Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-28 / 124. szám

16 KELET-MAGYARORSZÄG 1978. május 28. Sorsdöntő mérkőzés a stadionban: Ma már NB ll-es lehet az NYVSSC! A labdarúgó NB III mai, 35. fordulójában, a Nyíregy­házi Vasutas-Spartacus SC csapata bebiztosíthatja az NB II-be kerülést! Az NYVSSCVre veszélyt jelentő 11. helyezett Gyula és a 12. Lehel SC ugyanis idegenben, igen nehéz mérkőzés elé néz. A gyulaiak Ózdra látogatnak, a jászberényiek pedig Mis­kolcon vendégszerepeinek, s a papírforma szerint mind­kettőjükre vereség vár. Eb­ben az esetben marad a 35— 35 pontjuk. A nyíregyháziak viszont az utolsó előtti Sze­gedi VSE ellen ma a stadi­onban minden bizonnyal győznek, s 42 pontjuk lesz. Ez azt jelentené, hogy a hát. ralévő három mérkőzés vég­eredményétől függetlenül, az NYVSSC az NB Il-t jelentő első tíz között végezne! A nyíregyházi piros-kékek csütörtöki főpróbája kitűnő­en sikerült, 5:2-re legyőzték az NB I-es Békéscsabát! Va­lamennyi labdarúgó remek formában játszott, s ez jó jel a mai találkozó előtt. Pályára lépett a hosszú ideje izomsé­rüléssel bajlódó Farkas II. is. Aranyi László vezető edző minden valószínűség szerint a csabaiak ellen szereplő já­tékosok közül — Kálmáncz- helyi, Pilcsuk, Neumann, Szekrényes, Teschmaeyer, Ambrusz, Juhász, Szabó, Bor, Kanyári, Buzsik, Moldván, Farkas II., Kozma II., Kiss és Borbély — jelöli ki a kezdő tizenegyet. A gyenge játék­erőt képviselő szegediekkel szemben a szakvezetők és a játékosok több gólos győze­lemre számítanak. Az SZVSE nem érkezik vérmes reményekkel Nyír­egyházára. Tudják: sokkal jobb játékerőt képvisel az NYVSSC, éppen ezért egyet­len céljuk a nagy gólarányú vereség elkerülése. Megyénk másik NB III-as labdarúgócsapatára, a Kis. várdai SE-re nehéz 90 perc vár a 9. helyezett Leninváro. si MTK otthonában. Az LMTK még nem érezheti magát biztonságban, hiszen a 13. helyezett Borsodi Bá­nyásszal szemben mindössze három pont az előnye. Ezért a KSE ellen mindenáron nyerni akarnak. A kisvárdaiak viszont nyu­godtan, az esélytelenek nyu­galmával játszhatnak, az NB II-be jutásért kiírt osz- tályozót jelentő 16. helyüket nem fenyegeti veszély. Bak- sa Gyula vezető edző az el­múlt vasárnap bravúrt elérő — a DMTE ellen 2:l-re nyert csapatot küldi pályára: Nagy Cs. — Veigli, Kulcsár, Szűcs, Tóth J., Kovács M., Bori, Ko­máromi, Dajka, Gólyán, Nagy G. Csereként készen­létben áll: Kocsis, Kósa, Ki­rály, Tóth B., Dócs, Boros és Szeregnyi. Céljuk változat­lan: az osztályozóra alaposan felkészíteni a játékosokat. Ennek jegyében lépnek pá­lyára Leninvárosban is. Az NB III Keleti csoport­jának mai mérkőzései: NYVSSC—SZVSE, Leninvá- ros—Kisvárda, Borsodi Bá­nyász—Debreceni MTE, Szarvas—Recsk, Szegedi Dó­zsa — Hódmezővásárhely, Szolnoki MÁV—Papp József SE, Miskolci VSC—Lehel SC, Salgótarjáni Síküveggyár— Szabó Lajos SE, Ózd—Gyula, Sátoraljaújhely — Hajdúszo­boszló. A bajnokság állása a 35. forduló előtt. GÁVAVENCSELLŐRÖL INDULT Áz év labdarúgója Pásztor József A Népsport osztályzatai alapján az 1977/78-as bajnoki év legjobb labdarú­gója Pásztor József, a Békés­csabai Előre-Spartacus játé­kosa lett. Az elmúlt években mutatott játékával, magán­életével, klubszeretetével, egyre színesebb játékával a szurkolók szimpátiáját is ki­vívta magának a vékony dongájú, 24 éves fiú. ö és természetesen a csapat sze­rencséje, hogy Papp László, az együttes technikai vezető­je nem mérleggel a kezében utazott négy esztendővel eze­lőtt Pásztor Jóskáért Gáva- vencsellőre. Milyen ember hát ez a Pásztor József, aki­ről Mészöly