Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-28 / 124. szám

A közművelődés önkéntesei Utóhangok a bábjátékos napokhoz A III. Tiszántúli Bábjáté­MEGYÉNK TÄJAIN Szamostatáríalva kos Napok rendezvényei es a Mesekert Bábszínház alapí­tásának harmincadik évfor­dulója lehetőséget nyújtott a közelmúltban arra, hogy a szakág hivatalos képviselői az ünnepi rendezvénysorozat tükrében szemléljék tevé­kenységüket, összegezzék eredményeiket. A születés for­rásvidékét bejárva felidéztük a történelmi idők hullám­veréséből átmentett ta­pasztalatokat, az alapí­tók, a megtartók és a to­vábbfejlesztők tisztelettel megőrzött személyét, közöt­tük az élenjáró Garai Józse­fet, Orosz Zoltánt, Tökey Károlyt. A Tiszántúli Bábjátékos Napok országos fesztivál mértékével mérhetők. A ha­zai bábmozgalom egészében a Szaboles-Szatmár megyei Művelődési Központ idő­szakos nagy rendezvénye je­lentékeny helyet foglal el. Alkalmas arra, hogy sűrítve lássuk benne a bábművészeti szakág problémáit az amatőr bábjátszástól a szakkörökig. A széles skála egymagában is nagy érték, de fokozot­tan az, mert a módszertani központ tömör bázis. Ezen a tömörülésen belül érvényesül a sokoldalúság, a minden irányba ható dinamikus ki­sugárzás. Bábjátszásunkra jellemző, hogy a műfaj túl­nyomórészt a gyerekeké. Ügy is, hogy felnőtt játszik gyer­meknek, úgy is, hogy gyer­mek játszik gyermeknek. Legújabban a Békéscsabai Nemzetközi Gyermekbáb- fesztiválon új kategória szü­letett: gyermekek játszottak felnőtteknek és maradékta­lan színházélményt, műélve­zetet nyújtottak. Ezt tapasztalhattuk a Ti­szántúli Bábjátékos Napokon is, még előbb az óvodások megyei bábjátékos szemléjén Nyíregyházán. Az óvodások szemlerendszere — az idén szemét, először megijedt, mert megszokta már, hogy az apjáék reggeli műszakba jár­nak, és nincs otthon senki. De aztán, ahogy az apja azt mondta, ma nem kell isko­lába menni, kiugrott az ágy­ból, hogy akkor megnézi a délelőtti tévéműsort. Korga Imre akkurátusán megágyazott, segített felöl­tözni a fiának, a lepedők alól, a szekrényből elővett kétszáz forintot a dugipénzből, és el­indultak a fiával kettesben a városba. Korga megmutogat­ta a házakat, ahol valaha ap­jáék, nagyapjáék laktak, le­mentek a vízpartra, és fi­gyelték, ahogy a sirályok lomha repüléssel kísérik a súlyos terhekkel megrakott uszályokat. Néha köveket dobtak a vízbe, hogy a fel­fröccsenő víz szikrát vetett a fényben. Megálltak a kirakatok előtt, végignézték a játékokat, és kiválasztottak egy sárga szí­nű autót. Megebédeltek a vá­ros fölé emelkedő, széljárta lépcsősor tetején épült étte­remben. Korga megivott egy üveg sört, a fia pedig meg­immár harmadszor — Sza- bolcs-Szatmár megyei kezde­ményezés, országszerte egye­dülálló és jól bevált kísérlet. Bizonyítéka annak a gyü­mölcsöző jó kapcsolatnak, amely a módszertani köz­pont, a pedagógusok és az intézmények között állandósult. Ez év febru­árjában két éves elméleti és gyakorlati képzés után ti­zenhat pedagógus vizsgázott. Tizenhat bábjátékos szak­körvezetővel gazdagodott a megye. Közülük nyolc óvónő, a másik nyolc általános is­kolai tanár, vezető tanító, gyermegfelügyelő. Többekkel együtt az ő szakköri csoport­jaikkal találkozunk az Úttö­rő Bábjátékos Seregszemlén. Visszatérve a bázisra, a megyei művelődési központ­ban működő Mesekert Báb­színházra, a magyarázatot itt leljük, a kifogyhatatlanul buzgó forrás itt található, ök szoktatják ide apróbb-na- gyobb közönségüket, a bábra éhes gyermekeket, vasárna­ponként előadásokkal, hét­közben próbákkal töltve ki szabadidejüket. S mindezt a legtisztább amatőrlelkesség­gel, évtizedről évtizedre, mi­közben maguk is szülőkké válnak... A bábok nem öreg­szenek, hanem új, meg új gyermekek születnek, akik­nek szükségük van a bábjá­ték-élményre, az eleven me­sére, anyanyelvűkkel ma­gukba szívott szépségre, igazságra. Ezt „szolgáltatják” a Mesekert bábelőadásai: gyermeknek, gyermekért, gyermekül. Az együttes 30 éves műkö­dése alatt több mint 1500 elő­adást tartott mintegy 200 000 nézőnek. A kezdetben peda­gógusokból alakult, később főleg munkásfiatalokkal fel­frissített bábegyüttes megyén belül és megyén kívül gyak­ran sikerrel bizonyította a bábjáték iránti szeretetét. Részt vettek (két alkalom­kérdezte, hogy ihat-e még egy kólát. — Persze. Miért ne? — mondta Korga ugyanúgy, amikor a második üveg is ki­ürült. Délután moziban voltak, és még hazafelé is azt beszélték, hogy milyen szép színű volt a tenger. Este boldogan aludtak, és az összetolt ágyon kinyújtot­ták karjukat, hogy rossz álom esetén megérintsék egymás kezét. De nem álmodtak rosz- szat. Korga frissen ébredt, csak amikor vas öltözőszekrényébe beakasztotta ruháját, akkor fogta el valami szorongás: mit fog mondani a műveze­tőnek? Hol volt? A csarnok felé tartva még úgy gondol­ta, talán az lenne a legjobb, ha azt mondaná, hogy teg­nap berúgott, és azért nem akart bejönni, nehogy a gé­pek között járva valami bal­eset történjék. Igen, ez lesz a legjobb, döntötte el. Hiszen volt már ilyen eset, és a mű­vezető utólag szabadságot íratott ki arra a napra. Ezt kell mondani, ezt kell — haj­mai) Békéscsabán a nemzet­közi gyermekbábfesztiválon, szerepeltek Pécsett a nem­zetközi felnőttbábfesztivá­lon, több alkalommal ven­dégszerepeitek Budapesten, Borsod, Szolnok és Hajdú- Bihar megyében. Ismeri őket az országos bábmozgalom: 10 fiatal nő, 10 fiú, irigylendő arány. A húsztagú együttes művészeti vezetője a Mese­kert Bábszínházban 1973 óta Bárdi Margit, akit az együt­tes magából nevelt ki, s aki 1976 januárjától a művelődé­si központ bábjátékos mód­szertani főelőadója, szakre­ferens. A bábszínház önellá­tó, az elmúlt 10 évben 20 premier bábuit, díszleteit kö­zösen kivitelezték. ' A szakmai bemutatókat követő szakmai vitákon ki­alakult az a vélemény, hogy a Szaboles-Szatmár megyei Művelődési Központ szerve­zetében kifejtett bábjátékos össztevékenység példamutató és kívánatos a bázbmozga- lom egészében. Hazánk báb- mozgalmának modellje el­rajzolt piramishoz hasonla­tos, amelynek alapja kiter­jedt, szakköri csoportokkal sűrűn benépesült. A csúcsa kiemelkedő, de a többség számára nehezen megközelít­hető. A mozgalom pirami­sának tömegét a közbüleső ifjúsági csoportok, a derék­had alkotja, amelynek ter­mészetes felfelé törekvése mellett az alapokra kell tá­maszkodnia. Az ifjúsági báziscsoportok kísérleti műhelyek, a bábjá­ték műfaji sajátosságainak kutatói, fejlesztői. De önmű­velődésük, esztétikai igé­nyességük mellett a közmű­velődés önkénteseiként örömmel szórakoztatják, ne­velik bábjátékkal a gyerme­keket is. Úgy, mint a peda­gógus szakkörvezetők, akik saját érdeklődésük mellett módszertani, didaktikai ne­velőeszköznek tekintik s al­kalmazzák a gyermeknek oly kedves, egészséges fejlődésé­hez nélkülözhetetlen bábjá­tékot. A III. Tiszántúli Bábjáté­kos Napok záróünnepségén a Népművelési Intézet mun­katársa, Farkasné Kistamás Erzsébet összefoglaló értéke­lésében tolmácsolta a szak­mai közösség kívánságát, hogy a jövőben Nyíregyhá­zán legyen a gyermekbábjá­ték országos fóruma: mód­szertani, dramaturgiai kísér­letek, intenzív stúdiómunka, az örömteli együttjátszás és az esztétikai nevelés fejlesz­tése érdekében. togatta magában, amikor be­lépett a csarnokba, de ahogy a bajuszos, nagydarab műve­zető előtt állt, csak annyi jött ki belőle. — Sétáltunk ... A fiammal sétáltunk, és jó volt... — Na és mit gondol, Kor­ga szaki, ha a gyárban egy­szerre mindenkinek eszébe jutna, hogy sétálni akar a kisfiával, akkor mi lenne? — kérdezte mély, dallamos hangján a művezető. — Nem tudom, kérem. Korga Imrének egynapi igazolatlan hiányzás miatt el­vonták az évi nyereségét. Amikor ez kiderült, az asz- szony ordítozott vele a kony­hában. Azt kiabálta, hogy nem elég neki az első mű­szak, „itt vagytok utána a nyakamon, a főzéssel, a mo­sással az alsógatyáitokkal”. K orga Imre semmit nem szólt. Este lement a kocsmába és sört ivott. Másnap zúgó fejjel ébredt, de pontosan ért be a mun­kahelyére, időben blokkolt, és rendesen elvégezte egész napi munkáját. Szigethy András A zon májusi napok egyi­kén jártam Szamosta- tárfalván, amikor szin­te elkábította az embert a tavaszi fűszeres levegő, a si­mogató napfény, a virágba boruló almafák légiója. És nem árnyékolta más a ra­gyogó napot, mint a szemek­ben megkeményedő apró ri­adalom: igencsak fenn van a víz a Szamosban... — Telefonált reggel a gát­őr, hogy nagyon emelkedik a vízszint, a hullámtérből vi­gyünk minden mozdíthatót, amíg nem késő! — Bódi Sán­dor, az Ady Termelőszövet­kezet elnöke elmosolyodik, a hallgató számára kissé várat­lanul. — Kérdem tőle: hon­nan beszél? Erre nevetett egyet, és mondta: akkora baj még nincs, mint hetven­ben ... Ennek az a történe­te, hogy annak idején, nyolc esztendeje majdcsak ugyan­ilyentájt is telefonált nagy ijedten, és a kérdésre, hogy honnan beszél, azt mondta: az asztal tetejéről... Aztán meghervad a téesz- elnöki mosoly. — Pocsék egy tavasz, any- nyi szent. A kukoricánkból még egy szem nincs a föld­ben — De talán — pislant ki a ragyogó fényű égboltra — most már helyrejön az idő­járás. Nem lett igaza. Beszélgeté­sünk után jócskán akadtak még októberre valló májusi napok ... A Szamos viszont nem okozott nagyobb gondot, s a fagyosszentek is fagy nél­kül múltak el (éppen hogy!). De ugorjunk vissza vagy két hetet, arra a szép egű napra. A téeszirodán dél felé szede- lőzködni kezdtek az íróasztal mellett ülő lányok-asszonyok, elköszöntek az elnöktől, aki kénytelen volt váratlan ven­dégeivel, azaz velünk társa­logni még egy ideig. — Kimennek a Szamos- partra. Ebédre szalonnát sütnek. Ki kell használni a jó időt... Én meg megen­gedtem, miért tiltanám?! Ilyenkor legszívesebben egész nap kint lenne az ember. Most már biztos, hogy gyor­sabban fog haladni az épít­kezésünk is — mutat ki az iroda ablakán egy átellenben félig szétvert épületre. — Az volt a falu kultúrháza, most bontjuk. A helyére akarunk építeni egy ifjúsági házat. Abban kapna helyet a téesz irodája is, az egyik szárny­ban. Körülbelül kétmillióba fog kerülni, s ennek az ösz- szegnek a nagyját mi, a szö­vetkezet vállaltuk. De kap­tunk támogatást a közös ta­nácstól, meg a KISZ Köz­ponti Bizottságától is. Ez a középület áll most a kis falu érdeklődésének kö­zéppontjában — építése nagy eseménynek számít. Már idén tető alá szeretnék hozni, s ebben jókora részt vállaltak a falu lakói is, el­sősorban a fiatalok. Ráadásul kettős haszna ígérkezik az új művelődési intézménynek­irodaépületnek: a jelenlegi termelőszövetkezeti iroda he­lyén szeretnék berendezni Tatárfalva bölcsődéjét! — Körülbelül negyven fia­talasszony van otthon kis­gyermekével a faluban — kö­zülük sokan várják a bölcső­dét. Mert azt már mégsem csinálhatnánk meg a bölcső- dés korú apróságokkal, amit most az óvodásokkal: napon­ta átjár tíz kisfiú és kislány Szamosbecsre. Akárcsak az iskolások nagy része. — Szóval itt még az óvo­dások is ingáznak? — Ez így fogalmazva kissé félrevezető lehet, ugyanis nem sok az eljáró ember a faluban! A többség a terme­lőszövetkezetben dolgozik. Az ellenben igaz: a nyolcadikat végzett fiatalok nem marad­nak idehaza, hanem elmen­nek tanulni. Például a Cse­pel Művek embere meg-meg- jelenik, és már nyolcadikra ösztöndíjat ígér a fiúknak, ha fölmennek Budapestre szak­mát tanulni. Épp most mond­ta a hivatalsegédünk, hogy az ő fia is így fog tenni... És azután persze nem jönnek haza, miért is tennék? Mi nem nagyon tudnánk fogadni a fiatal szakmunkásokat. Ti­zenkilenc emberünk van a műhelyben — ez épp elég. Inkább az a gondunk, hogy az őszi almaszedéstől elte­kintve hogyan adjunk mun­kát, kézi munkát a tagok­nak. ... Régebben? Ha egy apának négy fia volt, négy házat épí­tett. Dolgos emberek élnek Tatárfalván, telt miből. Ma­napság nemigen épülnek új házak a faluban, megállt a lakosság számának gyarapo­dása, mely ha igen lassan is, de jó ideig megfigyelhető volt. Néhány háznyira van a téeszirodától az általános is­kola. Frissen festett falai fe­héren vakítanak, a kitóduló gyerekek mögött csodálkozva pillant ránk a tanító néni. Aztán beinvitál az épületbe, mely most kettős feladatot is betölt. Az egyik teremben el­sősök, másodikosok, harma­dikosok tanulnak délelőttön­ként, a másik pedig ma a községi könyvtár helyisége. Varga Sándorné tizennyolc esztendeje tanít Szamostatár- falván, 1960 előtt Tiszabecsen volt. Ma már egyedül él szol­gálati lakásában, és az alsós nebulók csintalan csapatát oktatja, neveli. — Osztatlan az iskola, ősz- ■ szesen tizenöt gyerekem van, öt—öt minden évfolyamban. Ezenkívül két apróság is itt üldögél, tanulgat nap mint nap: ötévesek, s nem jártak óvodába, így hát szükségük van az iskola-előkészítőre. Ezt meg nem oldhatom meg másképp, mint hogy ide jár­nak, s adok nekik is felada­tokat az órákon. — Jól elláttak bennünket: van tévénk, magnónk, írás­vetítőnk, terepasztalunk, rá­diónk, s nemrég szépen kita­tarozták az épületet is. De hát olyan hangokat is hal­lottam már, hogy az alsó ta­gozatot is körzetesítik, smint a többieknek, a legkisebbek­nek is át kell járniuk iskolá­ba. Most körülbelül negyven általános iskolás száll regge­lente autóbuszra. Fél nyolc­kor indul a busz innen Ta- tárfalváról — menetrendsze­rű járat, néha igen sokat kés­nek a gyerekek, nagy a zsú­foltság is időnként. Jó volna egy iskolai járat... Kopogtatnak a tanterem ajtaján, középkorú férfi top­pan be. — Fehér Endre — nyújtja erős markát. — Keresett?! ö a kis község háromtagú tanácstagi csoportjának ve­zetője, s tudván, hogy a téesz dolgozója, az elnöknél érdek­lődtem felőle. Előkerítjük — hangzott akkor a válasz. — Hetvennégytől vagyok most tanácstag, de már az­előtt is voltam egy ízben. Meg aztán 1959-től 1966-ig a falu KISZ-titkára voltam. Is­merem a gondokat-bajokat alaposan, azt hiszem. Manap­ság például alig van vagy harminc fiatalunk ... Régeb­ben az iskola után itthon ma­radtak, jobb volt a téeszben is a kereset. Meg itt van ez az ifjúsági ház. Borzasztóan kell már, hiszen se mozi, se másféle rendezvény évek óta. Az a kis klubocska a párt­iroda mellett szinte semmi. Sok társadalmi munka is szükséges lesz — és erre nem könnyű ám összehozni az embereket. Sok az elfoglalt­ság otthon... — Ez bizony meglátszik a könyvtárban is — veti közbe a tanítónő, aki egyben könyvtáros is. — Jóformán csak a gyerekek és a nyugdí­jasok kölcsönöznek. ... Az iskolából kilépve a tanácstag elköszön: siet, ott­hon festés van. A tanító néni büszkén mutat az épület előtt magasodó dús fenyőkre: ő ül­tette másfél évtizede. V égigsétálva a főutcán, csönd üli meg a falut. Egy ház előtt elhallgat a traktorzúgás, megpihen a permetező masina, kezelője besiet — ebédre jött haza. Szemközt hatalmas geszte­nyefa virággyertyái imbo- lyognak, mögülük elővöröslik a kis templom téglafala. A fakerítésen belüli mélységes nyugalom évszázadosnak tű­nik. Emberléptékű a hétszáz esztendős kis templom, nem hivalkodik eget döfő torony­nyal, a falubeliek Árpád-ko­ri ősei önmaguknak építették talán, nem is annyira iste­nüknek. A legenda szerint mentsváruk is volt a vaskos falú kis templom: a betörő tatárok elől ide menekült a falucska népe. Ügy mondják: a nevét is erről kapta Tatár­falva ... Tarnavölgyi György KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. május 28. Jelenet egy bábelőadásból. (Paál S. felv.) Séd Teréz

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents