Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-16 / 40. szám

! 8 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. február 16. A Videoton kerilt az élre Sok gól a labdarúgó NB I nyitányán A bajnoki címért versengő öt csapat közül a Videoton szempontjából alakultak a legkedvezőbben az eredmé­nyek az NB I nyitó forduló­jában. Az Újpesti Dózsa pontvesztése és a Videoton fölényes győzelme azt jelenti, hogy az 1977—78. évi baj­nokságban először a Videoton áll a tabella élén. Eredmé­nyek: Videoton- 5:0 (3:0)-Csepel Székesfehérvár, 5000 néző, vezette: Győri. Góllövő: Hó­di (öngól), Godán (öngól), Burcsa, Májer, Szalmásy. Már az első percek világo­san mutatták, hogy a két csa­pat nincs azonos súlycsoport­ban. Diósgyőr—Ű. Dózsa 2:2 (1:0) Diósgyőr, 15 000 néző, ve­zette: Kuti. Góllövők: Tatár, Dunai III (öngól), illetve Zámbó és Nagy L. Két ellentétes félidőt lát­hatott a közönség. Különösen az első félidőben látszott az idénykezdet mindkét együtte­sen, ekkor a hazaiak tűntek frissebbeknek. Az Ü. Dózsa felgyorsulásával megérdemelt a döntetlen eredmény. Bp. Honvéd—Kaposvár 5:0 (5:0) Kispest, 2000 néző, vezette: Jaczina. Góllövő: Kozma (2), Lukács (11-esből), Nagy, We- imper. Az első félidőben a Hon­véd látványos, színes táma­dójátékkal gyors döntésre vitte a dolgot, és a folytatás­ban nem sokat törődtek a gólkülönbség növelésével. V asas—Zalaegerszeg 2:0 (2:0) Fáy utca, 3000 néző, vezet­te: Körös. Góllövők: Gass és Komjáti. Nem valami emlékezetes mérkőzést játszott a két együttes, a Vasas kétgólos vezetése és győzelmének be­biztosítása után lefékezett. A bajnokcsapat győzelme így is megérdemelt, de szünet utáni teljesítményével nem igen büszkélkedhet. A ZTE sokáig nagyon bátortalan volt és li­est hagyott ki. Tatabánya- iá (1:0)-MTK-VM Tatabánya, 5000 néző, ve­zette: Palotai. Góllövők: Né- der, illetve Borsó. Érdekes, jóiramú, ritkán látható nagy küzdelmet ví­vott a két csapat. A hazaiak több gólhelyzetet teremtettek, közelebb álltak a győzelem­hez. Ferencváros—Békéscsaba 2:1 (1:1) Üllői út, 15 000 néző, vezet­te: Tompa. Góllövők: Ebedli, Szokolai, illetve Fehérvári. A helyzetek alapján a zöld­fehérek megérdemelték ugyan a győzelmet, de az sem lett volna meglepetés, ha a Békéscsaba pontot visz el az Üllői útról. Haladás—Pécsi MSC 4:1 (1:0) Szombathely, 5000 néző, vezette: Tátrai. Góllövők: Kulcsár, Farkas, Hosszú (ön­gól), Hauzer, ill. Dárdai. A hófoltokkal tarkított csú­szós, mély talajú pályán már az első percekben meglát szott, hogy a Haladás jobban alkalmazkodik az irreális kö­rülményekhez. SZEOL AK—Dunaújváros 2:2 (2:1) Dunaújváros, vezette, Mo­hácsi. Góllövő: Garics, Jer- nei, illetve Sajó, Kuti. Kiál­lítva: Tóth (81. p.) A közepes iramú mérkőzé­sen a gyorsabban játszó sze­gediek ellen a nagy hibaszá­zalékkal játszó hazaiaknak alaposan meg kellett küzde­ni az egyik pontért. R. ETO—Szf. MÁV Előre 0:0 Győr, 3000 néző, vezette: Marton. Küzdelmes és közepes szín­vonalú mérkőzésen a csapa­tok jó erőnlétükről tettek ta­núbizonyságot, a góllövőtu­domány azonban mindkét ol­dalon gyenge. a bajnokság Állasa: Sótokban {rádió I» m m i m i ■ • ■ é k‘k m m m "a FI KM 1. Videoton 19 11 5 3 54-28 27 2. U. Dózsa 19 10 7 2 49-26 27 3. Bp. Honvéd 19 12 2 5 38-14 26 4. Vasas 19 11 4 4 39-22 26 5. MTK-VM 19 10 6 3 32-17 26 6. Tatabánya 19 8 7 4 30-21 23 7. Ferencváros 19 8 6 5 35-32 22 8. Dunaújv. 19 6 7 6 36-33 19 9. Diósgyőr 19 5 9 5 22-23 19 10. Csepel 19 8 2 9 32-36 18 11. Haladás 19 7 4 8 28-36 18 12. Pécs 19 6 5 8 23-25 17 13. Békéscsaba 19 5 5 9 20-35 15 14. Rába ETO 19 3 8 8 19-26 14 15. MÁV-EIőre 19 6 2 11 23-43 14 16. ZTE 19 3 7 9 20-37 13 17. SZEOL AK 19 4 2 13 23-42 10 18. Kaposvár 19 2 4 13 21-48 8 Az egyik moszkvai bankban 700 616 számmal új folyószámlát nyitottak, amely a „Moszkvai olimpia ’80” jeligét viseli. Erre a folyószámlára érkeznek azok az egyéni befizetések és kollek­tív felajánlások, amelyet az olim­piai kiadásokra, illetve hozzájá­rulásra szántak. A lengyelországi Koninban be­fejeződött a nemzetközi junior kosárlabdatoma. Az utolsó mér­kőzésen a magyar csapat 15 pontos győzelmet aratott a len­gyelek B-válogatottja ellen, s a 4. helyen végzett. Jablonecben hét ország — köz­tük a magyar színeket képviselő Nyiregyházi Vasutas-Sparta­cus SC — atlétáinak részvételé­vel rendeztek nemzetközi fedett­pályás versenyt. A 400 méteres síkfutásban Petrika Ibolya ért el nagy sikert. A csehszlovák Kratochvilová (54,51) mögött Petrika 54,99 másodperces egyé­ni csúccsal második lett. Február 18-ig lehet nevezni a megyei női és férfi asztalitenisz csapatbajnokságra. A kétfordu­lós bajnokság márciusban kez­dődik, s a tavaszi szezon június­ban fejeződik be. Az őszi idény szeptembertől, decemberig tart. Csak április 16-án, a hatodik fordulóban láthatja először lab­darúgócsapatát hazai pályán rakamazi közönség. A Rakamazi Spartacus pályáját az őszi bot­rány miatt betiltották, így a március 19-i Balkány, és az áp­rilis 2-i Nagyhalász elleni bajno­ki mérkőzést Gávavencsellőn kö­teles megrendezni az egyesület. ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐ­ZÉS: NYVSSC—Nagyhalász 6:0 (1:0). Nagyhalász, 200 néző, jv.: Puskás. Jó talajú pályán, nagy kedvvel játszott a vendégcsapat. G.: Cséke 4, Bor, Podlovics (öngól). Újság a nyíregyházi csapat háza tá­ján, hogy pénteken 17 órától a városi stadionban szurkolói ankétot tartanak, ahol a csa pat tavaszi felkészüléséről adnak számot a szakosztály vezetői. Az utánpótlás bázisa Évek óta igen sok tehetséges fiatalt „ad” a Szabolcs-Szatmár megyei versenysportnak a Nyír­egyházi 2-es számú Általános Is­kola. Az 1906-ban létrehozott ok­tatási intézményben kezdte pá­lyafutását a többi között Erdé- lyiné Szabó Ildikó és Bruzsenyák Hona, a magyar atlétika két ki­váló egyénisége is. Az iskola több mint nyolcszáz tanulója közül kétszázan testne­velő tagozatos osztályokba jár­nak. A fiatalok valamennyi sportágban alapképzést kapnak, a legtehetségesebbek pedig a vá­ros egyesületeinek szakosztályai­ban versenyeznek. A tornászok például a tanárképző főiskola színeiben szerepelnek nagy siker­rel. Gál Ildikó, Szabó Erika, Lő- rincz Éva, Takács Emőke tagja az országos ifjúsági III. osztályú bajnokcsapatnak, Acs Anikó, Szabó Agnes, Iván Györgyi és Makó Zsuzsa pedig az országos serdülő I. osztály bronzérmével dicsekedhet. A fiúk közül a te­hetséges Molnár János, Végső Já­nos, Pintér András, Szántó Fe­renc, Lázár Attila és Görög At­tila minősített tornász, számos verseny győztese. A legnépszerűbb sportág az at­létika. Nem véletlen tehát, hogy a legerősebb atlétikai gárdával a megyében a 2-es iskola rendel­kezik. Hagymási János, Lordo­1978. február 16., csütörtök Mérlegillás gyakorlása a testnevelési órán vich László, Krajecz Tamás, Ví­zi Tibor, Tóth Ibolya, Pintér Éva, Végh Rita, Kohári Ildikó és Danku Mónika tartozik a leg­jobbak közé. Az intézmény országos hírnév­vel büszkélkedhet az úszás okta­tásában. A tanulók ötven száza­lékát megtanították úszni, a ta­gozatos osztályokban pedig köte­lezővé tették az úszás megtanu­lását. Jelenleg az első és másod­osztályos kisdiákok járnak ki a sóstógyógyfürdői fedett uszodá­ba. Az iskola tanulója az I. osz­tályú úszó Vass Tünde, az országos bajnok Sfcokol Tamás, Palicz Andrea és Palicz Anita, vala­mint az országos versenyeken ér­tékes helyezéseket elérő Kocsis Mariann, Makó Pál, Vízi Tibor és a Primájer testvérek. Az utóbbi három évben jelen­tős eredményeket értek el az asz­Pintér András és Molnár János ülőtartást és kézenállást mutat be a gyűrűn taliteniszezők is. Király Csaba az újoncok között az ország leg­jobb 16 versenyzője közé jutott. Bodó Péter, Kékesi István és Kovács András pedig a megyei bajnokságon ért el értékes helye­zéseket. Labdarúgásban és kézilabdában az úttörő-olimpián első és máso­dik helyen állnak, esélyesek a me­gyei döntőbe jutásra. Kosárlab­dában a 2-es gyakorló mögött „örökös másodikok”. Tájékozó­dási futásban Haburcsák János és Zelei András országos úttörő- olimpiai bajnok. Hankovszki László pedig a Bottyán SE szí­neiben ért el országosan is je­lentős sikereket. A sakkozók, a tollaslabdázók, a súlyemelők, a birkózók, a tekézők, a teniszezők és a sportlövészek több megyei és városi bajnoki címmel ren­delkeznek. ) Az iskola tanulói hetente 112 testnevelési órán vesznek részt. A testnevelő tanárok — Seregi Ervin szakfelügyelő, Körtvély- fáy Barna, Bálint Mihályné, Csa­bai Mihályné és Rajka Anna — reggel 7 órától este 7-ig fáradha­tatlanul oktatják a gyerekeket S mint ahogy az eredmények is igazolják — sikerrel. Szöveg: Bagoly Dániel Fotó: Hammel József KOSSUTH RADIO 3,27: Harsan a kürtszó! — 8,57: Kamaramuzsika. — 10,05: Iskolarádiő. — 10,30: Zenekari muzsika. — 11,24: „Számok”. Riport a Nemzetközi Számítás- technikai Oktatási Központ munkájáról. — 11,39; Különös házasság. Mikszáth Kálmán re­génye folytatásokban. XXV. (befejező) rész. — 12,35: Meló­diakoktél. — Közben: 13,15: Há­zunk tája. — 13,30: A Melódia­koktél folytatása. — 14,00: Té­li berek... — 14,30: Duga Ilona és a KISZ XIV. kér. kamarakó­rusa népdalokat énekel. — 15,10: Bach: D-moll szólószvit. — 16,08: Nemzetiségeink zenéjé­ből. — 16,20: Brahms: n. szim­fónia. — 17,07: Olvastam vala­hol ... — 17,27: Olasz művészek operahangversenye. — 18,15: Kritikusok fóruma. — 19,15: A Rádiószinház bemutatója. — 20,04: Bemutatjuk új felvételün­ket. — 20,57: Székely népballa­dák. — 21,05: örökzöld dalla­mok. — 22,20: Heródiás. Rész­letek Massenet operájából. — 23,00: Századunk zenéjéből. — 0,10: Presser Gábor táncdalai­ból. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Mezők, falvak éneke. — 8,20: Tíz perc külpolitika (Ism). — 8,33: Slágermúzeum. — 9,15: Fúvószene táncritmusban. — 9,33: Rejtett forrás. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Nóták. — 12,33: Nyiregyházi stúdiónk jelentkezik. — 12,55: Régi hires énekesek műsorából. — 13,25: Édes anyanyelvűnk. — 13,30: Zenevár. — 14,00: Szóra­koztató antikvárium. — 16,00: Kérek egy './torit! — 16,33: Kí­vánságkabaré. — 17,00: Zenei tükör. — 18,00: Mindenki isko­lája. — 18,33: Hétvégi panorá­ma. — 19,55: Slágerlista. — 20,33: Czabán tanító úr. Gyárfás Endre rádiójátéka. — 21,13: Dupla vagy semmi. — 22,15: Verbunkosok, nóták. — 22,33: Tíz perc külpolitika. — 22,43: A verbunkosok, nóták című mű­sor folytatása. — 23,30: Operett­finálék. III. MŰSOR 14,05: Zenekari muzsika. — 15,34: Az ÉDOSZ Szilágyi Er­zsébet női kara énekel. — 15,50: Babits Mihály összegyűjtött versei. — 16,03: Agay Karola énekel. — 16,40: Mi a vélemé­nyed? — 17,00: ötórai tea. — 18,05: Romantikus kamarazene. — 19,15: Iskolarádió. — 19,33: Századunk balettzenéjéből. — 20,51: Luisa Miller. Részletek Verdi operájából. — 21,51: Kilá­tó. A rádió világirodalmi fo­lyóirata. — 22,45: Zenei panorá­ma. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek — Lapszemle — Időjárás — Hobbimikrofon — Beatablak — Kulturális maga­zin — Liszt műveiből — 18,00— 18,30: Észak-tiszántúli krónika — Elton John énekel — Hírösz- szefoglaló — Műsorelőzetes. BEATABLAK Jubilál ez a nyíregyházi rá­dióműsor: két 'évvel ezelőtt hangzott el először. Azóta min­den héten a hazai és külföldi slágereket, beatsikereket, a stúdió saját gyűjteményének legújabb darabjait szólaltatja meg a Beatablak mai szerkesz­tője, Bálint Attila. MAGYAR TV 7,59; Idősebbek is elkezdhe­tik. — 8,05: Iskolatévé. — 16,13: Hírek. — 16,20: A Magyar Tele­vízió Szabadegyeteme. — 17,00: Perpetuum mobile. — 17,45: Te­lesport. — 18,10: Hadüzenet nél­küli háború. Afrika szarván. — 19,00: Reklámműsor. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Idősebbek is elkezdhetik. — 19,30: Tv-hír- adó. — 20,00: Jogi esetek. — 20,45: Osztrovszkij: Zivatar. Dráma két részben. — 22,40: Tv-hiradó 3. 2. MŰSOR 18,23: Iskolatévé. — 20,40: Tv- hiradó 2. — 21,00: Magyar tu­dósok. — 21,35: Utószezon. NDK-tévéfilmsorozat III/l. rész. SZLOVÁK TV 8,45: Tv-hiradó. — 9,00: Isko­latévé. — 9,30: Haladó tapasz­talatok iskolája (ism.) — 10,10: Tv-torna. — 10,15: Tábornok elvtárs. Szovjet film. — 11,40: Csináld meg magad (ism.) — 11,50: A rendőrség nyomoz (ism.) — n,55: Higiéné 7. rész (ism.) — 12,20: Tv-hiradó. — 14,40: Tv-hiradó. — 14,45: Isko­latévé. — 15,40: Karl von Ap­pen. NDK dokumentumfilm. — 16,25: Tv-hiradó. — 16,40: Tűz van. Publicisztikai műsor. — 17,00: Kamerával köztetek. Pi- onírmüsor. — 17,15: Fecske. Pionírmagazin. — 18,00: Kerek- asztal-beszélgetés. — 18,40: Esti mese. — 18,50: Idő járás jelentés. — 19,00; Tv-hiradó. — 19,30: Tíz lépcsőfok az aranyhoz. Ve- telkedő. — 20,25: Koenigsmark: Az átlagos életkor egyötöde. Tévéjáték. - 21,25: A rendőr- seg naplójából. — 21,30: Tv­híradó. — 22,00: a győzelem napja. Hangverseny az évfor­duló alkalmából. — 22 40- Li­gatükör. ROMAN TV 15,00: Iskola-tv. — 15.35: Orosz nyelvoktatás. — 16,05: Szabad időre ajánljuk. — 16,20: Cseh­szlovákiái képek. — 17.00: Fes­tői Románia. — 17,30: Népi mu­zsika. — 17,45: Síversen.y köz­vetítése Ausztriából. — 18,20: A legkisebbeknek. — 18,30: Tv­hiradó. — 18,50: Ifjúsági óra. — 19,50: Forró idők. Film. — 20,15: Medalion. — 21,20: Tv- hiradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: TOL A FÉLEL­MEN (18 év!) 50%-kal felemelt helyárral! Helyárkedvezmény nem adható! E. k.: 16, 18 és 20 óra. Béke mozi: KÄLVARIA. E. k.: 16, 18 és 20 óra. Móricz Zs. mozi: MACSKÁS ÖREGŰR. E. k.: 15.30, 17,45 és 20 óra. üGYNüK°ri mozi: különös Mátészalkai mozi: IDEALISTA (14 év!) (FBK-müsor, nyilvá­nos előadás!) Kisvárdai mozi: A NÉMA DOSSZIÉ. SZÍNHÁZMŰSOR Csokonai Sz.: febr. 16-án 19,00 óra: LUXEMBURG GRÓF­JA, József A.-bérlet. Közgyűlés, tanulságokkal A Fegyveres Erők Klubjában tartotta évi közgyűlését a Honvéd „Bottyán János” Sportegyesület. Kőkuti József ügyvezető elnök üdvözölte a közgyűlés részt­vevőit, majd értékelte az elmúlt évi eredményeket. Ezt követően dr. Egri Kiss Tibor, a természetbarát-szak­osztály vezetője, az Alpin Club tevékenységéről számolt be. A többek között elmondotta, hogy jövőre nem mindennapi fel­adatra vállalkoznak: a cél a Kaukázus meghódítása, A tájékozódásifutó-szakosztály munkájáról Marina György adott tájékoztatást. Az 1977. évi országos ranglistára hat Bottyán SE versenyző kérült fel, akik közül ki kell emel­ni Morauszki János 5. és Kinyik József 14. helyét. Az elmúlt évi sikeres helytállás eredménye, hogy az OTSH, az MTFSZ- szel egyetértésben C kategóriába sorolta a szakosztályt. A tá­jékoztatási futók terve: az ország első 20 szakosztálya közé kerülni. Marina György kiemelte, hogy gyümölcsöző a kap­csolatuk a megyei úttörőházzal, így a versenyző-utánpótlásuk biztosított. A sportegyesület legfiatalabb szakosztályáról, a kézilabdá- sokról Komáromi Zoltán elmondotta, hogy három év alatt sikerült feljutniuk a megyei első osztályba. Újoncok révén a fő célkitűzés a biztos bentmaradás kiharcolása. (p. gy.) A fiúk harántspárga-gyakorlata || K«let­magyarország AZ MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: 4401 Nyíregyháza, Pf.: 47 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058

Next

/
Thumbnails
Contents