Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-17 / 41. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. február 17, Sorokban Huszonöt bíró és más labdarú­gó-tekintélyek táplálták be kom­puterbe az argentínai VB 16-os döntőjében részt vevő válogatott csapatok különböző adatait, amelynek alapján — a gép dön­tése szerint — Brazíliáé lesz a világbajnoki cím — az NSZK előtt. A harmadik helyre Argen­tína jut, Hollandia a negyedik. A dél-amerikai ország 59:41 száza­lékarányban bírja inkább a szá­mítógépek bizalmát. Duisburgban elkészítették a márciusi asztalitenisz Európa- bajnokság csapatversenyeinek csoportbeosztását, továbbá az egyéni és páros számok kieme­lését és sorsolását is. Először a csapatok besorolását hozták nyil­vánosságra. Mind a férfiak, mind a nők nehéz csoportba kerültek. A férfiak többek között az Euró- pa-bajnoki címet védő Jugoszlá­viával, továbbá Franciaországgal és Csehszlovákiával játszanak együtt. A nőknek az angolok, a csehszlovákok és a svédek is az ellenfelük. Ylianttila, **a síugró négysánc- verseny finn győztese a VB-t megelőző egyik edzésen bokáját törte. Stockholm, jégkorong: Cseh­szlovákia—Svédország 4:3. Nagoya városi elöljárói elhatá­rozták, hogy a NOB-tól kérni fogják az 1988. évi nyári olimpia rendezését. Tervüket júniusban terjesztik a Japán Olimpiai Bi­zottság elé. Harkovban fedettpályás és sza­badtéri atlétikai versenyt ren­deztek, a téli hideggel és a hó­val a kaiapácsvetők dacoltak. Kö­zülük az olimpiai bajnok Jurij Szedih már most bebizonyította, hogy nagy idényre készül, mert szokatlan módon februárban is 71,40 m-es eredményre volt ké­pes. Kedvez az időjárás, így vasár­nap megrendezhetik a megyei sí- és szánkóbajnokságot. A me­gyei jégsportszövetségtől kapott tájékoztatás szerint a versenyre a Nyírpazóny melletti Kabalás- dombon kerül sor, délelőtt 9 órai kezdettel. A helyszínen ne­vezők kisdobos-, úttörő-, serdü­lő-, ifjúsági és felnőtt női és férfikategóriákban mérik össze tudásukat. Kisvárdai SE—Záhonyi VSC 5:0 (4:0). Előkészületi labdarúgó­mérkőzés Kisvárdán. Az NB Ili­as KSE kitűnően játszott, gyors csatársorát képtelenek voltak „tartani” a megyei bajnokságban első helyen álló záhonyiak. A kisvárdaiak gólszerzői: Lakatos 2, Szeregnyi, Nagy G. és Dajka. A Magyar Üsző Szövetség a hét végén öt városban rendezte meg a 9—10 éves úszók Kisdobos Kupájának I. fordulóját. A nyír­egyházi úszók, mint ismeretes, Pécsett álltak rajtkőre. Az ösz- szesített csapatversenyben — kö­zel negyven csapat versenyzett — az NYVSSC lányai országos el­sők lettek 2456 ponttal. A továb­bi sorrend: 2. Budapesti VSC 2084, 3. Szolnok 1998, 4. Üjpesti Dózsa 1975 ponttal. Az elismerés­re és dicséretre méltó sikert Ger­gely Gabriella, Holik Timea, Nagy Zsuzsanna és Ormos Edit érte el. A Pedagógusok Szakszervezeté­nek mátészalkai járási bizottsá­ga asztalitenisz- és sakkversenyt rendezett. Az öt körzeti selej­tező után a mátészalkai döntő­ben a legjobbak mérték össze tu­dásukat. Asztaliteniszben a nők között Varga Lajosné (Jármi), a férfiaknál pedig Figula István (Hodász) végzett az első helyen. A sakkversenyt Jeney Zoltán (Mátészalkai 138. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet) nyerte. KlSZ-alapszervezötet alakítot­tak a Mátészalkai MTK sporto­lói. A 19 tagú alapszervezet titkárává Virovecz Pált válasz­tották meg. Totótanácsadó 7. HÉT 1. Atalanta—Verona 1 2. Bologna—Foggia 1 3. Fiorentina—Perugia 1 4. Genoa—Napoli XI 5. Inter.—Torino xl 6. Juventus—Lazio 1 7. Lanerossi—Milán xl 8. Roma—Pescara 1 9. Como—Brescia X2 10. Cremonese—Sampdoria X2 11. Taranto—Catanzaro Xl 12. Ternana—Ascoli 1 13. Varese—Cagliari Xl 14. Rimini—Bari 2 15. Lecce—Cesena 1 16. Avellino—Monza 1 FILM 30 ÉVES A MODELLEZÉS Á sikersportág jubileuma Harmincéves jubileumát ünnep­li az idén a Magyar Honvédelmi Sportszövetség. Az MHSZ meg­alakulásával egy időben, 1948-ban létrejött a modellezők klubja is. A sportág szabolcsi hivei az el­telt három évtized alatt sorra aratták sikereiket, számos orszá­gos bajnoki címet szereztek. Áz első siker: 1950-ben Az első nagy sikert 1950-ben ér­ték el a nyíregyházi modellezők. A körzeti vitorlázórepülő-model­lező bajnokságon Kecskeméti László első helyezett lett. S egy év múlva megrendezték az első megyei bajnokságot, vitorlázó re- pülőmodellekkel. Hat év múlva egy másik „ág” is elkezdte a munkát, 1957-ben el­készült az első hajómodell Nyír­egyházán. Aztán 1959-ben a rá­dióirányítású műrepülők Hársfal­vi Sándor révén értek el nagy sikert, a nyíregyházi modellező országos bajnoki címet szerzett. S abban az évben már nemzet­közi versenyen is indulhattak a megyeszékhelyiek. A megalakulásuknak 15 éves évfordulóját ünneplő modellezők 1963-ban méltóan ünnepeltek. Versenyzőtársuk, Petrik László két számban is országos bajnok lett. S még két jelentős dátum: 1966- ban megépült Nyíregyházán a körrepülőmodell-versenypálya, 1967- ben pedig a Hársfalvi, Dóránt páros a magyar modellező-baj­nokságról bronzéremmel tért ha­za. ránt Vilmos kettős a legeredmé­nyesebb. Ők az ország legjobb­jai közé tartoznak. Az idén a Nyírségi Kupán a körrepülő-tú- ramodell kategóriában szeretné­nek első helyen végezni. A nyíregyházi mellett ma már a megye más településein is jól működő klubokat találunk. A ti- szaberceli, a szamosszegi és az ajaki modellezők országos hír­névnek örvendenek. Nyírségi Kupa: október 6—8 A jubiláló modellezők az idén számos versenyen vehetnek részt. A legrangosabb eseményre, a Nyírségi Kupára október 6. és 8. között Nyíregyházán kerül sor. Május elsején, hatodikán és he­tedikén a hajómodellek megyei bajnokságaira kerül sor a sóstó- gyógyfürdői tavon. Egy hét múl­va a körrepülőmodellek megyei bajnokságát rendezik meg. Júni­us 24-én és 25-én a repülőmodel- lek szabolcsi bajnokságát tartják meg. Két országos bajnokságot is rendeznek Szabolcsban: a repü­lőmodellezők július 8. és 13. kö­zött Nyíregyházán, a hajómodel­lezők pedig 15. és 21. között Aja- kon mérik össze tudásukat. Járási, városi versenyeket ren­deznek ezeken kívül Nyíregyhá­zán, Nyírbátorban, Kisvárdán és Szamosszegen. Júniusban pedig, 17-én és 18-án Nyíregyházán ke­rül sor a hajómodellek kelet-ma­gyarországi bajnokságára. Szilágyi Mária Á legjobbak között A nyíregyházi modellezők klubja ma az ország A-típusú klubjai között az előkelő, 5. he­lyen áll. Napjainkban a Nyírségi Kupa jelenti az ország legrango­sabb modellező nemzetközi ver­senyét. A kupát 1970-ben rendez­ték meg először, s két év múlva már más nemzet versenyzői is indulhattak a sporteseményen. A szabolcsi modellezősport mai hívei közül a Balogh József, Dó­A tisza vas vári 115-ös számú szakmunkásképző in­tézetben korszerűen felszerelt tornaterem áll a tanu­lók rendelkezésére. Felvételünkön az első D. osztályos diákok súlyzóval erősítő gyakorlatot végeznek testne­velési órájukon. (Hammel J ózsef felv.) Világbajnoki döntőkre emlékezünk (9.) Csatát nyert a labdarúgás Az 1970-es labdarúgó-világ­bajnokságot Mexikóban rendez­ték meg. Mind az öt világrész képviseltette magát a csoport- mérkőzések során. A: mexikói VB-n nagy, mindennél nagyobb tét forgott kockán: a világ lab­darúgásának a jövője! A VB előtt a labdarúgás ne­héz napokat, sőt éveket élt át. Világszerte erősen csökkent a nézők száma. Ez azt jelentette, hogy a játék vonzereie egyre alább hagyott, s a futball az ér­deklődők száz, meg százezrei nélkül nem élhet, nem a világ játéka többé. A védekező labda­rúgás vészes' gólszegénysége, a játék eseménytelensége, zsákut­cába juttatták a világ szenvedé­lyét. S ráadásul a keménységet felváltotta a durvaság, egyre gyakoribbá váltak a botrá­nyok. . . Sokan a szabályok megváltoz­tatását sürgették, nem riadva vissza olyan alapvető változtatá­soktól sem, mint a játéktér há­rom harmadra való felosztása, a les eltörlése és más hasonlók. A FIFA szerencsére ragaszkodott a régi szabályokhoz. Más országok, köztük mi is, a válogatási rend­szert vitattuk és vitatjuk ma is: mert a területi felosztás nem feltétlenül a világ legjobb tizen­hat csapatát juttatja a VB-dön- tőbe. Volt tehát miről számot ad­nia a mexikói döntőnek. És minden eddiginél nagyobb, világméretű csatát nyert a b- darúgás! Példamutatóan spurt­Rudi Glöckner, a döntő játékvezetője. brazil—olasz szerű mérkőzések voltak Mexi­kóban, pedig százhúsz perces drámák is lejátszódtak. Dél- Amerika csillogó és látványos technikájához megtanult kemé­nyen, célratörően játszani. Euró­pa pedig a maga játékának leg­jobb és legjellegzetesebb vonása­1978. február 17.. péntek it vonultatta fel és állta a dél­amerikaiakkal a harcot. Mexikóban nemcsak a győztes csapat, hanem a labdarúgás is győzelmet ünnepelhetett! A brazil—olasz döntőmérkőzés is igen magas színvonalú volt. Mindkét együttes kitünően ját­szott. A találkozó játékvezetője, Rudi Glöckner így emlékezett vissza az összecsapásra: —A világbajnokságot megelő­ző „labdarúgóválság’' miatt ide­ges hangulatban készülődtünk a döntőre. Partjelzőimmel, a sváj­ci Scheurerrel és az argentin Coerezzával szorongással „néz­tünk” az összecsapás elé. Ide­gességünket fokozta, hogy a FI­FA hivatalos megbízottja és a mexikói tolmács kivételével más nem léphetett be az öltözőrfkbe. — Az Azték Stadion gyepén aztán megnyugodtunk. A döntő két résztvevője nagy küzdelmet vívott, de a sportszerűség szabá­lyait maximálisan igyekeztek megtartani. Alig kellett szabály­talanság miatt fütyölnöm. Já­tékvezetői szempontból így köny- nyű volt a mérkőzés, a nagy iram azonban alaposan kifárasz­tott. — Brazília válogatottja kima­gaslott az egész világbajnoki me­zőnyből. Valóban a világ legjobb csapata volt a braziloké 1970-ben. Győzelmükhöz egy percig sem fért kétség, biztosan, megérde­melten győztek 4:l-re. Somos István KOSSUTH RADIO 8,27: A kommunikatív jelen­ség. — 8,37: Zenekari muzsika. — 9,34: Hej, gerenda, gerenda. — 19,95: Iskolarádió. — 19,35: Számadás. — 10,40: Saint-Saens: Sámson cs Delila. — Szerelmi kettős a II. felvonásból. — 11,00: Patachich Iván: Meseszvit, — 11,12: „Minden ragok csillagvi­lága ..Fiatal bolgár költők műsora. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,20: Nótacsokor. — 11,09: A búcsüs énektől a for­radalom daláig. — 14,25: „Nyit- nikék”. — Kisiskolások műsora. — 15,10: A vadorzó. Részletek Lortzing operájából. — 16,05: Szigetlakok. — 17,10: Madrigá­lok. — 17,36: A gyorsuló idő nyomában. — 17,57: Smetana: e-moll vonósnégyes. — 19,15: Remekírók — remekművek. — 20,09: Népdalest. — 21,01: Bemu­tatjuk új felvételünket. — 21,34: Láttuk, hallottuk. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,35: A Magyar Állami Hangverseny-ze­nekar Schubert-estje az Erkel Színházban. — 0,10: A Magyar Néphadsereg rézfúvósegyütte- se játszik. PETŐFI RADIO 8,05: A pajkos hercegnő. Részletek Herbert-Young film­zenéjéből. — 8,20: Tíz perc kül­politika. — 8,33: Dzsesszfelvéte- lekböl. — 9,11: A „Válaszolunk hallgatóinknak” különkiadása. — 9,31: Külföldről érkezett... — 10,00: A zene hullámhosszán. — 11,50: Szabálytalan gondola­tok a rendről. — 12,00: Részletek Huszka Jenő—Szilágyi László Erzsébet és Mária főhadnagy című daljátékából. — 12,33: Ba­lettzene. — 13,03: Nőkről — nőknek. — 13,33: A furfangos csecsemő. Részletek Ránki György—Devecseri Gábor gyer­mekoperájából. — 14,00: Kettő­től ötig ... — 17,00: ötödik se­besség. — 18,00: Mindenki is­kolája. — 18,33: Oláh Kálmán népi zenekara játszik. — 19,29: Rossini: Alkalom szüli a tol­vajt. Egyfelvonásos vígopera. — 20,33: Merre jártunk? (Élő) — 22,33: Zenés játékokból. — 23,30: Julia Axen énekel, Eberhard Weise zongorázik, a Lipcsei Rá­dió tánczenekara játszik. NYÍREGYHÁZI RADIO 17.00: Hírek — Lapszemle — Időjárás — Sztárok és slágerek — Körkép. Heti kommentár — A Mahavishnu zenekar felvéte­leiből — Jó hét végét! Program- ajánlat — Részletek a Képzelt riport egy amerikai popfeszti­válról c. lemezről — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika — A városmajori citeraegyüttes ját­szik — Hírösszefoglaló — Mű­sorelőzetes. SZTÁROK ÉS SLÁGEREK Egyik legnépszerűbb énekes­nőnk, Kovács Kati felvételeiből válogatott a húszperces össze­állításban a zenei szerkesztő, Várkonyi Zsuzsa. A műsor má­sodik részében pedig a nem kevésbé népszerű külföldi együttes, a Slade néhány slá­gere hallható. MAGYAR TV 8,38: Idősebbek is elkezd­hetik. — 8,45: Iskolatévé. — 16,28: Hírek. — 16,35: Pedagó­gusok fóruma. — 17,10: Posta- fiók 250. — 17,25: A szegedi körzeti stúdió műsora. — 17,50: Mindenki közlekedik. — 18,05: Rekiámműsor. — 18,15: öt perc meteorológia. — 18,29: Szépen, jól magyarul. — 18,30: „A ma­gas szerződő felek”. — 19,05: Reklámműsor. — 19,15: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is el­kezdhetik. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Delta. — 20,25: Kutat­juk a közvéleményt. A szil­veszteri műsor ismétlése. — 22,05: Hofi Géza műsora, (ism.) (Színes!) — 22,45: Tv-hiradó 3. — 22,55: A háremhölgy. Elkép­zelhetetlen tévériport. 2. MŰSOR 20,00: Henrik Szeryng zeneka­ri hegedűestje. — 20,25: öt perc meteorológia. — 20,30: A modern festészet előfutárai. VI I. rész. — 21,10: Tv-híradó 2. — 21,30: Utószezon. NDK-tévé- filmsorozat. III/2. rész. SZLOVÁK TV 8,45: Tv-híradó. — 9,00: Mari­na. Szovjet folklórfilm. — 9,20: Havi külpolitikai híradó. — 9,55: Koenigsmark: Az átlagos életkor egyötöde. Tv-játék. — 10,55: Tíz lépcsőfok az arany­hoz. Vetélkedő (ism.) — 11,45: Szakmunkástanulók műsora. — 12.15: Tv-híradó. — 15,50: Tv­híradó. — 15,55: Skoda PIzen— Zbrojovka Brno. Labdarúgó­mérkőzés. A szünetben: Tv- híradó. — 17,55: A Csehszlovák Február. Dokumentumfilm. — 18,10: Az Észt Állami Filhar­monikusok műsora. — 18,40: Esti mese. — 18,50: Időjárásje- lentés. — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Zenés műsor. — 20,10: Copperfield Dávid. Tévéfilmso­rozat 1 rész. — 21,05: Dalok. — 21.30: Tv-híradó. — 22,00: A rendőrség közbelép. — 22.15: Bob: Mina feltámadása. Tévé­játék. — 23,40: Gilbert Bécaud hangversenye. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: TOL A FÉLEL­MEN. (18 év!) 50%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k.: 16, 18 és 20 óra. Béke mozi: KÄLVARIA. E. k.: 16, 18 és 20 óra. Móricz Zs. mozi: MACSKÁS ÖREGÜR. E. k.: 15,30, 17,45 és 20 óra. / Nyírbátori mozi: KÜLÖNÖS ÜGYNÖK. Mátészalkai mozi: A TIZEN­ÖT ÉVES KAPITÁNY. Kisvárdai mozi: A DOSSZIÉ. NÉMA Ali veresége Most Spinks a világbajnok Magyar idő szerint csütör­tökön hajnalban a nevadai Las Vegasban leáldozott Mu­hammad Ali csillaga: az el­múlt két évtized legsikere­sebb ökölvívója váratlanul pontozásos vereséget szenve­dett a 12 évvel fiatalabb ki­hívójától, Leon Spinkstől, a montreali olimpiai félnehéz­súly bajnokától. A világbajnok szokásos taktikájával kezdett: az első menetben rendre közel en­gedte magához Spinkst, ren­díthetetlenül állta ütéseit az­zal a nyilvánvaló céllal, hogy kifárassza ellenfelét. A ha­gyományos taktika azonban ezúttal csődöt mondott: Leon Spinks bírta nemcsak a szin­te szüntelen támadást, kezde­ményezett, hanem Ali (ritku­ló) ellentámadásait, jól be­vitt ütéseit is. A 12. menet­ben már nyilvánvaló volt: Alinak csak egyetlen esélye ■I Kelel­Inagyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Hona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058 maradt, csak kiütéssel nyer­het. Ali bedobta erőtartalékát — Spinks sikerrel hárította, sőt az utolsó 15. menetben horgai és egyenesei ismétel­ten megrendítették Alit — ha a mérkőzés folytatódik, még Ali kiütése is elképzelhető lett volna. Art Lurie bíró 143:142 arányban Ali győzelmére ítélt, de a másik kettő, Ho­ward Buck és Lou Tabat 144: 141, illetve 145:140 arányban Spinks győzelmére ítélt. Pontozásos vereségének ki­hirdetése után Muhammad Alit cserbenhagyta szokásos bőbeszédűsége. Sápadtan csak annyit mondott: remé­lem, újra mérkőzhetek ellen­felemmel. .. Ha győzelmet nem is ara­tott, anyagi számítását az ex- világbajnók mindenképpen megtalálta ha ilyen arány­ban valószínűleg utoljára is — Muhammad Ali összesen vagy négymillió dollárt ka­pott a mérkőzésért, míg Spinks háromszázezret. A mérkőzés Las Vegasban, a játékkaszinók és a szervezett bűnözés egyik legnagyobb amerikai központjában első­sorban a Hilton-konszern reklámját szolgáló 5500 sze­mélyes Hilton sportcsarnokot zsúfolásig megtöltötte a kö­zönség, pedig a ringülésekért 200 dollárt kértek.

Next

/
Thumbnails
Contents