Kelet-Magyarország, 1978. június (35. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-18 / 142. szám

KM VASÁRNAPI MELLÉKLET MŰVÉSZETI EGYÜTTESEINK A Szabolcs-Volán táncegyüttes A Hajlikázó a szabadtéri színpadon. r Életmód és művelődés G Ivakran okoz fejtörést népművelők­nek, ha egy-egy kiváló művészeti rendezvényre a közönség nem jön el. Mi tartja vissza? Nem ér rá? Nem érdekli? Nincs egyértelmű válasz. Kinek-kinek a min­dennapi életritmusa, érdekeltsége, elfoglalt­sága. hangulata határozza meg végső fokon a részvételt valamilyen rendezvényen. Még- inkább érvényes ez a művelődési folyama- takba való bekapcsolódásra. Fiatal és felnőtt az idő kettős szorításá­ban él: kevés a szabadideje, sok a tenni- és tudnivalója. Munkahelyen és otthon sokféle művelődési hatás éri, egyfelől szakmájával, önképzésével összefüggésben, másfelől él­ményre és szórakozásra vágyó énjének (sze­mélyiségének) belső szükségletéből fakadóan, ömlesztve kapja a kultúrát minden értel­mes ember. Lévén televízió, rádió, megany- nyi újság, folyóirat, szakkönyv bejáratos a lakásába. Nemcsak a szabad idő véges, az emberi befogadóképesség is. Megoldás: a megfontolt válogatás a művelődés-tanulás lehetőségei közt. Csak olyan dolgokat lenne érdemes megnéznünk, megjegyeznünk, magunkba fo­gadnunk. amiből létünk és személyiségünk építkezik. Persze, ez túlzottan ésszerű (prog­ramszerű) életvitelt feltételezne. Nagyfokú, már-már emberfeletti tudatosságra lenne szükségünk. Ám. úgy tűnik, döntéseinkben gyakran a „véletlen” kap szerepet. Ha meg­gondoljuk, ez a véletlen mégsem egészen vé­letlen! Benne rejtőzik mindennapi életünk és személyiségünk megannyi „rezdülése”, — életkörülménye, kívánalma, terhelése, han­gulata. szükséglete. Két szóval: az életmód emberestől. Végső fokon mindig az életmód határoz­ta meg az ember művelődését. Azt, hogy mi­lyen ismeretre, milyen tudásra, milyen él­ményre van szüksége. A közművelődési párt- határozat fogalmazta meg átfogóan az élet­mód és közművelődés közös gyökérből való sarjadását. Kölcsönös feltételezettségét. Egyik üzemben a brigádművelődés kísér­leti rendszerének ürügyén, szakmunkásokat faggattam: miben áll művelődésük? Vajmi kevés derült ki mindaddig, amíg a brigád­művelődés oldaláról közelítettünk a kérdés­hez. Mihelyt az életükkel járó elfoglaltságról, kedvtelésről, érdeklődtem, nagyszerű dolgok derültek ki. Olyanok, amelyek az életmód­ban és a személyiségben egyaránt adottak. Például: kirándulások, országjárások kap- csalódtak a barlangok geológiájának, vagy a régi várak történetének ismeretszerzéséhez. Másoknál a kisállattenyésztés elfoglaltságá­val meg a horgászás örömével járó termé­szettudományos tájékozódás iránt tapasztal­tunk fogékonyságot. Sőt jártasságot. Mindez természetesen kapcsolódott életükhöz. A bri­gádművelődés dossziéjában azonban aligha szerepelt. A tények és tapasztalatok arra enged­tek következtetni, hogy kétféle adósságunk van a művelődés mindennapjaiban: egyik az. hogy gyakran maguk a brigádtagok sem tudják, hogy amit szeretettel, kíváncsisággal tanulmányoznak és végeznek, valójában tel­jes önművelés. Átfogja a személyiséget, örö­met és ismeretet egyszerre nyújtva. Ugyan­akkor a szabad időben mozgó egyén termé­szetes megújitója. A másik adósság pedig az, hogy a népművelők (avagy ezt a munkát végző kultúrosok) jórésze gyakran nem az élet szálain keresi a művelődést és hasznos időtöltést, hanem valami eleve elképzelt „szükségletből” indul ki. A művelődés meghatározója az életmód adta személyes és társadalmi körülmény az adott embernél, illetve az adott településen. Ha mindennapi életünkkel és formálódó sze­mélyiségünkkel nem találkozik természet­szerűleg, belső szükségletként, akkor kény­szeredett. kelletlen, hatástalan a művelődési alkalom. Nemrég a szocialista brigádvezetők klub­jában említette valaki, hogy műszak után könnyen elslisszolnak a munkások a foglal­kozásról. ha nem vigyáz a rendezvény szer­vezője. Úgy gondolom, nem az embereket ké­ne „elkapnunk” ilyenkor, inkább a „slisszo- lás” okait kéne tetten érnünk. Ki miért megy el? Mi várja otthon vagy a lakóhelyén? Szükség van-e arra az ismeretre, melynek megszervezését nem óhajtotta, csupán „be- ráncigálták” az előadásra? Közművelődésünk nagy adóssága — alapvető adóssága! —, hogy az életmód és művelődés összefüggéseit csupán általános­ságokban vizsgálta. Tavaly zajlottak (persze, különösebb „zaj” nélkül) a közművelődési határozatok teljesítését vizsgáló, értékelő tanácskozások községi, járási, városi párt- és tanácsi szer­veknél. Az egészből mégsem derült ki: hol is tartunk a közművelődés megújúlásában? Mennyire szolgálja az életmód alakulását, egyáltalán: mennyiben összehangolt életünk művelődése a művelődés életével? Mik a főbb gondok, melyek megoldása nélkül nincs előrelépés? Egyes tájak, községek adottságai milyenek? Vagyis a közművelődést nem az életmód részeként, eszközeként vizsgáltuk (bár mind­ez szavakban elhangzott), hanem inkább — önmagában. Ezért nehéz lemérni, hói tar­tunk. Az elemzések általában addig jutnak el. hogy „történtek előbbrelépések", fejlő­dés mutatkozik”, a gazdaságvezetők és ta­nácsvezetők „hozzáállása javult" stb. Mind­ez igaz. A kérdezésben azonban itt koránt­sem állhatunk meg. Mert nem pusztán a fej­lődés általános érzékelése a dolgunk. Sokkaf inkább a fejlődés konkrét lehetőségeinek és megvalósulásainak vizsgálása! A kérdés lé­nyege tehát az: egy-egy település közműve­lődése a helyi adottságok, erőforrások ará­nyában fejlődött-e? Ami lett, megfelel-e an­nak. ami lehetett volna?! n em kell sietnünk a közművelődés megújításában, élethez és személyi­séghez igazításában. Évtizedes prog­ramot jelöl meg az erre vonatkozó párthatá­rozat. De már az első lépéseknél sem késle­kedhetünk abban: igazi ösvényen induljunk! Mondhatnám, az élet lábnyomait kitapintva szegődjön az ember útitársává a művelődés. Haladjon ütemes lépéstartásban vele, akár gyorsulni, akár lassúbbodni kényszerül. A legfontosabb, hogy mindig serkentse az embert. • B. ö. Pompázó kavalkád, színek, dallamok és mozdulatok harmóniája, finoman kidol­gozott részletek, hatásos zá­rókép — és felcsattan a taps a nézőtéren: vége a műsor­nak. Sikerült. Kérem a kedves közönsé­get, jöjjenek velem a ku­lisszák mögé, hogy arról is szóljunk, ami a reflektorok fényében, vagy fényétől nem látszik. Képzeljék el ugyan­ezt a csoportot, amint fárad­tan, kimelegedve beszállnak a buszba, s Munkács és Huszt között útközben pró­bálnak „újjászületni”. Ru­harendezés, hajfonás, valaki­nek meghúzódott a dereka, azt egyengetik, s Bara Erika közben mosolyogni tanítja a lányokat: „csíz” — mondja, így csináljatok. Vagy kép­zeljenek el egy próbát, ami­kor hatvanhatodszor is megismételnek egy részletet. Ráadásul próbáikat méltat­lanul mostoha körülmények között tartják, egyelőre igen távol a higiénia maximá­lis követélményeitől. A te­rem télen jéghideg, nyáron beázik. Mindezek ott vannak a háttérben — így készülnek a látványos produkciók, már tizennégy éve. Tizenötödik évad j u kát kezdik idén ősszel. Eny- nyi időt próbálunk ösz- szefoglalni. Segít ebben Da- lanics György, aki ez idő alatt végig egyetlen művé­szeti vezetője az együttesnek, és segítenek ők? a Szabolcs- Volán táncegyüttes tagjai. Több mint négyszáz tán­cos fordult meg itt ez idő alatt. Jók, közepesek, gyen­gék, s néha egy-egy kiugró tehetség, egyéniség. Több mint 40 táncot tanultak meg, ebből 15 csak az ő lá­bukon él. Ezek adják a sa­játos arculatot. Kedvencük a Hajlikázó, amit maguk gyűj­töttek a megyében. Hu- szárszkiné Benkei Éva, a ze­neiskola gazdasági vezetője meséli: — Geszteréden éppen sző­lőt préselt Feri bácsi, amikor bekopogtunk. Várnunk kel­lett, míg befejezte, de meg­érte. Jegyeztük a lépéseket, amiket később áttettünk a színpadra. Érdekes a tánc további út­ja is. Orosz Tibor, az együt­tes tagja most már az érpa­taki fiataloknak tanítja azo­kat a lépéseket, amiket a faluban az öregektől a gyűj­tők lestek el. Évente egy, újabban két önálló műsort adnak a me­gyeszékhelyen. rendszeres résztvevői a jelentős társa­dalmi, politikai rendezvé­nyeknek. Többször jártak külföldön, legutóbb Spanyol- országban egy nemzetközi fesztiválon. Testvérkapcso­latot alakítottak ki a lengyel Bandoska és a kárpátukrán Junoszty együttessel, az utóbiakkal a koreográfuscse­re révén már táncokat is cseréltek. Huszárszki László, a SZÁÉV meósa is segédke­zett a betanításnál. — Három táncot vittünk, egyet a fiúknak, egyet a lá­nyoknak és a páros Hajliká- zót. Hogy milyen sikerrel? Körülbelül úgy, mint ahogy mi táncoljuk az ő táncaikat. Valami van ... Előbb voltak „próféták" a megye, sőt az ország hatá­rain túl, mint itthon, de most már nem panaszkodnak. Telt házas minden műsoruk, s nemcsak hozzátartozóik kí­váncsiak rájuk. Mintegy 300 ezer forintos költségvetéssel dolgoznak, tíz garnitúra ru­hájuk van, félmillió érték­ben. Gazdájuk az SZMT Mó­ricz Zsigmond Művelődési Ház és a Volán 5-ös számú Vállalata. Mintaszerű az együttműködés, a vállalat támogatásával elégedettek. Azt azonban nem tudták el­érni, hogy minden munka­helytől segítséget kapnának. Takács Tünde propagandista szól társaiért: — Azon már túl vagyunk, hogy kinevetnének bennün­ket, mert nyilvánosság előtt ugrálunk. Nem jutalmat akarunk, csak annyit, hogy ne akadályozzák meg a sze­repléseket. Kiváló együttes, legmaga­sabb országos minősítésük az ezüstkategória. Kétszer kétórás műsor van a lábuk­ban. Jelenlegi létszámuk: harmincnégy fiú és 23 lány. zömmel diákok, szakmunká­sok. A városban 300 fiatal készül az utánpótláscsopor­tokban. hogy közülük a leg­jobbak idekerüljenek. Mos­tanában zajlott éppen az újabb fiatalítás. A legkiseb­bek — Hajdú Edit nyíregy­házi és Bendik István raka- mazi általános iskolás — most ismerkednek a nagyok munkájával. Edit Kovács Ibolya utánpótláscsoportjá­ból jött, Istvánt Karóczkai János tanította. A csoport- vezetők: Ibolya laborasszisz­tens, János esztergályos, mindketten szólisták, évek óta aktív táncosok, s most már arról is gondoskodnak, hogy helyükbe tehetséges fiatalok lépjenek. Rajtuk kívül Bara Erzsé­bet, Vámosi Ágnes, Szentpé- teri Erzsébet és a Huszársz­ki házaspár tanítja a kicsi­ket. A 14 év alatt évente egy olyan táncos „nőtt fel”, aki vezetett, vagy vezet csopor­tot: Átlagosan hat-hét évet számolnak. Ennyi egy táncos virágkora. Van, aki berob­ban, s van aki egy évet is vár az első nagyobb szerepig. Hudák Ilona és Vaskó József tavaszra kapta a nagy fel­adatot, két társukkal együtt az új cigánytánc szólistái­ként mutatkoztak be. Még mindketten diákok, lesz ide­jük bizonyítani. Vannak visszajáró lelkek is, mint például Lippai László. — Igaz, tavaly elbúcsúz­tam, de szóltak, hívtak, s ki- rült, hogy nem is olyan könnyű megválni... Mester Tamásáé admi­nisztrátor, két gyermek édesanyja. Gyermekgondo­zás és -nevelés mellett még arra is van ideje, hogy tán­coljon, sőt rendszeresen jár Budapestre az oktatói tanfo­lyamra. Bár a Huszárszki házaspárról korábban már beszámoltunk, nélkülük most sem lenne teljes a kép. Éva ugyanis alapító tagja az együttesnek, s gyermekük születése után hamarosan új­ra visszaállt a sorba. Mind­ketten szorgalmasan, lelke­sen élesztgetik-ápolják a táncházmozgalmat, szólista­ként és a néptáncosok klub­jának tagjaiként is. Az együttesben ismerked­tek meg. Ügy számolják, az övék volt a negyedik táncos­házasság. Az ötödik pedig Cselószki Edité és Balogh Gyuláé lesz. Edit adminiszt­rátor, Gyula esztergályos a HAFE-ban. Aznap lesz az esküvő, amikor a nyári mű­sor a szabadtérin. Táncruhá­ban állnak sorfalat az együt­tes tagjai a házasságkötő te­remben. s utána együtt men­nek a színpadra. Edit mesé­li: — Azt hittem az első né­hány próba után. hogy soha nem tanulok meg táncolni. Ha Gyula nem lett volnav, nem is maradtam volna itt. ö segített... Házasságok mellett barát­ságok is köttettek. Sokan itt találták meg igazi barátju­kat, akivel a kötelező együtt- lét után is szívesen találkoz­nak. Fegyelmező erő is az együttes, s nem csak próbák, fellépések idejére, hanem az egész emberi magatartásra. Évi negyven-ötven napot töltenek együtt — heti há­romszor háromórás próbán. Ezen felül a fellépések, a külföldi utak — mindez nem múlik el nyomtalanul, ösz- szetart, fegyelmez a közös feladat. Kísérő zenekarukkal sok gondjuk volt. Most a leg­megnyugtatóbb a zenekar helyzete, lelkes, hozzáértő emberek. Botos Zoltán prí­más tíz éve muzsikál nekik. Joó Csaba pedig az együttes kedvéért megtanult cimbal- mozni. Az Aranyszarvas ze­nészétől vett ezért különórá­kat. Legújabban a Brácsás együttessel is szövetkeznek, befogadták a főiskolás nép­zenész fiatalokat. Amikor ezek a sorok meg­jelennek, már túl lesznek a kisvárdai megyei táncverse­nyen. s előtte állnak az egyik legnehezebb feladat­nak. Két év után újabb or­szágos minősítésre mennek. Dalanics György így mérle­gel: — Soha nem volt még ilyen magas a létszámunk, örülünk pnnek, mert így nincs mód a „primadonna”- szellem kialakulására, sőt lehetőségünk van kettős sze­reposztásra. Eljutottunk oda, hogy valóban örömmel, fel­szabadultan táncolnak: amit a közönség lát, már nem az előírt színpadi mosoly... Szegeden versenyeznek, az ezüstök után most először az aranyért. Nehéz mezőny­ben, félhivatásos együttesek­kel szemben. S közben ké­szülnek a további tervek: ősztől üzemekben, ifjúsági klubbokban népszerűsítik a táncházat. A jövő évben pe­dig végigjárják a megye- székhelyek Volán vállalatait, mint egyetlen volános együttes. A külföld és a me­gye után bemutatkoznak az országnak. Baraksó Erzsébet N em ér ő semmit, az égvi­lágon semmit. Vásárolt két tubus altatót, két szemet már le ás nyelt, de az­tán a harmadikat mégis ki­köpte és alaposan kimosta a száját a csapnál. Még meg­szűnni sem képes, pedig már nem hisz a lélekvándorlás­ban, s abban, hogy utána ku­tya képében születik újjá. Nem, nem hisz többé sem a lélekvándorlásban, sem más­ban: Atmanbrahman, tat, twam asi? A fenébe, régen vége ennek is, az utolsó a zen-buddhizmus volt. Iszom vele egyet? Ő ivott. Az altatókkal bizonyára nagyszerűen keveredik a bor, gondoltam. — Hiszen te ismered Ast- ridot — mondta — persze, persze hogy ismered. Szerin­ted is szép, mi? Mindenkinek tetszik, mindenki utána for­dul. Ugye megérted, hogy az ember megőrül az ilyen nő­től? Van benne valami ó- egyiptomi, különösen a sze­mében ... Már az iskolából ismertük egymást. Akkor én voltam majdnem a legna­gyobb az osztályban, és ő nem volt valami ügyes, erre em­lékszem. Mikor tizenkilenc éves lett — épp Angliából jött haza —, kezdtem járni vele. Akkor vettem észre, mi­lyen átkozottul csinos. Azt hi­szem, Angliában kezdődött nála a dolog, mindenesetre engem rögtön megpróbált a „szellemi útra” terelni. Kide­rült, hogy helytelenül léleg- zem, görbe a gerincem és le kellett szoknom az ivásról, meg a dohányzásról. Én meg mindent megtettem, hát ér­ted te ezt? Fejen álltam és behúztam a hasamat, míg be­Ernst Eggimann! Az utolsó magános tücsök lül felragadt a hátamra, visz- szatartottam a lélegzetemet, míg a szemem kiguvadt a vö­rös fejemből — és miért? Alig egy puszit kaptam érte, azt is csupán éterien, a hom­lokomra. Ö annyira tisztává lett. Nemsokára elcipelt egy indiai body-building-pofához. Majdnem mind szüzek jár­tak oda, a legkülönbözőbb korúak és mind ragyogó pil­lantással meredt a fickó bronz mellkasára. Egy bronz­csengővel csengettek, és há­tul trónolt egy Buddha-szo- bor, az is bronzból. Ifjan, frissen és teli életerővel! Jó egy évig gyakoroltam velük mindent — atya isten! —, aztán jött az átlényegülés! Mintha nem lettem volna már eléggé átlényegülve! Ha ta­lálkoztunk, csak ujjbeggyel érintettük egymást — dehát olyan szép nő, ezt el kell is­merned. Talán valami óin­diai is van benne. Ö maga mögött hagyta a testét: azt a testet! Már keresztbe-kasba úgy megtisztította, hogy csu­pán egy „edény” vált belőle. Ekkor már a pillantás szélé­vel se érintettük egymást. Nem, ne csóváld a fejed, én mindent megpróbáltam, ak­kor még nem voltam ilyen hülye. De mi az eget csinálsz, ha a lány egy csöppet sem iszik, és minden „alsóbbren­dű” zenét megvet? Ne rö­högj, megpróbáltam én a lel­kén keresztül is, például holdfényes sétákon, amiket annyira szeretett. Egyszer megesett, hogy végre ideadta a kezét, és még a szemébe is nézhettem. Nekiestem, ráve­tettem magam és szájon csó­koltam. Talán mégsem va­1978. június 18.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents