Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-13 / 86. szám

f 1978. április 13. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Szükséges megújulás K i ne értene egyet az­zal, hogy a gyárak gazdasági biztonsá­ga, eredményessege elsősor­ban azon múlik, mennyire tartanak lépést a technikai haladással, a piaci igények­kel? A gyakorlatban viszont — számos példa jelzi — a korszerűsítés mégsem — vagy még nem — bontako­zott ki egyöntetűen és egy­értelműen. Vagyis: más a változtatások elvi helyeslé­se, általában és más ezek kivitelezése segítése konk­rétan a gyakorlatban. Eb­ben az is közrejátszik, hogy a vállalatokon belül sokan a saját munkakörükben és a közvetlen környezetükben nem érzékelik pontosan (vagy sehogyan) az esetle­ges korszerűsítés hatását a saját maguk és a vállalat gyarapodásában. A géppark cseréjének, vagy a gyártmányválaszték átalakításának hozamát, je­lentőségét általában a vál­lalatok legfelső műszaki, gazdasági vezetői képesek felbecsülni megfelelően. Azok a szakemberek tehát, akik munkájuknál fogva birtokában vannak vala­mennyi adatnak, informá­ciónak, a jövőre utalóknak is. (Amivel nem mondjuk azt, hogy ezzel együtt e szakemberek egyszersmind megfelelően ösztönzöttek is az átfogó korszerűsítési akciók elindításában.) A vállalatok vezetői tehát pon­tosan áttekinthetik, hogy a piaci igények és a technikai színvonal változása milyen megújulást tesz vagy tenne szükségessé, mibe kerül az, honnan lehet a rávalót elő­teremteni, hogyan alakul a vállalat gazdasági helyzete, aszerint, hogy a szükséges modernizálást végrehajtják, vagy sem, vagy csak rész­ben hajtják végre, vagy meddig lehet még várni egy ilyen programmal és így to­vább. A vállalati szervezet alsóbb szintjein azonban e kérdések már csak nehezen tekinthetők át, ugyanis — és ez természetes — nem tartozik a különféle mun­kakörök ellátásához a kor­szerűsítés hatásainak meg­ítéléséhez szükséges infor­mációk ismerete. Eezk az in­formációk persze nincsenek hét lakattal elzárva. Csu­pán arról van szó. hogy ezek beszerzése és folyama­tos figyelemmel kísérése azok számára, akikre a végrehajtás tartozik, jelen­tős többletmunkával jár. A napi termelési felada­tok ellátása mellett azon­ban a végrehajtási szinte­ken dolgozók feladata a korszerűsítési programok kivitelezése is. A gyáregy­ségvezetőkre, az üzem-, és művezetőkre, a csoportveze­tőkre és a szakmunkásokra vár ugyanis a többi közt a műhely, az üzem előkészí­tése az új gépek fogadásá­ra, rájuk hárul az új beren­dezések bejáratása (igen kényes munka), vagy az ő köteleségük az első idő­szakban az új termék gyár­tásának egyengetése is, a technológia csiszolása, az új munkafogások és az új nor­mák kialakítása. Ha viszont itt, ebben a körben, a korszerűsítéssel való egyetértés csak elvi, általános, akkor bizony ilyen programmal nem könnyű messzire jutni. A vállalatoknál dolgozók túl­nyomó része ebben a kér­désben nehezen mozdul el az elvi egyetértés álláspont­járól. A többség jelenlegi keresete ugyanis nem tük­rözi, nem közvetíti a gyárt­mányok és a gyártási eljá­rások korszerűsítésének fontosságát, szerepét a jö­vedelmek alakulásában. (S ez tulajdonképpen még az igazgatókra is igaz.) Sőt: a termelésben dolgozók, irá­nyítók és munkások (és fő­leg a teljesítménybérben dolgozók) keresete akkor alakul jól, ha kevés a vál­tozás az üzemben és a ré­gi gépeken a régi gyártmá­nyokat lehet készíteni, szin­te már behunyt szemmel. Érdemes lenne a megol­dáson mindenütt gondol­kodni, hiszen a valóságos érdekek pontos felismeré­séért egy-egy vállalaton be­lül is sokat lehet tenni. Sőt: elsősorban talán itt lehet a legtöbbet cselekedni, nem pedig központilag, elvégre a folyamatos és megfelelő fejlesztésben az első számú érdekelt mégiscsak egy- egy vállalat kollektívája. Technológiai változtatás esetén például a teljesít­ménykövetelményeket eset­leg lassabban kellene az új lehetőségekhez igazítani, hogy egy ideig, az érintet­tek könnyebben teljesíthes­sék a régi normákat, amíg az új gyártmány előállítá­sában. vagy az új gépek ke­zelésében megfelelő rutint nem szereztek. Vagy: egy- egy nagyobb szabású fej­lesztés esetén az érintett üzem vagy műhely 1—2 éven át kapjon nagyobb nyereségrészesedést (amit, a részlegen belül azután a valóságos érdemek szerint lehetne elosztani); vagy: lehetne esetleg korszerűsíté­si pótlékot fizetni a fejlesz­tés okozta termeléskiesé­sek, zökkenők miatti bérki­esések ellensúlyozására és így tovább. Mindezt azért, hogy a korszerűsítés pilla­natnyi, az első időszakban többnyire elkerülhetetlenül mutatkozó hátrányait sehol se érezzék meg különöseb­ben. I lyen megoldások al­kalmazása azonban csak ott és addig le­hetséges, ahol még nem késtek el a fejlesztéssel. Vagyis, ahol még van mi­ből fizetni, ellensúlyozni az érintett részlegek esetleges keresetkiesését, béringado. zását. Ahol viszont minder­re már csak a költségvetés támogatásával gondolhat­nak, ott bizony az eddigi késlekedés „áraként” mar tisztességesebb — sőt, le­gyen kötelező — vállalni a korszerűsítéssel együtt já­ró lassúbb vállalati ered­mény növekedés következ­ményeit. (A végrehajtott fejlesztések 1—2 év után, többnyire, ha jók voltak a számítások úgy is meg­hozzák a többletet.) Mind­ezt azért lenne érdemes mindenütt végiggondolni s eszerint cselekedni,' hogy szélesebb körben váljon végre egyértelművé: a kor­szerűsítés sehol sem múlhat a belátáson. G. F. I tthon egy szalmaszálat sem raksz kereszbe — mondta az asszony. — Mit tegyek — védekezett a férj — nincs szalma a la­kásban. Bezzeg a régi szép időkben! Akkor még volt szalmazsák. Szalmazsákon háltunk. Igen a férfimunka kiszo­rult a modern, bérházi la­kásból. — Volt idő, — meditált az ember —, nem tudtam úgy elmenni egy erdő mel­lett, hogy ne tűzrevalót lás­sak a fákban. Felvágni a fát, behordani, bedurrantani a kis vaskályhába. Az volt az igazi férfimunka! Az asszony mossa a kony­ha kövét. Szemében, ahogyan a férjére tekint, gunyoros szikra csillan, ezzel megegye­ző a hang hordozása is. — Te hasogattál?.. Én hasogattam! Én hordtam be! Én raktam a tűzre! És te? ! Emlékszem, arról papoltál, az volt a férfias helytállás, ho­gyan fáztatok, mert nem volt tüzelő. — Pontosan drágám. A konyhában a vödörben akkor befagyott a víz, és ha meg­szomjaztunk, jeget szopogat­tunk. De én értékelem a fej­lődést. Itt a központi fűtés. Hát kell már neked fát vág­ni? Tüzelőt behordani? Itt a csap is. Bal oldalt a meleg, jobb oldalt a hideg víz. Ap­ropó, drágám, elég meleg a víz, amivel a követ mosod? Át ne fázzanak a csontjaid. Az asszony már majdnem mérges, de harighordozása az enyhe lenézésnél nem tartal­maz többet. — Igazán kedves vagy, de lennél szíves arrébb állni! A talpad alatt is fel akarom Szalma­szál mosni. Esetleg, ha ráérsz, ki­pucolhatnád a cipőket. — A cipő! Hát persze. Már a múltkor is akartam mon­dani, túlzás a mindennapos tisztítása. Mi egyáltalán nem takarékoskodunk. Minden es­te elkensz egy tubus cipőkré­met ... Jó-jó, tudom. Tehet­jük, van rá pénz, de volt idő, hogy cipőnk se volt. A Schmolpaszta meg valóságos kincsnek számított. Tudod, te mit használtunk? Egy kis kormot avas zsírral keverve, azzal kentük a cipőt. Ha volt zsír egyáltalán. Figyelsz rám? ! Az asszony a cipők karé- lyából vicsorított az előtte álló férjére. Mosolynak szán­ta. Bólintott, figyel. — A zsír, a krumpli áldás volt a háznál. Abból is lehe­tett fenséges ételt készíteni. Szegény jó anyám heti négy­szer főzött fokhagymás krumplilevest. Tele volt vele a has, pompás ebéd, vacsora volt, és nem gyötört közü­lünk senkit gyomorfekély, magas vérnyomás, az infark­tusról nem is beszélve. Ma már a paraszt is infarktust kap, úrinyavalyát. El va­gyunk rontva. Erről jut eszembe, a csirkepörkölt zaft- ja — amiben úgy szeretek tunkolni — most nem volt az igazi. A múltkor jobban csináltad. — Akkor lecsó volt benne. — Hát, miért nem tettél most is bele? — Húsz forint. — Na és? Talán nem en­gedhetjük meg magunknak? Nem a kocsmába hordom a pénzt. Egyébként ezt magya­rázom egész idő alatt. De te nem érted meg. Azt szeret­néd, ha most is szalmaszál lenne a lakásban, hogy ke­resztbe rakhassam. Nem ked­vesem, ilyet nem játszunk. Ha nem vagy képes megér­teni, most mennyire jó ne­ked, akkor én nem pazaro­lom tovább a szót. Rakd csak nyugodtan a ruhát a mosó­gépbe, pucold csak az abla­kot. Szegény anyám még teknőben mosott. De nem za­varlak, megyek inkább né­zem a tévét. Ha mindennel végeztél, azért gyere be, ked­ves. Én mindezek ellenére szeretlek. Csörömpölt az üveg. Az asszony teljes erővel, mond­hatnánk úgy is, bősz haraggal és keserűséggel belevágta a felmosóvödröt. A férj nem zavartatta magát. Bekapcsol­ta a készüléket, és elmélke­dett. — Hát volt ilyen a múlt­ban? Szegény anyámnak mennyi, de mennyi gondja volt,‘de még a petróleum- lámpa üvegére is vigyázott. Ennek az ablaküveg se szent. Igaz, most fizet a biztosító. De ki intézze el?... Majd az asszony, hiszen ő törte be. Még, hogy egy szalmaszálat sem ... Nevetnem kell. Seres Ernő JAVÍTÁS AZONNAL Javítás azon­nal. A tavaszi munkák idején egy-egy mező- gazdasági gép hibája nagy időveszteséget okozhat. A fe- nyeslitke—dö­gé—szabolcs- veresmarti Ti­sza gyöngye Mgtsz-ben a munkagépek azonnali javí­tását a köz­ponti gépjaví­tó műhelyben szervezték meg Dögében. Mar­ci János bri­gádvezető ve­zetésével egy Rába-tárcsa ja­vítását végzik. (Vincze Péter felv.) Merre billen a mérleg? Nyíregyháza kultúrcentrum — szeplőkkel Hogyan lehet megtervezni egy gyorsan fejlődő város művelődési igényeit? Milyen hátrányok származnak abból, ha a lakás- és egyéb beruhá­zások ütemével nem tart lé­pést a kulturális szolgáltatá­sok fejlődése? Behozható-e a lépéshátrány? Milyennek ítélhető a megyeszékhely kulturális ellátottsága? Ezekkel a kérdésekkel fog­lalkozott az a városi felmé­rés, amely a közelmúltban a megyeszékhely párt-, majd tanácsi vezető testületéinek napirendjére került. Tanyás város? Nyíregyháza jelenlegi hely­zetéből indultak ki, amely egy-két éven belül eléri a százezres lélekszámot. Évente egy kisebb falu népességének megfelelő számmal, 1200 la­kossal gyarapszik a megye- székhely. Ez csupán a termé­szetes szaporodás, ehhez jön még a közeli községekből a mind nagyobb arányú beköl­tözés. A városiasodás egyik sajátos vonása az is, hogy a városmag és az új lakónegye­dek izmosodásával nem csök­ken, hanem növekszik a pe­remrészeken, külterületeken élők száma. A tanyavilágban jelenleg 10 ezer nyíregyházi él.. . Nyíregyháza így tovább­ra is megmarad „tanyás” vá­rosnak. Mindenképpen indokolt, hogy a fejlesztések, átcsopor­tosítások elvégzésénél legye­nek figyelemmel az adott helyzetre. Ne csak a város- központban tervezzék az új kulturális létesítményeket, hanem a lakóterületek elhe­lyezkedése szerint is. A vá­rosmagban és környékén lévő művelődési intézmények — művelődési központ, múze­um, levéltár, színház, Ben- czúr-terem, mozik — szerepe és helye vitathatatlan. De nem tartható állapot, hogy új lakónegyed épülhet fel egyet­len kulturális intézmény nél­kül. A városmag rendben Az aránytalanság, a szaka­szos fejlődés és a fehér fol­tok ellenére — jogosan álla­pították meg a tanácsi testü­let megbeszélésén, hogy a megyeszékhely mindinkább betölti kulturális kisugárzó szerepét. Erről nem csak a számok beszélnek. Többek között az, hogy minden har­madik nyíregyházi beiratko­zott könyvtári olvasó, a váro­si művelődési központ évi 25—30 kiállítását 50 ezren nézik meg, a Móricz Zsig- mond Színházban tartott 180 előadáson egy évadban 80 ezer néző fordul meg, a sós­tói ifjúsági parknak tavaly 200 ezer vendége volt. örülhetünk az olyan orszá­gos kulturális rendezvények­nek is, mint az országos népművészeti kiállítás, a Váci Mihály vers- és próza­mondó verseny, a könnyűze­nei együttesek fesztiválja és így tovább. Van rendes ott­hona a múzeumnak, a levél­tárnak, két éven belül meg­nyitja kapuját a városköz­pont új művelődési intézmé­nye, a megyei művelődési központ. Jósavárosi fehér foltok Ezzel a városközpont kul­turális ellátása szinte megol­dottnak is tekinthető. A vá­rosi közlekedés javulásával érdemileg csökken a távolság a centrum és a külső város­gyűrűk, lakónegyedek között. Színházba, moziba, könyvtár­ba viszonylag kis fáradsággal juthatnak el a művelődni akarók. Nem szükséges és nincs pénz rá, hogy vala­mennyi lakónegyed, — déli, északi — nagy művelődési házat kapjon. Más azonban Jósaváros, ahol a városi la­kosság egynegyede koncent­rálódik, nagy lakósűrűséggel. És ide számíthatjuk a kör­nyező utcákat, egészen a Sós­tói úttal bezárólag. A Sóstói úton és környékén a tanár­képző főiskola kínál eseten­ként művelődési alkalmakat — tárlat, hangverseny stb. — De ez kevés a népes kör­nyéknek, főként a jósavárosi lakóknak. A város más negyedeiben lényegesen jobb a helyzet, hisz a központban lévő VMK-n kívül hat művelődési ház és ugyanennyi klub­könyvtár található. Negyven­öt működési engedélyes ifjú­sági klub is van a városban, igaz ezek munkahelyi, isko­lai, intézményi klubok. Műsor­szolgáltatás kívánságra A mérleg így egyenlőtlenül billen jobbra és balra: van­nak a városnak jól, közepe­sen és vannak gyengén ellá­tott és ellátatlan részei. Na­gyon sürgető a Jósaváros el­látása, ahol még egy ifjúsági klub létrehozásának feltételei sincsenek meg. Ezért bízunk abban az elhatározásban, hogy az óvodai gondok eny­hülésével — átmeneti megol­dásként — a közművelődési célra átadják a felszabaduló, jelenleg óvodának — beren­dezett üzlethelyiségeket. Ez is hoz majd valami enyhülést. Szó van egy mozi építéséről is, illetve a későbbi évekre ter­vezett jósavárosi művelődési házat esetleg mozival együtt építenék meg. De nem feledkezhetnek meg az illetékesek a 10 ezer tanyán élő „városiról’’ sem, ahol legalább kulturális alap­ellátásról — könyvkölcsön­zés, vándormozi stb. szüksé­ges folyamatosan gondoskod­ni. Sokat segíthet, ha a mű­velődési intézmények javíta­ni tudják műsorszolgáltatá­sukat az ipari üzemekben, a munkásszállásokon, nem ke­vésbé a külterületi és tanyai részeken. S végül, nyári hó­napokban jobban ki kell használni a csillagos egű színházat, a szabadtéri lehe­tőségeket — a Benczúr téri szabadtéri színpad, a sóstói ifjúsági park, kiállítóterem stb. — melyekkel csak rész­ben tanult meg élni a gyor­san gyarapodó megyeszék­hely. (P. G.) Húslisztet állít elő Hulladékfeldolgozó Kisvárdán Jó ütemben haladnak a Kisvárdai Baromfifeldolgozó Vállalatnál a múlt év októ­berében megkezdett hulla­dékfeldolgozó üzemének épí­tési munkái. A tervek szerint az új üzem évente mintegy 170 vagon húslisztet állít majd elő, a baromfi feldol­gozása során keletkezett hul­ladékból. Ezzel jelentős im­port-megtakarítást érnek el, hiszen a hazánkban felhasz­nált húsliszt nagy részét kül­földről szerezzük be. A nyolcvanmillió forintos beruházás várhatóan ez év novemberére készül el, s a hulladékfeldolgozó megkezd­heti a próbaüzemelést még az év végén.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents