Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-12 / 61. szám
KÉPZŐMŰVÉSZET FILMJEGYZET Festészet A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE FESTŐ SZAKOSZTÁLYÁNAK „FESTÉSZET ’77” CÍMŰ KIÁLLÍTÁSÁN LÁTHATÓK AZ ALÁBBI KÉPEK A MŰCSARNOKBAN. Szurcsik János: Várakozók. Pap Gyula: Hegesztő. Pirk János: Szatmárnémeti emlék. Bor Pál: Bucolika., Könyvespolc Betyár nagy randevú zajlott pár évszázadig a Karib-ten- ger szigetvilágánál. Spanyo. lók, angolok, hollandok, németek, hősök, kalandorok, kereskedők, börtöntöltelékek, királyok, prostituáltak, papok, szabadsághősök, rabszolgák jöttek és mentek. Harcoltak, menekültek, államot alapítottak, gyarmatosítottak, kereskedtek, reménykedtek, csalódtak és haltak halomra. Lehet mindezt nyomon követni? — kérdezheti az olvasó, aki bizonyára már a felsorolás után megborzong a kavalkádtól. A kolumbiai származású szerző könyve bebizonyítja: nemcsak lehet, de egyszerűen lehetetlen művet is tudott írni erről a témáról. A történelmi események magabiztos ismertetésében Arciniegas nagyszerű idegen- vezető. Kalauzol a szigetek között, pompás és feledhetetlen sztorik sokaságát írja le, Cirkusz a cirkuszban A cirkuszi porond világa régtől fogva hálás témának számít a filmesek számára. Azért írom azt, hogy a filmesek számára, mert érzékeltetni szeretném: a cirkuszi miliő iránt nemcsak az elhivatott művészek, hanem a giccsgyártó iparosok is élénk érdeklődést tanúsítanak. Érthető, miért. A halál, veszéllyel nap mint nap farkasszemet néző artista produktumából tetszés szerinti mennyiségben csavarható ki az izgalom. Nincs meghatóbb annál, mint amikor a bohóc harsány derűt kelt a nézőté. ren, pedig „belül” folynak a könnyei. így aztán se szeri, se száma az érzelmes-érzel- gős cirkuszi történeteknek, a kalandos-látványos ma- nézshistóriáknak, melyek a cirkuszt kizárólag a show színterének, a színes mutatvány forrásának tekintik. Ennél a — valljuk meg — eléggé olcsó filmféleségnél összehasonlíthatatlanul értékesebbek és tartalmasabbak azok az alkotások, melyekben a cirkusz embereinek lelke tárul fel. Ahol az attrakció mögött (mellett) még valami egyéb is. Például a magánélet igazi drámája. Vagy a hivatás valóságos kockázata. Az sem érdektelen, amikor a magánélet és a társadalmi sors összekapcsolódását ilyen közegben láttatja a filmrendező. Az első kategória példatárától eltekinthetünk: ha a mű vásári, fölösleges „betáplálni” az emlékezetbe. Ami pedig a második — a jelentős — minőséget illeti, csak két nevet írok le: Chaplinét és Felliniét. Az egyik halott, a másik élő klasszikus. Mindketten kitűnő művek sorában kutatták a clown sorsának hátterét és tisztelettel beszéltek a szórakoztatás mestereiről, a cirkusz érdemes művészeiről. A CIRKUSZ A CIKUSZ. BAN című csehszlovák- szovjet film szerencsére nem tartozik az első és sajnos nem sorolható a második skato’ához. Annál több, hogysem sivár tucatárunak tekintsük, annál meg kevesebb, hogy a Chaplin vagy Fellini-teremtette hagyományok között jelöljük ki a helyét. Oldrich Lipsky, a rendező (hírnevét a fergeteges komédiával, a LIMONÁDÉ JOE. val alapozta meg) a három társával együtt elkészített forgatókönyvben egy cirkuszi bonyodalom köré fűzte a mese anekdotaszálait. Fellibbentette a függönyt, hogy a nagyérdemű bepillanthasson a kulisszák mögé. A CIRKUSZ A CIRKUSZBAN pontosan arról szól, amit a címe ígér. Egy kalamajkáról. Egy akadályversenyről. Egy cirkuszi cir. kuszról. De tartsunk sort: elevenítsük fel néhány mondatban az eseményeket. A moszkvai zoológus kongresszuson az a kérdés foglalkoztatja a tudomány jeles képviselőit, hogy megtanítha- tók-e az állatok a beszédre? A professzornő kutyával társalog, kollégája pedig elefánttal. A vita a cirkuszban dőlhet el, ahol kiváló szakemberek foglalnak helyet az előadáson. Persze ilyenkor nem könnyű a bizonyítás. Kivált, hogy Grisa, a cirkusz egyik oszlopos tagja az el- . lendrukkerek • közé tartozik és mindent elkövet a tervek felborítása érdekében. Prózai indítékai vannak: szereti a cirkuszigazgató lányát, de Tánya nem viszonozza érzelmeit. Ezért a folytonos „fúrás”. Grisa trükkjei eléggé szokványosak. Altatót kever az italba, főnökét hűtőterembe zárja, felfordulást igyekszik előidézni a megszokott mechanizmus kellékeinek összecserélésével. Ebből az. tán félreértések sorozata adódik. Egy férfi és egjfcpő w,tűnik el” egy szekrényből. Az illuzionista — szereplés közben — elalszik. A porond lesüllyed és vízzel teli medence foglalja el a helyét. Mindenki.mindenkivel összeütközik. Az előadások alkalmával bizonyára szigorú egyezményes előírásokat lép. ten-nyomon megsértik. A szerepcserék folytán mindenki mást csinál, mint amire státusa kötelezné. Mindez a szédítő kavargás az úgynevezett „fizető nézők” előtt zajlik és nyilván sokan úgy vélekednek, hogy a viccelődés tudatosan megtervezett. Ezért aztán önfeledten tapsolnak. Vidáman hahotáz- nak. Remekül szórakoznak. Mit sem sejtenek arról, hogy a bonyodalom kusza szálait a váratlan meglepetések (illetve a forgatókönyvírók) zilálták össze. Lipsky munkája szinte minden tekintetben a jól bevált hagyományokat követi. A csehszlovák rendező nem bíbelődik a jellemábrázolással. Neki a mulatságos karakterek s még inkább a nevettető szituációk érdekesek. S mivel „gyerek, kutya, fóka, filmen mind jó móka” — a CIRKUSZ A CIRKUSZBAN garantáltan megteremti a néző számára a kikapcsolódást. Voltaképpen fölösleges berzenkednünk a stílus meg a hangszerelés ellen — ilyesfajta művekre is szükség (meg igény) van. néha jólesik lejjebb szállni a magas régiókból.^Két BWtíftúi megjegyzésünket azért nem hallgatjuk el. Az egyik: a CIRKUSZ A CIRKUSZBAN túlságosan a sablon építő, kockáiból áll össze. Egyikmásik geg — ilyen az állatokkal folytatott társalgás — nagyon is poénra hegyezett, túlhajtott. De nagyobb baj, hogy papirosfigurák népesítik be a vásznat. Kevés az egyéni szín. szinte nincs is jellemfestő viselkedési hely. zet. Itt az intrikus kizárólag intrikus — semmi más. A jók — angyalok, a rosszak — ördögök. Jevgenyij Leonov és Leo. nyid Kuraljov. a mai szovjet filmművészet — és szatíra — elsőrangú szerepjátszói most csak szöveget mondanak. Nem hagyják őket kibontakozni. Menjünk cirkuszba? Menjünk. Ott persze nincs helye annak a plusznak, melyet Lipsky filmjétől számonké- rünk. A cirkuszban csak a „számok” élnek. A vásznon mögöttes tartalmak is feltárulhatnak. Legalábbis elvben. Ezúttal a világszínvonalat a cirkusz hivatásosai érték el. Nekik őszinte szívvel gratulálunk. Lipsky és a közreműködők csak asszisztáltak. És kihagyták azt a lehetőséget. melyet Fellini — és nyomában sokan mások — 'a „cirkuszi témából” könnyedén kicsiholtak. Veress József Nagy kalandok könyve (German Arciniegas: A karibi világ életrajza. Európa, 1977.) s közben szinte észre sem vesszük: kezdjük megismerni és megérteni ennek a területnek eddig áttekinthetetlen históriáját. Mert egy világosan kiderül: o Karib-tenger szigetvilága Kolumbusz óta vadászterületnek minősült, ahol a gyarmatosítás klasz- szikus folyamata zajlott le. Közben kiderül, hogy amikor a földi paradicsomról volt szó, amit Milton is megénekelt, vagy éppen a kincset rejtő Eldorádó került szóba, alig mutatkozott különbség koronás fő és kalóz között, vagy éppen a koronás fő maga volt a kalózvezér. A nagy kaland izgalmas vonulata az egész könyv, amely az 1500-as évektől a múlt század végéig mutatja be a térség históriáját. Nem tudom, ki hogyan van vele, de egy történelmi mű olvasásakor mindig keresem a mával azonosítható jelenségeket. Persze ez olvasói ön_ kény, lehet, talán nem is a legtudományosabb. De ez joga az olvasónak, aki a betűk sorjázása közben gondolkodni is szokott. A karibi világ életrajza erre aztán jócskán ad lehetőséget. Hány, de hány napjainkban születő érdek- közösség hasonlít ahhoz, amit a múlt századok produkáltak egy-egy befolyási övezet megszerzésére. Mennyire rokon- vonások találhatók a régi és az új gyarmatosítók módszereiben, melyeket legföljebb a korok eltérő technikája különböztet meg egymástól. Milyen sok kalandor személye hasonlít mai zsoldosok figurájához, s hány akkori kereskedelmi társulás sejteti egy-egy mai multinacionális érdekeltség ősét. A könyv, mely kedves olvasmányaim nem túl bő listájára került, nem nélkülözi a humort sem. A szerző nem összevont szemöldökű historikus, nem követi a tudományoskodók száraz stílusát. Xantus Judit remekbe sikerült fordítása segít abban, hogy egyetlen szellemes apergu se vesszen el. A könyv mindvégig lendületes, izgalmas. Bizonyítéka annak, hogy a legjobb krimit vagy kalandregényt is túlszárnyalja az élet. Csupán adalékként: aki arra kíváncsi, ki volt Napóleon felesége, Josephine, miért hívják a luxusautót Cadillac- nek, ki találta fel a grogot, melyik szigeten élt Robinson, miért írt Milton az elveszett paradicsomról, kiről kapta nevét a Stuyvesant cigaretta, miért Eldorádó a gazdagság jelképe, hogyan alakult meg az Angol Bank, mi köze az Orleans-i hercegnek a Mis- sissipihez, az ezekre és a hasonló érdekes kérdésekre is választ talál. Ha valaki azt kérdezné: hová sorolnám be ezt a könyvet, ugyancsak bajban lennék. Mert nem teljesen történelmi mű, nem is regény, nem kalandkönyv, életrajznak ugyancsak rendhagyó. Nem is próbálkozom tovább. Legyen talán annyi elég: nagyon jó könyv. S ennél tisz- tesebb ajánlást ugyan ki találhatna? Bürget Lajos KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. március 12.
