Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-20 / 143. szám

1978. június 20. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Áz elöbbrejutás útjai te: e kapcsolatok és viszo­nyok demokratizmusa és antidemokratizmusa tükrö­ződik. Jelzi az önértékelő és értékteremtő közösség jelenlétét vagy hiányát. A közösség ugyanis karrier­ellenes. Karrierellenes ab­ban az értelemben, hogy gondjait és problémáit sa­ját magára vonatkoztatja, maga kísérel meg megol­dást találni rájuk. A meg­bízatás ezért viszont „csak” szolgálat, s az egyéni képes­ség ténylegességén alapul. Ráadásul, bármikor vissza­vehető. Tekintélye ezért igazi — mert a közösség ál­tal teremtett és ezt erősítő — tekintély. A közösség hiánya viszont a „létért va­ló harc” újratermelődését, a balzac-i és stendhal-i „emberi színjáték” folyta­tódását eredményezi, ahol a pozíció hatalmi poszt, a rendelkezés és a személyes gyarapodás forrása, s a „megbízatás” fentről kreált morális lepel csupán — a megbizatásnélküliség el- leplezésére. A szocializmus lényegé­ből eredően közösségterem­tő és ezért karrierellenes. Előbbre jutása és fejlődése a közösségteremtésben való előrejutás és fejlődés, s ez­zel együtt o karrier leépíté­sének a történelmi útja. Addig is azonban — a kö­zösség erejének, gyengesé­gének vagy éppen hiányá­nak a mértékében — léte­zik karrier. K arrier és „karrier” kö­zött azonban napja- ' inkban is különbség van. A személyes érdem, a tartás és a moralitás jól el­különíthető az idegen, gör­be utakon szerzett „jogosít­ványok” pozícióiba emelő hatalmától. S ha munka- megosztásos társadalmunk­ban a lent és fent körei sokszor el is távolodnak egymástól, nem lehet két­séges, hogy melyik szerint kell választanunk, s me­lyikre kell életünk minden területén nemet monda­nunk ... H. I. ARATÁSRA KÉSZEN A nyírteleki Dózsa Tsz-ben 1100 hektár kalászos, 50 hektár borsó vár majd betakarításra. A Dózsa szerelőbrigád tag­jai a napokban befejezik a kombájnok előkészítését, javí­tását. A gépműhelyben sok olyan alkatrészt maguk készí­tenek el, amit nem tudnak beszerezni. A kisvárdai Rákóczi Tsz tábláin szépen bokrosodik a burgonya. Juhász István tsz-elnök a növényvédelem hatását vizsgálja. (Hamme 1 József felvétele) „...egy a mai magyar valósággal...” Szabolcsi tapasztalataikról vélekednek a Politikai Főiskola végzős hallgatói Három évvel ezelőtt a Politikai Főiskola tanévnyitóján így indították útra az akkor kezdő hallgatókat: „Tudjuk, hogy az iparban a munkaidő heti 44 óra. Az önök óra­rendjében heti 55 órát állítottunk be.” A három év most lejárt. A hallgatók, a gyakorlati pártmunkások visszake­rülnek munkahelyeikre. A hat szemeszter alatt összegyűj­tött elméleti tudást és gyakorlati tapasztalatot mindennapi munkájukban fogják kamatoztatni. Most a főiskola végzősei közül tizenhatan — vala­mennyien pártépítési szakosak — megyénkben töltötték szakmai gyakorlatukat. Járási, városi, községi pártbizott­ságokon, ipari és mezőgazdasági Szemekben tanulmányoz­ták a párthatározatok megvalósulását, a pártszervek és -szervezetek munkáját. Tapasztalataikról, az elmélet és a gyakorlat kapcsolatáról, terveikről beszélgettünk. — A pártmunka jó példái­val ismerkedtünk meg az itt töltött napok alatt — össze­gezte többek között vélemé­nyét Takács Istvánné végzős hallgató, a siófoki városi párt-vb tagja. — 1954 óta veszek részt a mozgalomban, töltök