Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-19 / 168. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. július 19. Napi külpolitikai hírmagyarázat Bonni kompromisszum — garancia nélkül NEGYVENNYOLC ÓRÁN KERESZTÜL tárgyaltak Bonnban a vezető tőkés országok állam- és kormányfői olyan gazdasági kérdések megoldásáról, amelyek évtizedes fejlődés termékei és csak hosszú évek munkájával oldhatók meg. Az Egyesült Államok, az NSZK, Angija, Franciaország, Olaszország, Japán és Kanada vezetőinek tanácskozása éppen ezért eleve demonstratív jelentőségű volt. Senki sem számíthatott arra, hogy a tőkés világ hallatlanul bonyolult gazdasági problémáit és ellentéteit ez a 48 óra bármilyen formában megoldja. Ami a demonstratív jelleget illeti, e tekintetben kétségkívül értek el bizonyos eredményeket. A korábbi három tőkés gazdasági csúcstalálkozóhoz viszonyítva nagyobb volt a megegyezési készség. Ezúttal a munkanélküliség 'és infláció elleni szólamokon túlmenve részletesen és országonként is meghatározták a legfontosabb résztvevők gazdasági feladatait. Mindegyik fél ígéretet tett annak a feladatnak teljesítésére, amelyet az elmúlt esztendő keserű vitáiban a többiek követeltek tőle. Először: a nyugatnémetek megígérték, hogy valameny- nyire serkentik gazdasági növekedésüket, ily módon lehetőséget adva a behozatal növekedésére és arra, hogy hatalmas külkereskedelmi feleslegük némileg csökkenjen. Másodszor: a japánok megígérték, hogy „rendkívüli behozatali programot hajtanak végre”, tehát az eddiginél jobban megnyitják belső piacukat a konkurrensek árui előtt. Ily módon — párosítva ezt önkéntes export- korlátozásokkal — a nyugatnémetekhez hasonlóan ők is csökkentik óriási külkereskedelmi feleslegüket. Harmadszor: az amerikaiak, akik mindezt legerélyesebben igényelték Bonntól és Tokiótól, viszonzásképpen maguk sem fukarkodtak az ígéretekkel. Carter jelezte, hogy csökkenteni kívánja az Egyesült Államok olajimportját, ami az óriási amerikai külkereskedelmi hiány alapvető oka. Ezzel párhuzamosan Washington kötelezettséget vállalt arra is, hogy határozottan törekedni fog a dollár stabilitásának helyre- állítására. Ami tehát a légkört és a szavakba foglalt kötelezettségeket illeti, a bonni gazdasági csúcsot nem lehet sikertelennek nyilvánítani. Megmutatkozott a vezető tőkés országoknak az a határozott törekvése, hogy nyíltan megvitassák gazdasági ellentéteiket, kompromisszumos megoldásra törekedjenek, és kölcsönös engedményeket tegyenek. Ez a törekvés politikai döntésnek is felfogható. Nyilvánvalóan összefüggésben van azzal, hogy a NATO legutóbbi konferenciáján Washington a korábbinál agresszívabb hangot ütött meg, és a tagállamokat szorosabb: stratégiai egységre szólította fel. A világpolitikában tapasztalható hűvösebb légkör nyilvánvalóan arra indította a vezető tőkés országok irányítóit, hogy igyekezzenek félretolni az útból azokat a gazdasági akadályokat, amelyek az összehangoltabb stratégiai-politikai fellépést akadályozhatják. A nagy és mindmáig megválaszolhatatlan kérdés az, hogy a kétnapos „egységtüntetésen” elhangzott ígéretek mennyire állhatják ki a gazdasági valóság próbáját. Hogy ez a próba milyen kemény, azt látványosan mutatták a Genfben folytatott széles körű világkereskedelmi megbeszélések. Az általános nemzetközi kereskedelmi és tarifaegyezmény (GATT) keretén belül csaknem 100 ország részvételével folytatott tanácskozáson sokféle ellentét merült fel. A bonni csúcsértekezlet szempontjából azonban az volt a döntő, hogy az Egyesült Államok, a Közös Piac és Japán — tehát a bonni csúcson részt vevő államok — sem voltak képesek megállapodásra jutni. Márpedig: ezeken a GATT -tárgyalásokon a gyakorlat szintjén igyekeztek megoldani azokat a kérdéseket, amelyekről Bonnban oly nagyvonalú ígéretek hangzottak el! A gyakorlatban azonban kiderült, hogy az Egyesült Államok egyelőre nem tudott kidolgozni semmiféle módszert olajbehozatalának csökkentésére, és Carter elnök energiatervét még mindig nem fogadta el a törvényhozás. Ugyanezeken a megbeszéléseken a nyugatnémetek nyíltan megmondották, hogy ha túlságosan erősen ösztönzik gazdaságukat, akkor fokozódik az infláció, ezt pedig politikai okokból minden áron el kell kerülniük. Japán sem titkolta, hogy „exportál 'vagy meghal” — tehát csak nagyon szerény mértékben csökkentheti a japán áruk özönlését az Egyesült Államok és Nyugat-Európa piacain. BONN UTÁN TEHÁT AZ A HELYZET, hogy elsősorban politikai-stratégiai meggondolások miatt a csúcsértekezleten létrejött ugyan egy deklaratív kompromisz- szum, de nincs garancia a megállapodások tényleges végrehajtására. Megnyílt az AESZ-csúcs Az Afrikai Egységszervezet 15. csúcsértekezlete kedden, az esti órákban megkezdte munkáját a szudáni fővárosban. A szervezet 49 tagországának államfői közül 30- an érkeztek meg a tanácskozás első napjára. Kádárlánes fogadta Hverell Harrimannt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára kedden az KB székházában fogadta a hazánkban tartózkodó Averell Harrimann egyesült államokbeli politikust, New York állam volt kormányzóját. A szívélyes légkörű találkozón jelen volt Púja Frigyes külügyminiszter. Esztergályos Ferenc;, hazánk washingtoni nagykövete és Philip M. Kaiser, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete. Az ausztrál parlamenti küldöttség tárgyalásai A hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó ausztrál parlamenti küldöttség —élén Kevin Newman liberális párti képviselővel, az ausztráliai államszövetség fejlesztési miniszterével — kedden délelőtt az Országházban megkezdte tárgyalásait. A magyar tárgyalócsoportot Péter János, az országgyűlés alel- nöke vezette. A megbeszélésen részt vett Kázmér Zsig- mond, hazánk camberrai nagykövete és dr. James William Crawford Cumes, az Ausztráliai Államszövetség budapesti nagykövete. Lázár György látogatása (Folytatás az 1. oldalról) Ezt követően a vendégek megtekintették a Leányka utcai és a Bartók Béla úti új lakótelepeket, majd a Chi- noin nagytétényi gyárába látogattak el. Itt Soós Rudolf gyárigazgató és Sós Ferenc, az üzemi pártbizottság titkára tájékoztatta a Miniszter- tanács elnökét az üzem termelési eredményeiről. Lázár György ezután megtekintette az óránként 15 ezer üveg megtöltésére, lezárására alkalmas palackozó gépsort, s elbeszélgetett a dolgozókkal. Köztük a Béke és a Tyereskova Szocialista Brigád tagjaival. KUBAI TUDÓSÍTÁSOK (1.) „Zafra“ Jovellanos határában nádvágónak, hogy a bokorban felnőtt nádszárat az alsó második íznél elnyisszantsa; majd egy fordulattal a felső, vékonyuló, cukortartalommal alig rendelkező részt lecsapja és a két méter hosszúságú derekat kévébe rakja. Rossz ugyan a hasonlat, de a készre vágott cukornád majdnem úgy néz ki, még vastagságra is, mint nálunk a kukoricaszár, amelyet a tehenek szépen megtisztítottak a levelektől. Egy nagy táblánál álltunk meg, amelynek negyedrészét levágták. A nádaratók szurtosak, kormosak, akár a bányászok, amikor műszak után kilépnek az aknából. Az égetéskor sok korom marad a nádszáron, attól ilyenek. Hihetetlenül meleg van, patakokban folyik az izzadság az emberekről. A levágott „tarlón” fehér tollú, hosszú nyakú madarak serege bogarászik az aratók után, mint nálunk az eke után ballagó gólyák. Az aratók teherautója mellől hozzánk lép Esmildo Alberto y de la Torre, a területi kistermelők szövetkezetének titkára, nyomában három-négy kisgyermek, termetükhöz illő machetével a kezükben. A titkár el akarja tessékelni a kíváncsiskodó srácokat. Amíg azok vonakodva eloldalog- nának, gyorsan szót váltok egyik „szurtos Petivel”. — Te mit keresel itt a zafrán? — Itt dolgozik a papám, az a kékin- ges az én papám — mutat a hajladozó emberek felé, majd az út mellett legelésző két kistermetű lóra néz és magyarázza kéz- zei-lábbal, hogy neki a lovakra is ügyelnie kell. — Tudsz-e már cukornádat vágni? — Hogyne tudnék, jól tudok nádat vágni. Itt az én saját machetém is — emeli kis méretű vágószerszámát. — Aztán hogyan kell nádat vágni? — Megfogom a szárat bal kézzel, jó