Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-06 / 131. szám

XXXV. évfolyam, 131. szám ÁRA: 80 FILLÉR 1978. június 6., kedd Közös célokért S t napon át volt a ven­dégünk a mozambiki párt- és állami kül­döttség Samora Moises Ma­chet elnök vezetésével. Ez az öt nap — a tárgyalások, a különböző üzemi, megyei találkozók légköre, tartal­ma — meggyőzően tanús­kodott arról, milyen szoro­sak a kapcsolatok hazánk és Mozambik között, s hogy ezeket a kapcsolatokat, ápolásukat, továbbfejlesz­tésüket milyen fontos, nak tartja a két ország né­pe. Hazánk külpolitikájá­ban természetszerűen meg- külöpböztetett helyet foglal el az a törekvés, hogy erő­sítsük szövetségünket a tár­sadalmi haladás útjára lé­pett, nemrég függetlenné vált államokkal. Afrika déli részén a faj­üldöző rezs imek és az azo­kat támogató reakciós erők óriási károkat okoznak a szabadságukért, szebb jövő­jükért küzdő népeknek, ag­resszív támadásaik hatalmas áldozatokat követelnek Mo­zambik sokat szenvedett lakóitól is. Különös jelen­tősége van tehát annak, hogy a fiatal déikelet-afri- kai állam ilyen körülmé­nyek között is a szocialista fejlődés feltételeinek meg­teremtésén munkálkodik, s hogy országépítő tervei megvalósításában — akár­csak a függetlenségi harc idején — bizton számíthat a szocialista országok, köztük hazánk segítségére. Samora Moises Machel Iá- j togatása során többször is hangsúlyozta ennek a sok­oldalú támogatásnak a je­lentőségét. Mint mondotta: „A mozambiki nép a min­dennapok gyakorlatában megismerte a magyar né­pet, tapasztalta, hogy a ma­gyar dolgozók szövetségesei, testvérei, harcostársai a ki­zsákmányolás, az igazságta­lanság és az elnyomás fel­számolásáért vívott harcá­ban." S valóban: a budapesti tárgyalások, a látogatás ese­ményei is bizonyították, hogy a két nép, a két or­szág — a sok ezer kilomé­teres földrajzi távolság el­lenére — közel áll egymás­hoz és törekvéseik azono­sak. A megbeszéléseken mindkét fél részéről hatá­rozottan kifejezésre jutott az a szándék, hogy a mát meglévő politikai, gazdasá­gi és műszaki-tudományos együttműködést szorosabb­ra fűzzék. Ezt tanúsítja az a két évre szóló pártközi meg­állapodás, amelyet a mosta­ni megbeszélések eredmé­nyeként írtak alá a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Mozambiki Felszabadítási Front, a FRELIMO képvi­selői. Elutazott Budapestről Samora Moises Machel A mozambiki párt- és ál­lami küldöttség, amely Samo­ra Moises Machelnek, a Mo­zambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) és a Mozambiki Népi Köztársaság elnökének vezetésével a Magyar Szoci­alista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának meghívására hivata­los, baráti látogatást tett ha­zánkban, vasárnap a késő es­ti órákban elutazott Buda­pestről. A mozambiki elnököt elkísérte útjára felesége, Graca Machel is. A búcsúztatáson megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és felesége, Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke és felesége, Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára, Trautmann Rezső az Elnöki Tanács helyettes elnö­ke, továbbá Púja Frigyes külügyminiszter, Biró József külkereskedelmi miniszter, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Soltész István kohó- és gépipari mi­niszter, Szépvölgyi Zoltán a fővárosi tanács elnöke, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagjai, Trethon Ferenc munkaügyi miniszter, vala­mint Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottsá­gának osztályvezetője, Vár- konyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke, a Köz­ponti Bizottság tagjai, Soós Gábor mezőgazdasági és élel­mezésügyi államtitkár, to­vábbá a politikai élet több más vezető személyisége. Je­len volt Sütő Gábor, hazánk maputói nagykövete. Ott volt a Budapestre akkreditált diplomáciai képviseletek szá­mos vezetője és tagja. A vendégek szívélyes bú­csút vettek a megjelent ma­gyar közéleti vezetőktől, a diplomáciai testület képvise­lőitől. A díszzászlóalj dísz­menete után úttörők virág­csokrokat nyújtottak át a vendégeknek. Kádár János és Losonczi Pál baráti kézfogás­sal vett búcsút a repülőgépbe beszálló Samora Moises Ma- cheltől, a küldöttség tag­jaitól. Néhány pere múlva s> magasba emelkedett a mo­zambiki elnök különgépe. Magyar katonai küldöttség Párizsban Oláh István altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezér­kari főnöke — aiki Jean La- garde tábornoknak, a fran­cia szárazföldi haderő vezér­kari főnökének meghívására katonai küldöttség élén hiva­talos látogatáson Franciaor­szágban tartózkodik — hét­főn délelőtt találkozott La- garde tábornokkal és eszme­cserét folytatott vele. Ezután Oláh István altá­bornagyot fogadta Yvon Bourges francia hadügyi mi­niszter. Jelen volt Veress Péter párizsi magyar nagy­követ is. Hétfőn este Lagarde tábor­nok és felsége az Invalidu­sok nemzeti palotájában hi­vatalos vacsorát adott a ma­gyar katonai küldöttség tisz­teletére. A vacsorán megje­lent Richard tábornok, a francia szárazföldi haderő fő­szemlélője, Bley tábornok, a szárazföldi haderő vezérkari főnökének első helyettese, valamint több más francia katonai személyiség. A va­csorán ott volt Veress Péter magyar nagykövet is. MA Ki kaphat lakást? (2. oldal) Á jövedelmező rossz föld (3. oldal) Kollektív szerződések (3. oldal) Argentínából jelentjük (8. oldal) Folytatják a megyei kórház felújítását 1980-ra: egészségügyi szakiskola, nővérszállás A megyei kórház rekon­strukciója a legjelentősebb egészségügyi beruházás Sza- bolcs-Szatmárban az V. öt­éves tervben. Ennek első ütemében egy hónapja adták át a 86 millió forintos új me­gyei rendelőintézetet. A kór­házátalakítás második üteme 1982-ig szabja meg a tenni­valókat: először a közműve­ket cseréli ki a KEMÉV, majd a 9 szintes, 400 kórházi ágyas épületet adják át. Eh­hez önálló orvosellátó tömb épül: a négyszintes épület­ben kapnak helyet a rönt­gen, a műtők, a vizsgálók, a laboratóriumok. Ugyancsak 1982-ig alakítja át a KEMÉV a kórház moso­dáját, konyháját és éttermét. A második ütem beruházásai 432 millió forintot igényel­nek. A kórházi rekonstrukció harmadik ütemét az 1980-as években fejezik be az építők: a már meglévő, korszerűtlen épületrészeket újítják fel, így például átalakítják a szü­lészet, a nőgyógyászat, a se­bészet és a baleseti sebészet megkopott tömbjeit. A sóstói úti kórházat is to­vább bővíti a tanácsi építő­ipari vállalat az idén. Az öt­millió forintos költséggel épülő új szárnyban a jövő évben kezdik a gyógyító munkát. Kislétán nemrég fejezték be az egészségügyi gyermek- otthon bővítését. A KEMÉV 22 millió forintos költséggel alakította ki a 2x40 ágyas szárnyat, majd a Nagykállói Nagyközségi Tanács költség- vetési üzeme a konyhát és a mosodát korszerűsíti 6 mil­lió forintért. 1979-ben fejezik be teljesen ezt az átalakítást. Az V. ötéves terv egészség- ügyi beruházásai közt szere­pel az új nyíregyházi egész­ségügyi szakközépiskola és a nővérszállás építése. Ezeket az épületeket az 1980-as évek elején vehetik birtokba a diákok. A kisvárdai 100 sze­mélyes szociális otthon épí­tését is a VI. ötéves tervben fejezik be. (t. k.) Több sertés a szakosított telepeken Szapuritani kell a férőhelyeket, növelni a hozamút A mezőgazdasági nagyüze­mek termelési értékének har­minc százalékát az állatte­nyésztés adja Szabolcs-Szat- már megyében. Ebből nagy százalékban veszi ki részét a sertéstenyésztés. A megyei állomány 1977-ben 390 ezer volt. (A termelőszövetkezetek közös gazdaságaiban százez­ret tartottak tavaly nyilván.) A sertéstartás mélypontja 1975-ben volt. Akkor mind­össze 360 ezer sertést tartot­tak a gazdaságokban és a szakosított telepeken. Két év­vel ezelőtt emelkedett az ál­latállomány száma, elérte a 415 ezert, majd tavaly ismét elég jelentős mértékben csök­kent. Ezen belül négyezerrel lett kevesebb a kocaállo­mány. A megye sertéste­nyésztésében lényeges válto­zás következett be az utóbbi időben. Évről évre csökken a sertéstenyésztő és hizlaló ter­melőszövetkezetek száma, mert a nagyüzemi tenyésztés a szakosított telepekre tevő­dött át. A termelőszövetkeze­tek és társulásaik tizenegy szakosított teleppel rendel­keznek, amelyek évente ki- lencvenegyezer sertést hizlal­nak. A sertéstenyésztő termelő- szövetkezetek számának csökkenésével ellentétben ál­landóan növekszik a szakosí­tott telepek termelése. Ennek eredményeként emelkedik a megye vágósertés-értékesítése is. Tavaly 14 százalékkal többet — százhuszonhétezer sertést — értékesítettek a me­gyében, mint 1976-ban. En­nek kétharmadát a szakosí­tott telepek adták. Az éven­kénti ciklikusságnak egyik függvénye az, hogy a sertés­állomány több, mint hatvan százaléka a kisüzemi gazda­ságokban található, míg ez az arány országosan az ötven százalékot sem éri el. Szabolcs-Szatmár megyé­ben a vágósertés termelését 1978-ban tíz százalékkal kell növelni. Ez nagy terhet ró a gazdaságokra és a telepekre egyaránt: a férőhelyek és az állatállomány bővítése szük­séges, valamint javítani kell a fajlagos hozamokat is. A férőhelyek növelésének egyik útja a meglévő szakosított te­lepek rekonstrukciója, amely 20—30 százalékos kapacitás- bővülést eredményez. Ez hat telepnél már részlegesen megvalósult az ISV techno­lógia alapján. A tenyész- és hízóférőhelyek összhangjá­nak megteremtése további 25 ezer vágósertés előállítását teszi lehetővé. Emellett még szükség lenne egy-két új sza­kosított telep építésére is — társulásos alapon. Természe­tesen a még üzemelő hagyo­mányos telepeket sem szabad elhanyagolni, célszerű ezek felújítása. Több termelőszö­vetkezetben folyamatban van ez a munka. S. B. Szekér Gyula Belgrádban Szekér Gyula, a Minisz­tertanács elnökhelyettese hétfőn Ivan Sztambolicsnak, a Szerb Szocialista Köztár­saság kormányelnökének és Petar Flekovicsnak, a Hor- vát Szocialista Köztársaság kormányelnökének meghí­vására baráti látogatásra Belgrádiba érkezett. A magyar vendéget a belgrádi repülőtéren I van Sztamboliccsal az élen a szerb köztársasági kormány több tagja fogadta. Ott volt Ha­lász József belgrádi magyar nagykövet is. Szekér Gyula, aki egyhetes látogatása idején Magyaror­szág Jugoszláviával — külö­nösen Szerbiával és Horvát­országgal — folytatott gaz­dasági együttműködésének további fejlesztéséről tárgyal, röviddel Belgrádba érkezése után megkezdte megbeszélé­seit Ivan Sztamboliccsal, a szerb kormány elnökével. Vncnrnnn n knynccónárt A tarpai ifjúsági ház környékén nagy volt a TQSamap a KOZUSSegeri. sürgés-forgás vasárnap. A község KISZ-fia­taljai elhatározták, hogy megszépítik az ifiház környékét. Egy brigád a betonkeverővel anyagot készített — ebből lett a járda. A lányok kerítésfestéssel hasznosították napju­kat. (H. J. felv.) A közélet hírei Vasárnap hazaérkezett Hel­sinkiből Gáspár Sándor, a Magyar Szocialista Munkás­párt Politikai Bizottságának tagja, aki az MSZMP képvi­seletében részt vett a Finn Kommunista Párt XVIII. kongresszusán. A Ferihegyi repülőtéren Borbély Sándor, a Központi Bizottság titkára fogadta. A Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának meghívá­sára Werner Kirschhoffnak, a Német Szocialista Egység- párt KB póttagjának, a Nem­zeti Front Országos Tanácsa alelnökének vezetésével — hétfőn Budapestre érkezett az NDK nemzeti front kül­döttsége. Fogadására a Feri­hegyi repülőtéren megjelent Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a HNF Országos Tanácsá­nak főtitkára, valamint Ger­hard Reinert, az NDK buda­pesti nagyikövete. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására, hétfőn Bu­dapestre érkezett a Német Szocialista Egységpárt Köz­ponti Bizottságának párt­munkásküldöttsége. A dele­gációt Gerhard Trölitzsch, az NSZEP KB póttagja, a KB építésügyi osztályának veze­tője vezeti. A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására Kina Bo- jadzsieva-val, a KB tagjával, a KB művészeti és kulturális osztályának helyettes veze­tőjével az élen hétfőn Buda­pestre érkezett a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának pártmunkás­küldöttsége. Karakas Lászlónak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a KB osztályveze­tőjének vezetésével — az SZKP Központi Bizottságá­nak meghívására — hétfőn magyar pártmunkásküldött­ség utazott Moszkvába. Simon Pál nehézipari mi­niszter vezetésével vasárnap magyar küldöttség utazott a bulgáriai Várnába, a KGST kőolaj- és gázipari állandó bizottság 48. ülésére. A ma­gyar küldöttség bolgár part­nereivel is tárgyal majd a kétoldalú együttműködés fo­kozásának lehetőségeiről.

Next

/
Thumbnails
Contents