Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-07 / 106. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. május 7. VÁLTOZÓ ÉLETÜNI Velünk történt Szabolcsban Fél orvos, vagy egész patikus ? „A patikus nem (él orvos, hanem egész gyógyszerész” — mondta dr. Szabari János. A nyíregyházi Rákóczi utcai gyógyszertár vezetője nem véletlenül tette ezt a kijelentést. Csupán azt a régi igazságot foglalta össze, amit a beteg ma is tud: a gyógyszerész egyenrangú társa az orvosnak a gyógyító munkában. Levett kalappal? A gyógyszertárba, pontosabban a patikába belépő egykoron ugyancsak levette a kalapját, és megsüvegelte a bent dolgozókat. Tiszteletet parancsolt a templomszerű officina is, de a patikus személye is. Egészen 1952-ig csak a gyógyszerész viselhetett fehér köpenyt, famulusai feketében voltak, ezzel is megkönnyítve a megkülönböztetést. A ma patikába siető ezrek és tízezrek közül csak ritkán akad, aki megadja a kellő tiszteletet. A pult mellett többnyire a kisegítő személyzet áll és dolgozik, a gyógyszerész a laboratóriumban készíti a gyógyszert vagy éppen adminisztrál. Az emberi kapcsolat közte és a beteg között ugyancsak összezsugorodott. — Ludas ebben a rohanó idő és a megnőtt forgalom — magyarázza a helyzetet dr. Szabó Imre, a megyei gyógyszertári központ igazgatója. Csupán néhány szám ennek bemutatására: a megye patikái 1951-ben 15 és fél milliós forgalmat bonyolítottak le. Az elmúlt évben 300 milliót. Vagyis a forgalom meghúsz- szorozódott. Ugyanakkor a gyógyszerészek létszáma csak 50 százalékkal nőtt. Ma Sza- bolcs-Szatmárban 155 patikus dolgozik. Nem üzlet! Vissza tehát a patikába. A gyógyszerész és az asszisztensek, kiszolgálók a vevővel foglalatoskodnak. Ezerötszáz- kétezer különböző gyógyszert és más árut ismernek. Olvassák a receptet, számolnak, gyakorlott mozdulattal nyúlnak a polcokra. Sokan úgy vélik: nem más ez, mint egy a sok üzlet közül, ahol ugyan fillérekért, de árut adnak. Tiltakozik az okfejtés ellen Földes József, a megyei gyógy- szergazdálkodás intézője. — Nem ennyi a gyógyszertári munka. És száműzzük az üzlet kifejezést! Igaz, vállalati keretben dolgozunk, de ez nem a lényeg. Először is a beteg nem tudja, hogy minden gyógyszer, ami a patikába kerül, gondos vizsgálato- ton megy át. Először a raktárban, majd a gyógyszertárban. A patikus évente húsz új szerrel találkozik átlagban, melynek pontos hatás- mechanizmusát meg kell ismernie. A gyógyszerész felel mindenért, amit a patika kiad. A minőség, a lejárati idő, a készítmény ellenőrzése mind-mind a feladata. — És a gyógyszerek készítése ma sem mellékes munka — fűzi a gondolatot dr. Szabari. Huszonnyolc évvel ezelőtt a gyári készítmények és a patikus készítette úgynevezett magisztrális gyógyszerek fele-fele arányban szerepeltek. Ma ez 90:10-re változott. De hadd tegyem hozzá, ez a tíz százalék az ötszöröse a régebbi mennyiségnek. Az orvosok szívesen írnak patikában készítendő szereket. Tabletta, pirula, főzet, forrázat, szemcsepp, kenőcs, emulzl gyakran szerepel a recepteken. Vagyis amikor a gyógyszerész nem látható, készíti. fejtegeti dr. Szabó Imre. A kis, vidéki patikában az emberi kapcsolatok változatlanul szorosak, még az is előfordul, hogy kis kaszinó alakul ki. A gyógyszerésznek is nagyobb a tekintélye, jobban részese a társadalmi életnek, mint a városokban. Persze ne gondoljon arra, amit Krúdy is írt a Szopkó-patikáról, ahol a költő Vietórisz a szárnyait bontogatta. Igaz, Nagykálló- ban Ratkó József állandó vendége a gyógyszertárnak, de hát nem az a jellemző, hogy az officina kis kulturális központ. — Változatlanul fontos és jó viszont a patikus és az orvos kapcsolata — mondja Földes József. Patikusaink igazán jó partnerek. Jó előre értesülnek az új készítményekről, tájékoztatják a környékükön lévő körzeti orvosokat, egy- egy recept ügyében is gyakorta konzultálnak. Az orvos is szívesen bejár a patikába, tájékozódni, szakmai vagy éppen baráti beszélgetésre. Nem vitás, a tempó gyorsabb, a találkozások futóbbak, de ez, mint nélkülözhetetlen gyakorlat, nem változott. — Igaz, a kedélyeséget is száműzte az élet — gondolkodik hangosan dr. Szabari. Hajdanában a patikában el- kvatergázgattak egy kis Vino Tokayiniesis-szel, vagy egy kis Tinctura Aurantii-val. Jól elkendőzte a lényeget a díszes üveg, a sok szép patikai felszerelés. Arra is jutott idő, hogy a gyógyszerész meg- hányja-vesse a világ dolgát a betérővel. Nyilván, hogy amikor egy szombati napon ezer ember is bejön a patikába, nem lehet erről szó. De ne gondolja valaki, hogy ez egyféle nosztalgia. Csupán említem, mert volt, s nem az a baj, hogy elmúlt, hanem az: helyette jobb, tartalmasabb kapcsolat nem alakult ki. A névtelen patika Közbevetem gondomat: talán az is baj, hogy o gyógyszertárak névtelenné váltak, szám jelzi őket, ami a betegnek semmit nem mond. Pedig az Arany Sas, az Oroszlán, Kígyó, Arany Egyszarvú neveket megjegyezte az ember, s kötődött is egy-egy gyógyszertárhoz. — Ma is megvan egy-egy patikának a törzs vásárlóközönsége — mondja az igazgató. A név viszont valóban hiányzik. Nyíregyházán a Rozsnyait még ismerik is a Széchenyi utca elején, de azt kevesen tudják, hogy a Lenin térit Korányiról, a Rákóczi utcait Ernyeiröl, a tiszavas- várit Kabayról nevezték el. Talán egy-egy név viselőjéről sem tudnak az emberek. Amit mond, elgondolkodtató. A nevek akkor tűntek el, amikor az államosítás után a szentekkel baj volt, s itt sem találtak ki újat. Pedig Galenus, Aesculáp, Gerlei, Jósa, s uram bocsá’ még néhány nem kompromittált mitológiai állat is számításba jöhetne, ha éppen keresztelőre kerülne a sor. Persze ettől nem lesz könnyebb a gyógyszerész munkája, de mindenképpen visszavarázso- lódik valami a patika köré, ami rangját, a hely hangulatát javítja. — Ami a küllemet illeti, úgy gondolom nincs mit szégyenkeznünk a patikákkal — magyarázza Földes József. Első rendű célunk az volt, hogy mindenütt, a legkisebb helyen is olyan munkakörülményeket teremtsünk, amik kielégítik a gyógyszerész igényét, olyan berendezést és felszerelést biztosítunk, hogy a beteg elégedett legyen. Az ötéves terv végére elmondhatjuk: gyógyszertáraink kiváló rendben vannak. Ugyanez áll az ellátásra. Megyénkben minden gyógyszertárban megvan minden fontos szer. Tartalék is van elegendő. Az az elvünk, hogy a legritkább készítményből is legyen, hiszen sosem tudni, mikor lehet rá szükség. A hiánycikkek A gyakorló gyógyszerész, dr. Szabari folytatja: — Megvannak az alapanyagok is. így aztán ha valami véletlenül hiányzik, akkor egy sor gyári készítményt tudunk helyettesíteni. Ennek megvan a maga listája. — A hiánycikkeknek is megvan a történetük — magyarázza dr. Szabó és Földes. Sosem az a baj, hogy nem gyártják, vagy nem szerzik bé a gyógyszerrel foglalkozók. A probléma mindig abból adódik, hogy a kiszereléssel van baj. Hol tubus nincs, hol a nyomdák miatt késlekednek a csomagolással, néha egy címkén vagy üvegen múlik minden. Az is előfordult — s ez már kuriózum — hogy Budapesten a nagy melegben vízkorlátozást rendeltek el. Az az üzem is beleesett, ahol az olajos injekcióhoz az olaj készül. így aztán országosan hiányzott ez a cikk. Vagy a beérkezéskor ellenőriznek, s kiderül, gyári hibás a szállítmány. Ilyenkor minden vissza a feladónak, s pár napig éppen a beteg érdekében nincs valami a patikákban. Szigorú előírások Kevés zordabb olvasmány van, mint az V. Magyar Gyógyszerkönyv. Ez tartalmazza azokat az előírásokat, melyeket egy patikusnak be kell tartania, s ismernie elemi kötelesség. — Helyes a szigor — mondja dr. Szabari. Ez a jó és megbízható magyar gyógyszerek alapja, külföldi jó hírünk egyik oka. Talán ez a kemény rend mutatja a legjobban, milyen felelősséget bíznak a gyógyszerészre, menynyire teljes jogú tagja a gyógyító egészségügynek. Évente nem sok végzett patikus hagyja el az egyetemet. Több mint 90 százalékuk nő. Szorgalmas, kiváló munkaerők. Pedig a megterhelés nagy. Ugyeletek, hosszú műszakok, gyakorta vasárnapi munka teszi bonyolulttá főleg asszonykorukban feladatuk teljesítését. De megfelelnek azoknak a követelményeknek, amiket az ember szolgálata reájuk ró. Emberi kapcsolatok — Sok minden változott meg a patikák világában — ősz- ezeket szegez dr. Szabó Imre igazgató. Nemcsak az, hogy sok gyógyszert fogyasztanak, bár ez az egyik mérce. A sok új zömében pozitív. Ha mégis emlegetjük azt, hogy több tekintélyt, megbecsülést kívánunk, s visszaáhítjuk a jobb emberi kapcsolatokat patikus és beteg között, annak egy oka van: úgy érezzük, ezzel csak javulna munkánk, még inkább részesévé válnánk a gyógyító, megelőző és egészségnevelő munkának. — Különösen a nagy, váro-si si gyógyszertárakban hiányzik az officinából a patikus — msnmgmi Bürget Lajos Nívódíjas színművészek megyei élményeikről Gratuláció után egy szabolcsi sztorit kértünk az idei színházi nívódíjas művészektől, akik elnyerték a nyíregyházi színház közönségének elismerését. A közönség „szimpátiaszavazata” megegyezett a hivatalos szervek, a megyei és a városi tanács véleményével. A nívódíjas művészek egyöntetűen hangsúlyozták: szívesen jönnek Nyíregyházára játszani, akár ősbemutatóra is, mert kisebb, intimebb ez a színház, közvetlenebb kapcsolatot teremthetnek a közönséggel. — Nem haknizni jönnek hozzánk, évek óta tapasztaljuk. Ugyanolyan művészi színvonalú előadást tartanak Nyíregyházán, mint otthon, Debrecenben — mondták a házigazdák. A színészek pedig úgy vélekedtek, nem csak a nyíregyházi közönség tartja sajátjának a Csokonai Színház társulatát; ők, a társulat tagjai is magukénak érzik a szabolcsi közönséget. Egy szálka — egy poén Akinek eszébe jutott egy- egy sztori, szívesen mesélték el, mert kellemes emlékek fűződnek hozzá. Heller Tamásnak egy szálka adott jó ötletet és a csattanó poént jutalmazó harsány tapsot, amikor a „Félbehagyott nők” című zenés darabot játszották Mátészalka környékén. Heller Tamás — Az egyik jelenetben fekvőtámaszt kell csinálnom és feljajdulni, hogy milyen kegyetlen dolog így tornáztatni az embert. És akkor egy szálka ment a kezembe! Nagyon élethűen jajgathattam, mert a társaim tanácstalanul néztek rám, majd megkérdezték, mi bajom? Mire én azt mondtam, hogy szálka ment a kezembe. Milyen szálka, kérdezték. Mire én: hát máté- szálka... Bejött a taps, a nevetés. Legközelebb már az „igazi” szálka nélkül is elsütöttem a poént. Ugyancsak a „Félbehagyott nők” előadásán történt, de itt, Nyíregyházán, hogy egy ötéves gyermek szólt közbe az első sorokból. Egyik partnerem azt mondja, hogy „különben is az utóbbi időben nem vagy férfi.” Én azt kérdezem: „Mi nem vagyok?” Ekkor szólt közbe a gyermek: „Hát nem vagy férfi...” „Ha már a gyermek is ezt mondja, el kell fogadni” — vágtam rá. Majdnem le kellett engedni a függönyt a nevetés miatt... Közönség a földekről Csikós Sándor színművész az egyik faluban szerzett élményét említette, amikor a teherautó platójáról leszálló idős parasztbácsikat, néniket megpillantotta, amint ünneplőbe öltözve, méltóságteljesen igyekeztek színházat látni. Talán sokuknak ez volt az első igazi színházi előadás, amit élőben láttak. — Ne tartsák romantikusnak, érzelgősnek, de egy kis meghatottságot éreztem, amikor láttam őket, és tudtam, hogy egyenesen a munkából, a földekről érkeztek. Ügy éreztem akkor és azóta is így érzem, hogy nekünk dupla felelősséggel kell megmutatni a színházat, megkülönböztetett figyelemmel és fegyelemmel kell játszanunk. — Valóban nem tájelőadásra jövünk Szabolcsba. Sokszor már vágyunk is, mert ahogy a kollégáim is mondták, itt valahogy más hangulatú a színház, elevenebb a kapcsolat a közönséggel. Ez mindig alakítja egy kicsit az előadást is. Külön örülünk a nyíregyházi premierelőadásoknak, mert az itt szerzett első tapasztalatok hasznosak számunkra. Hallanák csak visszafelé a buszon, hogy vitatkozunk, mi volt jó, min kell változtatni, amikor a debreceni előadás sorra kerül ... Apró lépések titka S akikről ritkán szól a krónika, a kulisszák mögötti technikai szakemberek közül való Kathi Márton műszaki felügyelő, Tiszalökről elszármazott szabolcsi ember. Ö Csikós Sándor mindig előbb jár a helyszínen, mint a színészek. Terepszemlét tart, műszakilag előkészíti a pódiumot, legalább az első előadáson ő maga is ott van. Igaz, a háttérben. Milyennek látja a saját szerepét? — Azt mondják két dolog kell a színházi előadáshoz: színész és közönség. És ez így van régóta. De ahhoz, hogy a színész játszhasson és a közönség beülhessen a színházba, szükséges a műszaki felszerelés is. Erről mi gondoskodunk. Mi jut eszembe a nyíregyházi színpadról? Az, hogy négyszer kisebb, mint a debreceni. Sok minden másként zajlik a kisebb pódiumon, amire gondolni kell színésznek, rendezőnek, technikai embernek. Kathi Márton Ha a debreceni színpad egyik sarkában valaki halkan beszél, a másik sarokban az valóban nem hallható. A nyíregyháziban igen, és ha erre nincs figyelemmel az ember, nevetséges helyzetek adódhatnak. A lépésekkel is másként kell bánni, itt a tíz lépés apróbb, mint Debrecenben, a színészeknek aprókat kell lépni, aszerint mozogni, játszani, ahogy a színpad engedi. Prognózis jövőre A színház technikai szakembere sztorin kívül azt is megemlíti, ahol tódnak, segítenek a szabolcsi művelődési házaknak. így volt ez a vajai szabadtéri színpad esetében. Most azon gondolkoznak: a Csokonai Színház rekonstrukciója után a régebbi, de még jól használható berendezéseket átadják a nyíregyházi „szabadtérinek”. A hangulatos társalgás Bé- nyei József igazgató jövő évi ismertetésével folytatódott, aki egy kis műsorelőzetessel szolgált. Darabok címeit említette: „Figaró házassága", a „Pomádé király új kalapja”, egy Donizetti-opera, Bródi Sándor: „Tanítónő”-je, egy mai lengyel darab, a „Ma éjjel megnősülök” című, tévéből ismert vígjáték, a „Ne- bántsvirág”, a „Születésnap”, a „Törököt fogtunk” és az elmaradhatatlan „Csárdáskirálynő”. Az ő sztorija a következő mondat volt, amivel befejezte mondókáját: — De senki, sem a közönség, sem a kollégáim ne csodálkozzanak azon, ha az új évadban ennek ellenére egészen más darabokkal találkoznak majd. Ezek a tervek, az élet pedig eldönti, mi lesz a valóság... Páll Géza KM o
