Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-06 / 131. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. június 6. A nyíregyházi lakásgondok (2.) Ki kaphat lakást ? Aki legalább öt-tíz éve Nyíregyházán lakik vagy dol­gozik, naponta láthatja: a me. gyeszékhely gyors ütemben fejlődik. És ez — iparán kí­vül _— elsősorban az állami lakásépítéseknek köszönhető. Ez (a szakmai nyelven célcso­portos) építkezés ugyanis nem csupán több ezer új lakást je­lent. hanem a hozzá kapcso­lódó bölcsődét, óvodát, isko­lát,. üzletet, orvosi rendelőt, utakat, parkot és sok más lé­tesítményt is. Ilyen'..célcsoportos lakás” az ötödik ötéves tervben két és fél ezer épül. 1976-ban eb­ből már átadtak 496-ot. 1977- ben pedig 475 lakást. Az idén 422, jövőre 519, azt követően pedig 514 lakás a terv, ame­lyet állami pénzekből valósí­tanak meg. Ezeken felül épít az OTP 1800. a lakásszövet­kezet 1000 lakást, s számot­tevő a magánerőből történő lakásépítés is. A legnagyobb érdeklődés természetesen a tanácsi la- kásélosztást kíséri. Erről dr. Nagy Árpádot, a városi ta­nács vb-titkárát kérdeztük, aki a tanácsi vezetők közül a lakáságazat ügyeivel munka­köréhez kapcsolódóan a leg­többet foglalkozik. — Nyíregyházán nyílt la­kásgazdálkodást folytatunk — mondta elsőként. — Ez azt jelenti, hogy az új lakások kiutalása előtt a névjegyzé­keket kifüggesztjük, azt bár­ki megtekintheti, azokhoz megjegyzést fűzhet, tehát mindent megteszünk azért, hogy lakást csak az arra jo­gosult családoknak, szemé­lyeknek utaljunk ki. Arra természetesen nem vállalkoz­hatunk. hogy mindenkivel csak kedvező választ közöl­jünk. Addig, amíg a jogos igénylők száma az épített la­kásoknak többszöröse, mindig várható lesz, hogy vitás kér­déseket is el kell rendezni, esetenként nemet is kell mondani. — Ki kaphat tulajdonkép­pen Nyíregyházán lakáskiuta­lást? — Elvileg minden arra jo­gosult személy. A jogosultsá­got a központi lakásrendel­kezések alapján a helyi vi­szonyokra alkalmazott ta­nácsrendeletben szabályoz­tuk. Ez sok pontban foglal­ja össze a kritériumokat, minden egyes olyan lakástí­pusra vonatkozóan, amelyek­kel a tanács foglalkozik: ta­nácsi bér-, tanácsi értékesí- tésű, OTP-értékesítésű és la­kásszövetkezeti családi ott­hon. Szemoontjaink között az egyik legfontosabb, hogy a három- vagy többgyermekes családokat segítjük; ők a la­kásigény elfogadásától szá­mított két éven belül általá­ban lakást kapnak. — Most készült el az újabb végleges lakáskiutalási név­jegyzék. Mi ebben a legfris­sebb és legrégebbi igény? — A legtöbben három-négy éves lakásigénylés után kap­ják meg a lakáskiutalási ha­Vizsgák a dolgozók iskoláiban Befejeződött a tanítás a dolgozók általános iskolái­ban, és hétfőn megkezdődött a vizsgák sorozata. Az idei tanévben is több mint 50 ez­ren tanultak napi munkájuk mellett, s az elsajátított is­meretekről — az esti tagoza­tok 7—8. osztályosainak ki­vételével — a június 30-ig tartó vizsgaidőszakban ad­nak számot. A hetedikesek és a nyolcadikosok ugyanis a tanév során rendszeresen úgynevezett ellenőrző fel­adatlapokat töltöttek ki, s így tudásukat folyamatosan mérték a pedagógusok. A szeptemberi tanévkez­désig folyamatos a beiratko­zás a dolgozók általános is­koláiban. A pedagógusok a legtöbb helyen már felvet­ték a kapcsolatot a munka­helyek vezetőivel; az üzemek, a vállalatok párt- és szak- szervezeti szervei, a KISZ- esek és a továbbtanulással „hivatalból” foglalkozók pe­dig rendre felkeresik az ál­talános iskola nyolc osztá­lyát el nem végzett dolgozó­kat. Új vórrögoldá gyógyszert találtak fel Mérnöki módon tervezett tripeptidek szintézisével olyan új gyógyszereket sikerült elő- állítaniok a Budapesti Gyógy­szerkutató Intézet kutatói­nak, amelyek egyrészt hatéko­nyan befolyásolják a vér al- vadási folyamatait, másrészt a már képződött vérrög ol­dását is elősegítik. Külön ér­tékük e készítményeknek, hogy tablettában is hatáso­sak. A felfedezés nagy nemzet­közi érdeklődést váltott ki. Ennek kapcsán a MEDIM- PEX Gyógyszer-külkereske­delmi Vállalat a közelmúlt­ban megállapodást kötött az egyik amerikai gyógyszeripa­ri vállalattal. Ez a megálla­podás a gyógyszerkutató in­tézet által előállított készít­mények további kutatását hi­vatott elősegíteni. Eredmény esetén sor kerül e készítmé­nyek közös gyártására, illet­ve értékesítésére is. Elítélték a sikkasztó postást A múlt év januárjában vették fel postai kézbesítő­nek Űjfehéntón Papp Ferenc 26 éves helybeli lakost. Alig töltött el két hónapot mun­kahelyén, máris úgy felbáto­rodott, hogy sorozatosan el­sikkasztotta azokat a külde­ményeket, amelyeket kézbe­sítenie kellett volna. Március 29-én kezdte: ekkor két 1500 forintos küldeményt vágott zsebre, a postai utalványo­kon pedig aláhamisította a címzettek nevét. Áprilisban ismét két cím­zett várta hiába több mint 9 ezer forintját, májusban négy család nem kapott meg 6 ezer forintot, júniusban csak egyszer hamisított, de az 8 ezer forintnál is na­gyobb összeget tett ki. A „leggazdagabb” hónapja jú­lius volt, ekkor négy cím­zettől 20 ezer forintot sik­kasztott el. Az utolsó sik­kasztására augusztus 2-án került sor: 1450 forintot nem kapott meg a címzett. Ami­kor az újonc postás sikkasz­tásait felfedezték, már 48 ezer forint volt az at összeg, amit a címzettek helyett Papp Ferenc vágott zsebre. A bűnoselekménysorozat le­leplezése után a posta a cím-w zetteknek a kárt megtérítet­te, Pappot pedig a bíró­ság magánokirat-hamisítás­sal folytatólagosan elkövetett sikkasztásért 10 hónapi bör­tönre ítélte és 1000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. Az ítélet jogerős. KRESZ-verseny, VIT-játék, bűvésztrükkök Áz úttörőház szünidei programjai Vidám, zenés műsorral bú­csúztatják a tanévet a gyer­mekek június 6-án a nyíregy­házi Szamuely Tibor Űttörő- házban. Ezen a műsoron kap­ják meg a jelvényeket az itt működő 15 szakkör szakpró­bát teljesítő pajtásai is. A jó zenéről a Kőtörő együttes gondoskodik. A szünidő alatt sokféle ren­dezvénnyel várja az iskolá­sokat az úttörőház. Június 13-án tollaslabda-, 20-án pe­dig asztaliteniszversenyre hívják az érdeklődőket. Mind­két rendezvény 10 órakor kezdődik. Július 1-től augusztus 20- ig heti két alkalommal szer­veznek programokat. Csü­törtöki napokon a sóstói kul- túrpark előtt találkoznak a gyerekek. Ingyenesen, tanári felügyelet mellett tölthetik délelőttjüket az erdei leve­gőn. Csoportos túrákat, gör­korcsolya-, KRESZ- és asz­faltrajzversenyeket rendez, nek számukra. Rossz idő ese­tén az úttörőházban tölthetik el szabad idejüket a pajtá­sok. Keddi napokon az úttörő­házban sokféle játék áll ren­delkezésűikre. Folyóiratok, lemezek, ping-pong, tollas­labda, különféle társasjáté­kok várják őket. Egy alka­lommal egy bűvész műsorát láthatják az érdeklődők. Itt különböző bűvésztrükköket is elsajátíthatnak a résztvevők. Ezeken kívül két szombat délután disco is lesz. A csónaképítő szakkör tag­jai tiszai vízi túrán vesznek részt. Tízüket meghívták a zánlkai szaktáborba is. Au­gusztus 7-től 16-ig Tivadar­ban táboroznak az úttörőház legaktívabban dolgozó szak- körösei:­VIT-tábort rendez az út­törőház a megyei úttörő-el­nökséggel közösen Gergelyi- ugornyán július 31-től au­gusztus 8-ig. Ezen a megye több mint 160 úttörője vesz részt. A sport- és kulturális napokra meghívottként sok gyermek ellátogat még a me­gye különböző pontjairól. A táborozok szovjet és lengyel úttörőkkel is találkoznak. Minden járást tíz fős csapat képvisel. A VIT-játék keretében a tíz eddigi Világ Ifjúsági Ta lálkozó történetét elevenítik fel. Mindenegyes járás dele­gációja más-más VIT esemé­nyeit idézi fel. A pajtások magukkal hozzák a képviselt ország úttörőinek egyenruhá­ját, népviseletét, jellemző tárgyait. A tábor programjai nyitottak, vagyis az ellátoga­tó őrsök, rajok aznap bekap­csolódhatnak ^ a rendezvé­nyekbe. k. e. Az elkápráztató látvány, a fizika törvényeit elektro­nikus trükkökkel megkerülő csodavarázslat és néhány, csak az igen laza keret já­tékkal, meg a főszereplők személyében összekapcsolt fantasztikus kaland — úgy látszik — kevés a néző ér­deklődésének ébren tartásá­hoz, pláne 65 percen keresz­tül. A mesés jelenségek szá­ma tetszés szerint szaporít­ható vagy csökkenthető, ha ezek dramaturgiailag össze­fogott, épkézláb történetbe épülnek, és határozott, vilá­gosan körvonalazott monda­nivalót szolgálnak a játék­ban. A kísérletező kedvéről előnyösen ismert, a legmo­dernebb technikát és sajá­tosan televíziós effektuso­kat alkalmazó Rajnai And­rás rendező múlt szerdán sugárzott tv-játéka, a Mun­chausen Fantáziaországban valamiféleképpen kifejlődő, valahová előrehaladó cse­lekmény és erőteljesebb szatírizálás nélkül az első félóra után már tulajdon­képpen érdektelenné vált. Elámulhattunk a neveze­tes nagyotmondó báró (aki most nagyobb kalandokat is élt át, mint amilyeneket ő maga megírt meséiben) egyik esetén, meghökken- hettünk a másikon, kápráz- hattunk az eleven női sze­mek tapétáján és egyéb, nem kevésbé látványos bá­jakon — ám egy idő után mindez fokozhatatlanná vált. A látványosság túlsá­gosan eluralkodott a pro­dukcióban. Ideig-óráig ér­dekesen, de tévéjátékként különösebb emóciót és to­vábbgondolkodást nem kel­tett. (Csak zárójelben: a kitűnő rendező korábbi al­kotása, az emlékezetes Ka- laf és Turandot története — szerintem — járhatóbb útnak bizonyult a ktírszerű technika alkalmazásában eredeti művészi törekvései­nek megvalósításához.) A televízió jóvoltából most személyében is megis­mert görög író, Antonisz Szamarakisz az elmúlt évek­ben magyarul két ízben is megjelent nagysikerű, A hi­ba című regényéből készí­tett tévéfilm (a forgató- könyvet írta és rendezte Horváth Z. Gergely) némi­leg csalódást keltett. Az író érzékletesen szép és tartal­mas bevezető szavaival megvilágított (a regényben megnevezetlenül maradt) földrajzi-történelmi háttér, az azóta megbukott görög ezredesi diktatúra elleni küzdelem felvillantása után, a regénybeli ellenállási epi­zód expozíciója a jó légkör- és hangulatteremtő volt, s a később látottaknál többet ígért. A felületen „politikai krimi” a regényben mélyen pszichológiai alapozású. Az NBO látszatra olyan tökéle­tes tervének csődbe jutása a hiba, a pszichológiai, embe­ri tényező figyelmen kívül hagyása miatt következik be. Ez a tévéfilmből is ki­derült ugyan, csakhogy fok­ról fokra Iangyuló feszült­ségben, eléggé vontatottan. Az izgalom és a mélység veszett el a képernyőn az eredeti műből, mely a ket­tőt olyan nagyszerűen öt­vözte. Merkovszky Pál A RADIO MELLETT Az ország vendége: Tata­bánya. Úgy van, vendé­günk volt egy napra a nagy­múltú bányászváros, amely nemcsak termelési híreivel, hanem gyászaival is a mi­énk, az országé. A legutób­bi nagy bányaszerencsét­lenség után most ez a rá­dióbeli Tatabányai nap irá­nyította a hallgatók figyel­mét ide, most nem riasztó esemény, hanem az élet okán. A folytatódó, a több­re és többre bíztató, készte­tő élet okán. A gondosan, körültekintéssel szerkesztett nap adásaiból három emel­kedett ki főképp: a szocia­lista brigádok akadémiájá­nak Tatabányai különkia­dása; a gazdasággal, termé­szettel, tudományos kérdé­sekkel foglalkozó Eocén cí­mű műsor és a Támpont Ta­tabánya főcímmel elhang­zott nyilvános beszélgetés. Ez a nap több volt tisztel­gésnél, de híradásnál is: az életet megtartó, az éltető energia egyik legfőbb bázi­sán folytatódó munka, az itt folyó élet igazolása hang­zott ki a műsorokból; az azonosulás az örömökkel és a bajokkal, a tervekkel és a sikerekkel. S ez az azonosu­lás — hétfő, tévé nélküli nap lévén — százezrekben ment végbe. Alkalmas időt választottak a szerkesztők. A jól hangzó cím — Tus a halál ellen — egy jólcsen­gő név tulajdonosának, He­gedűs Csabának elképzelhe­tetlenül kemény munkája eredményét összegezi, fejezi ki ugyan, de csupán érzé­keltetni tudja a munka mi­nőségét. Ez természetes. A többi, a lényeg Mezei And­rás dokumentumjátékából tudható meg: mi volt az, ami egy autóbaleset követ­keztében reménytelenül összetört olimpiai és világ­bajnok birkózónknak erőt adott ahhoz, hogy újra edz- hessen, versenyezhessen és győzhessen, Európa-bajnok lehessen, és hogy most is­mét egy világbajnokságra készülhessen. A birkózásban a tus — a két vállra fektetés — a tiszta, a kétségbevonhatat­lan győzelem. Hegedűs Csa­ba nemcsak a halált győzte le tussal, hanem azt is, ami a halállal megszűnik, s mert csak élő ember érzi, ezért nagyobb ellenfél is a halál­nál: a testi és lelki fájdal­mat, a kínt, a kétségbeesést, a gyengeséget. Ez a kivéte­lesen erős akaratú ember nemcsak sportolóknak lehet példaképe, hanem másnak, olyannak, akinek valami oknál fogva megbillent az élete. Éppen ezért nemcsak ön­magáért becses az ő győzel me, s ugyanennél fogva nemcsak önmagában érté­kes Mezei András doku­mentumjátéka. Mert az! So­kat érő benne az a szinte megfogható türelem, ami­vel felszínre hozta és meg­csillogtatta Hegedűsnek azokat a tulajdonságait, jellemvonásait, amelyek rit­ka egyéni sajátosságok. De éreztette azt is Mezei, hogy ezeknek a tulajdonságok­nak általánosan elterjedtek- nek kellene lenniük a spor tolók körében. Azt hiszem, ez a műsor többet használt a legszínesebben megírt el­mefuttatásnál. Seregi István MKÉPERNYőBTlIíl í _____1_ OTP-lakások a Kodály Zoltán utcán. tározatot, de van 1977-es igénylő is. Ez esetenként fur­csa vagy érthetetlen lehet azok számára, akik régebben igényeltek, és most mégsem szerepelnek a névsoron. El kell mondani azt is, hogy nem mindenki egyfoma hely­zetben nyújtja be lakás­igénylését. Előfordul például, hogy egy viszonylag friss igény alapján kedvező kiuta­lási határozatot adunk ki, mert az illető család (két- három gyermekkel) egy gar­zonban lakik. A sort azonban folytanunk kell, és a garzont kiutaljuk egy fiatal házas­párnak. akinek esetleg még nincs gyermeke, netán egy egyedülállónak, esetleg friss igényléssel. Nagy gondunk ugyanis, hogy az utóbbi évek­ben viszonylag több a kis alapterületű lakásunk és sok a nagy család. — Mi a helyzet a lakáscse­rékkel. amelyek esetenként szóbeszédre adnak alkalmat, mely szerint az illetőnek van lakása, és most újat kap? — A jogos lakáscseréket mindig támogatjuk. mert azokkal legalább két család gondját oldjuk meg egyszer­re; aki nagyobbra cserélhet és aki a kisebbet megkapja. Itt mindig a családlétszámot vesszük figyelembe, s nem a beadástól eltelt időt. Minél több jogos cserét szeretnénk minél hamarabb megvalósí­tani. — Esetenként elhangzik: sok vidékről frissen beköltöző kap lakást Nyíregyházán... — Nem igyekszünk szapo­rítani a beköltözők számát, de nem lehet egy életen át bejá­rásra sem kényszeríteni va­lakit. Ha huzamosabb ideje Nyíregyházán van a családfő, vagy mindkettőjük munkahe­lye (három, öt vagy ennél több évről van szó), már nem lehet alapvető kifogást emel­ni a beköltözés ellen. Ugyan­így nem korlátozhatjuk a vál­lalatok jogát sem, amelyek gyakran félmillió forintot fi­zetnek egy-egy bérlőkijelölési jogért, hogy az általuk arra érdemesnek ítélt szakembe­rük számára tanácsi bérlakást biztosítsanak. Ezek kívülről, az okokat nem ismerve irri­tálhatják a közvéleményt, de sajnos nem fűzhetünk min­den kiutaláshoz nyilvános magyarázatot, még ha eseten­ként magunk is szükségesnek tartanánk. — Van-e üres lakás Nyír­egyházán? — Sokan kérik meghatáro­zott (általuk üresnek tartott) lakás kiutalását. Ezeket nem fogadjuk el. Az üres lakások jó része jogi eljárás alatt áll je), legtöbbször bírósági íté­letre várunk. Addig nem te­hetünk semmit. Üres lakást nem engedünk, az mindenki­nek nagy kár. Az üres új la­kások általában a szanáltak választási lehetőségeit bizto­sítják. az indokoltnál nem na_ gyobb számban. Marik Sándor Következik ? So iát nénzért

Next

/
Thumbnails
Contents