erősen, a jobb kezemmel pedig, könnyedén meglendítve a machetét, ferdén elcsapom az alját, öt centivel a tuskó fölött. Aztán fordítok a száron és a hegyét is elnyisz- szantom, ha marad rajta levél, azt is lecsapkodom és odadobom a rakáshoz. Amikor kiérkeztünk reggel, segítettem a papámnak egy egész órán át. Megdicsért, de aztán elküldött a lovakhoz, hogy játsszunk a pajtásaimmal. Nézem a hajladozó' „macheterokat”, (cukornádvágó emberek), kormos arcukon az izzadság csörgedezik, halvány csíkokat rajzolva a redőkön. A híres-neves brigád tagjai között, mint fehér holló, egy asszony is dolgozik. Kérdem is a kistermelők szövetségének titkárától, hogyan került a brigádba az egyetlen nő. — Az igaz, hogy kevés nőt látni a nádaratók között, de akit itt lát, az a megye legkiválóbb macheteroja. A neve Izóra Qintana Faura. Ide hívom, beszélgessenek. O lacsony termetű, középkorú asszony. Kreolbőrű. Szürke vászonnadrágot és inget visel. Az arcán koromfoltok és elmaszatolt izzadtság. — gratulálok szorgalmas munkájához, de talán mégsem nőknek való ez a zafra — mondom, mire ő határozottan kijelenti: — Csak azt az egyet sajnálom, hogy én nem mehettem el Angolába. Ott is megmutathattam volna a férfiaknak, hogy nem vallók szégyent. Na megyek és folytatom. Buenos dias! Gazdag István 0 — Engedelmeskedem — szállt be a furcsa piros trikós fiú a másik oldalon. De a hangsúlyában Kati semmi mást nem tudott felfedezni, mint a puszta közlés kifejezését, már tudniillik azt, hogy engedelmeskedik. — Hát azt el is várom! — mondta Kati, mintegy mellékesen, előbbi fensőbb csücsö- ri stílusában. — Csak arra kérem — szerepelt még egy kicsit Gitta is — hogy a nagymamával nagyon óvatosan...! A fiú erre is csak udvariasan bólintott és már indított is; két kocsihosszt hátrált, aztán kigördült a kapun. — Erre jó lesz? Kati rápillantott, mit kérdezhet. Aztán szigorúan közölte: — Igen, ragaszkodom ahhoz hogy ezután se a szántóföldeken, vagy az üvegházakon keresztül menjünk, hanem kizárólag és csakis az úton, melyet különben éppen erre a célra létesítettek. A fiú most, bár ugyanazon a hangján, de váratlanul témát váltott. — Milyen érzés menyasz- szonynak lenni ? — Felemelő. — Hát vajon vőlegénynek... — De ezt nem annyira kérdezte, mint inkább csak ő maga gondolkodott rajta. — Bizonyára az is — mondta Kati —, de mi erről még nem beszéltünk... — Nem is tudom, miről beszélhet egy jegyespár... Nem kérdezem, csak úgy mondom. Rendes srác? — Ezt se kérdezed, ugye, csak mondod? Egyébként majd előbb-utóbb nyilván mindent meg fogsz tudni. Amikor majd te is vőlegény leszel. — Ha megnövek, úgy gondolod? — Nem hiszem, hogy sokkal fiatalabb vagy Tibornál. Csak nem mindenki egyforma gyorsan érik. Laci megint rápillantott. Nem tudta, mit mondjon erre; a gúnyolódás, vagy az évődés irányában folytassa-e a beszélgetést Első pillantásra úgy ítélte, hogy ez a Kati meg Tibor nem egymáshoz valók. De hát mi köze hozzá ? Mégis az jött ki a száján, miután eldöntötte, hogy tartózkodóbb hangon folytatja: — Jő ez neked, ez a Tibor? — Mit gondolsz, ha éppen ma van az eljegyzésünk? — Eljegyzés? Még a házasság sem bizonyít semmit Bocsáss meg, apád-anyád is elváltak. — Ez kétségtelen — mondta hűvös és most már némileg visszautasító hangon Kati. ★ Rákanyarodtak a főútra és jobban oda kellett figyelni. Laci visszavonult figyelmét a gépkocsi vezetésére összpontosította. De Katinak nem volt aggálya, hogy beszéljen-e hasonló témáról, vagy sem? — Nem mondtad, van-e valakid? Már úgy értem... — Elvenni való. Nem ámítok senkit. Csajok akadnak... Házasodni csak akkor fogok, ha kikerülhete/üen. — Ezt meg is szoktad mondani a ... csajoknak? — Meg. Miért ne? — Nagy vagy. És így is vannak? — Hogyne volnának. Hiszen én is vagyok nekik. Nem kell egymásnak hazudni; nem szeretek. Különben ... — Na csak mondd! Különben ... — Jó házasságot én nem is látok. Te látsz? Apád meg Klári néném... Vagy anyá- dék; úgy látod? — Igen, úgy, Apu meg Anyu tökéletesek, ők neveltek. — Akkor biztosan te is tökéletes vagy. — Nem láttad rögtön rajtam? Most Laci megint megnézte. Már a nyelvén volt a megfelelő folytatás, de inkább megkérdezte: — Jól megyünk? Nem kell még valamerre befordulni? — Nemsoká. Majd megmutatom. — Nőtt a forgalom. Kati még nem lépett ki az eddigi beszélgetésből. Egyszer azt mondta: — Tibor nagyon okos. — Igazán? — És kiváló szakember. Én a komoly embereket szeretem. Úgy értem, hogy nem a linkeket... Nagyon csodálom a Tibor szorgalmát, ahogy munkásgyerekből — mondhatni- hátrányos helyzetből —, a saját erejéből tanult, felküzdötte magát és igazi komoly tudós lett... vagyis lesz. Vasakarata van. — Kémikus, jól tudom? — kérdezte Laci az előadás hatására szinte áhítattal. — Gondolom, Klaáári né- néd részletesen tájékoztatott. — Klaááári? Jó! — Bocsáss meg, elszóltam, magam! De hát... (Folytatjuk) K ubában nemzeti termék a cukor. Ha valaki erről a szigetországról szót ejt, megjelenik előtte a cukornád- ültetvények tengere. A monokultúra — bár lehetnek előnyei is — mégsem egészséges a nemzetgazdaság számára. Az egyoldalúság visszafogja a fejlődést, a több irányú kibontakozást, olykor konjunkturális előnyöket ad, más esetben pedig kivédhetetlen hátrányokat okoz. A kubaiak is végigélték mindkét oldalát monokultúrájuknak. Volt olyan esztendő, amikor a cukor ára ötszörösére emelkedett és diktálni lehetett vele a világpiacon, de bekövetkezett a böjtje is a virágzásnak. Különben is Kubának nemcsak cukornádültetvényekre van szüksége, hanem gabonafélékre, melyek megtermelhetek az ottani talaj- és éghajlati viszonyok mellett. Csak elöljáróban hadd említsem meg, hogy ebben mi, magyarok is segítséget adunk a baráti kubai népnek. Amikor Havannában tartózkodtam, egy szegedi fiatalemberrel volt alkalmam találkozni, a Szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézet munkatársával, aki a kukoricatermelés szakembereként járt Kubában már másodízben. Eredményessé válik a kukorica nemesítése, olyan fajták termelésbe állítása, amelyek jól alkalmazkodnak a trópusi viszonyokhoz. Természetesen a mezőgazdasági termelés prímszerepét ezután is a cukornád tölti be. Csonkának éreztem volna kubai utamat, ha nem látogathatok meg egy cukornádültetvényt, ha nem beszélgethettem volna a nádaratókkal, s magam nem próbálhattam volna ki az éles nádvágó szerszámot, a machetet. Egy kévére való dorongot csapkodtam össze a jovenallosi határban, s ellenszolgáltatásként munkámért, megajándékoztak egy igazi kubai machetével, melyet boldogan őrzök. A zafrára, vagyis a nádaratásra matanzasi újságíró kollégák invitáltak. Ugyanis egyik vasárnapon áz egész szerkesztőség elment nádat vágni, társadalmi munkában dolgoztak az újságírók, mint az már hagyomány a forradalom győzelme óta. Varederóból indultunk el kora reggel, hogy még a hűvösebb (30 fokos) időben odaérjünk. Carlos Rojas falucskában kerestük a gazdaság agronómusát, aki vállalta kalauzolásunkat, illetve a matanzasi újságírók találkozóhelye is a falu főterére volt megbeszélve. Vendéglátónk, Angela Destrades Rivera telefonálgatott jobbra- balra, míg kiderült, hogy előző napon megváltoztatták a helyszínt, s nem Carlos Ro- jasban, hanem Jovellanos ültetvényeire irányították a társadalmi munkára érkezett matanzasi kollegákat. Akkor irány Jovellanos. Mellékutakon kocsikáztunk a kis falu határában. Meglepődve kiáltottam föl, hogy ég a cukornádültetvény. Hatalmas füstfelhő gomoly- gott a nagy kiterjedésű táblákon. — Itt majd két nap múlva vágják a cukornádat — mondta nagy nyugalommal Edelmiro Perez, a gazdaság egyik telepvezetőjének sofőrje, aki Carlos Rojasban csatlakozott hozzánk, hogy a helyszínre vezessen bennünket. Aztán, amíg a cél felé tartottunk, szakszerűen elmagyarázta a cukornád aratásának ezt a módszerét. — Valamikor úgy vágták a nádat, hogy a száron lévő alsó levelektől is tisztítani kellett, lecsapdosni a dorongról. így egyszerűbb, meggyújtják a táblát és a száradó levelek leégnek a szárról, a nád dorongja éppen a magas nedvességtartalom miatt nem ég el. Ezután csak az a dolga a
