Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-19 / 168. szám

1978. július 19. KELET-MAGYARORSZÁG 3 flz egészségügy Szabolcsban T alán felesleges is mon­dani: az egészségügy társadalmunk mai állapotában alapvető poli­tikai kérdés, hiszen jelen­tősen befolyásolja a lakos­ság közérzetét. A javuló életkörümények bizonyíté­ka a jobb lakás, a biztos munkalehetőség mellett az általános és magas szintű egészségügyi ellátás. Hogyan állunk ezzel Sza- bolcs-Szatmár megyében ? — ezt tárgyalta a minap egy, a megyei pártbizott­ságon megrendezett ta­nácskozás. Sok mindenről szó esett itt, és bár az egészségügy minőségét ter­mészetesen nem a statisz­tikák jelzik elsősorban, ha­nem az orvoshoz kerülő, a körzeti rendelőkben, a ren­delőintézetekben megfor­duló emberek, vagy éppen a kórházba beutalt betegek közérzete, azért az alábbi ázámok is sokat mondanak. Szabolcs-Szatmár megyé­ben jelentősen csökkent a betöltetlen orvosi állások száma. Az, hogy Nyíregy­házán kilencven, Mátészal­kán negyven, Kisvárdán húsz lakást kaptak az orvo­sok, hogy kilencvenöt a megyéhez kötődő társadal­mi ösztöndíjas orvosjelölt, hogy eddig harmincöt te­hetséges fiatal orvos me­gyei letelepedését segítette a megyei tanács alapítvá­nya — mind-mind hozzá­járult a korábbi nagy gond, az orvoshiány egyhítéséhez. És hogy ma már szívesen jönnek Szabolcs-Szatmárba az egyetemet végzett kez­dők közül, annak is köszön­hető; elsősorban a megyei és mindinkább a területi funkciót ellátó kórházak anyagi és szellemi kapa­citása néhány esztendő alatt évtizedes hátrányokat hozott be. Az elmúlt év végén már majd négyezer kórházi ágy volt a megyében. Az utóbbi években lépett a gyógyítás szolgálatába a korszerű kö­rülmények között dolgozó kisvárdai kórház, de a má­tészalkai bővítés, a Nyír­egyházán egymás után épü­lő pavilonok, s a legutóbb átadott korszerű rendelőin­tézet is az egészségügyben megindult generális válto­zás előhírnökei. Az említett tanácskozá­son elhangzott: nemcsak a szabolcsi, de a magyar egészségügy történetében is egyedülálló módon, 18 hónap alatt létesült 390 kórházi ágy Nyíregyházán! Tisztelet és becsület érte a központi támogatásnak, a helyi társadalmi összefo­Hosszgyalu Bátorban A Csepel Szerszám- gépgyár nyírbátori gyá­rának új csarnokában megkezdte próbaüzeme­lését0 a Szovjetunióból vásárolt hosszgyalu. E korszerű gépen történik az RF/31-es típusú fú­rógépek asztalának meg­munkálása (Hammel Jó­zsef felvétele.) Vizsgálják a Tiszát Milyen tudományos kutatási témákon dolgoznak a sza­bolcsi tudósok? Erre a kérdésre kaptunk választ a közel­múltban egy tudományos kérdésekkel foglalkozó tanács­kozáson. A Debreceni Akadémiai Bizottság különböző szak- és munkabizottságaiban mindinkább részt kérnek és vállalnak a Szabolcs-Szatmár megyében dolgozó kuta­tók is. Meglepő talán, hisz ilyen számokkal ritkán találko­zunk, a megyében 59 alapté­ma tudományos kutatásában vesznek részt a különböző tudományágak művelői. En­nél jóval több a gyakorlat számára hasznosítható kuta­tási eredmények száma. Ti­zenhét kandidátus és hat as­piráns dolgozik a megyében, de a kutatók műhelyeiben többségében tudományos fo­kozattal nem rendelkezők is részt vesznek a munkában. Számuk a megyében több