Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-04 / 3. szám

1978. január 4, KELET-MAGYARORSZÁG 3 Á közművelődés a pártmunkában AMIKOR A KÖZPONTI BIZOTTSÁG 1974. márciusi határozata szinte jelszósze- rű tömörséggel célul tűzte, hogy „a kultu­rális nevelőmunka legyen a pártmunka szerves része”, sok pártszervezetben meg­lehetősen értetlenül álltak a feladat előtt. Azóta a helyzet sokat változott. A közmű­velődési párthatározat valóra váltásában az egyik legnagyobb eredménynek aligha­nem éppen azt tekinthetjük, hogy ma már a pártszervezetek túlnyomó többsége tud valamit kezdeni ezzel a tennivalóval. A pártmunkában, a politikai cselekvés hét- * köznapjaiban — a művelődés mindinkább a fontosságának megfelelő helyre kerül. Része is, eredménye is ennek a folya­matnak az a változás, ami a közélet részt­vevőinek szemléletében végbement az utóbbi időben. A pártszervezetek politikai munkája kétséget kizáróan jelentős szere­pet játszott abban, hogy a vezetők, a moz­galmi aktivisták a korábbinál jobban ér­tik a műveltség, a kultúra társadalmi sze­repét. Mindinkább általánosan elfogadott vélemény, hogy a művelődés fejlesztése nélkül alapvető gazdasági és politikai cél­jaink sem válthatók valóra. Ennek a szem­léletnek a kialakulása jórészt annak kö­szönhető. hogy a pártszervezetek komolyan vették, amire az említett határozat kötele­zi őket, vagyis mind erőteljesebben száll­tak szembe a műveltséget lebecsülő, a ta­nulás, önművelés jelentőségét vitató néze­tekkel és' gyakorlattal. A mérleg pozitív serpenyőjébe helyez­hető a pártszervek irányító, koordináló, összehangoló munkájának fejlődése. Álta­lában jól értették meg, hogy ezen a terü­leten is a párt általános munkastílusát kell érvényesíteni. Más szóval, nem köz­vetlenül maguknak kell megoldaniuk a közművelődési feladatokat, hanem elvileg, politikailag kell irányítaniuk az ezzel fog­lalkozó állami, társadalmi szervek tevé­kenységét. Különösen az összehangolás je­lentett — s jelent most is — nehéz felada­tot, hiszen a dolog természeténél fogva itt több a „gazda”. Még távolról sem a múlté ugyan a szétaprózottság, az anyagi eszkö­zök és az emberi energiák szétforgácsolá- sa, de az előrelépés vitathatatlan, s ebben a pártszervezeteknek ugyancsak nagy az érdemük. A TARTALMI FELADATOK rangso­rolása, a fő teendők kiemelése szintén f itos helyet kapott a közművelődéssel kapcsolatos pártmunkában. Eredményei kétségtelenek: általánosan a középpontba került a munkásművelődés, szélesebben a dolgozó osztályok művelődése, s többnyire . megkülönböztetett figyelem jut a fiatalok önművelésének, közösségi kulturális tevé­kenységének is. A munka melletti iskolai tanulás szélesítésére, a hiányzó alapisme­retek megszerzésére, az általános, szakmai és politikai műveltségnek különböző isko­lákban, tanfolyamokon történő bővítésére nagy energiával és hatékonyan ösztönöz­nek a párt- és tömegszervezetek. Ügy tű­nik, hogy ezen belül a jövőben mindin­kább a munkások középiskolai tanulásának szorgalmazása kerül előtérbe. A munka melletti középiskolai tanulmányok nem­csak a munkásművelődés színvonalának emelésében, hanem az arra alkalmas mun­kások vezetővé válásában is egyre nagyobb szerepet játszanak. Ezt a munkahelyi párt- szervezeteknek célszerű figyelembe ven­niük, s a maguk területén előmozdítaniuk a továbbtanulással foglalkozó szervek, szervezetek tevékenységének jobb össze­hangolását. Mint említettük, nemcsak szőkébb ér­telemben vett kulturális kérdés ez. hanem összefügg a kádermunkával. De hozzáte­hetjük, hogy az ideológiai munkával is (hiszen növeli a társadalomtudományi is­mereteket), a gazdasági fejlődéssel is (mert a természettudományos-műszaki ismeretek bővülése szélesebb szakmai hátteret, ala­pot ad), s a munkásosztály vezető szerepé­nek érvényesülési feltételeit tovább javít­va, társadalompolitikai kihatása is van. Persze mindez nem csupán erről a feladat­ról mondható el, hanem minden közműve­lődési-kulturális kérdésről, teendőről. Di­vatos kifejezés ma a komplex szemlélet hangoztatása, ám szükségességének aláhú­zása mégsem tekinthető és tekintendő di­vatnak. A pártszervezetek közművelődését irányító tevékenysége akkor lesz igazán színvonalas, ha nemcsak a kifejezetten ilyen tárgyú napirendek tárgyalásakor esik szó kulturális kérdésekről, hanem a gazdasági fejlesztés, a tömegpolitikai mun­ka, a kádermunka, az ifjúság vagy a nők helyzete, a tagfelvétel (és sorolhatnánk to­vább) problémáiról tanácskozva is mindig számba veszik a művelődést érintő össze­függéseket. A MUNKA MÓDSZEREIRŐL szólva lényegesnek nevezhetjük a pártellenőrzés színvonalának további fejlesztését. Mivel a pártszervezetek általában nem maguk vég­zik a közművelődéssel kapcsolatos teendő­ket, annál fontosabb, hogy folyamatosan ellenőrizzék megvalósulásukat. Helyes, ha ez az ellenőrzés a jövőben rendszeresebb lesz, s egyúttal szélesebb és mélyebb. Szé­lesebb olyan értelemben, hogy a kulturá­lis munka további területeit fogja át. Van­nak erre jó kezdeményezések, elgondolá­sok: néhol például a pártszervezet meg­vizsgálja a közművelődési feladattervek megvalósulását, ezen belül az anyagi esz­közök felhasználásának ésszerűségét; má­sutt a művelődési otthon, a könyvtár mun­kájának tartalmát és hatékonyságát elem­zik; mind több helyen kerül napirendre az ismeretterjesztés értékelése — vagyis szé­lesedik az a terület, melyre a pártsz, eve­zet figyelme kiterjed. De a szélesedéssel együtt az ellenőrzésnek mélyebbé is kell válnia, oly módon, hogy a formai elemek mellett mindinkább a tartalomra összpon­tosul. Mi tagadás, nem ritkán megeléged­nek még a számszerű mutatók összegezésé­vel és összevetésével, tudomásul vesznek csupán a statisztikát javító formális lé­péseket is. Pedig a pártirányítás akkor lesz igazán hatékony, ha hadat üzen a forma­lizmusnak, s igényli az ilyen eljárások, megoldási módok felszámolását. „A pártszervezet nem utolsósorban a maga irányítási stílusával tud hatni a mű­velődésre” — mondotta egy tanácskozáson egy felelős pártmunkás. Figyelemre méltó gondolat ez. Nem szójáték, ha azt mond­juk: a kulturált politikai cselekvés ösztö­nöz a legjobban a kultúrálódásra. a kultú­ra megbecsülésére. Gyenes László S zűkszavú ember Magyar János, a SZÁÉV bri­gádvezetője. Figyelem, amint a délutáni munkakez­dés előtt megbeszéli társai­val a végzendő feladatokat. Nem parancsokat osztogat. Erre talán kényszeríteni se lehetne. Meghallgatja, med­dig jutottak a szereléssel a délelőtti műszakban dolgo­zók. Valamennyiük fején ott a jellegzetes piros védősisak. — Higgye el, erre nemcsak az eső miatt van szükség! Bár az ellen is nagyon jó szolgálatot tesz. Munkánk veszélyes a magasság, a da­ru és az általa emelgetett 60 —70 mázsás elemek miatt is. Nem is menne egyikünk se sisak nélkül a munkaterület­re. — Nem fél odafönt? Nincs tériszonya? — Volt módom megszok­ni. 1971-től vagyok házgyári szerelő. A Jósavárosban sok házat szereltünk össze. A 36 éves Magyar János az általános iskola elvégzése után kötelezte el magát az építőiparral. 1958-ban vég­zett és kezdte el az ács szak­mát a 31-eseknél. Egy év múlva hazajött, azóta ennél a vállalatnál dolgozik. Há­lás azoknak az öreg szak­munkásoknak, akikkel annak idején egy brigádban dol­gozott. Ebből az időből szí­vesen említi a fehérgyarmati kórházat. — Az építkezésen két évig dolgoztam. Mi csináltuk a zsaluzást és az állványozást. A modern technika, a kor­szerűbb építési mód az új iránt oly fogékony szakmun­kást iskolapadba ültette. Sike­resen elvégezve a merőben új technológiát igénylő szerelé­si tanfolyamot, 1971 óta ház­gyári elemekből épít lakó­házakat, középületeket. — Csináljunk egy gyors számvetést. Mégis hány épületről mondhatja el: „Ezt a mi brigádunk szerelte, rakta össze?” — A Jósavárosban volt a legtöbb. 3500 lakás, de mi csináltuk a Szabolcs-szálló és a posta épületét is. És most itt, a Kun Béla utcán kezd­tünk el 480 lakást. Ezek már másak, mint a jósavárosiak. Kívülről színesek az elemek és nagyobbak is egy méter­rel. A délelőtt dolgozó szere­lők lassan elköszönnek. A váltótársak pedig indulnak az épülő — 84 la­kásos — háztömb felé. Elkí­sérem őket. Ketten lent ma­radnak. A toronydaru keze­lője leengedi a kötelet. Mire a lentiek felerősítik az első elemet a drótkötél kampói­ra. a brigádvezető az ötödik szintről boldogan nyugtáz­za: — Értik a munkájukat! S. I. S Szerelő piros sisakban A Havonta mintegy 20 0UÜ darab ruhát készít a BFK mátészalkai gyára. A változatos termékek egy részét szovjet megrendelésre, más részét a belkeres­kedelemnek szállítják. Képen: a Martos Flóra nevét viselő ifjúsági munka­szalag. (Hammel József felvétele) ARCOK A HAFE-BÓL „Hadd maradjak meg munkásnak...“ BORSI ANDRÁS LAKATOS. TŐLE LE­CSENGETHETIK A MŰSZAKOT. AGYÜT SÜTHETNEK EL MELLETTE, HA NEM KÉ­SZÜLT EL A MUNKÁVAL, MARAD. EGYIK REGGEL, AMIKOR MÜSZAKKEZ- DÉS ELŐTT BLOKKOLT A NÉP, Ő AKKOR INDULT ÁLMOSAN, FÁRADTAN A KAPU FELÉ. ÖSSZEFUTOTT AZ ELLENŐRZÉST VÉGZŐ IGAZGATÓVAL A NAGY CSAR­NOKBAN. — Elkéstünk, elkéstünk szakikám? — próbált csip­kelődni vele az igazgató, re­mélve most őt is sikerült megcsípnie. Tévedett. — Elkéstünk igazgató szak­társ. Otthonról! Nekem most csengetnek le. Viszlát! — köszönt fáradt mosolygással, s ujját svájcisapkájához emelte. Munkáslakás Jóskának Hekmann László, az igaz­gató paff lett. Mindenre gon­dolt, de erre nem. Később, a művezetőtől tudta meg, Bor­si azért maradt bent, mert sürgős munka akadt. Ha nem végzi el, nem indíthatták volna a szállítmányt. — Szerencsénkre nem ke­vés olyan munkásunk van, mint ő — emlékszik vissza a HAFE igazgatója. Berecz József géplakatos. Szocialista brigádvezető-he- lyettes. Érettségizett. Most végzi a technikusi minősítő tanfolyamot. Ki akarták „emelni” a brigádból. — Ha jót akar nekem igaz­gató elvtárs, hadd maradjak én meg munkásnak — vála­szolta, amikor szóba került az előléptetése. Miért maradt? — Itt érzem jól magam — mondja Berecz Jóska. — Ö a szakmában akarja kiélni magát — vallják róla munkatársai. — Ö volt a mi „nagyköve­tünk” az NSZK-ban a Dürr- cégnél. A festőberendezése­ket tanulmányozta. Helytállt a Girack osztrák cégnél is. Betanult, s ő tanította be itthon a munkatársakat — mondja az igazgató. — Ha valaki, akkor Jóska megérdemelte, hogy a gyár­tól munkáslakást kapjon — vélekedtek róla munkatársai. „Mélyről” indult ez a gyár. Csak a törzs volt alig egy év­tizeddel ezelőtt. Tanyáról, fa­luról bekerült parasztfiata­lokkal kellett megismertetni a gyári légkört, a fegyelmet. Szülői kísérettel Gerliczki János főoktató: — Némelyiket még az any­ja, apja is elkísérte, hogy meggyőződjék, jó helyre ke­rül-e az ő kisfia. Mi tagadás, némelyik először látott zuha­nyozót, fürdőt. Nem is be­szélve a gyárról, modern gé­pekről. Mindent meg kellett a gyerekeknek mutatni. Az öltözőszekrény használatát, a szerszámok kézbe fogását, a fürdést. Türelmet, áldozatot kíván a munkássá nevelés. A HAFE a megye egyik leg­korszerűbb tanműhelyében neveli a munkásgenerációt. Évente kilencven-száz fiatalt. — Van nálunk géplakatos, esztergályos, forgácsoló és fényező tanulóképzés — ma­gyarázza az oktató. — Azt valljuk, hogy csak korszerű, új szerszámokkal lehet a kor színvonalán megtanítani a jövő szakmunkásait. Ezért minden esztendőben új szer­számokat kapnak a fiúk. A tanműhelyben olyan szerszámgépeken tanulják a szakmát a fiatalok, amelyek bármelyik pillanatban beál­líthatók a termelésbe. Mikor a gyár igazgatójától azt kér­deztem, mondja már, meny­nyibe került ez a tanműhely, mosolyogva így válaszol: — Rengetegbe! Milliókba! Pontos számot nem mon­dott. Ha jön az átvevő... — De megéri — tette hoz­zá. A fiatalokat említette, akik e tanműhelyben szerez­tek szakmát, nyertek ver­senyt, lettek a szakma ifjú mesterei. Akik innen indul­tak, s ma valamelyik vezető poszton irányítják a terme­lést. — Nem, jönnek zavarba, ha érkezik a szovjet átvevő, s azt mondja, szereljük szét a konveyort vagy az elektro- foretikai berendezést. Ott a szeme előtt szerelik darabok­ra, s rakják össze — magya­rázza az igazgató, Berecz mellett említik Si­pos Miklóst, Prékopa Ist­vánt, Fábián Györgyöt, Mi- lotai Mihályt. Művezetők, diszpécserek, programozók lettek. Érettségivel rendel­keznek, s a technikusi képe­sítés is ott van egyiknek- másiknak már a zsebében. A HAFE nyíregyházi gyá­ra a Kossuth szakközépisko­la bázisüzeme. Küld ide a gyár fiatalokat tanulni, de kap is az iskolától. Itt vég­zik nyári gyakorlatukat a kossuthosok. Egy hónapig dolgoznak, fizetésért. Megis­merkednek a gyárral, a mun­kafolyamatokkal, a munká­sokkal, brigádokkal. — És ezzel megkezdődik a kötődésük is az üzemhez. Le­hetőséget biztosítunk szá­mukra, hogy érettségi után itt elhelyezkedjenek. Bizto­sítjuk részükre a továbbta­nulást, s- áldozunk is értük — mondja az igazgató. Egy év — félmilliárd Híre van a HAFE nyír­egyházi termékeinek Moszk­vában, Harkovban, Rosztov- ban, Csebokszáriban. Nyír­egyházán készülnek a szov­jet gépjárműipar megrende­lésére a konveyorpályák, a festőberendezések. Ez évben félmilliárd forint értékben. Rendkívül precíz munkát igénylő termékek. Készítőik itt tanulták a mesterséget, itt voltak sokan tanulók, itt let­tek szakmunkások, innen járnak többen közép- és fő­iskolára. Szerelésvezetőket külde­nek a Szovjetunióba. Termé­szetes, előtte a gyárban a szovjet partnerek előtt el­végzik a próbaszereléseket. Ök állítják ki a bizonyít­ványt. Eddig jeles. Ha nem utazik ki szerelő, akkor sincs zavar. Minden gyártmány mellett ott van a szerelési rajz. Erről csak olvasni kell. Minden nyelven értik a szakemberek. F. K.

Next

/
Thumbnails
Contents