Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-04 / 130. szám
1978. június 4. o MŰVÉSZETI CSOPORTJAINK A díszítőművészeti stúdió Csodaszép virágok, mada. rak, indák, ágak-bogak virítanak a fehér anyagon, fürge ujjak munkálkodnak rajtuk, gyarapszik a mintasor, ei-elgyönyörködik benne készítője. Aztán oldalra pillant, és rajtafelejti szemeit szóm. szédja hímzésén ... Van hová nézegetni egy ilyen foglalkozáson a nyíregyházi városi művelődési központban — a díszítőművészeti stúdióban. Hetente egyszer találkoznak az asszonyok-lányok munka után, és legkedvesebb időtöltésüknek hódolnak. — öt esztendeje alakult az első ilyen csoport Nyíregyházán, itt, a művelődési központban. Akkoriban a Népművelési Intézetnek volt egy pályázata: házasságkötő terem díszítésére alkalmas textilalkotásokra. Miután a pályázat csoportos volt, a mi körünk is munkához látott — és első díját kaptunk pályamunkánkért. Én terveztem, és két stúdiótaggal, Fi- letóthné Dahkó Enikővel, illetve Szabó Gézánéval kiviteleztük. Mondanom sem kell, igen nagy ambíciót adott ez mindannyiunknak. Dr. Puskásné Oláh Júlia, a díszítőművészeti stúdió vezetője, népi iparművész lelkesen mutatja naplójukat, fényképalbumokat, a kör tagjai pedig fel-felpillantva hímzésükből, bekapcsolódnak a beszélgetésbe. — Nálunk, a SZAVICSAV- nál 1974-ben alakult meg a szakkör — mondja Tóth Jó- zsefné könyvelő. — A „nők akadémiája” előadásain kezdtük szervezni a kézimunkakedvelők között. Kihirdettük, hogy aki tagja szeretne lenni, az hozza fel egy-egy kézimunkáját — ezt amolyan felmérésnek szántuk ... Ma nálunk van a legnagyobb létszámú szakkör a városi üzemek közül, körülbelül húszán vagyunk. Bacsó Ilona a KEMÉV-nél statisztikus, és az ott létrehozott szakkör „esoportfele- lőse”. Vagyis ő áll rendszeres kapcsolatiban a stúdió vezetőjével, jár el a művelődési központba. Mindezt annak ellenére vállalta, hogy csoportjának tíz tagja közül ő az egyetlen, aki nem a városban lakik — Nyírtelekről jár dolgozni. — Minden héten csütörtökön itt jövünk össze, és általában előadásokat hallgatunk, közösen tervezgetünk, megbeszéljük dolgainkat. Mindig akad téma, hiszen most is például a miskolci népművészeti vásárra készülünk munkáinkkal. Ez nemcsak bemutató, hanem valóban vásár lesz — úgy egyeztünk meg, hogy a pénzt, amit kapunk munkáinkért, kirándulásra fordítjuk. — Meglehetősen gyakoriak a kirándulásaink — egészíti ki a stúdió vezetője Bacsó Ilona szavait. — Idén például Budapestre, a Néprajzi Múzeumba készülünk. Kirándulásaink tennivalót is jelentenek számunkra: motívumokat gyűjtünk! Ezek feldolgozásával készülnek saját tervezésű munkáink. Lényegében teljesen szétbontjuk a mintákat, alkotórészeikre. Ezek alkalmazása, saját elrendezése aztán a feladatunk. No, és persze, a kivitelezés! Egy fényképre mutat az albumban: általános iskolások énekkara látható rajta, minden gyereken hímzett mellényke. — Száz darabot készítettünk a nyíregyházi négyes iskola megrendelésére az énekkaruknak. A munkából talán a legnagyobb részt Szilágyiné vállalta — mutat a szemközt ülő asszonyra. — Alapjában véve a mont- reáli olimpiának köszönhető, hogy viszonylag gyorsan elkészültek a mellények — mondja mosolyogva Szilágyi Andrásné, aki alapító tagja a stúdiónak. _ ?? — Tudniillik a .tévé előtt tudok a legjobban dolgozni, meg nem áll a kezem. És az olimpia alatt olyan jó sokáig tartottak este a közvetítések ... — Én is úgy vagyok ezzel — veti közibe Balmaz B eláné. — Ha nem hímzek, a tévéfilm végét általában nem látom, mert elszundikálok ... Mindannyian bólogatnak, aztán valaki nevetve hozzáteszi: a labdarúgó-világbajnokság idején is magas lesz a teljesítményük... — A stúdió alapjában véve négy szakkörből áll — folytatja aztán Puskásné. — Az említett két vállalaton kívül a konzervgyárban működik kör, a negyedik pedig a mienk itt, a művelődési központban. Körülbelül hatvan lány és asszony tartozik a stúdióhoz. Ennél több tagot nem is nagyon tudunk fogadni egyelőre — nem könnyű összefogni a társasácsináljuk, hogy a hét napjain délutánonként bármikor bejöhetnek a stúdió tagjai ide a művelődési központba, és a csütörtöki foglalkozásunk közös. Szeptemberben például már szőhetnek is a szőni kedvelők! öt darab szövőszéket kapunk a Népművelési Intézettől, összecsukhatok lesznek, úgyhogy elférünk. Köztudott, hogy kétévenként Nyíregyháza ad otthont az országos népművészeti kiállításnak. Tavaly már harmadszor rendezték meg — és a legnagyobb részt a díszítő- művészeti stúdió tagjai vállalták a rendezésből meg a kiállított alkotásokból egyaránt. Puskásné Oláh Júlia hivatalból is tette, hiszen a városi művelődési központ munkatársa. A stúdió tagjainak munkái nemcsak szépségükben, de számukban is meglepték a szigorú zsűrit: — nyolcvan darabot adtak be — és a bírálók ebből hetvennyolcat alkalmasnak találtak a kiállításra, amelyen a stúdió nívódíjat kapott — nagy elismerést. Beszélgetés közben egyre járnak a kezek, az asszonyok-lányok valósággal egybenőttek a tűvel-fonállal. Dr. Nagykéry Fedőmé, a megyei kórház főgyógyszerésze például egy durva szövésű zsákvászon fölé hajol, s mozdulatai nyomán színesedik a barna felület. — A lányomnak készítek egy tarisznyát. Éppen akkora lesz, hogy a kottái jól elférjenek benne — ugyanis a debreceni zeneművészeti szak- középiskolába jár. Tavaly ősztől járok a stúdióba — világéletemiben szerettem a kézimunkát. Áz augusztusi népművészeti kiállításon már szerepeltem, otthon készített munkáimmal. Ez a másik — mutat az asztalra — a miskolci vásárra készül. Kalocsai minta, de nem a közismert színes, hanem az ősi, az eredeti színvilágé: fehér alapon bordó és kék... Nagyon szép — szeretnénk, ha valahogyan visszalophatnánk a köztudatba, hogy ez is kalocsai. Mellette csinos fekete fiatalasszony hímez: Gál Istvánná. Gyermekgondozási szabadságon van otthon immár ötödik esztendeje: kisfia négy és fél, kislánya kétéves. — Idén februárban kerültem a csoportba. Azelőtt magamra útalva dolgozgattam otthon, s ami érdekes: nem kézimunkával foglalkoztam. Elsősorban rajzoltam és festettem — a festett népi motívumok érdekeltek leginkább. Julika aztán — mutat Puskás néra — rábeszélt, hogy kézimunkázzam. Nagyon megszerettem, mondanom sem kell. Most például egy dráva- szögi mintájú térítőn dolgozom — teszi az asztalra munkáját, és ennek az az érdekessége, hogy újfajta fonallal csinálom. zanak, csodálatos hangulatot árasztva szinte mesebeli egyszerűségükkel. :— Nem könnyű időt szakítani két gyerek mellett a hobbyra — folytatja Gálné. — Általában este, éjszaka van rá időm, amikor már alszik a család. Vagy éppen a férjem sincs otthon — ugyanis mozdonyvezető, és így a munkabeosztásáról nem kell sokat mondani... A stúdió tagjai között jó néhányan vannak, akik a nem is túl távoli jövőben önállóan vezethetnek díszítő- művészeti szakkört. Szerencsre járnak tanfolyamra — köztük Gálné is. — Pontos terveim persze nincsenek, hogy hol és milyen szakkört vezethetnék, de a képesítés megszerzését fontosnak tartom. Így, ha alkalom adódik, szakkört alakíthatunk ... — Erre már igen csak szükségünk volna — teszi hozzá a stúdióvezető —, mert ide már nem tudunk új tagokat fogadni; jó lenne, ha több hasonló kör is létrejönne szakszerű vezetés mellett. Hatvan nő. Mindannyiukat összefűzi a közös kedvtelés, a kézimunkázás. Pedig korban, foglalkozásban, családi körülményekben igencsak nagy különbségek vannak köztük — 14 évestől a nagymamáig, takarítónőtől a pedagógusig széles a skála. Rajonganak azonban a szépért — szabad idejükben újabb és újabb gyönyörű hímzések kerülnek ki a kezük alól. önmagukat szórakoztatni — ezzel kezdődött talán. Ám ma már ott tart a stúdió, hogy ezrek és ezrek ámul- hatna'k, gyönyörködhetnek munkáikban — a hétköznapokat ünnepibbé, a sivár falakat színesebbé varázsoló térítőkben, párnákban, falvédőkben. Tarnavölgyi György got. Tavaly például még úgy volt, hogy én eljártam minden szakkörbe, a heti foglal- A fehér vásznon sápadt kozásokra. Most már úgy aranyfényű virágok burjánMunka közben a stúdió tagjai. Gyermekszínjátszás a gyermekekért A közelmúltban került sor a drama- tikus játszókörök, gyermekszínjátszó együttesek megyei találkozójára. A fesztiválon részt vevő 15 együttes a jó ütemben fejlődő megyei gyermekszínjátszó moz. galmat reprezentálta. A járási, városi úttörőseregszemléken bemutatkozó csoportok között — számuk 40—45 fő volt — már csak elenyésző mennyiségben találkoztunk hagyományos gyermekszínjátszó formákkal. melyek a felnőttekével voltak azonosak. Természetesen a szemléken bemutatkozó csoportok száma nem egyenlő az ál-, talános iskolákban alkalmanként, különböző ünnepek, megemlékezések alkalmával. osztályonként, rajonként bemutatott műsorok, együttesek számával. A gyermekszínjátszó mozgalom fejlődését jelzi az a tény is. hogy egyre több a folyamatosan, heti egy-két foglalkozással rendszeresen működő, jól dolgozó gyermekcsoportok száma. Az alkalmanként alakuló csoportok esetében találkozunk legtöbbször az életkornak meg nem felelő tartalmú, megvalósítási formájú művekkel. A korszerű gyermekszínjátszásban nem a produkció a cél, hanem nevelési eszköz lehet a produkció a pedagógus kezében. Nem a produkció létrejöttéért kell dolgozni — a munka során természetesen lehet ez is egyik eredmény —, hanem a gyerek alkotó aktivitásának kibontakoztatása, a gátlások oldása, az élményvilág gazdagítása, a közösségi életre való nevelés, közösségi munka örömének megismertetése a gyerekekkel. A dramatikus játszókörökben (gyermek- színjátszó csoportokban) — mint ahogy az elnevezés is sejteti — nem a „színészkedés” a lényeg, hanem a játék. Ebben a játékban nem kell teljesen azonosulnia, visszaadnia a gyereknek a megjelenített figura (ember, állat, tárgy) összes tulajdonságát. jellemét. Minden gyerek képes mindent eljátszani azzal a felkiáltással, hogy „úgy csinálok, mintha szék, fa (stb.) lennék”. S ha ebben a „mintha” játékformában játszik a gyerek, akkor ebből világosan következik az is. hogy pl. nem kell bedíszletezni a játékteret, hisz a gyerek akár fotel, fa stb. tud lenni, másrészt a saját kis utcai öltözékében is el tudja hitetni önmagával és társaival is. hogy ő az a tárgy, személy, akit el akart játszani. S ha pl. egy fát játszó gyerek felemelt karjára egy zöld. vagy barna, vagy sárgászöld ruhadarabot teszünk, akkor még azt is megtudhatjuk, hogy például ősz van-e. vagy tavasz, s hogy milyen az a fa? A korszerű gyermekszínjátszásra, s különösen ez utóbbi példákra nagyon jó mintát láttunk a Nyíregyházi 5-ös. és a Kéki Általános Iskola kisdobosai esetében. De még ma is találkozhattunk az alkotó drámai neveléstől idegen formákkal: jellem- ábrázolást igénylő (a gyerek erre képtelen) naturalista színjátékkal, s talán még gyakrabban a statikus, oratórikus irodalmi színpadi formával. A mozgékony kis- és kamaszgyerekre ez nem lesz a pedagógus által várt nevelői, tudatformáló hatással, hisz alapvetően ott romlik el a cél megvalósítása. hogy ezzel a komoly egyhelyben állással büntetjük a gyerekeket. A másik hiba. amit még találhatunk (a gyer- színjátszó találkozókon már kevésbé): az életkori sajátosságnak nem megfelelően szerkesztett művekkel, melyeknek nincs gondolati ívük. mondandójuk. Sok ezekben a műsorokban az öncélú versfelosztás, versvágás (az anyuci hadd hallja a gyermekét minél több szöveget mondani!), jövés-menés a színpadon. 7 A z 1977—78-as év gyakorlata a régi és az új mennyiségi változását jól tükrözi. A városi, járási szemléken már nemcsak a „zsűri” tagjainak nem tetszettek az elvétve előforduló, mélyértelmű, komoly, sőt komor összeállítások. Örömmel tapasztalhattuk a megvalósításban esetleg még kevésbé sikeres gyermekversekből készített műsorokat is. amelyek már gyermekélményeket dolgoztak fel. A legsikeresebb műsorok telve voltak gyermekhumorral, mozgással, játékkal, énekkel, örömmel találkoztunk a népi gyermekjátékokkal. A folklór, a népi hagyományok, szokások feldolgozásánál azonban még a legjobb együtteseknek is vigyázni kel), hogy az életkori sajátosságoknak megfelelően válasszanak. Nagy sikere volt a gyerekek napi életéből vett ötlet alapján eljátszott etüdsorozatoknak, amelyekben a szülők és nevelők egyaránt választ kaphattak arra a kérdésre, hogy milyen helyen érzik magukat a gyerekek a társadalomban. elsősorban a gyerek elsődleges közösségeiben: az iskolában, a családban. A megyei találkozón bemutatkozó csoportok műsorukkal, módszerükkel az alkotó drámai nevelés lehetőségeinek gazdag tárházát vonultatták fel. A nézőtéren ülő gyerekek és felnőttek derűs, mosolygós arca is jelezte, hogy ez a vasárnaoi nagy közös játék valamennyiünk örömére szolgált. Palkóné Knoll Ilona, a megyei művelődési központ főelőadója Kunszabó Ferenc: Hélymerülés — Egy nagy hátrányom .van: apám vezető ember és anyám is. Ne tessék nevetni. Ez nekem több ízben jelentett hátrányt, már eddigi rövid pályafutásom alatt is, és nem tudom, sikerül-e ledolgoznom valaha? Persze tudom. a közvéleményben más van, az, hogy ha valakinek fejes az őse. mindent tálcán hoznak eléje. Márpedig a közvéleménnyel nem fogok szembeszállni, mert nem tudok: nem ismerem az általános helyzetet. Csak azt tudom. hogy apám például reggelenként villamoson megy hivatalba. Vidékre is vonaton szokott utazni, ha csak teheti. Ha nem kell nagyon sietni, és nem kell reprezentálnia. Azt mondja, egy személyvonat másodosztály Budapest— Debrecen között olyan betekintést ad a társadalomba, amilyet semmilyen hangulatjelentés. Többször megpróbált már egyik helyiségből gyalog átmenni a másikba, de ez eddig sohasem sikerült. mert. útközben az autókból felismerik, megállnak, és beinvitálják, aggodalmas arccal. Egy ilyen eset után egyszer már be is hivatták illetékes helyre, és megkérdezték tőle, nincs-e valami problémája, és nem akar-e kivizsgálásra menni. de legalább Sopronba, pihenni?... Az egészet csak azért mondom el, hogy érthető legyen : valószínűleg apámra ütöttem. Mikor az iskoláimmal végeztem. nem fogadtam el a kérés nélkül fölajánlott, kitűnőnél kitűnőbb állásokat, hanem lejöttem -ide tanítani. Eleinte nem akartak kinevezni, talán mert nem értették, hogy egy „nagy ember” lánya miért ilyen eldugott helyre jön, aztán mégis sikerült — szüleim protekciójával. Ez a negyedik évem. most fogom átadni az első csoportot a felső tagozatnak. Sokat írnak pédául a tanyákról. és bizonyosan joggal, de azt mondom, jöjjön el velem egy tipikusan régi munkásnegyedbe! A folyóvíz, a szennycsatorna, sokszor még a villany is hiányzik! A házak vizes-roggyant falai, a rozoga ablakok és ajtók, a zsúfoltság!... Igaz. a körzeti orvost hamarább elérik, mint a tanyaiak, s az utcákon van járda, többnyire, de azt akarom kifejezni, hogy egy város, vagy akár Budapest peremkerületeiben lehet legalább olyan civilizálatlanul és kultúrálatlanul élni, mint akármelyik tanyán. Hány öreget találtam például elhagyatottságban. pénztelenül tengődve! Mikor a csoportom második osztályos volt, úgynevezett szociometriái felmérést végeztem közöttük. Ez így persze igen komolyan hangzik, de tulajdonképpen arról volt szó. hogy minden gyerekkel fölirattam: az osztályban kivel szimpatizál, kivel nem és miért? Akinek a felelete hiányos vagy zavaros volt. azzal külön is elbeszélgettem, s mondhatom, izgalmas dolgok derültek ki. Már önmagában az is érdekes volt. hogy azok a hétéves emberkék, akiket annyira gyerekeknek tartunk — hogy azok milyen komolyan és pontosan meg tudták indokolni választásaikat. Többnyire. Elemzés közben arra jutottam, hogy a választások indoklásait két nagy csoportra oszthatom. Az egyik, ahol a bizonyítás közvetlenül a gyerek fogalomvilágából való („Pistának vagyok, a barátja, mert erős és szépen tud énekelni!”), a másik pedig, ahol inkább a felnőttek értékrendjét tükrözik: „Beátát nem szeretem, mert az apukájának Zsigája van!” Éleinte azonban ennek a felosztásnak nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. egészen addig, amíg a soros évi családlátogatást el nem kezdtem. Több mint 30 gyerek és egyharmada már az itt húzódó új lakótelepen él. A látogatásokat mindig előre megüzentem, vagyis mindenütt tiszta lakás fogadott, kóla. sör. bor, néha pálinka — és a papírszalvéta nylonborítóját előttem tépték föl. Általában nagyon illedelmesen elbeszélgettünk az időjárásról, a villamos- forgalomról, a Közértről, az iskoláról és a gyermek magatartásáról — de ha véletlenül a felméréseim adatait érintettem, akkor elzárkóztak, kitértek a felelet elől. vagy úgy tettek, mintha nem is értenék a kérdésemet. Tulajdonképpen ez kezdett izgatni: mire tapintok ilyenkor? Milyen titok lappang itt?!... Később rájöttem: nem a titok súlyos, hanem rosszul irányítom a beszélgetést. Mert például arra a kérdésre, hogy „kivel játszik Péterke iskola után”, a legkönnyebb azt felelni: honKM VASÁRNAPI MELLÉKLET