Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-25 / 121. szám

1978. május 25. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Anyagiasság ? E gyik kiváló közgazdászunk írja tanulmányában a bér és a béren kívüli tényezők szerepéről, hogy a bér vonzereje mind a foglalkozás-, mind a munkahelyválasztásban (és annak változtatásában) sokkal nagyobb a fiatalokra, mint a kevésbé vállalko­zó szellemű, nehezebben alkalmazkodó idősebbekre. Ez a jelenség nemenként is módosul. Megfigyelték, hogy a fiúk inkább a jobb keresetet nyújtó szakmákat, a lányok a kedvező munkakörülményeket részesítik előnyben. Ha gyorsan és felületesen ítélnénk, azt kellene mondani, hogy ezek szerint a fiatalok „anyagiasabbak”. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy manapság a közép- és felsőfokú képzettségű szakemberek munka­helyváltoztatásának 86 százalékát nem a vállalat, ha­nem a munkavállaló kezdeményezi. Ha viszont nem­csak a puszta tények, hanem az összefüggések megér­tése vezet bennünket, akkor be kell sétálnunk a reali­tások világába, amely fiatalra és idősre egyaránt hat cselekvéseinek és törekvéseinek kialakításában. Egy­általán nem arról van szó, hogy „a mai fiatalok anya­giasak”. A fiatalok munkahelyi vagy hivatásbeli ma­gatartását nem lehet megérteni és tanulmányozni a tel­jes életkörülményeik számbavétele nélkül, életszaka­szukból következő sajátos gondjaik és konfliktusaik is­merete nélkül. Azokon a tényezőkön túl, amelyek álta­lában befolyásolják a munkahely-megválasztást — mint például a kereset, a végzett munka társadalmi presztízse —, a fiataloknál különösen fontos, hogy mi­lyen lehetőségek kínálkoznak családi életük, háztartá­suk berendezésére, leendő gyermekeik ellátására és nevelésére. Tény, hogy minél magasabb szakképzettségű fia­talokról van szó, annál későbhre tolódik ki és viszony­lag egyszerre jelentkezik náluk az önálló háztartás, családi élet berendezésének összes anyagi és egyéb gond­ja. Az egyetemet és főiskolát végzett fiatalok zömének a 24—34 életévekben kell kialakítani végleges munka, és hivatáselképzeléseit, megkeresni és megtalálni azt a tevékenységi kört, amely legjobban megfelel hajlamuk­nak, képességeiknek és nagyobb távon is biztosítja jö­vőjüket. Ezek tehát a keresés és önkipróbálás évei. Sőt! Éppen amiatt, hogy az életberendezés gondjai nagyon is előtérbe kerülnék és materializálódnak, a jellem, erkölcs, látókör nagyon is közrejátszik abban, hogy a fiatal milyen irányba hajlik. Az a törekvés erő­sebb-e benne, hogy távlatokban gondolkozzék, a hi­vatásszeretet és hivatástudat szavára hallgasson, avagy pillanatnyi előnyök és érvényesülési lehetőségek sze­rint döntsön. Sajnálatos és megütköztető példa akad éppen elég. Hiszen hány és hány fiatal eleve azért vá­laszt jó keresettel kecsegtető pályát, hogy minél köny- nyebben és minél hamarább megszerezze azokat az eszközöket és javakat, amelyeket majd környezete a „siker jeleinek” fog fel. S kétszeresen súlyos az eset, ha a pályaválasztás egyetlen indítéka az anyagi szem­pont, s az eredmény a hivatásbeli közömbösség. Ami­kor a munkahely-változtatásnak, az állhatatlanságnak szinte kizárólag forintban, címben, rangban megadható magyarázata van, de semmi köze a hivatásbeli igé­nyekhez. Amikor az elmélyedést, energiát, kockázatot, kitartó munkát követelő és hosszú távon gyümölcsöző szakmai munkát minden belső konfliktus nélkül cseré­li el valaki rögtön átváltható anyagi előnyökre. Hiszen szó se róla, találkozni ilyenekkel sok helyen. De látni a következményeket is! A morális érzéketlenséget, a bürokratikus érdektelenséget, a szakmai hanyatlás je­leit. S legyen valaki agronómus, vagy közgazdász, mér­nök vagy államigazgatási szakember, megfizeti az er­kölcsi alapokat nélkülöző döntések következményeit. Csak az a baj, hogy előbb a közösséggel fizetteti meg az árát, mert hivatástudat és hivatásszeretet hiányában lelketlen munkát végez. S végül — ha nem válik cini­kussá —, megfizeti azzal is, hogy önmagával elégedet­len emberré válik. A fiatalság önmagában nem anyagias, hiszen a legfogékonyabb az erkölcsi értékek iránt és legtöbbre becsüli, ha a munka kielégíti és tar­talmassá teszi életét. De ez nem elvont igazság. A fel­tételrendszert is biztosítani kell hozzá. Figyelemmel is, de követelményekkel is. Rózsa László A HÚSZÉVESEK KARRIERJE ÚJ FEHÉRTÓN ______________________*_________________________________ _____________ ' 99 Kijövünk egymással... már kilencven felelős. asszonyért Csobán Magdolna A barakk, ahol öt évvel ezelőtt megindult a termelés, ma raktár. Eltörpül a szem­nek is tetszetős hatalmas üzemcsarnokok mellett. Az épület falán a meggypiros az uralkodó szín, jelzi talán azt is, hogy a nők birodalma az Újpesti Gyapjúszövőgyár új­fehértói gyáregysége. A 950 dolgozónkból 882 a nő. — kapjuk a pontos tá­jékoztatást Kovács Lászlómé­tól, a gyáregység szakszer­vezett titkárától. — Az át­lagéletkor is alacsony, még a harminc évet sem éri el. A gyáregység alapító tag­jainak kora azonban még ennél is jóval kevesebb. A többség most húszéves. Húszesztendős Csobán Magdolna is, aki öt évvel ez­előtt az általános iskola el­végzése után jött a gyárba, így emlékszik az első na­pokra: — Addig, de azóta sem sírtam annyit, mint akkor. Újpestről, az anyagyárból volt lent egy fiatalasszony, ő tanította velünk a külön­böző munkafolyamatokat. Negyvennégyen voltunk, mind kezdők, ő pedig egye­dül. így persze, nem jutott kellő idő mindenkire. Nekem meg ráadásul még azt is meg kellett tanulni, hogyan kell a cérnát a tűbe fűzni. A kivar­róknak ugyanis ez Na kettő a legfontosabb eszköz, meg persze a jó szem. Aztán mé­giscsak megtanultam, mert nem is lehetett másképp. Ettől kezdve már egyenes volt az útja. Tizenhét éves korában már az üzemi szak- szervezeti társadalombizto­sítási tanács aktívájaként se­gítette társait, az idén pedig ennek gyári elnökévé válasz­tották. Mindezt persze társa­dalmi munkában végzi, hi­szen legfontosabb feladata mégiscsak a kivarró üzem­rész munkájának irányítása. Időközben ugyanis kinevez­ték csoportvezetőnek, s im­Nem sokban különbözik Krajecz Erzsébet útja sem a Csobán Magdiétól, csak ő Újpesten, az anyagyárban sajátította el a szakma alap­jait. A nővére már koráb­ban is az újpesti gyárban dolgozott, s vitte magával az akkor 15 éves Erzsikét. A most 19 éves lány két évet húzott le az ottani gyárban, majd gondolt egyet, s haza­jött. — Anyagilag sem jártam rosszabbul, sőt. Havonta megvan a 3500—4000 forin­tom is, ami szép összeg. — Mindenki ilyen jól ke­res? — A kezdők természetesen nem. De a gyakorlott fonók többsége még ennél is töb­bet visz haza havonta. Min­denféle propaganda nélkül mondhatom, érdemes idejön­ni dolgozni. Édesanyám, és az egyik húgom, aki most vé­gezte el a 8 általánost, ha­marosan itt áll majd mun­kába. Azt talán már mondani sem kell, hogy Krajecz Er­zsiké is csoportvezető, s így 32 fonó munkáját segíti, irá­nyítja. Hogy kerültek vajon e felelősségteljes posztra ilyen fiatalon, fogalmazódik meg a kérdés. Hiszen na­gyon sok helyen a 18—19 éveseket még gyerekeknek tartják, s néha nem is alap­talanul. Ráadásul Magdi és Veress Annamária Elöntött földek belvízvédelmi körúton A Felső-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság szakemberei szinte naponta szemlélik meg a belvízzel elöntött földeket megyeszerte. — A legsúlyosabb a helyzet a felső-szabolcsi területen — vélekedik Horváth Gábor, a vízrendezési és -hasznosítá­si osztály helyettes vezetője. — A megyében 6300 hektárt borít belvíz, s ezen a kis te­rületen mintegy négy és fél ezer hektár belvizes. Általá­ban 14 stabil szivattyút üze­meltetünk, emellett — a csa­padéktól függően — 2—3 hor­dozható szivattyút is munká­ba állítunk. A belvíz elvezetésére sok apró csatornát építettek. A felső-szabolcsi szakaszon így is kevés a meglévő, mert az országban ez az egyik legmé­lyebben fekvő terület. A ter­melőszövetkezetek közül a demecserit, a kékit, a pátro- hait talán a legjobban sújtja a belvíz. Dajka János, a de- mecseri Kossuth Tsz helyet­tes elnöke így fogalmaz: — Hónapok telnek el a víz­telenítéssel, még sem tudunk előrehaladni. A szántással, vetéssel sok területen elma­radtunk. Több csapadékcsa­tornára és gépre lenne még szükségünk. A felső-szabolcsi területen összegyűlt belvíz egy része a Lónyay-csatornába kerül, má­sik részét pedig a Tiszába kell eljuttatni. Tiszabezdéd- től Tiszabercelig építették meg a belvízvédelmi főcsator­nát — a vízügyi szakembe­rek szerint „belfőt” — s ez, mint nagyobb vízgyűjtő, egyesíti magában a sok ki­sebb csatornát. A „belfő” vi­zét Tiszabercelnél emelik a Tiszába. Hét évvel ezelőtt még gőzszivattyú végezte az átemelést. Ma már az épület elhagyott. A kazánok feketén csillognak, a szomszédos te­remben két hatalmas gőzszi­vattyú áll, fényesre csiszolva, nincs bennük egy hiba sem. Az egyik oldalán, felirat: Schlick-féle Vasöntöde és Gép­gyár Rt. Budapest, 1895. A gé­pek 1971-ben még üzemeltek. Fekete Sándor vezető gépész csaknem három évtizede mű­ködteti Tiszabercelen a szi­vattyúkat. — Nagyon csendesen dol­goztak ezek a régiek — néz végig simogató szemmel az egykori gépeken. — Ha mind­kettő üzemelt, sem csaptak akkora zajt, mint most az egyik elektromos szivattyú. Igaz, rengeteg szenet „ettek”, naponta több mázsa kellett. Hat ember szolgálta ki a gő­zösöket, ma pedig ketten üze­meltetjük az újat. A mellette lévő épületben ragyogó tisztaság és hatalmas dübörgés fogad. A 20 négy­zetméter nagyságú kapcsoló­pulton a műszerek jelzik a beáramló víz mennyiségét, a szükséges nyomást, a vízszin­tet. A szivattyútelep 3 gépe közül most csak az egyik mű­ködik, másodpercenként 2,4 köbméter vizet továbbít a Tiszába. Az alsóbb szinten egy méternél vastagabb nyo­mócsövön kerül a víz a ma­gasabban fekvő folyóba. A Tisza szintje két méterrel van felettünk. — Ilyenkor délelőtt nem teljes kapacitással dolgoznak — folytatja Fekete Sándor. — Nálunk éjszaka érdemes üze­meltetni a gépeket, ekkor ke­rül a legkevesebbe az elek­tromos áram A belvízvédelemben má­sodfokú készültséget rendel­tek el ezen a szakaszon. Med- veczki László védelemveze­tő a harmadik évtizedét tölti ezen a poszton. — A legfontosabb mun­kánk most megszervezni a csa­tornák kaszálását és tisztítá­sát, hogy a belvíz minél ha­marabb levonuljon. Ezt a fel­adatot a vízügyi igazgatóság, a vízgazdálkodási társulatok és az üzemek, téeszek közösen végzik. A vízvédelmi őrök is éjjel-nappal a partokon tar­tózkodnak. A tapasztalatokat Horváth Gábor összegzi: — Ha most nem esne egy csepp eső sem, akkor is két- három hétbe telne, amíg megoldódnának a vízügyi igazgatóság és a termelőszö­vetkezetek belvízvédelmi gondjai. Tóth Kornélia Krajecz Erzsébet Erzsiké még 18 éves sem volt, amikor elvállalták ezt a feladatot. Vajon eltud- ják-e látni, vagy egyáltalán elvárható-e, hogy maradék­talanul teljesítsék a rájuk bízottakat? Komjáthy Mik­lós, a gyáregység párttitkára felel az aggályoskodó kérdé­sekre: — Az üzemrészek termelé­si mutatói adják talán a legmegnyugtatóbb választ. Tavaly 730 tonna fonalat termeltünk, az idén pedig ez a szám már megközelíti az 1300 tonnát. S mindezt úgy érjük el, hogy a dolgozók fele még kétéves szakmai múltra sem tekint vissza, s a folyamatosan felvett új dolgozóknak a nagy többsé­ge életében először lát fonó- meg szövőgépet. — Nem okoz-e gondot, hogy néha 40—50 éves anyák, nagymamák munká­ját kell értékelni húszéves fejjel? — Miért okozna? — lepő­dik meg a kérdésen Veress Annamária termelésirányí­tó, aki egyben a gyáregység KISZ-titkára. — Sőt, talán még velük könnyebb szót érteni, mint a korosztá- lyunkbeli lányokkal. Persze ezt nem adták ingyen. A ta­nulóéveket nekünk is le kellett tölteni. Nálunk na­gyon sok asszony még csak néhány hónapja dolgo­zik, így elfogadnak bennün­ket, akik — ha nem nagy időt ugyan — de mégis már 4—5 évet eltöltöttünk a szakmában. A fiatalabbak­nál már nehezebb, hiszen a legtöbbjükkel barátságban vagyunk, persze velük sem lehetünk elnézőbbek. De azt hiszem, úgy ahogy va­gyunk, kijövünk egymással. Beszélgetésünk végén a csarnok ajtajában kicsit go­noszkodva még megkérde­zem: — Ilyen egyszerű volt idáig eljutni? Nevetve válaszolnak: — Jöjjön ide dolgozni, s öt év múlva meglátja. Balogh Géza HA 3 ____ IM özépkorú, tar fejű fér- fC fi nyitott be a kozme­tikus orvos rendelőjé­be. — Agaras Béla vagyok — mutatkozott be. — Segítsen rajtam doktor úr. — Mi baja van? — kérdez­te az orvos. — Kopasz vagyok. — Azt látom. És egyéb ba­ja? — Nem elég ez? Más ba­jom nincs. — És mikor kopaszodott meg? — Húsz éve, doktor úr. Egy szál hajam sincs azóta. Az orvos kézi nagyítóval is megnézte a látogatója fejét. — Fel a fejjel, barátom — mondta azután. — Magának szerencséje van. Itt még le­het segíteni. Van egy új cso­daszer. Ezzel naponta bedör­zsöli a fejét, és nem adok neki négy—öt hónapot, visz- szanyeri a régi hajzatát. Agaras Béla kétkedve néz­te. amint az orvos egy na­gyobbacska tégelyt vett ki az üvegezett, polcos szekrényből. — Az a bizonyos békés­csabai hajelixir? — kérdezte. — Nem — felelte az orvos. — Az tudtommal még nem került forgalomba. Akkor talán a szigethalmi idős asszony hajnövesztő sze­re? — Nem, mondta megint az orvos. — Erről én is csak ol­vastam még az újságban. A Találmányi Hivatal szaba­dalmat adott rá, egyelőre csak ennyit tudok róla. Ez a haj­ápoló szer viszont az én spe­cialitásom. Éppen azóta kí­sérletezem vele. amióta ma­ga megkoposzodott. Most már tökéletes a szer. ötszáz forintot fizet, de ha nem vá­lik be. visszadom a pénzét. A páciens hálálkodva fize­tett, és olyan arccal távozott a magánrendelőből, mint aki újjászületett. Alig fél év múlva Agaras ismét megjelent az orvosnál. Újból be kellett mutatkoznia, már csak azért is. mert aligha ismert volna rá bárki, aki régebben látta. Óriási hajkorona diszlett a fején. Hátul a nyakáig ért az üstö­ké. elöl pedig a szemébe lóg­tak a dús, hosszú, egyenes hajszálak. — Ja, maga az? — szólt az orvos, miután felismerte a fél év előtti paciensét. — Na ugye megmondtam, hogy minden rendbe jön?! A garas bánatos képpel, ta­gadban intett a fejé­vel. — Baj van itt, doktor úr... Nagy hiba. Az orvos rábámult: — Micsoda hiba? Hiszen kinőtt a haja ...! A látogató majdnem elsír­ta magát: — Igen... de a régi gön­dör volt...! Heves Ferenc

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents