Kelet-Magyarország, 1978. április (35. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-03 / 79. szám
1978. április 3. KM ÜNNEPI MELLÉKLET Ezt az oldalt testvérlapunk, a Szovjetunió Kárpátontúli területén megjelenő Zakarpat- szka Pravda munkatársai állították össze, hazánk fel- szabadulásának évfordulója alkalmából. Jog és kötelesség D icső hazánkban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme óta — az 1977-ben elfogadott — a negyedik alkotmány. De számomra, és valamennyi kárpátukrán számára ez az első, amelyiknek a kidolgozásában és elfogadásában mi magunk is közreműködtünk. Igaz, én és korosztályom tagjai emlékezünk egy másik alkotmányra is, a burzsoá Csehszlovákia alkotmányára, amikoris a maszariki „demokráciát” dicsérték, azt az alkotmányt, amely dicsőítette és megerősítette a gazdagok hatalmát, az uralmon levők jogait. Azt pedig, hogy te éhes vagy, szegény, rongyos, agyongyötört, hogy az erdő kellős közepén megfagysz — az az urakat még csak nem is érdekelte. A közgazdászok és a turisták is mást láttak e tájban, mindent a saját maguk szájaíze szerint értékeltek. A burzsoá közgazdász Egán, aki tanulmányozta a mi területünket, így „jósolta” meg jövőjét: „Száz év múlva Kárpátalja kihal, terméketlen, kopasz hegységgé, pusztasággá változik”. A gazdagok és a turisták azért utaztak ide, hogy „Afrikát” lássanak, meg „négereket” Európa közepén. Számukra ez volt a senkik földje. Nem véletlenül emlékszem most erre. Az új alkotmány a benne megfogalmazott nagyszerű perspektívák, a szovjet emberek előtt álló végtelen lehetőségek kényszerítenek. A mindenkit megillető jog, ezek közül is elsőként a jog a munkára, melyet mindenki számára garantálnak, lelkesítenek. És ez számomra a legfontosabb. Ez régen nem volt természetes. Pásztor- kodtam gazdag kulákoknál, szolgáltam nagy- uraknál, eljártam munkát keresni Csehszlovákiába, Morvaországba, majd Magyarországra, Erdélybe. De se itt, se ott állandó munkát nekünk sehol senki nem biztosított. Amikor megnősültem, nem volt lakásom. Húsz évig idegeneknél, hol egy kamrában, hol más zugban húztuk meg magunkat... A munkát — igazi örömet, boldogságot, kielégülést, hazát — a felszabadulás után én azonnal megtaláltam. Milyen nagyszerű érzés, boldogság volt magam és népem javára fáradozni, verítékezni! A munkához való jog volt az első és legfontosabb, amit a szovjet hatalom adott nekünk, amikor területünket egyesítették nevelőanyjával, Szovjet-Ukraj- nával. Ez nagyon fontos, mert rajta kívül semmiféle jog és szabadság nem válhat valósággá. Ha az ember nem dolgozhat, senki sem válhat szabaddá, csak táplálkozik a szabadság levegőjével. És még valamit: nálunk a szocialista társadalomban az a fő, hogy a munka egészen új értelmet, új csengést kapott. Meghatározza az ember helyét a társadalomban. Munkája szerint tisztelik, becsülik. A munka emberré tette az embert, saját sorsának irányítójává. A munkában alakulnak, formálódnak az emberi jellemek és viszonyok. Csakis a munka — a lelkesítő — a törődés, az önfeláldozás, de ugyanakkor alkotás, tisztességet biztosító munka segít a mi brigádunknak is elérni azokat a nagyszerű eredményeket, amelyekkel dicsekedhetünk. Vagy álmodhattuk volna-e valaha Bilkan, hogy hektáronként száz mázsa kukoricát fogunk betakarítani! Korábban 30—40 mázsánál többet soha sem értek itt el. Az elmúlt évben a gazdaságban hektáronként átlagosan 100,9 mázsa kukoricát termeltünk. A járási átlag pedig 95,1 mázsa volt. A mi munkacsapatunk pedig már túljutott hektáronként a 120 mázsás átlagon. Az idén is .gazdag termésre számítunk. Nagyon jól emlékszem azokra a napokra, amikor falunkban megalakult a termelő- szövetkezet. Én voltam az első belépők egyike. Nehéz, nagyon nehéz volt, ezekben az időkben. A földet, lovakkal szántottuk meg, de még azokból sem volt elég. Teheneinket fogtuk az ekék, a boronák, a vetőgépek elé. Reménykedtünk, hogy fog jönni olyan idő, amikor szövetkezetünk megerősödik, amikor földjeinken is traktorok fognak pöfögni. Természetes, nekünk akkor álamainkban sem jelentek meg ilyen magas termésátlagok. Ennek ellenére becsülettel munkáltuk földjeinket, hogy minél többet teremjenek. Ismétlem: akkor a falubeliek valameny- nyien így dolgoztak. Tudatukban és inaikban ott munkált a-több, a gazdagabb termés utáni vágy. Állami gazdaságunk most első a járásban, zászlaján ott ékeskedik a Munka Vörös Zászló Érdemrendje. Évről évre erősödünk. Szélesedik, mélyül a dolgozók tudása, gazdagodik lelkiviláguk. A termelésben elért sikerekért a falubeliek közül sokan kapták meg a Szovjetunió különböző kitüntetéseit, érdemrendjeit, okleveleit. Mária Antanovna Szimkanics és én magas elismerésben, a Szocialista Munka Hőse kitüntetésben részesültünk. Én megkaptam a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége állami díját is. Tagja vagyok a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának. És mindez a munkáért, az önfeláldozó, becsületes munkáért, a ránk bízott ügyhöz való hűségért. A nnak ellenére, hogy én már 64 éves vagyok, és túl vagyok a nyugdíjkorhatáron, folytatom a munkát szeretett szokhozomban, hogy továbbra is segítsem az egyre nagyobb sikerek elérésében. Másképp nincs értelme életemnek. És ezzel nemcsak én vagyok így. így gondolkodnak tízek és százak a falumbeliek közül. Jurij Pitra, a Szocialista Munka Hőse, az irsavszkiji járás Uj Élet Szovhozának gépesítési brigádvezetője NAPONTA 15 MILLIÓ KILOWATTÓRA villamos áramot továbbít a Béke magasfeszültségű távvezeték munkácsi alállomása a testvéri szocialista országokba. Szorosra fűződtek e távvezeték révén a barátság szálai a testvéri Magyarországgal is. Gödre és Sajószegedre vezet a szovjet áram útja az alállomásról. A gépteremben szüntelenül zümmögnek a gépek, zöld és piros lámpák jelzik a műszerek és berendezések pontos munkáját. A zümmögést és a lámpák fényét az ügyeletesek éles füle és éber szeme figyeli. Felvételünkön: Lukáninec Mária és Matyiko Anna az alállomás géptermében. (Fotó: Kovács Alfréd) Tavaszköszöntő sirály harsonával. (Kovács Alfréd felvétele) Filmet forgatnak Kárpátalján Zsongó emberáradat. Sebesült katonák, ijedt tekintetű civilek. Mindenki beszél, kiabál, egymás hangján akarnak túltenni. A távolból vonatfütty hangzik. Alig hallhatóan, szinte összefolyik a zajjal. Mégis mindenki • felkapja fejét, a kanyarban felbukkanó szerelvény felé figyel. Remegve, reménykedve, mintha valami különös eseményt, fordulatot várnának a vonat megérkezésétől. Három, papi ruhába öltözött férfi válik ki a kopott-tépett ruhájú tömegből és a kijárat felé igyekszik. — Stop! — kiáltja a rendező. — Ezt újra felvesszük. És már magyaráz, mutogat, mit kellene másképpen csinálni. Az uzshorodi vasútállomáson vagyunk. Világítólámpák, a filmforgatáshoz szükséges kellékek között. Film készül. Szicsevszkij Az idegen bűnök megváltása című színpadi művét ülteti át filmszalagra Pidpalij Valerij, a kijevi Dovzsenko Filmstúdió rendezője. Kihasználva az átrendezéshez szükséges szünetet, Ivanov Gennagyijt, a filmstúdió helyettes igazgatóját kértük fel, mondjon néhány szót a készülő alkotásról. — Filmünk a legnemesebb emberi érzéseket elemzi. A hűség és kitartás kerül reflektorfénybe. Hűség a szülőföldhöz, a hazához. És a szerelemhez. Hűség minden megpróbáltatás, veszély ellenére — mondja Ivanov Gen- nagyij. — A film eseményei Kárpátontúlon játszódnak a második világháború utolsó éveiben. Azt akarjuk bemutatni, hogy az állandó nehézségek, éhezés közepette miként viselkednek az emberek, miként látják az eseményeket, s hogyan formálódik jellemük, szemléletük, ismerik fel a háború igazi okait és nevezik nevén ellenségüket. Időközben csatlakozik hozzánk Pidpalij Valerij rendező és Liszeckij Szergej operatőr is. akik még mindig az iménti jelenetet elemzik. — Nagyon félreállítottuk a tömeget — mondja a rendező —, s így szinte csak a vonat emlékeztet arra, hogy az állomáson vagyunk. Ezért kell megismételni az egészet. A készülő filmről kérdezem. — Ez az első játékfilmem — mondja. — Eddig a tudományos-ismeretterjesztő filmstúdióban dolgoztam. Már régóta foglalkoztatott ugyan a játékfilmkészítés gondolata is, de annyi sok érdekes feladatom volt mindig, hogy nem tudtam nemet mondani. Szicsevszkij darabjának a megfilmesítését azonban örömmel vállaltam. Igen érdekes a téma, s ami leginkább megfogott benne, hogy nincs megkötve a rendező keze, tág tér nyílik a rögtönzésre. Mindemellett pedig nagyszerű emberekkel dolgozom. Valamennyien tapasztalt filmesek, fél szóból is megértik elképzelésemet. Urbanics atyát például Sztye- pankov Konsztantyin, a Szovjetunió kiváló művésze alakítja, akit aligha kell bemutatnom, hiszen nemcsak hazánkban, hanem külföldön is jól ismerik. Uzshorod néző- közönsége nemrég láthatta újra a filmvásznon a Kárpátok, Kárpátok című alkotásban, amelyben Kovpakot személyesítette meg — kitűnően. Amikor felkértem a szerepre, s megmondtam, hogy hol fogunk forgatni, rögtön igennel válaszolt, holott még azt sem tudta, milyen feladat vár rá. Rajta kívül megemlíteném még Mi- kolajcsuk Ivánt és Havriljuk Ivánt, az USZSZK érdemes művészeit, akiket a mozinézők jól ismernek. — De miről is szól tulajdonképpen a készülő film? y — Az események szerteágazóak, úgy is mondhatnám, mindig a vallás ellen, az emberi tekinteteket elhomályosító és érzéseket megnyomorító sötétség ellen szólunk. Az álnokságról, a képmutatásról rántjuk le a leplet, bemutatva egyúttal azt is, hogy a béklyóitól megszabadult ember mennyire meg tud változni, mennyire át tudja érezni az élet igazi örömeit boldogságát. A film főhőse egy fiatal pap (Havriljuk Iván). Látszólag kiegyensúlyozottan él. Amikor azonban felismeri felettesei alakoskodását, meghasonlik önmagával, kiutat keres tarthatatlannak vélt helyzetéből. És ebben nincs egyedül. Többen is szívesen segítik a fiatalembert a helyes út megtalálásában. — Mikor láthatjuk majd a filmet? — Ha minden a pontosan kidolgozott terv szerint folyik, akkor a következő év januárjában kerül majd sor a bemutatóra. Éspedig Uzs- horodon. ...Megszólal a gong. Kezdődnek a felvételek. Mindenki a kijelölt helyére igyekszik... Készül a film... B. E. Békealap I ^Éárpátontúl dolgozói, akárcsak egész szovjet népünk, évről évre mind többet tesznek a béke érdekében. Városainkban és községeinkben fokozódik a békehívek mozgalma. A szovjet békemozgalom aktivistái széles körű propagandamunkát fejtenek ki a szovjet külpolitika ismertetése, a dolgozók hazafias és internacionalista nevelése, a szomszédos szocialista országokkal fennálló kapcsolatok ápolása terén. A területi békevédelmi bizottság előadói csoportjának tagjai és aktivistái csupán', az idén több mint 2000 előadást és eszmecserét tartottak pártunk és a kormányunk békeszerető külpolitikájáról, szervezésükben több mint 500 barátságest zajlott le. Ezenkívül több fénykép- és könyvkiállítást, kollektív mozilátogatást i és filmmegbeszélést iktatott programjába és, valósított meg a békevédelmi bizottság. Az idén a külföldi turisták 25 ízben találkoztak a területi békevédelmi bizottság, továbbá a külföldi országokkal baráti és kulturális kapcsolatot ápoló társaság területi tagozatának aktivistáival. Gyakran érkeznek hozzánk külföldi vendégek. Igyekszünk nekik bemutatni vállalatainkat és mező- gazdasági nagyüzemeinket, azt, hogyan fáradoznak területünk dolgozói az SZKP XXV. kongresszusa történelmi jelentőségű határozatainak teljesítésén. Kicseréljük velük tapasztalatainkat a békehívek mozgalmának szervezése és irányítása terén. Ugyanakkor gyakran utaznak aktivistáink is a testvéri szocialista országokba. Az ilyen tapasztalatcserék számottevően elősegítik a népek közeledését, az internacionalizmus elmélyülését. A területi békevédelmi bizottság és a területi bé- alap bizottság tevékeny internacionalista nevelő munkája eredményeként egyre nagyobb összegeket utalnak át dolgozóink a szovjet békealapba. Teszik ezt azért, mert tudják, hogy a békeharc eredményessége az anyagi eszközöktől is függ. 1968-ban területünkön mindössze 8 ezer rubelt gyűjtöttek a békealapba. 1973-ban már 71 ezer rubelt, 1975-ben 144 ezer rubelt, tavaly pedig több mint 207 ezer rubelt. Előreláthatólag az idén még ennél az összegnél is több gyűl majd össze erre a célra. Kárpátontúl földművesei, állattenyésztői, az erdőipari, közoktatási és művelődési dolgozók, a tudósok és orvosok — mindannyian igyekeznek minél nagyobb mértékben hozzájárulni a békealaphoz. Több mint 4500 rubelt utaltak át a békealapba a szvaljavai és a rahovói erdőkombinát. 3 ezer rubelen felül a Bere- hovói Bútorkombinát, másfél ezer rubelén felül a be- rehovói kerületi Lenin és Vörös Zászló Kolhoz dolgozói. A felsorolást szinte vég nélkül lehetne folytatni. Uzshorod egészségügyi dolgozói például minden éven a békeálapba utaltatják át egy napi fizetésüket. Az Uzshorodi Állami Egyetemen csupán a kémiai fakultásról több mint ezer rubelt juttattak el idén a oékeaiaphoz. E leket az összegeket arra a célra ajánlják fel Kárpátontúl dolgozói, hogy soha többé ne legyen háború, hogy segítsék a szociális és nemzeti felszabadulásért küzdő népeket szerte az egész világon. Rabcun Tatyana, a területi szakszervezeti tanács titkára, a területi békealap bizottság elnöke
