Kelet-Magyarország, 1978. május (35. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-21 / 118. szám
MŰVÉSZETI EGYÜTTESEINK BESZÉLGESSÜNK GYERMEKEINKKEL A Mátészalkai Pedagógus Kórus Ma már dokumentumnak számit a sárgás papírlap, amire egy névsort írtak 20 évvel ezelőtt: egy kórus szólamainak felsorolását. Harminchat név: tizennyolc nő, tizennyolc férfi. Egy idegen számára nincs különös jelentősége. Csak nevek... — Nekünk azonban azt árulja el ez a papír, hogy és a többre vágyás igényével. Ma már rendszeresen részt vesznek a kórusmuzsika fórumain, minősítő versenyeken bizonyítják felkészültségüket, viszik a megye hírét Szabolos-Szatmár és az ország határain túlra, önálló koncertezésre is alkalmas, népművelési feladatokat felvállaló együttessé váltak. vasásból ad nélkülözhetetlen ismereteket az ének szak. A jelentkezéskor választanom kellett a magyar és a matematika között. Ez utóbbi mellett döntöttem. A matematika és a zene — ha logikai felépítésüket nézzük: rokonok. Igaz, a számoktól sokan félnek, de hiszem, hogy sikerülni fog. Fellépés a Magyar Nemzeti Galériában. húsz évvel ezelőtt még menynyire más volt a tantestületben a tanárok és tanárnők aránya. Hiszen csak a kórusban 18 kolléga énekelt. Időközben azonban a kolléganők lettek többen. Számunkra ez a névsor dokumentálja a tényt, amit úgy szoktunk emlegetni: a pedagóguspálya elnőiesedett... Erdős Jenő, a mátészalkai 2. számú általános iskola igazgatója — a húszéves Mátészalkai Pedagógus Kórus vezető karnagya — emlékszik így vissza az együttes alakulására. Kedves tárgyakat hív segítségül — mint azt a bizonyos sárguló füzetlapot — egy bőröndből, amelyben húsz év legfontosabb ereklyéit tartják. Van közöttük feljegyzés a próbákról, az újjáalakulásról, itt őrzik a fellépéseken készült fényképeket, az apróbb aján. dákokat. Egy táviratot — Százhalombattáról jött egy régi kórustagtól a jubileumra. Emlékplaketteket — például — a kisvárdai kórus figyelmességét dicsérő meglepetést. Pár hét óta pedig a rangos kitüntetést: az együttes a Kulturális Minisztériumtól a „Szocialista kultúráért” kitüntetést kapta. Hogy is kezdődött? A Hősök terei iskola nevelői kedvet kaptak a közös énekléshez. Később a Zalka Máté iskola tanárai is csatlakoztak, s Erdős Jenő irányításával megkezdődtek a próbák. Három hónap múltán léptek először a közönség elé, s azóta már nincs olyan rendezvény a szatmári városban, melyen ott ne volnának. A húszéves jubileumra készült krónika — Ats József munkája — nem részletezi az első tíz esztendőt. Élt a kórus ez idő alatt is, helyi politikai, társadalmi eseményeken és rendezvényeken rendszeresen szerepeltek, sőt olykor jelentősebb kórustalálkozón is részt vettek, azonban még a mátészalkai közönség is csak ritkán hallót, ta produkcióikat. Az 1968-ban újjáalakult énekkar létszáma megnőtt. A helyi általános és középiskolai tanárokon kívül közel ötven pedagógus a környék fal. vaiból járt be a hetenként egyszeri próbákra. Ki-ki ahogy tudott... Kezdetben a kórus műsorpolitikáját egy vállalás határozta meg: részt venni a járásban rendezett társadalmi eseményeken. Magyarul ez azt jelentette, hogy a politikai rendezvényeken ők voltak a „színfolt”, továbbá a társadalmi temetéseken számítottak a közreműködésükre. Dowland és Palestrina gyászdalai: így kezdődött a nyilvános szereplések sora. S folytatódott művészi színvonaluk emelkedésével, repertoárjuk állandó bővítésével Napi munkájuk mellett készülnek a fellépésekre, melyek az utóbbi időben jócskán megszaporodtak. A társadalmi temetéseket nem számítva a statisztika 55 fellépést tart számon az utóbbi tíz évből, önálló koncertjük legalább egy volt évente, ennél gyakrabban léptek közönség elé a különböző társadalmi rendezvényeken. Megyei vagy országos kórus- találkozón csaknem 30 alkalommal szerepeltek. Bemu-. tatkoztak a rádió Kóruspó- dium-adásában is. Húsz év — ötven műsorszám. Nincs