Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-09 / 83. szám
Brezsnyev az Amur menti Komszomolszkban Nagygyűlés a Komszomol Gépgyárban Tervfegyelem A megyei tanács végrehajtó bizottsága egyik ülésén fegyelmi büntetést szabott ki egy nagyközségi tanács elnökére, aki megsértette a tervfegyelmet. Bővebben: a községben vízműépítést terveztek. A megyei tanács a nagyközség ötéves tervének jóváhagyásakor a vízmű építésének kezdetét pénzügyi fedezettel 1979-ben jelölte meg. A helyi tanácselnök a múlt év nyarán szerződést kötött a kivitelező vállalattal, amely a munkálatokat novemberben meg is kezdte. A vállalatnak van kapacitása, a kivitelezési terv is elkészült, csak éppen a fedezetről nem gondoskodott az elnök. Mondhatná valaki: miért baj az, ha a község lakossága hamarabb kap jó ivóvizet, túlteljesítik az ötéves tervüket. Nem volna baj. ha olyan munkát, tervet teljesítenének előbb, amelyhez csak ásót-kapát kellene ragadni, vagyis pénzre nem lenne szükség, illetve a szükséges pénzt — amely több tízmillió forint — a lakosság összeadta volna, de még a vízmű társulást sem alakították meg. Ilyen körülmények között az építés folytatása azt jelenti, hogy más fontos beruházástól ' vonnak el pénzt. Esetleg nem épül meg egy tervszerűen elkezdett vízmű, út vagy híd. Tipikus példája ez annak, amikor egy kisebb közösség, csoport a sajátos érdekét előtérbe helyezi a nagy közösséggel szemben. Miből állapítható ez meg? Abból, hogy ötéves terveink a népgazdaság érdekeivel, teherbíró képességével összhangban készülnek. Tehát, aki nem saját túlteljesítésből akar többet felhasználni, — bármilyen jó szándék is vezesse — az megsérti a tervfegyelmet, akadályozza a tervszerűség érvényesülését. A megyei tanács végrehajtó bizottsága következetes a tervfegyelmet megsértőkkel szemben. Hasonló fegyelmi büntetéseket a múlt években is szabtak ki. Figyelmeztető: nem lehet összetéveszteni a termelési tervek túlteljesítését, a több és jobb áru előállítását a költségvetési tervben ütemezett összegek engedély nélküli előrehozásával. Amíg az ' előbbi dicséretes, az utóbbi káros. (csb.) Az Amur menti Komszo- molszk városba érkezett szombaton szibériai és távolkeleti körutazása során Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke. A város történelmi nevezetességeinek megtekintése után Leonyid Brezsnyev elbeszélgetett a komszomolsz- ki üzemek dolgozóival, majd a Lenini Komszomolról elnevezett gépgyárban rendezett nagygyűlésen beszédet mondott. Elmondotta, hogy először érkezett ebbe a távol-keleti városba, s ott mély benyomást tett rá az egykori járhatatlan tajga helyén emelt modern iparváros panorámája. Az Amur menti Komszo- molszk alapkövének elhelyezése óta 45 esztendő telt el, s e történelmi szemszögből nézve igen rövid idő alatt teremtették meg ezt a modern és komfortos iparvárost, amely már el van látva mindennel, ami a teljes értékű élethez szükséges. A-z SZKP főtitkára méltatta a Lenini Komszomol GépAz egyetemi és főiskolai kulturális napok zenei bemutatója április 5—6-án zajlott le a tanárképző főiskolán, és a megyei művelődési központban énekkarok, zenekarok, kamarazene együttesek részvételével. A záróünnepség április 7-én volt a főiskola nagy előadótermében, ahol az általános értékelésen kívül kiosztották a különböző díjakat, okleveleket, pénzjutalmakat. ajándéktárgyakat. Bronz oklevelet kapott 11 egyéni résztvevő, ezüst oklevelet kapott 500 forint jutalommal 8 egyéni résztvevő, arany oklevelet kapott 800 forint jutalommal. 4 résztvevő. gyár munkásainak és mérnökeinek teljesítményét, s a szocialista demokrácia érvényesülésének bizonyítékaként említette, hogy minden munkáskollektíva felismeri magas fokú felelősségét a termelési ügyek irányításáért. Ezzel összefüggésben Brezsnyev emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió új alkotmányának vitája során sok ezer javaslat érkezett az alkotmánybizottsághoz a munkáskollektívák feladatainak és jogainak alkotmányba foglalására. E javaslatoknak megfelelően az új alkotmány széles körű jogokat biztosított az üzemi kollektíváknak a tervezés, a szociális fejlesztés, a káder- politika, a továbbképzés, a kommunista munkára való nevelés, a munka- és életfeltételek javítása területén. Végezetül az SZKP főtitkára köszönetét mondott a komszomolszkiak eredményes munkájáért, s a város nagyszerű hagyományainak ápolására szólította fel a nagygyűlés résztvevőit. Leonyid Brezsnyev után a komszomolszki üzemek képviselői szólaltak fel. A résztvevő együttesek közül (énekkar, zenekar, kamarazene) ketten kaptak bronz oklevelet, 9 együttes ezüst oklevelet, 1000—1500 forint pénzjutalommal, arany oklevelet kapott, 2000-től 4000 forintig. 11 együttes (A 4000 forintot a nyíregyházi tanárképző női kara kapta. Fehér Ottó vezényletével!) Nyíregyházi vállalatok (15 vállalat) is hozzájárultak a jutalmazásokhoz, pénzzel és ajándéktárgyakkal. Végül átadták a tanárképző főiskola ajándékát mind a 17 együttes vezetőjének, s közös kánonénekléssel zárult a tartalmas kulturális napok zenei bemutatója. V. S. A Gávavencsellői Vegyesipari Szövetkezet új üzemházában megkezdték a böröndüzem gépeinek szerelését. A három és fél millió forint értékű gépekkel exportra készítenek majd bőröndöket. Képűnk: Katona Lajos és Nagy Károly tmk-dol- gozók a zsanirozógép elektromos bekötését végzik. Véget értek az egyetemi, főiskolai napok Már a korábbi években is gépesített volt a burgonyavetés a Balkányi Állami Gazdaságban. Most öt EB 4-es típusú hidraulikus emelővel és billenővel ellátott pótkocsit vásároltak, tovább korszerűsítve ezt a munkát. A pótkocsiban egyszerre 14 tártályláda, összesen 40 mázsa krumplit szállíthatnak, és külön emelő nélkül önthetik a vetőgépbe. Ezzel munkaerőt és időt takarítanak meg. Traktorok, elegendő növényvédő szer megyénk mezőgazdaságának Mozgóbolt járja a községeket A Szabolcs-Szatmár megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat az első negyedévben 650 millió forintos forgalmat ért el — tájékoztatott Szil- vási József, az AGROKER kereskedelmi igazgatóhelyettese. A tavalyi első negyedévi értékesítéshez viszonyítva ebben az évben növekedett a gép- és alkatrészeladás. Habár egy évvel ezelőtt ötven erőgéppel többet vásároltak a mezőgazdasági nagyüzemek — most csak 157-et — a különböző munkagépek (tárcsák, növényvédő és burgonyaültető gépek, önjáró szálastakarmány-betakarí- tók), valamint a pótkocsik iránt nagyobb volt a kereslet. A nyolcvan lóerős MTZből 93-at, míg a nagy teljesítményű erőgépekből több, mint harmincat adtak el. E- mellett harmincöt kombájn is gyarapítja a gazdaságok gépparkját, s gyorsítja majd a nyári, őszi betakarítást. A növényvédő szerek iránti kereslet hasonló volt az elmúlt évihez. Elsősorban a fuzikládium elleni védekezésre készültek fel a gazdaságok. A második negyedévben javulás várható az ellátásban, több tőkés importból származó növényvédő szert vásárolhatnak a nagyüzemek. A műtrágya-értékesítés visz- szaesett. Ennek oka részben az, hogy a termelőszövetkezeteknek korlátozott volt az első negyedévi pénzügyi hitele. Várhatóan az év hátralévő részében emelkedik a műtrágyaeladás. Nem elhanyagolandó a háztáji és kisegítő gazdaságok gép-, növényvédőszer-, műtrágyaigényeinek kielégítése sem. A vállalat ebben az évben harmincöt kiskereskedelmi bolti vezetőt és eladót képezett ki a mezőgazdasági főiskolával közösen az üzletekben forgalmazott kemikáliák szakszerű értékesítésének ellátására. A megyét mozgóbolt járja, s ennek segítségével töltik fel a boltokat is. így megfelelő meny- nyiségű kis csomagolású növényvédő szer és műtrágya, valamint kisgép áll a vásárlók rendelkezésére, (sb) JÁNKMAJTISTÓL 8ÖKÖNYIG Kezdik a társadalmi munkát Iskola a posta helyén — Utcarendezés, fásítás A megyei tanács és a Ha zafias Népfront megyei bizottsága a közeli napokban teszi közzé idei felhívását a társadalmi munkával kapcsolatban. Ebben szerepelnek majd az idei fontosabb feladatok, így például az óvodaépítések segítése, az utak felújítása, a környezet szépítése ... Néhány nap múlva megismerheti a lakosság a társadalmi munkaverseny új szabályait, ezek a szabályok főleg a munka értékelésére vonatkoznak. öt községben érdeklődtünk: a következő napokban, .hetekben milyen fontosabb társadalmi munkát végez a lakosság, s a helyi vezetők mekkora értékű közhasznú munkára számíthatnak. Tiszalökön a helyi állami gazdaság szocialista brigádjai a régi posta épületét átalakítják, s az átalakított épületben az általános iskola egyik oktatóterme kap helyet. A brigádok társadalmi munkájának értéke mintegy százezer forint lesz. A nagyközségi tanács együttműködési szerződést kötött a helyi termelőüzemek brigádjaival, s a szerződés értelmében a brigádok tavasszal ezerkétszáz tonna követ szállítanak Tiszalökre a tarcali kőbányából. A követ községi utak építésére használják. A helyi tsz a földmunka gépek fel- használásával egyenletessé, járhatóvá teszi a földutakat. A vízgazdálkodási társulat a sportpálya mellett tréningpályát alakít ki. A tavaszi társadalmi munkák értéke 4—500 ezer forintra tehető. Tiszaszalkán a vendéglő építésén jelentős társadalmi munkát végez a lakosság. Főleg a helyi ÁFÉSZ dolgozói veszik ki részüket a munkából. Azt akarják, hogy az új vendéglő májusban már vendégeket fogadjon. A közeljövőben rendezik, bővítik az iskolai sportpályát, május 1-re végeznek az utcarendezéssel és a parkosítással. Az egyik társközségben, Tiszavidon a közelmúltban adták át a KISZ-klubot, amely részben társadalmi munkával épült. A másik társközségben, Ti- szaadonyban tavasszal gáz- cseretelep és sportöltöző épül, mindkét építkezést társadalmi munkával segítik. Tiszaszalkán néhány hónap múlva befejezik a közművesítést, ezt követően társadalmi munkában hozzáfognak az utcák fásításához. Jánkmajtison az elmúlt évben rekordértékű társadalmi munkát végeztek, de az idei tavaszra is maradt elvé- geznivaló. Épül az új vágóhíd, május végén adják át rendeltetésének, a lakosság társadalmi munkája nyomán. A tanács együttműködési megállapodást kötött a helyi KISZ-esekket: a fiatalok a következő hetekben rendbe- teszik az utakat, pótolják a kiszáradt fákat, dísznövényeket, feltöltik a gödröket. Bökönyben az úgynevezett piactéren társadalmi munkában lebontották a község egyik legrégibb házát, elegyengetik a terepet, kerítést építenek, s erre a helyre 1980 után ABC-áruházat építenek. Több utcában tereprendezési munkálatokat végeznek, a nagyarányú fásításhoz ősszel kezdenek. A községben év végéig mintegy 600 ezer forint értékű társadalmi munkát végeznek. Nyírteleken nagyarányú fásítás kezdődik a közeli napokban. A község hat utcáján ezerötszáz darab meggyfacsemetét ültet el a lakosság. Évek múlva a termést ki-ki betakaríthatja a háza előtt, a megállapodás értelmében a fák gondozása is a lakosságra vár majd. Kétszázötven darab ezüsthársfa elültetését a közelmúltban fejezték be Nyírteleken. A tavasz során ezerötszáz méter járda épül a községben, az építőanyagot a tanács adja, a munkát a lakosság végzi el. <n. 1.) XXXV. évfolyam, 83. szám ÁRA: 1 FORINT 1978. április 9., vasárnap | A tavaszi ünnepek után megyeszerte kezdődnek a társadalmi munkaakciók. Hétvégeken százak fognak össze, hogy szebbé tegyék településüket, hogy siettessék egy-egy helyi beruházás befejezését. \J