeket. — Országosan a megyében van a legtöbb segélyezett. Néhány híján 6 ezer idős ember részesül rendszeres szociális segélyben. Ez nagyon magas szám, hisz a 2 milliós fővárosban 3170-en részesülnek ilyen segélyben, míg a Szabolcsot követő Borsod megyében a segélyezett öregek száma csupán fele a szabolcsinak. A Milyen központi segítséget kap Sza- w bolcs-Szatmár megye az öregek támogatására? — Csak az elmúlt évben pluszként több mint 6 millió forintot kaptunk a központi keretből, melyet a megyei tanács végrehajtó bizottsága szétosztott a községek között. A rendszeres szociális segélyen kívül rendkívüli segélyeket is fizetnek a tanácsok az átmenetileg nehéz helyzetbe került idős embereknek. Ez egy év alatt 6 millió forintot tett ki, az egy emberre jutó átlag 710 forint volt. — Az a tapasztalatunk, hogy a tanácsok élnek a segélyezés lehetőségével, felkutatják az idős és támogatásra szoruló embereket. Szórványosan fordul elő, hogy a feltétlenül támogatásra szorulók nem kapják meg a szükséges anyagi támogatást, mert a tanácsok nem vették őket nyilvántartásba. A Milyen támogatásban részesülnek még ^ az idős emberek a segélyeken kívül. — Új formája a támogatásnak a szociális étkeztetés. Ezt a városokban már régóta bevezették, de a községekben csak tavaly került erre sor. Azok vehetik igénybe az ingyenes étkezést, akik betegek, gyengék, vagy annyira idősek, hogy nem tudnak maguknak főzni. Amikor elkezdtük, 488-an vették igénybe, az év végére ez a szám már 507-re emelkedett. Ennél többen is lennének, de sok az előítélet, az idegenkedés. A Beváltak-e az öregek napközi otthonai? ^ Nem kísért-e itt is az idegenkedés, az ingyenkonyha emléke? — Jelenleg 63 öregek napközi otthona van a megyében, ahol 1320 idős ember kap — országosan a mi megyénkben értük el — naponta háromszori étkezést, és töltheti el szabad idejét kulturáltan. Vannak, akik reggeltől estig, mások csak délben, vagy délután mennek az öregek napközijébe. Először a saját idegenkedésüket kell legyőzni, azután a környezet, legtöbbször egymás megjegyzésein kell túltenni magukat. Csúfolódásnak is ki vannak téve. Azt mondják, „de- dóba” járnak. A Sehogyan sem szerencsés a napköziotthon elnevezés, de ez másodlagos. Hogyan lehet kedvük szerinti, könnyű elfoglaltsággal értelmessé, hasznossá tenni az itteni órákat? — Vannak már bíztató lépések... így Nagyhalászban zsákgyári hulladékot szeletelnek, Szatmárcsekén varrnak, hímeznek, a sóstói szociáüs otthonban a gumigyári hulladékokkal foglalatoskodnak. A tevékenységre szükségük van az idős embereknek, mert ez erősíti önbizalmukat, hasznosságuk tudatát... De ez is nagy tapintatot kíván, nehogy azt érezzék, hogy dolgoztatni akarják őket. A Mi történik ha a napközibe járó idős w ember megbetegszik? — Az öregek napközi otthonának gondozói felkeresik a beteg öregeket a lakásukon, ellátják a háztartás körüli teendőket, mosnak, ebédet visznek az otthonmaradóknak. .. A S hogyan vált be a házi szociális gon- w dozás? — A házi szociális gondozás azokra terjed ki, akik nem tudják magukat ellátni, de nem akarnak megválni az otthonuktól, a megszokott környezetben maradnak, őket keresik fel rendszeresen a hivatásos és tiszteletdíjas gondozók. Takarítanak, főznek, mosnak, minden szükségest elvégeznek. A megyében 27 hivatásos szociális gondozó van. Rajtuk kívül 318 tiszteletdíjas gondozó tevékenykedik, akik néhány száz forintért, de inkább emberségből, gondját viselik a csaknem félezer embernek. A hivatásos gondozók 189, a tiszteletdíjasok 444 idős embert látnak el. Áldozatos munka ez, minden elismerés megilleti azokat, akik nem csak gondozzák az idős embereket, hanem a családi otthont is pótolni igyekeznek számukra. .. A Kényes kérdéshez érkeztünk: aszociális W otthonokhoz. Kevés a hely, sok .a várakozó, a bent lakók között nem mindenki találja meg a helyét. Milyennek tartja a szociális otthonban töltött öregkort? — Az lenne a jó, ha az idős emberek megmaradhatnának a természetes, megszokott környezetükben. Ezt nem tudja pótolni egyetlen szociális otthon sem. Mégis szükség van az otthonokra, mert jócskán van beteg, magáról gondoskodni képtelen, egyedülálló, vagy a gyermekek, rokonok által nem vállalt idős ember, akit az állami otthonokban kell elhelyeznünk. — A megyében nyolc, öregek számára berendezett szociális otthon van, ahol 1310 idős ember él. Még ebben az ötéves tervben megépül egy 100 ágyas otthon, a következő ötéves tervben pedig újabb otthonok építését tervezik. Addig azonban számolni kell a zsúfoltsággal, a rászorulók hosszú ideig kénytelenek várakozni, míg bejuthatnak valamelyik otthonba. A szociális otthoni ágyak számát tekintve a megye az utolsó helyen áll. Ezen a következő években változtatni kíván a megyei tanács végrehajtó bizottsága. A Leginkább a kiszolgáltatottság érzésére v panaszkodnak az otthonban élő idős emberek. Van-e valamilyen érdekképviseleti, vagy önigazgatási szervük az otthon lakóinak? — Sajnos, az idős emberek többsége elég sok lelki sérüléssel, feszültséggel érkezik az otthonba. Leginkább a gyermekek, a hozzátartozók hálátlansága miatt szenvednek. Néha egymással is nehezen boldogulnak. Sajnos, kevés az egy, vagy két ágyas szoba, a házaspárokat sem mindig tudjuk egy szobában elhelyezni. Ez is konfliktusokat okozhat. Igyekszünk úgy kialakítani az otthonokban dolgozó kollektívákat, hogy az időseket ne csak gondozottaknak, hanem mindenekelőtt embereknek tekintsék. — Minden otthonban van érdekvédelmi, fegyelmi és élelmezési bizottság, s azokban az otthon lakói is helyet kaptak. Észrevételeiket az otthonvezető elé viszik, ha pedig úgy érzik, hogy nem történt intézkedés, hozzánk, a megyei tanács egészségügyi osztályának szociálpolitikai csoportjához fordulhatnak A Mi a helyzet a zsebpénzzel, a kimenő- w vei? — Minden otthonban lakó idős ember, akinek nincs nyugdíja, egységesen, az otthon pénzügyi keretétől függően 80—100 forintot kap havonta. Az otthonokban a nyitott kapuk rendszerét alkalmazzuk. A kimenőket csak az alkoholistáknál és az antiszociális magatartásunknál korlátozzák, ezek viszont szakosított, külön otthonban vannak, ahol speciális gondozásban részesülnek. Ök bent, az otthon büféjében fogyaszthatják el a megkívánt féldecit, persze nem mértéktelenül... 0 Mivel oldható az otthonok zártsága, hogy ne hasonlítsanak amolyan „öregek szigeteihez”? — Elsősorban a valakihez való tartozás érzése jelentheti a hidat. Jó példa erre a sóstói otthon, amely 23 szocialista brigáddal tart kapcsolatot. A munkások bejárnak az otthonba, sok intézeti lakó kötött barátságot velük. De sok még az olyan idős ember, akinek soha nincs látogatója, soha nem kap levelet. Az otthonban státuszt jelent, ha valakihez jönnek, ha levelet kap. Nincs egyedül. Az lenne a jó, ha' egyetlen olyan idős ember sem lenne otthonainkban, akikhez időközönként ne érkezne látogató, levél, hogy elviselhetőbb legyen az élet. Ebben a szocialista brigádok még sokat tehetnek... A Hogyan nevelhetnénk a fiatalabb korosztályt az idősebbek jobb megbecsülésére? — Sajnos olykor türelmetlenek vagyunk az öregekkel. Ennek egyik oka, hogy a fiatalabbak nem gondolnak arra: az öregkor egy teljesen más állapot, melynek éppúgy megvannak az életkori sajátosságai, mint a fiatalabb kornak. Ezt kellene jobban megismertetni a fiatalabb korosztállyal, hogy jobban értsék az idős embert, aki elindul az úttesten, de nem mindig tudja kiszámítani, átérhet-e, lassabban működnek a reflexek. Ugyanez vonatkozik a buszra, a boltra, az utcán járó-kelő idős emberekre. El kellene érni, hogy ne legyen „sikk” ülve maradni a buszon, amikor az öregek állnak. A Miben segíthetnek az üzemek, és egyéb munkahelyek? — Időt kellene adnunk az öregedőknek, hogy amennyire ez lehetséges, tudatosan készüljenek a nyugdíjas életre. Még gyakori,^ hogy a munka, az élet sűrűjéből hirtelen, átmenet nélkül kerülnek egy más életritmusba, olykor a perifériára. Egy-két évvel a nyugdíj elérkezése előtt már elkezdődhetne a felkészítésük. De az a nagy kérdés, hogyan? Ez sem egyszerű, mert az idősödő emberek érzékenyebbek. Könnyen odavetik a velük „foglalkozóknak”: „már ki akartok túrni, meg sem várjátok, míg eljön az idő”, „olyan sürgős...?” — Azon is jó lenne változtatni, hogy évente, egyszer összehívják és megvendégelik a nyugdíjasokat. Ez legfeljebb a lelkiismereten enyhít, rövid távon. De a volt dolgozókkal, a nyugdíjasokkal való foglalkozást nem oldja meg. Továbbra is lehetőséget kellene teremteni számukra, hogy elmondhassák észrevételeiket, javaslataikat az üzem, a vállalat, az intézmény munkájáról. S kérni lehetne a segítségüket is. Azt is lehetővé kellene tenni, hogy beszéljenek saját gondjaikról, nyugdíjas életükről, s ahol gond van, ne maradjon el soha a segítség. ^ Végül: az idős emberek szociális gondozását irányító csoportvezető, hogyan képzeli el saját öreg korát? — Még nem találtam megnyugtató módszert, pedig az a törekvésem, hogy tudatosan felkészítsem magam az öregkori életre. Tudom, az öregekkel foglalkozó fölött is eljár egyszer az idő. De azt gondolom, engem nem fog kielégíteni, hogy százszor is fel- csuszolom a szobát, gyomlálok a hétvégi kertben. Félek, nem fog lekötni az otthoni tevés-vevés. Az embernek van egy megszokott életritmusa, aszerint kél, fekszik. Van a hasznosság, a tevékenység érzése, tudata, ami kedvet, önbizalmat ad. Nem tudom, hogyan lesz? Emberhez méltó öregkort szeretnék. .. ^ Köszönöm az interjút. Páll Géza O KM Gál Ibolya tanácsi csoportvezetővel
