Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-06 / 80. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. április 6. Többet törődnek a műemlékekkel és a népi hagyományokkal Tarpán is. A most létreho­zott tájházban gyűjtik a műemlékeket, népi hagyományokat. A felvételen: Kovács Gyula lakása, amit műemléknek nyilvánítottak. (Fra nkó felv.) Hogyan készül a tankönyv? Díjnyertes szabolcsi pályázók műhelyében 3KÉPERNYŐ ELŐTT Folttisztítás ollóval A cédula mindent el­árul. A Magyaróvári Kötöttárugyár első­rendű sokszámjegyes cikk­számú pulóvere 67 százalék poliészter és 33 százalék visz­kózból készült. Szép és tet­szetős áru, 179 forintért nem drága. Veszik mint a cukrot, illetve sokan nem veszik, mert van* egy kis bökkenő és az nem más, mint a 12x5 centiméteres cédula, amely mindent elárul. A cédulát csodálatosan jó minőségű ragasztóval rögzí­tették a pulóverre. És nem is akárhová. Az elejére, a puló­ver mintázatának a közepé­be. Namármost, ha a puló­ver újdonsült tulajdonosa a cédulát nagynehezen el is tá­volítja, a ragasztó nagy ré­sze, mint folt, az anyagon marad. A kezelési útmutató, bár minden részletre kiter­jedve ad tanácsot, a ragasztó eltávolításának módját nem említi. Pedig ez lenne a leg­fontosabb, mert sem a 40 fo­kos kézmeleg víz, sem a két­szeri öblítés, sőt a dörzsölés nélküli nyomkodás sem segít. Műszálas anyagról lévén szó, 100 fokos víz, esetleg benzin, vagy körömlakkle­mosó szóba sem jöhet, pedig az utóbbiak oldanák a ra­gasztót, de oldanák a puló­vert is. A folt tehát marad. Kivételére legalkalmasabb az olló. Mielőtt azonban az ol­lót elővennénk, gondolkod­junk. Mi történne, ha a jö­vőben a gyár nem ragaszta­ná a cédulákat, hanem mint annyi más árunál, egy szál cérnával odatűznék. Ebben az esetben nem elsőrendű, de szinte kiváló lenne az áru. (Ha a javaslat újításnak számít, úgy az újítási díjra nem tartunk igényt. Ám jó lenne visszavenni a pénzt at­tól, akinek a ragasztás kita­lálásáért esetleg fizettek.) (seres) Étkezés helyett - segély H ét községben: Domb­rádon, Dögén, Fényes- litkén, Gégényben, Nyírtasson, Papon és Pátro- hán vezettek be szociális ét­keztetést múlt év július 1-én a kisvárdai járásban. A 110 rászoruló napi egyszeri ét­keztetésére 177 ezer forintot terveztek. E helyett nem egé­szen 93 ezer forintot költöt­tek el a tanácsok. A szolgál­tatást ugyanis mindössze 69- en vették igénybe. A szociális étkeztetést el­sősorban a rossz körülmé­nyek között élő cigányság körében népszerűsítették. El­gondolkoztató tapasztalat, hogy éppen ezek a családok adták vissza az ebédjegyeket. A lemorzsolódást azzal ma­gyarázták, hogy az ételért messzire kell menni. A ma­gukra hagyott idős emberek részben arra hivatkozva zár­kóztak el, hogy szégyen szá­mukra az „ingyenkonyha”. Olyanok is akadtak — ke­vesen — akik az élelem mi­nőségét és mennyiségét kifo­gásolták. A kisvárdai járási hivatal és a községi tanácsok közö­sen igyekeznek megoldani — elsősorban az ebéd házhoz szállítás gondját. Nyírtasson és Pátrohán tiszteletdíjas ak­tívákat keresnek erre a mun­kára. A dombrádi tanács terv szerint Tiszakanyárra is kiterjeszti a szolgáltatást, ahol magas a rászorulók szá­ma. Számos olyan cigánycsa­ládot tartanak nyilván a já­rásban, ahol több kiskorú gyereket jövedelemmel nem rendelkező anya neveli — egyedül. Az ő ebédeltetésük­re is keresik a megoldást. A szociális étkeztetésre föl nem használt pénzt tavaly rendkívüli segélyezésre for­dították. A járásban 882 rá­szoruló idős ember illetve sokgyerekes szülő között 609 ezer forintot osztottak szét. (h) Néhány napja a megyei pe­dagógus továbbképző kabi­netben rendeztek találkozót azoknak a szabolcsi pedagó­gusoknak, akik díjat nyertek a legutóbbi tankönyviró-pá- lyázaton. Itt hallottuk, hogy az utóbbi években egyre többen szerepelnek sikerrel, megyénk egyre nagyobb részt vállal ebből a munkából. írj egy mesét! Kiss Gáborné, a Nyíregyhá­zi 1. számú Gyakorló Iskola magyar—történelem szakos szakvezető tanára most elő­ször indult ilyen pályázaton. Ötödik osztályos magyar tankönyv fejezeteivel pályá­zott, harmadik díjat nyert. (Két második helyezett volt. az első díjat nem adták ki.) S egyben felkérték az V. osz­tályos magyar irodalmi olva­sókönyv társszerzői munká­jára. Már megkezdte a 4 hó­napos alkotói szabadságot. Mi a feladat? — Két budapesti általános iskolai kollégával együtt ír­juk a tankönyvet, amiből egy fejezet lesz az én munkám. A címe valahogy így hangzik majd: történetek az igazságra és boldogságra vágyakozó emberről. Míg a szemelvények gyűj­teményét nézzük, a tanárnő megjegyzi, hogy nem is gon­dolta volna, mennyi gonddal­bajjal jár majd ez a munka. Mindezek mellett is kereste és megtalálta e munka szép­ségeit. A pedagógus és a gye­rek e tankönyvből nagyobb lehetőséget kap majd a mű-, elemzésre, a szemelvények az ókortól napjainkig válo­gatnak. Nagy részét előírták a megbízók, kisebb részben a szerzőre bízták: mit választ. A tanárnő úey döntött: kapjon nagyobb szerepet a gyermek, legyen lehetősége gondolkod­ni, keressen, kutasson, alkos­son. Lesz például csalimese, melynek a végét a gyerekek írják, sőt olykor még báboz- hatnak is az órán. S az egyik fő követelmény, hogy a szöveg gyereknyelven íródjék ... Csúszka, lóvasút, gépek A tanárképző főiskola mű­szaki tanszékének tanárai kö­zül többen évek óta sikere­sen szerepelnek ezeken a pá­lyázatokon. Fő területük a gyakorlati foglalkozás — leg­újabban a technika című tantárgy korszerűsítése. Tóth-György József tan­székvezető főiskolai docens neve több tankönyvön szere­pel, önállóan, s társszerző­ként is publikált már ugyan­ebben a témakörben. Jelen­leg egy olyan tankönyv társ­szerzője, mely teljesen új­donság lesz az általános is­kolákban. hiszen a gyakorla­ti foglalkozásnak eddig még nem volt tankönyve. Az V. osztályos technika könyv A- változatát Pataki Miklós eg­ri főiskolai adjunktussal kö­zösen, B-változatát pedig az egri tanár, illetve Lengyel Ádám nyíregyházi tanszékve­zető docens közreműködésé­vel írja. Ötödik osztályban az A-vál- tozat. a papír és fémek elő­állításának, gyártásának, meg­munkálásának tudnivalóit ír­ja elő a tanterv, valamint a különféle modellek ismere­tét. Ehhez a tankönyvszerző választhatott keretet: a köz­lekedés történetébe ágyazva jelenik majd meg mindez a gyerekek előtt. Készíthetnek csúszkát, görgőt, szekeret, s egyéb modelleket. A legfon­tosabb. amit a szerző hangsú­lyoz, hogy ez a tárgy is al­kotásra neveljen. Bágyi Péter főiskolai ad­junktus a második gimnazis­táknak készülő Technika cí­mű tankönyvön dolgozik. Ez is kísérleti tankönyv lesz, társszerzője egy budapesti gimnáziumi tanár. Település­tervezés — Arra épül, hogy elsőben már elsajátítják az elektro­mossággal kapcsolatos isme­reteket, s azzal számol, hogy harmadikban már nincs ilyen tantárgy — fakultatív tárgyak lesznek. Ezért másodikban a logikai rendszereket vesszük sorra, vagyis a fiatalt körül­vevő környezet elemeit, rész­és összetett rendszereit. A tananyag nagyobb része el­méleti anyag, de munkáltató jellegű. Kisebb része komp­lex gyakorlati munka, pél­dául településtervezés, mező- gazdasági, vegyipari stb. üzem-, illetve közlekedéster­vezés és -szervezés. A régi gyakorlati foglalkozás helyett itt is valami másról lesz majd szó, amit talán úgy lehetne összefoglalni: általános mű­veltség. Három díjnyertes szabolcsi pedagógia — három külön­böző alkat. Egyikük sem hi­szi magát a gyerekek által feltétlenül tisztelt „minden­tudónak”. Elsősorban peda­gógusok, akik tankönyvszer­zőként annyiban mégiscsak hasonlítanak egymásra, hogy megküzdve a vidékről írók hátrányos helyzetével is — keresik, kutatják a korszerű­södő pedagógia útjait. Ma már inkább a gyárak keresik hirdetés útján a munkást, semmint fordít­va: hogy munkás keresne állást újsághirdetés által. Pedig egy ilyen esetről ké­szült a (Ne)... adj jel egy hirdetést című riportfilm. Biztosan nem az első eset a gyárak történetében, hogy egy összeszokott brigád együtt, egyszerre változtat munkahelyet, üzemet. Az viszont aligha történt meg eddig, hogy egy brigád ap­róhirdetés révén keressen más munkahelyet. Szokat­lan az efféle látványos cse­lekvés ilyen ügyekben. Bizonyára ezért is kereste meg ennek a nem minden­napi hirdetésnek a feladóit a tévé stábja, s készített „nyomozásáról” filmet. Mindenki másnak látja ön­magát, mint a környezete. Ez az „izgága” brigád sincs másképp ezzel. Nincs ebben semmi különös. A brigádtagok azt-"gondolják, hogy a jó és még jobb mun­káért való igyekezetükért tartják nyughatatlannak, izgágának őket, pedig csak akkor viselkedtek „idegesítően”, amikor na­pi munkájukhoz nem kap­tak anyagot, szerszámot, hi­bátlan technológiát stb. Vi­szont a gyár különböző szintű vezető és a váltó bri­gád tagjai több komolysá­got, erősebb fegyelmet vár­nak tőlük. Nyilván mindkét fél állításaiban van igazság, hisz’ mindkettőnek a véle­ményét többen is alátámasz­tották. Ennek az ismertetésnek Jó volt hallani a máté­szalkaiakat Rapcsányi Lász­ló szombaton este sugárzott riportműsorában arról, hogy az ismert népdalban gyász­ba öltöztetett város meny­nyire ünneplős jelent él. A Mátészalka ünneplőben cí­mű szálkái körkép me­gyénknek az egyik leggyor­sabban fejlődő városát ki­tűnően mutatta be a rend­kívül szűkre szabott félórás adásidőben. A Szabolcs- Szatmárról már több emlé­kezetes műsort készített népszerű riporter érdeme, hogy pillanatok alatt köz­vetlen kapcsolatot teremt­ve a legkülönbözőbb foglal­kozású riportalanyaival, a lényegre törő kérdéseire rö­vidségükben is találó és többnyire frappánsan fo­galmazott válaszokat ka­pott. (Újabb bizonyság: kérdezni is tudni kell...) A jól megszerkesztett mű­sor gazdagságára jellemző, hogy az épülő, 100 ezres vonzáskörzetű Mátészalka kereskedelmi és közleke­déshálózati fejlesztésével, a MOM-gyáregységben folyó szakmunkásképzéssel, a fi- nomkötöttáru-gyár fiataljai­nak helyzetével, a tejpor­gyár és a Szatmár Bútor­gyár munkájának és dolgo­zóinak bemutatásával az iparosodás, városiasodás di­namikus folyamatát „élet­közeiből” érzékeltetni tudta. Ám jutott idő a télialma- termelésben rendszergazda (20 mezőgazdasági üzemet, 9000 vagonos termelési terv­ben összefogó) Szamos menti Állami Gazdaság be­mutatására, a mátészalkai nem lehet célja, hogy a film alapján megpróbáljon igaz­ságot tenni (csupán a néző okulására sem) a két fél kö­zött, ezért inkább tanulság­ként, nem az esetről, ha­nem a filmről: nem jó, ha egy ügyet nem tár fel az összes lehető vonatkozásai­val, összefüggéseivel és fe­lelőseivel. Például más gyárra, munkahelyre is ér­vényes tanulságok vonha­tók le még így. a teljesen fel nem dolgozott témából is, a .film készítői mégsem tulajdonítottak fontosságot annak, hogy a gyár mun­kásai közti rossz hangulat okát a gyár egyetlen felelős szerve sem vizsgálta meg alaposan. Mármost vagy igaz ez az egyik nyilatkozó által említett rossz légkör, vagy nem. Ha igen, akkor a filmben választ kellett vol­na keresni az okokra (mert: ezt igényli a néző!), sót el­sősorban megkérdezni az illetékeset: mit tudnak er­ről? Ha nem igaz az egész üzemre kiterjedően, akkor azt is meg kellett volna je­gyezniük a film készítőinek. Mindezt pedig azért, mert munkásnő (nem az ominó­zus brigád tagja) beszélt róla úgy, mint az üzemet általánosan jellemző tény­ről. Mivel általános tanul­ságokat is meg akartak fo­galmazni a brigád ügye ré­vén a film készítői, hibáz- . tak, hogy éppen ezen a szá­lon nem mentek végig, va­lójában nem tágították a brigád szemhatárán túlra a film látóhatárát. és az ópályi tsz egyesítésé­nek és a tagság elöregedé­séből adódó gondoknak, terveknek az ismertetésére, a cinevégi új épületsor, az egykori cigánytelep lakói életkörülményeinek érzé­keltetésére is, csakúgy, mint a szakmunkásképző intézet­ben fiaikat meglátogató, egykor nehéz sorsú apák nyilatkoztatására. Utóbbiak, a hajdan mezőgazdasági cselédek ragadták meg a fejlődő város ama jellegze­tességét, hogy Mátészalka egyúttal a fiatalok tanuló városa, s hogy a tudásszer­zés mennyire fontos meg­határozója a város és lakói jövőjének. Amihez Rapcsá­nyi László befejezésül hoz- zátehette: „.. .bizony, ne ma­radjon tudatlan senki... (és hogy nem marad) Szatmár központjában megragadó és szívet melengető példát nyújt erre a 17 ezer lakosú Mátészalka”. Minderről úgy esett szó — felszabadulási ünnepvá- rás idején —, hogy az egész adásból kitetszett a város lakóinak szorgalmas mun­kája, hite a máris méltán ünnepinek vélt jelenükben, bizodalma a jövőjükben. Aligha választhatott volna jobb címet Rapcsányi László ennek a műsorának, mely egy mai város rövid rádió­riportokban történő bemu­tatásának mintája is lehet, s amely mindenképpen al­kalmas volt arra, hogy a fejlődő Mátészalkát sokszí­nű gazdagságával az egész ország rádiónyilvánosságá­val megismertesse. Merkovszky Pál B. E. Az érpataki termelőszövetkezet idén 60 hektáron akar dohányt termelni. Ehhez még 60 hektár háztáji dohány csatlakozik. Képünkön: László Jánosné és Orosz Mihályné palántát lo­csolnak. Seregi István A RÁDIÓ MELLETT Kisiskolás korunkra visszagondolva valószínűleg sokan vagyunk, akik annak idején úgy képzeltük: az a legokosabb ember, aki a tankönyvet írta. Feltétlen tekintély övezte az ismeretlent, akit leginkább ősznek, öregnek hittünk, s min­dentudónak, hiszen még a tanárnak is ő „parancsolt”.

Next

/
Thumbnails
Contents