százra tehető. NEMESÍTÉS A PROGRAMBAN Tekintélyes számú kutatási témával foglalkoznak a me­gyei mezőgazdasági kutatói intézetek, köztük az Orszá­gos Vetőmagtermeltető Vál­lalat nyíregyházi kutatóköz­pontja, a Gyümölcs- és Dísz­növénytermelő Kutató Inté­zet újfehértói állomása, a Dohánykutató Intézet nyír­egyházi kutatótelepe, a Nö­vényvédelmi és Agrokémiai Állomás, a Nyíregyházi Me­zőgazdasági Főiskola és a ta­nárképző főiskola mezőgaz­dasági tanszéke. A kutatási, témák a koordi­nációs munka, a különböző egyeztető megbeszélések eredményeként mindinkább kapcsolódnak a megye gazda­sági profiljához. Fajta-előál­lító, fajtafenntartó nemesítés éppúgy helyet kapott a tu­dományos programban, mint egyes növényvédelmi techni­kák kidolgozása, az élelmi- szeripari melléktermékek hasznosítása. ANTROPOLÓGIAI VIZSGALATOK A RÉTKÖZBEN Hasonlóan a mezőgazda­sághoz kötődnek jórészt a műszaki kutatási munkálatok is. Dolgoznak a kutatók töb­bek között az almatermesz­tés géprendszerének, üze­meltetési és szervezési kér­déseivel, a csepegtető öntö­zéssel, a növényvédő gépek vizsgálatával, a korrózióvé­delemmel, a környezetvéde­lemmel, a felszín alatti hasz­nosítható vízkészlet vizsgála­tával, az ipari szennyvíztisz­títással. Időszerű témák sze­repelnek a tanárképző főis­kola természettudománnyal foglalkozó kutatóinak napi­rendjén is, többek között a Tisza élővilágának kutatása, vagy a Rétköz 6—14 éves népességének antropológiai vizsgálata. Elkészítették kutatási prog­ramjukat a társádalomtudo- mányok művelői is. A tanár­képző főiskola és a megyei pártbizottság oktatási igazga­tósága több témával igyek­szik tisztázni, többek között a munkaerkölcs problémáit napjainkban, a proletárinter­nacionalizmus időszerű kér­déseit, a művész világnézete és a művészi alkotórendszer összefüggéseit, a földtulaj­don és -használat megyei to­vábbfejlesztésének lehetősé­geit, a munkássá válás folya­matait. A GÉPI FELDOLGOZÁS LEHETŐSÉGEI Sokat mondó az a tény is, hogy a pedagógiában 43, a természettudományokban (matematika, kémia, bioló­gia) 9, a filozófiában 1, a köz­gazdaságban 1, a történettu­dományban 5 alaptémában fejtenek ki tudományos ku­tatást. Jól orientálja a kuta­tók érdeklődését a Debrece­ni Akadémiai Bizottság leg­újabb pályázata, amely több szabolcsi témára hívja fel a figyelmet. A pályázati témák között szerepelnek: a gépi feldolgozás lehetőségei a Szabolcs-Szatmár megyei helynévkutatásban, a megyei iskolakultúra XIX. és XX. századi hagyományai, külö­nös tekintettel a nevelési gyakorlat történetére. Helyet kapott a feldolgozandó té­mák között a megye mun­kás- és parasztmozgalmának története is. Szabolcs-Szatmár ugyan szerényen, de jelen van a tudományos életben. A kö­vetkező időszak feladatai kö­zé tartoznak: összehangolni a három megye, Szabolcs, Haj­dú és Szolnok legfontosabb és főként azonos jellegű ku­tatásait, koncentrálni a szel­lemi erőket. (PG> Szolgáltatóház Semjénben Alkatrész háztartási gépekhez A Nyíregyházi ELEKTER- FÉM Ipari Szövetkezet kál- lósemjéni részlege a közel­múltban új épülettel gazda­godott. A közeljövőben egy sor kedvező változás várha­tó a szövetkezet vidéki rész­legében. Bővül az ipari te­vékenység, több exportmun­kát végeznek, s egy felvevő­hely megnyitásával megold­ják az 5300 lelkes nagyköz­ség lakossági szolgáltatását. Az elmúlt évben 29 millió forint volt a kállósemjéni részleg árbevétele, idén mint­egy 36 millió forintra szá­mítanak. A tíz éve működő üzem­ben kempingbútorokhoz al­katrészeket készítenek, de itt készül a Hajdúsági Iparmű­vek háztartási gépeihez az alkatrészek egy része is. A galvanizáló tevékenységnek mintegy harminc hazai és külföldi vállalat veszi hasz­nát. A tizedik évforduló je­gyében adták át az új eme­letes épületet. Fekete-fehér öltöző, üzemorvosi rendelő, étkezde és laboratórium ka­pott benne helyet, de bővült a műhelyek száma is. A lé­tesítmény saját kivitelezés­ben és jelentős társadalmi munkában több mint hétmil­lió forintért épült. Idén a szövetkezet terüle­te bővült az üzem melletti lakóházzal és a hozzá tarto­zó, szomszédos kilencszáz öl- nyi telekkel: itt majd lehet terjeszkedni. A telken már elkezdték egy kút fúrását, mivel a részleg munkája igen vízigényes. Az elképze­lések szerint a közeli hóna­pokban újabb fővárosi üzemmel veszik fel a koo­perációs kapcsolatot, s a megnövekedett feladatok el­látásához újabb műhelyt hoznak létre. A volt lakóházból augusz­tustól felvevőhely lesz. Itt gyűjtik össze a meghibáso­dott háztartási gépeket és az elektromos készülékeket. Egy gépkocsi szinte naponta be­viszi a javításra váró gépe­ket, készülékeket a szövet­kezet nyíregyházi műhelyé­be, s a megrendelők pár nap múlva a felvevőhelyen visz- szakapják a megjavított gé­püket, vagy készüléküket. Galambos Lajos: Á gerenda M inthogy az öreg diófa, amely alatt nyaranta üldögélni, ebédelni szoktunk, a múlt évben nem hajtott ki, nézelődni kezd­tünk, hol üthetnénk fel egy kerti asztalt. Az udvaron már nem, az eperfák alkalmatla­nak ilyesmire, az érett eper belehullhat akár az ember le­vesébe is. Nem beszélve a ba­romfiakról, amelyek szünte­len köröttünk bóklásznának. Lett volna egy alkalmas hely egy nagy almafa alatt, de édesanyánk azt mondta: messze van az utcai kaputól, messze a ház bejárati ajtajá­tól: mindig csukni-zárni min­dent mire való. — Itt ez az öreg körtefa •— mondta —, jobb helyet tán el sém lehet képzelni. Kilátás van alóla, az étket sem kell messzire hordani. — Túl sűrű — véltem —, beverjük a fejünket az ágak­ba. — Ugyan, nézzetek csak ide, van itt egy, kettő, há­rom ág; termés sincs rajta, ezt lefűrészeljük, és olyan ud­vara lesz a fának, hogy csu­dájára lehet majd járni. Valóban így történt: a há­rom ágat levágva, anélkül, hogy a lombkoszorú árnyéka csorbát szenvedett volna, áll­va lehetett sétálni a szép, ki­csi udvaron. Még ki kellett vágni három sor krumplit, hogy tiszta utat kapjunk e pompásan fölfedezett helyhez. A nagyudvaron hulladék- deszkahalmok voltak, tüzelő­nek árulják ezt az almaláda- gyárak, csak legyen aki vi­gye mázsáját öt forintért. Hát megérné többért is, bár köny- nyű és igen száraz hulladék­deszkáról van szó, a finnyá- sabbak el is kerülik, sokan azonban, a nem annyira te­hetősek visznek belőle egész télire valót. Többe kerül a fu­varja, mint maga az ára. Kiválogatván a megfelelő mennyiséget, megfelelő mé­retben a kerti asztalhoz, asz­talláb után kellett néznünk, ha négy oszlopot leállítunk megfelelő magasságban a földbe, jöhet rá az előre elké­szített asztallap. Mindent kimértünk a kis­lányommal pontosan, centire, akkor csak megakadt a szemem egy öreg gerendán. Oda volt támasztva az egyik eperfához. Kiemelve onnan és lefektetvén a földre, már szemre is úgy tűnt: ebből a négy asztalláb pontosan ki­jön. Már a szögeket is előke­rítettük a régi istálló falába vert, vén szögön álló, száz­éves tarisznyából; előkészí­tettük a kecskelábat, elő a jó fűrészt, amikor a pitvarból kinézett mama. — Nocsak — azt mondta. Már a gerenda, metélésre várva, ott trónolt a kecske­lábon. — Azt nem lehet, fiam — mondta. — Mért? — Nem lehet. — Az egyik vége szúvas de a földben még elmenne — mondtam. — Állítsd vissza a helyére, mert azt nem lehet. Adok én nektek könnyű, megfelelő asztallábnak valót Ott van az a két szál, húszcentis vas­tag ecetfa. Ilyen célra meg­felel, mert az tűzre se jó. — Ez a gerenda tűzre kell? Aprításnak? Télire? — Ne kísérts istent, és ne is kérdezz — mondta édes­anyám. — A két ecetfát csak ketté-ketté kell vágni, talán egy kicsit mélyebb gödör kell hozzájuk; ebbe a gerendába, ha négyfelé szabnád, három­szor kellene belemártani a fűrészt. Minek törnéd magad. Tedd csak vissza a helyére. S ott a kettő másik. Csinál­játok. Tettük volna tovább a dol­gunkat, de megeredt a zápor. Csak a reggeli napsütésben folytathattuk a munkát. Mi sem természetesebb azonban, hogy a gerenda ügye a pitvarban elfogyasztott va­csora után sem hagyott nyug­ton. Anyám beszédes, mesélő típusú asszony, s ha hetven­éves korára nem szólal meg most előttem ebben a dolog­ban, nem kérdem meg az okot én sem. Annál tartózkodóbb­nak illő lenni. Lefeküdtünk. Reggel úgy mutatta magát az idő, hogy tán ma már délutánra sem érkezik meg ez az utóbbi időben mindenna­pos zápor. Ecetfából tehát el­készítvén az asztal négy lá­bát, leütöttük azt a földbe. Jó keményen megdöngöltük az oszlopok környékét, majd rá­helyeztük a már kész asztal­lapot. A jó szögek a négy lá­bon megfogták azt. Az asztal már úgy állt, ahogyan annak a1 rendje-módja, mázsányi súllyal sem moccant meg. Mármost a székek követ­keztek. Hányódott az udvaron egy hosszabb lóca, a mondott jel­legű hulladékdeszkából ké­szítve. A lábai igencsak inog­tak; megreperáltuk rövid időn belül, bár akkor is csak úgy szuperált tovább, ha tá­masztéknak segítségül hívjuk a1 körtefát. Ennek a helye is ki lett mérve előre, sőt há­rom rosszabb széket is össze­ütöttünk. Fejedelmi helynek mutat­kozott négy-öt ember számá­ra mindjárt. Mármég mit kel­lene tenni? Nájlon terítővei lehúzni ezt a nem gyalult deszkaasztalt, aztán egy hasz­nált abrosszal leteríteni. Így történt. Már ott ebédeltünk a kör­tefa alatt, habaTt zöldpaszuly- levest és rántott csirkét min­denféle hozzávalóval. Gyön­ge, édeskés pecsenyeborocs­kát is hoztam az ebédhez. Ügy elültünk ottan az asz­tal letakarítása után a nagy­jó levegőn, a' nagy csendben, mint a tyúkok szürkületkor az ülőn. Hallgattuk anyám áradó meséit. Ám bennem újra a gerenda dolga járt, és ezt édesanyám észrevette ha­mar. — Bánt? — kérdezte. — Mi? — A gerenda. — Hazudnék, ha azt mon­danám: bántana. — Hát akkor? — Mindent meg szokott en­gedni a gyerekeinek, ha itt járnak. Emlékezetem szerint az az egyetlen, amire