Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-19 / 168. szám
1978. július 19. KELET-MAGYARORSZAG 5 Tanács vb-ülések Nyírbélteken, Rozsályban I Kelet Magyarország KEREK Az első félévi fejlesztési, költségvetési és társadalmi munkatervek teljesítéséről, a növényvédelmi munkák helyzetéről tanácskozott július 18- án, kedden Nyírbélteken a nagyközségi közös tanács végrehajtó bizottsága. Megállapították: a növényvédelemnél javulás mutatkozik, de ezt további felvilágosító munkával tovább kell fokozni. A lakosság ellátását 33 kereskedelmi egységgel biztosítja Rozsály Nagyközségi Közös Tanács közigazgatási területén a Jánkmajtis és Vidéke ÁFÉSZ — hangzott el abban az előterjesztésben, amelyet a végrehajtó bizottság legutóbbi ülésére terjesztett elő a szövetkezet. A növekvő igényeknek megfelelően a közelmúltban egy volt irodahelyiséget alakítottak ki Gacsályban élelmiszer-csemege boltnak. Tisztaberekén korszerű eszpresszót létesítettek. Rozsályban új ABC kezdte meg működését. A második fél évben Rozsályban biztosítanak étkezési lehetőséget úgy, hogy a kialakított tálalóba a gacsályi étteremből szállítják az ételt. Az ellátás javulásának mércéje az is, hogy az első fél évben — a tavalyi azonos időszakhoz viszonyítva — 13 százalékkal nőtt a szövetkezet árbevétele. A beruházások előkészítése a megyei NEB napirendjén Az 1979-re tervezett fontosabb beruházások előkészítésének, kivitelezésének helyzete, a beruházásokban részt vevő szervek együttműködéséről szerzett tapasztalatok megvitatása szerepelt a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság keddi ülésének napirendjén. A megyei NEB tagjai ezt követően a közművelődésről szóló 1976. évi V. törvény végrehajtásának ellenőrzéséhez készített vizsgálat programját vitatták meg. Üj termék: a fogyasztásmérő Az eddig használtakhoz képest tízszeres pontossággal méri a motorok üzemanyagfogyasztását a METRIPOND mérleggyár új típusú mérőeszköze. A hódmezővásárhelyi gyár műszaki kollektívája kísérletezte ki ezt a dízelmotorok kipróbálásánál, pontos beállításánál nélkülözhetetlen fogyasztásmérőt. Az elektronikus vezérlésű — úgynevezett tenzometrikus — készülék automatikusan működik és hajszálpontosan méri az időt, illetve az időegység alatti üzemanyag-fogyasztást. A „hajszálpontosság” azt jelenti, hogy amíg az eddig használatos hasonló műszerek egyszázalékos pontossággal mértek, addig az újfajta1 eszköz 0,1 százalékos megközelítéssel méri a fogyasztást. Az új műszerből folyamatosan kétszázat szállítanak a Szovjetunióba, a kámai autógyárba, mintegy ötvenmillió forint értékben. Előrejelzések Japán lakosságáról Japán demográfusok előrejelzései szerint 2000-re Japán lakóinak 90 százaléka az ország három legnagyobb városában Tokióban, Nago- yában és Osakában él majd. 12 sír egy halomban Bakonyjákón, a Köves patak völgyében Mithay Sándor, a Pápai Helytörténeti Múzeum igazgatója késő bronzkori temetkezési halmot tárt fel. A sírhalomban égetéses temetkezések maradványai voltak. A leietek között összeroppant cserépedényeket és bronzdíszeket találtak. A bakonyjákói késő bronzkori temetkezési helyen a 29 halomsír közfii idén a harmadikat tárták fel. A régészek szerint ritka, hogy egy tizenöt méter átmérőjű halomban 12 sír legyen. Szabadságon a E hét elejétől az Egyesült Izzó fővárosi és vidéki gyáregységeiben megkezdődött az évi nagy karbantartás. A kisvárdai alkatrészgyárban, hasonlóan a többi gyáregységhez, a karbantartás ideje alatt a dolgozók évi rendes szabadságukat töltik. A termelés szünetelése alatt a termelő és szolgáltató gépek, berendezések kis és középjavítását, karbantartását Szekérfuvarozó szövetkezet alakul Fuvarozó szakosztály alakult a KIOSZ nyíregyházi körzeti csoportjánál a lakossági szolgáltatások, a munka szervezetté tétele, valamint az iparosok összefogására. Az öttagú vezetőség július 17-i ülésén több, fontos kérdésben határoztak. Többek között arról, hogy szekérfuvarozási szövetkezetét alakítanak, iparigazolvány-számmal is ellátott névtábla kötelező kifüggesztése a kocsin, valamint a tüzelő- és építőanyagok szállítási irányárainak meghatározása. MEGKEZDTÉK az alapközművek lefektetését és készülnek a felvonulási épületek Kisvárdán, a Tordai utcában, ahol a SZAÉV kezdett egy nagyobb arányú munkába. A felvonulás területén ugyanis egy nyolc tantermes iskola, egy százszemélyes óvoda és 60 gyerek befogadására alkalmas bölcsőde készül. Ismeretterjesztő kisfiimeket vetítenek az érdeklődőknek a vásárosnaményi művelődési központ nyugdíjasklubjának július 20-i, csütörtöki foglalkozásán. Eternitlapok házépítőknek Háztömbök, különféle épületek külső falainak burkolására alkalmas eternitlapok gyártását kezdték meg a nyergesújfalui eternitgyárban. Az új termékkel a vakolatot helyettesíthetik az építőiparban. A számítások szerint 25—30 százalékkal költségesebb ez az eljárás, mégis kifizetődőbb, mert a pala élettartama közismerten hosszú. A házak külső faláról általában 3 év alatt le- mállik a vakolat, az eternit viszont évtizedekig is ellenáll az időjárás viszontagságainak. A nyeresgesújfalui gyár lakótelepén már több épületet burkoltak az új eljárással, s a kedvező tapasztalatok alapján bővítik a felhasználás körét. Elcserélt nász vacsorához vonult. Meghívták a lakodalomba az esküvőt hivatalosan szentesítő anyakönyvvezetőt is, aki ezúttal nem férfi, hanem nő volt. A nagy pálfordu- lás — „megláttam és megszerettem” — a vacsoVa után következett be, amikor az újdonsült férj szabályszerűen megszökött a még hajadon anyakönyv- vezető-növel. Az ifjú férj állítólag úgy nyilatkozott, hogy a nagy szerelem hirtelen jött; az esküvő napján szeretett bele az anya könyv vezetőbe. A világraszóló lakodalom az elmúlt szombaton történt. ASóta a kétnapos, szállodában töltött nászút is véget ért. A faluban most a fejleményeket várják. Annyi bizonyos, hogy az , anyakönyvvezető nem ment be a hivatalába, egyelőre beteget jelentett. A férj hétfőn még nem jelentkezett az elmulasztott nászéjszakáért... (tá) Jó estét nyár, jó estét szerelem címmel rendez zenés műsort Vásárosnaményban fővárosi művészek közreműködésével a művelődési ház. A július 19-én, 19 óra 30 perckor kezdődő műsorban fellépnek: Harsányi Gábor színművész, Sasvári Annamária és Weszely Zsuzsa táncdalénekes, Liliom Károly parodista, valamint a Titanic együttes. Izzó Kisvárdán végzik a gyár tmk-dolgozói, gépbeállító műszerészei. A karbantartási munkák tervszerűen indultak, a program szerint július 29-én fejeződnek be. Ez alatt sor kerül a gyártókapacitás bővítésére is, a tervek szerint korszerű ballonfúvó automatákkal, izzító berendezéseket állítanak munkába. Az éves ütemterv alapján a termelés július 31-én kezdődik a kisvárdai gyárban. Szamosújlak határában a vízügyi igazgatóság 120 méter hosszú zsilipet épít. Az úgynevezett szádfal építésével a napokban végeztek. A műtárgyat december 1-re adják át rendeltetésének. (Cs. Cs. felv.) Vas megyében a 8-as és a 84-es fő közlekedési út já- nosházi kereszteződésénél, valamint a 8-as és a 87-es számú fő közlekedési út kámi kereszteződésénél közúti elsősegélynyújtó állomásokat állítottak fel Mindkét térségben, az átlagosnál nagyobb a forgalom, a segélynyújtó állomásokat a legkorszerűbb felszereléssel látták el, s azokban a jánosházi, a kámi, a szemenyei és az egervölgyi vöröskeresztes aktívák tartanak ügyeleti szolgálatot. Tekintettel arra, hogy munkájukat többnyire a közúton, nemegyszer veszélyes körülmények között végzik, az Állami Biztosító ingyenes balesetbiztosítást nyújt részükre. KŐVÉ VÁLT ÖSVILAG címmel természettudományos ismeretkörű vándorkiállítás nyílt a nyíregyházi Jósa András Múzeumban július 18-án. A Természettudományi Múzeum anyagából 11 tabló mutatja be magyarázó szöveggel a természet csodáit: a megkövesedett élőlényeket, például óriási sárkánygyíkot, háromkaréjos ősrákot, fogas- csőrű ősmadarakat, halak, korallok, növények maradványait. A gazdagon szemléltetett bemutatót július végéig tekinthetik meg az érdeklődők. Megér egy mosolyt — De hiszen azt mondta nekem kisasszony, hogy én vagyok az ön első szerelme. ., És most kiderül, hogy négy törvénytelen gyereke van! — Ó az semmi! Az csak ártatlan flört volt ★ — Mama, holnap nem kell iskolába mennem. — Hogy-hogy? — A tanító néni azt mondta, hogy látni sem akarja azt, aki nem tanulja meg a verset ★ — Valóban azt mondta neked a jósnő, hogy elhagy a feleséged ? — Nem így fejezte ki magát Csak annyit mondott, hogy az életem jóra fordul. ★ — Ha mindenáron meg akarsz nősülni fiam, akkor szép nőt vegyél el. — Miért? — Mert akkor reménykedhetsz abban, hogy gyorsan elveszíted. Üj típusú vasúti hálókocsi Fő idényben jelenleg tíz nemzetközi járaton gördülnek hálókocsik, de a vagonok egy része elöregedett, s ezek pótlására és a kocsipark kibővítésére szerzi be a MÁV az NDK-beli görlitzi vagongyár- •ból a korszerűbb típust. A kényelmes, biztonságos ko-' esik 20 ágyas első osztályúra vagy 30 ágyas másodosztályúra alakíthatók, s a középső két fülke egymással összenyitható, így tágas szalonban utazhatnak a kocsi vendégei. Több a hely az utasfülkében is, s itt a kényelmet szolgálja a hideg-meleg vízzel ellátott mosdó, amelynek fedele lecsukva asztalként használható. Az első három modernebb hálókocsi előreláthatólag augusztus első napjaiban kapcsolódik be a forgalomba a1 Meridian-expresz- szen, Budapest és Berlin között. A többi kocsi folyamatosan szeptembertől áll a vasút szolgálatába. Telefondoktor A gyógyteák felhasználásáról ad tájékoztatást a telefondoktor július 20-án, csütörtökön, 15 órától 18 óráig a 10-800-as telefonszámon. 19., KRÓNIKA EMÍLIA NAPJA A Nap kél 4 óra 6 perckor, nyugszik 19 óra 34 perckor. A Hold kél 18 óra 43 perckor, nyugszik 3 óra 20 perckor. Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1893. július 19-én született és 37 éves korában vetett véget életének Vlagyimir Majakokvszij, a neves szovjet költő. A gruziai Bagdadiban í született, majd apja halála \ után, 13 éves korában csa- j ládjával együtt Moszkvába ! költözött. Egészen fiatalon, 1908-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba, s belépett a bolsevik pártba. Többször letartóztatták ‘ és bebörtönözték. Eleinte I nem tudott választani a l festészet és a költészet kö- > zött. 1911-ben a moszkvai I képzőművészeti főiskolára került, de eredeti nézeteiért, lázadó felfogásáért kizárták. 1912-ben jelentek meg első versei. Különböző ! futurista irodalmi estek ak- j tív résztvevője és szervezője volt, sárga blúzával és 5 agresszív modorával meg- ! botránkoztatva a kispolgá- | ri közönséget. Igazi hangját, tevékenységének lehetőségét a Nagy I Októberi Szocialista Forradalom után találta meg. Az 1920-as évek elején költé- i szete új magaslatokra emelkedett. Fokozatosan leküzdötte absztrakt és ro- j mantikus szemléletét, a I anélkül, hogy korábban el- £ ért nyelvi és képalkotási \ eszközeiről lemondott vol- j na, az egyéni, érzés és kol- f lektiv sors magasrendú I szintéziséig jutott el. Az j orosz költői nyelv megújí- j tója, újfajta ritmus, szavak. I hangzások, költői formák : felfedezője, aki színmúvei- { ben is a kispolgári életfor- ; mát, és a bürokráciát támadta. Időjárás Várható időjárás má estig : a nap első felében sok helyen, később nyugat felöl lassan megszűnő záporok, zivatarok. Az élénk délnyugati szél a Dunántúlon északnyugatira fordul és megerősödik. A zivatarokat sokfelé kíséri viharos széllökés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 18—28, máshol 24— 28 fok között. öröklés, Ajándékozás A CSALÁDBAN. Ezzel a témával kapcsolatban rendez ismeretterjesztő előadást július 20-án, csütörtökön, 17, órakor a nyíregyházi városmajori művelődési ház. „Súrolt" fényruhát kap a Margit-híd Változatlanul tartják az eddig elért három hetes előnyt a Margit-híd felújításában és a Mártírok útja átépítésében részt vevő vállalatok. Dalmy Tibor miniszteri biztos elmondta, hogy a híd déli oldalán a parti nyílásokba már beépítették az előre gyártott vasbetongerenda-szerkezetet, a védő- állványok eltávolításához a közeli napokban fognak hozzá. A hídon jelenleg a villamosok vágánymezőjét építik és a hídszerkezet hőtágulását szabályozó úgynevezett dilatációs szerkezeteket cserélik ki. A Margit-híd érdekes díszkivilágítást kap: „súrolt” fényruhát ölt majd magára. A sárga fényű reflektorokat úgy helyezik el, hogy egy részük alulról az íveket, másik részük pedig felülről a pilléreket világítja meg. A felújítás ideje alatt többször tartanak próbavilágítást, hogy kiderüljön: a nagy fényerejű lámpatestek nem zavarják-e a dunai hajózást. A Margit-híd felújításában és a Mártírok útja átépítésében részt vevő vállalatok mintegy 600 tagú gárdája a munkálatokat november elejére szeretné befejezni. Az is szerepel a tervben, hogy a hídon már szeptember végén feloldják a forgalomkorlátozást. A cél nem elérhetetlen: a brigádok lendületesen, jó szellemben dolgoznak a budai építkezésen. szerda Lesben... Avagy fotósok, munkában. (Vincze Péter felvétele) W em mindennapi esemény foglalkoztatja ezekben a napokban az egyik szatmári község lakóit. Férjszöktetés történt a faluban, mégpedig nem is akárhogyan: egyenesen az esküvőről, a lakodalmas vacsora után. Miután az esküvő annak rendje- módja szerint a tanácsházán hivatalosan is lezajlott, az „igenek" után az ifjú pár — a meghívott vendégekkel együtt — a lakodalmas házban