Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-03 / 102. szám
1978. május 3. KELET-MAGYARORSZÁG 3 A termelési rendszerek megújulása M i a termelési rendszerek jövője? — vetődik föl mind gyakrabban szakmai körökben ez a dilemma. Köz- tiídomású, hogy a hetvenes évek elejére a növénytermesztésben is kibontakozott ez a rendszer, amely egykor a broylercsirke ketreces nevelésével kezdődött el hazánkban. Bábolna mutatott erre példát, miként ez az állami gazdaság — mai nevén Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát — volt a kukoricatermesztés iparszerűvé tételének úttörője is. Vezérigazgatója, dr. Bürget Róbert a 220 valahány partnergazdaságot felölelő iparszerű kukoricatermesztési rendszer igazgató tanácsának is elnöke. Résztvet- tem ennek a testületnek a tavaszi ülésén, ahol az elmúlt esztendő volt mérlegen, s a tennivalók is természetesen. Kritikus-önkritikus hangvételű tanácskozás volt ez, jóllehet akadt hektáronkénti 90 mázsás kukorica-átlaghozamot betakarító gazdaságuk is. Ám a szóródások, magyarán különbségek az egyes partnerek mezőnyében igencsak tetemesek. Az elmaradók felzárkózása az élmezőnyhöz napjainkban. pontosabban a következő években a legfőbb tartalékát nyújtja mind a kukorica, mind más növények termesztésének. Erre egy összevetés: az 1KR Nógrád megyei tangazdaságai átlagosan mindössze 31,4 mázsa — a Tolna megyeiek viszont, a a másik póluson lévők, 60,4 mázsa kukoricahozamot értek el az őszön. A másik legismertebb, immár 350 partnergazdaságot számláló rendszer, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezethez kötődő KITE (Kukorica- és Iparinövény Termesztési Együttműködés) igazgató tanácsa a napokban vitatja meg a tavaszi közgyűlésen elhangzott javaslatok alapján a különféle tennivalókat. A legutóbbi igazgató tanácsi ülésen szintén az önkritikus hangvétel dominált, akár Szabó István elnök, akár dr. Magyar Gábor igazgató értékelését tekintem. A technológiai fegyelem megtartásának, illetve lazulásának helyzetképe nem valami rózsás, bár átlagosan ez a rendszer érte el tavaly a legnagyobb kukoricahozamot. E két összejövetelen sok minden naplófüzetembe került a megújulási készségről is, miként a két másik legfontosabb hatókörű, a Bajai Mezőgazdasági Kombináthoz, illetve a Szekszárdi Állami Gazdasághoz kötődő, hasonló nagy növénytermesztési rendszer esetében is megvan ez a készség. De Nádudvaron elmondta a Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium egyik főosztályvezetője, hogy immár 67 termelési rendszer működik az országban, közülük 21 a szántóföldi, 27 a kertészeti és 17 az állattenyésztési jellegű. Szabolcs- Szatmárban a különböző rendszerekhez több mint 80 ezer hektárral csatlakoztak üzemek. Hogy ez meglehetősen sok, az akkor válik nyilvánvalóvá, ha egybevetjük gazdasági lehetőségeinket, s a kívánalmakat. Bármennyit hallottunk is az utóbbi egykét esztendőben a nyugati gépek úgynevezett ,.kiváltásáról”, ez a folyamat egyáltalán nem megnyugtató. Kitűnt ez a közelmúltban zárult AGROMASEXPO kínálatán éppúgy, mint mindennapos gyakorlatunkban. Vagy még nincs, vagy már nem felel meg az igényeknek egyik-másik, szocialista országban gyártott mezei masina, míg a tőkés importhoz a deviza hiányzik. Ami pedig a honi gyártást illeti, annak aránya több kormányzati döntés ellenére sem javult. Ahol pedig van pénz, s van gép is megfelelő, ott az emberi tényező hibádzik olykor. Mert ne feledjük, hogy a tekintélyes részben importgépekre alapozott, tehát drága termelési rendszerek csakis ott lehetnek eredményesek, ahol megvan a kellő szakmai felkészültség, a korszerű szellemi töltet. Az említett nádudvari tanácskozáson említette például Mihály András, az országos hírű mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet elnöke: ma már 2—3 millió forintos gépeket veszünk, s egy ilyen masina valóságos üzemnek tekintendő. Való igaz: e komplex módszer, a kezdetekben „zártnak” minősített rendszerek lényege éppen abban foglalható össze, hogy a kutatási eredményt egyesítik a géprendszerekkel, a kémiai és biológiai anyagokkal és alapokkal. E meghatározó tényezőkből úgyszólván következik, hogy kellő szellemi fogadókészség nélkül, merő divatból bekapcsolódni ebbe az áramkörbe kidobott pénz. A hagyományos módszerek ideje tehát még korántsem járt le, akár a kukorica, akán más növények termesztésében. A divatossá válás, a szükséges feltételek lebecsülésének egyik következménye, hogy leértékelődnek maguk a rendszerek, s helyenként jószerivel már pusztán szaktanácsadásra szorítkoznak. Ázsiójukkal egyetemben csökken a színvonaluk, háttérbe szorul a minőség, s megmarad a mennyiségi szemlélet. A rosszul értelmezett lokálpatriotizmusból sem származik semmi jó. Mert nyilvánvaló, hogy az államigazgatási területek nem gazdaságföldrajzi egységek — miként erre utalt is felszólalásában Bábolnán a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Volt például olyan nézet, hogy Bábolna ne menjen el Szabolcsba, Nádudvar a Dunántúlra, és így tovább. A MÉM most napirendre tűzte a rendszerek általános fölülvizsgálatát, ha kell megrostálását, mégpedig a lehető legszigorúbb ismérvek alapján. L ehet tehát, hogy megszűnik némelyikük még az idén, lehet, hogy máshoz csatlakozik. Németh Károly elvtárs a Központi Bizottság március 15-1 ülésén hangoztatta a termelési rendszerek önmegújulásának szükségességét, azt, hogy a legújabb tudományos eredmények, technikai, szervezési megoldások alkalmazásával előreívelő szerepet töltsenek be. Bizonyos, hogy a KB-határozatban is kifejtett követelmények szellemében történik meg ez a megújulás — az egész me- - zőgazdaság érdekében. K. N. Russel Baker: Keserű pirulák A minap bementem egy kórházba és a kapuban a portás megállított: „ön nem engedheti meg, hogy ide bekerüljön!" Ebben nem volt semmi újdonság. Amerikában immáron senki sem engedheti meg magának, hogy kórházba kerüljön. Az orvosi ellátás költségei olyan magasak, hogy az átlagos beteg, aki mandulaműtétre szorul, csődbe jut, mielőtt az orvos kivenné a második manduláját. Ebből adódik, hogy napjainkban az amerikaiak többségének egyik mandulája kint van, a másik bent. Megmondtam a portásnak, hogy nem szorulok orvosi segélyre, csak látogatóba jöttem. A látogató- belépőjegy húsz dollárba kerüli, amely öt dollárral olcsóbb, mint egy zenekari ülés Liza Minelli új musicaljéhez. A liftért hét dollárt kellett volna fizetni, ezért inkább lépcsőn mentem, ami csak öt dollárba került. A lépcsőmászástól kifulladva mélyeket lélegeztem, mire néhány műtős beterelt egy lélegeztető szobába, ahol a légzéselemző készülék kimutatta, hogy a levegő mellett padlóviasz, éter, jód, vécéfertőtlenítő, ajándék gyümölcskosarak és ragtapaszok szagát is beszívtam. Ebből a padlóviasz tíz dollárba került; az éter ötvenbe; a jód huszonötbe; a fertőtlenítő húszba; a gyümölcskosarak szaga tizenötbe; a ragtapaszé pedig megint húszba. Száz dollárt kellett fiztnem a lélegeztető szoba használatáért, a lélegzéselemző haszná* latáért hetvenötöt, és harminc dollárt azért a papírért, amin a számlát kiállították. Csekken fizettem, s ezek után két őr feltartóztatott a folyosón, miközben egy nővér telefonált a bankba, hogy ellenőrizze, nem vagyok-e csekkhamisító. Negyven dollárt szabtak ki rám az őrökért, huszonötöt a folyosósarok használatáért, tíz dollárt a telefonhívásért, és ötven dollárt a jó egészségi állapotomról szóló irat kiállításáért. Továbbmentem a folyosón a barátom szobája felé, aki gazdag vállalkozó volt, s történetesen lenyelt üzleti ebéd közben egy halszálkát. A folyosó használatáért ötven dollárt kértek, a folyosó mennyezetvilágításáért húsz dollárt, a radiátorokból áradó hőért pedig harmincat. Mivel százötven dollárba került volna, hogy belépjek a barátom szobájába, inkább megálltam odakinn, és benéztem a nyitott ajtón. A nyitott ajtó használata tizenöt dollárba került. A barátom nem volt ott. — Hol az az ember, aki halszálkát nyelt? — kérdeztem egy nővértől. — A felvilágosításért járó tarifa 130 dollár, felelte bocsánatkérő mosollyal. A mosolyért 25 dollárt fizettem, s annak bocsánatkérő jellegéért külön 40-et. Ez időre a bankszámlám annyira leapadt, hogy féltem, nem lesz egy fillérem sem a kórházból való kijutásra. Legszívesebben rohantam volna le a lépcsőn, ha abban a pillanatban be nem lép gazdag barátom teljesen felöltözve és zokogva. A története rövid volt és egyszerű. Teljesen tönkretették. szinte letörölték őt a föld színéről. A halszálkát nehezen találták meg, az orvosoknak először be kellett hatolni a nyelőcsőbe, majd a gyomorba, mielőtt éltávolít- hatták volna. Ekkorára azonban a bankszámlája kimerült, a biztosításból járó őszszeget is felhasználta, a repülőgépét, jachtját és autóit árverésen kellett eladnia, maine, delawaerei és venezuelai birtokai mind odavesztek. Mire a műtőasztalra került, egy fillérje sem maradt, de a kórház azért hajlandónak bizonyult bevarrni Zsírolvasztó gépsor a húsiparnál Szovjet gyártmányú zsír- olvasztó gépsorral gyarapodott az állatforgalmi és húsipari vállalat. Az új üzemrész tízmillió forintba került és a folyamatos termelés várhatóan az év közepétől indul. Jelenleg próbaüzem folyik az Élelmiszer Higiéniai Ellenőrző Szolgálat felügyelete alatt Az új gépsor beállításával jelentősen javulnak a munkakörülmények, minimálisra csökken a kézi munka igénye. Képünkön Biro- vecz Miklós és Kiss István a zsírolvasztó gépsor irányítását végzi. (G. B.) Lépéshátrányban a konzervgyár (1.) Termelés - ócska gépekkel Látványnak nagyon mutatós a Nyíregyházi Konzervgyár, szép üzem benyomását kelti az utca emberének — kívülről. Amikor megindul a szezon, egyszerre öt gyártóvonalon folyik a borsó feldolgozása, amikor a töltőgépeknél asszonyok tucatjai serénykednek, akkor egy filmes csettinthet örömében: felemelő bemutatni a szorgos munkát — ugyancsak kívülről. Évről évre növekszik a termelés, az export révén mind többen ismerkedhetnek meg egy szabolcsi gyár termékeivel — ez is nagyon jó dolog a külső szemlélőnek. De mi van belül? Mi rejtőzik az eredmények mögött, mi az, ami borzolja a gyárban dolgozók idegeit? Nehéz lépést tartani Az 1964-ben átadott, újnak tűnő gyár a valóságbar ugyanis a mai feldolgozás technikához viszonyítva elavult gépekkel dolgozik, egyrt kevésbé tud lépést tartani c minőségi követelményekkel s mindez kihat előbb-utóbb a gyártás gazdaságosságára is. a sebeit, és azt is megengedték, hogy megtartsa drága ruháit, amelyekben odaérkezett. Mindez — úgymond a kórház — az orvosi etika szabályai szerint történt, amelynek tarifája 1500 dollár. A barátom mindig érzékeny idegzetű volt, ezért nem csoda, hogy most kitört és zokogni kezdett az irodában, ahol megmondták neki, hogy noha koldusbotra jutott, a világ legjobb orvosi ellátásában részesítették. Az igazgatói iroda használatáért 100 dollárt kértek, a sírás díja 150 dollár volt, s az igazgatási tisztviselő hozzátette, hogy az idegösszeomlásért járó 300 dollárt elengedi, a többi számlát pedig elküldi egy végrehajtó ügynökségnek. Miközben az ajtóhoz kísértek bennünket, a kórház nevében ajándékot nyújtottak át a barátomnak: egy bádogpoharat, benne egy tucatnyi ceruzát. Mindezt egy jó tanács kísérte: — Legközelebb inkább váljon el — mondta a kórházi tisztviselő humoros hangon. Az olcsóbb, mint halszálkát nyelni. A bádogpohár ára 50 dollár volt, a ceruzáké 30. A jó tanács 100 dollár, s a humoros hangért, amelyet egy végrehajtó ügynökség által halálba kergetett pácienstől kölcsönöztek, ösz- szesen tizenötzer dollár. (Fordította: Zilahi Judit) — öregek a gépek, régi ti pusúak — erősíti meg Hercz- ku Zoltán lakatos. — Pedig mát- többször felvetettük hogy néhány gépet cserélni kellene! Nincs hozzájuk alkatrész, sokszor a lakatosok leleményességén múlik, hogy meg tudjuk-e csinálni. It1 van például a kefés mosó: s kezdet kezdetén kaptuk, azóta viszont már nem is gyártanak ilyen fajtát. — A gyárban lévő gépek kétharmadát már nem lehet pótolni hasonlóval — erősíti meg Simon Lajos műszaki osztályvezető-helyettes. Tényekkel, adatokkal lehet bizonyítani, hogy a műszaki színvonal fokozatosan romlott. Amíg 1970-ben a gyár 110 millió forint értékű gépparkjából mindössze 4 milliót tett ki a teljesen elhasználódott gépek értéke, addig a gyors elhasználódás következtében 1975-ben már 60 milliónál tartottak. S ez a folyamat azóta is folytatódik. A termelés növeléséhez üzembe helyeztek új gyártóeszközöket, a régi, elavult gépek cseréje viszont többnyire elmaradt. Ráadásul nemcsak a fizikai kopással, hanem az erkölcsi elavulással is számolni kell, ami azt jelenti, hogy olyan gépek, berendezések üzemelnek, amelyek a termelésben nem a mai technikai fejlettséget, hanem a múltat idézik. Növekvő termelés kisebb létszámmal A konzervgyár pedig lényegében változatlan, vagy csökkenő létszám mellett a termelését állandóan emelte. Amíg 1970-ben még az ötezer vagonos évi termeléstől is elmaradtak, addig a múlt évben majdnem hétezer vagont tett ki a termelés nagysága. A gyár vezetőinek és dolgozóinak igen nagy erőfeszítésére volt szükség, hogy ilyen feltételek mellett növeljék a mennyiségi termelést, s eleget tegyenek a minőségi követelményeknek. Talán a feszült helyzet indokolja némiképp, de semmilyen formában nem magyarázza, hogy volt olyan év, amikor a minőségi reklamációk aránya a korábbi időszakokhoz képest magasabb volt. Ebben viszont nemcsak az elavult gépek, berendezések a hibásak, hanem a technológiai fegyelem megsértése is kimutatható. Jelenleg — a gyár számításai szerint — a gépek, berendezések elhasználtsági foka mintegy 69 százalékos. Ez az arány némhogy javulna a következő években, hanem 1980- ra várhatóan a termelőeszközök háromnegyede számít el- használódottnak. S ami jellemző a nyíregyházi központban, az még inkább igaz a tyukodi telepen. Karbantartásra 43 millió Ebben a helyzetben a gyáron belül többnyire „tűzoltó" munkát tudnak csak vállalni. A legfontosabb gépeknél, ahol legjobban szorít a cipő, cserét hajtanak és hajtottak végre, próbálnak lépést tartani a modern konzerváló- si eljárásokkal. (Az üveg zárása például nemzetközileg a legrosszabbak közé tartozik.! . Ilyen körülmények között fokozott teher hárul a gyári karbantartó gárdára. Előfordul, hogy a gépnek jóformán csak a váza marad meg, mindent kicserélnek rajta. Mindezt a költségek terhére lehet végezni, ezért járható út, az új gépek beszerzése viszont már beruházás lenne. Természetesen a népgazdaság szempontjából egyáltalán nem hasznos, hogy ilyen formában a gazdaságtalanabb munkát részesítik előnyben. Ráadásul igen magas, 300 dolgozón felüli karbantartó létszámot is kell tartani, hogy a szezon idején rendben menjenek a gépek. A karbantartás költségeit szemlélteti, hogy 1977 ■ ben 33 millió forintot, az idén 43 milliót költenek erre a célra. — Ott tartunk, hogy három- évenként a teljes gépértéket ráköltjük a karbantartásra — jellemzi a helyzetet Rudi Béla igazgató. Következik: Gondban egy iparág. Lányi Botond Kitüntetett vasútépítők KIVÁLÓ EREDMÉNYEKET értek el a vasútépítők tavaly Záhony térségében. A Tu- zséron működő III. számú építésvezetőség Barátság szocialista brigádja jó munkája nyomán elnyerte a MÁV Kiváló Brigádja kitüntetést. Az erről szóló oklevelet a múlt héten Debrecenben megtartott ünnepségen adták át, amikor az építési főnökség kollektívája átvehette a MÁV Kiváló Főnöksége kitüntetést.
