Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-28 / 124. szám

1978. május 28. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET MŰVÉSZETI CSOPORTJAINK A Bessenyei Stúdiószínpad Mi is az a táncház ? # ÉVEK ÓTA jelennek meg Nyíregyházán táncház megrendezését hírül adó plakátok, újságcikkek. Be kell vallani, hogy nem sok embert sikerült becsalogatni ezekre a ren­dezvényekre az elmúlt időben. Ennek egyik oka talán az, hogy sokan nem is igen tud­ják, milyen szórakozási formát jelent, mi is az a táncház? A táncház célja: megfelelő népzenére tisz­ta, nem színpadra koreografált néptáncot, paraszttáncot táncolni, szórakozásként. Ter­mészetesen ezeket a táncokat először meg­felelően felkészült oktatók a táncházban lé­pésről lépésre, motívumról motívumra meg­tanítják. Soican nem sejtik, hogy milyen gaz­dag a magyar nép tánckincse. Ma az ország­ban már úgyszólván csak egyfajta csárdást táncolnak a középkorúak, a fiatalok nagy ré­sze talán még ezt — az egyébként „romlott” formájú — táncot sem ismeri. A táncházban a magyar nyelvterület táj­egységeinek táncait tanítjuk, így a mai Ro­mánia területén lévő Erdély táncai is szere­pelnek a programban, sőt a táncházak első és alapvető tánca a széki táncrend. (Szék az erdélyi Mezőség területén egy nagyrészt ma­gyar lakta, erősen hagyományőrző nagyköz­ség, nem messze Kolozsvártól.) Talán sok ol­vasóban felvetődik a kérdés, hogy miért? Idézem dr. Martin György tánckutató megál­lapítását: „Az erdélyi tánckultúra őrzi ma legélőbb formában a Kelet-Európára s benne a Kárpát-medencére összefoglalóan jellemző vonásokat.” Országhatárunkon belüli táncaink rendje az 1930-as években megbomlott, táncházban való tanításhoz rekonstruálni kellett, tudo­mányos kutatómunkával idős emberek elbe­széléséből, bemutatásából, fennmaradt zenei emlékekből, leírásokból, irodalmi alkotások erre vonatkozó soraiból... Ezzel szemben Széken a néptánc ma is az ott lakók rend­szeres szórakozási formája. (Székről ered a „táncház” elnevezés is.) A táncrendet is szin­te teljes egészében az évszázadok alatt kris­tályosodott formájában, sorrendjében táncol­ják ma is. Azért is alkalmas a széki tánc­rend táncházi táncként való tanításra, mert igen változatos. Hét-nyolc féle, egyébként können megtanulható táncból áll. Budapes­ten, ahol már rég hagyománya van a tánc­háznak, a székin kívül rendszeresen szerepel a programban a dél-dunántúli, szatmári, me­zőségi (szintén erdélyi), méhkeréki román, borsodi táncrend, de ezenkívül vannak spe­ciális nemzetiségi táncházak, és görög tánc­házak is. HOGYAN IS ALAKULT KI A TÁNC­HÁZMOZGALOM? Az első táncházat a Bi­hari Táncegyüttes rendezte 1972. május 6-án Budapesten, a Liszt Ferenc téri könyvklub­ban. Az ötlet onnan eredt, hogy az együttes rendszeres gyűjtőmunkája során megismer­kedett a tiszta parasztzenével, tánccal és ezek kötetlen formában történő táncolása mindannyiuknak felfrissülést, jó szórakozást jelentett. Arra gondoltak, hogy ebbe az új szórakozási formába be kellene vonni más táncegyüttesek tagságát is. A gondolat meg­valósulásaként került megrendezésre a fent említett első táncház, kizárólag néptáncosok részvételével. A zenét a Sebő-együttes szol­gáltatta. Az első néhány este után már sokan érdeklődtek a táncház iránt, olyanok is, akik nem szerepeltek táncegyüttesben, de szeret­ték volna megtanulni a táncokat saját szó­rakozásukra. A táncház szervezését átvette a Bartók Táncegyüttes, és kidolgozták a táncházak to­vábbfejlesztésének, kiszélesítésének prog­ramját. Persze az egyre sokasodó érdeklődés mellett volt gáncsoskodás, meg nem értés, közömbösség is a táncház ügyével szemben, mint ahogy az minden újjal szemben lenni szokott- A Bartók együttes kollektívája Ti- már Sándor koreográfus vezetésével — aki­nek több művét ismerheti a nyíregyházi kö­zönség is a Szabolcs-Volán Táncegyüttes mű­sorából — nagy energiával és felkészültség­gel dolgozott és ennek eredményeként a táncház mozgalommá szélesedett. Ma már szervezik az ország tübb városában is, de a legnagyobb sikere Budapesten van, ahol min­dig zsúfolásig megtelnek a termek a tánchá­zakban. 1975-től a Népművelési Intézet szer­vezésében kísérleti oktatás folyik, ahol tánc­házvezetőket és táncházi zenészeket képez­nek. Ezen az oktatáson úgyszólván minden nagyobb városunkból vesznek részt tánco­sok, zenészek, Nyíregyházáról a Szabolcs- Volán Táncegyüttes két tagja és az Igrice népzenei együttes. MI A HELYZET „TÁNCHÁZ ÜGYBEN" VÁROSUNKBAN? Nemrég újságcikk fog­lalkozott a kérdéssel. Akkor választ adtunk annyiban, hogy nem tűnt el a táncház váro­sunk szórakozási lehetőségei közül, sőt 1978- ban a táncházi továbbképzőn szerzett na­gyobb felkészültséggel, és az eddigi tapasz­talatokból okulva szeretnénk végre megho­nosítani és valóban rendszeres szórakozási lehetőséggé fejleszteni. Mit, tudunk nyújtani az érdeklődőknek? Azon túlmenően, hogy alapvető a táncok megtanítása és ezek tán­colása, szeretnénk egy kicsit megismertetni a közönséget általában a magyar népi kultú­rával. Szerepel programunkban sok zenei bemu­tató, népdaltanulás, népmesék, népszokások bemutatása, megismerkedhetnek az érdeklő­dők a népi hangszerekkel és a népi díszítő- művészet tárgyaival, játékos vetélkedőket is összeállítunk, ahol a kérdések stílszerűen az előbb felsorolt témakörökből válók. Egy-egy tánc megtanulása után rögtönzött táncver­sennyel döntjük el, kiknek sikerült a leg­jobban elsajátítani a lépéseket, kik táncol­ják legstílusosabban, legszebben a tanult tán­cot. Természetes, hogy a legjobbakat díjaz­zuk is. A felnőtt táncházon kívül rendszeresen tartunk gyermek táncházat — vagy ahogy a propagandában szerepel — aprók táncházát is, általános iskolás korú gyermekek részé­re, havonta egy alkalommal. Ezek program­ja hasonló a felnőtt, táncházakéhoz. HOL ÉS MIKOR VAN TÁNCHÁZ NYÍR­EGYHÁZÁN? Az eredeti elképzelés szerint hetenként szerettünk volna táncházat ren­dezni. Úgy gondoltuk, hogy havonta két al­kalommal csütörtöki napon, a tanárképző főiskolán rendezünk táncházat, ahová a vá­ros közönsége is eljöhetett volna, havi két alkalommal pedig az Irodaház harmadik emeleti nagytermében. Sajnos a főiskolának nyilvános rendezvényre nincs lehetősége, így egyelőre havonta két alkalommal,* minden hónap második és negyedik szombatján 17,00 —22,00 óráig tartunk táncházat az Irodaház­ban. •vv Gyermek táncházat minden hónap máso­dik vasárnapján „tartunk a 4. sz. általános iskola dísztermében (Felszabadulás u. 17), 15,00—17,00 óráig. Megragadom a lehetőséget, hogy mindenkit, akinek a leírtak felkeltették érdeklődését, szeretettel meghívjam a tánc­házba. Reméljük, senki sem fog csalódni és ha egyszer eljött, rendszeres látogatója lesz ezeknek a rendezvényeknek. Romanovits István, a VMK „Igrice” népzenei együttesének tagja Igazolatlan Hivatalsegéd sürög-forog, takarít, aztán belép az első Hivatalnok, letelepszik a ma­ga kis aktaesomójára. Béké­sen hozzálát szertartásszerű körömráspolyozásához. Jön a második, ő már följebb van a szamárlétrán, nagyobb az aktacsomója, és mivel egy másik hölgyről van szó, kö- tögetni kezd. Aztán a harma­dik, a férfiú, aki újságot ol­vas — és végül megjön a Fő­nök döngő és büszke léptek­kel. Nyomban csattogni kezd a számológép, perceg a toll, puffog a pecsét... Dolgozik a hivatal. A Főnök iszonyú tempójú semmitevésbe kezd, akárcsak beosztottjai, tucat­nyi telefon kavarog a ma­gasba nyúló asztal-oltáron Aztán egy beosztott megkí­sérli elfűrészelni a Főnök po­zícióját, ezt kollégája persze besúgja, a Főnök iszonyú dühvel szórja átkait, kiátko- zásait alattvalói felé — mig végül ő maga esik áldozatul mérhetetlen felháborodásá­nak. .. Kenetteljes gyászszer­tartás, kisajtolt könnycsep­pek. a Főnök mennybemene­tele, — aztán tánc, móka. ka­cagás: elpatkolt a nyomorult! S másnap minden kezdődik elölről: Jön a Főnök — talán más. talán ugyanaz. . Ez így elmondva talán szá­raznak tűnik — ám a nyír­egyházi Bessenyei Stúdió* színpad előadását látva egy percig sem unatkozik a né­ző. Annák ellenére, hogy egy szó sem sok, annyi sem hangzik el a színpadon egész idő alatt: pantominjátékról lévén szó. melyet Moldova György „Az elátkozott hiva­tal” című novellája alapján készítettek. A játékot külön érdemes hangsúlyozni — a fiatalok a színpadon valóban játszanak, mégpedig szívvel és értőn. — Mindannyian nagyon szeretjük ezt a darabot — mondja a ..Főnök”, azaz Or­bán Béla. — Én ugyan csak tavaly december végétől va­gyok a csoport tagja, és tu­lajdonképpen beugrottam a szerepbe. Kurucz Lajost aki­re eredetileg kiosztották, be­hívták katonának. Béla három esztendeje érettségizett a nyíregyházi ÉVISZ-ben, s azóta a Geodé­ziai és Térképészeti Válla­latnál dolgozik. Azaz most éppen javában tanul. Beszél­getésünk idején már csak pár nap volt hátra az írásbeli felvételi vizsgáig. amelyet majd júniusban a szóbeliek követnek. A nyíregyházi ta­nárképző főiskola matemati­ka-technika szakára jelent­kezett. — Annak ellenére, hogy sok a tanulnivalóm. össze kell ezt egyeztetnem a pró­bákkal. a fellépésekkel. Már­pedig legalább heti három estémet ezek viszik el... De hát, én magam vállaltam, és csinálom is. — Ebben az évben eddig összesen harminchárom elő­adásunk volt! — Palkóné Knoll Ilona, a csoport veze­tője a megyei művelődési központ főelőadója végigfut­tatja ujját a napló bejegyzé­sein. — Ezek közt volt fellé­pés laktanyában, ifjúsági klubban, minősítő fesztivá­lon, megyei versengésen. S ráadásul nemcsak „Az elát­kozott hivätal”-lal, hanem repertoárunk több darabjá­val is rendszeresen fellépünk. No, és verses-zenés összeállí­tásainkkal. A fesztivál, illetve a me­gyei verseny említése kap­csán írjük le azt is, milyen eredménnyel szerepeltek: mindkettőn a lehető legjob­ban. A Debrecenben január­ban megrendezett országos minősítő fesztiválon arany oklevelet kaptak — ők az egyedüliek Szabolcs-Szat- márban. A megyei nívódíjas versenyen pedig, melyet Nagykállóban tartottak, ugyancsak az első helyre ke­rültek kategóriájukban. — Nem túl nagy csopor­tunk múltja — folytatja Pal­kóné. — Alig másfél éve dolgozunk együtt, gyakorla­tilag 1977 első napjaitól. Az alapítók közül — heten-nyol. can voltunk — ma mindösz- sze négyen vannak a társa­ságban. Ez bizony elég nagy mozgást jelez, de például hárman katonák ma a cso­portból. .. Meg aztán van, aki megházasodott, vagy el­került tanulni. Ma összesen tizePketten vagyunk — s ez pillanatnyilag elegendő is. A Moldova darabban példá­ul nyolcán játszanak. Igaz, a többiekre is szükség van.. — .. .de még mennyire! — vág közbe Jakab Tibor, aki az egyik hivatalnokot szemé­lyesítette meg a színpadon. — A hivatalsegéd takarító- eszközét. mely a mi ese­tünkben egy fújtató, általá­ban égen-földön keressük, amikor a darab végén újra szüksége van rá. .. Pedig aki nem szerepel, az ügyel a színfalak mögött. Jakab Tibor viszonylag ré­gi tagja a stúdiószínpadnak: tavaly májusban jött először próbára. — Várnai Ildi révén kerül­tem ide — mondja a baju­szos fiatalember (aki képün­kön éppen a főnöki asztal lábának elfűrészeléséhez ki­válóan alkalmas fémfűrészt hajlítgatja mérhetetlen kár­örvendezés közepette). — Ildi az alapítók egyike, és annak idején, a pénzügyi szakkö­zépiskolában mindketten tag­jai voltunk a színjátszócso­portnak. Ő kezdte, és sorra átjöttünk mi is: összesen né­gyen vagyunk ma itt abból az együttesből. Tibi kissé húzódozva ugyan, de megvallotta beszélgeté­sünkkor: éppen mostanában adta be a felmondását a munkahelyén, a nyíregyházi piac- és városgazdálkodási irodában. Mint kiderült, nem veszik jónéven főnökei, hogy alkalomadtán elkérezkedik egy-egy fontosabb fellépés idején, s legutóbb fegyelmit is kapott, mivel nem hagyta cserben csapatát a megyei nívódíjas versenyen... Egyébként ősztől dolgozik itt, tavaly érettségizett, akárcsak Várnai Ildi. a „csábító”. — Az a csoport gyakorlati­lag szétesett — mondja ne­vetve Ildi —, így hát új he­lyet kerestem, és azt hiszem, nagyon jól meg is találtam. Tatán azt is mondhatom: ta­láltunk. Az osztályunk volt tagjaira értem ezt. Egy ide­ig — érettségiig — párhuza­mosan csináltam a két szín­padban a munkát, aztán vég­leg itt kötöttem ki. S csak itt láttuk meg milyen kü­lönbség van egy diákszínpad és egy ilyen típusú társulat között. Ezt ugyanis mindenki teljesen önként vállalja, ak­kor hagyja abba, amikor akarja (egy diákegyüttesnél azért nagyobb a „nyomás” a vezető tanár részéről...). Ez azt is jelenti, hogy rendszere­sebb, fegyelmezettebb mun­kát végzünk. Igaz, az elfog­laltság is nagyobb, viszont sokkal több tapasztalatot, él­ményt szerezhetünk... És nagyon sókat tanultunk! Ezt külön érdemes kihangsúlyoz­ni. — Csoportunknak ugyanis nem pusztán a produkció létrehozása és bemutatása a célja — teszi hozzá Palkóné. — Azt is célul tűztük ki, hogy színházértő, színház- szerető emberekké váljon minden résztvevő. Ezért tar­tunk rendszeresen színház- történeti előadásokat, közö­sen megnézünk és elemzünk egy-egy darabot, és így to­vább. A társaság legifjabb tagja, Ficcort Ferenc sűrűn nézege­ti az óráját. Aztán a telefon­hoz lép. és tárcsáz: kollégis­ta, és csak fél kilencig ka­pott kimenőt a próbára. „Fő­nöke", Palkóné beszél aztán a kollégiumi nevelővel — és minden rendben, kapott még egy órát a harmadikos fiú. — A Kossuthban tanulok, gépjármütechnikai szakon. Az ottani diákszínpadban kezdtem, Barota tanár úr ke­ze alatt. Most ' márciusban közös fellépésünk volt a Bes­senyei Stúdiószínpaddal, s akkor kérdezték meg tőlem: volna-e kedvem köztük ját­szani tovább? Igent mond­tam. s azóta ide is járok — meg még a mi színpadunk­ban is fellépek alkalmanként. Való igaz, hogy itt széles kö­rű ismereteket szerezhettem: például rendszeresek a be­szédtechnikai gyakorlatok, aminek mindannyian nagy hasznát látjuk; akárcsak an­nak, hogy minden próbánk pár perces gimnasztikával, bemelegítéssel kezdődik... Meg aztán itt több a fellépés, ami ugyancsak kedvemre va­ló. A színpad gyakorta meg­fordul vidéki művelődési há­zakban is — elsősorban a nyírbátori járás kis falvait keresik fel. Ez a terület igen kevés színpadi produkciót látott még... Részt vettek több tanyai vasárnap műso­rában, komédiákat, verses összeállításokat mutattak be. Legjobban sikerült műso­ruknak mégis a legutóbbit, a Moldova-darabot tartják. Részben mert ezzel nyertek díjaikat, részben pedig a leg­frissebb örömhír miatt: a csoport meghívót kapott a július első hetében Kazinc­barcikán rendezendő nem­zetközi amatőr színjátszó­fesztiválra! — Ez roppant nagy elis­merés számunkra, hiszen az ország élvonalbeli együttesei közé hívtak meg bennünket. Jó pár kelet- és nyugat-eu­rópai csoport is fellép, sók magyar és külföldi szakem­ber vesz részj a fesztiválon. A tét sem kicsi: a legsike­rültebb produkciókat meg­hívják más, külföldi feszti­válokra is.. • A legfontosabb viszont mégiscsak az: rop­pant sokat tanulhatunk, lát­hatunk. Igen nagy ösztönzést adhat mindannyiunknak ez a szereplés, mely eddigi mun­kánkra fölteszi a koronát. T. Gy. K orga Imre segédmunkás aznap ugyanúgy éb­redt, ahogy évek óta szokott. Félálomban hallotta, ahogy felesége odakint a konyhában a kis gáztűzhely körül matat, felteszi a gye­reknek a tejet- és magának az elmaradhatatlan kávét. Kikelt az ágyból, belebújt papucsába és megengedte a vízcsapot a fürdőben, hogy mire borotválkozni kezd, lan­gyosabb legyen a víz. Ilyen­kor a gáztűzhely mindkét lángja foglalt. Pedig meleg vízben sokkal jobb lenne bo­rotválkozni, de az asszony­nak mindig ilyenkor kell reg­gelit készíteni. Ahogy borotválkozott, több­ször megszagolta a habot, és úgy érezte, hogy az arcától a hab is átveszi a marógépek­ről lesikló vasszeletek édes­kés szagát. Amikor elkészült, jó erősen bedörzsölte bőrét Pitralonnal és öltözni kez­dett. Még egyszer megnézte, fel van-e húzva a csörgőóra, nehogy a fia elaludjon, ha már ők nincsenek itthon, és elkéssen az iskolából. Leült az ágy szélére, azt figyelte, ahogy a gyerek erős szálú ha­ja megtörik a párnán. Mi­közben zokniját húzta, arra gondolt, ideje volna már le­szoktatni a gyereket arról, hogy nyolcéves korára még mindig üvegből igya a tejet reggelenként, amit a felesé­ge odakészít az ágy mellé. De hát, ha neki így jobb, akkor hadd igya. Attól még ugyanolyan nagy gyerek. Meg aztán mi van abban, hogy cumis üvegből issza a tejet? Az asszony ugyan sokat mor­góit érte, de ő azt mondta; ha így esik jól. — Siess már, elkésünk — szólt* be a felesége, de Korga nem mozdult az ágy széléről, s amikor az asszony ideges, vékony hangján röviden megkérdezte, hogy „nem jössz?”, ő azt mondta: „nem, majd elmegyek a későbbi busszal, még azzal is be­érek.” Az asszony értetlenül to­pogott még egy darabig az előszobában, s csak az ajtó csapódása jelezte, hogy el­ment. Korga felállt, kinyitotta a szekrényt, és kivett egy fe­hér inget, aztán nyakkendőt keresett hozzá. A nylonzsákot lehúzta szürke csíkos öltö­nyéről, és lassan öltözködni kezdett. Gondosan megkötöt­te nyakkendőjét, kifényesítet­te cipőjét, visszaült az ágy szélére és várta, hogy meg­szólaljon a vekker. Nem akarta előbb fölkölteni a gyereket. Késői gyerek volt. Már le is mondtak róla, hogy valaha is gyerekük szülessen, de aztán meglett a gyerek, nem könnyen, hiszen Kati akkor már negyvenéves el­múlt. Amikor a csörgőóra meg­szólalt, és a fiú kinyitotta a Jelenet „Az elátkozott hivatal”-ból.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents