Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-23 / 172. szám

Megérkezett Havannába a magyar Vlf-deiegáció első csoportja Pénteken este megérkezett Havannába a világifjúsági ta­lálkozón részt vevő, 450 tagú magyar delegáció huszonhat főnyi „előőrse”, élén Barabás Jánossal, a KISZ KB titkárá­val, a magyar küldöttség he- helyettes vezetőjével. A magyar VIT-delegáció első csoportját hozó Inter- fluggép este fél nyolckor, harmincfokos melegben szállt le a havannai repülőtéren. A Berlintől Havannáig tartó ti- zennégyórás úttól kissé fá­radtan léptek a küldöttek Kuba földjére. A magyar küldöttek min­den kényelemmel berendezett szálláshelyén már megvetett ágyak és vacsora várta a ven­dégeket. Étkezés után a cso­port vezetői nyomban hozzá­láttak a munkához, hiszen minden perc drága — egy hét múlva kezdődik a VIT. A magyar delegációt a Ku­bai KP gazdasági tervezési főiskolájának a havannai „rózsadomb” a Cubanacan tőszomszédságában levő épü­letében helyezték el. A kollégium szomszédságá­ban áll az a gyönyörű régi palotácska, amelyben környék­beli szóbeszéd szerint egykor a Batista vezette diktatúra belügyminisztere lakott és amely a VIT alatt a magyar küldöttség vezetőinek ad ott­hont. SILÓMARÓ, PÓTKOCSI, SZŰRŐCIKLON Sikeres fél év a MEZÖGÉP-nél Sikeresen zárták az első fél évet a Nyíregyházi Mező- gazdasági Gépgyártó és Szol­gáltató Vállalat nyolc gyár­egységében. A tervezett 380 millió forint teljes termelési érték helyett 417,2 milliós termelést teljesítettek. A MEZŐGÉP gyáregysé­geiben fél év alatt elkészült 270,5 millió forint értékű gép- és gépi berendezés. Egyebek között például Fehérgyarma­ton 40 silómaró, a kétféle tí­pusú kitrágyázó-berendezés- ből 100, burgonyaválogatók­ból 54 darab. A mátészalkai gyáregységben, ahol külön­féle típusú mezőgazdasági közúti szállító pótkocsikat készítenek, hat hónap alatt 840 traktorvontatású pótko­csit gyártottak. A tartályko­csikat gyártó nyírteleki gyár­egységben 341 DETK—5 jelű egyetemes tartálykocsi szere­lésével végeztek, más mun­kák mellett. A nagykállói üzemben a szarvasmarhatar­tás különböző istállóberende­zéseit gyártják; 47 borjúi ta­tót és nagyszámú egyéb be­rendezést készítettek, vala­mint 181 'dohányszárító ter- mogenerátort. Tiszavasváriban a szűrő­ciklonok három típusából 100-at, a különböző komp­resszorokból és adagolókból 110-et, a takarmánykeverő­kiosztó pótkocsiból 20-at, a szálastakarmány-szállító pótkocsiból 64-et állítottak elő. Nyírbátorban több, mint 20 ezer dohányszárító-tűsor- keret és több ezer darab kü­lönféle nagyságú és típusú gépkocsi-légtartály készült el június végéig. A nyíregyházi gyáregység a többi között NDK-exportra mezőgazdasá­gi pótkocsi-térfogatnövelő nehézfelépítményt gyárt koo­perációban, ebből több mint 1000 garnitúrát szállítottak el, valamint 5 borsóelőfőző konzervipari berendezést. (kádár) DOBOZ MIKROLEMEZBOL. A nyíregyházi papírgyárban a Bobst hajtogatőgépen egy műszak alatt 28 ezer darab dobozt készítenek mikrolemezből. A L-__ ; J " _J; a mezőgazdasági gépek azonnal megjc­Ahogy qz idő in©gengedi, (enne^ a (5^^,,, így történt ez jánk­majtis határában, a Dózsa Tsz földjein. Kicska Imre egy NDK-gyártmányú géppel igye­kezett a kisnaményi útfélre, hogy betakarítsa a lóherét, ami nélkülözhetetlen a közös gazdaság szarvasmarháinak. (Gaál Béla felv.) SZERELÉS A BÚZATÁBLÁN Több gépalkatrész kell az aratáshoz Az elmúlt évek tapasztala­ta alapján az idén is meg­szervezték országszerte — így megyénkben is — az ara­tási ügyeletet. A Nyíregyházi Mezőgazda­sági Gépgyártó és Szolgálta­tó Vállalat június 29-én kezdte meg az ügyeletet, amely az előzetes tervek szerint augusztus 20-ig tart. Az idei aratási ügyeletben a MEZŐGÉP dolgo. .i közül a központban, és a különbö­ző gyáregységekben nyolc felelős ügyintéző és 43 szak­képzett forgácsoló, hegesztő, szerelő, lakatos vesz részt. Munkájukat 12 műhelykocsi sogíti, amelyeken a gazdaság kérésére a kisebb hibákat kint a határban javítják meg. Eddig a leggyakoribb mun­ka a hidraulikus alkatrészek, kombájnmotorok, vágók és felszedőrészek javítása volt. A MEZŐGÉP új alkatrésze­ket is gyárt a kombájnokhoz, erőgépekhez és a bálázókhoz. Az aratási ügyelet munka­napokon 7—19 óráig, szomba­ton 7—17 óráig, vasárnap pe­dig 7—13 óráig tart. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy a gyáregységek csak ebben az időpontban állnak a mező- gazdasági üzemek rendelke­zésére. A legtöbb gyáregység­ben ugyanis éjszaka is dol­goznak, s ezekben a műsza­kokban a felelős műszakve­zető irányításával a legsürgő­sebb kívánságokat teljesítik. Az AGROKER nyíregyházi központjában július 3-án kezdődött meg az aratási ügyelet, de ennél jóval ha­marabb megkezdték az ara­tásra való felkészülést. A raktárakat a korábbi évek tapasztalata alapján töltötték fel, még az aratás előtt. Az eddigi tapasztalatok igazolták korábbi óvatossá­gukat, hiszen az idei alkat­rész-felhasználás már jócs­kán meghaladta a múlt év hasonló időszakának mennyi­ségét. Ez azt is mutatja, hogy nehéz az idei aratás. A leg­nagyobb kereslet a rendfel­szedő, a kalászemelő beren­dezések iránt mutatkozik, ami jelzi, hogy nagy terüle­ten van megdőlve a kalászos. Sajnos, több olyan alkat­rész is van, amelynek tarta­lékolására nincs lehetőség — mint a gyűjtőcsiga, az ékszíj- tárcsa, a görgőslánc — s ezért ezeket központi raktározás alá vonták. Ez az intézkedés nehezíti ugyan a beszerzésü­ket, de még így is 48 órán belül az AGROKER-en ke­resztül megszerezhetők. Az aratási ügyelet időpont­ja az AGROKER-nél is meg­egyezik a MEZŐGÉP idő­pontjával. Az ügyeletén min­dennap telefonon, telexen vagy személyesen lehet be­jelenteni az igényt, amit vagy helyben elégítenek ki, vagy pedig továbbítják az orszá­gos központba. Jó a kapcso­lat a környező megyék AG- ROKER-telepeivel. Már ed­dig is több esetben segítették ki egymást különböző alkat­részekkel az aratás során. > (bg.) tizembe állították az 5,5 millió forintért vásárolt PA- VEMA lisztcsomagoló automatát a gabonaforgalmi és malomipari vállalat nyíregyházi telephelyén. A gép két műszakban dolgozik, egy-egy műszakban 130 mázsa lisztet csomagol, fgy nem csak a megyei, de országos ellátásra is szállítanak lisztet Nyíregyházáról. r Arad a Kraszna, apad a Tisza Másodfokú készültség a Túron A szombati rapszodikus időjárás, a záporok és a jég­eső ellenére is folytatódott a pénteken megindult lassú apadás a Tiszán és a Túron. Bár a Túron a II. fokú ké­szültség még tart, lényeges védekezésre nem került sor, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói csak fi­gyelőszolgálatot tartottak. A Tiszán és a Szamoson szom­baton sem volt szükség ár- vízvédelmi készültség elren­delésére. A Krasznán lassú áradás kezdődött pénteken, szombatra a víz szintje elérte az I. fokú árvízvédelmi ké­szültség elrendeléséhez szük­séges szintet. Továbbra is tart az első fokú belvízvédelmi készült­ség a felső-szabolcsi öblözet- ben. A vízügyi igazgatóság hét szivattyút működtetett, amelyek 24 óra alatt 280 ezer köbméter vizet emeltek át a földekről a folyókba. A bel­vízzel borított terület nagy­sága nem változott: 1400 hek­tár maradt, a védekezésben 68 dolgozó vett részt. MA Nyolc község a város körül (2. oldal) Közművelődés helyszíni szemlével (3. oldal) Sport­jelentéseink (16. oldal) Kapcsolat □ z együttműködési megállapodás a nép­front és a tanács kö­zött csak akkor ér valamit, ha konkrét tennivalókat tartalmaz a tömegkapcsola­tok szélesítésére, a lakosság közéleti részvételének növe­lésére, a szocialista demok­rácia erősítésére, a közmű­veltség fejlesztésére nézve. A népfront kongresszusi ál­lásfoglalása nem véletlenül hangsúlyozta: „a lakosság alapvető érdeke, .hogy a szocialista demokrácia ki- szélesítésének szolgálatá­ban fejlődjék a tanács és a népfront együttműködése”. A- lakosság alapvető ér­dekéről van tehát szó, és nem arról, hogy szerződé­sek, jegyzőkönyvek, föl­jegyzések, emlékeztetők szülessenek „a kézfogás je­gyében”. Nem az kell, hogy együtt vagy külön intéz­kedjenek dolgokban, ha­nem, hogy kézzelfoghatóan intézzék el a dolgokat, mert csak így megnyugtatóak bárki számára. Fontos feladata a nép­frontbizottságoknak, hogy eredményesen segítsék a tanácstagokat feladataik teljesítésében, különösen abban, hogy a választottak és a választók közötti kap­csolat egyre erősödjék. A tanácstagok közéleti tevé­kenységét jelentősen segítik azok a népfrontfórumok, amelyeken értékelik a vég­zett munkát, megszabják a további tennivalókat és ki­munkálják a legeredménye­sebb módszereket. Fontos mozzanat az is, hogy a népfronttestületek — köl­csönösségi alapon — eseten­ként meghívják üléseikre a tanácstagokat, s így közö­sen tudják megbeszélni az adott település vagy lakó­körzet fejlesztésével kap­csolatos feladatokat. Jó módszer az is, hogy a nép- frontbizottságok a tanács­tagok számára évenként 8— 10 előadást és konzultációt szerveznek aktuális politi­kai, társadalmi, gazdasági kérdésekről. A párt Központi Bizott­ságának április 19—20-i ülésén elfogadott határoza­ta rögzíti: „Állandó feladat az üzemekben, a szövetke­zetekben, minden munka­helyen a szocialista de­mokrácia fejlődését biztosí­tó keretek tartalommal va­ló megtöltése, az általáno­san érvépyes elveknek a konkrét helyi viszonyok­hoz igazított alkalmazása, a formális elemek megszün­tetése”. Nos, a népfront vá­roskörzeti fórumai vagy a falugyűlések mindenütt a lakóhelyi demokrácia meg­nyilvánulásainak foghatók fel. Q ontos érdek fűződik ahhoz, hogy a taná­csok és a népfront­bizottságok együttműködé­sében a közérdekű társa­dalmi munkát úgy szervez­zék, hogy abban szakkép­zettségüknek, szakértel­müknek megfelelően mind többen vehessenek részt.

Next

/
Thumbnails
Contents