Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-31 / 126. szám
1978. május 31. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Elismerés oldalnézetből □ felülnézetből való elimerésnek gyakran lehetünk tanúi, különösen a jelesebb állami ünnepek idején hosszú a névsor. Azonban a felülnézetből történő elismerésnek az ellenpólusa is megjelenik, ha nem is min- dig nyomtatásban, az előző névsor mellett. S ha van értékelés felülről is, alulról is, akkor lennie kell oldalnézetnek is. Fölfigyeltem legutóbb dr. Rózsa Józsefnek, a Munkaügyi Minisztérium szociálpolitikai főosztálya vezetőjének egy megjegyzésére, amelyet népszerű hetilapunk munkatársának kérdésére adott: „... Meg aztán nemigen bontakozott ki nálunk az oldalnézetből való elismerés, az, hogy a kollégák is megbecsüljék a másik munkáját” — mondta többek között. Az alábbi esetet egy építőipari vállalatnál jegyeztem föl. Kerestem ugyanis egy olyan szocialista brigádot, amelyet példaképül állíthattam volna a többi kollektívák elé, de ha nem is példának, legalább a munkamódszereik népszerűsítésére gondoltam. A szakszervezeti, bizottság tisztségviselője sokáig meditálgatott a brigádlisták fölött, míg megnevezett egyet, olyan szakembereket, akik a befejező munkákat végzik az építkezéseken, általában lakásoknál. Mielőtt a megnevezett brigádot fölkerestem volna, elhatároztam, hogy nem csupán a „hallgattassák meg a másik fél is” elvét követem, hanem a harmadik felet is — tehát alul-, felül- és oldalnézetből is tájékozódom. Felülnézetből. A brigád főépítésvezetője mondta: — Kitűnő társaság, sok ilyen kollektívára lenne szüksége a vállalatnak. Rájuk mindig lehet számítani, fegyelmezettek, munkájuk mennyisége és minősége kifogástalan. Elmondhatom azt is, hogy nem csupán a termelésben jeleskednek, hanem a szocialista munkaverseny, a brigádmozgalom további két követelményének is rendben eleget tesznek. Erről a brigádról példát vehet bármely kollektíva. Alulnézetből. Két új lakót kérdeztem meg az új városnegyedben, akik nem oly régen költöztek be azokba a lakásokba, melyeknek belső, befejező munkáit az említett, példának állított kollektíva tagjai végeztek. Az egyik III. emeleti lakás tulajdonosának felesége mondta: — Higgye el, örülünk az új lakásnak, bár megjegyzem, hogy az árával már a csillagos eget súrolják, hiszen ez a másfél szobás 370 ezer forintba került, s ebből a beköltözés előtt 100 ezret le kellett szurkolnunk.. Ennyi pénzért kifogástalan munkát várnánk. Nézzen körül a szobában, mit szól a tapétához, ferdén áll a minta, s néhol hólyagos is. Vagy nézze az előszoba pvc padlóját dimbes-dombos, mert alatta hagyták a kavicsdarabokat, hol meg hólyagos, mert nem került alá egyenletesen a ragasztó. — Földszint, 1-es lakás tulajdonosa: — Most már nincs különösebb panaszom, ami hiba volt, azt gyorsan rendbe hozták. (Sok javítanivaló akadt?) Különösen a beépített bútorzattal voltak bajok, az egyik szekrényt ki sem lehetett nyitni. (Summázva, hogyan értékelné a szakemberek munkáját?! Elégtelen osztályzatot adnék, hiszen itt nincsenek fokozatok, valami vagy kifogástalan, vagy hibás.) Oldalnézetből. Hasonló munkákat végző, másik kollektíva vezetőjétől érdeklődtem a példaképnek említett csoportról. A különben ugyancsak elismert szakmunkás csak lassan melegedik bele az értékelésbe: — Mit is mondjak? Értik a mesterségüket, jók a versenyben is, de... de annyira nem jobbak a többinél, mint ahogyan futtatják őket. Akad ott is annyi kifogásolnivaló, mint a többinél. Csak magának mondom, maradjon köztünk, azt is hallani, hogy a főnökség favorizálja őket, hiszen tudja, hogyan van az, a mi vállalatunktól is kell egy olyan brigád, amelyik magasabb elismerést is kap. Abban a brigádban van egy-két ember, azok tudnak helyezkedni, a fölöttesek nyelvén beszélni. Ez az én véleményem. Így fest az értékelés felülnézetből, alulnézetből és oldalnézetből. Nem tudom, miért van ez így. Visszaemlék- szem, hogy gyerekkoromban a szomszéd cipész dícsérően emlegette a szemben lakó ácsmester tudományát, kifogástalan munkáját, de a falu másik végén dolgozó szakmabeli mestertársát elmondta mindenféle kontárnak. Miért volt ez úgy akkoriban? Erre többé-kevésbé tudjuk a választ. A tőkés társadalom aki bírja, marja erkölcseiben leledzett a másik ember munkájának alábecsülése. Olykor a létfönntartás is rákényszerített embereket, hogy másokat, mások munkáját szapulják, és a magukét állítsák előtérbe. Ma azonban nem kell féltenie senkinek sem a megélhetést, munka nélkül aligha marad bárki is hazánkban. m i volna hát a jó? Nyilvánvalóan az, ha a három oldalról érkező értékelés, elismerés közeledne egymáshoz, ha nagyobb lenne az összhang, ha nem térnének el egymástól ennyire a különböző irányból — alulról, felülről és oldalról — érkező vélekedések. Mit lehetne végül is mondani, tanácsolni? Többet nemigen, mint amennyit a minisztériumi főosztályvezető mondott, sokat segíthetnének a párt- és a szakszervezetek a munkahelyeken, hogy olyan közszellem alakuljon ki, amelyben természetessé, nélkülözhetetlenné válik az oldalnézetből való elismerés is. Gazdagh István MUNKÄSFELVETELT HIRDET A GYÁREGYSÉG. NEM LENNE MEGLEPŐ BUDAPESTEN. DE HÁT NYÍRBÁTORBAN? Hirdetés a nyírbátori gyárkapuban: „Munkásokat felveszünk“ A forgácsolóban Vencsik József, Csikós János készítik elő a nagy teljestíményű daráló öntvényét. Bent az igazgatói irodában Ecsedi Lajos mondja: — Húsz emberünk ment át a Csepeli Szerszámgép- gyárhoz. Megegyeztünk, nem csábítjuk egymás munkásait. de hát a mi egyezségünk nem akadály, ott most talán jobban lehet keresni. Ha valaki menni akar, kötéllel sem tarthatjuk vissza. A hirdetőtábla kint van a kapu előtt. Vajon ki látja meg, ki kopog be. hogy ott akar dolgozni? Piacról élnek... Van egy másik tábla is. öles betűk adják az érkezők tudtára: az első negyedévi termelési érték 23 millió forint, az eredmény 7 millió 400 ezer forint. Száz százalék. Húsz ember hiányzik, de a terv azért teljesült. Akkor mégsincs különösebb baj? — A húsz embert mindenképpen megérezzük — mondja az igazgató — ha nem most, később mindenképpen gondunk lesz miatta. Év végére 91 milliós tervet kell teljesíteni, és ez nem kevés. Idézzük néhány mondat erejéig a múltat. Ezt több dolog is indokolja. Harmincéves az az alapítólevél, amely a város peremén, az állami gépállomás működését en ■ gedélyezte. Tízéves a mező- gazdasági gépgyártó és szolgáltató vállalat, és természetesen a gyáregység. Tíz évvel ezelőtt a termelési érték alig haladta meg a húszmillió forintot. most 91 millió a terv. — Pedig a létszám ugyanannyi, sőt kevesebb, mint tíz évvel ezelőtt, mindössze 260 fő. — Csak az anyagok árának emelkedése vitte fel négyszeresére a termelés értékét? — Az a legkevesebb a 91 millióban. Ami befolyásolta a termelés felfutását. A mi dolgozóink is a piacról élnek. Erre nem lehet panasz, tavaly a munkásállománynál már 35 ezer 10 forint volt a bérszint, ebben az évben 37 ezer forint lesz. Minden évben így volt ez, ezer, ezerötszáz forinttal növekedett a dolgozók átlagkeresete. — Vajon az eltelt szolgálati időt, vagy a nagyobb teljesítményt fizették meg? Mindenütt teljesítménybér Az igazgatónak nem esik nehezére a válasz, hiszen korábban már beszélgettünk arról: a törzsgárdatagokat nagyon megbecsülik, de a bérezésben nem ez a legdöntőbb. ' — Mindenütt teljesítménybérben dolgozunk. Ki-ki saját maga alakítja a jövedelmét. Azért nem lehet túlzottan elszaladni. A normakarbantartás nem ötletszerű, hanem folyamatos. Több éves gyártmányaink vannak, amelyeknél a technológiai változtatások, az ésszerűsítések, a munkások begyakorlottsága nagymértékben,növelte a termelés intenzitását. Az eredeti normával ma már irreális teljesítmények, 200—300 százalékok születnének. A normák változtatását, az érintett dolgozókkal, szocialista brigádokkal mindig megbeszéljük. Tartjuk magunkat ahhoz az elvhez, hogy nemcsak elveszünk; ahol szükséges pluszperceket is adunk. Az érdekeltségnél a keresetet csak mint egy egésznek a részét említette az igazgató. Ösztönözte, és ösztönzi a kollektívát a jobb munkára, a többlettermelésre, a szociális helyzet, a munkakörülmények gyökeres változtatására is. Régi igazság: a rossz termelési körülmények rossz hangulatot szülnek, és kedélytelenül lelassul a kéz, a mozgás. — Itt 10 évvel ezelőtt nem volt egy járda, nem voltak fürdők, zuhanyozók, most minden van. Nincs olyan műhely, ahol ne lenne hidegmeleg víz és van orvosi rendelő, sőt legutóbb büfét avattunk. — Általában az ilyen dolgokra mindig kevés a pénz... — Nekünk sem volt sok soha. De kilenc évvel ezelőtt nemcsak a korszerűbb termelést alapoztuk, hanem a szocialista brigádmozgalmat is. Ma kilenc brigádunk van, legnagyobb feladatuk a termelés. a tervek teljesítése, de emellett felbecsülhetetlenül értékes a társadalmi munka, amit végeznek. A járdák teljes egészében, az egyéb szociális létesítmények részben társadalmi munkával készültek. Kilenc évvel ezelőtt, amikor a társadalmi munkát említettem, sokan kinevettek. Ma már más a helyzet. Az első negyedévben 822 óra teljesítését vállalták a brigádok, 1311 órát teljesítettek. És még csak ezután jön a java. Ezután jön a nyár, amikor itt az üzemben, de a városban is sokkal többet dolgoznak majd munkaidő után. A boylertől a légtartályig A MEZŐGÉP nyírbátori gyáregysége, az elmúlt évi eredményekért élüzem lett. A kitüntetés aztán a hirdetés a gyárkapuban: ez ami a látogatásra invitált bennünket. S ha már ott voltunk, akkor azt is megkérdeztük, hogyan folytatják az elmúlt évben elért szép munkasikert. — Munka van bőven. 40 ezer boylert, hidrofort gyártunk, a Hajdúsági Műveknek. Légtartályokból 20 és 40 literes változatokból. 20 ezret rendeltek, köztük a győri nagyvállalat. A légtartályokat járműveknél alkalmazzák, többek között a Rába- Steiger erőgépeknél is. Tű- sorkeretből — ezek a korszerű sirokkó rendszerű dohányszárítókhoz kellenek — 50 ezer párat készítünk. De szerepel a tervünkben burgonyakiszedő, nagy teljesítményű darálók gyártása, és évről évre nagyobb a szolgáltatás a horganyzás. a hőkezelés. Területileg nagy a gyáregység. A kiosztott feladat nagy, úgy tűnik a létszám azonban kicsi. Ami .jó és biztató — ezt is mondta az igazgató —, nem első alkalom, hogy a feladatok mellé gond is párosul. Eddig is megküz- döttek a bajokkal, most is azt teszik. Seres Ernő új vízművek megyénkben A községi vízművek építése az V. ötéves terv egyik legjelentősebb programja megyénkben. A 45 vízmüvet időarányosan építik a vállalatok. Eddig teljesen elkészült a geszterédi. a buji, a nyírvasvári, a mátészalkai vízmű első üteme, valamint az újfehértói regionális vízmű második szakasza. Ebben az évben 14 vízmüvet adnak át. Ideiglenesen már üzemel a tiszadobi és a tiszaeszlári, de rövidesen korszerűbb vezetékkel működtetik majd ezeket is. Ebben az évben újabb 16 községben kezdik el a vízmüvet építeni. Oroson, Vá- sárosnaményban, Érpatakon, Kemecsén, Cégénydányádon már hozzáláttak a munkálatokhoz, a záhonyi vízmű első szakasza, valamint a nyíregyházi Ságvári-telepi és borbányai vízművek építése is jól halad. Az újfehértói regionális vízmű második ütemének létrehozásával ősztől az Újpesti Gyapjúszövő gyáregysége és a most nyíló új iskola vízellátását is az Új vízmű oldja meg. Jövő évben kaphatnak vezetékes ivóvizet a dombrádi, a tiszaszalkai, a nyírmadai és a demecseri lakosok. Nagyhalászban. Ibrányban ideiglenes kúttal üzemeltetik 1979-től a vízmüvet. Ezeken kívül 10 községi vízmüvet építenek ebben az ötéves tervben megyénkben, s a tervek szerint négyet helyezhetnek üzembe. Elismerés IS tsz-nek A Szabolcs-Szatmár megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetsége az 1977. évi gazdálkodási versenyben elért kimagasló eredményekért 15 termelő- szövetkezetnek adományozott elismerő oklevelet és pénzjutalmat. Elismerésben részesült: az aranyosapáti Űj Élet, gávavencsellői Szabadság, kisvárdai Rákóczi, kótaji Egyesült Erő, nábrádi Szikra, nagyvarsányi Tisza, nyírbátori Üj Barázda, nyíribronyi Új Élet, pátrohai Zöld Mező, pilácséi Egyesült Erő, raka- mazi Győzelem, tímári Béke, tiszavasvári Munka, sza- bolcsbákai Búzakalász és a vásárosnaményi Vörös Csillag Termelőszövetkezet. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kibontakozott munikaversenyben 835 termelőszövetkezeti szocialista brigád vett részt. Három brigád országos szintű kitüntetésben részesült. További 20 brigádot a területi szövetség elnöksége oklevéllel és emlékplakettel, valamint brigádonként kettőezer forint jutalommal ismert el. S zenyja Lobanov nyolc és fél éves fiatalember az iskolából igyekezett hazafelé. Büszkén és komolyan ment. A kissé megkopott könyvekkel teli aktatáskáján kivül egy bevásárlószatyrot is cipelt, amelyben egy kilós olajfestékes doboz nehezült. — Fogd, csak, anya! — mondta szolidan, amikor átnyújtotta a szatyrot. — Ez mi? — Festék! Olajfesték! — Honnan? — csodálkozott Polina Jurjevna. — Az iskolából. Az anya előszedte a dobozt, majd kérdően nézett a fiára, aki hanyagul legyintett egyet a kezével és kacsintott hozzá. — Semmi vész, ettől nem lesznek szegényebbek! — Valóban nem! — hagyta rá az anyja, de hirtelen észbe kapott: — Már megbocsás fiam, de ezt a festéket, hogy... ajándékba kaptad? — Érdekes, vajon ki ajándékoz manapság festéket? — ' kérdezte Szenyja szemmel láthatóan valakit utánozva. — Hogyan, te magadtól csak úgy elvetted? — kérdezte ijedten, Polina Juv- jevna. — Igen, kérdezés nélkül. Ügy három óra múlva, vacsora után Szenyja apja, Borisz Zaharovics összenézett a feleségével, majd kedvesen a fiához fordult. — Figyelj csak fiam, hol szerezted ezt a festéket? — Az iskolában — válaszolt rajzolás közben, majd összeesküvőn kacsintott egyet. — Ettől aztán igazán nem lesznek szegényebbek. — Micsoda? — Te magad mondtad: semmi vész, ettől nem lesznek szegényebbek. — Én? Mikor? — Amikor ragasztót hoztál a gyárból. Meg gyalut. Meg a deszkát, amiből a szekrényt csináltuk. Meg a furnért. — Én nem mondtam semmi ilyet. — Mondtad! Becsület szavamra, hogy mondtad! — Tegyük fel, mondtam. No és? Azt úgy kell érteni, hogy az üzem egy külön világ, az iskola megint más dolog. — És mi a különbség köztük? — kérdezte Szenyja. —Nagy! Az üzem gazdag, míg az iskola... Az iskolát nem szabad megkárosítani! — És az üzemet lehet? — folytatta a kérdezést. — Hogy jön ide az üzem? Neked világosan, érthetően mondják: az iskolából nem szabad! — Tehát neked szabad, Vitya apjának szabad, de nekünk. .. — Értsd meg fiacskám — jött segítségül az anya — ők felnőtt emberek, de ti... — Állj meg Polina — szakította félbe az apa. — Te nem arról beszélsz. Fiam, hallgass ide. A mostani körülmények között mi a legfontosabb feladatod? Tanulni. És kész! Kinek és mit szabad — megérted, ha felnősz... — Mi vagyok én, tökfilkó, hogy nem értem meg? — sértődött meg Szonyja. — Uramisten, hogy jön ide a tökfilkó? — avatkozott ismét bele Polina Jurjevna. — Te iskolás vagy, s az ilyen dolgokból tudod, hogy milyen kellemetlenségek lehetnek. — És az apámnak nem lehetnek ebből kellemetlenségei? D e miért hasonlítgatsz te állandóan? — háborodott fel az apja. — Én felnőtt vagyok, és... egy szóval, nem kell rólam példát venni. — Az iskolában meg azt tanítják, vagyünk példát az édesapánkról. — Hát ez az! — sóhajtott együttérzőn az anya. — Eredj fiacskám, sétálj egy kicsit, szellőztesd ki a fejed! Fordította: Laczik Mária 1. Ziszkind: 4 FESTÉK