azt mondta: nem. ö akkor nagyon messze né­zett. — Látod ezt a házat? — Ismerem eszmélkedésem óta. — Itt születtetek, itt nőtte­tek fel. — Ki nem tudja azt, ma­ma. Elnéző tekintetét vissza­vonta: — Ehhez a házhoz minden gerendát, a deszkamennyezet­hez minden szál deszkát én hordtam fel a vállamon a templom melletti fakereske­dőtől. Tizenhárom éves vol­tam akkor, amikor ez a ház épült. A ház az enyém. A gyerekeimen kívül ez van ne­kem. Amikor ezt a gerendát ki kellett húzni szúvasodása miatt, és újat tenni a helyé­be, sírtam én bizony. Láttad már azt az újat? — Igen. — Az már nem az enyém. Autó hozta ide, nem az én vállam. Ha meghalok, hisz jön az idő hetven után nagy léptekkel, abból a' gerendából az apátok sírja mellett ácsol- tassatok nekem egy kis ke­resztet. Azt az ideiglenest legalább, amilyet le szoktak dugni mindjárt, a temetés után. Aztán csináltok, amit akartok. A többit már úgy­sem érzem. S ültünk tovább a fa alatt. Míg a jószág esti etetését el nem kellett végezni, derűsen mesélt tovább, mintha ezt a gerendadolgot soha, senkinek meg sem említette volna. Ügy gondolta, hogy elfeled­jük? Kótaj, július 11. A körtefa alatt. KUTATÓK MŰHELYÉBEN gásnak! Színvonal-emelke­dést hozott a kórházi, ren­delőintézeti integráció, amelynek nyomán a megyei kórház a modern gyógyí­tás, a progresszív betegellá­tás bázisa lett Szaboolcsban. Részletesen szólhatnánk még a megtett útról, noha tudjuk: minden erőfeszítés, a központi és helyi támoga­tás is kevésnek bizonyult a korábbi és nagy hátrány ledolgozására. Még mindig kevés a megyében az or­vos, ezen belül a szakor­vos. A betegellátás a ren­delőintézetekben közel sem optimális. Legkevesebb tíz új körzeti orvosi rendelőre lenne szükség csak Nyír­egyházán, hogy az alapellá­tás megközelítően is ver­senyben maradjon a lakos­ság számának növekedésé­vel, s a kor igényeivel. A kórházi ágyak létesíté­se, a rendelők, az orvosla­kások ügye tehát továbbra is össztársadalmi és össz- ágazati feladat. Igaz ugyan, hogy az ország Szabolcsra irányuló figyelme és a he­lyi erőfeszítések sok terü­leten hoztak változást, de az is igaz, hogy közel sem eleget. Ma például azt kell társadalmi üggyé tenni, hogy a megyei kórház re­konstrukciója — amely máris jó fél évet késett — időben elkészüljön. Ez ter­vezői és kivitelezői feladat. A gyógyító munka tartalé­kai azonban — mint a ta­nácskozás is összegezte — sokrétűek. Abban benne van sok különböző szintű kezdeményezés, az egész­ségügyi dolgozók magatar­tása, a körzeti orvosi és a rendelőintézeti ellátási szint növelése — ami egyúttal jobb kórházi ellá­tást is jelent. És sok még a lehetőség. Például abban, hogy egy- pgy kisvárosban vagy nagy­községben jól műszerezett és motorizált központi kör­zeti rendelőt létesítsenek a jövőben, amely négy-öt je­lenlegi körzet összevonásá­ból alakuló, magas szintű el­látást nyújtó egészségügyi intézmény lesz. E helyeken szívesebben telepszik le az orvos is, és a lakosság is jól jár. □ szabolcsi egészségü­gyi ellátás ennél is összetettebb feladat, a megoldás nem várható máról holnapra. Ám ami eddig történt, annak okkal lehet yárni a folytatását, és ez nagy reményekre jogo­sít. K. J.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents