Kelet-Magyarország, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-02 / 28. szám

1978. február 2. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Jogsegély □ szakszervezeti jogsegélyszolgálat fennállása óta eleget tett a dolgozók várakozásának — állapítot­ták meg az SZMT elnökségének legutóbbi ülésén. Okosan segíti az alapvető célt, amiért életre hívták: minél kevesebb igazságtalanság, méltánytalanság, hátrány érje a dolgozó embert. A megyében jelenleg hatvan vállalatnál, gyárban, il­letve intézményben kellene jogsegélyt nyújtani a dolgo­zóknak. Ezek közül nem működik jogsegélyszolgálat a Sza­bolcs Cipőgyárban, a gyógyszertári központban, a MOM mátészalkai gyárában, a VSZM kisvárdai gyáregységében és a Magyar Posztógyár nagykállói gyáregységében. A megalakult jogsegélyszolgálatok közül ma már csak a Nyírlugosi Állami Gazdaság nem rendelkezik jogásszal. A bizottságok vezetését legtöbb helyen a vállalati jo­gász látja el. Közülük hat Budapestről jár le az üzembe. Nyolc helyen nyugdíjas, tizennégy bizottságban pedig ügy­véd látja el a jogsegélyszolgálat vezetői tisztét. Fő- és mel­lékfoglalkozású, illetve másodállású jogsegélyszolgálat­vezető nincs a megyében. A megalakulást követően kifejtett propaganda nem volt-megfelelő. Ennek ellenére a dolgozók megszerették és bizalommal fordulnak a jogsegélyszolgálathoz jogi ta­nácsért, jogi képviseletért. Az elmúlt évben az ügyforgalom a megyében meg­haladta a háromezret. A folyamodók mintegy kilencven százaléka a kétkezi munkások közül került ki. Legtöbben munkajogi és államigazgatási, polgárjogi vitáikkal keres­ték meg a szolgálatot. Mások társadalombiztosítási, csa­ládjogi, büntetőeljárási, szabálysértési esetekben kértek jogvédelmet. Gond az is, hogy három gyáregységben (Magyar Posz­tógyár, Magyar Acélárugyár, Budapesti Finomkötöttáru Gyár) az ügyvitel ellátásához szükséges eszközöket nem biztosították. Több helyen (Egyesült Izzó, ISG, Kemecse* Állami Gazdaság, KEMÉV) hiányos az ügyfelvételi lap ki­állítása, az iktatókönyvek vezetése. Az viszont nagyszerű dolog, hogy a jogsegélyszolgá­latban eddig következetesen érvényre jutott az ingyenes­ség elve. Erre az SZMT a jövőben is nagy gondot fordít. Aki mégis elragadtatná magát és vétene ez ellen, azzal szemben a legszigorúbban eljárnák. Igaz, egy-két dolgozó már megpróbálta leróni „háláját”, de a jogsegélyszolgálat­vezetők ellenálltak a csábításnak. □ megyei tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a jog­segélyszolgálat bevált. A dolgozók örömmel fogad­ják a róluk való gondoskodás ezen formáját. Mun­kájában a szakszervezeti érdekvédelmi tevékenység foko­zását látják. A gazdasági vezetők zömében szintén kedve­zően ítélik meg a jogsegélyszolgálat eddigi működését. A jövő feladata, hogy a jogsegélyszolgálat a munkaügyi vi­ták megelőzését tekintse elsődleges feladatának. A munka- időalappal való hatékonyabb gazdálkodás érdekében pe­dig vállalja át a munkásak hivatalos ügyeinek intézését, hogy a dolgozók a megye gyáraiból, üzemeiből minél ke­vesebbet legyenek távol munkahelyükről. Ezek együtt je­lentik a további bizalom alapját is. (siger) Homokrónázás, vízelvezetés Javítják a talajt Az új gyümölcsösök telepí­téséhez, a komplex meliorá­ciós munkákhoz nyújt segít­séget a megyében a Tiszán­túli Talajjavító és Talajvédel­mi Vállalat. Ebben az évben közel 10 millió forint érték­ben végeznek homokróná- zást, a leendő telepítések földjének egyengetését töb­bek között a leveleki Dózsa, a vajai Rákóczi termelőszö­vetkezetek. valamint a Nyír­egyházi Állami Tangazdaság és a Szamos menti Állami Tangazdaság földjein. Tovább folytatják a melio­rációs munkákat, amikkel a vízelvezetést oldják meg, a talaj termőképességét javít­ják. Mintegy 15 millió forin­tot tesz ki a vállalat ez irá­nyú munkája. Ebből évek óta a Szamos menti Állami Tan­gazdaságban végzett munka emelkedik ki. Az újfehértói fürtös sikere Tizenöt éves munka ered­ményeként úgynevezett ön- termékeny meggyfajta szüle­tett, neve újfehértói fürtös. A nemesítő munkában dr. Pe- thő Ferenc kandidátus, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola főigazgatója és Pusztai Bertalan vett részt 70—30 százalékos arányban. A fajtaminősítő tanács által történt elismerés óta évente 30—40 ezer oltványt állítanak elő a faiskolák. A Nyírtassi, a Nyírmadai, a Balkányi, a Debreceni Állami Gazdasá­gok nagyüzemi meggyültet­vényeiben, számos tsz táblá­ján és sok házikertben van már az „úifehértói fürtös” meggyfajtából. 3 egyetem, 2 főiskola Népművelési gyakorlaton megyénkben A három debreceni egye­tem, valamint a két nyíregy­házi főiskola végzős hallgatói­nak részvételével népműve­lési gyakorlat kezdődött me­gyénkben. A Kossuth Lajos Tudományegyetem, az agrár- tudományi és az orvostüdo- mányi egyetemek, továbbá a tanárképző és a mezőgazda- sági főiskola közel negyven utolsóéves hallgatója válasz­totta Szabolcs-Szatmárt nép­művelési gyakorlata színhe­lyéül. Február 1-én a megyei mű­velődési központban kezdő­dött programjuk. Tájékoz­tatót hallgattak meg me­gyénk kulturális életéről, majd filmről ismerkedtek a szabolcs-szatmári műemlé­kekkel. Tíz művelődési ház fogadja az idei gyakorlat résztvevőit. K. M. 19 éves — és ez az ötödik munkahelye. Szak­munkás a KEMÉV-nél. At­létatermetű, kisportolt. Meg­nyerő a modora. Magabizto­san viselkedik. A szeme azon­ban elárulja. Valami bizony­talanság, szomorúság van benne. Ez késztetett a kér­désre: — Van egy kis ideje be­szélgetni? — Attól függ, miről van szó. — — Hallotta már ezt a szót: vándormadár? — Ja, értem. De akkor hadd kérjek valamit. Azt is szeretném elmondani, amit nem kérdez. — Rendben van. Kezdje! — Sokféle vándormadárral találkoztam. Volt például egy, aki tavasszal elment a vállalattól, ősszel visszajött. Mint a gólya. De az igazi az, amelyik mindig tovább­megy. Mint például én. — Másfél év alatt öt mun­kahely — „szép” teljesít­mény. Mi késztette rá? — Kezdjük az elején. Soha nem akartam vizes szakmá­ban dolgozni. Tudja, mi akartam lenni? Erdész. Von­zottak a fák, a bokrok. A csend a rengeteg erdőben, meg én — nagyon jól meg­feleltünk volna egymásnak. Tanáraim lebeszéltek, azt ajánlották, hogy valami nor­málisát válasszak. Ha erdész nem lehetek — gondoltam —, teljesen mindegy. — Ez lett volna az indoka, hogy a fővárosig meg sem állt? — Nem egészen. Itt is ta­nulhattam volna. De — hogy is mondjam — nem valami jól éreztem már magam ott­hon. Többet „szövegeltek”, mint amennyi elég lett vol­na. Alig vártam, hogy vége legyen a nyolcadiknak — s minél messzebb legyek. Bön­gészgettem a hirdetéseket. A FŐSZER vizekeseket kere­sett. Ez jó lesz, mondtam ma­gamnak. Fogalmam se volt, mi az a FŐSZER, a szakmá­ról se tudtam egyebet, mint hogy a szerelő szerel. Ez nem valami sok... — Később megszerethette, hiszen jól tanult, vizsgázott szakmunkás lett. — Sőt, egy évig ott is ma­radtam. Focizni kezdtem, el­jártam bokszedzésekre. A munka, a sport, este olvasás — nem unatkoztam soha. De egyre gyakrabban rajtakap­tam magam, hogy hazagon­dolok. Vívódtam, hónapokon át. Talán, ha nem várnak, nem hívnak annyira haza... De mindig azzal fogadtak, itt is focizhatok, munka meg majdcsak lesz. Utána néztem, hogy átigazolnak-e a megyei I. osztályba, s egy napon ki­vettem a munkakönyvem. — Ez volt az első munka­hely-változtatás. — És a legnehezebb dön­tés. A nyírbátori MEZŐGÉP- nél nem sokáig bírtam. Nem tudtak a szakmámban alkal­mazni, lakatosként dolgoz­tam. De jobban bosszantott, hogy annyi minden máskép­pen volt, mint Pesten. Mun­kafegyelem, szervezés, ilyes­mire gondolok. Nehezen egyeztem a főnökeimmel. Dolgoztam csendben és vár­tam az alkalmat... — Mikor lett igazi vándor­madár? — Amikor vágyni kezdtem arra, hogy másutt jobb, hogy nagyobb pénzt kaphatok, okosabb lesz a főnök, szeb­bek az emberi kapcsolatok. Gyorsan jött is a következő alkalom, a SZÁÉV. — Mennyi ideig maradt ott? — Időről szó sincs. Két na­pot volt bent a munkaköny­vem, míg körülnéztem. Vál­tozó munkahely, bejárás stb. — Mit gondol, hányán dolgoznak változó munkahe­Nyíregyházán, a Jósavárosban épül a Kossuth Lajos Szakközépiskola. A 25 tantermes, kollégiummal és hatszáz adagos konyhával ellátott létesítményt a SZÁÉV az új tanévig adja át. (Cs. Cs.) Figyeltem az érkezőket: fő­leg a középkorú és az idő­sebb korosztály jött el. Min­denki mindenkit ismer; kéz­fogás, kölcsönös érdeklődés a távolabb lakó ismerősök kö­zött az ilyenkor szokásos dol­gokról: mi van a malacokkal, a táppal, a palántával. Azzal pedig, hogy egyik-másik mellékutcából megint nem folyt le a víz és nagy a sár, már meg is történt a „ráhan­golás” a község ügyeire. Segít a tsz, az ÁFÉSZ is Szabó Ernő tsz-tag, a nép­front helyi elnöke is azt kér­te, hogy a községi elszámolás után beszéljék meg a kocsor- di ügyeket. Kása Árpád ta­nácselnök sorolta is a mil­liókat: 6,3 millió forinttal gazdálkodhat a tanács az idén — ennek fele az okta­tási-közművelődési feladatok megoldására kell. Új, 50 sze­mélyes óvodát építenek, megduplázzák a könyvtárra adott pénzeket, újabb tan­termeket újítanak fel. Az el­látás javítása érdekében a tanács szervez, segít a helyi tsz és az ÁFÉSZ is. A legnagyobb gond azon­ban a víz. Egyik oldalról azért, mert nincs vízmű és vízvezeték, s mint a tanács­elnök elmondta: ebben az öt­éves tervben erre nem is lesz pénze a tanácsnak. Másrészt sok a víz: több helyen meg­áll, egy-egy rész el is zsom- békosodik, másutt az utcán ér bokáig a sár. Ez a téma váltotta ki a legnagyobb érdeklődést is. Orosz Károly tsz-nyugdíjas például azzal kezdte: utcá­juk nem érdemli meg a szép Szegfű nevet, van, aki gon­dozza a portája előtti részt, más viszont inkább feltölti háza előtt a járdát, így aztán más telkére folyik a víz. Az utca, lefolyók tisztán tartásá­val is bajok vannak, sokan elhanyagolják. Megkongatta a vészharangot is: ha nem fog össze az utca lakossága, legközelebb talán már ta­nácstagot sem tudnak válasz­tani, mert így nem lesz, aki elvállalja... Az összefogás ebben a fa­luban is szép példákat ho­zott: nemrégen a Vörösmarty utcaiak is hasonló helyzet­ben voltak. Most viszont büszkén szólhattak arról, hogy Molnár Sándor vezeté­sével társadalmi munkában feltöltötték, kikövezték utcá­jukat. A tanács 4 és fél ezer forintja éppen a lakosság összefogásával ~ „megötven- szereződött”: ha hivatalosan, számlával készül az út, ne­gyedmillióba került volna... Literáti Zsigmond a „Ka­tonavég” elmocsarasodását tette szóvá — iskola, óvoda közelében nem egészséges az ilyesmi, már az építkezés közben gondolni kellene a környékre is — mondta. Ja­kab G. Géza, Jakab G. Lajos és Jakab András felszólalá­sai is az ivóvízhez, a csapa­dékhoz kapcsolódtak. Bakos Ambrus ÁFÉSZ-dolgozó vi­szont más témára hívta fel a figyelmet: nagy és veszélyes a főutca forgalma, a szülők nem engedik nyugodtan az iskolába a kicsinyeket. Bakos Gyula a tanácselnö­ki beszédben felvetett prob­lémára reagált. Áz adófizetés „kulisszatitkai" Szóba kerültek „belső” ügyek is. Mivel szinte min­den hozzászóló valamilyen formában pénzt, vagy ami ugyanaz, pénzbe kerülő ta­nácsi intézkedést kért, a ta­nácselnök és Kovács Sándor vb-titkár elmondták azt is, hogy miből van a tanácsnak pénze. S többek között olyan gondot is megosztott a jelen­lévőkkel, mint az adófizetés kulisszatitkai. Tavaly például sok adó csak úgy került a tanácsi kasszába, hogy az il­lető adózók fizetéséből kel­lett letiltatni. Néhány eredménnyel még­is inkább dicsekedhetnének Kocsordon. Több, mint száz gyermek járhat óvodába (az óvodás korúak 80 százaléka), s tavaly nem utasítottak el felvételi kérelmet. Megjavult a közlekedés is: naponta 26 autóbuszpár érinti a telepü­lést. A tsz.,együttműködése sokat jelent a község lakos­ságának. Közel a városhoz Jakab Endre tsz-párttitkár szavaiból félig-meddig vá­laszt kaptam arra is, miért jött el kevés fiatal a falugyű­lésre. A községből hétszázan (köztük hatszáz fiatal) jár­nak be naponta dolgozni a közeli Mátészalkára. Többek között ez indokolta Lánczi János városi tanácselnök je­lenlétét is a falugyűlésen. Kocsord tavaly április 1. óta „város környéki község” köz­igazgatásilag is. Ez azt jelen­ti, hogy a két tanács minden lényeges kérdésben össze­hangolja döntését. Szövődnek a szálak másképpen is: a ko- csordi tsz segít a város zöld­ség- és húsellátásában. Az új 50 személyes óvodát a város segítségével készítik el. A korszerű településfejlesztés érdekében összehangolják a rendezési terveket. A városi tanács elnökének rövid tájékoztatóját nagy ér­deklődés kísérte a falugyűlé­sen, hiszen sok volt a tévhit. Volt, aki mindjárt városi rangot, ilyen szintű ellátást várt, volt, aki a község ön­állóságát féltette... A falugyűlés végül meg­hirdette a szebb községért kezdeményezett felhívást. Az alap az 1977-ben végzett 1,2 millió forint értékű társadal­mi munka volt... Marik Sándor lyen, hányán járnak be? És nem is függetlenek, mint ön... — Nem tetszett a SZÁÉV — ennyi az egész. Jobbat vártam. De a munkakönyv a kezemben volt, nem keresgél­hettem sokáig. Visszamentem az én városomba. Ekkor azonban már sokkal nehe­zebb volt elhelyezkedni. Há­rom helyet is megpróbáltam. Csak úgy, hogy körülnéz­tem. Vagy nékem nem tet­szett, vagy én nem tetszet­tem nekik. Végül az egyik szövetkezetben a szakmám­ban alkalmaztak. Ez volt az­tán az igazi borzalom. Fél­napokon át lebzseltünk, a munkaszervezésről, haté­konyságról még csak nem is hallottak. Azt csodáltam, hogy fizetést tudtak adni olyan teljesítményre és olyan minőségre. — Ekkor már nem esett nehezére változtatni? — Egyáltalán nem. Sőt, okosabban csináltam. Előbb munkát kerestem, s csak az­tán mentem a munkaköny­vért. — Ez tehát — papíron — az ötödik hely, nem számít­va az „ismerős” munkahelye­ket. Hogy tetszik? — Nem az igazi. A Fő- SZER-nél nekem egyedül több szerszámom volt, mint itt az egész brigádnak. A fo­ciról is le kellett monda­nom. Továbbá választhatok, hogy hajnali 3-kor kelek és bejárok, vagy bevonulok 75 forintért a munkásszállóra. Ez talán jobb volna, meg is takaríthatnék valamit... De ezt a munkahelyet már ösz- sze se lehet hasonlítani az előzőekkel. — Van-e szép emléke va­lamelyik munkahelyről? — Nincs. — És a magánéletből? — Nincs senkim, egyedül vagyok. Csak álmodozom. Egy tiszta otthonról, egy hozzámvaló asszonyról. Aki­nek én vagyok a legfonto­sabb. — Van-e célja a munkájá­val kapcsolatban? — Szeretnék rendesen dol­gozni, jó lenne egy kis pénz, és tanulni is kellene. Vala­mi újat a szakmáról, vagy idegen nyelvet. — Befejezésül szeretném tudni, mi a véleménye önma­gáról? — Nézze... Nincsenek ká­ros szenvedélyeim. Nem iszom. Csak akkor dohány­zóm, ha megkínálnak. Társa­imhoz viszonyítva sokat ol­vasok és rajongok a beatze­néért. A szakmámmal tisztá­ban vagyok, nehezen tudná­nak benne megfogni. Tudom, hogy nem vagyok egy „állan­dó” ember. Úgy értem, aki megáll a lábán. De talán most sikerül... B. E. KÉT ESZTENDŐ A FALUGYŰLÉS ELŐTT Megosztott gondok Kocsordon Sokan voltak kíváncsiak Kocsordon a hétfői falugyűlésre. Este hat órára a művelődési ház nagytermében csak az első két sor maradt üre­sen — voltak tehát vagy kétszázan.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents