Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-26 / 73. szám
1978. március 26. o NŐKNEK VENDÉGVÁRÁS Tömött zöld rügyek, kesernyés füstszag. magvak sarjának fűszíne, simogató, lágy napfény. Tavaszt jeleznek. Az ember kigombolja a kabátot, arcát behunyt szemmel a tisztuló ég felé fordítja, beleszippant a langyos szellőbe, és mélyet sóhajt: vége a télnek. Aztán azon kapja magát, hogy szokatlanul jó kedve kerekedett, hogy ha nem restellné. nekiiramodna az utcán, és rövid, nevetős vágta után szusszanva megtorpanna, és nem tudná miért, de nevetgélne; valami feszegeti a mellét, valami, amit csak akkor érez, ha nagy öröm éri... Kell-e nagyobb öröm, mint a komor tél után éledő természet látványa, illata, reménységei?! A Természet gyermeke, az ember ősidők óta ezt a ki- mondhatatlan-kifejezhetet- len, belülről csiklandó örömöt érezte a tavasz láttán Az első pattanó rügyek, a meglágyuló föld, a langyos napsugár cirógatása féktelen táncra késztette — s az újjászülető természet előtt hódolva elméje rítust szőtt a csoda köré. A Tavaszünnep minden nép életének nagy eseménye volt a négy évszak övében fekvő országokban — csírái ma is élők, emlékük kedves mindann.yiuknak. Őrizzük — Az egyik legkedveltebb díszítési mód: kis tavaszi levélkét kötöznek a tojásra, így mártják a festőiébe. A levél körvonalai szépen kirajzolódnak a színes tojáshéjon. — Felhösné Csiszár Sarolta, a vásárosnaményi Beregi Múzeum néprajzos szakembere csodás hímestojás- gyűjteményt tesz az asztalra. Karcolt, viaszolt, festett minták kápráztatják a szemet — ügyes kezű lányok-asszonyok keze munkája mindahány. — A régi hagyomány él a leveles díszítésben: a tavaszi új hajtás megörökítése a lo- csolózóknak szánt ajándékon. Az idei tavasz — teszi hozzá nevetve — nem kényeztet el bennünket, nem nagyon bújnak a levelek... — Általában növényi festékeket használtak. A barna tojások hagymahéjból főzött lében kapták a színeket, a piros és a fekete pedig ber- zseny levétől Csapó néni a ki tudja hány ezredik tojást festi. — A berzsenyről nem tudtam pontosan kideríteni miféle növény is lehetett — teszi hozzá Csiszár Árpád, a múzeum vezetője. — Mindenesetre egy régi patikus szerint náluk is kapható volt valaha. A zöld színű tojást zöld búzával festették. Csak később kezdtek festéket, főleg ruhafestéket használni a színezéshez. — Mi is sok hímes tojást készítettünk lánykoromban, volt locsolózó, hiszen négy lány volt a családban. Korán reggel már megkezdődött a vendégvárás. Mondta anyánk: üljetek le, lányok, ne sürögjetek annyit — mert bizony nagy izgalomban voltunk! Nem kisebb persze most az én kislányom várakozása sem! Természetesen neki is készítek hímes tojást, bár még csak hétéves... — Akkoriban még nem elsősorban a kölnivíz járta, bár a fiúk igen büszkék voltak, ha egy apró üvegecskével toppanhattak be. Volt. aki — hogy színes legyen az üvege — céklalével festette a locsolóvizét, mások szappanos vízzel jöttek. Bekötözték az üveg száját egy kis vászondarabbal. Elmondták a verset, locsolóztak, aztán kiki megkapta a hímes tojást, és továbbálltak egy házzal. Délután aztán a nagyobb legények következtek.. . A tojás: tárgy, melyből élőlény jön a világra. Szimbólummá vált: a születés, a megújulás szimbólumává. Már az ókori népeknél jelképe volt a természet újjászületésének, a tavasznak — ezt vette át később a kereszténység, mint Krisztus feltámadásának jelképét. Szorosan kötődik a húsvéthoz, mely kétezer éve egyházi ünnep a keresztény világban — magában hordozva a természet éledésének örömét is, az ősi hagyományt, a tavaszünnepet. Mint azt 325-ben egy zsinat rögzítette, a húsvéti ünnep a tavaszi napéjegyenlőséghez kötődik. Az ezt követő holdtölte utáni vasárnapon tartják azóta is az ünnepet, ami március 22. és április 25. közé eshet. Vallásos tartalma természetesen ma is él sokhelyütt — de már nem ugyanazt jelenti, mint elődeinknek. Kétnapos .^közösségi” ünneppé vált — alkalommá, mely a gyerekek számára tojásgyűjtés (no, és pénzgyűjtögetés). a férfiaknál látoga. tás ismerősöknél, evés-ivás a megterített asztalnál. . „Keljetek fel lányok a tollas párnából. Adjátok a tojást a cifra kosárból, Mert ha nem adjátok, vizet öntök rátok. Tiszta facsaró víz lészen a ruhátok.” Egy kis versike ma is szokás a locsolózó gyerekek között, de az itt leírtat már nemigen mondják. Szürkébbé, egyhangúbbá vált ez a szép szokás, „Én kis kertészlegény vagyok..— és még egynéhány „örökzöld” versike. Igaz, a vízzel öntözés is kiment már a divatból... Meg az is, hogy a hímes tojást megköszönve is verset mondjon az ifjú locsolózó: „Köszönöm a tojást e ház lakosának, Hogy gondját viselte a tojós tyúkjának. Bár a kakasok is ilyet tojhatnának, Hogy a hímesszedők többet kaphatnának!” A sütés-főzés, vendégvárás azonban ma sem lanyhul — sőt, kockáztassuk meg a kijelentést: szinte ez a lényeg. .. A háziasszonyoknak fő a fejük, nagy bevásárlásokat Készül a húsvéti pult. csapnak, sütik a tésztát, készítik a jobbnál-jobb falatokat. Szinku Istvánná, a ti- szaszalkai ABC-áruház bájos eladója az idei húsvétot már ifjú asszonyként ünnepelheti: szilveszterkor esküdtek. — Én is festek tojást, de csak egyszínűeket. Nem nagyon van idő hímest készíteni. . . Meg aztán többnyire csak az öcsém barátai jönnek locsolózni — mondja a 25 éves fiatalasszony — és nekik már nem tojás jár, hanem kínálás: enni-inni való. Nagy változás persze nem lesz a tavalyi húsvétokhoz képest, hiszen most is otthon lakunk, a szüleimnél. A férjem ismerettségi köréből nem nagyon várhatunk locsolkózó barátokat, mivel ő záhonyi, és ott is dolgozik, gépkocsi- vezető. Hatalmas csokoládényuszik fülelnek szavaira, strucc- szülőket feltételező csokitojások sorakoznak a pulton, tyúkanyó méretű kiscsirke bámul ormótlanul a világba, mellette apró csokitojások halomban. Bőséges a választék húsvéti figurákból az áruházban, , ottjártunkkor már a sonka is megérkezett, a hűtőpultban pedig szebb- nél-szebb torták, sütemények kínálták magukat. — Itt készülnek a cukrászüzemben — mondja Szinku- né, miközben elrendezgeti a tarka figurákat. — A presszó mögött van az üzem. Most még jólesik a forróság, ami a meglehetősen szűk cukrászműhelyt uralja. Bagi János vezénylete alatt készül a sokféle ínyencség, segítőtársa a korához képest jól megtermett fiatal lány: Tiba Angéla. Sűrűn nyito- gatja az emeletes sütőt, nehogy megégjen a krémeslap. — Ilyenkor igencsak meg„Firól-fira száll a hímes tojás készítése...” Egy pillantás a krémeslapra. növekszik a tennivaló. Sokan keresik a süteményeket, tortákat — könnyebb is megvenni, mint elkészíteni, az igaz. Otthon, nálunk azonban nem nagyon vesz anyukám kész tésztát, maga süti. .. Az idei húsvétra nincs is nagy gondja, mivel elutazunk. Megyünk Pestre rokonokhoz. .. Tavaly idehaza voltunk — no, akkor aztán akadt munka. Sok locsolózó jött, nem is tudnám szám szerint megmondani. Tisza- viden lakunk. Hímes tojást is szoktunk készíteni — a kicsik ezt kapják, ha elmondták a verset és meglocsoltak bennünket. Sokan festenek még tojást a faluban! Én anyámtól tanultam meg. Vagy levelet teszünk a tojásra, és úgy festjük, vagy pedig viasszal mintázzuk. Egy vékony csővel, forró viasszal kirajzoljuk a mintákat, aztán úgy tesszük a festőiébe. A viaszos részeken anyja szavai szerint: „szebbeket készít, mint én...” Akkora kőtojás terpeszkedik a sarokban Csapó Mik- lósné konyhájában, mintha egy őshüllő felejtette volna itt. Káposztanyomó kő. Hozzá képest igencsak aprónak tűnnek a deszkán sorakozó tyúktojások — számuk azonban ellensúlyozza méreteiket. Hirtelenjében vagy háromszáz tojás kerül elő innen-onnan. Kosárban, vájdlingban halmozódnak — minden kupacon cédula: „péntek délután, szombat fél hat...” Ismerősök jönnek minden húsvét előtt: Csapó A Beregi Múzeum hímcsgyujteményéből mutat be Felhösné. fehér marad. Némelyikre meg levonót ragasztunk. Főnöke sem tétlenkedik természetesen: mintázza a tortákat. — Most körülbelül nyolcszáz kész, meg vagy ötszáz félkész tortát csinálunk az ünnepre, és öt-hat ezer süteményt. A húsvét gyengébb, mint a karácsony — most már van tojás a házaknál bőséggel, többen sütnek maguknak. .. Mindenesetre ez a cukrászműhely sok család konyhájává vált az utóbbi években — egyre többen veszik a készítményeinket, hiszen így könyebb a házi munka... — Nálunk ez firól-fira maradt a családban. Én általában negyven-ötven tojást festek húsvét előtt — a gyerekek közt nagy az ázsiója. Szaporán mozog a régi be- retva Daróczi Béláné kezében. Becsavarva a penge, csak a vége villan ki. A megfestett tojáshéjra mintákat karcol vele az ügyes kezű asszony. Virágok burján- zanak, indák kanyarognak a színes héjon. — Párosával kapják a fiúcskák a tojást, ez régi hagyomány. Nem egyszer tanúja voltam, amikor az utcán alkudoztak: egy hímes kéthárom egyszínűt ér.. . Persze, nem mindenütt adnak nekik tojást, van, ahol pénzt vagy csokifigurát kapnak. Darócziné továbbadta tudását: lánya, aki Vámos, atyán tanítónő (nemrég ment férjhez), követi példáját, néni, kéne pár tucat hímes... — Negyvenhatban települtünk haza, ide Tarpára. Ügy mondom, haza, mivel a szüleim innét kerültek föl Budapestre. Én már ott nevelkedtem, mentem férjhez. A férjem — három esztendeje halt meg — szobafestő volt, s ő kezdett annak idején tojást festeni. Azóta minden évben nekilátok — ma már egyedül. Zománcfestékkel színez, fürgén jár kezében az ecset a tojások fölött. Eltöpreng az ember: nem „elfajulás” ez, hogy zománcfesték kerül a hímes tojásra? Aztán meg kell nyugodnunk abban: ahogyan a hagymahéjból ruhafesték lett idővel, aztán speciális tojásfesték — miért ne lehetne zománc is. A szín- szín. — Most szegeztük fel a lányommal erre a deszkára a vesszőket, így sorba. Ezek közé rakom száradni amit már megfestettem, így nem gurul szét. Ha megszárad, jön a minta festése. Virágot, tájképecskét — mikor mit festek rá. Ahogyan kérik. Ez is meghökkenti kissé a szemlélőt, különösen, hogy hattyúkról ás szó esik a táj - képek említésekor. De aztán a sok helyütt árusított matricákra gondol, és legyint. Ez legalább kézi munka, ha nem is sorolható a népművészeti ■^remekek közé... Amikor kértük Csapó nénit: mutatna párat a tavalyi tojásokból (mivel újat még nem tudott), sajnálkozva csóválta a fejét. — Soha nem marad itthon egy sem... Négy lányom van, a három fiú mellett. Végül is Szász Istvánékhoz. a közeli szomszédokhoz mentünk át hímesnézőbe... Villanások voltak ezek csupán a húsvét előtti készülődésből, ünnep múltjából. Ügy tűnik, veszített.már régi fényéből, elhalványult tartalmából sok minden, vagy legalábbis átalakult. Egy dolog azonban maradt és maradni is fog: a ta- vaszvárás izgalma, a kikelet köszöntése. Várjuk a húsvétot — mert húsvétkor már új a természet. S egy kicsit magunk is megújulunk. Irta: Tarnavölgyi György Fényképezte: Elek Emil KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
