Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-11 / 291. szám

VASÁRNAPI MELLÉKLET

1977. december 11.

o

A fiú elszontyolodva áll- dogállt a kapu előtt. Reggel, amikor édesanyjával útra keltek Kántorjánosiból, fel- nőttesen a legnagyobb táskát ragadta fülön. Végtére tizennégy éves és középiskolába megy! A számtalan új élmény, meg az idegen környezet délutánra kiszívta belőle a bátorságot.

Homonnai Béla, a Keletmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat gépszerelője mosolyogva idézi föl ezt a napot. így foglalta el helyét a Nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskola Béla utcai kollégiumában. Izgalmas, eseményekben gazdag hat esztendő telt el azóta — távol a szülői háztól.

Aki kétszer megszökött

— Nagyon szerettem a Bessenyei kollégiumot. Jelenlegi körülményeimhez viszonyítva persze szigorúnak tűnik. Emlékszem egy srácra, aki nem bírta megszokni a kötöttséget. Azt hiszem, tanyai gyerek volt, talán ezért nem tudott átállni. Kétszer hazaszökött. Harmadszor már nem hozták vissza.

A KEMÉV központi munkásszállójában beszélgetünk.

Homonnai Béla számára érettségi után nem ez a vállalat volt at első állomás. Gyerekkori álmát látta megvalósulni, mikor fölvették a nyíregyházi MÁV-hoz mozdonyvezető gyakornoknak.

— Hamarosan rádöbbentem: nem nekem találták ki ezt a szakmát.

Hat hónap elteltével otthagyta a vasutat. Ügy határozott, hogy tanult szakmájában helyezkedik el.

— Napokig kóriszáltam Nyíregyházán. A KEMÉV- hez véletlenül tévedtem be — aztán nem sok kellett, hogy ittragadjak. Azóta is a Tünde utcai telep tmk-mű- helvében dolgozom.

Az ifjú szakmunkás három lehetőség között választhatott. Végül a bejárás, az albérlet és a munkásszálló közül az utóbbi mellett döntött.

— Van itt minden: televízió, mosógép, centrifuga, még főzőkonyha is. Csupán egy dologgal nem vagyok kibékülve: hogy legkésőbb este tízig el kell foglalni a helyünket. Ennek ellenére úgy érzem, hogy a munkásszálló minden más lehetőségtől — mint az albérlet vagy a bejárás — jobb megoldást jelent.

— A telepről délután 5 körül érek a belvárosba. Ha más program nincs, barkácsolással, olvasgatással ütöm agyon az időt. A vállalatnak köszönhetem, hogy megismerkedtem Molnár Jolánnal, a menyasszonyommal.

Ahány ember, annyi módon éli át az elszakadást családjától. Mező Gyula, aki idén szeptemberben költözött a Kossuth szakközépiskola Bessenyei kollégiumába — talán Homonnai Béla egykori helyére — könnyebben vészelte át az első napokat. Nem idegen helyre jött: hiszen barát várta.

„Más itt minden...”

— Szüleim kíséretében érkeztem Tiszabezdédről. Amint beléptünk a Béla utcai házba, nyomban új barátom, Fi- csóri Ferenc keresésére indultam. Előző nap ismerkedtünk meg a vonaton. Feri elmondta, hogy most harmadikos és csak bátran forduljak hozzá, ha valamire szükségem van. így is lett. Végigkalauzolt az épületen, segített kicsomagolni. Nagyon örültem, mikor teljesítették kérésemet, s egy szobába kerülhettem vele.

Nyíregyháza legkorszerűtlenebb kollégiumának tartják a Bessenyeit. Parányi az egész: mindössze nyolcvan

fiúnak ad otthont. A konyhának csak a pincében jutott hely. Elég rosszul szellőzik, így az ebéd illata sokáig megreked a falak között.

Az épület fölött eljárt az idő — hiányzik belőle az összkomfort. A kályhákat a diákok maguk fűtik. Meleg víz van, de fürdés idején nem kevés időbe telik, míg az utolsó ember is sorra kerül. A három hatalmas hálóban egymás mellé zsúfolt emeletes ágyakon alszanak a gyerekek. Elsőtől negyedikesig vegyesen.

— Más itt minden, mint otthon. A szülői kéréseket könnyű elodázni — a koli- ban viszont nincs ellentmondás. Az elv: előbb végrehajtani a feladatot, aztán jöhet a reklamáció. De utána már úgysem érdekes.

A kisdiák még sok mindenről beszél. Tanulással töltött szilenciumokról, ahol tanári felügyelet nélkül sincs lógás. Mert a rendetleneket fegyelemre kényszerítik a többiek. Az este fél tízkor kezdődő takarításokról, a.ni az elsősök, másodikosok megbízatása.

— Minden második hét végén otthon vagyok. Nővérem meg a szüleim egyenesen elkényeztetnek! Épp ezért magam sem értem, de alig érek Tiszabezdédre, legszívesebben már jönnék is visszafelé.

Fél szoba, albérlet

Először is döntő, hogy milyenek a háziak. Nem mindegy, hányán lennénk egy szobában, kik a többiek, s van-e fürdőhelyiség — lehetőleg káddal, hideg-meleg vízzel. Az sem „baj”, ha összkomfortos a lakás. Ja igen: természetesen sokat nyom a latba az ár.

Boné Bálint és Szigeti Zoltán szerint ezek az albérlet- keresés legalapvetőbb szempontjai. A fiatalok — mindketten a mezőgazdasági főiskola hallgatói — tapasztalatból sorolják érveiket. Több helyen megfordultak már. Nemcsak albérletben, de kollégiumban is. Jelenleg közösen bérelnek egy szobát.

— Nagyon régi barátok vagyunk, még az általános iskolából. Érettségi után úgy terveztük, ha már egy iskolában tanulunk tovább, együtt is lakunk. Végül erre nem kerülhetett sor, csak az

idén. Zűrös volt az első két esztendő. Ha az egyikünk ko_ liba került, a másik kimaradt. Aztán én rosszul vettem egy „kanyart” — fél évet kellett ismételnem —, így elvált az útunk — magyarázza Boné Bálint. Idén nyáron még otthon, Vásárosnamény- ban elhatároztuk, hogy közös albérlet után nézünk.

— Nem volt könnyű — veszi át a szót Szigeti Zoltán. — Ez a sokadik hely, ahol megfordultunk. Pedig vagy egy hónappal tanévkezdés előtt megkezdtük a nyomozást.

A fiúk csak a Jósaváros- ban néztek körül. Ügy gondolták, összkomfortos szobát keresnek maguknak.

— Itt nagyon kedves családra akadtunk. A lakás két és fél szobás, meleg otthon. Az sem baj, hogy a kilencedik emeleten áll — mivel jó a lift. Az egyik szobában a házi néni lakik a férjével. A másikban a lányuk él a kisgyerekeivel. Mi a fél szobát kaptuk meg.

A két főiskolás határozottan állítja, hogy ideális hely az övék. Az ár — személyenként 550 forint — méltányos a teljes függetlenségért cserébe. Hasonló, kötöttség nélküli függetlenséget sehol sem tapasztaltak.

— Pedig sok helyen megfordultunk. Láttunk olyan albérletet, ahol nyolcán laktak egy szűk, vedlő odúban, összkomfortról persze szó sem volt. A kényelmet egy ütött-kopott lavór szolgálta a szoba közepén. Mindez személyenként 300 forintért. De láttunk 700 forintos szobát is. Ismerősöm egyedül lakott benne — de drákói szigorral korlátozták a szabadságát. Rosszabb volt, mint egy börtön.

Persze kérdés, kedvező-e a nagy függetlenség? A két fiú nagy hévvel tiltakozik:

— Dehogy is élünk vissza vele! Bálint esetéből mindketten okultunk. Azt nem állítom, hogy éjjel-nappal tanulunk, de még egy szemináriumra sem mentünk készületlenül.

Ez biztosan így igaz. Váratlan csengetésemre mindketten könyvvel a kezükben nyitottak ajtót. íróasztaluk is a munka nyomait viseli. Zoltán, a végzős gépész egy bonyolult feladatot magyarázott pár perce másodéves barátjának.

— A napi program? Mindig más. Ha nem tanulunk, délután bemegyünk a városba. Egyik legkedvesebb szórakozásunk az úszás. Szívesen járunk a főiskola klubjába, jó műsorokat szoktak szervezni. A szombati bulikra jutunk el ritkábban a hazautazások miatt.

Egyhangúlag állították: szeretnek hazajárni. Elsősorban a család kedvéért.

— Havonta átlagosan két alkalommal megyünk Vásá- rosnaményba. A szombat délután a szülőké. Ha nem ér haza túl későn a vonat, egy-két óra a régi barátokra is jut. Vasárnap délelőtt nem mulasztjuk el a szokásos kézilabdameccset. A kiadós ebéd után pedig már készülhetünk is visszafelé.

Különös házasság

Vajon hányszor gondol az otthoniakra egy nap Dévadné Csorba Gyöngyi? Azt állítja, még nem számolta meg. Később hozzáteszi: talán perc sincs, mikor ne lenne eszében a család.

Szabolcs-Szatmár megyében kevés olyan munkás- szálló van, ahol házaspárok is meghúzódhatnak. Ritkán találunk olyanokat, melyek nők részére épültek. Az egyik legismertebb a megyei kórház nővérotthona. Itt szinte évenként cserélődik a gárda. A lányok férjhez mennek, aztán elköltöznek. Hiába, asz- szonykezet nem nélkülözhet a ház — főleg ha gyerek is született.

Ezért egyedülálló a Dévadné esete. A fiatalasszony esküvő után sem hagyta el a

szállót. Ügy néz ki, lakója marad még évekig. (Férjét nem hívhatta magával, mivel az otthonban nincs házaspárok részére fenntartott szoba. Eddig erre még nem volt igény.)

Kopogtatásomra apró termetű, nagyon csinos nő nyit ajtót. Inkább tizenéves fruskának nézném, mint gyakorló feleségnek. Egy mozdulattal körbemutat a négyágyas szobán, majd a társalgóba invitál. Virágtartó, régi divatú fotelek, középen televízió. Nem túl barátságos. Látszik, ritkán használják ezt a helyiséget.

— Sokan megkérdezték már, nem volt-e elhamarkodott ez a házasság. Csak nemmel válaszolhatok. Andrással a nyolcadik osztály elvégzése után egy tánciskolái záróbálon ismerkedtem meg.. Azóta együtt járunk. Közben elvégeztem a nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola egészség- ügyi tagozatát. A kórházban második éve dolgozom, mint röntgenasszisztens. Egy éve mentem férjhez. Nem hiszem, hogy ilyen tartós ismeretség után érdemes lett volna várni.

Különös házasság a Dé- vadéké. A férj tanul, kapcsolástechnikai műszerész lesz. Nap mint nap Nyíregyházára jár be gyakorlatot és ismereteket szerezni. Havonta egyszer Budapestre utazik: órákra, foglalkozásokra. Feleségével hetenként két alkalommal találkoznak. Gyöngyi hét végén és kedden vagy szerdán utazik haza Gáva- vencsellőre.

— Higyje el, nekem a legnehezebb. Folyton rá gondolok: hogy van, mi történt vele. Nem könnyű, főleg ha előre, a következő esztendőkre nézek. Férjem 1978- ban végez, aztán két év katonaság következik. Addig jó helyen leszek a nővérszállón.

Kényelem, korszerű háztartási gépek, alig több, mint száz forintért. A lányok csupán két dolgot hiányolnak: egy jó könyvtárt és vendégszobát.

— Szerintem csak az költözzék ilyen helyre, aki szereti a társaságot. Itt nincs mód arra, hogy az ember magányos pillanataiban elvonuljon a világ elöl. A miénk tipikus női közösség — sokfélét beszélnek a lányok. Számolni kell ezzel is.

Gyöngyi egyszerűen megoldotta a helyzetet. Mindenkivel jóban van, s nem hallgatja meg a pletykákat.

— Szeretek itt lenni, mert szükségem van rá. Számomra most ez a megoldás minden más lehetőségnél jobb. Kétezret keresek — András egyelőre semmit — ebből élünk. A nélkülözhetetlen szülői segítséggel. Persze, gondoltunk albérletre. A nővérszálló előtt több helyen is laktam, s nem szereztem rossz tapasztalatokat. De nem bírnánk anyagilag.

A fiatalasszony nem akar mást: mint révbe jutni majd egy saját otthonban. S míg eddig elér: a kollégiumban, albérletben és munkásszállón töltött évek — mind egy-egy átmeneti állomás.

Irta: Házi Zsuzsa Fotó: Császár Csaba

KM