Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-22 / 171. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. július 22. Olvasónk írja: Kié a tó? Mintegy ezer horgász ne­vében kénytelen vagyok le­írni a császárszállási vizen és környékén kialakult ál­datlan állapotot. Evek óta hiába várnak arra, hogy az illetékesek ezen a vízterü­leten rendet teremtsenek. Közkedvelt horgászhelyünk­ről van szó, ahol sajnos az utóbbi években nagyon sok ellentét született a horgá­szok és a telektulajdonosok között. A probléma pedig egy­szerű módon megoldható lenne, csak nincs aki ér­vényt szerezzen egy tör­vényerejű rendeletnek, mely szerint a vízparton a sza­bad eljárást biztosítani kell, hiszen a víz a Magyar Nép- köztársaságban mindenkié. Nem lenne tehát szabad önkényesen a vízbe helyez­ni a kerítéseket, vagyis olyan területet is magáno­soknak elkeríteni, ami köz­terület. Nem tudjuk megér­teni az illetékeseket, miért nem hatnak oda, hogy a szabálytalankodókat — ha kell — megbírságolják és ezáltal kényszerítsék a sza­bályok betartására. A megyei horgászszövet­ség hivatalosan bérli a vi­zet a vízügyi igazgatóság­tól. A horgászok pedig — az egyébként nem olcsó szórakozást jelentő horgász­engedélyen felül plusz 300 forintos éves területi enge­délyt váltanak, ami erre a vízterületre érvényes. A le­írtak miatt horgászni nagy részük nem tud, mert nem fér a vízhez. A telektulajdonosok egy része horgász, de a több­sége nem. Ettől függetlenül — engedély nélkül is — horgásznak. Több telektu­lajdonos attól sem riad vissza, hogy az egyébként szép környezetben fekvő tó partját rongálja, kivágja engedély nélkül a fákat, a szemetet a vízbe hordja. Nem értjük, mindezt hogy lehet megengedni évek óta. Talán még most nem késő ezen az áldatlan állapoton változtatni. A nyíregyházi horgászok nevében: Félegyházi Zoltán MOSZKVÁBAN FIA SZÜLETETT Meggyszedésért koncert HÁRMAN A TROJKÁBÓL Ütra kelnek a trojkák, de már külön-külön. Búcsúznak a hármas fogatok tagjai, vé­get ért az orosz nyelvi tábor. Három héten át gyakorolták a nyelvet ötven trojkában: LUDMILLA KALIZNVIKOVA egy szovjet, két magyar diák. Ez volt az ötödik nyíregyhá­zi tábor. Vezetője Zaják Etelka egri főiskolai oktató évről évre visszajár, de Olga Leonyidova is harmadszor van itt Moszkvából. Az öt év alatt egyet-mást már le lehetett mérni a tá­bor hasznából. Például azt, hogy többen itt kaptak jó alapozást, s közülük nem is egy magyar diák tanul Moszkvában. A hazai főis­kolákon is sokan tanulnak orosz szakon azok közül, akik itt gyakoroltak. Sok minden történik há­rom hét alatt. A legemléke­zetesebb a távirat volt, mely­ből egy szovjet főiskolás megtudta: eközben otthon, Moszkvában fia született. A táborról a Leninről elneve­zett moszkvai pedagógiai fő­iskola hallgatóit kérdeztük. Ludmilla Kaliznyikova ar­ról mesél, hogy az első na­pokban bizony furcsákat gondolhattak volna róluk, ha valaki kívülről figyeli őket. Kézzel-lábbal ugyan nem kellett mutogatni, hiszen a második osztályt elvégzett középiskolásokat tanították megyénk és még három megye száz diákját —, de az napokba telt, míg az egyenle­tes beszédtempót kialakítot­ták. Fokozatosan gyorsítot­tak, s az -utolsó héten már az orosz nyelv rendes gyorsasá­gával társalogtak. Hosszú ideig készült az öt­ven szovjet diák erre a fela­datra. Natela Kasztoeva, a grúz származású moszkvai főiskolás — egyébként Lud­millával együtt most már 5. éves pedagógia-pszichológia szakos — például egy fél éven keresztül. Nem volt könnyű teljesítenie azokat a követelményeket, amelyek­től megbízása függött. Natela például „beleásta” magát a magyar témákba, s hazánk ZSENA KAPORCEVA földrajzától, növényvilágá­tól kezdve történelmén át művészetéig és a népszoká­sokig mindent tanulmányo­zott. A csoport főleg a nyelvta­nításból készült, de egyébre is gondoltak. Irodalmi műso­rokat állítottak össze előre, hat harmonikát és két gitárt hoztak: énekelni-táncolni. s több dalt tanultak meg még otthon magyar nyelven. Zsena Kaporceva a tanító szak hallgatója. Ö egy ver­seny második helyét nyerte el — a tanulmányi és a tár­sadalmi munkát értékelték — s így kapta jutalomként ezt az utat. Valamennyien nagyon ko­molyan vették feladatukat, s igyekeztek a legtökélete­sebb munkát végezni. A ta­nulás mellett persze maradt szabad idejük is. Jártak a strandra, voltak kirándulni. Mi volt a legemlékezetesebb élmény? A csupa mosoly grúz Natelának a meggyszü­ret. Egy napot dolgoztak, s keresetükből közösen vették meg a jegyet a Piramis-kon­certre. Zsenának ez a hang­verseny volt emlékezetes, bár néhány fiatal viselkedé­sétől nem volt elragadtatva. Legnagyobb élménye, mint mondja: az volt, hogy milyen szívélyesek a magyar embe­rek. Ludmilla a debreceni ki­rándulásra gondol szívesen. Ott kapta meg azokat a köny­veket, melyeket régóta sze­retne megvásárolni. Több száz forintért vett nálunk — orosz irodalmat. No és a szilvás gombóc... Itt evett először. Viszi is haza a re­ceptjét, s otthon az első na­gyobb vendégfogadás alkal­mával kipróbálja. Az alapos munka után még egy rövid kis pihenés követ­kezik. Budapestre mennek egy hétre, majd a Balaton­hoz. Natela ígéri, hogy nem NATELA KASZTOEVA szakad meg a barátság az el­válással, írnak majd. Mind­hárman azzal búcsúznak: bár más országokra is kí­váncsiak, ha lehet, egyszer, valamikor ide még vissza­jönnek ... B. E. „Budapest Statisztikai Zsebkönyve 1978" Magyarország területének alig több mint fél százalékán — Budapesten — él az ország lakosságának körülbelül egy­ötöde. Ehhez még hozzá kell számítani — közlekedés, ke­reskedelem stb. — az úgyne­vezett nappali népességet: a bejárók további kétszázezer fővel növelik a főváros lét­számát. Ilyen és ehhéz hasonló adatokat tartalmaz a most megjelent „Budapest Statisz­tikai Zsebkönyve, 1978” című kiadvány. De megtudhatunk belőle ezenkívül néhány ér­dekes és fontos dolgot: a ke­reskedelemről, a lakáshely­zetről és a közlekedésről is. Megismerhetjük a kiskeres­kedelem forgalmát és a boltok számát, az árindexet, azt, hogy hány vásárló jut egy üzletre, hányán szállnak fel naponta villamosra, metróra, buszra, hány lakást építettek Budapesten, hányat bontot­tak le stb. A további fejezetek címe: terület, népesség, népmozga­lom, ipar, építőipar, közmű- ellátás, egészségügy, oktatás, közművelődés. A 240 oldalas iÄebkönyvet 32 oldalnyi szí­nes grafikon teszi szemlélete­sebbé. Üldözte családfát Másodszor állították bíró­ság elé ifjúság elleni bűncse­lekményért Lazók János 44 éves kislétai lakost. Az alko­holista Lazók házasságát a bíróság már korábban fel­bontotta, a lakást volt felesé­gének és a gyerekeknek ítél­te. Lazók az ítélet után sem volt hajlandó elköltözni, ül­dözte volt feleségét és a még otthon lévő legkisebb gyer­mekét. A bíróság elítélte if­júság elleni bűncselekmé­nyért, de Lazók semmit sem változott. Tovább üldözte volt feleségét, ütötte-verte a gyereket, sokszor a szomszé­dokhoz kellett menekülni a részeg Lazók elől. A Nyírbátori Járásbíróság 10 hónap szigorított börtön­ben letöltendő szabadság- vesztésre ítélte, két évre eltil­totta a közügyek gyakorlásá­tól és elrendelte, hogy a bün­tetés letöltése alatt kényszer­gyógykezelésnek vesse alá magát. Másodfokon a megyei bíróság megváltoztatta az íté­letet: a szabadságvesztés idő­tartamát 1 évre felemelte, a büntetés további részét hely­benhagyta. JAJ DE FINCSI! Beküldő neve: Csákányi György, Nyíregyháza, Őz köz 53. III/l. FOTÓPÁLYÁZATUNKRA ÉRKEZETT Szovjet kulturális küldöttség Beregben A Szovjetunió Kárpátontúli területének beregszászi járá­sa hosszú évek óta testvérkapcsolatot tart fenn a vásárosna- ményi járással. Július 21-én, pénteken küldöttség érkezett a szomszédos járásból Vásárosnaményba V. P. Vlaszenko, a já­rási tanács elnöke vezetésével. A delegációval érkezett a be­regszászi Népszínház társulata: pénteken este a vásárosnamé- nyi művelődési központban bemutatták Bállá László Lüktető napok című színdarabját. A darabot ma, szombaton este a tiszaszalkai művelődési ház színpadán is előadják. A Magyar Tanácsköztársasággal kapcsolatos színműnek ezek az első magyarországi bemutatói. Az előadásokon részt vesz az író is. Bemutató Vásárosnaményban Főszereplő . a magyar vörösszázad Beszélgetés Bállá László íróval A beregszászi Népszínház együttese nagy sikerrel mu­tatta be tegnap este a vásá- rosnaményi művelődési köz­pont színpadán Bállá László szovjetunióbeli magyar író darabját, a Lüktető napokat. Az alkotó is részt vett a be­mutatón, s beszélgetésre in­vitáltuk — annál is inkább, mivel régi. szoros kapcsolat fűzi megyénkhez: a Kelet- Magyarország testvérlapja, az Ungváron megjelenő Kár­páti Igaz Szó főszerkesztője immár tizenhárom esztende­je. — Színműve a Magyar Tanácsköztársasággal kap­csolatos. Honnan merítet­te a témát, s miért éppen ezt választotta? — Régóta foglalkoztat a Tanácsköztársaság és az Ok­tóberi Forradalom ukrán— magyar kapcsolata. Ügy ér­zem, roppant sok még a fel­derítetlen esemény e téren. Egy-két évvel ezelőtt igen érdekes dokumentumra buk­kantam : egy Moszkvában 1920-ban megjelent magyar nyelvű újság, a Vörös Üjság egyik számára. Ebben rész­letes beszámolót olvastam ar­ról a magyar vörösszázadról, akik 1919 augusztusában nem tették le a fegyvert. Ügy döntöttek: átvágják magukat a Tanácsköztársaságra táma­dó intervenciós csapatokon, illetve a szovjet kormány el­len harcoló fehéreken, és el­jutnak Kijevig. Kijevig! Több, mint ezer kilométert tettek meg harcolva-vérezve, míg elérték céljukat: csatla­koztak a legendás ukrán had­vezér, Scsorsz seregéhez! Er­ről írtam a darabot — kife­jezetten a Népszínház kéré­sére. Idén márciusban mu­tatták be első ízben, s úgy tervezik: a Tanácsköztársa­ság győzelmének 60. évfor­dulójáig műsoron tartják. Nagyszerű fegyvertény volt a magyar század hőstette, és jól érzékelteti azt a szoros kapcsolatot is, mely összefűz^ te a magyar és az ukrán kommunistákat! — Önnek ez idáig mint­egy harminc kötetét, számtalan más írását ol­vashatták a Szovjetunió­ban és annak határain kí­vül. Hogyan kezdődött írói pályafutása? — Talán furcsának tűnik, de szobrászként kezdtem... 1946-ban elvégeztem az ung­vári képzőművészeti főisko­lát, s néhány esztendeig szob- rászkodtam, több kiállításon vettem részt. Aztán, amint le­hetőségem nyílott, visszatér­tem arra a pályára, mely diákkorom óta vonzott: az újságíráshoz. Már akkoriban is ezt szerettem: diáklap­szerkesztő voltam . .. 1947­ben kerültem először a Kár­páti Igaz Szóhoz, ám négy év után megváltam tőle. 1951-től 53-ig lektorként dol­goztam egy könyvkiadó ma­gyar osztályán. Aztán az Uk­rajnai Tankönyvkiadó ma­gyar—lengyel tagozatának fő­szerkesztője lettem (közben megtanultam lengyelül is), majd több évig szabadúszó­ként, íróként éltem. 1965-ben, amikor a Kárpáti Igaz Szp önálló lap lett — addig az ukrán lap magyar fordítása volt — megbíztak a főszer­kesztői teendőkkel. Örömmel vállaltam. 1951-ben jelent meg az első kötetem, egy versgyűjtemény. Ezt több ha­sonló követte, majd a hatva­nas évek elején váltottam át prózára. Megjelentek regé­nyeim, novellásköteteim, gye­rekverseim, képzőművészeti kötetem (nem maradtam hűt­len ehhez sem!), s idén mu­tatták be első darabomat. — Csak magyarul pub­likál? — Többnyire igen, de meg­jelent munkám oroszul, uk­ránul, azerbajdzsán, őszét, csuvas, német és komi nyel­ven ... — A komi nép, más né­ven zűrjének a magyarok nyelvrokonai... — Nagyszerű élmény volt, amikor ellátogattam egy kül­döttséggel a Magas-Északra, a komi néphez. „Fölfedez­tem” őket — a magam szá­mára ... Fölfedeztem, hogy nyelvük hangzása, ritmusa roppant hasonló a magyar­hoz, ezért kértem tőlük szó­tárt, nyelvtant __Csodás él­mény, amikor egy-egy verset magyarról fordítok: rímei, ritmusa, szórendje ugyanaz lehet! — Visszatérve a szín­darabra: miért éppen a beregszászi színházat vá­lasztotta? — Ez — véleményem sze­rint — a legfelkészültebb magyar társulat Kárpátalján és Beregszász is jelentős munkásmozgalmi központ volt fél évszázadon át. Ügy érzem, kitűnően tolmácsolják elképzeléseimet, s külön örü­lök annak: jól szolgálja ez a bemutató az országaink, a megyék, illetve a két járás közti kapcsolatok elmélyíté­sét. Tarnavölgyi György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents