Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-26 / 49. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1978. február 26. o VITA A KORSZERŰ NÉPMŰVELÉSRŐL Olvasni jó, de élünk-e vele? Attól az időtől kezdve, ahogy a gyermek kisiskolás korában elsajátítja az egyik alapvető kuitúrtechnikát, az olvasást, megnyílik számára a világ birtokbavételének lehetősége a betű segítségével. Megismerkedhet a könyvek világával, s ezen keresztül részese lehet az önálló ismeretszerzésnek, s ha jó pedagógusai vannak, az ismeretek felfedezésének nagyszerű, személyiséget formáló érzésével is. Az általános iskola alsó tagozatában a gyerekek nagy többsége elsajátítja azt a technikai készséget, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy olvasó emberré váljék. De vajon eljutnak-e valamennyien idáig azok közül is, akik egyébként kitűnően olvasnak? Vajon segítenek-e minden esetben okos tanáccsal, jó pedagógiai érzékkel a szülők, nevelők és könyvtárosok abban, hogy ne csak belássák az olvasás önművelő hasznát, hanem meg is érezzék annak intellektuális izgalmát, az~esz- tétikai birtokbavétel gyönyörűségét? Szerencsére az utóbbi időben egyre többször vagyunk tanúi, hogy a korszerűsödő iskola kilép az évszázados hagyományokra visszatekintő „egykönyvűségből”, s nemcsak a szépirodalmi „kötelező olvasmányok” jelentik az iskolához fűződő irodalmi élményt, hanem a természet- és társadalomtudomány alapjainak tanulása közben a tankönyvön túl számos, főleg ismeretterjesztő mű segít az eligazodásban, az ismeretek megszerzésé-, ben, a tanultak stabilabb rögzítésében. Nagy igazság, hogy olvasó felnőtté többnyire azok a gyermekek válnak, akik szenvedélyes olvásásszeretetüket gyermek- és kamaszkorukból mentik át felnőtt életükbe. Ezért óriási az iskola felelőssége! S ez a felelősség nemcsak oktatási, képzési jellegű, hanem közművelődési felelősség is. Mert a kérdés, s hiszem, hogy ez a közművelődés egyik sarkalatos kérdése, úgy vetődik fel, hogy az olvasás —-a rendszeres és az olvasottakban hangulatilag is megmártózni tudó olvasás — heletartozik-e az ifjú, s majd a felnőtt életformájába? S vajon az egyébként sok negatív csábítás — a rohanó élettempó, a tv és rádió kényelmes, papucsos információs áradata, a könnyűzene már-már társadalmi méretű egyeduralma — nem hódít-e el teljesen a kétségtelenül feszesebb, de sokkal mélyebb hatású kulturálódástól, s az olvasmányok igényes megválasztása esetén a folyamatos érzelmi és „pszichés karbantartástól?" A tv-t és a rádiót azonban nincs szándékom negatív ellentétpárként emlegetni akkor, amikor az olvasás-közművelődésről szólok. Inkább nagyszerű kiegészítő voltát és felelősségét említeném. Könyvtárak és könyvesbolti eladók a megmondhatói, hogy egy- egy irodalmi műből készült tv-játék, vagy rádiódráma hogyan hat vissza az olvasásra, hányán keresik a látott, hallott művek irodalmi eredetijét. Jóllehet, alapvetően hiszek az olvasásélmény mással nem pótolhatóságában, tudom, hogy a közművelődés számos más műfaja: a színház, a művelődési házak klubjai és szakkörei, a komolyzenei rendezvények, a pódiumműsorok együttesen jelentik a sokoldalú, érdeklődő, művelődni és szórakozni szerető ember közművelődési fórumait, kiteljesedő önmegvalósítását. De az olvasásnál maradva, feltétlenül ide kívánkozik még néhány megjegyzés. Akik az utóbbi években olvasásszociológiai felmérést végeztek, tapasztalták, hogy a klasz- szikusok olvasásán túl, különösen a fiatalabb korosztály, szívesen olvassa a mával foglalkozó müveket, társadalmunk közéleti és erkölcsi problémáit felvető alkotásokat. S nem biztos ugyan, hogy a legnagyobb sikert az ún. legjobb mű aratja, de egy-egy társadalmi, vagy az egyéni élet ellentmondásait megoldani szándékozó katarzis a társadalmi alapokra, a ma életére hat vissza. Joggal vetődik fel az a kérdés is, hogy vajon az olvasásélmény mindig megmarad-e az egyéni intimitás fokán, vagy fórumot teremt magának baráti körben, olvasótáborokban, szocialista brigádokban, szakkörökben? Ügy érzem, ez utóbbi fórumokon van a közművelődésnek — értő vezetők és lelkes támogatók bevonásával — a jövőben a legtöbb tennivalója. Az egyénileg megszerzett élmény közösségivé erősödik, s ha ezek jó ügyet szolgálnak — márpedig művelődéspolitikánk ezért mindent megtesz — a társadalom és az egyén pozitív tendenciáit erősítik fel. Az olvasás művészetének alapja: a kiválasztás. Kölcsey Ferenc a Parainesisben, az unokaöccséhez .írott intelmekben már így fogalmaz: „A könyvek száma végtelen, a Te éveid pedig végesek... s ne könnyen végy kezedbe oly művet, mely a zseni lángjegyét homlokán nem hordja.” Aki viszont jól választ, és rendszeresen, élvezettel olvas, s az olvasottakról van alkalma másokkal is eszmét cserélni, jó úton jár, mert ez az út a teljesebb emberi élethez, az egyén társadalmi kiteljesedéséhez vezet. Csermely Tibor Az elhangzó gondolat (1.) A beszéd technikája Gondolataink cseréjére leggyakrabban élőszóban kerítünk sort. Az élet minden területén, a nap minden órájában beszélünk. Sokszor úgy érezzük, hogy nem sikerült elmondani, amit szerettünk volna. Még akkor is előfordul ez, ha mondandónkban biztosak vagyunk. A legjobb mondanivalót sem önthetjük formába, ha bizonyos követelményeknek, szabályoknak nem teszünk eleget. Melyek azok a jellemzők, amelyek a gondolatközlés legjobb módjait biztosítják? Több tényező együttes hatásáról kell itt beszélnünk. Mi most főleg a beszédtechnikáról, mint a nyelvi megfogalmazás alapjáról és kiindulópontjáról fogalmazunk meg néhány megállapítást. Legelőször szögezzük le azt, hogy beszélni is lehet tanulni, még felnőtt korban is. Amennyire az átlagembernek szüksége van a mindennapok során, tehetségtől, rátermettségtől függetlenül elsajátítható. A köznapi beszéd hibái a hiányos nyelvi ismeretek mellett a beszélőszervek valamilyen javítható rendellenességére vagy hibás légzésre vezethető vissza. Alapszabály: a beszédhez sok levegő szükséges. Ügy kell tehát lélegzenünk, hogy minél több levegő kerülhessen a tüdőbe. A „ki a mellett, be a hasat" testtartást „javító" közkedvelt felkiáltás rendszeres érvényesítése az élettani légzés és a beszéd szempontjából kifejezetten káros. Ugyanis a tüdő befogadóképessége ebben a helyzetben a legkisebb. Hamar „kifogyunk a szuszból”, hangunk megváltozik, elhalkul, más hangsúlyt kap stb. A éljjjszavas beszédben fontos annak eldöntése, hogy mikor veszünk levegőt. Az átlagember számára a beszéd egyensúlyának megtartására néhány szóból álló gondolati egység után feltétlen szükséges új levegőt venni, még akkor is, ha úgy érzi, hogy anélkül is folytathatná tovább. Mégpedig nem akárhogyan. A legrövidebb idő alatt, a legkisebb fáradsággal, a legnagyobb levegőmennyiséget és zajtalanul. A helyes légzés- technika az érthető beszéd legfontosabb alapfeltétele. Magát a beszédhangot több szerv és izomcsoport összerendezett munkája hozza létre. Ha ezek az izmok renyhén vagy mereven vesznek részt a hangadásban, akkor a beszédhang csökkent értékű lesz, és a beszélőszervekre is káros következményekkel jár. Gyakran látható hiba például, hogy a beszélő álla merev, szinte mozdulatlan. Ugyanígy az ajaké is. Lényegi hiba az is, ha kis szájnyílással beszélünk. Ha kellő szájnyitással képezzük a hangokat — ami tulajdonképpen nem megerőltető —, beszédünk hang- zósabb, szebb lesz. Gyakran eredményezi a hang torzulását a gége felszorítása (az ádámcsutka mozgásából nyomon követhető). Sokszor az erek is kidagadnak a beszélő nyakán. Hiba az is, ha merev testtartásban beszélünk, ha kezünk görcsösen ökölbe szorul. A laza tartást kevés gyakorlással, figyelemösszpontosítással szokásunkká tehetjük. A beszédhangokat tisztán, határozottan, teljes értékűen kell képeznünk. Fontos a hangok időtartamának pontos érzékeltetése (kerek — kérek — kerék, fel — fél, tol — toll, küld — küldd). Helytelen használat esetén a hallgató mást érthet, mint ami a közlő szándéka volt. A szótagokat is tisztán, kihagyás, elnyelés, átugrás nélkül kell képezni („szocalizmus” = szocializmus, „szrintem” = szerintem). A szavakban, szókapcsolatokban különféle , hangok kerülnek egymás mellé, ilyenkor a hangok igazodnak. Gyakran részlegesen vagy teljesen hasonulnak egymáshoz („dopta” = dobta; „hoszta” = hozta; „naggya’ = nagyja), vagy összeolvadnak egy új hangban („láttya” = látja; „mennyének” = menjenek), gyakran az ejtésben új hangot iktatunk be, amit írásban nem jelölünk („dijó” = dió; „fijók" = fiók), máskor pedig rövidítünk vagy nyújtunk (..jelenkezik” = jelentkezik; „lessz” = lesz; „eggy”- egy). (Következik: Ejtéshibák, beszédhibák). Tóth László MEGYÉNK TÁJAIN Nagykálló S ok a községet szerető lokálpatrióta Nagykál- lóban. Szívesen hivatkoznak a gazdag történelmi múltra, amikor évtizedenként több jutott olyan nevezetes dátumokból, amelyeket azóta is nyilvántartanak: 1863-ban Korányi Frigyes javaslatára hozták létre az első járványkórházat, majd 1874-ben az első megyei kórházat, 1870- ben a megye második középiskoláját. Ma azonban már nem lehet csupán a múlt a téma. ellenkezőleg: elsősorban a jelen, a jövő méltó a nagyobb érdeklődésre. Szerencsére Nagykálló ezekben az években már nem csak történelmi múltja alapján érdemel említést — mondja Szűcs Imre, a járási pártbizottság első titkára. — A hagyományokat, a sokszínűén megfogalmazott históriákat — amelyekről ,,Egy hajdani megyeszékhely” címmel nemrégiben a Kossuth rádióban is hallhattunk szép, figyelemfelkeltő epizódokat — jórészt változó szerepkörének magyarázására tartja számon, emlegeti az itt élő ember. A kérdés azonban másképpen is feltehető: lássuk a példát, a gazdag történelmi múlt hogyan szolgálja egy nagyközség jelenlegi funkcióját? Nagykálló ma tízezer lakosú nagy település, amely túljutott a sokévi szunnyadáson és láthatóan, érezhetően fejlődésnek indult. Hosszú volt az útkeresés és a község semmit sem kapott ingyen. Jól jellemzi ezt még a legrégibb üzem is, a MEZŐGÉP, amely tucatnyi átszervezés, profilváltozás, létszámhullámzás és termékváltás után most a nagyüzemi keretekhez közelít. Hasonló a helyzet a község szinte teljes iparával. A kisebb-nagyobb szövetkezetek — öt ipari, két mezőgazdasági és egy fogyasztási szövetkezet működik — ma is jelzik, hogy nem idegenkedtek az újtól a helybéliek. A szövetkezeti ipar arányában ma is nagyobb, mint bárhol másutt a megyében. Több mint 1300 dolgozónak ad munkahelyet. Köztük olyan szövetkezetek is vannak, mint a Kallux cipőipari, amely rendszeresen százezres tételekben készít férficipőt exportra és közepes gyárnak is beillene. Vagy a Budapesti Bőrdíszmű Szövetkezet, amely nemcsak megtelepedett, de meg is erősödött Nagykállóban, s új üzemházat épít, jelentősen bővíti a létszámát is. L egtöbb helyen azonban kísért a kezdet. Szűk, korszerűtlen a telephely. Az NSZK-beli és holland kamionok nem sűríthetik a járatokat, hogy a Textilruházati Szövetkezet szép áruját elvigyék; jelenleg szinte semmi fejlesztési lehetősége nincs, holott az igény nagy. A vasipari szövetkezet a patinás nevű budapesti nagyvállalattal, a Ganz MÁVAG-gal működik együtt, exportvonatokhoz készít berendezéseket. Az ÁFÉSZ két ipari részlege kétszáz dolgozónak ad munkát: az itt készülő paplanok keresettek, az új bőröndkészítő részleg termékei ' pedig angol üzletekben kerülnek a vásárlókhoz. — Rubelt, dollárt hoznak a népgazdaságnak a nagykál- lói szövetkezetek, az igazán nagy és ígéretes fejlesztést végül mégiscsak az állami ipar hozta Nagykálló számára, amikor megalapozták a Magyar Posztó gyárát — folytatja Szabó Antal, a nagyközségi pártbizottság titkára. Korszerű nagyüzem, sok munkaalkalommal, amely már nemcsak a nagykállói lányok, asszonyok számára teszi lehetővé, hogy dolgozzanak. Hatszáz munkásból kétszáz a helybeli. Ez az üzem jelenti azt, amit régen várt Nagykálló. s amely nemcsak munkaalkalmat ad, hanem szemléletet formál, s újabb minőségi fejlődést tesz lehetővé. Az egyik legnagyobb gond, a foglalkoztatás a vártnál jobb körülmények között oldódott meg. Ha most valaki helyben akar dolgozni, bármikor talál munkát. Az eredmények azonban új gondokat eredményeztek. A legnagyobb kérdés mostanában: ha az anya dolgozni megy, hová tegye kisgyermekét? — Számunkra ugyanúgy nélkülözhetetlen a „gyes”, mint a kismamáknak — mondja Rabatin János nagyközségi tanácselnök. — Nélküle a kilencven bölcsődei hellyel semmit sem tudnánk kezdeni. Ami azonban nem jelentkezik a „gyes” ideje alatt, kétszeresen is szorít bennünket az óvodások és iskolásgyerekek napközis elhelyezésénél. 1969 óta kilenc új óvodai csoportot indítottunk, mintegy 250 gyermekkel többet tudunk elhelyezni az óvodákban, de ezek így is zsúfoltak. A gyerekek száma egyre növekszik. Tíz éve még csak 120 csecsemőt anyakönyveztek, az elmúlt esztendőben már csaknem százzal többet. Már nekik is épül a nagyközség 12 tantermes, szép, új iskolája, amely jócskán csökkenti a gondokat. Amelyek nagyok, mert 1976- ban az iskolában túlhaladtak minden eddigi csúcsot. Minden tanteremben váltott műszakban tanítanak, szakköri, úttörőéletre az iskolákban úgyszólván nincs lehetőség. Az iskola azonban nemcsak emiatt „nagy téma”. Nagykálló tulajdonképpen iskolaváros. Az általános iskolában 1240 gyerek tanul, a két középiskolában több, mint 550. Itt működik a megye egyetlen óvónőképző szakközépiskolája is, amely az örömök mellett néha gondokat is' okoz. A helyi óvodákban gyakorolnak ugyanis a leendő óvónők, de egy-egy bemutató foglalkozás idején (főképp a régi óvodai termekben) ki kell nyitni az ablakdt, mert vagy a kisgyerekeknek, vagy a hallgatóknak nem jut levegő — a gyakorló óvoda építése pedig egyre csak késik... Változik a község is, rengeteg a fejlesztési elképzelés, az igény. Átdolgozás előtt áll a rendezési terv — Nagykálló gyors ütemben kinőtte. Az idei falugyűléseken, tanácstagi beszámolókon új és más igények kerültek a jegyzetfüzetekbe. Tíz éve többnyire az szerepelt minden hozzászólásban, hogy munkáhelyek kellenek. Most járda- és kövesútépítést, jobb közvilágítást sürgettek, s arra kérték a községi vezetőket: keressenek vállalkozót a mezőgazdasági kisgépkölcsönzésre, patyolatfelvevőhely,, létesítésé,rg(li s rendezzék el a TITÁSZ-sz'al, hogy a község egyes részein ne legyen áramingadozás, mert az esténként zavarja a tévénézést. Aki ,a községben végignéz az új létesítmények során: áruház, műszaki szakbolt, gVönyörű könyvtár és művelődési ház, emeletes háztömbök, ismeri az ipartelepítést, Nagykálló kiváló meleg vizű fürdőjét, és a harangodi erdő mellett épülő víztározó-üdülőhely tervét — hajlamos lehet azt gondolni, hogy gondok nincsenek. Pedig vannak, s ezek vaskosak. Évente 80—100 új lakás épül, de drága a házhely, mert alig van, milliókat költ a tanács arra is, hogy az emeletes házsorok helyét kialakítsa. A községben épülő OTP-lakások többszörösére is lenne igény, s azt szeretnék, hogy a jól működő helybeli építőipari szövetkezet- még több munkát helyben, Nagykállóban végezzen. Folytatni kell a közművesítést is, ami a nagy területen fekvő település miatt nagyon sokba kerül. D e a jövőről — a mai jelen ismeretében — nem nvi_ latkoznak az emberek olyan pesszimistán, mint néhány éve. Ám sokan féltik a meglévő státuszt, az orvosi szakrendelőt, a kisvasútat és más értékeket, amelyek révén a környezethez kapcsolódik a település. Ezekre a kérdésekre a megyei tanácson kértem választ: a megyei összképbe távlataiban hogyan illeszkedik Nagykálló jövője? Város a megyeszékhely közelsége miatt nem lehet. Ám fejlesztése éppen ezért indokolt, szükség van arra, hogy Nagykálló számottevő vonzási körzete révén mindabban tehermentesítse Nyíregyházát, amiben lehet és képes: kereskedelem, egészségügyei ellátás, stb. És mintegy kertvárosként, vonzza azokat, akik a nagyváros szomszédságában jobban kedvelnek egy kultúrált, kellemes környezetű, szép, tízezer lakosú települést. Marik Sándor KM
