Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1978. január 8. HÉTFŐ: Carter elnök megbeszélései Uj Delhiben Deszai indiai miniszterelnökkel — Kettészakadt az indiai nemzeti kongresszus, Indira Gandhi új pártot alapított — Ecevit kapott megbízást az új török kormány megalakítására KEDD: A lengyel külügyminiszter Moszkvában — Carter Szaúd-Arábiában tárgyal — Bumedien algériai elnök Irakba utazott SZERDA: Szadat és Carter találkozása Asszuánban, az amerikai elnök továbbment Párizsba — Begin elégedetten nyilatkozott a Cartertől kapott tájékoztatás után — Tárgyalások Rómában a kormányválságról CSÜTÖRTÖK: Mitterrand nyilvánosságra hozta a francia szocialisták választási programját PÉNTEK: Carter Párizsban találkozott Francois Mitter- rand-nal — Amerikai közlések egy hármas, amerikai—egyiptomi—izraeli „elvi nyilatkozat” kimunkálásáról a Közel-Kelettel kapcsolatban SZOMBAT: A „Szadat-ellenes” arab front csúcstalálkozójának készületei tovább folynak — Schmidt kancellár Bukarestben tárgyal — Waldheim Törökországba érkezett a ciprusi tárgyalások előkészítésére A hét három kérdése Carter amerikai elnök befejezte a fél világot felölelő körútját, amely még a múlt esztendő utolsó napjaiban kezdődött. Párizs és Brüsszel volt a két utolsó állomás, ahol a -Fehér Ház urának a nyugat-európai, a közös piaci és a NATO-problémákat kellett számba vennie. Hogyan tekint ma Amerika Nyugat- Európára? Ennek az „atlanti világnak” — és ugye milyen tágak a földrajzi fogalmak? — a legkeletibb csücske a Feketetengerre és a Földközi-tengerre néző Törökország. A hetek óta tartó kormányválság most megoldódni látszik. Mi várható az új Ecevit-kor. mánytól? Az Indokínai-félszigeten testvérháborúvá alakul-e a vietnami—kambodzsai konfliktus? — Ez a kérdés joggal nyugtalanítja a haladó világot, amely visszaemlékezhet arra, hogy néhány éve még együtt harcolt a két nép az amerikai imperializmus ellen. O Hogyan tekint ma Amerika Nyugat-Európára? Abban a pillanatban, amikor Carter elnök Párizsba érkezett, a washingtoni pénzügyi hatóságok több mint 20 milliárd dolláros alap létesítését jelentették be az ingadozó dollár értékének biztosítására. A hírrel a dollár árfolyama elmozdult a mélypontról, ahová a múlt héten jutott, a nyugat-európai (és a japán) pénzemberek pedig föllélegezték. A túl alacsony dollárárfolyamok ugyanis addig sok gondot okoztak Frankfurtban és Párizsban, Londonban és Zürichben: például azzal, hogy megnehezítették a nyugat-európai exportot Amerikában, ugyanakkor megnövelték az amerikai termékek konkurren- cialehetőségeit Nyugat-Euró- pában. Carter elnök a megenyhült pénzügyi-gazdasági légkörben nagyobb hitelt követelhetett szavainak, amelyekkel az USA és Nyugat-Európa kötelékeinek szoros voltáról szónokolt. Emellett nyilván tudatosan keresett történelmi jelképeket is: ezért látogatott el Normandiába, az 1944. júniusi amerikai partraszállás színhelyére. íme, Amerika nem hagyja cserben Európát... Giscard d’Estaing, a francia köztársasági elnök is elkísérte erre a történelmi-politikai kirándulásra. Az ötödik köztársaság első elnöke, de Gaulle tábornok aligha tette volna meg ezt: ő sohasem bocsátötta meg, hogy Eisenhower, a szövetséges haderők főparancsnoka és a partraszállási hadművelet (az „Overlord”) irányítója őt nem vonta be az előkészítési munkába és csak akkor engedte meg, hogy megjelenjék Normandiában, amikor az amerikai, brit és kanadai csapatok már rég megvetették lábukat francia földön. Carter nagy érdeklődést tanúsított Mitterrand, a szocialisták vezetője iránt: ki tudja, 1978 márciusában olyan helyzet is előadódhat, hogy a baloldal győz a francia választásokon, az sincs kizárva, hogy a szocialisták eredményének külön súlya Mitterrand-t teszi meg miniszterelnök-jelöltnek ... Párizs után az amerikai elnök Brüsszelben fejezte be fél világ körüli útját. Különösebb újdonságot a belga '(és közös piaci, no meg NATO-) fővárosban tett látogatása nem hozhatott. Természetes az USA elkötelezettsége a NATO mellett, amely az amerikai imperializmus érdekei szerint tevékenykedik, az is magától értetődő, hogy az Európai Gazdasági Közösségtől együttműködési készséget, nem pedig vetély- társi törekvéseket vár el az USA valamennyi monopóliuma. Különösen Brüsszelben saj; nálták — s ezt egy hónappal ezelőtt NATO- és közös piaci diplomaták e sorok írójának őszintén elmondták —, hogy egyhónapos késedelemmel került sor Carter útjára és ottani látogatására. Ha december elején jött volna, mint ahogyan ez az eredeti tervben szerepelt volna, a közös piaci csúcsértekezlettel és a NATO miniszteri tanácsülésével egybe lehetett volna hangolni, s akkor nagyobb súlya, messzehang- zóbb visszhangja is lett volna, mint így. © Mi várható az új Ecevit- kormánytól? Igen, Törökország — „atlanti ország”, mégha sok ezer kilométerre van is az Atlan. ti-óceántól. Bizonyos „atlanti érdekek” is jelentkeznek akkor, amikor sürgetik a ciprusi kompromisszumos megoldást, az Égei-tenger olaj mezőinek felosztását, hogy így a görög—török ellentétet legalábbis enyhíteni lehessen, ha éppen felszámolni még nem is. Aztán az sem közömbös az atlanti világ szempontjából, hogy Törökországban — a NATO számára veszedelmesen! — felgyülemlett az elégedetlenség az Egyesült Államok kongresz- szusának makacssága miatt. A washingtoni Capitoliumon változatlanul nem akarják megszavazni a Törökországnak szánt katonai segélyprogramot. (Márpedig a NATO legutóbbi ülésén egy török újságíró kérdésére maga Luns, az Észak-atlanti Szövetség főtitkára is kénytelen volt elismerni, hogy az amerikai utár.pótlás elmaradása a török hadsereg ütőképességét rendkívüli mértékben visszavetette, s tulajdonképpen a NATO-t is meggyöngítette.) A török politikának állandó tényezője, hogy — NATO- tagság ide vagy oda — nem zárkózik el a Szovjetunióval való kapcsolatok fejlesztése elől. Szovjet segítséggel számos nagy ipari beruházás épül Törökország területén, legutóbb pedig a Fekete-tenger alatt a föld mélyén található ásványi kincsek közös kiaknázásának terveit is megkezdték megvalósítani. Az Ecevit-kormánytól várni lehet, hogy tovább halad ezen az úton. Viszatérve a török—görög viszonyra: valószínű, hogy most már valóban megindulnak a tárgyalások Athén és Ankara között. Mindkét részről szilárdabb belpolitikai helyzetű kormány kezdhet alkudozásba. (Emlékezetes, hogy az. ősszel Görögországban választások voltak, ezek Karamanlisz miniszter- elnök helyzetét megerősítették.) Most Bcevit is a népi támogatásra hivatkozva láthat hozzá a döntő tárgyalásokhoz ... O Testvérháborúvá alakul-e a vietnami—kambodzsai konfliktus? Visszaemlékezem a versa- illes-i világkonferenciára: vagy hét éve Párizs mellett a haladó erők világméretű seregszemléjére került sor, békeharcosok és tudósok, politikusok és művészek, tömegszervezetek képviselői ezerszámra gyűltek össze, hogy követeljék az amerikai agresszió abbahagyását, Vietnam és általában Indokína népeinek függetlenségét, békéjét. Kambodzsai küldöttekkel beszéltem ott, akik hitet tettek Délkelet-Áásia népeinek közös, antiimperialista céljai mellett, elkötelezték magukat a közös harcra. És most testvérháborúra kerülne sor a tegnapi harcostársak között? A kambodzsai magatartás mozgatórugói ma még kevéssé ismertek. Csak egymás mellé tudja az ember állítani azt a tényt, hogy a kambodzsai vezetők Kína barátságát keresik, hogy a pekingi példához igazodnak, hogy a kínai befolyásnak engednek, illetve e befolyás kiterjesztésének útját egyengetik. Vietnam kész bármikor és bármilyen szinten tárgyalni a két ország között felmerült problémák megoldására — közölték a hét végén Hanoiban. A külügyminisztérium ilyen értelmű nyilatkozata a szocialista Vietnamnak azt a határozott törekvését tükrözte, hogy nem engedi testvérháborúvá fajulni a helyzetet. Ha át is lépték a kambodzsai határt a vietnami egységek, amint Pham Van Dong, a VSZK miniszterelnöke hangsúlyozta, ezzel önvédelmi akciót hajtottak végre csupán. A határok kérdéséről — s egyébként tudnivaló, hogy rögzített határok a két ország közt sohasem voltak! — sürgősen tárgyalásokat kell kezdeni. Pálfy József TELEX... WASHINGTON James Carter amerikai elnök pénteken este befejezte kilenc napig tartó, hét országban tett világkörüli útját és hazaérkezett Washingtonba. A Fehér Ház kertjében mintegy 250 ember előtt Carter rövid beszédben összegezte körútja tapasztalatait. Elégedetten állapította meg, hogy a meglátogatott országok népe, akárcsak az Egyesült Államok lakossága, a békéért küzd. Örömmel tapasztaltam — jelentette ki az elnök —, hogy barátként fogadtak azökban az országokban is, amelyekkel korábban csupán hűvös kapcsolataink voltak. Carter a „világ egyik legbátrabb emberének” nevezte Anvar Szadat egyiptomi államfőt, akivel Asszuánban találkozott. BRAZZAVILLE A Kongói Népi Köztársaság fővárosában, Brazzaville- ben jelenleg zajlik annak a 36 személynek a pere, akik a múlt év márciusában részt vettek a Marien Ngouabi akkori államfő, a Kongói Munkapárt Központi Bizottságának elnöke elleni gyilkos merényletben. A gyilkosságot az ország egy korábbi elnöke, Massemba-Débat tervel- te ki. Az összeesküvés célja a Kongói Munkapárt és az összes tömegszervezet szétzül- lesztése és az országnak a szocialista útról való eltérítése volt — mutat rá a vádirat. TASKENT 140 millió éves dinoszauruszcsapásra bukkantak egy közép-ázsiai hegygerinc lejtőin a Szovjetunióban. A területet egykor tenger borította, az elpusztult puhatestűek lerakódásai alapján a szakemberek pontosan kiszámították a dinoszaurusznyomok méreteit: hosszuk 50 centiméter, szélességük pedig 45 centiméter. TOKIO A japán kormány nagy jelentőséget tulajdonít Szonoda Szunao külügyminiszter küszöbönálló szovjetunióbeli látogatásának — jelentette ki a japán külügyminisztérium szóvivője. A kormány arra számít, hogy Szonoda Gromiko szovjet külügyminiszterrel átfogó vélemény- cserét folytat a kétoldalú kapcsolatokkal és a nemzetközi helyzettel összefüggő kérdésekről. Moszkvában vasárnapra várják Szonoda érkezését. Viszontagságos út Ú tinak a történelmi kincsnek, amelynek kimagasló szerepe volt egy nemzet történetében közel ezer éven át, nem az Egyesült Államok páncéltermében (Fort Knox-ban> van a helye, hanem abban az országban, ahol az ország népe és mindenki megtekintheti és becsben tarthatja. Ezeket a szavakat Matthew Nimetz, az amerikai külügyminisztérium tanácsosa mondta a kongresszusban, a képviselőház egyik bizottsága előtt a magyar koronaékszerek visszadásáról hozott elnöki döntést indokolva. Carter elnök döntésének indoklásában szerepel az a kijelentés, semmi kétség nem merült fel afelöl, hogy István király koronája a magyar nép tulajdona. „1945 óta, amikor a koronát átvettük, kifejezetten ez volt az álláspontunk. Mindig tudatában voltunk annak, hogy a mi szerepünk csak az — hangsúlyozta Nimitz —, hogy biztonságban megőrizzük ezt az egyedülálló történelmi ereklyét...” A kqrona most visszakerült Budapestre. De még mindig sok homály fedi, hogy hogyan került el a korona Budapestről, hogyan került amerikai kézbe. E homály felfedéséhez járulunk most hozzá a korabeli dokumentumokból vett tények segítségével. A magyar koronát Szálasi Ferenc, a nyilasmozgalom vezetője, Hitler utolsó csatlósa vitette el Budapestről. Az amerikai hetedik hadsereg korabeli jegyzőkönyvéből, kihallgatási anyagaiból kiderül, hogy a koronaőrség egy cső. portja már 1944 novemberében kicsempészte Budapestről a koronaékszereket tartalmazó vasládát és a Dunántúl különböző részein rejtegették. A koronaőrségnek ez a csoportja együtt mozgott nyugat felé az előrenyomuló szovjet hadsereg elöl menekülő nácikkal és nyilasokkal. A háború vége Ausztriában érte ezt a csoportot, s ott jelentkeztek megadásra az amerikai hetedik hadseregnél. — A koronaőrség csoportjának parancsnoka, Pajtás Ernő ezredes közölte az amerikaiakkal, hogy a láda mélye a magyar koronaékszereket rejti. Megmutatni azonban nem tudja — mondta —, mert három kulccsal van lezárva és a kulcsok három személynél vannak, akik nincsenek jelen. Hittek a vallomásnak, s feltörni nem akarván, további rendelkezésig megbízták az őrség néhány tagját: ott, amerikai felügyelet alatt őrizzék a ládát. Ez történt május első napjaiban. Július második felében sikerült felnyitni a ládát, s akkor tapasztalták, hogy üres, csak a kard van benne. Hívták Pajtás ezredest, s közölték vele az éppen megállapított tényt, nevezetesen, hogy az üres ládát őrizgették. Pajtás szemrebbenés nélkül közölte, hogy tudja. Bevallót, ta, hogy Szálasi utasítására, aki utolsó pillanatig remélte, hogy nem háborús bűnösként végzi életét, hanem győztesen kerül vissza Budapestre, Ausztriában egy kis tóban elásták a koronaékszereket. Az amerikai katonatiszt, aki májusban — bemondásra— aláírásával igazolta a koronaékszerek átvételét, érthetően dühösen követelte Pajtástól, teremtse elő az elásott kincset. Az amerikai kísérettel biztosított Pajtás másnap egy sáros olajoshordóval állított be a parancsnokságra. Abba dugva ásták el a koronaékszereket. A tisztítás és a leltározás után az ékszereket visszahelyezték a vasládába, s attól kezdve az amerikaiak őrizték, több mint két évig Németország amerikai megszállási övezetében a ládát, majd az Egyesült Államokba szállították. z évek során többször hivatalosan szóba került a két or. szág képviselői között a korona jogtalan visszatartása, de a hidegháborús idők és az amerikai adminisztrációk politikai meggondolásai miatt ez több, mint három évtizedet késett. Jimmy Carter elnök, a nemzetközi jognak, a helsinki egyezmény szellemének megfelelően döntött és egy maroknyi hangoskodó szélsőséges csoport tiltakozása ellenére visszaküldte a nemzetté válásunk ezeréves szimbólumát. „Mindamellett, hogy a korona vissza, adására vonatkozó döntés lényegében helyes — hangzik az amerikai adminisztráció hivatalos magyarázata a kongresszusnak —, véleményünk szerint ez a lépés előbbre viszi a magyar—amerikai kapcsolatok fejlődését. A magyar államiság szimbólumának visszaadása összhangban áll a magyar nép nemzeti törekvéseivel és előbbre viszi népeink és kormányaink között a megértést és a jobb kapcsolatok kialakulását.” Washington, 1978. január. 'Xoo- 'itL Qiloá.n. A illiiliiiipMB Éjszaka volt. A sűrű erdőn keresztül vezető keskeny úton lassan haladt egy magányos lovas. Már sok mérföldet hagyott maga mögött, elfáradt és feje minduntalan a mellére hanyatlott. Lova hirtelen megriadt és megállt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. — Állj! Kezeket fel! Az erdőből magas, bajuszos férfi lépett ki, mindkét kezében coltot tartott. Menekülni céltalan lett volna. Az utasnak csak egy választása lehetett: hogy megadja magát a rabló kényére- kedvére. A rabló nagylelkűnek bizonyult: elvette az utas lovát, pénzét, fegyverét és minden más tárgyát, de meghagyta a csizmáját meg egy szivart. A kifosztott ember, mint ilyen esetben lenni szokott, a sors forgandóságárói tűnődött, miközben nagy üggyel-bajjal elvergődött a következő faluig. — Hol a bíró? — kérdezte a legelső lakostól, aki a szeme elé került. — Abban a házban — a járókelő az egyik házra mutatott —, de aligha beszélhet vele. — Ugyan miért nem? — Hát, mert tegnap este holtan találták. — Akkor kisérjen el kérem, az elöljáróhoz. — Sajnos, ez is lehetetlen. — Lehetetlen? — Igen. Az elöljárót ma reggel letartóztatták. — Letartóztatták? De miért? — Kiderült, hogy ö ölte meg a bírót. — Istenem! Akkor irányítson a seriffhez. — Sajnos, ez is lehetetlen. — Miért, őt is megölték? — Ugyan, dehogy! Éppen fordítva: kitűnő egészségnek örvend. De nincs a városban, megszökött s nem tudni, hol van. — Megszökött? _ — Igen, a rendőr feleségével és megtakarított pénzével, amelyet az sok éves kifogástalan szolgálata alatt gyűjtött. — Akkor mondja meg kérem, hol találom meg a rendőrüket. Remélem, legalább ő a helyén van ... — Igen, ő most bizonyára otthon van. Azonnal odakísérem Amikor a rendőr házához értek, ő valóban otthon volt, pontosabban a fészerben. Az utas benézett, majd vadul felkiáltott, kirohant és mintha puskából lőtték volna k’ úgy repült végig a helység főutcáján; megrémítette a járókelőket, a kutyákat és a lovakat. Minden oka megvolt a sietségre, mert az a rendőr — magas, bajuszos férfi — ebben a pillanatban éppen az ő lovát csutakolta ... (Ford.: Gellért György)
