Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-21 / 118. szám
F elfüggesztett börtönbüntetéssel, pénzbírsággal zárult egy vizsgálat — bár az ítélet még nem jogerős. Az egyik szabolcsi üzem vezetője — mondják egyesek — az áldott jó szívének áldozata lett. Nem tudta megtagadni barátaitól, hogy ne az üzemben gyártott bútorokból vegyenek. A barátság fokától, az azóta már leváltott vezetővel, illetve az üzemmel való part. neri kapcsolattól függött, hogy az egyébként hibátlannak tűnő szekrény vagy asztalka minősítése rossz lett, s ezért féláron, kedvezménnyel kellett eladni. A volt vezető haragszik rosszakaróira. Azokra, akik jelentették ezeket az ügyleteket, bár korábban statisztáltak mellette. Rossz szájízzel gondol a barátokra is, akik a vizsgálat idején számlájukat lobogtatva bizonygatták, hogy ők nem tudtak semmiről. Azóta viszont „alábbhagyott” a barátságuk, talán még félre is fordítják fejüket a kisváros utcáján, ha találkoznak. Mondhatnánk, hogy ezzel a történet véget ért. A büntetést kiszabták, a jobbításra megtették az intézkedéseket, a közvélemény előbb-utóbb elfelejti az ügyet. Igaz, kisvárosban tovább tart a pusmogás, pletykák kelnek szárnyra, de ha netalán újra jön egy hasonló eset, akkor az feledteti a régit, lehet csemegézni az újabb „szenzáción”. Nem azért írtuk le mindezeket, hogy beálljurik a kárörvendők táborába. Tudniillik az említett vezetőnek bizonyíthatóan egy fillér sem tapad a kezéhez. „Csak” másokhoz volt jó, igaz, nem a saját zsebére, hanem az üzem költségeinek terhére. S ha nem túl sokan, de vannak mások, másutt is, ahol hasonlóan gondolkodnak. Van szövet, kezet, ahol mást adnak olcsóbban, vagy: a MÉH- és TŰZÉP-telepek a megmondhatói, hogy rajtuk keresztül mennyi áru kerül a gyárból közvetlenül a vevőhöz. A telepek ugyanis többnyire csak az adminisztrációt végzik, hiszen szólnak nekik előre, hogy ki lesz a vevő. Almásládák, krumpliszsákok vándorolnak az őszi szezonban raktárból a személygépkocsi hátuljába — természetesen a formaságokra itt is gondosan ügyelve, tehát vásárlási jegygyei, bizonylattal — mindez féláron. Csakhogy az ilyenfajta adás-vételek pem tartoznak, nem tartozhatnak a mi^ értékrendünkbe. Az ilyen ügyletekben ugyanis csak bizonyos emberek vehetnek részt, többnyire olyanok, akik nem személyüknél, hanem beosztásuknál fogva érzik magukat feljogosítva az előnyök elfogadására. Kár lenne egy megtörtént esetből túlzott következtetéseket levonni, általánosítani. Amíg egyedi esetről van szó, addig nem is szükséges különösebben berzenkedni az ilyen dolgok fölött. Ám a jogos felháborodás mellett, tovább meditálva a dolgokon, arra lehet gondolni, hogy milyen környezet, milyen légkör szükséges afihoz, hogy divat legyen a féláron való juttatás, hogy egyesek természetesnek vegyék az ilyen előnyök élvezését? Ebiből az álláspontból nézve az említett vezetőt inkább sajnálni lehet, hiszen ő nem több egy megtévedt embernél, aki — miután környezetében ezt tapasztalta — csak azt tette, amit szokásosnak vélt. Mindez nem mentesít ugyan a törvény szerint is jogos büntetéstől, de némiképp jobban, megvilágítja az okokat és következményeket. Csírájában kell elfojtani a hasonló törekvéseket — adjuk a receptet, ha ugyan receptnek, s nem inkább közhelynek, nesze semmi, fogd meg jól- szerű kijelentésnek tűnik ez a mondat. Mégis a gyökereknél szükséges kezdeni, azt a talán ki sem mondott vélekedést érdemes felülbírálni, amely szerint vannak olyanok, akik többet megengedhetnek maguknak. A valóság pedig éppen ennek az ellenkezője. A szerénység, az erkölcsi tisztaság az, ami valakit — különösképpen egy vezetőt — fölébe helyezhet másoknak. S ebbe az is beletartozik, hogy nem fogad el előnyöket, mi több, éppen ő lép fel kezdeményezőként, hogy megszüntesse, megakadályozza egy rossz gyakorlat és annak még rontóbb következményeinek kialakulását. Ennyiben nem magánügy, nem bocsánatos bűn, ha egyeseknek féláron kerül ki a bútor, a bontott tégla, vagy bármi más. Csallány Gézával, a FIB titkárával A ön, mint a Felső-tiszavidékl Intéző w Bizottság titkára, s mint közismert szakember, mivel magyarázza, hogy az utóbbi években élénkül az érdeklődés Szabolcs-Szatmár iránt? Másképpen: mi az oka, hogy valójában most kezd bennünket felfedezni az ország és a nagyvilág? — Abból az alapvető kérdésből kell kiindulni, hogy hol forog szívesen az idegen. Ezzel kapcsolatban tudni kell: általában kétféle vendég van. Az egyik az, aki azért megy valahová — mondjuk a Balatonra, vagy a Dunakanyarba —, mert most ez a sikkes. A másik típus viszont a célszerűséget nézi és a pihenéssel, az ismeretei bővítésével kapcsolatos igényeit akarja kielégíteni. Ügy érzem, nekünk itt, Szabolcsban, Szatmárban az utóbbiakkal kell számolnunk. Ez már csak azért is igaz, mert az országos településhálózat-fejlesztési koncepció, amely 23 tájegységet jelölt ki fontos üdülőterületnek, illetve idegen- forgalmi helynek, nem említi Szabolcs- Szatmárt. Ez a dokumentum a megye területén egyes települések és az útvonalak jelentőségét hangsúlyozza, mint „idegenforgalmi folyosókat”. — Szerintem ebben nincs semmi különös, főleg pedig nincs benne restellnivaló. Tudomásul kell vennünk, hogy az idegenforgalom az egész élet egy része, nem lehet tértől és időtől élvonatkoztatni. Ha Szabolcs- Szatmárral kapcsolatban elhangzik a „súlyos örökség” kifejezés, akkor ez áll az idegenforgalomra is. Néhány évet elkéstünk korábban a feltételek kialakításával, s bizony ezek a feltételek jelentős pénzt igényelnek. Persze ez összefügg a gazdasági fejlettséggel, a kulturális színvonallal, de általában az egész életmóddal. Tény viszont, hogy itt rohamosabban változik minden, mint az ország más részein. Ez egyszerre jelenti, hogy nő az ideérkező vendég igénye, ugyanakkor fokozódik az itt élő emberek igénye is. Függetlenül az országos koncepciótól, nyugodtan mondhatom: valójában most kezdi felfedezni az ország és a világ ezt a páratlanul gazdag és szép tájat. Leggyakoribb és stabil mérce erre a szállásstatisztika. Tavaly 76 ezer vendég csaknem 300 ezer vendégéjszakát töltött el nálunk. Ez közel 6 százalékkal haladta meg az előző esztendeit, s külön öröm, hogy a vendégek egyötöde külföldi volt. A Minek tulajdonítja ezt a hirtelen felgyorsuló érdeklődést? — Sokminden vonzza ide a hazai és a külföldi idegent. Legfőbb érték a jellegzetes, a más területektől eltérő földrajzi táj. Sok erdőnk, vizünk van, s bátran mondhatom, hogy a természet romlatLansága döntő tényező a smoggal küzdő városlakóknak. De felemlíthetem, hogy az itt található falukép hűen megőrizte a népi építészetet, amire főleg Szatmárban találunk sok-sok példát. Ezenkívül a népi kultúra szolid, de magas szintjét találja itt az idegen, amikor gyönyörködik a faragott tornácoszlopakban, a buzogányos gémeskutakban, a csónakos fej- fákban, hogy a paszabi szőttest, a beregi keresztszemest, a pingáió asszonyokat már ne is említsem. Rajonjellegű természeti értékeink mellett néprajzi értékeink nemzetközi jelentőségűek. De felemlíthetem irodalmi, történelmi emlékhelyeinket, ami szintén nagy vonzerőt képvisel. Aztán nem szabad megfeledkezni gyógyvizeinkről, kitűnő vadászati lehetőségeinkről és arról sem, hogy milyen sok külföldit vonz a lovaglási lehetőség. A Tehát igaz, hogy mind gyakoribb nálunk is az idegen. Mit tudnak rólunk az ideérkezők? Tájékoztatjuk-e őket megfelelően az itteni lehetőségekről? — Vártam ezt a kérdést, ami nem újkeletű, mert sokszor és sok helyütt elhangzik. Hadd mondjam el, hogy úgynevezett hívó- jellegű propagandát csak akkor szabad kifejteni, ha minden feltétel adott ahhoz, hogy a hívott jól is érzi magát. Ez az egyik oldal. Ám van úgynevezett tájékoztató jellegű propaganda is, ami azoknak segít, akik külön hívás nélkül is felkeresnek egy-egy adott tájat, települést. Aztán propaganda az is, amit nem kell nyomdában készíteni, hanem amit az utazási iroda alkalmazottja, a szállodai portás, az éttermi felszolgáló, vagy maga a városlakó fejt ki, amikor találkozik egy idegennel. A Sokak szerint rossz az a tájékoztatás, amit az ideérkező idegen kap. Egyetért ön ezzel? úti tábláit helyeztünk el, olyanokat, amelyek útbaigazítják az idegent és nem KRESZ- tábiák. Állítom, Veszprém megye mellett a legjobb helyzetben Szabolcs-Szatmár van e tekintetben. A FIB csupán ilyen táblákra félmillió forintot költött két év alatt. Igaz viszont, hogy Nyíregyházán nagyon nehezen tud eligazodni az idegen. Ennek csak részben oka az, hogy új irányba terelik 1980-ig a 4-es főútvonalat. Addig is útba kell igazítani a hozzánk érkezőt, hogy megtudja, merre a múzeum, hol találja Krúdy szülőházát, miként jut ki Sóstóra, a falumúzeumba; és ha már kinn van Sóstón, legyen egy tábla, amiről leolvassa, mit hol ér el. Ezeket a mulasztásokat sürgősen pótolni kell! A Említette, hogy van személyhez kötődő w propaganda is. — Igen, s ezt én esetenként sokszor fontosabbnak tartom, mint a kis színes papírlapot. Mert a vendég, akit csak immel-ámmal szolgálnak ki az étteremben, hogy aztán rosszul számolják a fogyasztását; vagy aki az utcán megszólít egy városlakót, hogy segítsen eligazodni, és csupán mosoly a válasz, bizony az ilyen vendég aligha tér vissza. Különösebb baj nincs nálunk az ellátással. Ami a turizmus gazdasági hátterét illeti, emiatt nem fáj a fejünk. Ám van még jócskán pótolnivaló azon a téren, hogy a patriotizmus a szívélyes vendégfogadásban is erősödjék. Ezt is tanulnunk kell, mint oly sok mindent. A Ha már az idegen megérkezett, szállást kér. Van-e nálunk elég szálláshely? — Van is, meg nincs is. Az utóbbi nyolc évben megháromszorozódott a szálláshelyek száma Szabolcs-Szatmárban. Űj szállodákat adtak át, elkészült az Igrice nyaralófalu, bővítésekre került sor, a fizetővendég-szolgálatot Nyíregyházán kívül kiterjesztettük Kisvárdára, Mátészalkára, Nyírbátorra, Záhonyra. így most már szezonban éjszakánként kétezer vendégnek tudunk szállást biztosítani. Van, amikor ez bőven elég, ám nem ritka, amikor ennek a háromszorosa is kevés volna. Persze, mindezt, a vendég igénye is befolyásolja. Próbálkoztunk korábban kollégiumok felhasználásával — ezt főleg az EXPRESSZ Utazási Iroda végezte — de az az igazság, hogy ezt éppen akkor nem lehet igénybe venni, amikor szükség volna rá. Például a Nyírségi Ősz rendezvényein ez elképzelhetetlen, mert akkor már itt vannak a diákok. Járhatóbb út, hogy munkás- szállásokat veszünk igénybe, mint történt az már a KEMÉV-vel kötött egyezség alapján. Újabban egy érdekes kezdeményezés bontogatja szárnyát: intéző bizottságunk a Nyír- tassi Állami Gazdaságnak nyújt némi segítséget ahhoz, hogy kialakíthassa az almaszedésre érkező diákok szálláshelyét. Ezt az épületet az úgynevezett holtszezonban — tehát nyáron — mi üzemeltetjük, tehát turistákat tudunk majd elhelyezni benne. Kellő tapasztalatok után, remélem, ez a kezdeményezés bővülni fog. Ha már erre terelte a szót, tud-e valamit ön, mint a FIB titkára a Sóstóra elképzelt tsz-üdülő sorsáról? — Sem többet, sem kevesebbet nem tudok, mint amit a közvélemény. Volt erre kezdeményezés, ami meghiúsult, s azóta sem foglalkozik vele senki. De ebben én illetéktelen vagyok, a Fejső-tiszavidéki Intéző Bizottság feladata más természetű. Elnézést, ha rossz helyre címeztem a kérdést. A másik, sokak által gyakorta felvetett probléma viszont a FIB-re is tartozik: az, hogy még mindig nem a kívánt mértékben fejlődik Sóstó. — Rendkívül tiszteletreméltó az egészséges türelmetlenség, ami mögött a tenniaka- rás vágya is fellelhető. Így én nem furcsállom, hogy sokan keveslik mindazt, ami Sóstón már van. Magam is szívesebben látnék itt elegáns SZOT-üdülőket, és más reprezentatív létesítményeket. Csakhogy mindehhez rengeteg pénz kell, amit felsőszintű döntések előznek meg. A FIB csak a saját lehetőségein belül tehet — s vallom, hogy meg is tett eddig is mindent. Bármennyire tűnik kevésnek, azért a strand sem olyan már, mint pár éve; van múzeumfalu, Igrice nyaralófalu és jelentős összegeket költött a megye az ifjúsági és vidámpark, valamint a vadasparik kiképzésére. Az idén például, amikor 6 millió forinttal gazdálkodik intéző bizottságunk, a sóstói kemping parkosítására, a volt víztorony helyreállítási tervének készítésére, a közmű- és villanyhálózat bővítésére közel 2 millió támogatást nyújtunk. — Nem! Éppen a FIB tevékenysége révén az utóbbi években rengeteg tájékoztató közValójában tehát akkor mi a FIB feladata? — A Felső-tiszavidéki Intéző Bizottság társadalmi alapon a lakosság bevonásával irányítja, koordinálja, esetenként anyagilag támogatja az idegenforgalmi munkát. Tevékenysége jó részében tehát feltáró jellegű munkát végez, a meglévő értékeket propagálja, ezenfelül segítséget ad a tanácsi szak- igazgatási szerveknek a turizmussal összefüggő feladataik ellátáséiban. Ehhez támogatást az Országos Idegenforgalmi Tanácstól, de főiként a megyei tanácstól kapunk. A pénzeszközök szétosztását mindig testületi döntés előzi meg. Az elmondottakból is kitűnik, hogy a cél az: a FIB pénze társadalmi összefogás révén megsokszorozódjék egy- egy területen. A Most, hogy újból említette a propagandát, engedjen meg egy közbevetést: úgy véljük, még mindig szegényes a mi értékeink országos és nemzetközi reklámozása. Például, ha helép hazánkba egy idegen, miből tudja meg, hogy Sóstó vagy a Tisza-kanyar egyáltalán a világon van, hogy oda miért érdemes elmenni? — Érzékeny pontra tapintott. Nem tudok vitatkozni a felvetéssel. Itt, megyén belül megtesszük amit lehet. Különböző kiadványokat készítünk, s e téren szoros kapcsolatot tartunk fenn az idegenforgalmi és kulturális szervekkel. Például az idén tervezzük elkészíteni A megye természetvédelmi területei című kiadványt, megyei életrajzi lexikont állítunk össze; mini leporellók készülnek Nyírbátorról, Mátészalkáról, a szabolcsi földvárról. Ezenkívül kiállítási kalauzokat nyomatunk, további tájékoztató táblákat helyezünk el. Mondom, ami tőlünk telik, megtesszük, ám elégedetlenek vagyunk az országos kiadványokkal. Itt van például a „Kézikönyv idegenvezetők számára” című kiadvány, amely két évvel ezelőtt jelent meg. Ebben Szabolcs-Szatmár megyéről mindössze másfél, kisalakú oldal szöveg található, Sóstóról csupán négy sor... Több külföldön megjelent kiadványban fedeztem már föl lényegesen gazdagabb útmutatót a szabolcsi, a szatmári, a beregi értékekről. A Gondolom, a FIB vezetői, mint illetékesek nyilván ezt valahol szóváteszik. Szükség van erre, már csak azért is, mert feltehetően még nagyobb mérvű lesz a külföldiek áramlása a mi tájunkon átvezető „idegenforgalmi folyosón”. — Pontosan így van. Nem kell sok idő ahhoz, hogy a mai technika és az anyagi lehetőségek mellett mielőbb elkészüljenek és teljes hosszában megnyíljanak az észak— déli, illetve a kelet—nyugati tranzit útvonalak. Például a Skandináv államokból Lengyelországon és Csehszlovákián át a román tengerpartig vivő észak—déli útvonal, bizony érinteni fogja a mi szűkebb hazánkat is. Emellett megfigyelhető, hogy évről évre miként tolódik el a turizmus áramlási iránya kelet felé. Nekünk már most meg kell kezdenünk az intenzívebb felkészülést a várható nagyobb forgalomra. Ennek egyik főpróbája lesz a moszkvai olimpia, amikor a megszokottnál lényegesen több turista halad majd át megyénkén. Közülük sokan meg akarnak pihenni, szíves vendéglátást remélnek, hogy aztán folytassák tovább útjukat. Ehhez feltételek, eszközök kellenek; még intenzívebben kell hozzálátnunk az idegen- forgalmi szakemberek képzéséhez. Lakosságunk körében pedig mind meggyőzőbben szükséges tudatosítanunk, hogy a vendégfogadás nem nyűg, hanem az adott terület érdeke is. Gondoljunk például arra, hogy a szállást és ellátást kérő nyugati turista, aki trófeához akar jutni egy vadászaton, vagy részt kíván venni a tokaji lovastúrán, tetemes valutát hagy nálunk. Tehát nem ráfizetés a vendégfogadás. Ezenfelül a szívélyes vendéglátás^ egy kicsit tükre az egész közösség életvitelének is. Aztán még ehhez: érdekünk mindez azért is, mert ha mi is útrakelünk, csak olyan fogadtatást remélhetünk, mint amilyet mi nyújtunk. A fő cél természetesen változatlanul az, hogy a jól szervezett turizmus segítse elő az emberek ismeretének bővülését, pihenését és a különböző népek közeledését. Köszönöm az interjút. Angyal Sándor Féláron Vasárnapi ■INTERJÚ idegenforgalmunkról «1 1978. május 21. ^ KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
