Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-31 / 126. szám

1978. május 31. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Elismerés oldalnézetből □ felülnézetből való elimerésnek gyakran lehetünk tanúi, különösen a jelesebb állami ünnepek idején hosszú a névsor. Azonban a felülnézetből történő elismerésnek az ellenpólusa is megjelenik, ha nem is min- dig nyomtatásban, az előző névsor mellett. S ha van érté­kelés felülről is, alulról is, akkor lennie kell oldalnézetnek is. Fölfigyeltem legutóbb dr. Rózsa Józsefnek, a Munka­ügyi Minisztérium szociálpolitikai főosztálya vezetőjének egy megjegyzésére, amelyet népszerű hetilapunk munka­társának kérdésére adott: „... Meg aztán nemigen bonta­kozott ki nálunk az oldalnézetből való elismerés, az, hogy a kollégák is megbecsüljék a másik munkáját” — mondta többek között. Az alábbi esetet egy építőipari vállalatnál jegyeztem föl. Kerestem ugyanis egy olyan szocialista brigádot, ame­lyet példaképül állíthattam volna a többi kollektívák elé, de ha nem is példának, legalább a munkamódszereik nép­szerűsítésére gondoltam. A szakszervezeti, bizottság tiszt­ségviselője sokáig meditálgatott a brigádlisták fölött, míg megnevezett egyet, olyan szakembereket, akik a befejező munkákat végzik az építkezéseken, általában lakásoknál. Mielőtt a megnevezett brigádot fölkerestem volna, elhatá­roztam, hogy nem csupán a „hallgattassák meg a másik fél is” elvét követem, hanem a harmadik felet is — tehát alul-, felül- és oldalnézetből is tájékozódom. Felülnézetből. A brigád főépítésvezetője mondta: — Kitűnő társaság, sok ilyen kollektívára lenne szüksége a vállalatnak. Rájuk mindig lehet számítani, fegyelmezettek, munkájuk mennyisége és minősége kifogástalan. Elmond­hatom azt is, hogy nem csupán a termelésben jelesked­nek, hanem a szocialista munkaverseny, a brigádmozga­lom további két követelményének is rendben eleget tesz­nek. Erről a brigádról példát vehet bármely kollektíva. Alulnézetből. Két új lakót kérdeztem meg az új vá­rosnegyedben, akik nem oly régen költöztek be azokba a lakásokba, melyeknek belső, befejező munkáit az említett, példának állított kollektíva tagjai végeztek. Az egyik III. emeleti lakás tulajdonosának felesége mondta: — Higgye el, örülünk az új lakásnak, bár megjegyzem, hogy az árá­val már a csillagos eget súrolják, hiszen ez a másfél szo­bás 370 ezer forintba került, s ebből a beköltözés előtt 100 ezret le kellett szurkolnunk.. Ennyi pénzért kifogástalan munkát várnánk. Nézzen körül a szobában, mit szól a ta­pétához, ferdén áll a minta, s néhol hólyagos is. Vagy nézze az előszoba pvc padlóját dimbes-dombos, mert alat­ta hagyták a kavicsdarabokat, hol meg hólyagos, mert nem került alá egyenletesen a ragasztó. — Földszint, 1-es la­kás tulajdonosa: — Most már nincs különösebb panaszom, ami hiba volt, azt gyorsan rendbe hozták. (Sok javítani­való akadt?) Különösen a beépített bútorzattal voltak ba­jok, az egyik szekrényt ki sem lehetett nyitni. (Summáz­va, hogyan értékelné a szakemberek munkáját?! Elégte­len osztályzatot adnék, hiszen itt nincsenek fokozatok, va­lami vagy kifogástalan, vagy hibás.) Oldalnézetből. Hasonló munkákat végző, másik kol­lektíva vezetőjétől érdeklődtem a példaképnek említett csoportról. A különben ugyancsak elismert szakmunkás csak lassan melegedik bele az értékelésbe: — Mit is mondjak? Értik a mesterségüket, jók a versenyben is, de... de annyira nem jobbak a többinél, mint ahogyan futtatják őket. Akad ott is annyi kifogásolnivaló, mint a többinél. Csak magának mondom, maradjon köztünk, azt is hallani, hogy a főnökség favorizálja őket, hiszen tudja, hogyan van az, a mi vállalatunktól is kell egy olyan bri­gád, amelyik magasabb elismerést is kap. Abban a bri­gádban van egy-két ember, azok tudnak helyezkedni, a fölöttesek nyelvén beszélni. Ez az én véleményem. Így fest az értékelés felülnézetből, alulnézetből és ol­dalnézetből. Nem tudom, miért van ez így. Visszaemlék- szem, hogy gyerekkoromban a szomszéd cipész dícsérően emlegette a szemben lakó ácsmester tudományát, kifogás­talan munkáját, de a falu másik végén dolgozó szakma­beli mestertársát elmondta mindenféle kontárnak. Miért volt ez úgy akkoriban? Erre többé-kevésbé tudjuk a vá­laszt. A tőkés társadalom aki bírja, marja erkölcseiben leledzett a másik ember munkájának alábecsülése. Olykor a létfönntartás is rákényszerített embereket, hogy máso­kat, mások munkáját szapulják, és a magukét állítsák elő­térbe. Ma azonban nem kell féltenie senkinek sem a meg­élhetést, munka nélkül aligha marad bárki is hazánkban. m i volna hát a jó? Nyilvánvalóan az, ha a három ol­dalról érkező értékelés, elismerés közeledne egy­máshoz, ha nagyobb lenne az összhang, ha nem térnének el egymástól ennyire a különböző irányból — alulról, felülről és oldalról — érkező vélekedések. Mit le­hetne végül is mondani, tanácsolni? Többet nemigen, mint amennyit a minisztériumi főosztályvezető mondott, sokat segíthetnének a párt- és a szakszervezetek a munkahelye­ken, hogy olyan közszellem alakuljon ki, amelyben termé­szetessé, nélkülözhetetlenné válik az oldalnézetből való el­ismerés is. Gazdagh István MUNKÄSFELVETELT HIRDET A GYÁREGYSÉG. NEM LEN­NE MEGLEPŐ BUDAPESTEN. DE HÁT NYÍRBÁTORBAN? Hirdetés a nyírbátori gyárkapuban: „Munkásokat felveszünk“ A forgácsolóban Vencsik József, Csikós János készítik elő a nagy teljestíményű daráló öntvényét. Bent az igazgatói irodában Ecsedi Lajos mondja: — Húsz emberünk ment át a Csepeli Szerszámgép- gyárhoz. Megegyeztünk, nem csábítjuk egymás munkása­it. de hát a mi egyezségünk nem akadály, ott most talán jobban lehet keresni. Ha va­laki menni akar, kötéllel sem tarthatjuk vissza. A hirdetőtábla kint van a kapu előtt. Vajon ki látja meg, ki kopog be. hogy ott akar dolgozni? Piacról élnek... Van egy másik tábla is. öles betűk adják az érkezők tudtára: az első negyedévi termelési érték 23 millió fo­rint, az eredmény 7 millió 400 ezer forint. Száz száza­lék. Húsz ember hiányzik, de a terv azért teljesült. Akkor mégsincs különösebb baj? — A húsz embert minden­képpen megérezzük — mond­ja az igazgató — ha nem most, később mindenképpen gondunk lesz miatta. Év vé­gére 91 milliós tervet kell teljesíteni, és ez nem kevés. Idézzük néhány mondat erejéig a múltat. Ezt több do­log is indokolja. Harminc­éves az az alapítólevél, amely a város peremén, az állami gépállomás működését en ■ gedélyezte. Tízéves a mező- gazdasági gépgyártó és szol­gáltató vállalat, és természe­tesen a gyáregység. Tíz évvel ezelőtt a termelési érték alig haladta meg a húszmillió fo­rintot. most 91 millió a terv. — Pedig a létszám ugyan­annyi, sőt kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt, mindössze 260 fő. — Csak az anyagok árának emelkedése vitte fel négysze­resére a termelés értékét? — Az a legkevesebb a 91 millióban. Ami befolyásolta a termelés felfutását. A mi dolgozóink is a piacról élnek. Erre nem lehet panasz, ta­valy a munkásállománynál már 35 ezer 10 forint volt a bérszint, ebben az évben 37 ezer forint lesz. Minden év­ben így volt ez, ezer, ezeröt­száz forinttal növekedett a dolgozók átlagkeresete. — Vajon az eltelt szolgá­lati időt, vagy a nagyobb tel­jesítményt fizették meg? Mindenütt teljesítménybér Az igazgatónak nem esik nehezére a válasz, hiszen ko­rábban már beszélgettünk arról: a törzsgárdatagokat na­gyon megbecsülik, de a bére­zésben nem ez a legdöntőbb. ' — Mindenütt teljesítmény­bérben dolgozunk. Ki-ki saját maga alakítja a jövedelmét. Azért nem lehet túlzottan el­szaladni. A normakarbantar­tás nem ötletszerű, hanem folyamatos. Több éves gyárt­mányaink vannak, amelyek­nél a technológiai változtatá­sok, az ésszerűsítések, a munkások begyakorlottsága nagymértékben,növelte a ter­melés intenzitását. Az erede­ti normával ma már irreális teljesítmények, 200—300 szá­zalékok születnének. A nor­mák változtatását, az érintett dolgozókkal, szocialista bri­gádokkal mindig megbeszél­jük. Tartjuk magunkat ahhoz az elvhez, hogy nemcsak el­veszünk; ahol szükséges plusz­perceket is adunk. Az érdekeltségnél a kere­setet csak mint egy egész­nek a részét említette az igazgató. Ösztönözte, és ösz­tönzi a kollektívát a jobb munkára, a többlettermelés­re, a szociális helyzet, a munkakörülmények gyöke­res változtatására is. Régi igazság: a rossz termelési körülmények rossz hangula­tot szülnek, és kedélytelenül lelassul a kéz, a mozgás. — Itt 10 évvel ezelőtt nem volt egy járda, nem voltak fürdők, zuhanyozók, most minden van. Nincs olyan műhely, ahol ne lenne hideg­meleg víz és van orvosi ren­delő, sőt legutóbb büfét avattunk. — Általában az ilyen dol­gokra mindig kevés a pénz... — Nekünk sem volt sok soha. De kilenc évvel ezelőtt nemcsak a korszerűbb ter­melést alapoztuk, hanem a szocialista brigádmozgalmat is. Ma kilenc brigádunk van, legnagyobb feladatuk a ter­melés. a tervek teljesítése, de emellett felbecsülhetetlenül értékes a társadalmi munka, amit végeznek. A járdák tel­jes egészében, az egyéb szo­ciális létesítmények részben társadalmi munkával készül­tek. Kilenc évvel ezelőtt, amikor a társadalmi munkát említettem, sokan kinevet­tek. Ma már más a helyzet. Az első negyedévben 822 óra teljesítését vállalták a brigá­dok, 1311 órát teljesítettek. És még csak ezután jön a ja­va. Ezután jön a nyár, ami­kor itt az üzemben, de a vá­rosban is sokkal többet dol­goznak majd munkaidő után. A boylertől a légtartályig A MEZŐGÉP nyírbátori gyáregysége, az elmúlt évi eredményekért élüzem lett. A kitüntetés aztán a hirdetés a gyárkapuban: ez ami a lá­togatásra invitált bennünket. S ha már ott voltunk, akkor azt is megkérdeztük, hogyan folytatják az elmúlt évben elért szép munkasikert. — Munka van bőven. 40 ezer boylert, hidrofort gyár­tunk, a Hajdúsági Művek­nek. Légtartályokból 20 és 40 literes változatokból. 20 ez­ret rendeltek, köztük a győri nagyvállalat. A légtartályo­kat járműveknél alkalmaz­zák, többek között a Rába- Steiger erőgépeknél is. Tű- sorkeretből — ezek a korsze­rű sirokkó rendszerű do­hányszárítókhoz kellenek — 50 ezer párat készítünk. De szerepel a tervünkben bur­gonyakiszedő, nagy teljesít­ményű darálók gyártása, és évről évre nagyobb a szol­gáltatás a horganyzás. a hő­kezelés. Területileg nagy a gyár­egység. A kiosztott feladat nagy, úgy tűnik a létszám azonban kicsi. Ami .jó és biz­tató — ezt is mondta az igaz­gató —, nem első alkalom, hogy a feladatok mellé gond is párosul. Eddig is megküz- döttek a bajokkal, most is azt teszik. Seres Ernő új vízművek megyénkben A községi vízművek építé­se az V. ötéves terv egyik legjelentősebb programja megyénkben. A 45 vízmüvet időarányosan építik a válla­latok. Eddig teljesen elké­szült a geszterédi. a buji, a nyírvasvári, a mátészalkai vízmű első üteme, valamint az újfehértói regionális víz­mű második szakasza. Ebben az évben 14 vízmüvet adnak át. Ideiglenesen már üzemel a tiszadobi és a tiszaeszlári, de rövidesen korszerűbb ve­zetékkel működtetik majd ezeket is. Ebben az évben újabb 16 községben kezdik el a víz­müvet építeni. Oroson, Vá- sárosnaményban, Érpatakon, Kemecsén, Cégénydányádon már hozzáláttak a munkála­tokhoz, a záhonyi vízmű el­ső szakasza, valamint a nyíregyházi Ságvári-telepi és borbányai vízművek építése is jól halad. Az újfehértói regionális vízmű második ütemének létrehozásával ősz­től az Újpesti Gyapjúszövő gyáregysége és a most nyíló új iskola vízellátását is az Új vízmű oldja meg. Jövő évben kaphatnak ve­zetékes ivóvizet a dombrádi, a tiszaszalkai, a nyírmadai és a demecseri lakosok. Nagyhalászban. Ibrányban ideiglenes kúttal üzemelte­tik 1979-től a vízmüvet. Eze­ken kívül 10 községi vízmü­vet építenek ebben az öt­éves tervben megyénkben, s a tervek szerint négyet he­lyezhetnek üzembe. Elismerés IS tsz-nek A Szabolcs-Szatmár me­gyei Mezőgazdasági Szövet­kezetek Területi Szövetsége az 1977. évi gazdálkodási versenyben elért kimagasló eredményekért 15 termelő- szövetkezetnek adományozott elismerő oklevelet és pénzju­talmat. Elismerésben része­sült: az aranyosapáti Űj Élet, gávavencsellői Szabadság, kisvárdai Rákóczi, kótaji Egyesült Erő, nábrádi Szikra, nagyvarsányi Tisza, nyírbá­tori Üj Barázda, nyíribronyi Új Élet, pátrohai Zöld Mező, pilácséi Egyesült Erő, raka- mazi Győzelem, tímári Béke, tiszavasvári Munka, sza- bolcsbákai Búzakalász és a vásárosnaményi Vörös Csil­lag Termelőszövetkezet. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom 60. évfordu­lója tiszteletére kibontako­zott munikaversenyben 835 termelőszövetkezeti szocialis­ta brigád vett részt. Három brigád országos szintű ki­tüntetésben részesült. Továb­bi 20 brigádot a területi szö­vetség elnöksége oklevéllel és emlékplakettel, valamint brigádonként kettőezer fo­rint jutalommal ismert el. S zenyja Lobanov nyolc és fél éves fiatalem­ber az iskolából igye­kezett hazafelé. Büszkén és komolyan ment. A kissé megkopott könyvekkel teli aktatáskáján kivül egy bevá­sárlószatyrot is cipelt, amely­ben egy kilós olajfestékes doboz nehezült. — Fogd, csak, anya! — mondta szolidan, amikor át­nyújtotta a szatyrot. — Ez mi? — Festék! Olajfesték! — Honnan? — csodálko­zott Polina Jurjevna. — Az iskolából. Az anya előszedte a do­bozt, majd kérdően nézett a fiára, aki hanyagul legyintett egyet a kezével és kacsintott hozzá. — Semmi vész, ettől nem lesznek szegényebbek! — Valóban nem! — hagy­ta rá az anyja, de hirtelen észbe kapott: — Már megbo­csás fiam, de ezt a festéket, hogy... ajándékba kaptad? — Érdekes, vajon ki aján­dékoz manapság festéket? — ' kérdezte Szenyja szemmel láthatóan valakit utánozva. — Hogyan, te magadtól csak úgy elvetted? — kér­dezte ijedten, Polina Juv- jevna. — Igen, kérdezés nélkül. Ügy három óra múlva, va­csora után Szenyja apja, Bo­risz Zaharovics összenézett a feleségével, majd kedvesen a fiához fordult. — Figyelj csak fiam, hol szerezted ezt a festéket? — Az iskolában — vála­szolt rajzolás közben, majd összeesküvőn kacsintott egyet. — Ettől aztán igazán nem lesznek szegényebbek. — Micsoda? — Te magad mondtad: semmi vész, ettől nem lesz­nek szegényebbek. — Én? Mikor? — Amikor ragasztót hoztál a gyárból. Meg gyalut. Meg a deszkát, amiből a szek­rényt csináltuk. Meg a fur­nért. — Én nem mondtam sem­mi ilyet. — Mondtad! Becsület sza­vamra, hogy mondtad! — Tegyük fel, mondtam. No és? Azt úgy kell érteni, hogy az üzem egy külön vi­lág, az iskola megint más do­log. — És mi a különbség köz­tük? — kérdezte Szenyja. —Nagy! Az üzem gazdag, míg az iskola... Az iskolát nem szabad megkárosítani! — És az üzemet lehet? — folytatta a kérdezést. — Hogy jön ide az üzem? Neked világosan, érthetően mondják: az iskolából nem szabad! — Tehát neked szabad, Vi­tya apjának szabad, de ne­künk. .. — Értsd meg fiacskám — jött segítségül az anya — ők felnőtt emberek, de ti... — Állj meg Polina — sza­kította félbe az apa. — Te nem arról beszélsz. Fiam, hallgass ide. A mostani kö­rülmények között mi a leg­fontosabb feladatod? Tanulni. És kész! Kinek és mit szabad — megérted, ha felnősz... — Mi vagyok én, tökfilkó, hogy nem értem meg? — sértő­dött meg Szonyja. — Uramisten, hogy jön ide a tökfilkó? — avatkozott ismét bele Polina Jurjevna. — Te iskolás vagy, s az ilyen dolgokból tudod, hogy milyen kellemetlenségek lehetnek. — És az apámnak nem le­hetnek ebből kellemetlensé­gei? D e miért hasonlítgatsz te állandóan? — hábo­rodott fel az apja. — Én felnőtt vagyok, és... egy szóval, nem kell rólam pél­dát venni. — Az iskolában meg azt tanítják, vagyünk példát az édesapánkról. — Hát ez az! — sóhajtott együttérzőn az anya. — Eredj fiacskám, sétálj egy kicsit, szellőztesd ki a fejed! Fordította: Laczik Mária 1. Ziszkind: 4 FESTÉK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents