Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-29 / 74. szám

1978. március 29. KELET-MAGYARORSZÄG 5 HÍREK Sláger az Abba — lósavárosban Hanglemezszolgálat I Kelet­Magyarország KÉPEK „KI TUD TÖBBET A SZOVJETUNIÓRÓL” cím­mel rendeznek vetélkedőso­rozatot az országban. A cím első olvasásra furcsának tű­nik, ám mindjárt érthetőbbé válik, ha tudjuk: a Szovjetu­nió című folyóiratról van szó. — az ebből merített ismere­tekről adnak számot a vetél­kedőn részt vevő fiatalok. Március 30-án, csütörtökön délelőtt Nyíregyházán, a Szamuely Tibor Üttörőház- ban rendezik a versengés te­rületi döntőjét melyen há­rom megye — Szolnok, Haj­dú, Szabolcs — középiskolá­inak, szakmunkásképzőinek versenyzői vesznek részt. Szatmári fiataloknak A forradalmi ifjúsági na­pok keretében az elmúlt na­pokban a Mátészalkai Gépé­szeti és Gyártástechnológiai Szakközépiskolában a diá­koknak KISZ-szobát avattak. A Szatmár Bútorgyár búto­rokkal, a Szamos menti Ál­lami Gazdaság szőnyeggel se­gítette a szoba berendezé­sét. Az induláshoz a KISZ városi bizottsága anyagilag is hozzájárult. A szépen beren­dezett helyiségben vitakörö­ket, író-olvasó találkozókat ie rendeznek. JUTALOM A LEGJOB­BAKNAK. A Mándoki Fa-és Vastömegcikk Ipari Szövetke­zetben március 31-én értéke­lik a szocialista brigádok múlt évi munkáját. A he­lyezett brigádok április 4-én kapják meg a kitüntető jel­vényüket és a jutalmukat. A mentők jelentik A húsvéti ünnepek alatt gyakran riasztották a men­tőket. Kilenc közúti baleset­hez vonultak ki, s tizenhét háztartási balesetnél kérték a segítségüket. Négy mérge­zés is történt, ebből egy al­koholmérgezés volt. Kótaj községben egy kisfiút sajnos szeszes itallal kínáltak... Ut­cai és kocsmai verekedések miatt nyolcszor fordultak a mentők. A nyíregyházi jósavárosi „Váci Mihály” Könyvesbolt rövid idő alatt népszerű lett, s nem csak a könyv- és tan­könyvárusítás, de a különfé­le hanglemezszolgálatok miatt is. Jelenleg mintegy 800 ezer forint értékű hang­lemezkészlettel rendelkez­nek. Az óvodás daloktól a mese­lemezeken, az irodalom klasszikus alkotásain és a beat-en át a komoly zenéig minden műfajjal foglalkoz­nak. Az utóbbi -idők egyik legnagyobb slágere az Abba- nagylemez volt, amelyből a jelentkezők tíz százalékának igényeit is alig tudták telje­síteni. A napokban ennek pótlására megérkezett az Ab- ba-kislemez. Nem minden műfaj olyan népszerű, mint a beat, a rendszeresen vásárló közüle- tek pedig arra is igényt tar­tanak, hogy tájékoztassák őket az újdonságokról. Ezért a bolt bevezette a hanglemez­szolgálatot: az ifjúsági klu­bokban és az óvodákban. A megye valamennyi ifjúsági klubjával, a továbbiakban pedig az összes szabolcs- szatmári óvodával felveszik a kapcsolatot, s az érdeklő­désnek megfelelően időről- időre tájékoztatókat küldenek a klubközösségek, KISZ- szervezetek, vagy éppen az óvodások számára ajánlott új, várható, vagy frissen megjelent lemezekről. A NAGYOBB TERMÉS­HOZAMÉRT. A Nyírségi Vízgazdálkodási Társulat ta­vasszal öt termelőszövetke­zetben végez jelentős talajja­vítást. A gávavencsellói tsz- ben már elkezdték a munkát, a bökönyi tsz-ben április ele­jén látnak munkához. FÓRUM FIATALOK­NAK. Március 29-én 19 órai kezdettel a vásárosnaményi művelődési központban fóru­mot rendeznek a fiataloknak. A feltett kérdésekre a nagy­községek vezetői válaszol­nak. BEFEJEZÉSÉHEZ KÖZE­LEDIK a sóstói strandon a sportpálya építése. Fásításra, füvesítésre is sor kerül, így a strand megszépülve várja a vendégeket május 1-től. BIRI KÖZSÉGBEN a Nagy- kálló és Vidéke ÁFÉSZ átala­kította, korszerűsítette a régi vegyesboltot. Az új köntösbe öltözött önkiszolgáló bolt megnyitására április 2-án, vasárnap kerül sor. HETVENKILENC KÁRBE­JELENTÉS érkezett az el­múlt héten Nyíregyházára az Állami Biztosítóhoz. A kifize­tett kár CASCO-alapon 240 ezer 500 forint. Telefondoktor A VIT JEGYÉBEN. A forradalmi ifjúsági napok és a XI. VIT jegyében baráti ta lálkozót és politikai nagygyű­lést rendeznek március 30-án csütörtökön Nyíregyházán, a Vásárhelyi Pál Szakközépis­kolában. A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat, a Nyírségi Nyomda és a szak középiskola fiataljainak közös rendezvénye 17 órakor kez­dődik. Dél-Szerbiában egy év alatt összesen 700 millió dinár kárt okoztak a földcsuszamlások — közölte a belgrádi Politi­ka. A kiadós esőzések követ­keztében a legutóbbi hetek­ben hat helyen volt földcsu­szamlás, közülük a legna­gyobb Brod falu és a Szasz- tava folyó között: több mint egymillió köbméter föld és kő indult meg. Nyíregyházán a TÜZÉP-nagytelep közelében, a 4-es számú út felüljárójának mélyalapozási munkáin dolgoz­nak. A cölöpölőgép 122 darab 10—12 méter hosszúságú betoncölöpöt rak helyre. Érdekesség, hogy egy ilyen óriás betonoszlopot tijbb mint kétezer ütéssel sikerül leverni. (Hammel József felvétele) ELŐADÁS VAN GOGH- RÓL. A 125 esztendeje szüle­tett Vincent Van Gogh életé­ről és művészetéről hangzik el előadás Nyíregyházán már­cius 30-án 16 órai kezdettel a városmajori művelődési házban. Az előadás után 18 órától Játsszál velem cím­mel módszertani vetélkedőt rendeznek ifjúsági klubok­nak. HÜSVÉT UTÁN Májusban, júniusban: heves zivatarok Szeszélyes tavasz Hírt adtunk lapunkban Dávid Mihály nyíregyházi mérnök időjárás-előrejelzési szabadalmáról. Olvasóink fi­gyelemmel kísérték és el­lenőrizték 1978 első negyed­évi prognózisát, amely több­nyire bevált. Sok levelet és telefonhívást kaptunk: kérik a nyíri „időjós” második negyedévi előrejelzését is. Dávid Mihály szerint sze­szélyes tavaszra számítha­tunk: az áprilistól—június végéig tartó időszak fő jel­lemzője a változékonyság lesz. Két jelentősebb hideg­hullám valószínű: április 8— 12. és május 13—17. közötti napokon. Kisebb lehűlés má­jus 1—5., továbbá május 25— 30. között várható. Nagyobb felmelegedési hullámra elő­ször április 17—30. kerül sor; ezt május 7—13., május 20—25. és június 15—20., valamint június 25—30. kö­zött újabb meleg napok kö­vetnek. Csapadékra, heves zivatarokra májusban és jú­niusban számíthatunk. „Itt a . telefondoktor.” Március 30-án, csütörtökön délután 4 és 6 óra között Nyíregyházán a telefondok­tor a tavaszi fáradsággal kapcsolatos kérdésekre ad választ. Hívószáma: 10 800. Az amatőr képzőművészeti kiállításra is eljutottak Szaplonczay Gézáné kerámiái, mozaikjai. A kórházi asszisztensnő saját kemence híján a fehérgyarmati tég­lagyári munkások segítségével tudta kiégetni az általa készített agyagedényeket, tányérokat, melyet saját ma­ga díszített. . Megér egy mosolyt Két szesztestvér be­szélget: — Nem tudod, med­dig bírja ki az ember víz nélkül? — Azt nem tudom, de sör nélkül legfeljebb csak három órát... — Igaz, hogy tegnap megtámadták? — Igaz. Elvették az órámat és a pénzemet. — Azt hittem, hogy mindig hord magánál re- vorvert... — Igen. De azt hála istennek nem találták meg... A vendég elolvassa az étlapot, azután meg­kérdezi a pincért: — Mondja meg őszin­tén. melyik halétel a legfrissebb? — Az olajos szardínia — suttogja a vendég fü­lébe a pincér. ELŐADÁS A SZABÁLYO­ZÓKRÓL. A Magyar Köz- gazdasági Társaság megyei szervezete március 29-én 14 órai kezdettel rendezvényt tart Nyíregyházán, a Magyar Nemzeti Bank megyei igaz­gatóságán. Előadás hangzik el a gazdasági szabályozók ha­tásának tapasztalatairól. — Hű, de nehéz volt... (Kiss Ernő rajza) GÉPKOCSI-ÜGYINTÉZŐT, elektrotechnikust (előkészítőnek), könyvelőt (kezdő is lehet), gép­kocsivezetőket, segédmunkásokat, kőműves szakmunkásokat, hő- központkezelőket és gyors-gép­írót felvételre keres az Ingatlan- kezelő és Szolgáltató Vállalat. Je­lentkezni lehet: Nyíregyháza, To­kaji U. 3. (356) CSEPEL MÜVEK SZERSZÁM­GÉPGYÁRA NYÍRBÁTORI GYÁREGYSÉGE kb 1 éves bu­dapesti betanulásra. szerszám­gépszerelési munkák elsajátítá­sára felvesz géplakatos-gépsze­relő szakmunkásokat. Jelentkez­ni lehet: a gyáregység munka­ügyi csoportjánál. Nyírbátor, Vá­góhíd u. 39. (361) A NYÍRBÁTORI JÁRÁSI VÁ­ROSI FÖLDHIVATAL — Nyírbá­tor. Kossuth u. 52. — azonnali belépéssel 1 fő földmérő üzem­mérnököt, vagy földmérő techni­kust alkalmaz. A NYÍREGYHÁZI JÁRÁSI ÉS VÁROSI FÖLDHI­VATAL — Nyíregyháza. Tanács- köztársaság tér 9. I. e. 138. — azonnali belépéssel meghatáro­zott időre 2 fő ügyviteli dolgozót alkalmaz. (360) Nem volt baleset ittasság miatt! Több száz gépjárműveze­tőt igazoltattak a húsvét előtti szombaton és a húsvét két napján Szabolcs-Szatmár megye közútjain a rendőrök, s ennek is köszönhető, hogy egyetlen jogosítványt sem kellett elvenni ittas vezetés miatt. A kétnapos ünnep balesetei közül egyik sem függ össze a húsvéti hangu­lattal. Húsvét első napján este műszaki hiba miatt az úttest baloldalán állt meg Fehér- gyarmat és Tunyogmatolcs között a Tejipari Vállalat mátészalkai üzemének teher­gépkocsijával Varga János 2fi éves ópályi gépkocsiveze­tő. A kocsit nem világította ki, nem rakta ki az elaka­dásjelző háromszöget és "egy személykocsi a teherautó hátsó részének ütközött. A kocsi vezetője és négy utasa könnyű sérüléseket szenve­dett. Egy utas, Rigó Imre 48 éves gacsályi lakos olyan sú­lyosan megsérült, hogy a kórházban meghalt. A vizs­gálat folyamatban van. 110 kilométeres sebesség­gel vezette kocsiját húsvét első napján délután Tímár és Rakamaz között Nagy Zoltán 20 éves csányi diny- nyekertész és hátulról neki­ütközött egy előtte balra ka­nyarodó pótkocsis traktor­nak. A kocsi vezetője és két utasa súlyos sérülést szenve­dett, Nagy ellen a rendőrség eljárást indított. Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezet­te kocsiját húsvét második napján hajnalban Tiszavas- váriban Droppa Zsuzsanna 21 éves nyíregyházi lakos és egy jobbra ívelő útkanyar- ban az árokba borult. A ko­csi vezetője és három utasa 8 napon belül gyógyuló sé­rülést szenvedett. Az eljárás folyamatban van. Március 29., szerda KRÓNIKA AUGUSZTA NAPJA A Nap kél 5 óra 30 perc­kor — nyugszik 18 óra 09 perckor. A Hold kél 23 óra 43 perc­kor — nyugszik 8 óra 26 perckor. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1903. március 29-én halt j meg — 45 éves korában — ; Dankó Pista, a kiváló nóta­szerző. A nemcsak hazánkban, j hanem nemzetközileg is is­mert cigány származású nó- ! taszerző 1858 júniusában született Szatymazon, s 15 I esztendős volt. amikor ci- I gányzenekart szervezett és j vezetett szülőfalujában. Ha­marosan Szegedre -került; első dalait Blaha Lujza tét- | te népszerűvé. 1890-ben fel­költözött Budapestre, s itt I néhány év múlva Pósa La­jos balatoni nótáinak meg- zenésítésével elnyerte azüi Idők című rangos irodalmi folyóirat pályadíját. Az 1890-es években daltársulat­tal járta be az egész orszá­got fellépésével mindenütt háttérbe szorítva a német daltársulatok korábbi nép- | C7prncódpt Nemzetközi turnékra is vállalkozott; egyebek kö- j i zött járt Oroszországban, i Mivel a hangjegyiráshoz nem értett, dalait mások lejegyzése nyomán ismer­jük. Nyomorúsággal küz- dött egész életében, s elha­talmasodó tüdőbaja korán | végzett vele. Szegeden te- ' mették el. ott áll szobra is. lliillMs Várható idői árás ma es­tig: hajnalban erős párás­ság. napközben gyengén felhős, száraz, enyhe idő. i Túlnyomóan mérsékelt, vál­tozó irányú szél. A várha­tó legmagasabb naDpali hő­mérséklet 12—17 fok között. Távolabbi kilátások pén­tek reggelig: felszakad a i felhőzet és csak elszórtan várhatók kisebb esők. A hőmérséklet emelkedik. Legalacsonyabb hainali hő­mérséklet: plusz l. plusz 6 fok között, legmagasabb i nappali hőmérséklet: 12—17 ! fok között. Jelentős meny- : nyiségű (legalább 5 mm) • csapadék az ország terüle- I tének 20 százalékán várha- 1 tó. PÁLYÁZATOT hirdetünk műszaki vezetői állás betöltésére. Vállalati gazdálkodásban jártas — gépészmérnök, vagy — mérnök közgazdász 30 éves korhatár felett. Pályázatot írásban, vagy személyesen VERTIKAL Ipari Szövetkezet elnöke, 4561 Baktalórántháza címre. (341) AZ ÚJPESTI GYAPJUSZÖVÖ- GYAR újfehértói gyáregysége felvételre keres gyakorlattal ren­delkező, katonaviselt gépésztech­nikusokat 25 éves korig, akik vállalják a Budapesten történő textilipari továbbképzést, és be­tanítást, ami 2 éves időtartamú. Az elhelyezést a gyár munkás- szállásán biztosítjuk. A jelentke­zéseket részletes önéletrajzzal és korábbi munkahelyek megjelölé­sével Ujfehértó, Nyíregyházi u. 10. sz. címre kérjük leadni. (2888) FÉMFELÜLETEK FESTÉSÉRE FÉRFI SZAK-, BETANÍTOTT és SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezet. Jelentkezés: Nyíregyháza, Derkovits út 92.

Next

/
Thumbnails
Contents