Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-28 / 124. szám

1978. május 28. KELET-MAGYARORSZÁG 1£ U Kelet­magyarorszag, [képek] Vetélkedő Záhonyban. A Záhony és Vidéke ÁFÉSZ 25 szocialista brigádja az el­múlt napokban Köszöntünk VIT, köszöntünk Havanna címmel vetélkedőt rendezett. A színvonalas vetélkedő első hat helyezettje értékes ju­talmat kapott a vezetőségtől. A TERMELŐSZÖVETKE­ZETEK ORSZÁGOS TANÁ­CSA elnökségének oklevelét kapta a beregdaróci Barátság Termelőszövetkezet Petőfi te­henészeti Szocialista Brigád­ja. Az állattenyésztő brigád a tavalyi jubileumi munka­verseny során az egy tehén­re jutó tejtermelést 3789 li­terre teljesítette, amely har­mincegy százalékkal több az 1976. évitől. Ebben az évben a magyartarka állománytól négyezer literes hozamot ter­veznek. Ebből az első negyed­évben már 1004 litert teljesí­tettek. így meg van minden lehetőségük arra, hogy az idei célkitűzéseket teljesítsék, illetve túlteljesítsék. A pén­tek délután megtartott ün­nepségen a TOT elnökségé­nek oklevelét Sipos Béla. a TESZÖV titkárhelyettese ad­ta át. Elismerés a nevelőszülőknek A nemzetközi gyermeknap alkalmával tartottak ünnepi megemlékezést szombaton a Szabolcs-Szatmár megyei Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet nyíregyházi központ­jában. A mintegy háromezer gyermeket foglalkoztató In­tézet központi ünnepségén került sor a gyermek, és if­júságvédelemben kimagasló társadalmi tevékenységet végző nevelőszülők munkájá­nak elismerésére is. Az 560 nevelőszülő közül ez alka­tommal negyvenen kaptak az intézettől elismerő, dicsé­rő oklevelet és pénzjutalmat. Az ünnepségsorozat mai, vasárnapi programjában az állami gondozott gyerekek testvértalálkozójára is sor kerül, az intézet sóstófürdői üdülőjében. A THALIA SZÍNHÁZ má­jus 30-án este Mátészalkán vendégszerepei. Bemutatásra kerül a Vidám koldusok cí­mű zenés játék. HÁZHOZ VISZIK A KÖNYVET. Az ünnepi könyvhét idejére az ököritó- fülpösi úttörők „Háztól há­zig” akciót szerveztek. A pajtások, mint mozgóárusok bejárják az egész községet. MUNKASÖRNÖK TA. LÁLKOZÓJA. Nagykál ló­ban június l-én délután a munkásőrnők és a munkás­őr feleségek találkozót ren­deznek. A ritka eseményre a nagyközségi pártbizottság termében kerül sor. Amatőrfilmeseknek. Május 30-án a diósgyőri művelődési központban a borsodi ama­tőrfilmesek és közművelődé­si szakemberek előtt a nyír­egyházi amatőrfilmesek klub­ja 14 filmet vetít le. A vetítés után előadásra is sor kerül. Három évvel ezelőtt Tarpán, az Esze Tamás Termelőszö­vetkezet kezdeményezésére szervezték meg a felnőttek gim­názium oktatását. A termelőszövetkezet, valamint a község más üzemeinek dolgozóit a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanárai oktatják. Most harmincnyolcán a harmadik évben tanultakból vizsgáztak. Balogh Tiborné, aki szorgalmas tanulója a gimnáziumnak. Hajdú István tanár előtt bizonyította tudását. (Hammel József felvétele) Hétfőn lottó jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lot­tó Igazgatóság hétfőn a Népstadion sajtótermé­ben rendezi a lottó máju­si jutalomsorsolását. A húzáson a 20. játékhét szelvényei között össze­sen 1290 tárgynyereményt, főnyereményként két La­da személygépkocsit sor­solnak ki. Az igazgatóság össze­állította a lottóhúzások jövő havi menetrendjét. Eszerint június 2-án Ta- bon, 9-én Apátfalván, 16- án Esztergomban, 23-án Vásárosnaményban, 30-án Budapesten, a Lottó Áru­házban húzzák a lottó esedékes havi nyerőszá­mait. Két öttalálatos A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten 2 darab ötta­lálatos szervény volt. Nyere­ményük egyenként 1 838 034 forint. Négy találatot 263 fo­gadó ért el, nyereményük egyenként 13 977 forint. Há­rom találata 16 892 fogadónak volt, nyereményük egyenként 218 forint. A kéttalálatos szelvények száma 370 132 da­rab, ezekre egyenként 12 fo­rintot fizetnek. A nyeremé­nyek a nyereményilleték le­vonása után értendők, a kö­zölt adatok tájékoztató jelle­gűek. A KPM nyíregyházi közúti igazgatóság közli, hogy a Ti­szán Dombrád és Cigánd kö­zött a pontonhíd és a komp­járat bizonytalan ideig szü­netel. Pénteken Nyíregyházán megkezdődött a IX. városi Ifjú Gárda-szemle. Felvétetünk a há­romnapos esemény megnyitóján készült. Űjdonság nőknek. A nyír­egyházi Divat Ruházati Válla­lat a közelmúltban magyar farmer alapanyagot szerzett be. Az új alapanyagból meg­kezdték a női nadrágok, szoknyák és kötényruhák gyártását. A több színben készült ruhák hamarosan nagy mennyiségben kapha­tók lesznek Nyíregyházán. Költözik a húsbolt A Szabolcs-Szatmár megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat nyíregyházi Zrínyi utcai „melegáru húsboltját” május 29-én. hétfőn bezárják a városrendezés miatt. Né­hány nap alatt a bolt átköl­tözik a szemközti tejbár hús- készítmény osztályára. „SEGÉLYKOCSI” BAL­ESETHEZ. A MÁV nyíregy­házi vontatási főnökségéhez az elmúlt napokban új. Tátra típusú baleseti segélykocsi ér. kezett. Ezzel lehetővé vált, hogy a vasúti mentőosztagok az esetleges baleset színhelyét közúton is megközelítsék. Üzembe helyezésére május 29-én. hétfőn kerül sor. A gépkocsit a KPM és a BM megkülönböztetett jelzéssel látta el, így a balesetekhez kék fényt villogtatva és szi­rénázva vanulnak ki a „ké- szenlétesek”. KÖNYV A Kossuth Könyvkiadó adta ki Vladimir Konviszár doku­mentumregényét, A prágai kon­ferenciát, amely regényes for­mában dolgozza fel az Oroszor­szági Szociáldemokrata Munkás­párt VI. összoroszországi konfe­renciájának eseményeit. Az 1912 januárjában Prágában, a legszi­gorúbb illegalitásban megtartott tanácskozáson határozatilag ki­zárták forradalmi pártjukból a megalkuvókat, s az opportunis­tákhoz húzó békítgetőket. Ugyanebben a sorozatban jelent meg — újabb kiadásban — Bur­ton C. Andrus amerikai ezredes­nek. a nürnbergi börtön pa­rancsnokának hallatlanul izgal­mas könyve a náci háborús bű­nösökről A nürnbergi huszonket­tő címmel. Megkérdeztük Üvegvisszaváltás Június l-én megválto­zik az üvegvisszaváltás rendje. Mi a változás lé­nyege? — kérdeztük Já- rai Pétert, a megyei ta­nács vb kereskedelmi osztályának főelőadóját. — A boltok, elárusító helyek érdekeltek lesznek az üres üvegek visszavál­tásában. Az a bolt, amely kevesebb üveget vált vissza, mint amennyit el­adott, azt veszteség éri, amely többet vesz vissza, mint amennyit eladott, az nyereséget könyvelhet cl, Egy üres borosüvegen például 30 fillér lesz a bolt haszna. A sörösüve­gek betétdíja egy forint 50 fillér helyett egy fo­rint lesz, a szénsavas üdí­tők betétje 3 forintról 2 forint 50 fillérre csökken. — Űjabb vitáktól nem kell tartanunk? — A boltokban már ki­függesztették a forgalom­ban lévő üvegek árát, a jegyzéket a vásárlók megtekinthetik. A vissza­váltási kötelezettség to­vábbra is fennáll, függet­lenül attól, hogy a vásár­ló hol szerezte be az árut. Az új rendelet várhatóan megnyugtatóan zárja le a korábbi vitákat. (n) TRANSZFORMATORHUZAL gyártásához FÉRFI SEGÉDMUN­KÁSOKAT felvesz a Nyíregyhá­zi Vas- és Fémipari Szövetkezet. Jelentkezés: Derkovits u. 92. sz. LEGALÁBB KÉTÉVES GYAKOR­LATTAL rendelkező TEHERGÉP­KOCSI-VEZETŐKET felveszünk Jelentkezés: Vas- és Fémipart Szövetkezet Nyíregyháza, Derko­vits u. 92. TÖBB A TŰZ. A nyírható, ri járás önkéntes tűzoltói Nyírlugoson rendezték meg versenyüket. Legjobban Nyír- lugos, Nyírbéltek és Pócs- petri csapata szerepelt. A verseny végén az értékelés­nél azt is elmondták, hogy tavaly május végéig 7 tűz­esetet számoltak a járásban, idén eddig 18 esetben riasz­tották a tűzoltókat a járásban bekövetkezett tűzesetekhez. 07 jelenti Daku Gyula 31 éves tiszaszenu mártoni géplakatos, május 24-én este a á-es főútvonalon Komoró község közelében gépjárműveze­tői engedély nélkül motorkerék­párral kb 75—80 km-es sebesség­gel — a szembejövő forgalom miatt tompított világítással —■ közlekedett. A motoros későn vette észre, hogy Széles Sándor 71 éves nyugdíjas, komorói la­kos kerékpárral halad át a főút­vonalon. s elütötte. A kerékpá­ros olyan súlyos sérüléseket szén. vedett. hogy a kórházba szállí­tás után meghalt. Mi^cski Mihály 2i éves tiszado- bi lakos május 26-án a kora reg­geli órákban Tiszadob község­ben motorkerékpárral az egyik útkereszteződésben a tehenet haj­tó Mészáros Jánosné 65 éves ti- szadobi lakost elütötte. Mészá­rosáé olyan súlyos sérülést szen­vedett. hogy a kórházba szállítás közben meghalt Micski gépjár­művezetői engedélyét bevonták. Molnár András 72 éve«« nyugdí­jas, nagykállói lakos május 26- án este Nagykálló közelében a műúton kivilágítatlan kerékpár­ral — előzetes orvosi vélemény szerint másodfokú ittas állapot­ban — egy szabályosan közle­kedő személygépkocsi elé kanya­rodott. azzal összeütközött. Mol­nár olyan súlyosan megsérült, hogy sérülése 8 napon túl gyó­gyuló. Szalacsi Tibor 20 éves gépko­csivezető benki lakos má­jus 26-án, délután Kis­várdán ittas állapotban motorke­rékpárral közlekedett. Az egyik útkereszteződésben nem bizto­sított áthaladási elsőbbséget egv szabályosan közlekedő autóbusz­nak, azzal összeütközött. A bal­eset következtében a motorke­rékpáron utasként szállított Zöl­di Sándor 22 éves lakatos, tuzsé- ri lakos súlyos, míg a motoros könnyű sérülést szenvedett. R eggel, május huszon- hetedikén Nyíregyhá­zán nagyon jó idő volt. Sőt már hajnali fél négykor, mint bárhol a mérsékelt égövön. meg­szólaltak a rigók, ötkor az árva szárnyú verebek. Hat­kor vijjogva űzték egymást a Mátyás-madarak. Mind­ezt pompásan érzékeli az ember, ha e rohanó világ­ban is hű tud maradni a természethez. Az új Nyíregyháza cso­dás város, nemcsak lát­ványra. de ha érzékletesen tudjuk: a gazdasági fel­emelkedésen túl, a haza e régi nyomornegyedét a ve­zetők szellemi táplálékkal is fel akarják tölteni. Rendhagyóan gazdag, ün­nepi könyvheti megnyitást terveztek. Előzőleg már Sóstón a vendég írók talál­kozhattak a megye olyan if- jaival, akik a betű révén Galambos Lajos: Könnyes könyvek akarnak okos. értelmes éle­tet élni. S mit ad a természet? Az ünnepi megnyitóra a Kossuth tér felett iszonyta- tóan beborult az ég. Valaki mindjárt meg is jegyezte mellettem: — Könnyes könyvek lesz­nek ezek. Funk Miklós, a kulturális minisztériumi osztályvezető, helyettes állt a mikrofon előtt. E megye, e hazányi haza szellemi örökségéről, az azokhoz való hűségről szólott. Móricz, Ady. Krúdy, Bessenyei. Váci, lehet-e so­rolni. kiket adott ez a Kelet a magyar népnek, a világ­nak? Elered az eső. Előbb csendesen, majd jég. gél keveredve. szónok ott állott a nyílt téren. S akkor pedig özvegy Kunczer Gyuláné. hetven­hat éves öregasszony, aki negyven esztendeig volt ápo­lónő a városi kórházban, önmagát megfosztva az óvó ernyőtől, a szónok feje fölé emelte azt. Ott megtartotta. Kérdeztem tőle, miért? Ezt mondta: — Addig érdemes élni, amíg az ember segíteni tud a másikon. H át ilyenfomán köny- nyesek-e már Nyír­egyházán a könyvek? Ha ilyen könnyesek, legye­nek! Május 28.r vasárnap KRÓNIKA EMIL NAPJA A Nap kél 3 óra 54 perc­kor, nyugszik 19 óra 39 perckor. A Hold kél — óra — perc­kor, nyugszik 10 óra 30 perckor. Kétszázötven évvel ez­előtt, 1728. május 28-án szü­letett Ivan Polzunov orosz mechanikus, feltaláló, aki Watt előtt már kéthengeres dugattyús. folyamatosan működő gőzgépet szerkesz­tett. Az uráli Jekatyerinbujg- ban — a mai Szverdlovszk- ban — született, s már 14 évesen kénytelen volt nehéz gyári munkát vállalni. A magát szorgalmasan képző munkásból szinte észrevét­lenül fejlődött ki a jelentős műszaki szakember, feltalá­ló, konstruktőr. 1763 áprili­sában egy addig nem léte­zett új gépnek a tervét és leírását nyújtotta be. majd a kővetkező év elején meg­kezdte elkészítését. A gép magassága elérte a ll mé­tert. teljesítménye megha­ladta a 40 lóerőt. A következő esztendőben végleg elkészült gőzgépével, s bár a próbaműködését tel­jes siker koronázta, a cári hivatalnokok közömbössége miatt nem lehetett üzembe helyezni. Az emberfeletti munka aláásta Polzunov egészségét, s 1766-ban — egy nappal 38. születésnap­ja előtt — tüdövészben meghalt. 1978. május 29., hétfő MAGDOLNA NAPJA A Nap kél 3 óra 53 pere­kor, nyugszik 19 perckor. óra 30 A Hold kél 0 óra 17 perckor, nyugszik perckor. 11 óra 4L Harminc évvel ezelőtt. 1948. május 29-én volt a nagybudapesti kommunis­ta és szociáldemokrata párt- szervezetek egyesítő konfe­renciája; ezzel megnyílt az út a két munkáspárt oly régóta sürgetett egyesítése előtt. A nagy elhatározást tük­rözte már a Magyar Kom­munista Párt és a Szociál­demokrata Párt 1948. április 29-én megjelentetett közös májusi kiáltványa is, amely egyebek közt hangoztatja: „Nagy öröm a számunkra, hogy megépíthetjük a nem­zeti egység szilárd alapját, a munkásegységet. A két nagy munkáspárt — felül­emelkedvén a pártönzésen — eltökélte, hogy erőit kö­zös nemzetépítő. népet szol­gáló munkára egyesíti és a két pártot egy párttá. a Magyar Dolgozók Pártjává alakítja”... Csakhamar hivatalos ke­retek között is megtörtént a két munkáspárt egyesülése: az 1948. június I2-én külön- külön hozott kongresszusi határozatokkal, majd a jú­nius 12—14 között megtar­tott egyesülési kongresszus­sal. A közös programnyilat­kozat jól tükrözte, hogy a két munkáspárt egyesülése révén hazánkban jelentősen megerősödött a munkásosz­tály vezető szerepe — meg­nyílt az út a szocialista épí­téshez. lidUfis Várható időjárás ma es­tig: változóan felhős Idő. Szórványosan zápor. ziva. tar. Időnként megélénkülő, néhány helyen megerősödő északi. északkeleti szél. Várható legmagasabb nap. pali hőmérséklet 19—24 fok között. FELVESZÜNK: lakatos, hegesz­tő, autó-motor szerelő, nyomhá- lózat építésében jártas vízvezeték­szerelő és nehézgépkezelőket T— 100-as munkagépekre. Jelent­kezés: Ecsedi-láp-Kraszna bal parti Vízgazdálkodási Társulat. Mátészalka. Ságvári u 19. (649)

Next

/
Thumbnails
Contents