be választott tisztsége­ket a pártban, így ismerős a gyakorlati pártmunka. Me­gyéjükben tanulmányoztuk a párt- és állami határozatok megvalósulását, a tömeg­kommunikációs eszközök munkáját, jó tájékoztatókat kaptunk a pártszervezetek életéről. Mindezzel érthetőb­bé lett számunkra az a he­roikus küzdelem, amelyről például a fehérgyarmati já­rási pártbizottság első titká­ra beszélt, s amelyet az 1970- es árvizes terület helyreállí­tásáért és fejlesztéséért vé­geznek. A kommunisták ér­tik a párthatározatokat, azo­kat sajátos helyzetük között helyesen alkalmazzák. Lehe­tőségeiket figyelembe véve építették ki a járás községei­ben a közbeeső pártszerve­ket. Jól értik a politikát" — A tájékoztatókból és az üzemlátogatásokból gondjai­val együtt ismertük meg a szabolcs-szatmári pártmun­kát. Meglepő, ahogy Máté­szalkán a város párt-, gazda­sági, társadalmi vezetői tisz­telik egymást. Összehangolt cselekvésük a társadalmi munkára példamutató. Fe­hérgyarmatorv a HÓDIKÖT- ben kérdéseink a kereseti le­hetőségekre, az üzem- és munkaszervezésre, valamint az anyavállalat, s a gyáregy­ség viszonyára utaltak — s úgy látjuk, itt sok még a ja­vítanivaló. — Lényegesnek tartom, hogy a megyébe települt gyá­rak munkásgárdája mellett fiatal és jól képzett a vezetés is. Ez a pártirányítás rugal­masságában, a tájékoztatás­ban is érezteti hatását. Ezek együtt nagy lehetőséget biz­tosítanak a pártépítésre, az új tagok felvételére. Ezt lát­tuk a MOM mátészalkai gyá­rában, a szatmárcsekei és a rakamazi tsz-ek alapszerve­zeteiben is. Jól értik a poli­tikát mind a pártszervekben, mint az alapszervezetekben. „Jöjjenek el és nézzék meg!" — Köszönet a főiskola ve­zetésének, hogy Szabolcs- Szatmár megyébe jöhettünk az egyhetes gyakorlati párt­munkára — hallottuk Zlati István végzős hallgatótól, a Veszprém megyei pártbizott­ság párt- és tömegszervezeti osztályvezető-helyettesétől. — Korábban soha nem jár­tam Szabolcsban. Egy világ omlott össze bennem, a „sö­tét” Szabolcs, meg a fekete vonatok világa. Mátészalká­nak, a cigányságáról ismert városnak megismertem az igazi oldalát. A „gyárdülőt”, ahol a MOM mellett az egy­kori szántóföldeken ott so­rakoznak a modern üzemek, amelyekben világszínvonalon termelnek. A kétkedők ne sajnálják a fáradtságot, jöj­jenek el és nézzék meg. Mun­kássá nőtt itt fel a környék zömében paraszti lakossága. De felfedeztem magamnak a Tiszát, a Krasznát, a Sza­most, a Túrt. És felfedeztem az itt élő embereket, munka­szeretetüket, alkotó kedvü­ket, mellyel magukért, sző­kébb és tágabb környezetü­kért szorgalommal fáradoz­nak. Egy olyan magamba rögződött képpel megyek el a megyéből, amely a múlt minden bűne ellenére egy a mai magyar valósággal. Hasznosítani az elméletet — A család és iskolapad kettősségében telt el ez a gazdag három év — vette át a szót a szintén most végző Bancsi Árpád, a mátészalkai járási KISZ-bizottság titkára. — Nehéz megmondani, kinek volt nehezebb: a családnak, vagy nekünk? A főiskola és a munkahely elvtársi, bará­ti segítségével túl vagyunk a nehezén. Most már arra kell koncentrálnunk, hogy a há­rom év alatt elsajátított el­méletet hasznosan váltsuk valóra. Az én munkaterüle­temen a mezőgazdaságban, úgy érzem, az iparszerű ter­melési rendszerek egyre szé­lesebb körű meghonosításá­val, az ifjúsági versenymoz­galom szélesítésével, a dol­gozók mind nagyobb méretű bevonásával teremthetjük meg a párthatározatok meg­valósításának jobb feltételét, javíthatjuk az emberek élet- és munkakörülményeit, emel­hetjük tudásuk szintjét. Sigér Imre Hyóri akadémia Karbantartás és munkaszervezés Ötödik alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán a szervezéstudományi nyári akadémia. A június 26-tól jú­lius 1-ig tartó rendezvényen az előadások a vállalati kar­bantartási és munkaszervezé­si tevékenység gyakorlati ta­pasztalataival- foglalkoznak. A Szervezési és Vezetési Tu­dományos Társaság szervezé­si szakosztálya és megyei szervezete közös -rendezvényé­nek ezúttal is a Bessenyei György Tanárképző Főiskola ad otthont. A nyári akadémián — a korábbi hagyományokhoz hí­ven — az ország nagyválla­latainak szakemberei gyűlnek össze, hogy meghallgassák az előadásokat, részt vegyenek a szakmai vitákban. Az elméleti ismereteket üzemlátogatások­kal egészítik ki, egyben meg­ismerkednek a szabolcsi szer­vezési eredményekkel is. Az első napon Hosszú Lász­ló, a megyei pártbizottság tit­kára tart tájékoztatót Sza- bolcs-Szatmár társadalmi és gazdasági helyzetéről, fejlő­déséről. Az országos nagyvál- lálatak, mint a Dunai Vasmű, a Dunai Kőolajipari Vállalat, a Pamutnyomóipa-ri Vállalat, a Magyar Alumíniumipari Tröszt karbantartás-szervezé­séről a vállalati szakemberek tartanaik előadást. A megye üzemei közül a Kisvárdai Baromfifeldolgozó és Értékesítő Közös Vállalat munkaszervezési módszerei­vel, valamint a nyíregyházi papírgyárban a műszeres munkaszervezés alkalmazásá­nak tapasztalatairól hallhat­nak a nyári akadémia részt­vevői, valamint ismerkedhet­nek meg mindezzel az üzem- látogatáson. A klubfoglalko­zásokon a munkaszervezés eredményeiről és problémái­ról, a karbantartás-szervezés gyakorlati kérdéseiről vitat­kozhatnak az V. szervezéstu­dományi nyári akadémia hallgatói, (lb) A „pofonegyszerű” az Értelmező Szótár sze­rint tréfás kifejezés. Jelentése: „Rendkívül, meg­lepően egyszerű megoldás”. Ezt az értelmezést kiegészí­tendő, elmondom az áruházi pszichológusról szóló régi sztorit. Hátha valaki nem is­meri ... A nagy áruházban keser­vesen bömböl, hisztizik egy kis gyerek. Az anyja csitítja, a lelkére beszél, ígér neki fűt-fát, de hiába. A kicsi egy­re jobban visít, toporzékol. Ekkor odalép a tehetetlen mamához egy férfi és bemu­tatkozik: — X. Y. vagyok, az áruház pszichológusa. Tessék csak rám bízni a gyereket, majd én lecsendesítem. Ezzel kézen fogja a kicsit, és bevohszolja a szobájába. Alig két perc múlva egy ara­nyos, szófogadó, engedelmes gyermeket hoz vissza. Az anya nem győz csodálkozni, s kéri, hogy árulná el a tudós férfiú a módszerét. — Adtam neki két pofont. Egyet jobbról, egyet balról. Igen, a régi világban ilyen pofonegyszerűen nevelték a felnőttek a gyerekeket, az erősebbek a gyengébbeket, bizonyos esetekben bizonyos nők a férfiakat, ha meg vol­tak győződve annak lovagi­asságáról (t. i., hogy nem üt vissza). Állítólag még ma is előfordul néhol ez a csöke­vényes módszer, de nem jel­lemző. Az én gyermekkoromban, a huszas, harmincas években azonban egyes pedagógusok, mint haladó hagyományt ápolták a pofozást. Magam, személyesen elég későn ismerkedtem meg a pofonnal. Szüléimben nem Pofon­egyszerű lobogott az ősi magyar virtus, az elemi iskolában pedig a tanító néni a megalázó arcul- ütés helyett a körmöst, a ta­nító bácsi a nádpálcát kulti- válta. A gimnáziumban aztán... Már az első napokban, ami­kor tízévesen ismerkedni kezdtünk a latin nyelvvel, be kellett magolnunk, hogy „non scholae, séd vitae discimus”. Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk. A legnagyobb elismeréssel emlékszem azokra a tanára­imra, akik önként vállalt társadalmi munkával a po­fonok számtalan változatával megismertettek. Csak néhány példa: M., a számtantanár oda­jött az emberhez, intett, hogy „fölállni, kezeket hátra!” Ak­kor meglódította a jobb ke­zét, a delikvens ösztönösen elkapta a fejét — egyenest bele a tanár úr meglendült baljába. B., az olasztanár kihívta áldozatát a katedrához, csuk­lóból pofozott, aztán kitérde- peltetett. Még hetedikben (ti­zenhét évesen) is! Célja in­kább a megszégyenítés volt. Sz., a tornatanár a vigyázz- ban álló sor mellett lépeget­ve egy rántással maga elé kapta az „aljas bitangot”, és nem kímélve tenyerét, neyel- gette. Ezt a szívességét egy­szer a nyolcadikos L. Gyuszi alaposan viszonozta egy Mi­kulás ünnepségen a sötét fo­lyosón. (Ö tehette, nagyon erős volt, és a nagybácsija a vezérkarnál szolgált, mint ez­redes.) H át így neveltek minket az életre a gimnázi­umban. Az életre, amelyről én már kicsiny ko­romban hallottam, hogy sze­ret pofozni. Igaz, akkor úgy képzeltem el őt, mint Radics urat, azt a sötét, bajszos, mo­gorva embert, aki minden elsején beállított hozzánk a lakbérért, és ha anyám nem tudta kiguberálni a pénzt, ordított, fenyegetőzött. Azóta megtanultam, hogy sima képű, mosolygós embe­rek is tudnak pofozni, és technikájuk talán még sok­színűbb, változatosabb, mint zseniális tanáraimé volt. S. L. K arrier és karrier kö­zött különbség van, mert különbözők az elöbbrejutás útjai és mód­jai. Nem csoda hát, hogy legellentmondásosabb fo­galmaink közé tartozik a karrier. Az egyik oldalon csupa dicséret, csupa fel- magasztalás. Csupa érték, amely közvetlenül eggyé válik alanyával: az ifjú ki­váló, mert karriert futott be, magas, jól fizető és szá­mos kellemességgel járó ál­láshoz jutott. A másik ol­dalon azonban csupa irónia és lekicsinylés, maga az er­kölcsi fertő: alanya csupa meggörbülés és készséges­ség felfelé, csupa intrika és könyöklés a társakkal szem­ben, s csupa „méltóság” és elérhetetlenség lefelé. Az előbbi a sikeresek ideoló­giájának, az utóbbi a lema­radtak irányzatos torzítá­sainak tűnhet. Dehát — túl a mindenna­pi képzeteken és szubjek­tív elfogultságokon — mi is a karrier? Mindenekelőtt egy kölcsönösség eredmé­nye. Egyik oldalon a köve­telményrendszer, a mási­kon a követelményeknek való megfelelés, s mint eredmény: maga a karrier, a siker, az előrejutás. For­mailag tehát viszonylag egyszerű a helyzet: a társa­dalmi munkamegosztás szerteágazó hierarchiájának felsőbb polcain ott várnak a csalogató státuszok az ér­demlegesek, a rátermettek számára; akiknek versengő csoportja — hiszen sok az eszkimó, ám kevés a fóka — elindul alulról, hogy megmássza a kiszemelt csú­csot. Persze, fent is embe­rek vannak: elvárásokkal, követelményekkel, s vala­mennyi buktatókat és ki­számítható, kiszámíthatat­lan akadályokat jelent a felfelé menők számára. An­nál is inkább, mert az iste­nek mindig a saját képükre kívánják formálni az em­bert. Persze a karrierkérdés végsősoron tartalmi kérdés. Benne az emberi kapcsola­tok és viszonyok természe-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents