Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-20 / 169. szám
1978. július 20. KELET-MAGYARORSZÁG 3 — Miért lett kétszer is kiváló dolgozó? — Azt a főnökeim tudják. — Mégis? Nem, Kerékgyártó Pál esztergályos nem dicséri magát. Nem ő, hanem a főnökei vonták meg a mércét. Többször is megméretett már és olyannak találták, amiről a fiatal esztergályos így vall: — Nem válogatok a munkában. Amit rám osztanak, azt elvégzem. Igyekezettel. Száz százalék alatt én még sohasem teljesítettem. — Kevés darabos, kisszériás munkát kap? — Nem mondhatnám. Egyformán akad itt jó és rossz munka, de az egyik viszi a másikat. Hajtani kell, és az időt beosztani. Ha valaki meg akarja keresni a pénzét, jobb ha nem azon töri a fejét, mit kifogásolhat, hanem dolgozik. — Mennyit keres? — Lehetne több is. A háromezerötszáz-négyezer forint megvan havonta, azt hiszem, nem panaszkodha- tom. Amikor P;./.onai János, a MEZŐGÉP tiszavasvári gyáregységének főmérnöke, az üzemen áthaladva felhívta az esztergályosra a figyelEsztergályos KERÉKGYÁRTÓ PÄL met, percekig csak messziről néztük a munkáját. Egyenmegcsúszik az ékszíj, szakad a meghajtólánc, törnek az alkatrészek. A fiúk ezt tudják. Vigyáznak is. Felemelték a prémiumot Mintha csak cáfolat lenne az iménti szavakra, az egyik E—512-es — három van belőle— felbög, messzire hal- lik a motor panasza. A kom- bájnos, Rácz József azonnal kapcsol, leállítja a gépet, és már ott dolgozik elől a vágóasztalnál. — Ez most gyakran megesik. Még ha lépésben haladunk, akkor is. Az aratók népes táborában közismert szólás, hogy „medvét fogott az ürge”. Ha jók a körülmények, tiszta táblán, álló búzában haladnak a gépek, akkor lehet derülni a dolgon. Most senkinek nem jut eszébe ezen viccelődni. — Már nem lehet ettől óvatosabb az ember. És mi lesz később. Az elején tartunk és még több lesz a gaz, a dőlt kalász. Talán három hét alatt sem végzünk azzal, amit normális körülmények között másfél, két hét alatt learathatnánk.. Ügy él a köztudatban, az aratás résztvevői, a kombáj- nosok jól keresnek. Látva azt, hogy mi történik a búzamezőkön. önkéntelenül tolakszik előtérbe a kérdés: lehet ezt a munkát eléggé megfizetni ? — Nem igen — mondja a párttitkár —, pedig a termelőszövetkezet vezetősége éppen a napokban változtatta meg egy korábbi határozatát. Eredetileg a fizetésen felül ötezer forint célprémiumot tűztünk ki a nyolcfős kom- bájnosbrigádnak. Ezt az összeget most 8 ezer forintra emeltük. — A pénzért nem lenne érdemes — dünnyögi a közelben álló szerelő... Mennek a gépek. A monstrum, hat és fél tonnás fémtesteket alig bírja el a föld. Mállik, szétmegy a felázott talaj és az amúgy is szükségszerűen alacsonyra állított vágóasztal olykor a talajba túr. Járnak a kombájnok előre, hátra, vágják a termést hosszában és keresztben is, vargabetűket írnak, mert az „élet” úgy kívánja. Keserves munka, de reméljük, ettől nem lesz keserű a kenyér. Csak a kombájnosok óhaja teljesülne. — Jó idő. Nyár, kánikula kellene már! Seres Ernő Lóg az eső lába a levegőben. így van ez szinte mindennap. Ha nem reggel, délben, ha akkor sem, este biztosan esik. — Csak rá-rálopjuk magunkat a táblára, .kínlódunk — mondja a kombájnos. önámítás lenne azt mondani: nehéz, de szép munka az aratás. Most nem sok szépség van benne. Hiányzik a nyár, a kánikulai meleg. Verejték nem a nap hevétől, a kínlódástól gyöngyöz. Leverte a sok eső A szerelő — tömör termetű ember, olajtól, zsírtól keze, arca maszatos — még csak az imént mászott elő az SZK—5-ös lemezborítása mögül, de már ismét lohol utána. Igazít valamit a meghajtóláncokon. — Ez van — közli később — tegnap kezdtük a búzát, nagy baj még nem volt, kisebb igazításra annál többször van szükség. Bökönyi a határ. Az öreg akácokkal határolt búza Szo- ták Mihály növénytermesztő brigádvezető szerint hektáronként 50 mázsa szemet érlelt. De a termés jórészt még letes, nyugodt mozdulatokkal dolgozott, a forgácsolók jellegzetes, kissé görbe hátú testtartásával, a tokmányba fogott acélra szúródó tekintettel. — Sok ilyen ember kellene — mondta a főmérnök —, fegyelmezett, megbízható, nem okoz gondot. — Tizenhárom éve vagyok itt, nem az esztergályos, a mezőgazdasági gépszerelő szakmát tanultam eredetileg. Átképeztem magam, mert ezt szerettem. — Szép szakma? — Nekem szép, de a fiamnak már nem ajánlanám. Kikésziít az ember lába állni a gép mellett nap mint nap, nyolc órán keresztül. Nem kevés ma az elégedett, a megbecsült jó -szakember. Kerékgyártó Pál egy a sok közül. Azt adja, amit kell, önmaga képességét, és ha munkaidő után a szőlős kertjébe visz az útja, a tőkék, a lugasok zöldjében azt is dlfelejti: a gép mellett néha nagyon megfárad a lába. (se) — Magas a víztartalom, de aratni kell — mondja a párttitkár. az ázott földön hever. Ügy verte le a sok eső, kuszába meg a szél, hogy a tömött kalászt tartó szár már nem bírt többé kiegyenesedni. A gaz nő. A muhar, a perjefű, a futóka egyre zöldebben, egyre erőszakosabban uralkodik. Major Mihály szerelő kijelenti: — Hát ezért nehéz. 1970- től minden nyáron kint vagyok a kombájnok mellett. Ilyen még nem volt. Tavaly ugyanezekkel a gépekkel arattunk. Nem azt mondom, hogy könnyen, de egy nap egy kombájnnal 450 mázsát teljesítettünk. Mit lehet tenni? Nagy kérdőjel ez mindenki előtt. A termelőszövetkezet párttitkára — ott áll ő is a tábla szélén — a vezetőség véleményét mondja. Méterenként változik a tábla — Magas a búza nedvességtartalma, akad nyers szem is, de nem szabad tovább» várni. Ami megtermett, kerüljön minél előbb a magtárba, ez a legfontosabb. A gépek jók, a kombájnokat azok javították, akik most vezetik. Fiatalok, de nagyon lelkiismeretes emberek. A brigád nyolcfős, még tavasz- szal önként vállalták ezt a munkát. Persze akkor még nem tudták, mi vár majd rájuk. Mi a legnehezebb? Gólya Ferenc, aki első alkalommal arat és mindjárt a legnehezebb helyzetbe csöppent vállalkozásával, gondolkodás nélkül adhatja a választ. — Figyelni. Méterenként változik a tábla, egyik helyen áll a termés, de mindjárt utána jobbra, aztán balra dől. Megint arrébb annyi a gaz, hogy ha nincs észnél az ember, eltömődik a felhordó, összetörik a terelő, így kell haladni állva, mindenre figyelve órákon keresztül. Egyszerre dolgozunk kézzel, lábbal és fejjel. Így aztán, ha váltjuk egymást, a földre lépve érezzük, hogy zúg a fejünk, fáj a karunk, fáradt a lábunk. A szerelő Major Mihály egyetért kombájnostársával, de meg nem állja, hogy ki ne egészítse. — Óvatosnak kell lenni. Most ez a legfontosabb. Nemcsak a vezetőt, a kombájnt is nagyon igénybe veszi ez az állapot. Ha a behord ószerkezet eltömődik, E ltűnt a bűzt árasztó kis Igrice-patak Nyíregyházán, egy darabon. Fölötte park van. Két fiatalember, Melis Tibor és Túri Nagy Lajos kitüntetést kaptak az eltüntetés módjáért. Ezüst fokozatú újítók lettek. A KEMÉV-nek ez a szellemi üzlet nyolcszázezer forintot ért. Természetesen az újítók is megkapták az erre járó megérdemelt pénzt. Követők kevésbé, irigykedök inkább akadnak. Mint a fiatal építésvezetőnek Zombor Jóskának, aki társával Borbély Györggyel hosszú ideig fáradozott azon, hogy megoldják Mátészalka időben, olcsón és jó vezetékes vízzel való ellátását. Nem tudni, mennyi energiát fordítottak a töprengésre. Sokszor gondolták végig a módosításokat, mi lesz a következménye annak, ha nem a szokott mélységben, hanem feljebb vezetik a vízvezetékcsöveket? Milyen terhelést kell kiállniok? Fáradozásuk másfél milliós sikerrel járt. Ennyivel került kevesebbe a vízvezeték bevezetése. Mi hajtja ezeket a megszállott embereket? Csak a pénz? Vagy valami más is? Három esztendővel ezelőtt a megyében 2371 dolgozó nyújtott be újítást. Tavaly több mint 3 ezer. Áz újítások száma a múlt esztendőben megközelítette a 2 és fél ezret, melyből elfogadtak csaknem 1400-at és alkalmaznak 1139-et. Nyírteleken a MEZŐGÉP vállalat gyáregységében egyetlen gyártmány jövedelmezővé tétele érdekében alig öt (!) hónap alatt több, mint egy tucat újítást nyújtottak be a munkások. Alkalmazták azért, hogy a veszteséges terméket nyereségessé tegyék. Mi serkenti az embereket, hogy a társadalmi haladás érdekében cselekedjenek? Biztos, hogy nem csupán olyan „válság”-helyzet, — mint ami a veszteséges termék kapcsán alakult ki Nyírteleken. Ha azt a több mint háromezer dolgozót megkérdeznénk, — akik újítást készítettek, — mondják meg, miért is akar többet, mint a társa, miért lát meg olyat, amit a többiek nem, miért áldoz szabad idejéből, miért bíbelődik műszaki leírásokkal, s miért töpreng új eljárásokon; biztosan nem csupán azt mondaná, mert ez a hobbyja. Ezekben az emberekben jórészt a társadalom iránti elkötelezettség szüli és táplálja az energiát. Olyan szocialista értékrend formálódik és alakul ki bennük, amelyben első a közösség érdeke és a felelősségérzet. És csak természetes, hogy miközben ezek érvényesülnek, éppen alkotó munkájuk közben változnak meg maguk is. Kiteljesedik az ember, a munkás szocialista személyisége, példamutató, követendő jegyei, jellemzői. Ok sem a levegőből, hanem pénzből élnek. S azért, hogy jobban élhessenek, többét tesznek a közösség érdekében. Ez anyagi és erkölcsi elismerésükkel jár. És nincs abban semmi szocialista elvet sértő, hogy miközben valaki a társadalom érdekében cselekszik, a saját érdekét is szolgálja. A szocialista erkölcsiség nem azt követeli az embertől, hogy egyéni érdekéről mondjon le a társadalmi érdek javára, hanem azt, hogy saját érdeke követése során is vegye figyelembe a társadalmi érdeket. És ezt teszik az újítók is. Talán kicsit jobban, alkotóbban, mint a többi ember. n rigyelni könnyebb mint követni egy olyan embert, aki esetleg újításból, találmányából víkendházat épített, gépkocsit vásárolt. Elveinkből fakad, hogy az alkotó munkát jobban értékeljük, megbecsüljük. Az újítások tömegei, amelyek a gazdasági szükségletek felismeréséből fakadnak, jobban előre viszik a fejlődést, mint az irreális tervek, elképzelések. Ahhoz, hogy a társadalom minden területe egyenletesen fejlődjék,, feltétlenül növelni kell a tudatosság szintjét és mértékét. Eszerint élnek az újítók, akik alkotásaikkal olyan „önző” módon szolgálják a társadalom ügyét, hogy egyben maguknak is örömet szereznek. Farkas Kálmán ARATÓK KÖZÖTT A BÖKÖNYI HATÁRBAN Szabolcsi portrék Nem szabad tovább várni Csak pénzért?
