Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-05 / 31. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. február 5. „Egy hüvelyben két kard nem fér el. — Anyám a múlt és a jelen, feleségem és gyermekem a jövő. — Jó, hogy felnevelt, de az idegeimet nem teheti tönkre, inkább választottam a munkásszállást. — Az öreg mindenét elitta. — Még mindig a vallás...” Idézetek néhány szabolcs- szatmári fiatal panaszaiból. Hova fajulhatott a szülő és a gyermek kapcsolata abban a családban, amelyben például az anya maró folyadékkal leöntötte huszonéves fiát? A „sósavas ügy” az egyik Nyíregyháza melletti községben kezdődött és csak azért nem foglalkozunk vele, mert ennek az ügynek a bíróság még nem tett pontot a végére. Négy fiatal tanulságos esetét azonban bemutatjuk, — ahogy ők elmondták. Mi is a család? „A társadalom életének egyik alapegysége. Legfontosabb hivatása: a gyerekek felnevelésének biztosítása. A család az a természetes nevelőközösség, amelynek keretében a gyermeket egész életére döntő hatások érik’’. (Üj Magyar Lexikon, 478. oldal.) Ezek a fiatalok a döntő hatások után szakítot. tak a szülői házzal, megköny. nyebbülten, felszabadultan élnek, de valami mégis kimondhatatlanul nehezedik a vállukra... A megszűnt járási székhelyen a bajuszos fiatalembert a presszó csendes zugába invitáljuk egy kávéra. Itt mondja el „kettős életét”. Kérésé, re nevének csak a kezdőbetűit közöljük: N. M. Erőteljes, jó beszélőkészséggel megáldott ifjú, mégis elérzékenyül- ve mondja: — Nehéz az esetemet megmagyarázni. Talán nem is lehet. Mint ahogy a generációk közötti • ellentétekre sincs mindig elfogadható magya.^ rázat. Ilyen ellentétek mindig voltak és mindig lesznek. Csak az a kérdés, hogy az ellentéteket szakítással, vagy béküléssel kell-e tisztázni. Az én esetemben szakítani kel-; lett. A két asszony, az anyám és a nejem nem egyezett. Nem tudtam köztük igazságot tenni. Egyformán szeretem mind a kettőjüket. A helyzet tűrhetetlenné vált, egy hüvelybe két kard nem fér el, költöznünk kellett. Pedig egyedüli fiú vagyok. Jó szakma van a kezemben és tagja vagyok egy tánczene- karnak.— Mik voltak azok az ellentétek? . ' — Apró problémákkal kezdődött, kisebb női ügyeken vesztek össze. Feleségem mo. dern felfogású, anyám régi szellemben nevelkedett. Az öltözködés, az unoka nevelése vitára adott okot. Feszült volt a légkör, nem bírtuk tovább. A fater megértő volt, nem szólt bele a vitába. Ö nem felejtette el, hogy már tanuló koromban is hazaadtam a pénzem egy részét. Az volt a tervünk, hogy a házas, ság után náluk lakunk, ott • neveljük fel az unokáikat és nekik is segítünk, ha majd betegek lesznek és rászorulnak. Tudom én, hogy hálával tartozom az öregeknek, de anyámnak is igazodni kellett volna a mai szokásokhoz. Kivettünk albérletbe egy üres kertes házat, két szobából, konyhából áll és mindössze négyszáz forintot fizetünk érte. — Ennyit megér a családi béke... — Hogy pénzben mennyit ér, azt nem tudom. De egy biztos: jobban van így. Nyu. godtabban élnek ők is, nekünk sem kell feszélyezve belépni az ajtón. Lassan okosodik a kislányunk, jobb, ha ő nem lát veszekedő, hangos, kodó felnőteket. Persze, van hátránya a szakításnak több szempontból is. Ha együtt lennénk, a nagymama segít„Egyformán szeretem mind a kettőjüket... Az a lényeg, hogy mi megértjük egymást”. hetne a gyermeknevelésben, vigyázhatna a kicsire, míg mi elmegyünk szórakozni. — Az albérlet jelenti a jövőt? — Dehogy! A kapcsolatom nem szakadt meg a szülői házzal, havonta egyszer-két. szer meglátogatom az öregeket, keresem a békülést. Hogy miként alakul a kapcsolat, azt még nem tudom. Egy biztos: az idén elkezdjük az ifjúsági társasház építését az OTP segítségével. Az ezzel kapcso. latos ügyintézés már elkezdődött. Modern lakásba költözünk, a sajátunk lesz. Az öregekkel élünk majd egy községben, az én segítségemre a történtek ellenére is szá. míthat a két öreg. Ugyanebben a nagyközségben, a megszűnt járási székhelyen él R. P.-né. “Egyelőre az anyósa szobáját lakja har. madmagávaj. Régi, kétvégű házról van szó, amelynek közepén konyha és kamra található. Jó nagy az udvar és a kert, a három generáció képviselői mégsem férnek benne. A fiatalasszony a he- verőre teszi a békésen cumizó bébit, majd ezeket mond. ja: — Már az esküvőnk előtt megvolt a nagy vita, a vallás miatt. A szomszéd faluból jöttem ide menynek. Szeretjük egymást a férjemmel, az öregek is szimpatikusak egymás, nak, de vallási téren nem tudtunk dűlőre vergődni. Anyósom és férjem katolikus, mi reformátusok vagyunk. Szüleim református templomban akarták az esküvőt, az anyós ragaszkodott a katolikus templomhoz. Mi. fiatalok nem csináltunk ebből ügyet, hiszen miért tagadjam — igazából egyik valláshoz sem tartozunk. Ügy gondoltuk, a fiúnak, a vőlegénynek kell engedni, ezért a református templomban házasodtunk ösz- sze. Ebbe anyósom a mai na. pig nem tud beletörődni. Nagyon vallásos, de gyakran át- kozódik, még káromkodik is. Rá se néz az unokájára, a konyhát és a kamrát nem használhatjuk. Érthető, hogy így a fia sem tiszteli. talpon maradnia. Főleg akkor ment tönkre, amikor anyám meghalt. Másodszorra elvett egy jóval fiatalabb nőt, aki kiforgatta a pénzéből. Az öreg egyre jobban ivott, még akkor is, amikor a nő már elment. Akkor még nála laktunk, a nagyházban. Próbáltuk vigasztalni, helyrebillenteni, de nem sikerült. A fiatalok szavára különben is keveset adott. A fiatalasszony: — Apósomat már nem lehetett megállítani. Volt egy kis szőlőié, termett néhány hordó homoki bora, ami ideg. Szemüveges, törékeny, de csinos lány L. T. Nyíregyháza egyik gyárában betanított munkás. Három műszakban dolgozik, a cipekedéstől. az éjszakázástól, meg az otthoni megpróbáltatások miatt fáradtnak, egykedvűnek látszik. A családi fészek neki is tűzfészekké változott. Nem akaria magát sajnáltatni, inkább megértést és biztatást vár. — A tanya kilenc kilométerre van ide, ahol felnőttem. Még be sem töltötem a tizennyolcadik évemet, amikor a gyárba jöttem és egyből há„Anyósom nem tud beletörődni. Fizetünk, mégsem vagyunk jók.” A tűzhelytől eltiltották a fiatalasszonyt. Ételt sem melegíthet az unokának, a mosáshoz nehéz körülmények között az olajkályhán melegíti a vizet, a szobában. R. P.- né egészségügyi intézményben dolgozik, jelenleg gyesen van. Vezetői, munkatársai megértőek, így kap naponta meleg ételt az üzemi konyháról. ' — Ezt a szobát mi padlóz, tűk le, mi tettük rendbe. A szerény bútorra az én szüleim adták a pénzt. A vízdíjat, a villanydíjat mi fizetjük, mégsem vagyunk jók. Férjem gépkocsivezető, nem keres túl sokat, így azonnal nem tudunk házat venni. A kétvégű ház a gépkocsi- vezető nevén van. A vallás után ez a bajok másik okozója. A fiatalember bátyja szintén igényt tart a házra, ezért nem békít, inkább szít. ja a tüzet... A helyzet tarthatatlan, az idős asszonyt hamarosan ma. gára hagyják. Az egészségügyi intézmény és a helyi tanács közösen próbál lakást szerezni a háromtagú, békére vágyó családnak. Apró falu a vásárosnamé- nyi járásban P. A község közepén régi, jó módú család portája. Hatalmas pajta, gaz. dasági épület, meg egy elárvult almáskert tanúskodik arról, hogy valaha ezen a portán jobb napok jártak. A régi, de tágas és jó karban lévő lakás ablakain lehúzták a redőnyt, a szobákban sötétség honol. Senki nem lakja ezt a nagy házat. Ellenben az udvar másik végén található egy alacsony épület és gyermeksírás hallatszik innen. Ezt az épületet a ház gazdája valamikor raktárnak és nyári konyhának használta. Átalakítás után ebben az épületben húzza meg magát a fiatal házaspár, immár két pici gyerekkel. A fiatalember K. E. Műszaki dolgozó az egyik közeli vállalatnál. Tanult ember, példásan dolgozik, jó családapa, jobb sorsra érdemes, öt az alkohol juttatta ebbe az egészségtelen és kényelmetlen épületbe. — Apámnak nem sikerült ölő folyadéknak számított. Végképp megromlott a kapcsolatunk, amikor ivócimborákat is fogadott a házba. Éj„Nem sikerült talpon maradnia. A fiatalok szavára keveset adott”. félékig iszogattak, hangoskodtak, nem törődtek a gyerekkel sem. Nem bírtuk tovább, otthagytuk és ide költöztünk ebbe a kis kulipin- tyóba. Itt legalább nyugtunk van. Az öreg elitta, amit csak el tudott inni, aztán a megbánás miatt, vagy a gyógyulás reményében elment egy pesti vállalathoz éjjeliőrnek. A fővárosban munkásszálláson alszik, a háza meg üres. Az előzményekhez tartozik, hogy az öregnek a helyi tsz_ ben felmondták a munkaviszonyát, a környező üzemekben meg nem akart dolgozni. Ismét K. E.: — Számos, hozzánk hasonló fiú többre vitte. Az öregtől alig kaptam segítséget, az alkohol mindent elvitt, még a szeretetet is. De nem hagyhatom el magamat. Egy kicsit összeszedjük magunkat anyagilag és a széles telek másik végére építünk egy házat. Remélem, az öreg később megunja Pestet, lemond az italról és hazatér otthonába. Ha ípy lesz, magatehetetlen korában csak én viselem majd a gondját. rom műszakba osztottak be. Már törzsgárdatag vagyok, megbecsülnek, a brigád minden tagja megérti sorsomat. Amíg apu élt, minden rendben ment a családban. Halála után anyám elkezdett inni. Azt mondják, az öregedő nők életében egyszer csak beáll egy kritikus, átmeneti korszak és ilyenkor elkezdenek bánkódni, vagy inni. Anyám az italt választotta. A pénzemet hazaadtam neki, s vissza alig kaptam valamit. Ruhára, cipőre sem kaptam tőle. Hiába mondtam, hogy felnőttem, öltözködni akarok, mint a többi lány. Csak dolgoztam éjjel-nappal és nem láttam semmi értelmét. A szórakozás, a kikapcsolódás szóba sem jöhetett. — Nem kérte a rokonok, vagy szomszédok segítségét? — Nem kértem, de hiába is kértem volna. Ök is látták, hogy hová jutott anyám, ők is megszólták, ők is kinevették. A munkahelyemen viszont kértem segítséget. A szakszervezet segített abban, hogy bejussak a munkásszállásra. Szociális és emberi okok miatt kaptam meg a szállást, különben nem járt volna, hiszen busz van a tanyára. Jó, hogy felnevelt, de az idegeimet nem teheti tönkre. Inkább választottam a rideg munkásszállást. — Onnan miért került el? — A gyárban dolgozik egy srác, megszerettük egymást, a menyasszonya lettem. Még éppen beleesett a sorkatonai korhatárba, így elvitték katonának. A következő télen fog leszerelni. Azt mondta: a szálló másik szárnyában férfiak is laknak, ez nem neked való hely. Az apukájával, vagyis a leendő apóssal kerestek nekem egy albérletet, ahol néha olvasok, vagy kézimunkálok. — Innen hová vezet az útja? — A gyárban fizetem a KST-t, takarékoskodom. Leszerelés után vőlegényem visszajön ide dolgozni, megesküszünk, és remélem. a gyár segítségével lakást kapunk. Mind a négy fiatal “3 lakásra vár. Elköltöztek hazulról és az új épületben remélik a végső megoldást. Láthatatlan sebek, gyógyításukra.nincs általános recept. Akadnak indokolt döntések, de elhamarkodott lépések is. Márcsak ezért sem mehetünk el mellettük szó nélkül... Szöveg: Nábrádi Lajos Fotó: Hammel József „Anyám elkezdett inni. Néha olvasok, vagy kézimunkázom”.
