Kelet-Magyarország, 1978. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-16 / 166. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. július 16. e Messzire nyújtózó sínpárok között bukdácsolunk. Egyiken-másikon tehervagonok hosz- szú sora vesztegel. Az „ügyesebbek” — fütyülve a veszélyre — a vagonok súlyos fém- kerekei között csempészik át magukat. A többiek inkább a gyaloglást választják, s jó tíz perccel társaik után érnek a Gyár utcába. Innen már csak egy rövid bolhaugrás a gyapjúfonó. Útbaigazítóim magától értetődően biztattak: egyszerűen nem lehet eltéveszteni. Valóban jellegzetes látvány. A vállalat frissen festett kerítése előtt rozsdás drótfonat csúfoskodik, a köztük húzódó senki földjén pedig embermagasságúra nőttek a gyomok. Molnár László, a Magyar Gyapjúfonó- és Szövőgyár demecseri gyáregységének KISZ- titkára kicsit szégyenkezve mondja: — A környék rendezése ránk, KISZ-esekre vár. Komoly adósságunk ez. Mentségünkre szolgáljon, hogy ide a főépületbe csak nemrégiben hurcolkodtunk át. Eddig a költözés kötötte le az erőnket. Az új üzemcsarnokban, ahol a fonodát rendezték be, még érzik a festék friss illata. Az alapanyagot — gyapjú és műszál keverékét — itt sodorják erős szálakká a masinák. A hatalmas, zajos monstrumok között törékeny fiatal nők sürgölődnek. Tekintetük fürgén pásztázza a készülő gombolyagokat, s a szakadó szálakat fürge ujjaik boszorkányos ügyességgel kötik össze. Itt dolgozik Magyar Lászlóné is, aki Székelyből jár munkahelyére. Nagymama segítségével — Ha délelőttös vagyok, mint most is, reggel 4-kor csörög az óra. Fölkelek, odateszem a kávét, s míg lefő, előkészítem aznapra a ruhákat a kisfiamnak. Székelyből 5 órakor indul a vállalati autóbusz. Há* romnegyed hatkor pedig már a gépem mellett állok. A fiatalasszony nemrég jött vissza gyesről. Férjével — aki szintén a kártolóban dolgozik — úgy döntöttek, hogy csak egy évet tölt gyermekgondozási szabadságon, — Nem mindegy, hogy nyolcszáz vagy háromezer forintot kapok havonta. Szerencsére a nagymama elvállalta Zsoltit, így visszajöhettem dolgozni. Sajnos sem Székelyben, sem a gyárban nincs bölcsőde, ezért a mama nélkül nem tudtam volna hová tenni a gyereket. Magyarné egyedül a bölcsődét hiányolja. A KISZ-titkártől erre is megnyugtató választ kapott: ha bölcsődéje nem is, de óvodája várhatóan lesz a vállalatnak. A tanács tervezi egy óvoda építését a községben, amelyhez jelentős Összeget ad a vállalat. Cserébe terv szerint 30 helyet a gyáriak gyerekeinek tartanak fönn. — Először a Nyírbogdányi Állami Gazdaság hűtőtárolójában helyezkedtem el, sokkal rosszabb viszonyok közt — emlékezik a betanított munkásnő. — Itt fűtött épületben vagyok, reggel, este busz szállít kezdettől fogva. Öltözőnk, mosdónk is van — Molnár László: „A környék rendezése ránk, KISZ-esekre vár.” a gazdaságban mindezt nélkülöztük. A vásárolni való holmikat csak össze kell írnom, s behozzák a gyárba. Ha akarok ebédet kérek, sőt rövidesen büfénk is lesz. Könyvelőlány Simsonon Az új épületben irodák, kazánház és szociális létesítmények — három női és egy férfiöltöző, mosdó — is helyet kapott. Az irodák és a folyosók egyelőre a modern épületek jellegzetes« sivárságát viseli magán. A KISZ-es lányok nevében Tóth Júlia nyugtat meg: rövidesen fotók, tablók, virágok kerülnek föl a most még csupasz falakra. Hiszek neki. A fiatal anyagkönyvelő lány múlt év januárjától dolgozik a gyapjúfonóban. Nem számít gyáralapítónak, mégis szinte elválaszthatatlanul hozzá tartozik a vállalathoz. — Első munkahelyem a tiszateleki tanácsházán volt. Ott megszűnt a hivatal, hát új hely után kellett néznem. Hallottam a gyárról, s több fantáziát éreztem benne, mintha egy régi üzem jól összerázódott kollektívájába kerültem volna. Itt tiszta lappal indult a cég, s én is. Tóth Júlia: „...munkaerőpótló lettem.” Júlia valójában csak most kezdte a munkát. Közben ugyanis egyéves képzésre Budapestre küldték. — A gyapjúfonó fővárosi központjában szervezték a tanfolyamot. Az volt a cél, hogy pénzügyi, könyvelési és ügyviteli ismereteket szerezzek. A valóságban „munkaerőpótló” lettem: a Demecserből küldött írásbeli anyagokat, kimutatásokat dolgoztam föl. Végezetül fölajánlották, hogy maradjak ott. De inkább hazajöttem. Julika visszavágyott, s ennek megvan az oka. Igaz nem a kezdetektől, mégis tanúja volt a gyáregység fejlődésének. A demecseri gyapjúfonó rövid, hároméves történetét Molnár Lászlóval együtt így vázolták föl: — Ez a terület három éve még a VAGÉP Vállalat telepe volt. 1975 októberében egy tmk-műhelyben és egy üzemcsarnokban kezdtünk. A VAGÉP-től „örököltük” az első dolgozókat is: a tmk szakmunkásait. Néhány hétig több volt a férfi nálunk, mint a nő. Aztán megjött az első kártoló és fonógép, velük 10—12 szakmunkás Budapestről. Ez volt a kezdet. A két fiatal készségesen kalauzol végig a gyáregységen. A szövődé felé vesszük útun- kat. Ez a részleg a VAGÉP-től átvett csarnokban üzemel. Már messziről hallatszik a gépek fülsértő, csattogós hangja. Csak végigsétálunk a termen — ahol egyszínű barna, drapp, szürke s színes nagy-, illetve kis- kockás anyagok készülnek a gépeken — aztán sietünk kifelé. A zaj olyan bántó, hogy fülem hosszú percekig érzéketlen a hangokra. Benn lehetetlen szót váltani. Nem kell az üdülőjegy... — Kezdetben engem is nagyon zavart a zaj. Féltem a gépektől. Három hónap is eltelt, mire megszoktam őket. Mindezt Rácz Valériától hallottuk, akit 18 éves kora ellenére az egyik legjobb szövőnőnek tartanak. — Három éve dolgozom a* gyapjúfonóban. Mikor jelentkeztem, egyből Budapestre küldtek cérnázó tanulónak. Azt a szakmát nem szerettem. Sokkal jobban érzem itt magamat. A szövődében két gépet kezel minden lány és asszony. Feladatuk látszólag egyszerű. Irányítják a szövést, ellenőrzik az anyag minőségét, összekötözik az elszakadt szálakat. S közben őket sem kíméli a szövőnők sok évtizedes betegsége. A folyamatos állástól kimerül, elfárad a láb, nem beszélve a zajról. — Ezek a legrégibb szövőgépek, amelyeket a modern textiliparban még alkalmaznak — fejtegeti Fekete István, művezető. — Egyelőre nélkülözhetetlenek. A kártolt anyagok gyártására ezek a legalkalmasabb masinák. A zajártalomról csak annyit, hogy megelőzhető: füldugókat kapnak a dolgozók. Más kérdés, hogy kevesen használják. Pedig éppen olyan juttatás, mint a munkaköpeny vagy a pöttyös kendő. Magyar Lászlóné: „Ha délelőttös vagyok, mint most is, reggel 4-kor csörög az óra.” — Azt elfelejtették a tervezők, hogy a füldugók viselése kellemetlen érzést okoz — szól közbe a munkásnő. — Én sem használom. Tény, hogy néha már a lábam is fáj. — Persze egyébként is sokat gyalogolok, állok. Nyírbogdányban lakom szüleimmel. Édesapám tsz-tag, egy hold háztájink van, így jut feladat bőven nekem is a kukoricásban meg a szőlőben. Ilyenkor nyáron annyi a munka, hogy erre kell fölhasználnom a szabadságomat. Hiába ajánlott a vállalat az idén egy üdülőjegyet nekem. Sajnos nem tudok elmenni Balatonlellére. A vetélő egy műszak alatt átlagosan huszonötezer keresztszálat sző az anyagba egy-egy gépen. Ha jó minőségű az alapanyag, kevesebbszer szakad a szál, gyorsabban készül a szövet. Meg is kell fogni a munka végét. A Valikáék kollektívája, az Ady Endre brigád részt vesz a szocialista címért indított munkaversenyben. Ez évtől KISZ-tag a fiatal lány, ami szintén kötelez. Nem beszélve a fizetésről. Átlagosan háromezer-ötszáz forintot keres a munkásnő, de ezért keményen meg is kell dolgozni. A szövet utolsó állomása a demecseri gyapjúfonóban a kivarró részleg, ahol az apróbb-nagyobb szövési hibákat javítják. Ez az üzem nem a gyáregység területén működik. A síneken innen, egy volt MÁV munkásszálló épületét béreli a vállalat erre a célra már három éve. Á legkényesebb munkahely Az üzemrészben asszonyok hajolnak az asztalra halmozott szövetek fölé. Gondos szemmel vizsgálják át az anyag minden centiméterét. Az ollón, a tűn és a cérnán kívül nincs szükségük más munkaeszközökre. „Csak” jó szemekre... — Ez a legkényelmesebb munkahely az egész gyárban — szól Kabács Györgyné üzemvezető. — Csendes, nyugodt körülmények között dolgozhatnak itt az asszonyok. Előnyei mellett megvannak a hátrányai is: a szem könnyen elfárad, s egyhelyben ülni sem valami kellemes. A fiatal lányok ezért elvágyódnak innen. A kivarró azoknak való, akik otthon sokat lótnak-futnak, s az egész napos rohangálás után jólesik itt megpihenniük. Mi foglalkoztatjuk a kismamákat is. A vállalat más üzemeiből most hatan dolgoznak velünk, a kivarrások között pedig három kismama van. ök tört műszakban, általában reggel 7-től 3-ig vannak bent. Tenyérnyi irodában beszélgetünk. Hangulatos szoba: a falon hímzett díszítések, sok virág. Itt beszélgettem Szanyi Imréné kivarróval. — Gyerekkorom óta nagyon szeretek kézimunkázni. Ezért közel áll hozzám a munkám. Ügy voltam vele, hogy a kézimunká- zást — mivel csak kevés időm jutott rá — ajándéknak éreztem. Most meg még fizetnek is érte. Rácz Valéria: „Azt elfelejtették a tervezők, hogy a füldugók viselése kellemetlen érzést okoz.” Szanyiné fiatal, nehéz elhinni róla, hogy két fia közül az idősebbik már 12 éves. Dús, ápolt haja sűrű zuhatagként omlik vállára. Egyedül keze viseli a nehéz munka nyomait: nemrég házat építettek, s ebből a fiatalasszony is kivette a részét. — Ha jó minőségű az anyag, egy nap 300 métert is átnézek. De van, mikor csak 60— 70 méter szövetet vizsgálok meg. Sok embert befolyásol, hogy vékony, vagy vastag-e az anyag. A vékony szálú végeket nehezebb javítani, mert megerőltető a szemnek. Én szerencsére bírom a munkát. A látásom kifogástalan. Inkább az zavar — s ez korábban gyakran előfordult —, hogy nem kaptunk elég anyagot. Egy hónap alatt átlagosan 800 vég szövet kerül a kivarróba a demecseri gyáregységből. A budapesti központból havonta 1500 véget küldenek a részlegnek. Az anyagelosztás nem mindig egyenletes. Volt már olyan hónap, mikor 40 órát álltak anyaghiány miatt. — Az állásidő súlyosan érintett bennünket — folytatja Szanyiné. — Erre az időre nyolcforintos órabért kaptunk, vagyis kevesebb pénzt vihettünk haza, mint máskor. Ezért aztán írtunk egy levelet a vezérigazgatónak, s kértük, hogy oldja meg a jó anyagellátást. A vezérigazgató válasza A vezérigazgató válaszát a főnökasszony tolmácsolja: — Az elmúlt két hónapra kifizetik az állásidő és az átlagkereset különbözetét. A levél óta pedig igazán nem panaszkodhatunk: kaptunk elég munkát. A kivarró részleg szerencsére nem marad sokáig a bérelt épületben. Ennek Kabács Györgyné örül legjobban. Ha tanácsra, segítségre van szüksége, napjában többször is megteszi az utat a Gyár utcáig. Igaz, kapott egy szolgálati kerékpárt a szaladgáláshoz, de az út földes hepe-hupáin így sem köny- nyű a közlekedés. — Már befejezés előtt áll az új csarnok építése. Ügy számoljuk, hogy ez év végén, vagy a jövő év elején kezdődik benne a munka. Ezzel egyidőben épül az új tmk- csarnok is. A gyapjúfonó környezete még az építés nyomait viseli magán. A portásfülke ablakszemei festékpöttyösek. Augusztus 20-ra, a gyáregység ünnepélyes átadására fejezik be a tereprendezést, takarítást. Dél van. A tűző nap forró sugarai narancssárgán szikráznak a falakon. Műszakváltás. A délutánosokkal már befutott a vállalati busz. Hamarosan újra indulnak a járatok; a hazafelé igyekvőkkel. Néhányan az állomás felé sietnek. Kezdődik veszélyes útjuk a sínek között... v Kép: Elek Emil Szöveg: Házi Zsuzsa KM
