Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-08 / 7. szám

w Érzékenység „Nem vitás, egyre többen vannak, akik szemtől szembe megmondják a vé­leményüket; akik nem bólogatnak gon­dolkodás nélkül a főnök szavaira csak azért, mert azokat a vezető mondta és csak helyesek lehetnek, — hanem ha kell, *kritizálnak. Ám az is igaz, hogy manapság mintha több lenne az érzé­keny ember...” Üzemi középvezető vélekedett eképp, amikor beszélgetésünk során szóba hoz. tűk, hogy milyen áldásos a termelésre a demokratikus üzemi légkör. Szerinte eh­hez nem fér kétség, de azt is kár el­hallgatni, hogy mostanság mintha di­vatba jött volna a megsértődés. Kár volna tagadni, hogy valóban ér­zékenyebbek lettünk. Megtalálható en­nek tünete az igazgatói szobában épp­úgy, mint lenn a műhelyekben, vagy a hivatalokban. Nem arról az érzékeny­ségről van itt szó, amikor egy ember biológiai adottságai folytán gyorsabban és viharosabban reagál egy-egy külső hatásra. Középvezetőnk egyértelműen arról szólt, hogy a demokratizmus széle­sedését kíséri társadalmi tünetként a sértődöttség. Nyilvánvaló, hogy őszinte demokra­tikus légkör csak ott képzelhető el, ahol a kellemetlen dolgokat sem rejtik véka alá. Ebből következik: egyetlen ember­nek sem okoz határtalan örömet, ha felfedik mulasztását, szemébe mondják, hogy hanyag munkát végzett, vagy fel­hívják a figyelmét rossz tulajdonságai­ra. Másként aligha képzelhető el való­ságban a demokratikus légkör. Különö­sen igaz ez napjainkban, amikor éle­tünk minden területén létfontosságúvá vált a magasabb szakmai és erkölcsi igény a munkával szemben. A növekvő követelményeknek egyre inkább csak magasabb szakképzettséggel, nagyobb szorgalommal és fegyelmezett munká­val lehet megfelelni. Ezek az elvontnak tűnő fogalmak nagyon is konkrétakká válnak, amikor ki kell lépni a piacra, amikor egy versenytárgyalást szeret­nénk megnyerni, avagy sürgős, a válla­lat számára rendkívül fontos feladatot kell soron kívül elvégezni. Elképzelhetetlen az olyan munka­hely, ahol mindig minden a legnagyobb rendben van; ahol mindenkor minden­ki feladata és hivatása magaslatán áll. Szembenézni gyengéinkkel: ez azt is jelenti, hogy a gyenge pontok nem ál­talában, hanem mindig emberi maga­tartásokban vannak jelen. Éppen ezért hatástalan — tehát eredménytelen — az afféle spekuláció, hogy csak úgy ál­talában mondjuk meg alaposan vélemé­nyünket bizonyos jelenségekről, remél­vén, hogy ebből majd az egész.kollek­tíva ért. A demokratizmustól idegen az ilyen homályos általánosítás, legyen szó elismerésről, vagy elmarasztalásról. Igenám, de aki konkrétan bírál, az haragosokat szerez magának! — halla­ni mindjárt az ellenvetést. Ez a bírálótól is függ — válaszolt^ erre az a vezető, aki már több mint tizenöt éve áll a posztján. Ö mindig vigyáz arra, hogy egyetlen embert se sértsen meg önérze­tében, mert az csak ellenszenvet és kedvtelenséget eredményez. Ehelyett tényekkel és érvekkel „hív föl keringő- re”, azzal a nyílt szándékkal, hogy em­beri hangon folytatható eszmecsere kez­dődik, amiből mindenki felszabadultan kerül majd ki. Ugyanez a vezető di­csérte azt a fiatal mérnököt, akire ér­tekezleten a legtöbben sandán, vagy ri­adtan tekintenek, mert gyakran han­goztatja fenntartásait és körömszakad­táig védi a saját igazát. „Szimpatikus nekem ez a fiú, mert gondolkodik”. Aki él a lehetőséggel, s legjobb meg­győződése szerint bírál, az esetek több­ségében nem önmagáért, hanem a kö­zösségért teszi. Mi több: reméli, hogy szavaira az érintettek érzékenyen rea­gálnak, mert így legalább javaslatainak lesz foganatja. Ebből egyenesen követ­kezik, hogv nem ellentmondás, hanem egyenes és kölcsönös kapcsolat van az alkotó, őszinte légkör és az érzékenység között. Persze akadnak, akik gyengesé­güket, mulasztásukat sértődékeny visel­kedéssel akarják leplezni és a legkisebb megjegyzésre is adják a sértődöttet. Néhol „bejön” ez a fogás: vigasztalják, babusgatják az illetőt, mert mégsem szabad megengedni, hogy napokon át szomorkodjék. Eközben nem gondolnak arra, hogy éppen ezzel a kollektív saj­nálkozással ártanak a legtöbbet az ilyen típusú embernek. Volt már példa rá, hogy az ilyen túlérzékeny ember nehéz időkben milyen érzéketlen és rideg, részvétlen munkatárssá vált, miközben közömbösen szemlélte a többiek vesző- dését, áldozatkészségét. Seres Antal műszaki igazgatóhelyettessel £ — Ha vállalaton belül, vagy más cégek­től keresik, akkor általában főmérnököt mondanak. Van különbség a főmérnök és a műszaki igazgatóhelyettes között? — Több vezető kényesen vigyáz a meg­szólításokra. Én a magam részéről ennek semmi különösebb jelentőséget nem tulaj­donítok. Bár nálunk, a Szabolcs megyei Ál­lami Építőipari Vállalatnál jogilag van kü­lönbség, ugyanis az igazgató és a két helyet­tese mellett két főmérnök is van. A műsza­ki és a termelési főmérnök egy-egy terület 'gazdája. Nekem viszont az esett jól, amikor a közelmúltban Ungváron, a szálloda építé­sénél az egyik régi dolgozónk így kért meg: „Tónikám, tessék már ezt nekem megcsi­nálni!” A — Milyen utat kell bejárnia valakinek ahhoz, hogy egy ötezer embert foglal­koztató, évente egymilliárdot termelő vállalat egyik vezetője legyen? — Nem hinném, hogy a mai követelmé­nyek között az lenne az igazi egy nagyvál­lalatnál, ha a vezető annyira ismerne min­dent, hogy lemenve a munkások közé maga mutatná meg, hogyan kell vakolni, milyen a házgyári szerelés. Azt viszont vallom, hogy ismernie kell a munkát, tudnia kell, mi a feladata egy művezetőnek, építésvezetőnek, fokozatosan szükséges megismerkednie a vál­lalat belső életével, s csak így juthat el olyan posztra, ahol a tevékenység szinte minden részét át kell látnia. Diák koromban, az üzemi gyakorlaton túl is vállaltam min­den nyáron fizikai munkát, ügy érzem, ez hasznomra vált, megerősítette bennem, hogy lehet valaki nagyon okos, előrelátó, rendsze­rező vezető, de ha a tényleges élménye hi­ányzik a munkáról, a vezetői beosztásig tar­tó lépcsőkről, akkor ez valamiféle hiányt je­lent. A komplex vezetésnél, amikor nemcsak műszaki dolgokról kell dönteni, hanem em­berekkel kerül valamilyen kapcsolatba a ve­zető, jó, ha ez az út megvan. Nekem az a fájó, ha olyanokat látok, akik munkásként, kisebb beosztásban kezdték, s amikor elju­tottak egy szintre, nagyon hamar elfeledik, hogy honnan indultak. A — Milyen az Ön időbeosztása. Mennyi időt fordít a közvetlen operatív irányí­tásra, mennyit tárgyalásokra és mennyit a távlati tervek megalapozására, az elemző munkára? — Lehet, sokan azt gondolják, hogy egy igazgatóhelyettesnek napokra előre minden perce be van osztva. Helyette azt mondom, örülnék, ha legalább két napra előrelátnám, mit fogok csinálni. Persze ez nem azt je­lenti, hogy az ember vaktában vág neki a nap­nak, mert mindig vannak sorolni való felada. tok, ám vannak előre nem látható tenniva­lók is. Reggelente a napi postát nézem át, a lényeges részeket véleményezve adóm tovább az illetékes osztályoknak. Aztán nincsen ne. gyedóra, hogy ne csörögne a telefon vala­milyen ügyben. A — Ez nem forgácsolja szét az idejét? Vannak, akik beosztottaiknak meghatá­rozott időben fogadóórát tartanak. — Ha ehhez tartanám magamat, akkor egy idő múlva az derülne ki, hogy elszakad­tam az élettől. A problémákkal akkor kell foglalkozni, amikor azok aktuálisak. A — Visszatérve az időbeosztásra, hogyan alakul a további napi programja? — A tárgyalásokon való részvétel, az azokra történő felkészülés lényegesen sok időt von el. Szerencsére már nincsenek egy­napos maratoni megbeszélések, és sikerült eljutni ahhoz, hogy a kisebb jelentőségű kérdésekben az osztályvezetők, főmérnökök önállóan tárgyalnak, természetesen egyezte­tett elképzelések szerint. Ennek ellenére a távlati tervek készítésénél, a termelési prog­ramok összeállításánál nem kifejezetten a munkaidőben, hanem késő délután, szabad szombaton van több időm a témákkal fog­lalkozni. £ — Jónak tartja ezt az arányt? — Teljes mértékben nem. Szerintem a közvetlen operatív irányítást nem szabad át­vállalnia egy felső vezetőnek. Más dolog vi­szont, hogy át kell tudnia látni a napi dol­gokat. Ám ha mégis konkrét utasításra van szükség, akkor azt tudatni kell a közbenső vezetőkkel is. A munkában lényegesebb, hogy a vezető a feltételek, a körülmények megteremtésén dolgozzon. A — Van ideje arra, hogy foglalkozzék a w műszaki szakirodalommal? — Roppant kevés, általában csak a sza­bad időben, s a gyakorlatunkban felmerült témák kapcsán, ami ahhoz szükséges, hogy az ember állandóan lépést tartson a fejlő­déssel. A — Az előbbiek azt bizonyítják, hogy a w vezetők viszonylag túlterheltek, meg kell tanulniuk az idővel való gazdálkodást. Ehhez tartozik az is, hogy meg kell osz­tani a felelősséget, az önállóságot a be­osztottakkal. Milyen módszereik vannak erre? — A most kialakított belső szervezeti rendszerben a vállalaton belüli munkameg­osztásban nagy lépést tettünk előre. A főmér­nökök és osztályvezetők tevékenysége eléggé önálló, feltétel viszont, hogy minden megbe­szélésről tájékoztassuk egymást. Egyedül a vállalkozásoknál nem lehet „kiadni” a mun­kát, mivel akkor itt csorbát szenvedne az egységes irányítás. De ha például egy bér­emelésről van szó, akkor az illető vezető maga látja, ki mennyit érdemel, s általában ennek a javaslatnak az alapján döntünk. Természetesen az önállóságot csak bizonyos keretek között lehet elképzelni, amelyek il­lenek a vállalati tervekbe. így például 1980 után iskolát vagy óvodát csak adott szer­kezettel építünk, a megbeszéléseket eszerint kell alakítani. A — Milyen mélységig ismeri, ismerheti egy igazgatóhelyettes a vállalat tevé­kenységét? — Bizonyos szempontból nemcsak a ma­gam területén, a műszaki dolgokban kell tá­jékozottnak lennem. A vállalat általános te­vékenységét, az eszköz- és hitellehetősége­inket, az általános munkaerőgondokat, a szociális ellátás kérdéseit mindenképpen is­merni kell, de még arról is tudok, hogy mi­lyen kapcsolatot tartunk az általunk patro­nált iskolákkal. Ugyanakkor a mindennapi munkahelyi problémákat sokszor nem tu­dom, nem is tudhatom, hiszen ezeket hely­ben el lehet intézni. A — A vállalatnál korábbi beosztásaiban w mindig közvetlen kapcsolatban állt a termelőmunkával. Most mennyi ideje van arra, hogy látogassa a munkahelye­ket, kivel, vagy kikkel tárgyal ott. Egyáltalán van arra ideje, hogy akár egy kubikossal szóba álljon? — Mindig megkönnyebbül az ember, ha kijut egy munkahelyre. „Jaj, de jó, hogy kinn voltam, láttam, hogyan haladnak” — az első gondolat. Ennek ellenére kevésnek ér­zem, amit munkahelyen tudok eltölteni. Ami­kor kimegyek, általában szeretem, ha ott van a munkahely vezetője is, de erre nincs mindig alkalom, hiszen előre ritkán tudom megmondani, mikor megyek. Ha viszont irá­nyított céllal megyek — tárgyalás előtti tá­jékozódáshoz szükséges a személyes benyo­más — akkor mindenképpen hívom az ille­tékes vezetőt is. Mindez meghatározza azt is, hogy kikkel beszélgetek, tárgyalok a munkahelyen. Csak azért, hogy lekezeljek egy munkással, keressem a népszerűséget, nem megyek oda senkihez. De ha nekik, vagy nekem van valamilyen problémám, ak­kor szóba állok velük, mi több, igen szeretek velük beszélgetni. Talán ezt kellene a ké­sőbbiekben erősíteni, hogy többet legyek az emberek között, jobban ismerjem gondjai­kat. A — A napi munkában, a döntéseknél ki- w kéri munkatársai véleményét? — A közvetlen felső vezetők vélemé­nyét szeretem kikérni. Ennek ellenére sok­szor előfordul, hogy azonnal kell választ ad­ni valamire. Bár még a legegyszerűbbnek tűnő kérdéseknél sem szeretem az azonnali választ. Nem valamiféle óvatosság ez, ha­nem az a tapasztalatom, hogy jobb döntés előtt mindent még egyszer átgondolni. A — Előfordul, hogy nem egyezik a véle- w ménye a beosztottaival? — Abban az esetben, ha a saját szem­pontjaim alapján nem tudom meggyőzni a kollégáimat, akkor úgy vélem, hogy el kell fogadnom az ő véleményüket. Már csak azért is, mert a döntések végrehajtása attól is függ, hogy a végrehajtók mennyire akar­ják maguk is azt. Ha az akarat nincs meg, akkor már félig-meddig sikertelen a végre­hajtás is. A — A megyében él, itt született. Előfor- w dúl, hogy a vállalati érdek nem egyezik a megye érdekeivel. Ilyenkor hogyan dönt? — Nem tudom, hogy közvetlenül fel le­het-e vetni az ellentétet így. A kérdést úgy módosítanám, hogy a közvetlen vállalati ér­dek időben nincs mindig szinkronban a me­gyei érdekkel. Azzal például, hogy a me­gyén kívül is vállalunk munkát, látszólag a megyének ártunk, mert kevesebb lesz az építőipari kapacitás. De ha ehhez hozzáte­szem, hogy ezek a munkák a gazdálkodás szempontjából általában sokkal előnyöseb­bek, mint a megyei átlag, akkor közvetve a megyén is segítünk, mert ez nagyobb fejlő­dést tesz lehetővé a vállalat számára, így a későbbiekben többet tudunk építeni a me­gyén belül. Ugyanígy nem tudom elképzel­ni, hogy iskolát, lakást, kórházat csak azért ne építsünk, mert azon kevés a vállalati nyereség. Hiszen a mi dolgozónk gyereke is fog abban az iskolában tanulni, nekünk lesz jobb, ha van elég kórházi ágy, javulnak a feltételek. Elvállaltuk például a nyíregy­házi Rákóczi utcán a munkáslakások építé­sét a blokkos technológiával, pedig ez nem kedvező a vállalatnak. Ugyanakkor tudjuk, hogy ezzel több lesz a lakás a városban. Vár­hattunk volna a határidőkkel Mátészalkán a kötöttárugyár építésénél, a nyíregyházi fém­ipari, a záhonyi vasútforgalmi szakközépis­kolánál, de inkább idő előtt lettünk készen, éppen a megye érdekében. Ha más nem, a vállalati 5 —6 százalékos nyereség is bizo­nyítja, hogy nem kizárólag a vállalati érde­ket tartjuk szem előtt, amikor egy-egy épít­kezést elvállalunk. A — A SZAÉV a megyén kívül, Budapes­ten és külföldön is dolgozik. Mennyire tartja ezt indokoltnak? — Válasszuk három részre ezeket a munkákat. A budapesti építkezésekre a mi­nisztérium jelölte ki a vállalatot. Be kell látni, hogy másutt még feszítőbbek az építő­ipari gondok, éppen ezért fontos, hogy ezek­nek a megbízásoknak dicsérettel tegyünk eleget. Igaz, hogy ezek a munkák roppant sok gondot jelentenek mind a gazdaságosság szempontjából, mind a szervezés oldaláról. Az egyéb megyén kívüli munkáknál Sátor­aljaújhelyen hagyományosan a vállalatunk épít, ott adott kapacitással, eszközökkel dol­gozunk. A többi viszont valamelyest össze­függ a megyével is, mint az Egyesült Izzó hajdúnánási gyára, amely kapcsolódik a kis- várdai építkezéshez, vagy az erdőgazdaság hajdúhadházi telepe, amely szinte a két me­gye határán épül, egy megyei székhelyű vál­lalatnak. Harmadikként a külföldön vállalt munkát említem. Ez megyén túli érdekeket is szolgál, devizatermelést jelent az ország­nak. S meg kell mondani, hogy a vállalat megítélése szempontjából, de még a munká­sok tájékozottságát nézve sem mindegy, hogy egy ungvári szállodaépítésnél, vagy Budapesten milyen hírnevet szerzünk a me­gyének, a vállalatnak. Az ilyen munkákat csak azzal a hittel lehet elkezdeni, hogy erkölcsileg is elismerést szerezzünk. — Ezek alapján van valamilyen fontos­sági sorrend, aminek alapján a kivite­lezői megbízásokat elfogadják? — Évek óta kialakult elveink vannak. Elsődleges a lakásépítés mind ütemességé­ben, mind megvalósításában, azzal, hogy itt lényeges zavaró elemek ne legyenek. Ezt követik a kiemelt beruházások, a népgazda­sági érdek, s csak utána tehetünk eleget az egyéb igényeknek. Az átadásokat úgy üte­mezzük, hogy például az oktatási intézmé­nyeknél a tanévkezdésre legyünk kész. A — Milyennek látja a kapcsolatot a töb­bi építőipari vállalattal, konkurenciá­nak, vagy jogos versengésnek veszi, ha több kivitelezőt keres meg egy-egy be­ruházó? — Az utóbbival kezdem. A jobban szer­vezhető, gazdaságosabb beruházások elvál­lalásáért eléggé aktív tevékenység folyik mindenki részéről. Ennek ellenére tulajdon­képpen versengés nincs, mert igen ritkán fordul elő, hogy valaki több kivitelezőt ke­ressen meg. Az irányító szervek javaslata sokszor eldönti, hogy ki legyen a kivitelező. A meglévő kapcsolatok a megyében nem rosszak, azonban igyekezni kell azokat az érdekösszeütközéseket felszámolni, amelyek a vállalatokat a befelé fordulásra késztetik, hiszen a csak vállalati érdek néha a megyé­nek, vagy a népgazdaságnak is anyagiak­ban kifejezhető kárt okozhat. Vannak jó ta­pasztalataink, így a KEMÉV-vel a szállítás­ban, a vagonügyeletnél, az ÉPSZER toko- zatokat gyártott nekünk, azonban tovább lehetne lépni például az anyagtelepek kiala­kításánál, a nagy értékű gépek beszerzésénél. Jó lenne egy ésszerű területi megoszlás ki­alakítása is. — Köszönöm a beszélgetést. Lányi Botond KM VASÁRNAPI MELLÉKLET ^/asárnapi L INTERJÚ A termelés irányításáról 1978. január 8. ^

Next

/
Thumbnails
Contents