Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-07 / 56. szám

L. Brezsnyev fogadta Willi Stophot Az ünnepi megnyitó a városi tanács dísztermében. Március 6-án délelőtt 9 órakor a Nyíregyházi Városi Tanács dísztermében meg­nyitották az idei pedagógiai és művészeti heteket. A tize­dik alkalommal megrende­zésre kerülő nevelési és mű­vészeti rendezvénysorozat megnyitó ünnepségén részt vett dr. Csendes Lajos, az MSZMP KB osztályvezető helyettese, Ekler György, a megyei pártbizottság titkára, Varga Gyula, a nyíregyházi városi pártbizottság első tit­kára, Bíró László, a városi tanács elnöke, Oláh Gábor, a Pedagógusok Szakszervezete megyei bizottságának titkára. Czakó István, a városi ta­nács elnökhelyettese köszön­tötte a résztvevőket az 1969 óta minden év tavaszán meg­rendezendő pedagógiai és művészeti hetek megnyitó­ján. Bevezetőt Ekler György tartott, melyben a megye­székhely változó-fejlődő ar­culatát jellemezte. Elmond­ta, hogy a mai Nyíregyházát egyaránt jellemzik az új Ipa*«, ri üzemek, lakótelepek és közművelődési intézmények. A megyeszékhely nagy gon­dot fordít az iskolai-óvodai hálózat fejesztésére, a neve­lés színvonalának emelésére. Ehhez járulnak hozzá a pe- dagóiai és művészeti hetek rendezvényei is, melyek tá­mogatásáért a megyei párt- bizottság köszönetét fejezte ki az országos oktatási szer­veknek. A bevezető után dr. Csen­des Lajos közoktatás-politi­kánk időszerű kérdéseiről tartott nagy érdeklődéssel kí­sért előadást. Elöljáróban utalt azokra a fő feladatokra, amelyeket az 1972-es okta­táspolitikai párthatározat megjelölt és amelyeket a párt XI. kongresszusa meg­erősített. A kitűzött feladatok meg­valósításáról szólva elmond­ta, hogy továbbra is nagy fi­gyelem, érzékenység kíséri az iskolai munkát, amely sokat lendített az iskolaügyön. A különböző mozgalmak, akci­ók kibontakoztatásával előbb­re haladt az óvodai, általá­nos iskolai hálózat fejleszté­se. Ezután szemléletbeli prob­lémákról szólt a Központi Bi­zottság osztályvezető-helyet­tese. Kifejtette, nehezíti az oktatáspolitikai feladatok teljesítését, hogy egyes kö­rökben még él a régi iskola iránti nosztalgia. Sok a visz­szahűzó erő a fejlesztésekkel szemben. A másik probléma: bizonyos társadalmi csopor­tok túlzott illúziót fűznek az iskolai nevelésben rejlő le­hetőségekhez. Azt tudnunk kell, hangoztatta dr. Csendes Lajos, hogy a korszerűsítés, a megújulás ellenére sem vár­ható az iskoláktól, hogy kulcsrakész szakembereket neveljenek. Az oktatáspolitikai határo­zat által kijelölt fejlődés üteméről elmondta, az eddig elért eredményekre alapozva kell folytatni a munkát. A fe­ladatokat sok tekintetben más körülmények között kell megvalósítani, tudomásul vé­ve, hogy szándékunkhoz mér­ten valamivel lassabban, fo­kozatosan valósulhatnak meg a kitűzött célok. A legfonto­sabb feladatok közé tartoz­nak továbbra is: a nevelés hatékonyságának erősítése — a nevelés tartalmi, pedagó­giai, módszertani korszerűsí­Közel tizenötezer ember járult a szavazóurnákhoz március 5-én megyénkben. 192 községi, 9 városi és 5 vá­ros környéki község válasz­tókerületében szavaztak a la­kosok a Hazafias Népfront je­löltjeire. A községekben már dél­előtt befejezték a választást, Nyíregyházán este zárultak a szavazóhelyiségek. A szava­zásokat ünnepélyes keretek közt bonyolították le, az első szavazókat mindenütt em­léklappal köszöntötték. A megválasztott új közsé­gi, városi tanácstagok a sza­vazatok túlnyomó többségét megkapták. Az egész megyé­ben mindössze 5 érvénytelen szavazat akadt. A megye 302 városi, 1658 nagyközségi és 3259 községi tanácstagja között 206 új ta­nácstag kezdi meg fontos közéleti megbízatását. A meg­választott új tanácstagok közt minden harmadik nő, csak­tése —, kiemelt feladat az óvodai, általános iskolai és szakmunkásképző intézetek fejlesztése, a tanulás feltéte­leinek javítása, az oktatás­ügy irányításának erősítése. Kifejtette véleményét az előadó az iskolával szorosan összefüggő olyan kérdések­ről, mint a demográfiai hely­zet alakulása, a pedagógus­ellátottság, az iskolák műkö­désének anyagi feltételei és a tankötelezettségi törvény végrehajtásának feladatai. Előadása utolsó részében az új tanterv legfontosabb vo­násaira mutatott rá, felhívta a figyelmet a gondos felké­szülésre, a tantestületek, minden egyes pedagógus fe­lelősségére. A fő energiát, a fő figyelmet az időszerű ne­velési kérdések megoldására kell fordítani. A hétfői rendezvények so­rába tartozott még a művé­szeti könyvkiállítás megnyi­tása a népfront klubjában. nem minden második fizikai munkás, az új tanácstagok fele még nem töltötte be a harmincadik életévét és a megválasztottak közül min­den másodiknak középiskolai vagy főiskolai végzettsége van. ★ Az időközi választás során az ország 2254 tanácstagi vá­lasztókerületében a választás a törvényes előírásoknak megfelelően folyt le. Válasz­tásra jogosult volt 301 054 vá­lasztópolgár. A szavazásban a jogosultak 92,7 százaléka vett részt. Ebből a jelöltekre sza­vazott 99,5 százalék, ellenük 0,5 százalék. Megválasztottak 1847 községi, 234 városi, 172 fővárosi kerületi tanácstagot. Mindössze egy tanácstag­jelölt nem kapta meg a meg­választásához szükséges több­séget. A pótválasztás kitűzé­séről az illetékes választási elnökség gondoskodott. Időközi tanácsválaoxtásokat tartottak 206 új tanácstag megyénkben Megnyitották a pedagógiai és művészeti heteket WtIZi Stoph, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a Német Demokratikus Köz­társaság miniszterelnöke hét­főn munkalátogatásra Moszk­vába érkezett. A Kremlben hétfőn meg­kezdődtek a megbeszélések Alekszej Koszigin, az SZKP KB PB tagja, szovjet minisz­terelnök és Willi Stoph, az NSZEP KB PB tagja, az NDK miniszterelnöke között. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségé­nek elnöke hétfőn a Kreml­ben fogadta Willi Stophot, az NSZEP Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tag­ját, az NDK minisztertaná­csának elnökét. Willi Stoph munkalátoga­tásának befejeztével hétfőn hazautazott a szovjet fővá­rosból. Carter meghívására Tito Amerikába utazott Tito jugoszláv köztársasági elnök James Carter elnök meghívására hétfőn az Egye­sült Államokba utazott. Kétnapos washingtoni tar­tózkodása idején Tito elnök több alkalommal is megbe­szélést folytat vendéglátójá­val, s találkozik más magas rangú amerikai államférfiak­kal és politikusokkal is. Joszip Broz Tito az Egye­sült Államokból úton haza­felé kétnapos hivatalos láto­gatást tesz Angliában is. A Szaljut űrállomás fedélzetén a négytagú űrhajós csoport együttesen végzi a Morava kísérletet. Xépünkön: (balról jobbra) Jurij Romanyenko, Alekszej Gubarjev és Vladimir Remek. (Kelet-Magyarország telefoto) A Magyar Népköztársaság csatlakozott az ENSZ felhí­vásához. Hétfőn a Parlament gobelintermében Aczél Györgynek, a Minisztertanács elnökhelyettesének, az Állami Ifjúsági Bizottság elnökének elnökletével megalakult a gyermekek nemzetközi éve nemzeti bizottsága. A 45 tagú bizottság társadalmunk széles rétegeit képviseli, titkára Nádor György, az Állami If­júsági Bizottság titkára. Az alakuló ülésen Aczél György megnyitó szavai után alkotó eszmecsere bontako­zott ki a jövő évi nemzetkö­zi gyermekév programjáról. Számos hozzászóló hangoztat­ta: arra van szükség, hogy a Az ENSZ az 1979-es eszten­dőt a gyermekek nemzetkö­zi évének nyilvánította. Fel­hívta a világ közvéleményé­nek, a kormányoknak a fi­gyelmét arra, hogy kezdemé­nyezéseikkel járuljanak hoz­zá a gyermekek jogainak vé­delméhez, azok teljes érvény­re juttatásához. színes, változatos akciók, ren­dezvények híven tükrözzék a legifjabb nemzedék életkö­rülményeinek javításában el­ért szocialista vívmányokat. (Folytatás a 4. oldalon) TERVEK A mezőgazdaságban az évkezdet nem egyenlő január el­sejével. Az év már tavaly megkezdődött a búza, rozs vetésével és tart egészen a jövő évi zárszámadásig. Addig — ahogyan monda­ni szokták — sok víz le­folyik még a Tiszán. A munka dandárja csak ez­után következik, s tetőzik az aratással, az őszi beta­karítással. Az őszi vetések és a jó­váhagyott tervek szerint a búza, rozs, kukorica cukorrépa, dohány terüle­te elegendőnek mond­ható, hasonló a tava­lyihoz. A háztáji gozdasá- gokban is évről évre nagy területen vetnek kukori­cát, ültetnek dohányt. Azonban a szántóföldi nö­vényeknél — területnöve­kedés nélkül — hozamnö­vekedést kell elérni. Bú­zánál két-három, kukori­cánál hat-nyolc mázsás hozamnövekedés (megyei átlagban) közepes időjárás mellett reálisnak mondha­tó. Természetesen maxi­málisan el kell végezni a termesztési feladatokat, nem szabad sajnálni a műtrágyát sem. Nem ilyen jó a helyzet a burgonya, napraforgó és zöldség esetében. Burgo­nyatermesztést ebben az évben mindössze hatezer- hatszáz hektáron tervez­nek a tsz-ek. Ez kevés. A kívánt legalább nyolcezer hektár lenne a nagyüze­mekben, de a tízezer sem sok. Nagy területen ter­melnek a háztáji gazdasá­gokban is, azonban a ho­zam legtöbb esetben alat­ta marad a nagyüzeminek. Hasonló a helyzet a szán­tóföldi zöldségnél is. Egy évvel korábban 6400 hek­táron termeltek, most pe­dig 5700 hektáron terve­zik a termelést. Indoko­latlan ez a több száz hek­táros visszaesés. A napra­forgónál szintén indokolt a terület- és hozamnöve­kedés. Nem szabad ezt a növényt úgy kezelni, hogy van még egy darab föld, hát vessünk oda forgót. N em az elégedetlen­ség beszél az em­berből, amikor minden növénynél a ho­zam növekedését emlege­ti. Amit egyszer már el­értünk, nem szabad, hogy visszaessen, inkább növel­ni kell. Az sem jó, ha egyik évben kisebb terü­leten, a másik évben na­gyobb területen termesz­tünk valamit. Nem alakul ki a biztonságos termelés, s emellett évről évre resz­ketni kell, bejön-e a szá­mítás. Sipos Béla 1978. március 7., kedd Jól halad a nyíregyházi gumigyárban a mezőgaz­dasági abroncsgyár építé­se. A több mint egymilii- árd forintba kerülő beru­házásból eddig három- százmilliót valósítottak meg a KEMÉV dolgozói. A beruházás célja a ha­zai ellátáson túl a tőkés export növelése. Az új gyár — a tervek szerint — 1980-ban tizenegymillió dolláros tőkés exportot bonyolít le. Az épülő üzemcsarnokban a leg­korszerűbb radiálabron- csokat fogják gyártani. Szovjet—NDK tárgyalások Megalakult a gyermekek nem­zetközi éve nemzeti bizottsága XXXV. évfolyam, 56. szám ÁRA: 80 FILLER

Next

/
Thumbnails
Contents