Kelet-Magyarország, 1978. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-26 / 73. szám
VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Pályamunkások A szél sebessége olyan, mint a leggyorsabb személyvonaté: óránként 80 kilométeres sebességű légáramlás sepri végig a homokot Komoró határában. A pályamunkások kékesszürke köpenye alatt pufajka, és pulóver feszül. Szélenyhében kátrányos talpfa lángol, néhányan fölé tartják elgémberedett, görcsös ujjaikat. Az istenverte szélben alig érteni a pattogó vezényszavakat, a vonat közeledte is csak később észlelhető. Gombos villák csörömpölnek a kövön, a krampácsok szikrát hánynak a betonalj peremén. Hatalmas gépek segitik a szélfútta embereket. A sokat tudó masinák egy része sínen gurul, más része gumikereken. ízes beszédű, „íbetűző” ember Béres József, a főművezető. Mily furcsa, hogy éppen Balmazújvárosban lakik, ahol Veres Péter is lakott egykoron. Persze, emlékszik az íróra, meg a fiára is. Tudja. hogy az író sokáig pályamunkásként kereste kenyerét és írt is egy megrázó könyvet ezzel a címmel: Pályamunkások. A fiával meg együtt rúgta a rongyfocit a Gyepsoron. Béres József 40 évvel ezelőtt „kezdte a vasutat". Mint mondja, ő is protekcióval került be az egyik csapatba. Abban az időben (a harmincas években) sok ember libát, malacot, vagy pénzt ajándékozott az előmunkásnak és a pályamesternek, hogy bejuthasson a krampácsolók közé. Tizenkét évvel ezelőtt mondták Béres Józsefnek a Debreceni Vasútigazgatósá- gon: „Menjen a tuzséri 3-as számú építésvezetőségre főművezetőnek. Ott nagy szükség lesz a tapasztalt középvezetőkre, mert a környéket be kell hálózni normál és széles vágányokkal.” Azóta a tuzséri munkásszálláson lakik, hétvégeken hazajár családjához, a Gyepsor közelébe. Júniusban lesz 60 éves, nyugdíjba mehetne, de főnökei marasztalják. Talán még egy libát is ajándékoznának neki, csak maradjon, hiszen kevesen értik a vágányépítés „tudományát”. A hajrámunkában is „feléled” a fanyar, vasutas humor. Mondják, hogy van itt egy kollégánk, aki szintén „sajtos”. Pontosabban Sajtos Péternek hívják, gégényi lakos. Köpenye alatt báránybekecset és magas nyakú pulóvert visel. Az erős szélben ez érthető, de március közepén miért húzza fülére a magas kucsmát? Mint mondja, azért, mert könnyen megfázik, félti a megromlott egészségét. Húsz évvel ezelőtt. 1958 áprilisában Gyüre mellett építették a vasutat, s akkor még villával túrták ki a vagonból az apró zúzott követ. Ingujjra vetkőzött, a bolondos áprilisi szél hirtelen havas esőt hozott. Nem mehetett el a kabátjáért, mert a vágányzár és az előmunkás sürgette. Megfázott és három hónapig nyomta az ágyat... Most sínfúrót kezel, megerőltetés nélkül. Az áram hajtotta fúrógép szaporán halad a kemény acélban. „Gyürében rasnyival fúrtuk a sínt. Ketten hajtottuk a mozgatót, úgy járt a karunk, mint a boxolóknak. A betonaljat a töltés oldalára dobálták le, fejenként gyakran 60—70 kilót cipeltünk. Most Apafáról kapjuk az előre gyártott sínmezőket." A nehéz munka közben Sajtos Péterék szalonnát sütöttek ebédre, paprikáskrumpli vagy slambuc volt a vacsorájuk. Az öregedő pályamunkás egy kémény felé mutat: „Ott az üzemi konyha, főzik az ebédet. A meleg leves sok embernek olyan, mint a gyógyszer.” (A megrokkant, megöregedett pályamunkásokat alacsonyabb bérért vízhordónak, éjjeliőrnek szokták beosztani.) Makkai Sándor pályamunkás Kékről jár ki az építkezésre. Kereken 28 éve emelgeti a krampácsot, hajlítja a sínt... öt nem kapta el a havas eső, erős, edzett ember. Mint mondja, újonc korában Demecser mellett dolgoztak. A csákánnyal négy ütemre verték, tömörítették a követ. A lóvontatta kordé- lyok mellett talicskával hordták a földet a töltésre. Görnyedtek esőben, sárban, melegben. A sínek közelében nyáron négy-öt fokkal melegebb van, a pályán a szél erősebbnek érzik. ötven, majd 48 órát dolgoztak egy héten, most 44 órás a munkahét. Egy szabályzat szerint 30—35 kilót szabad emelni. Soha semmit nem tesznek mérlegre, néha 50—70 kilós súly terheli izomzatúkat. A talicska nyugdíjba ment, a lapátot planérozásnál használják. Hála a szakszervezetnek, a védrőuha kihordási ideje már nem 12, csak 10 hónap. A vasúti orvos néha idelátogat. ellenőrzi a higiéniát, a cipekedést nem tudja ellenőrizni, s nem ad öltözködési tanácsokat. Hiába is adna, a vasút veszélyes és nyitott munkahely. Makkai Sándor azt mondja, ennek ellenére a negyedik évtizedben is megmarad a krampács és a gombos villa mellett. De hozzáteszi, hogy a fogékony fiatal pályamunkások (alig látunk itt fiatalt) tanulhatnak. Mehetnek könnyűgépkezelő tanfolyamra, előmunkás- tanfolyamra, ha leérettségiznek, még pályamester is válhat belőlük. Komoró határában is sok minden teszi könnyebbé életüket, munkájukat. A .melegedőkocsi például gumikerekein a dűlőutakon a nyílt pálya szinte valamennyi szakaszára elvontatható. A küldöncnek nem kell már lóhalálában rohanni, a kézihaj- tány sem gyötri erejüket. mert a segélykérésre, az üzenetváltásra itt a rádió. A távoli munkahelyekre nem gyalogolnak libasorban a padkán. mert előttünk indulásra kész a sínautóbusz, amely olyan pompás, hogy szinte nem is illenek bele az olajos, kátrányos ruhás munkások. Mondják, hogy a tuzséri központi telepen egy panoráma autóbusz áll készenlétben, ha a forgalom miatt nem közlekedhet a sínbusz, mehet a panoráma. A krampácsológép bevetésre vár, a földmunka- gépek egyenletesen duruzsolnak. Senki sem tudja megmondani, hogy ezek a gépek hány pályamunkást helyettesítenek. A felépített pályát karban kell tartani, hogy üzemképes maradjon. A nyíregyházi pályafenntartási főnökségen mik a fontosabb változások? — kérdezzük Kovács Mihály műszaki főintézőt. Azt mondja, az ASA-gép szintez, kram- pácsol és óránként 200 métert halad előre. A gép után egykét villás ember el tudja végezni a kisegítő munkát. Korszerű és szinte felbecsülhetetlen él .'kű az FKG típusú felépítmény-karbantartó géplánc. amely három nagyobb egységből áll. Egyik szintez, aláver és irányít, vagyis függőleges és vízszintes irányban méretre rendbe teszi a vágányt. A másik gép ágyazatot rendez, a harmadik tömörít. A vonalgondozók és a pályamesterek gyors kapcsolatteremtésére szolgál a „Mézga”. Vagyis a dugaszos pályatelefon. Egy dugaszolás a főjelzőnél és máris lehet jelenteni, például a síntörést. Egy ilyen gyors jelentés életeket menthet A Debreceni Vasútigazga- tóságon Petró János, a vonalbiztosok csoportvezetője képeket, prospektusokat helyez az asztalra és szinte vasúttör- téneti előadást tart. Mint mondja, a vasútépítők munkájának gépesítése a 60-as évek elején kezdődött, a pályafenntartási munka nagyarányú gépesítésére csak 1971:ben tértek rá. A techni- zálás a vasútnál ugyan megkésett. de természetes folyamat. Részben pedig kényszer. Kényszer azért, mert a pályamunkások száma (még Szabolcsban is) 1958-tól 1977- ig a felére csökkent. Félany- nyi munkással kell elvégezni a megnövekedett feladatokat. A csoportvezető magyarázza: a régebbi. Csoba rostálógép óránként 40 métert haladt. az RM—74 típusú, gép éppen tízszer annyit halad. Utóbbi gép úgy rostál, hogy a vágányt nem kell félretolni a helyéről. Tavaly száz önürítős és egyengető kőszállító kocsit vettünk a lengyelektől. A Szovjetunióból Záhony térségébe hamarosan vágánytakarító gépek érkeznek. További, nagy teljesítményű osztrák gépek is várhatók az igazgatóság területére. Vannak és lesznek olyan gépek, amelyek helyettesítik a hiányzó pályamunkásokat, s egyre több az olyan gép, amely a meglévő munkások tevékenységét segíti. Az igazgatóság é^uési és pályafenntartási osztályának vezetője. Erdőhegyi György: „Régebben a munka megkönnyítése volt a célunk, most a könnyítés mellett az a legfontosabb, bogy a munka gyorsasága növekedjék. Sok korszerű pályára van szükség." fis több, korszerű gépek kezeléséhez is értő pályamunkásra. A szélben, esőben cipekedö emberek joggal várják a további könnyítést — életükhöz és munkájukhoz egyaránt. Nábrádi Lajos Károlyi Amy: Markó Béla: Az ardeatini barlang Öregasszony valahol vannak, valahol Idegeidre edénycsörömpölést mint anyjában a gyermek aggatott a világ vörös falon, sötét falon mosogatóié zubogása valahol dörömbölnek keveredik benned a távoli kérik az életnek felét vízesések zajával beszakadt körmöd félholdja a kétharmadát kérik esténként fényesen süt mi a sötétben valahol az égen gyümölcstelen érik s hajnalban amikor felkelsz éretlen szirom, meg nem élt ébred az isten is: szín, íz és hang és forma ujjhegyével gyűlik és telik valahol szétnyomja a csillagokat a meg-nem-éltek sorsa mint bogarakat a falon- - _ — ________- —-----Számonkérők M egint rossz napom van. B. úr, a maszek kiskereskedő megállít a piacon, s hű maradva önmagához, ismételten erőszakos. — Mire vár? Arra vár, hogy meggondolom. Soha vissza nem térő alkalom. 290 négyszögöl ragyogó fekvésű szőlő és potom áron adom. Hagyjon, B. úr. Udvariatlanul hátat fordítok neki, nincs szándékom szőlőt venni, a szőlőt szeretem ugyan, de műveléséhez, gondozásához nem fűlik a fogam. Nem értek hozzá, és a szabad időmet másra fordítom. B úr persze rosszalóan csóválja a fejét, viselkedésem felháborítja. Hangoztatja is, hogy nem ért engem, hiszen foglalkozásom olyan, hogy mellette nyugodtan megművelhetném ezt a 200 négyszögölet, s még hasznom is lenne belőle. Erőszakos, tolakodó, elvégre a „javamat akarja”. Csakhogy nekem nem kell sem a jó indulata, sem a szőlője. A kisváros utcáit járva mindig találkozom a számonkérőkkel, a felelősségre vonókkal, a beavatkozókkal, a közbeavatkozókkal, a tanácsadókkal, az erőszakos jóakarókkal. Ettől lúdbőrzik a hátam, és ilyenkor érzékelem pontosan azt. hogy mi is tulajdonképpen a vidékiesség. Okvetetlenkedés, tapintatlanság. . . Inkább példákkal folytatom Tegnap este D. a kisváros fontos hivatalának fontoskodó hivatalnoka megrótt, amiért nem látott a művelődési központban, ahol tegnap este G. zongora-hangversenyét élvezhettem volna. Máskor számonkéri tőlem. hogy miért nem jelentem meg a fotó- kiállításon. A fontos hivatal fontoskodó hivatalnokát zavarja, hogy nem úgy élek, ahogy 6. Meggyőződése: az az egyetlen praktikus és okos életvitel, amit ő csinál. Fáraszt és elszomorít a fontoskodása. Összetalálkozom Istvánnal, a fiatal mérnökkel. Kissé ideges. Elpanaszolja: szomszédja leszólta, hogy újból külföldi útra készül feleségestül. A szomszéd minden további nélkül illetékesnek érzi magát arra, hogy beavatkozzék Istvánék belügyeibe, kifejti: az utazás haszontalan pénzpocséklás. István vásárolna inkább egy hobbikertet, az az igazi kikapcsolódás, nem pedig a dögfárasztó csavargás. Igen, és a hobbikertben megteremne a krumpli, a zöldség, a sárgarépa. István nyúzott képpel hallgatja szomszédját és szenved. Annál udvariasabb, semhogy a bősz okvetetlenkedőt rendre utasítsa. István a könyvek szerelmese, és szenvedélyes utazó. Harminc éves és bejárta fél Európát. Ismeri Róma utcáit, s meséli, hogy amikor a rádióban Bulgáriáról szóló híreket hallgat, maga előtt látja a csodálatos Rodo- pe hegységet, s gondolatban egy várnai kiskocsmában mastieát szürcsöl. Szomszédja osztályvezető egy nagyvállalatnál. gyakorlatilag értelmiségi munkakört tölt be. és elvileg ugyancsak szellemi munkát végez. Csakhogy a látszat csal. Ez az osztályvezető egyáltalán nem végez szellemi munkát, ingerülten várja a délutánt, hogy „leléphessen”. A szőlőjében érzi magát elemében, ami tiszteletre méltó dolog volna, ha felhagyna az osztályvezetősködéssel és kifejezetten a szőlővel foglalkozna. Mi lenne, ha egyszer István kérdőre vonná osztályvezető szomszédját: hogyhogy örökké a tőkék között görnyed, s könyvet mikor vesz a kezébe? A fiatal jogász megint egy más eset. Ö a maga módján urbánus, megrögzött városlakó, „aszfaltkoptató”, a természetben kizárólag tájképeken gyönyörködik. Napi munkáját befejezvén menetrendszerűen beül a kisváros egyetlen első osztályú presszójába ismerősökkel találkozni, beszélgetni, vagy csak egyszerűen bámészkodni. Szó sincs arról, hogy alkoholizálás céljából időzik a presszóban, és arról sincs szó. hogy nőkre vadászik. Az intézmény „buzgómócsing” gondnoka rossz szemmel nézi a fiatal jogász „léhál - kodását”, s kartársi alapon gyakran érzi magát indítattva, hogy hősünk magatartását kifogásolja, számonkérje. így: — Presszózunk, presszózunk, doktor úr? — érdeklődik fájdalmas képpel. S a gondnok ilyenkor előadja, hogy ez az élet rosszra vezet, ennek züllés lesz a vége, mert a lejtőn nincs megállás, arról nem is szólva, hogy rengeteg pénzbe kerül a mindennapos presszózás. Máskor arról faggatja a fiatal jogászt, hogy talán válni készül. Meggyőződése: minden olyan házasság válással végződik, amelyikben a férj kimaradozik. Nagy a csábítás és így tovább, és így tovább. Különben is. egy komoly ember. — a gondnok szerint — nem „tehénkedik” egész este szórakozóhelyen. Jogász ismerősöm fogcsikorgatva fogad- kozik: eddig türelmesen végighallgatta az okvetetlenkedőt, de legközelebb beolvas neki és megkérdezi tőle, ki kérte meg őt arra, hogy felügyeljen a presszó törzsvendégeire. A gondnok majd természetesen megsértődik, elvégre ő a jogásznak csak a javát akarja. A számonkérők kisvárosi figurák. Kifogásolnak, felháborodnak, s kizárólag azt tartják jónak, ami szerintük megfelel az erkölcsi értékrendnek. Irigylendő magabiztonsággal ítélkeznek. Vélekedéseikben megfellebbezhetetlenek. Gondolom: aki nem úgy él. nem úgy viselkedik, nem úgy’vélekedik, ahogy ők, azt szívesen kerékbe törnék. Varga S. József KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978, március 26. MUNKA ELŐTT. Pál Gyula rajza
