Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. július 23. o A Vay Ádám Múzeum Kultúra helyből vagy „importból" ? Kellős közepe a megyének ez a vidék, s a történelmi nevezetességek iránt vonzódok érdeklődésének is gyakorta középpontja: Vaja. Csipkézett, vaskos fal mögül tűnik elő a magasba nyúló bástyafok, majd a kapun belépve a nevezetes Vay-kastély. A kapu mellett tábla: „Vay Ádám Múzeum — nyitva hétfő kivételével naponta 10-től 18-ig.” A család hagyományai szerint 1418-ban rakták le a jelenlegi várkastély alapjait — abban az esztendőben kapott Zsigmond királytól címert és pallosjogot Vay Ábrahám. Több alkalommal változott a századok során az épület képe: a kezdeti egyemeletes kastély újabb emeletet kapott, saroktornyokat. Ma már nyoma sincs a felvonóhidas bejáratnak, és az alakítások során módosult az épület eredeti reneszánsz jellege is — bár nem tűnt el. 1961-ben állították helyre mai képében az erősen elhanyagolt várkastélyt, mely Szabolcs-Szatmár egyik legfontosabb történelmi emlékhelye. II. Rákóczi Ferenc kétszer kereste föl a Vay-kas- télyt: először 1703-ban látogatott Vajára — ekkor nyerte meg a három Vay-testvért (Ádámot, Lászlót, Mihályt) a felkelés ügyének. Még azon a napon, július 19-én kibomlott a kastély ormán ‘a „pro libertate” feliratú zászló... Vay Ádám hadba szállva követte fejedelmét, aki hamarosan udvari marsallá nevezte ki. Rákóczi látogatásait ma az épület falán emléktáblák hirdetik. A falak mögött pedig gazdag gyűjtemény várja a látogatókat, akik száma évről évre növekszik — tavaly már elérte a negyvenezret! Az 1964-ben megnyílt múzeum első emeleti helyiségeiben a Rákóczi-szabadság- harc megindulását idéző emlékek találhatók, s ezek közül is a legértékesebb, legni... A mennyezet hatalmas freskója a Vay családhoz fűződő eseményt ábrázol: Vay Tihamér a nikápolyi csatában megmenti Zsigmond király életét. A festmény az asztalon elhelyezett tükörből szemlélhető meg alaposan — máskülönben igencsak megviselné a nézelődő nyakát, míg szemügyre veszi. A terem korabeli emlékekkel teli: a falon függő olajfestmények, a XVII—XVIII. századbeli bútorok mind-mind a múltat idézik. A szemlélő rácsodálkozhat — kissé talán irigykedve — arra az egyszemélyes kis lovasszánkóra, melyben a hagyomány szerint egykor Mária Terézia élvezte a tél örömeit. A Rákóczi-teremből nyíló északi bástyaszobában Kuruc Vay Adómnak állítottak emléket — életéről, tetteiről számolnak be a tárlók. A második emeleti kiállítások Rákóczi születésének 300. esztendejében, 1976-ban nyíltak meg. Itt őriznek többek között egy eredeti kukat, -kutakat, a Rákóczi- . mondaképződés jeles helyeit. A kastélyból kilépőt is szép látvány fogadja, a távolba kanyargó ösvény burjánzó növényzetben tűnik el — a tizennégy holdas parkban. Sajnos, bár már elkészült a gyönyörű kastélypark rekonstrukciós terve, máig sem történt semmi az újjávarázsolás ügyében. Két éve védetté nyilvánították, ám ez mit sem ér, míg például a parkban található a falu fut- ballpályája... Az elképzelések szerint viszont hamarosan tovább gazdagodik a szobrok gyűjteménye, melyek közül most Rákóczi és Vay Ádám portréja előtt adózhat tisztelettel a látogató. Ez év őszén újabb szobrokat avatnak: Béri-Balog Ádám,' Thököly Imre, Zrínyi Ilona, és Ráday Pál portréja készül a szobrászműhelyekben. A szoborpark mintegy tizenkét kuruc kori történelmi személy arcmását őrzi majd pár esztendő múlva. A vajai várkastély. Vay Ádám mellszobra a kastély előtt. A császárnői szánkó. nagyobb becsben tartott darab: Esze Tamás nemesi levele. A kuruc talpasok vezérének a fejedelem 1708-ban adományozta az armálist — az eredeti aláírásával ellátott kutyabőr századokon át az Esze család féltve őrzött ereklyéje volt. Rendkívül értékes az az érme is, mely Rákóczi első ábrázolása: 1705-ben készítette egy svéd szobrász. A várkastély legemlékezetesebb helyisége a második emeleti nagyterem, melyet Rákóczi-teremnek neveznek. Itt tárgyalt a ma is meglévő hatalmas asztal két oldalán 1711-ben a szabadságharc vezetője és a császár megbízottja, Pálffy tábornok. Ezek a tömör falak őrzik a határozott hangot, melyen a Fejedelem visszautasította a felkínált rangot, vagyont — csak hazája sorsáról volt hajlandó tárgyaimé lobogót — a botpaládi 1703-as feliratú zászlót. A kiállított szakállas puskák, pisztolyok, kiegyenesített kaszák mellett habán edények teszik történelmivé a terem hangulatát. A második terem a Rákóczi-emlékszoba — itt megtudhatjuk például, hogy hazánk minden második településén van Rákóczi nevét viselő utca, tér, úttörőcsapat, iskola vagy szocialista brigád. Külön érdekessége e teremnek, hogy jókora bélyeggyűjtemény is látható itt: „Rákóczi élete és a szabadságharc a filatéliában” címmel. A harmadik terem anyaga annak a gyűjtésnek az eredménye, mely a hatvanas években megyénkben, az országban, sőt a szomszédos országok területén is folyt. Gazdag reprodukció- és fényképanyag mutatja be például a Rákóczi-fákat, -forrásoS ha már bíráló szavakat is ejtettünk, feltétlenül említést érdemel egy furcsaság, melyen sokan megütköztek már. Vaján nincs egyetlen vendéglő sem, ahol az ide látogató megebédelhetne — a szomszédos, jóval kisebb őrben viszont vadonatúj étterem áll... A jövő talán ezen is változtat, mint ahogyan a múzeum sorsában is változást ígér. A kuruckor egyik legfontosabb emlékhelye, múzeuma a Vay Múzeum — így hát alapja van a tervnek; országos gyűjtőkörű múzeummá fejleszteni. Ha ez megvalósul, bizonyára még több értékes emlékkel gazdagodik majd a gyűjtemény, még több látványosságot, érdekességet találnak a vajai várkastély küszöbét átlépők. Tamavölgyi György HIRDETÉST OLVASTAM minap egy poros pesti fa törzsén. Egy lemezlovas hirdette magát azzal a mottóval, hogy „vidékre is elmegyek”. Persze csak alkalmasint, egy-egy estére. Színházak is, előadóművészek is rendszeresen járnak vidékre. Missziót vállalnak egy-egy ^előadással, szép missziót. Szépet és nélkülözhetetlent. Távoli falvakba, kisvárosokba viszik el a művészetet. Legjobb tehetségüket, legfrissebb gondolataikat. Ha azt viszik el! Mégis — anélkül, hogy a befeléfordulást, a provincializmust akár egyetlen szóval is támogatnám — megkérdezem: ráhagyatkozhat-e egy kisváros, egy nagyközség csupán néhány vendégjátékra? Lehet-e kulturális életet, szellemi atmoszférát teremteni csupa-csupa importált erővel és eszközzel? Aligha lehet. Márpedig erre, tudniillik a sajátos, a saját eszközökkel kialakított szellemi világra van, vagy inkább lenne szüksége minden településnek. Azért, hogy élni is igényesebben lehessen ott, ahol esetleg lakni, vagy dolgozni jó. SOHA ILYEN BELSŐ ERŐ nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy egy-egy vidéki település megteremtse a maga kulturális életét, hogy a belső normák és értékek kialakításával, a példaadók erejével másokat is, mindenkit elindítson a szellem napvilága felé. Mondhatom ezt joggal, hiszen ennyi képzett, diplomás szakember még soha nem dolgozott vidéken, mint manapság. És ki tagadná, hogy a kulturális élet fellendítésének motorja, követendő példája elsősorban a szellemi igényeit kielégíteni akaró értelmiség lehet. Mégis, sok kisváros és község szenved értelmiségi lakóinak szenvtelenségétől. Attól, hogy a művelődési háB eszélgető alanyom: Nyíri Gusztáv, ötvenéves szakmunkás, aki a százhalombattai olajfinomítónál emberrel felérő szorgalmat tanúsít, s az életnek csak a rövidségét átkozza, mert még többet dolgozna. A nagyecsedi embernek — aki most olajfinomítóban dolgozik, — veleszületett optimizmus diktálja minden tettét és gondolatát — ezt mondta legelőször és a leg- megnyerőbben. — Az ecsedi parasztság? Amikor a láp elöntötte a határ túlnyomó részét, akkor is mert cselekedni! Az a mondóka járta itt még a múlt századi lecsapolás előtt: ha az ember éles ésszel látna csak, s folyton készre menne, haszonra törne, olyanra, ami biztosan visszafizet mindent a dupláján — akkor sokszor tenni se merne! Az ecsediek sohasem voltak önteltek, a legveszélyesebb időben is a legtöbbet várták az élettől, s annyit dolgoztak, hogy az mindig kihozta nekik a becses hasznot. Még emlékszem arra a híres-nevezetes ecsedi gazdára, Nedres Szűcs Lajosra! Annyi jószága, disznaja, kukoricája volt, hogy már számra sem tudta, mennyi! Mikor a kondáról késő estére hazahajtották a disznait, temérdek csatlakozott az ő jószágához és — neki mind az udvarra széliében kirakott kukoricahalomnak! Amikorra annyit felfaltak belőle, hogy jóllaktak, ki az udvarából és usgyé haza a saját gazdájukhoz! Mikor ezt már túl sokat látták az ecsediek, megkérdezték: — Delikt Lajos bátyám, nem sajnálja? — Hát mire? — felelte a Szállás utcai Szántó Károlyéknak. — Nem éri meg, hogy hajkurásszam a szomszédos kocákat, malacozak rendezvényein fehér hollónak számít egy-egy helybéli diplomás. AZT A KÖRÜLMÉNYT, hogy kisvárosban, vagy falun laknak és dolgoznak, sokan úgy vélik ellensúlyozni, hogy kihívóan közömbösek a helyi ügyek iránt, hogy következetesen lakóhelyükön kívül töltik szabad idejüket, és kulturális-szellemi igényeiket is csak a fővárosban vagy a megyeszékhelyen akarják kielégíteni. Más szóval: nem élnek ott, ahol laknak. Igényeiket autóba teszik és elviszik oda, ahol nekik a kultúrát nem megteremteni, csak befogadni kell. Kétségkívül kényelmes álláspont. És egyben furcsa is. Azért furcsa, mert vannak diplomások, akik vállalják az értelmiség hagyományos küldetését, és a maguk igényeinek kielégítése közben másokban is szellemi igénye? két támasztva alkotnak. És nem csupán befogadnak. Megteremtik egy község, vagy akár egy város sajátos szellemi arculatát, a joggal vágyott kulturális életet ott, ahol ezt náluk jobban senki sem tudja megtenni és ahol náluk senki sem hivatottabb erre. kát. Míg tűnődnék azon, melyik az enyém, akkorára jóllaknak, — menjenek isten hírével! Az embertársaimat sem fosztom meg a pár falattól, ha nálam vannak munkára, vagy jó szóra, azért, hogy megbeszéljük, melyik veszélyeztetett pontján álljunk össze a lápnak és mit érjünk el közösen. Az ecsediek sosem tettek valamit meggondolatlanul; mély, velükszületett hajlamot tenyészett ki bennük a régmúltban az állandó veszélyeztetettség a természettel szemben. Az összefogás örömétől soha senki nem tudott megfosztani bennünket. ★ Sok ilyen történetkét, jellemző esetet és jellemző emberfajtát emleget még Nyíri Gusztáv, míg az Olajfinomító 2. számú nagyszállójának 210-es szobájából kinézünk és a mai Magyarország modern változásainak legjellemzőbb környezetéből a régmúltba vissza-visszaté- rünk. A mai dicsőséget Nyíri Gusztáv érzékeli a legjobban. Mégis a mai civilizáció, a mai kulturált termelés Való igaz, hivatásérzetre senkit sem lehet kötelezni. A zeneértő orvost nem lehet kötelezni, hogy eljöjjön arra a hangversenyre, amiért két hónappal előbb vagy később Budapestre utazik. Tőle hivatalból csak azt lehet kérni, hogy osztályán gyógyítsa meg a betegeket. És ezt meg is teszi. A mérnök felépíti a házat, a közgazda eligazgatja a hivatalt, az agronómus a termelőszövetkezetet, de utána. ..! Sokan előkelő idegennek kiáltják ki magukat abban a közösségben, amely pedig számukra az alapvető életfeltételt, a munkát biztosítja. ERŐSZAKKAL SENKIT SEM LEHET meggyőzni arról, hogy szellemisége igazán csak akkor bontakozhat ki, akkor hasznos, ha azokra is átsugárzik, akik rá egyéb okból is föltekintenek. A vidéken dolgozó értelmiség küldetését nem lehet parancsba adni. Ezúttal is csak arra van mód, hogy együtt- érezzünk azzal a népművelővel, aki ha előadót keres, füzetében csupa budapesti nevet talál — ahelyett, hogy a helybeliek között válogathatna. M. M. színteréből folyton a régmúlt időnek szentel a legtöbb figyelmet. A mai ember tudásával sok dicsőséget vívott ki a modern történelemben eddig is. Mégis hozzáteszi, ne vágyjunk erre a dicsőségre anélkül, hogy elfeledjük a múlt kínlódásait, s azt, hogy micsoda tehetség kellett kiemelkedni az ő bátyjainak, apjának, nagyapjának a lápi élet alacsonyságából, igénytelenségéből ! Így folytatja tételének bizonyítékokkal való alátámasztását: — Csak annyit, hogy ez a nagy tehetségű Nedres Szűcs Lajos mire építette utódai boldogságát s milyen igénytelenül keretezte a század elején életvitelét! Például. Vásárra bocskorban járt —■ nem Is volt csizmája. Sem szép hosszú szárú nadrágja. Dégenfeld gróftól egyik csen- geri vásáron szép négy borjút vásárolt. Se zsebe, se pénztárcája, se nyakba akasztott bőrzacskója, amibe a pénzt belerakhatta volna! No, hogy megvolt a gróf intézője és közte az alku — csak nézik, ugyan honnan teremti elő a pénzt az öreg? Hát nagy meglepetésükre, azt látják, hogy a hóna alá nyúl, s onnan kukoricacsutkára rátekert forintokat szed elő és azokból számolja az intéző elé a nekijáró pénzt, de marad a csutkán még egy egész nyájnyi jószág megvételére is elég pénz! Ez bizony igénytelenség: mögötte azonban a meggondoltság, a testi erőből és ésszel végzett munkából származó életszilárdság rejtezett. Az itteni emberek nem habzsolták az élet külső örömeit. Nem öltözték fel a munkájuk eredményét, nem költekeztek cicomákra. De sokkal-sokkal nagyobb gyöPákozdon emlékezik az utókor Emlékpark és múzeum épül a pákozdi emlékmű környékén az 1848-as szabadságharc első győztes csatájának 130. évfordulójára. A múzeumban nagyméretű terepasztalon mutatják be a pákozdi csata lefolyását, a tárlókban pedig kiállítják a honvédsereg egyenruháit, fegyvereit, zászlóit és korabeli dokumentumokat. A pákozdi dombokon már befejezéséhez közeledik a nagyarányú tereprendezés, valamint a fásítás és megkezdték a múzeum építését. Mintegy 70 hektáros emlékparkot alakítanak ki sétányokkal, kilátókkal és pihenőhelyekkel, öt helyen emlékoszlopot állítanak fel, amelyeken magyarázó feliratok igazítják útba az emlékpark látogatóit. Az új emlékpark és 1848- as múzeum szeptember 29- re, a pákozdi csata 130. évfordulójára készül el. KM SZABOLCS-SZATMÁRI IDEGENVEZETŐ Himnusz a lápról