Kelet-Magyarország, 1978. január (35. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-15 / 13. szám
1978. január 15. o Művészeti csoportjaink Gyerekeknek élmény! — Éppen koccintani akartunk az anyakönyvvezető meg a KISZ-titkár köszöntője után. amikor kiugrott az asztal alól a farkas. A násznép megrökönyödött, és persze mi is meglepődtünk, aztán... én elsírtam magam. Olyan jólesett — hiszen én játszottam a farkast, sokszor bújtam már a jelmezbe, amit Szántó Sanyi az esküvőre magára húzott, hogy így köszöntsön a társulat nevében... A rendhagyó esküvő emléke most is nevetésre ingerli a nyíregyházi Gyermekszínház tagjait, akik közül jó néhányan részt vesznek a beszélgetésen. 1975. őszén alakult a kis társulat Pankotái István, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója és felesége, Pankotainé Halmi Zsuzsa kezdeményezésére. — Jórészt személyes ismeretségeink révén jöttek össze az alapító tagok — emlékszik a színházigazgató. — Én magam már régóta dédelgettem a tervet: egy amatőr gyermekszínházat létrehozni. Nem elég, hogy évente egyszer-kétszer a nagy színházak gyerekdarabokat is bemutatnak — jóval nagyobb az igény. A színházon belül hoztuk létre a társulatot, a magunk erejére, meg a Csokonai Színház jelmezeire hagyatkozva. Aztán amikor bebizonyosodott, hogy életképes, sőt: szükséges a gyermekszínház, támogatásért fordultunk a városi tanácshoz. Meg is kaptuk, így „A farkas kincse” után az „Ár- gyilus királyfi”-hoz már megvásárolhattuk a kellékeket, ami bizony nem olcsó mulatság... Az együttesnek 25 tagja van, közülük öten a zenekar tagjai. Karmesterük, Toma- sovszki Pál szerezte az első darab zenéjét, és hangszerelte az Árgyilus királyfiban elhangzó magyar népdalokat. A többiek között szakmunkástól katonatisztig sokféle foglalkozású akad. „Rendezte: Halmi Zsuzsa” — ez áll mindkét bemutató plakátján, és a szereplők között is ott a neve. „A császár lánya” vagy „Tündér Ilona” után a magyar— orosz—történelem szakos tanárnő (a nyíregyházi 6. számú iskola napközis pedagógusa) már középiskolás korában lelkes tagja volt a nagy káliói Krúdy színpadnak, majd megszerezte az amatőr színjátszók vezetésére jogosító minősítést. — A hivatásom révén is közel állok a gyerekekhez, így hát örömmel dolgozom a Gyermekszínház művészeti vezetőjeként. Játszani ugyan jobban szeretek, mint rendezni, de ez sem ördöngösség: a rendezés kollektív munkánk! Mire kialakul egy darab, mindenki formál rajta a véleményével, a játékával... Csodálatos élmény, amikor több száz gyerek biztatja a Jó Hőst, vagy kiabál a Gonoszra... — Néha alig tudjuk megakadályozni, hogy a fellelkesült gyerekek fel ne másszanak a színpadra, segíteni a bajba jutotton. A közönség sokat formál ám az előadásokon! Ha például Pelle Józsi meg Szántó Sanyi elkezdenek mókázni egy-egy jelenetben műsoron kívül, és sikerük van, az általában megmarad a következő előadásokra is. — Bohóc akartam lenni: ez volt az álmom — somolyog Pelle József, a nyíregyházi gumigyár marósa. — Az nem sikerülhetett, hát ezzel pótolom. Szörnyű félsszel óvakodtam be 1976 decemberében a próbára, aztán amikor láttam, hogy milyen jó hangulatú, összeforrott társaság van itt... Elsőnek a kilencszáz éves öregember szerepébe ugrottam be, mivel Marjai Tibi nem tudott mindig itt lenni. A Gyermekszínház az első darabbal túl van a félszázadik előadáson, a másodikat is tizenötször mutatták már be. És nem csak a nyíregyházi színházban, hanem megyénk más településein is! — Többnyire vasárnap utazunk, két előadást tartunk. Másképp nem tudjuk megoldani, csak a hétvégeken. — Két műszakban dolgozom a nyíregyházi ruhagyárban, s ez mindent megmagyaráz, hiszen nemcsak én vagyok így — bólint Petes- né Seres Gabriella (akinek oly emlékezetes esküvője volt). — A Vasvári gimnáziumban érettségiztem, most a szabászaton betanított munkásként dolgozom. Szeretem a munkámat, idővel szakmát akarok szerezni! A férjem — akivel „udvarlós korunkban” ide kerültünk — repülőgépszerelő. ö is tagja a társulatnak, de színpadra nem hajlandó lépni. Technikai ügyekben segédkezik. Én pedig a farkas vagyok vagy Árgyilus királyfi. No, meg enyém a súgókönyv, amit már kívülről fújok... Szántó Sándor a nyíregyházi színház színpadmestere egy évtizede, és a „színpadra lépni”-re hozzáfűzi: — Engem is a frász tört ki, amikor először rámhúzták a függönyt. Én voltam az öreg császár. A kulisszák mögül merőben más a színpad... Aztán: belejön az ember. A második darabban is uralkodói szerepe van: ő a király. Egyébként pedig munkája mellett a színművészeti főiskola „műszáki tanszakát” végzi tavaly óta, és 1977-ben Szocialista kultúráért kitüntetésben részesült. „Mellesleg” ő készítette teljes egészében az Árgyilus királyfi díszleteit! A második darabban kettős szereposztású a címszerep: Seres Gabriella és Munkácsy Júlia játsszák felváltva. Munkácsy Júlia számára ném olyan nehéz az időpontok egyeztetése, mivel „házJelenet „A farkas kincsé”-ből nál van”: a színházszervezője. — 1976-ban érettségiztem a Zrínyiben, aztán megpróbálkoztam a színművészeti főiskolával. A második rostán kiestem. Bizony, elkeseredtem, de jött ez a munka, hogy színházközeiben maradjak, majd a gyermekszínházi szereplések. Igen sokat jelentett számomra: újra megpróbálom idén a felvételit! — Szervusz, Gergő vadász! — kiáltotta két kisfiú az utcán, és a szembe jövő férfi kissé zavarba jött az üdvözléstől. Részben mert jólesett, hogy felismerték benne a srácok „A farkas kincse” hősét, részben pedig a társaságában lévő katonatisztek mosolya láttán kissé szűk lett rajta az őrnagyi ruha. Fazekas József alapító tagja a társulatnak, ám a szereplés addig sem volt idegen tőle. — Régi barátom Pankotai Pista, együtt énekeltünk nem egyszer: mindkettőnknek énekesi működési engedélyünk van. 1975-ben szinte rám parancsolt: legyek a Gyermekszínház tagja. Örömmel vállaltam, mivel szeretem a gyerekeket, a színpadot... Ennek a közönségnek élmény játszani. A fénykép- albumomban a Gyermekszínház legkedvesebb képei azok, melyek a lelkesedő, szájat tátó, drukkoló gyerekekről, meg a belefeledkezett felnőttekről készültek... A nyíregyházi színtársulat megalakításának híre kicsit megriasztotta őket. Mi lesz a Gyermekszínházzal?! De nagyon bíznak abban: az ösz- szeszokott, jókedvű társulat tovább él idén is, később is. Mindenesetre most új darabot találtak: a Hamupipőkét. Miskolcon játssza ezt a színház, közösen akarják megnézni. Az ottani rendező, aki negyedéves rendezőhallgató Budapesten, már ígéretet tett: Nyíregyházán is segít a Hamupipőke színre vitelében... Tarnavölgyi György Miért rombolták le az ibrányi várat? Rétköz múzeuma lesz Honismereti munka egy nagy múltú községben Ibrány község már az őskorban és a középkorban is lakott hely volt. A felszínre került leletek sokasága is bizonyság erre: kőbalták, sza- kócák, obszidián magkövek, nyílhegyek és egyéb kőkori, kora bronzkori szerszámok és temgtők, agyagedények, pa- tics kunyihók maradványai, őrlőkövek, gepida- és kelta kori tárgyak stb. Az első írott emlék a községről 1324- es keltezésű. Műemlék jellegű református, temploma 1510-ben épült. Á XVI. században épült a vár is, amely nemcsak védelmet nyújtotta környék lakóinak, hanem pozitív szerepet játszott Rákóczi tiszántúli hadjárataiban is. (A szabadságharc bukása után éppen az utóbbi miatt romboltatta le a várat Pálffy János generális.) A felszabadulás előtt itt volt a legtöbb nagybirtok, tehát itt volt a legtöbb földnélküli zsellér, cseléd is. A nagyfokú szegénység miatt szinte állandósult községünkben a forradalmi hangulat. Ennek köszönhető, hogy 1919-ben a megyében elsőként Ibrány-. ban történt meg a földosztás, s végül 1947-ben itt alakult meg az ország első népi szövetkezete is, melynek alapítói az ország első Kossuth- díjasai lettek (Czifranics Mihály, Tarr Imre, Németh Sándor, Géczi Gyula, Cseke Bálint). Forradalmi magatartása miatt községünket „Kis Moszkvaiként is emlegették. A történelmi események, tárgyi leletek sokasága, valamint községünk rebellis-forradalmi múltja szinte objektív szükségszerűséggé tette a honismereti, helytörténeti gyűjtőmunkát. E tevékenység úttörője Nagy Ferenc magyar—történelem szakos tanár lett. 1965-től napjainkig is ő a honismereti munka szervezője, irányítója, a nevére asszociál mindenki, ha a község múltja, történelme, hagyománya szóba kerül. Munkáját az úttörők és a felnőtt lakosság is önzetlenül támogatta, s támogatja ma is. A gyűjtemény kezdetben a nagyközségi és körzeti könyvtár előszobájában kapott helyet, azonban ezt hónapok alatt kinőtte, önálló helyiségről kellett tehát gondoskodni. Társadalmi munkával a kultúrház 35 mJ-es kellék- raktárát hoztuk rendbe erre a célra 1974-ben. Ma már ez is kevés: a késő bronzkori és középkori leletek sokasága, a régi rétközi ember mindennapi életét bemutató jellegzetes néprajzi tárgyak, gazdasági eszközök, agyag- és kerámiaedények halmaza több szobát is betöltene. Egy önálló épületre lenne szükségünk. A nagyközség vezetői — felismerve a honismereti munka közművelődésben, közoktatásban, valamint a lokálpatriotizmus erősítésében betöltött szerepét — úgy döntöttek, hogy 1980-ban egy több helyiségből álló épületet bocsátanak rendelkezésre. A tárgyi feltételek biztosításával lehetőség nyílik majd arra, hogy a gyűjtemény hosszabb távon a rétközi községek helytörténeti, néprajzi múzeumává fejlődjön. A helytörténeti munka községünkben az oktatás és a közművelődés szerves részét képezi. A kiállított anyagot a gyerekek és felnőttek százai tekintették meg, sőt a szomszédos községekből is érkeztek látogatók. A gyűjtemény anyagára építve több alkalommal rendeztünk hely- ismereti vetélkedőt. Éppen a napokban ért véget egy kéthónapos vetélkedősorozat, amelyen a község KISZ- alapszervezetei mérték össze a községgel kapcsolatos tudásukat. A gyakorlatilag már tíz éve folyó honismereti munka novemberben új alapokra helyeződött: hivatalosan is megalakult a — zömmel felnőttekből álló — honismereti szakkör. Ez nyitott, a szakköri összejöveteleken részt vehetnek a kívülállók is. A legutóbbi foglalkozáson pl. részt vettek a vetélkedősorozat versenyzői is, s itt készültek fel a következő forduló anyagából, az idős szakköri tagok segítségével. A szakkör tagjai célul tűzték ki a község monográfiájának megírását is. Egyes részterületekről már rendelkezünk szakdolgozatokkal (Nagy Ferenc, Kormány Borbála és Takács Péter munkái), átfogó, részletes munka azonban nem áll rendelkezésünkre. Nagy nyereség számunkra, hogy a szakköri tagok között olyan idős emberek („élő történelemkönyvek”) is vannak, akik 1919-ben direktóriumi tagok voltak, vagy a felszabadulás után játszottak vezető szerepet a község életében. Pl. Szilágyi Simon, Szabó Tamás, Oláh Ferenc, Kiss István, Fekete András. A jelenlegi szakköri munkában övék a legfontosabb szerep; magnószalagon rögzítjük az 1919-től napjainkig terjedő időről szóló visszaemlékezéseiket. A honismereti szakkör kidolgozta az egészséges munkamegosztás alapelveit is. Az anyaggyűjtés közös feladat, a tárolás és feltárás azonban megosztott: a tárgyi emlékek tárolása és feltárása a hely- történeti múzeum feladata, az írott anyag, valamint az audiovizuális eszközök (hangszalagok, fényképek, filmek) tárolása és feltárása a nagyközségi könyvtár feladata. Az ibrányi emberek lokál- patrióták: büszkék múltjukra, forradalmi hagyományaikra s ezért lelkesen támogatják a honismereti gyűjtőmunkát is. Csak néhányat említsünk a közelmúltból: id. Kató Sándor végrendeleti úton testálta 12 fali tányérból álló gyűjteményét a honismereti múzeumra, Csográdi Zoltán tsz-elnök, valamint Kovács Ferenc tanár értékes, 1860 táján készült, Ibrányt ábrázoló térképeket ajándékoztak. A térképeket Balászi Sándor műszaki rajzoló díjmentesen másolta és sokszorosította számunkra. De ezek csak kiragadott példák. A Nagy Ferenc által elvetett mag kicsírázott, szárba szökkent, de a további ápolás, gondozás munkájában Nagy Ferenc már nincs egyedül. Éppen ezért úgy véljük, nem túlzott optimizmus részünkről az a célkitűzés, hogy az elvetett magból kisarjadt jelenlegi gyűjteményt valamennyi rétközi község múzeumává fejlesszük. Gosztonyi Tibor körzeti könyvtárvezető Szántó Péter: Vonatok és Máriák A z öthuszonhetes tolasson a külső „B” vágányra! A fénylő, holdsárga óra huszonkettő harmincat mutatott, az állomás kinézete alapján fél évszázados késéssel. Igaz viszont, hogy valóban fél tizenegy múlt egy perccel. A mozdonyok fehér, csillogó vízpáráját pöfögve törte át a szürke koromfüst. Ilyenkor remizbe tolatnak a pompázatos dízelek, s előkerülnek a nagy, lomha gőzmozdonyok. Aki éjszaka utazik, annak jó ez is. A gőz sistergett. Valaki kalapálta a kerekeket, úgy szólt mint egy bim-bam csengő. Üjra a megafon. Az emberi hang megrezegteti a membránt, a rezgés végigfut a drótokon, aztán túloldalt megszólal a géphang. Már csak a fémlap rezeg, különböző kilengéssel. Nehéz eldönteni, melyik emberibb: ez, vagy az álmos szolgálatos unott szövege: — Az öthuszonhetes tolasson már a külső „B” vágányra! — Hát kedves Máriám, én most elmegyek — szólt a Bácsi. — Tudod, a munka. Kell az erő, a pihenés. Utazz jól, kérlek szépen. A kezedet csókolom, kérlek szépen. És megcsókolta az arcát. A Bácsi micisapkát viselt, s alatta akkora orrot, hogy melegházi uborkának is bevált volna. Ez az orr azonban nem zöld, hanem szederjes színű volt. — Vigyázz Marikára! — mondta az anya, és arcán a kezdődő ráncok elmozdultak. — És ne csak ilyenkor légy kedves hozzá. — Máriám, hogy mondhatsz ilyet! Igazán te is tudod, kérlek szépen, hogy a mi családunkban sosincs egy hangos szó — üvöltötte a Bácsi. — Persze anélkül nincs, kérlek szépen, hogy az ember néha ne legyen mérges, ugyebár. Megmondtam akislányodnak: a barátnőit, meg a fiúkat nem hozhatja föl. Az meg igazán természetes, hogy hetente egyszer van fürdés. Mi is csak szombaton für- dünk. Az asszony bólintott. Ismerte a bátyját, de még mindig ez volt az olcsóbbik megoldás. Az olcsóbbik pokol. A Bácsi, meg a kínai selyem- pongyolás felesége a svéd mixelőgéppel. — Nem tudom, mikor jövök újra. Nehéz már nekem a vonatozás. — Ugyan Mária, hisz ez a legszebb kor, a második viru- lásod — nevetett a Bácsi harsányan, göcögősen. —Biztos valami legény van a dologban! Ki tudja, mit csinálsz te Nagykanizsán? Látszott, hogy a pokolba kívánja őket, idegesen topogott a mehetnéktől. — Jojcakát — mondta, aztán hangosabban. — Mék aludni. Félútról visszaszólt: — Marikám, aztán siess haza, nem bertákolhatlak-hajnalig, holnap megint vár a munka. Mind a ketten tudták, hogy a Vak egérbe indul, várják a haverok, azért siet. S okáig jöttek, míg ideértek. A vonat egészen kint állt meg. Útközben csend volt, az épület zaja sem hallatszott idáig. Nagy, barna vagonok siklottak puhán. Néha összekoccantak, ilyenkor csattant az ütköző, majd remegés futott végig a soron. Olyan volt az állomás, mint a vattába csomagolt karácsonyi díszek. Föl lehetne aggatni a MÁV karácsonyfájára. — Marikám, haza kell menned — mondta Mária, és megsimogatta a lány arcát. — Anyu, csak pár percig hadd maradjak! KM VASÁRNAPI MELLÉKLET