kedvenc korszakuk, stílusuk. Azt vallják: amit műsorra tűznek, azt teljes szívvel vállalják. A preklasszikus szerzőktől kezdve a romantikusokon át a legmodernebbekig terjed repertoárjuk. Legmagasabb minősítésük az aranykoszorú fokozat, ezt két alkalommal érték el. Az utóbbi években állandó résztvevői a pedagóguskórusok országos találkozóinak, sok szép élménnyel gazdagodva jöttek haza először a debreceni, aztán a pécsi, s végül a soproni szereplésről. Legszebb emlékeik között őrzik a beregszászi turnékat, valamint a tavalyi szereplést a Magyar Nemzeti Galériában. Más kórusokkal összehasonlítva nincs túl nagy „mozgás” az együttesben. A húsz év alatt összesen száz tagja volt a kórusnak, — s ma hatvankét állandó tagot tartanak számon. Húszéves alapító tag négy van közöttük, 19-en tíz éve, 11-en pedig öt éve léptek be. A -legfiatalabbak közül a zeneiskola két tanára beszélt a muzsikáról. Hubay Katalin zongoratanár a miskolci zeneművészeti szakközépiskolában végzett, s Mátészalkára kerülve azóta már elvégezte az énekzene szakot a nyíregyházi tanárképzőn. — Már általános iskolás koromban énekeltem kórus, ban, aztán a középiskolában is, s igazán örültem, amikor zeneiskolánk igazgatója felhívta a figyelmemet: folytathatom, itt is van egy énekkar. Kati, a fiatal tanárnő albérletben Lakik, távol a családjától, hetenként egyszer tud hazamenni. Idejéből kitelik, érdeklődésével egybevág — szép hivatását nemes szórakozással egészíti ki. Papp Dóra még alig melegedett meg — ez év elején lépett be a kórusba, ő is zongorát tanít — legújabban pedig felvételire készül. — Igaz, furcsán hangzik, hogyan lehet levelező tagozaton énekelni, mégis ezt fogom megpróbálni. Zeneelméletből, zenetörténetből, karvezetésből, partitúraolA fiatal tanárnők a kórus friss erejéhez tartoznak. Közöttük már nem egy olyan kórustag található, aki szülei nyomába lépve csatlakozott az együtteshez. A húsz év alatt létrejöttek a kórus- dinasztiák. Kovács Géza, a hetven év feletti fehérgyarmati nyugdíjas pedagógus együtt énekel menyével, Ujj Tibornéval. Molnár József és Molnár Józsefné mellett a kórusban már ott van lányuk: Molnár Erika, a ZÖLDÉRT Vállalat dolgozója. Pankotai Tihamérné leányát hozta a csoportba — Pankotai Tímeát. A nyugalmazott állatorvos, Tóth Mihály — habár maga sohasem énekelt — minden próbára eljön, s hozza leányát, Tóth Erzsébet tanárnőt, meg a többi falubeli pedagógust. Kocsija mindig megtelik, ha elindulnak a próbára. De járja az országot is az együttessel — ha utaznak, megy velük. A kórus tagjai a nyugdíjas állatorvos közreműködését olyan áldozatnak tart. ják, mint például Dani Istvánét, aki Vajáról jár be a próbákra, s a próba után — mert másfelé már nem tud hazamenni — Vásárosnamé- nyon át 40 kilométert utazik minden héten egyszer, már tíz éve. — Minit egy testvéri közösség, olyan a mi kórusunk — foglalja össze Erdős Jenő. — Akik ilyen áldozatokra képesek, nem csak a muzsikáért teszik, hanem egymásért is. Pedagóguskórusnak indultak, most is ezen a néven szerepelnek. Időközben más foglalkozásúak is jelentkeztek. Jelenleg van közöttük kórházi orvos, vállalati dolgozó, röntgenasszisztens. Ök azonban csupán néhányan vannak, a többiek pedagógusok Mátészalkáról és a "környékről. A húsz év alatt 14 karvezető került ki az együttes soraiból, legtöbbjüknek működő kórusa van. Az úgynevezett egyszerű kórustagok közül lett az együttes karnagya Csányi Ottó, aki ma már felváltva tanítja-vezényli a produkciókat az alapító karvezetővel. — Húsz esztendő után milyen tervekkel készülnek a jövőre? — kérdeztük végül Erdős Jenő karnagytól. — Szeretnénk minél több modern művet tolmácsolni, a kortárs zenét megismertetni. Igyekszünk olyan műveket választani, melyek zeneileg igényesek, de nem csak a szakértő füleknek, hanem elsősorban a ránk kíváncsi közönségnek, közérthetően szólalnak meg. Baraksó Erzsébet Szürkülő anyanyelvűnk Egyre többször állapítjuk meg: gyermekeink, a fiatalok nem tudnak beszélni. Pontosabban gondolataikat kevés szóval, szürkén, fantáziátlanul mondják el. Még bővebben: egy sor fogalmat nem ismernek, szókincsük szegényes, kifejezésmódjuk döcög. Amikor minderről középiskolai tanárokkal beszélgettem, állításomat megerősítették, hozzátéve: a diákok átlagos szókincse nem haladja meg a pár ezer szót. Sablonokban gondolkodnak, sztereotípiákkal fogalmaznak, s talán a trágárságokat kivéve, hihetetlen nyelvi restségről tesznek tanúbizonyságot. Ha az ember az okokat kutatja, bizony talál magyarázatot. Ezek között az első helyen az áll, hogy a gyermek kiskorától fogva ritkán részesül nyelvi élményben. Sajnos a szülők sem tanítják meg szépen, értelmesen beszélni gyermeküket, sokan gügyögve kerülnek bölcsődébe, óvodába. Aztán jön az iskola. Teszt tesztet követ, a diáknak csupán gombot kell nyomnia, ik- szeket berajzolni, murikalapon vonalakat húzogatni, s kész a felelet. Választ adhat így arra, hogy ki volt a hetedik árpádházi király, vagy éppen arra, mennyi az urán rendszáma. Vagyis nem kell egyetlen értelmes mondatot sem fogalmaznia ahhoz, hogy tudásáról számot adjon. Felmérő dolgozat, zárthelyi, teszt, kérdőív, elektronikus tanár, munkafüzet — egy sor munkagyorsító kellék, melyeknek kétségtelen hasznuk mellett sok veszélyük is van. Kiderül ez nyomban, ha a fiatalt arra kívánja késztetni valaki, hogy mondandóját szóban fejezze ki. így alakulnak ki aztán azok az emberkék, akik nem tanultak meg fogalmazni az általános iskolában, nem tudják élvezni az irodalmi stílust, képtelenek nyelvünk végtelen gazdagságával élni, beszélni. Nyelvében él a nemzet — mondotta, volt Széchenyi egykoron, s jól gondolta. Hiszen a világos és rendezett gondolatot, a tisztes mondandót csak az tudja közölni, akinek nyelvi kultúrája van. A kusza nyelvi ismeret a kusza gondolat tolmácsa lehet csupán, s alig várható valakitől hogy fejében rend legyen, ha az ott bujkáló ismeretet nem zabolázza tiszta nyelvi rend. Ennek a ma már látható jelenségnek a következményei lassan gyűrűznek tova. Eljön az az idő, amikor csupán rövid jelzésekre korlátozódik mondanivalónk, lassan megszűnik a természetes vágy, hogy közöljünk egymással könnyebb-nehezebb gondolatokat. Elnézi az ember a fiatalokat, amint unottan nézik egymást. Nem az húzódik emögött, hogy egyszerűen restek megszólalni? Talán olyan idő is eljön, amikor az érzelmet egy-egy tesztlápon tudakolják egymástól? Szembeszegezheti ezzel valaki: milyen sok fiatal mond verset. Mennyien törekszenek évről évre arra, hogy a szép magyar beszédért folyó verseny részesei legyenek. Mindez igaz, de hol van ez az általánostól?! Ostorozni kell hát mindenkit, akinek kötelessége a gyermek beszédre tanítása: tegye jobban a dolgát. Ne feledjük a főiskolákon és egyetemeken beszédre oktatni a jövő nevelőit, s tanítsák meg őket arra is, hogy beszéltetni is tudjanak. Már-már unalmas emlegetni, milyen ismeretszegénységről tesznek tanúbizonyságot kéthetente azok az iskolások, akik a „Most mutasd meg!” című játék résztvevői. Nem egyszerűen tájékozatlanságról van szó, a jelenség a teljes járatlanságot tükrözi. Vajon kinek olvasmánya közülük Arany, a legszebb szavú magyar poéta? Ki csiszolja nyelvét Babitson, Illyésen, Móriczon, kinek szellemi kenyere Juhász Ferenc? Hol és ki teremt nekik fórumot, hogy sok szóval vitázzanak? Ki gondol arra, hogy osztályozza a beszéd választékosságát? De talán méltánytalan, hogy iskolaügyünk munkásaira hárítunk minden ódiumot. Jó lenne körülnézni otthon is. És időt találni arra, hogy beszélgessünk gyermekünkkel. Hogy keze ügyébe adjuk a könyvet. Hogy kiigazítsuk, ha pongyolán beszél, hogy serkentsük változatos beszédre. Nyelvészeink az édes anyanyelv tisztaságát féltik. Én féltem magát az édes anyanyelvet, s félek azoktól a gondolatoktól, amelyek rest nyelvi is. merettel fogalmazódnak meg. Mert o szürke nyelv csak szürke gondolatot tűr meg. Bürget Lajos TÓL-TŐL, VAGY NÁL-NÉL?! Á középfok melletti összehasonlítás Nyelvünk kifejezőképességének gazdagságát bizonyítja az a sokféle nyelvi lehetőségünk, hogy képesek vagyunk egy-egy gondolatunkat különböző módon kifejezni. A sok-sok lehetőséget mégis bizonyos grammatikai szabályok tartják kordában, s ezekre a szabályokra oda kell figyelnünk, alkalmaznunk kell őket, ha nem akarunk véteni a helyes magyar beszéd ellen. A magyarul tanuló idegenek azt tartják, hogy nyelvünk a maga grammatikai rendszerével, struktúrájával stb. a nehezen tanulható nyelvek közé tartozik. Nos, a minden szempontból helyes magyar beszéd nemcsak az idegeneknek okozhat gondot, hanem magunknak is. Ha arra gondolunk, hogy az iskolákban a nyelvtanárok nem veszik jó néven, ha diákjaik az idegen nyelvi órán ragozási hibát vétenek, akkor mit szóljunk abban az esetben, amikor anyanyelvűnkben találkozunk ragozási hibával? Jelen esetben nem az „eztet”, „aztat" vagy a ,,-suk”, ,,-sük” helytelen használatára gondolunk, hanem a legalább ilyen gyakorisággal előforduló középfok melletti hasonlító határozó helytelen használatára. A magyar nyelvtanok egyértelműen a -nál, -nél ragokat nevezik meg a középfok melletti hasonlító határozó ragjaiként. Mégis számtalan esetben előfordul, hogy a-nál, -nél összehasonlító ragok helyett helytelenül a -tói, -tői ragokat alkalmazzák: „...a cigánycsaládokban születendő gyermekek száma háromszorosa a többinek, így számuk az átlagostól gyorsabban nő" (Ke- let-Magyarország, 1978. január 18., 2. oldal.) Helyesén: átlagosnál. Vagy: „A megyei pártbizottság 1977. decemberi határozata a mezőgazda- sági szövetkezetek termelés- növekedését 1978-ra 4,5—5 százalékban határozta meg. A leveleki Dózsában ettől nagyobb a törekvés ...” (Ke- let-Magyarország, 1978. január 13., 3. old.) Helyesen: ennél. Bár „A mai magyar nyelv rendszere” c. leíró nyelvtanunk (Akadémiai kiadó, Budapest, 1970.) megemlíti, hogy régen gyakori volt a -tói, -töl ragok használata az összehasonlítás alkalmával. De a mai nyelv- használatban, az irodalmi nyelvünkben a helyes, az elfogadott nem a -tói, -tői, hanem a -nál, -nél (vö.: A mai magyar nyelv rendszere, Bp. 1970. II. köt. 257. old.). Keveset gondolunk az olyan nyelvi jelenségre, amikor a helytelen raghasználat más értelmet adhat — és sok esetben ad is — a mondatainknak. Pl. a „Klára hamarabb jött haza Pistánál” mondatunkban egyértelmű, hogy Klára és Pista voltak valahol, mindketten visszatértek, de nem egyszerre. Előbb Klára jött meg, aztán Pista. A -nál rag a középfokkal (hamarabb) együtt a két ember érkezésének idejét hasonlítja össze, azaz Klára hamarabb érkezett, Pista később. Ilyen példáink lehetnek még: Klára fiatalabb Pistánál, János magasabb Gézánál stb. Ha a már elemzett mondatunkban elvétjük a hasonlító határozó ragját, s helyette a -tói ragot használjuk (azaz: Pistánál helyett Pistától), megváltoztatjuk a mondat értelmét is: Klára hamarabb jött haza Pistától. Ezt a mondatot értelmezhetjük úgy is, hogy Klára meglátogatta Pistát. Pistánál más. valaki is volt, de Klára hamarabb el. jött Pistától, mint az a másvalaki. De érthetjük úgy is, hogy Klára jár Pistához, s általában későig marad, de most hamarabb jött haza Pistától stb. Látható, hogy a -tói, -tői rag a középfok melletti összehasonlítás kifejezésére nem szerencsés. A helyes rag a -nál, -nél. Sok-sok példát hozhatnánk igazolásképpen, mint pl. „Fényesebb a láncnál a kard”, vagy Mó- ricztól: „Egy pletykáló nőnél rettenetesebb teremtés nincs a világegyetemben” (Rokonok stb.). Köznyelvi példa is igazolhat bennünket: — tréfásan szoktuk mondani, hogy „jobb a hústól a káposzta”. Valóban így is van. Csakhogy a ,,-tól” ragunk itt nem az összehasonlítást, hanem éppen a tréfás megtévesztést szolgálja. Danes Sándor KM VASÁRNAPI MELLÉKLET na* 4* 1978. május 21-