Kálmántól kezd­ve mindenki csak felsőfokon beszél? A hétközi nyíregyhá­zi vendégszereplésük után négyszemközt beszélgettünk. — Mikor játszott utoljára a nyíregyházi stadionban? — Vagy öt éve. Akkor még Rakamazra jártam iskolába, és Halásszal együtt fociztunk a suli csapatában. Itt nyertük meg az ipari iskolák között a megyei döntőt. — Milyen labdarúgónak tartották akkor? — Tehetségesnek, bár na­gyon sajnálom, hogy a me­gyében nem tudtam ifjúsági válogatott lenni... — Melyik volt a legemlé­kezetesebb mérkőzése? — Az MTK-VM elleni 3:l-es győzelem. Az első NB I-es mérkőzés volt ne­kem és a csapatnak is. — Azt gondoltam az NDK elleni válogatott mérkőzést említi majd ... — Az tény, hogy 1976. szeptember 22-t sem fogom elfelejteni egyhamar, amikor Lipcsében az én tiszteletem­re is játszották a Himnuszt, s ott ölthettem először ma­gamra a minden futballista számára legvarázslatosabb nemzetiszínű szerelést. De középcsatárként nem ment úgy a játék Wéberék ellen, ahogy szerettem volna. Bár az újságírók azt írták, nem okoztam csalódást. — Az év labdarúgója lett, mégis ez volt az első és egyetlen válogatottsága. Mi-, ért?. — Bizonyára nem fértem be a szakvezetők elképzelésé­be. Meg Békéscsaba messze van a „tűztől” ... — Egy sor nagy fővárosi egyesület hívta eddig, még­sem ment. Egyesek tudni vé­lik, hogy a Dózsához készül, mások azt említik, hogy a Fáy utcába tart az edzőjé­vel ... — Nagyon sok „kacsa” röppent fel az utóbbi időben. Kerekes Attilával úgy dön­töttünk, csak akkor megyünk el Békéscsabáról, ha a veze­tőink küldenek! — Kinek köszönheti, hogy eddig ilyen szép volt a lab­darúgó pályafutása? — Inkább kiknek. Tóth Károly gávavencsellői test. nevelő tanárnak, Mezey Gyulának, Papp Cilának, Ba- bolcsay Györgynek, Szűcs Gyulának. Mészöly Kálmán­nak, és végül, de nem utolsó sorban szüleimnek. — Az edzéseket szereti? — Igen. Főleg, ha van labda. — Mi a véleménye a kö­vetelményrendszerről ? — Jó hogy van, de felül kellene vizsgálni egyes része­it. — Miért? — Az alapozáskor hasznos, de közben a taktikai eleme­ket kellene többet sulykolni. Most például hétfőn 4000 métert futunk, szerdán pedig bajnoki mérkőzés van ... — Kik a legjobb barátai? — Kerekes Attila és Vágá­si. Hárman együtt járunk mindenhova. — Hiányzik az esti szóra­kozás, mondjuk a diszkó? — Szeretem a diszkót, de azt este tízig is lehet csinálni. Nem mondom, hogy szívre­pesve repülök haza, de hát valamit, valamiért. — Lányok? — Egy éve járok egy tor­nász kislánnyal. — Az év játékosa címmel elnyerte az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda aján­dékát, egy tíznapos tenger­parti üdülést is. Hová készül? — Még nem tudom. Le­het, hogy haza a Tisza-part- ra. — Mit vár a világbajnok­ságtól? — Ha lehetne, akkor nem jósolnék... Pauwlik György Á legjobb utánpótlás-nevelők között „A szabolcsi ökölvívás letette névjegyét!“ Beszélgetés Fekete Pállal, a Magyar Ökölvívó Szövetség szakfelügyelőjével A legutóbbi három évben egyre többet hallat magáról a Szabolcs—szatmári ökölví­vósport. Megyénk fiatal ver­senyzői számos dohogós he­lyezést szereztek az országos bajnokságokon, a rangos ha­zai viadalokon. Közülük nyolcán a magyar ifjúsági és utánpótlás-válogatott tag­jai, sőt négyen már nemzet­közi mérkőzésen is bemutat­koztak a címeres mezben. A fejlődés egyféle bizonyítéka az is, hogy a Magyar Ököl­vívó Szövetség szakemberei egyre többször látogatnak el megyénkbe, figyelemmel kí­sérik és segítik a szakmai munkát, bizonyítva ezzel azt, hogy számítanak szakosztá­lyainkra! Legutóbb Fekete Pál, a MÖSZ szakfelügyelője járt Szabolcsban, s készség­gel adott interjút lapunknak. — A Magyar Ökölvívó Szö­vetség milyennek tartja a szabolcsi szakosztályok mun­káját? — Úgy ítéljük meg, hogy a legutóbbi két-három évben óriásit fejlődött a szabolcsi ökölvívósport — válaszolta kérdésünkre Fekete Pál. A nagy ökölvívó-hagyományok­kal rendelkező Kisvárda mellett szakosztály alakult Nyíregyházán, BaktalQránt- házán és Mátészalkán is. A rövid időszak alatt a lelkes szakemberek — Nyíregyhá­zán Szántó József, Kisvár­dán Kovács László, Varga Áron és Kovács Dezső, Bak- talórántházán Királyházi István, Mátészalkán pedig Kiss Zoltán — számos te­hetséges fiatalt nevelt. A sza­bolcsi ökölvivók korosztályuk legjobbjai közé tartoznak. Az utánpótlás-nevelésben a megye a legjobbak egyike, nagyszerűen élnek az errefe­lé sokkal erősebb fizikumú fiatalok adottságaival. Öröm­mel látjuk, hogy a sportve­zetők igen sokat tesznek a feltételek megteremtéséért, a tehetségek megtartásáért, tu­dásuk kibontakoztatásáért. Nyíregyházán például kor­szerű edzőterem áll rendel­kezésre, de nem panaszkod­hatnak a kisvárdai, a bakta- lórántházi, sőt a mátészal­kai öklözök sem. A zavarta­lan szakmai munkához adot­tak a lehetőségek! A Magyar Ökölvívó Szövetség minősí­tése az, hogy a szabolcsi ökölvívás letette a névjegyét a sportág asztalára! S bár nem a szakosztályok munká­jához tartozik, de itt szeret­ném elmondani, hogy a me­gyei ökölvívó-szövetség is a legjobban dolgozók közé tar­tozik. Kozma Ferenc elnök munka­társaival együtt igen sokat tesz a fejlődés fokozásáért. Célratörően, következetesen hajtják végre a feladatokat, segítik a szakosztályokat, Egyedülálló az a kezdemé­nyezésük, hogy 18—20 éves fiatalokat iskoláztak be ed­zőnek! Ebből nagyon sokat nyerhet majd a megye! — Milyen tervei vannak az országos szövetségnek a sza­bolcsi ökölvívással kapcso­latban? — A szövetség közelmúlt­ban megválasztott új vezetői azon munkálkodnak, hogy a sportág visszanyerje régi rangját. Ebben a munkában messzemenően számítunk a szabolcsi szakosztályokra. Mindenekelőtt az utánpótlás­nevelésben szeretnénk előbb­re lépni, kiválasztani azokat a tehetséges fiatalokat, akik később sok örömet szerez­nek majd az ökölvívás tábo­rának. A szabolcsi szakosz­tályok eddig partnerek vol­tak ebben. Reméljük a jövő­ben is hasonló jó munkát fognak végezni. A Magyar Ökölvívó Szövetség messze­menően támogatni fogja eb­ben a szabolcsi szakembere­ket. Bázisszakosztálynak az NYVSSC-t jelöltük ki, a kör­nyék legtehetségesebb öklö- zőinek ők adnak majd ott­hont. Tervünk, segítjük a nyíregyházi szakosztályt ab­ban, hogy egy-két éven be­lül rajthoz tudjanak állni a felnőtt csapatbajnokságon. Szeretnénk, ha a régi Dimit­rov SE hagyományainak megfelelően szerepelnének! — Legutóbb rangos nem­zetközi találkozót rendezett a MÖSZ Nyíregyházán. A jö­vőben sor kerül-e hasonlóra? — Az, hogy a Magyaror­szág—Jugoszlávia utánpót­lás-válogatott ökölvívó-via­dal színhelye Nyíregyháza volt, nem a véletlen műve. Ezzel is szerettük volna elis­merni a megye szakosztályai­nak utánpótlás-nevelő mun­káját. A találkozó nagyszerű propagandája volt a sport­ágnak. A rendezéssel kapcso­latos tapasztalataink is pozi­tívak voltak, s a jövőben nyugodt szívvel „adunk” rah- gos eseményt Nyíregyházá­nak. A pillanatnyi állás sze­rint szó van egy újabb vá­logatott viadal itteni megren­dezéséről. Konkrétat azon­ban még nem tudok monda­ni. Az biztos, hogy a jövőben gyakran láthatnak majd rangos ölkölvívó-viadalt a nyíregyháziak! — mondta befejezésül Fekete Pál. B. D. SZOMBATON ELMARADT! Ma lesz a tornaünnepély A szombat déli zápor el­mosta a nyíregyházi stadion­ban tervezett OSN dísztor- naünnepélyt. A lezúduló eső elárasztotta a stadion zöld gyepét, így a rendezők nem tehettek mást, elhalasztották a látványosnak ígérkező ese­ményt. Listván Lajostól, a Nyír­egyházi Városi Tanács V. B. testnevelési és sportfelügye­lőségének vezetőjétől meg­tudtuk: a dísztornaünnepélyt ma tartják meg! A nagysza­bású rendezvény délelőtt 9 órakor kezdődik a nyíregy­házi Városi Stadionban: A program változatlan: 1200 óvodás, 4000 általános és középiskolás mutatja be gyakorlatát. Nyíregyháza mai műsora Kézilabda NB III Ny. Volán- Dézsa—^Vásárosnamény, nél mér­kőzés Nyíregyházán, a Zalka Máté utcai pályán, 10,00 6. Röplabda NB II: Ny. Mezőgaz dasági Főiskola—Borsodi Bá nyász, (érfimérkőzés Nyíregyhá zán, a főiskola tornatermében 11,00 ó. Tenisz: NYVSSC—Bp. Elektro mos, NB I B-s férfimérkőzés Nyíregyházán, a stadionban, 8,10 őrátőt. Labdarúgás: NYVSSC—Szege­di VSE, NB III-as bajnoki mér­kőzés a stadionban, 17,00 ó, v.s Kurmai (Tóth B., Vámos). Ny. Volán-Dézsa—Mátészalka, megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés a bujtosl pályán 17,00 é. v.: Bog­nár (Adorján, Poér). Eléggé furcsa „igazságot” szolgáltatott legutóbbi ülésén a megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága. Finoman fogalmazva „nem azonos mércével” Ítélkeztek két ha­sonló botrány ügyében ... Amíg az egyik egyesület pá­lyáját betiltották, addig a má­sik — ki tudja miért — mindössze csak „na, na” fi­gyelmeztetésben részesült 1 Min( arról tegnapi szá­munkban már beszámoltunk, a Nyírmada—Kemecse és az Ibrány—Mándok megyei II. osztályú bajnoki labdarúgó­mérkőzéseken volt botrány. Nylrmadán a találkozó alat) több néző beszaladt a pályá­ra és megfenyegette a játék­vezetőt. A játékidő letelte után pedig inzultus is érte a birót. Ugyanez az eset for­dult elő Ibrányban, „csak” ott az égjük partjelzőt bán­talmazták — a mérkőzés 75. percében! Természetesen a já­tékvezető félbeszakította a találkozót. A fegyelmi bizottság — na­gyon helyesen — két hazai mérkőzésre betiltotta a nylr- madai pályát. Az lbrányiak viszont továbbra Is otthon Játszhatnak, igaz ugyan, szö­vetségi ellenőr jelenlétében. Az Ítélet furcsaságához aligha férhet kétség ... Ráadásul a határozat „ta­lálgatásra” ad okot a megyei II. osztályú labdarúgó-baj­nokság kiesőjelőltjelnek! Az lbrányiak uyanls a Jánkmaj- tlsiakkal, a nagyvarsánylak- kal, a nábrádlakkal és a vá- mosorosziakkal együtt a kie­sés elkerüléséért küzdenek. Pályájuk be nem tiltásával előnyhöz jutottak a hátralévő négy fordulóban ... Kíváncsian várjuk: ml ecröl a megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának véle­ménye? Bagoly Dániel II Kaiét­Magyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza. Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 1. MVSC 34 21 5 8 77-36 47 2. Ózd 34 18 11 5 66-28 47 3. Szarvas 34 2Q 6 8 76-41 46 4. Sz. Dózsa 34 16 11 7 59-39 43 5. Nyiregyh. 34 13 14 7 41-23 40 6. HMSE 34 14 12 8 57-44 40 7. DMTE 34 16 7 11 56-38 39 8. Papp SE 34 12 14 8 56-37 38 9. Leninv. 34 15 7 12 59-45 37 10. Szabó SE 34 15 7 12 51-41 37 11. Gyula 34 13 9 12 45-53 35 12. Lehel SC 34 13 9 12 44-54 35 13. Bors. B. 34 14 6 14 55-67 34 14. Sz. MÁV 34 8 13 13 58-72 29 15. Recsk 34 10 8 16 41-58 28 1«. Kisvárda 34 8 U 15 38-56 27 17. H.-szob. 34 5 13 16 33-56 23 18. S.-újhely 34 6 10 18 36-69 22 19. SZVSE 34 3 U 20 25-68 17 20. Salg. Sík. 34 4 8 22 29-76 16 Kulonbozo mercevel?

Next

/
Thumbnails
Contents