Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-14 / 87. szám
1978. április 14. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Ezért a pénzért? N emrégiben egy vita, vagy ha úgy tetszik, beszélgetés közben „fülön ütött” egy fiatal, az iskolapadból éppen csak kikerült ismerősöm megjegyzése: „Ezért a pénzért — mármint a fizetésért — nem érdemes hajtani”. Fiatal ismerősöm e kijelentést annak okán tette, hogy — amint az elmondta — munkahelyi főnöke kifogásolta az abban a hónapban végzett munkáját. A lazítás oka pedig az volt, hogy — két hét szabadságot kivéve — úgy látta, prémiumot úgysem kaphat, nem éri el azt a teljesítményt, tehát „csak” a fizetéséért dolgozik, s azért mint az előbb idéztem nem érdemes hajtani... Álláspontja elgondolkodtatott, tán azért is, mert az utóbbi években gyakran hallok — s gondolom nemcsak én — ilyen vagy hasonló megjegyzést. S ez a vélemény, ha úgy tetszik magyarázata is a hanyagul, immel-ámmal végzett munkának. Egyúttal felmentés is. Nem tudok elképzelni olyan, ép erkölcsi érzékű, munkáját szerető esztergályost, lakatost, orvost, tanárt vagy mérnököt, aki csak azért, mert kevesli a fizetését, szándékosan rosz- szul, hanyagul végzi a munkáját. Sokkal inkább a lusták, a munkájukat nem szeretők, a tehetségtelenek önfelmentése, magukigazolása az „ezért a pénzért...” elmélet. Azoké, akik háromszoros fizetésért sem lennének képesek többre, akkor sem végeznének pontosabban: akkor sem tudnának jobb, pontosabb munkát végezni. Félreértések elkerülése végett sietek megjegyezni: nem tagadom az anyagi ösztönzés fontosságát. Végzett munkánk anyagi megbecsülése egyben — bizonyos határig — erkölcsi értékmérő is. Tagadom viszont az anyagiak jelentőségének minden mást megelőző szerepét. Mert vannak — sokan vagy kevesen, annak eldöntésére nem vállalkozom — akik úgy vélik: a fizetésért elég megjelenni a munkahelyen, s valami tes- sék-lássék munkát végezni. De ha már valami komolyabb munkát is rájuk bíznak, ami egyébként semmi pluszt nem kíván, csupán munkaköri kötelességük teljesítését, máris tartják a markukat, azonnal várják a prémiumot vagy a jutalmat. Az a gondolat fel sem merül bennük, hogy a maga- 1 sabb fizetésért valami többet is kell tenni, valamit produkálni is kell, hogy azt mondhassa az a munkahelyi vezető: X. derekasan dblgózik, mindig lehet rá számítani, megérdemli, hogy emeljünk a fizetésén. Ismerősömmel — és nemcsak nála — azonban fordított a sorrend. Ő azt várja, hogy előbb magasabb bért kapjon, s akkor majd megmutatja, mit tud. Véleménye emlékeztet a néhai legendás labdarúgócsapat egyik vezéregyéniségének tulajdonított mondásra: kis pénz, kis foci. Csak attól tartok, hogy a hasonló véleményt vallók közül jó páran — az említett labdarúgóval ellentétben — nagy pénz esetén sem tudnának nagy focit produkálni. Vagy ahogyan a népszerű, szatirikusán humorizáló-politizáló színművész egy „párbeszédében” megfogalmazta: „Tud úszni’ — Nem. — Na, és ha megfizetem? — Akkor sem.” A példákat, az érveket lehetne még sorolni. De azt hiszem ennyiből is világos, hogy az — utóbbi példánál maradva — aki nem tud úszni, az előbb tanuljon meg, s csak azután kérje a pénzt. S aki jobban úszik, vagyis többet. De aki „ezért a pénzért” felkiáltással csak tesz-vesz munkahelyén, az még ezt a pénzt sem érdemli meg. S ha valaki erre nem jön rá magától, azt azoknak kell erre rádöbbenteni, akik vele együtt dolgoznak, ismerik munkáját, képességeit, őnekik kell elmagyarázni, az illetővel megértetni, hogy „ezért a pénzért” is dolgozni kell, produkálni kell, mert — hadd ismételjem a már-már közhelyszámba menő érvelést — csak a többől lehet többet osztani. S ezt a többet meg is kell teremteni! S aki ebben a teremtésben nem tud, vagy nem akar részt venni a képességeinek, tudásának megfelelően, az ne is várjon többet. K. Cs. Jó-e a 64-2? PAPÍRGYÁRI vélemények Az emberek és a gépek ösz- szehangolt munkája nyomán percenként hozzák a villásemelők a kiszállításra váró késztermékek tonnáit. Ebben az évben így, tonnánként raknak össze egymilliárd 788 millió forintos termelési értéket. Hányán dolgoznak érte a nyíregyházi papírgyárban? 1157-en. A munkások mintegy fele nő. Többségük vállalja a hat plusz kettes folyamatos műszakot. Hat nap munka, 2 nap pihenő. Életükről, munkájukról beszélgettünk. — Egy éve dolgozom itt, a férjem régebben — kezdte sorolni életútját Timkó Já- nosné, a rekeszkivágó gép le- szedője. — öt gyerekük van. Valamennyien zokon vették, hogy munkába álltam. De nagy a család. Négy iskolába jár. A napközit már megszokták. Én is megszoktam itt. Kicsit szokatlan volt, hogy a gép diktálja a tempót. De már túl vagyok rajta. — Derék, meg láb kell ide — mondta Lencsés Istvánná leszedő nő. — Ha valaki megszokott, és nem szökött meg, az megérdemli azt a 3800 forintot, amit itt lehet keresni. Én 27 éves vagyok. Két gyerekünk van, az egyik, amíg valamelyikünk nem megy haza, addig napköziben van, a másikra meg, a picire a szomszéd vigyáz havi 500 forintért. A folyamatos műszakot azért vállaltam, mert nagyobb lakásra gyűjtünk. És a gyárnak is szüksége van rám. — Én a továbbtanulással kötöm le a szabad időmet, — vette át a szót Radvánszki Mária leszedő, aki 1974-ben lett papíripari szakmunkás. — A gyár hozzájárult a tovább tanulásomhoz. — Hogyan lesz valaki papíripari szakmunkás? — kérdez vissza Lehoczki Ilona gépvezető. — Ki hogy. Én egy falubelimtől hallottam, hogy ide kellenek a nyolc általánost végzett fiatalok. Jöttem. 1975-ben lettem szakmunkás. Átlagban megvan a 4000 forintom. Igaz, ezért tudni kell beállítani a gépet, és irányítani az itt dolgozók munkáját. Hogy a hat plusz kettes munkarend nagyon igénybe veszi az embert? De a pénzért mindenütt becsülettel meg kell dolgozni. Nekem ráadásul a bent töltött vasárnapokon a saját kocsimon kell bejárni, mivel tőlünk, Kálmánházáról, ünnepnapokon nincs buszjárat... Folyamatos" műszak nőknek? Jó ez? Megoszlanak a vélemények. A nyilatkozók közül hárman azt mondták: ehhez kell szervezni, alakítani a család életét. Sifér Imre Lencsés Istvánt* Lehocki Ilona Radvánszki Mária Sűrítmény Ausztriába Új gépek a léüzemben Történetének legeredményesebb szezonját zárta április elejével a Bal- kányi Állami Gazdaság nyírgelsei almatárolója és léüzeme. Ebben a szezonban 1200 vagon betárolt almát dolgoztak fel. Az alma minősége kiváló volt, bizonyítja, hogy a demokratikus exporton kívül mintegy 360 vagon almát nyugatra küldtek. Almamegrendelő volt Finnország, Svédország, NSZK, Anglia, Írország, Francia- ország, Olaszország, Ku- vait, Libanon és Brazília. Rekordot döntöttek az ipari minőségű alma feldolgozásában is. Több mint ezer vagon léalmát szállítottak be a telepre és ebből 700 tonna sűrítmény készült. A sűrítményt teljes egészében nyugatra, osztrák cégnek exportálták. A léüzem termelését nagymértékben növelte a decemberben beállított svájci nagy teljesítményű présgép. Az almafeldolgozás befejezésével megkezdődött a karbantartás, tovább növelik a feldolgozói kapacitást. A léüzemben már leszerelték a régi présgépet, átadták és elszállították a nyíregyházi tangazdaságnak. A tervek szerint egy újabb svájci présgépet is üzembe állítanak az elkövetkező szezonra. Függetlenül az új présgép beérkezésétől, a kapacitást a felújítással, módosításokkal duplájára növelik. A léüzem 1400 tonna sűrítmény előállítására lesz képes, az új gép is megjön, 2000 tonna sűrítményt állítanak elő több mint 2500 vagon léalma feldolgozásával. Az almatárolóban a feldolgozással az asszonyok számára nem fejeződött be a munka. 100—110 nőnek egész nyáron feladatot biztosít a ládaszegezés, illetve a bérmunkában vállalt üvegmosás. Ha elegendő alapanyagot kapnak az asszonyok 100 ezer ládát készítenek az őszi szürethez. Komoly játék ebéd után Traktorok a mágnestérképen H úszegynéhány évvel ezelőtti történt. A kocsordi Kraszna- híd építésekor egy mezítlábas. rövidnadrágos legényke jelentkezett munkára. A művezető fejcsóválva méregette a vézna fiúcskát — mire is tudná használni? Az építőknek maguk közül kellett egy-egy embert elküldeni vízért, ha megszomjaztak. Hát most itt az alkalom, mérlegelt a művezető, s felvette a kislegényt vízhordónak. Nem volt messze a falu legszélső háza, ahol jó kút volt az udvaron, s a kisfiú szorgalmasan hordta a vizet. Történt azonban egyszer, hogy a kislegény elcsatangolt valamerre. Az út mellett, a Kraszna kiöntésében falubeli gyerekek halásztak, s hívták a kisfiút, Imrét }s. Gyorsan kibújt az ingből, meg a rövidnadrágból, s belegázolt a langyos, felkavart vízbe. Ferdén álltak már a nap küllői, mikor a kislegény észbekapott. Kapkodva hátára kötötte a hallal megtömött ingét, kezébe kapta a két teli kannát, s loholni kezdett a híd felé. Pista bácsi, a kubikosok A vízhordó fiú keménykezű brigádvezetője már várta. Nem tudta elképzelni mi lett a kis vízhordójukkal. hogy egész délután nem mutatkozott. „Csak nem lett valami baja ebben a bolond melegben?” — gondolta. Most azonban, hogy meglátta a fiú hátán a ficánkoló halak mozgatta zsákot, éktelen haragra gerjedt. „Fene a jó dolgod, te halászol, mi meg dögöljünk meg szomjan?” — s azzal hatalmas pofont kent le a kis Imrének. Ettől a naptól kezdve tiszta, kúthi- deg vizet ittak egész nyáron az emberek. Nemrég a nagyvállalat új főmérnöke Mátészalkára érkezett, hogy szemügyre vegye az ottani építkezéseket. Augusztus volt. s nagyon meleg. A főmérnök megeresztette a nyakkendőjét, sűrűn tö- rölgette homlokát a zsebkendőjével. Körbejárta a terepet, indulni készült már, mikor ismerős arcot pillantott meg a betonkeverő gép mellett. — Jó munkát, Pista bácsi! — köszönt rá a hatvan év körüli emberre. — Megismer? — Hát... — nyújtotta az a szavait. — azt mondják maga az új főmérnök. — Emlékszik még a kocsordi hídépítésre? — Hogyne emlékeznék — csillant meg az öreg szeme. — S a vízhordó fiúra, akit úgy képen húzott? — Valami rémlik .. — nézett végig gyanakodva a főmérnökön. — Na Pista bácsi, én voltam az a kislegény. A z öreg rettenetesen el- szégyellte magát, s egy kicsit talán meg is ijedt. Szerette volna, ha megnyílik alatta a föld. A főmérnök hangja oldotta fel a feszült csendet: —Van egy pohár jó hideg vizük Pista bátyám? Betyárul megszomjaztam. Balogh Géza A vásárosnaményi Vörös Csillag Termelőszövetkezet központi irodájában délutánonként, úgy 2—3 óra tájban a mezőgazdászok szobájában nem mindennapi látványnak lehet tanúja, aki oda vetődik. (A helyiek már megszokták.) Felnőtt emberek mintha társasjátékkal szórakoznának, esetleg azt lehetne még gyanítani: civilbe öltözött katonatisztek hadászati terven lolgoznak. A falon mintegy négy négyzetméternyi fémlemezen egy igen részletes térkép, rajta több színnel és számokkal megkülönböztetett gombnagyságú mágnesfigurák, az avatatlannak teljesen ismeretlen csoportosításban. Mozdulnak a gombok Zentai Gyula főmezőgazdász, a naponta változó „hadműveletek” szervezője, irányítója, a látszólagos káoszból értelmes rendet teremt a laikus számára. A különböző színek traktortípusokat, talajművelő gépeket, permetezőket, vetőgépeket jelentenek, a számok pedig az egyedeket jelzik. A napi eligazító megbeszélések szerint változtatják — ha szükséges — helyeiket a gombok a térképen. A felnagyított térképen egy- egy táblán akár tíz gépet is el lehet helyezni. A számokból, színekből olvasni tudó egy perc alatt meg tudja mondani, melyik gép mit és hol dolgozik. Utasítás rádión A térkép mellett, a „talonban” lévő gépek két csoportban sorakoznak: vagy a műhelyt jelző helyen, (ezek javítás alatt vannak), vagy pedig másik csoportban, ahol a munkára kész gépek várakoznak. A térkép mellett lévő „gombok” állásából azt is megtudják állapítani, hány vetőgép, kombájn, vagy más munkagép van már kijavítva. A szobában egy ultrarövidhullámú rádió adó-vevő is van, amellyel a gazdaságnak tizenegy pontját kötötték ösz- sze. Vele pillanatokon belül adható utasítás, kérhető információ. A rádióhálózat a gazdálkodás irányítására, a munkák szervezésére, ellenőrzésére szerelték fel, de ezentúl alkalmas egy-egy vezető gyors megkeresésére, netán géptörés, baleset jelentésére szintén felhasználható. Gyorsan, pontosan Az öt községben — Vásá- rosnamény, Gergelyiugornya, Jánd, Olcsva és Vitka — mintegy hétezer hektáron gazdálkodó szövetkezet ezzel a korszerű technikával tudja igazán gyorsan, és pontosan szervezni, ellenőrizni a munkát, amely egyaránt szolgálja szövetkezet és az egyes tag érdekét. Cs. B.
