Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-10 / 290. szám
2 kelet-magyarország 1977. december 10. Hazai értékesítésre gyárt 200 kg- os, tolósúlyos mérleget — naponta 60 darabot — a METRIPOND fehérgyarmati gyáregysége. Felvételünkön : Soltész Sándor és Papp Tibor a mérlegeket készítik elő a hitelesítéshez. GONDOK A HERMÁN OTTÓ UTCÁN Itt a hideg, hol a fűtés ? — Júniusban költöztünk a nyíregyházi Herman Ottó utcai szövetkezeti társasházba és a gázfűtés a mai napig nincs készen ... Nemcsak bennünket, hanem több családot is érint ez — többnyire kisgyermekekkel. Vizsgálat a mező- és erdügazdasági Szemekben Helytelenül értelmezett munkajogi rendelkezések Olvasénk kérdezte Kötelesek-e visszaváltani az üveget? L évai András mátészalkai lakos levelében írja, hogy többször megtörtént vele, hogy az üzletben — különböző indokokra való hivatkozással — nem vették át tőle az üres palackokat. Kérdezi levélírónk, hogy van-e olyan jogszabály, amely ilyen esetben védelmet nyújt a vásárlónak? Természetesen van. A Belkereskedelmi Minisztérium, valamint az árhivatal rendelkezései szerint, annak a kereskedelmi forgalomba hozott árunak a göngyölegét, amelyért betétdíjat számítottak fel, a boltok kötelesek a vásárló kívánságára visz- szavenni, és a betétdíjat visszafizetni. Ez kötelessége a vendéglátó üzleteknek is, amelyek „az utcán át”, vagyis bolti jelleggel hoznak forgalomba italárut. Akkor is köteles az üzlet az üveget visszavenni, ha valaki nem ott vásárolta az árut, de ilyen, vagy hasonló üvegben levő terméket az üzlet is árusít. A visszaváltási kötelezettség tehát minden olyan üvegtípusra kiterjed, amelyet a visszaváltáskor, vagy előtte az üzletben forgalomba hoztak. Az üvegek visszaváltása az üzlet teljes nyitvatartási ideje alatt történik. Nem korlátozhatják tehát ennek időtartamát bizonyos órákra, vagy napokra. Viszont a vásárlóknak is méltányolniuk kell, hogy lehetőleg ne csúcs- forgalomban vigyék visz- sza az üres üvegeket. Természetes, hogy az üres üveg visszavétele csak akkor kötelező, ha az rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban van. Törött palackot nem váltanak vissza az üzletek. A betétdíj független a záróelemektől, kivétel ez alól a csatszerelé- ses. palacki ezért — ha hiányzik a csatszerelék — csökkentett összegű betétdíjat fizethetnek vissza. Általános szabály, hogy nem szabad az üvegvisz- szaváltást függővé tenni attól, hogy a beváltó vásárol-e más árut. Időnként bizonyos üvegfajtákat kivonnak a forgalomból. A visszaváltás végső határidejéről legalább három hónappal korábban kell a lakosságot értesíteniük az üzleteknek, és az is kötelességük, hogy a betétdíjat tartalmazó jegyzéket az üzlethelyiségben jól látható módon kifüggesszék. A szokásosnál korábban, december 14-én kezdi meg s még az ünnepek előtt, legkésőbb 23-án befejezi a posta az esedékes havi nyugdíjak kézbesítését — közölték a posta-vezérigazgatóságon. A kijelölt postahivatalok december 11-én és 18-án, ezüst- és aranyvasárnap a kereskedelem igényeinek megfelelően két-háromórás pénzfelvételi szolgálatot tartanak. A szombatonként egyébként zárva tartó postahivatalok közül a nagyobbak december 17-én és 24-én szükség szerint állnak a közönség rendelkezésére. Az általános rendtől eltérően telPáll István hűtőgépszerelő elkeseredetten sorolta, mi történt és mi nem történt október közepe óta, amikor is a hajdószoboszlói TIGÁZ munkához látott a Herman Ottó utcában. Egy alapvezetéket kell lefektetniük, s arról ösz- szesen négy társasház kap gázt — ezek közül ma kettőben laknak. Több lakásba nem költöztek még be tulajdonosaik, mivel más megoldást tudtak találni a télre. Pállék .és mások albérletből vagy éppen az anyóséktól költöztek az új lakásukba — „még mindig jobb így” jelszóval. Diczkó József, a nyíregyházi lakásszövetkezet elnöke jól ismeri a családok panaszát, hiszen hónapok óta gondot jelent ez a szövetkezetnek is. — Előzetes megbeszélések után január 25-én küldtük el levelünket a KEMÉV-hez: kértük, 1977. harmadik negyedévére vállalja el ezt a munkát. Mindössze 140 méternyi alapvezetékről van szó. Májusra ígértük nekik a terveket, engedélyeket, de időközben módosítani kellett a terveket — ugyanis újabb lakók kérték, sőt követelték, hogy az ő lakásaikat is lássák el gázzal. Májusra készült az AGROBER-.néi a terv, ezután kezdődhetett az engedélyezési eljárás. Hég januárban kérték... Az ügy iratait átlapozva úgy tűnik: viszonylag rövid idő alatt sikerült tető alá hozni minden hivatalos dolgot. Szeptember másodikán jes csomagkézbesítés lesz december 18-án, vasárnap, valamint 24-én és 31-én, szombaton, s még az ünnepek alatt is házhoz kézbesítik az expressz, valamint a gyorsan romló élelmiszer-tartalmú csomagokat. A levélkézbesítés az ünnepek alatt szünetel, az egyre növekvő levél- és csomagmennyiség elszállítására a jövő hét elejétől karácsonyig 11 vonalon a személyvonatokhoz soron kívüli mozgópostákat kapcsolnak és szükség esetén kisegítő meneteket is indítanak. A • gépkocsiszállítást több mint 400 járattal erősítik meg. kapták meg a végső szót jelentő iratot, a Bányaműszaki Felügyelőség engedélyét. Ekkor küldték el a terveket és más dokumentációkat a KE- MEV-nek, ahonnan pár napon belül megérkezett a kurta válasz: sem 1977-re, sem 1978- ra nem tudják elvállalni a munkát... Segít a TIGÁZ — Ekkor aztán kénytelenek voltunk minden követ megmozgatni, bár sok választásunk nem akadt — mondja Szikora Gusztáv, a lakásszövetkezet műszaki előadója. — Ilyen gázvezetéket ugyanis a megyében csakis a KEMÉV építhet... A TIGÁZ hajdú- szoboszlói központjához fordultunk, mivel ők a legközeTöbb évi csökkenés után az idén ismét számottevő mértékben emelkedett a közlekedési balesetek száma; 1977-ben sokkal több halálos és súlyos baleset történt, mint egy évvel korábban — hangzott el a megyei közlekedésbiztonsági tanács pénteki ülésén. Dr. Gluchman László ezredes, a megyei KBT elnöke tájékoztatójában hallottuk: Szabolcs-Szatmárban jelenleg már 21 ezer személygépkocsit, 28 ezer motorkerékpárt tartanak nyilván, és az összes üzemeltetett gépjárművek száma meghaladja a hatvanezret. Az ember—jármű—út (mint a közúti közlekedés legfontosabb tényezői) hármasának vizsgálatából kitűnt: mindhárom területen bőven van tennivaló. Sok az új gépkocsi. A műszaki felülvizsgálat a legtöbb gondot a hat vagy annál több éves járműveknél állapított meg: az első háromnegyed évben több, mint ezer gépjárművet minősítettek alkalmatlannak a felülvizsgálat során, mert közlekedésük nem volt biztonságos. A járművekre a jövőben is nagy gondot fordít a hatóság. A megye főbb útjai jók, KRESZ-táblákkal megfelelően felszereltek, az 5,5 méternél szélesebb utakra az lebbiek, akik alapvezetéket elvállalhatnak! Végül is — meg kell vallani — a jóindulatuknak köszönhető, hogy vállalták! Október közepe táján álltak munkába, mivel előbb nem tehették — váratlanul jött ez a pluszmunka. Azóta igen sok társadalmi munkát is végeztek a lakók, hiszen nyilván minél előbb élvezni akarták a fűtés örömeit. — A lényeg az: most mára befejezés előtt áll a munka, az utolsó ellenőrzések után hamarosan begyújthatják a konvektort a lakók. Előre látni Reméljük, valóban így is lesz. De fölvetődik néhány kérdés! Miért csak kilenc hónap elteltével közölte a KEMÉV, hogy nem vállalja a munkát? Aztán: nem volt-e kényelmes a szövetkezet is? Hiszen ha közben érdeklődnek a KEMÉV-nél az igenlő, vagy nemleges válaszról, akkor talán előbb elkezdhette volna a munkát a TIGÁZ ... útburkolati jeleket mindenütt felfestették. A helyi utak azonban többnyire keskeny burkolatúak, jelzésrendszereik felújításra szorulnak. A KPM- és tanácsi kezelésű utakat egyaránt sok helyen bontják fel, s legtöbbször nem megfelelő minőségben állítják helyre. A téli időszakban nem tudják megoldani az utak síkosság elleni védelmét. A KPM kezelésében lévő 2100 kilométeres megyei úthálózatból is mind- • össze 500 kilométeren végeznek síkosság elleni védelmet (általában sózással, a kanyarokban homokszórással). Elmondták: a balesetek okozói közül előtérbe kerültek a járművezetők, ezen belül is a személygépkocsi-vezetők, akik csaknem 25 százalékkal több — 235 — balesetet okoztak, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Jelentősen emelkedett a magángépkocsi-vezetők által okozott balesetek száma is. A statisztikában a következő helyen a motorosok és kerékpárosok következnek 162, illetve 144 balesettel. A motorosoké azért is figyelemre méltó, mert a motorok száma az év első kilenc hónapjában nem emelkedett számottevően, az általuk okozott balesetek száma pedig mintegy 25 százalékkal. Megfelelően alkalmazzák-e a MÉM irányítása alá tartozó állami mező- és erdőgazdasági üzemekben a dolgozó nők és a fiatalkorúak érdek- védelmét szolgáló munkajogi rendelkezéseket? A Legfőbb Ügyészség irányításával 116 vállalatnál végzett vizsgálatba valamennyi főügyészség bekapcsolódott. Dr. Lévai Tibor, a legfőbb ügyész helyettese erről tájékoztatott. — A vizsgált munkahelyeken dolgozók 27,3 százaléka nő. Miniszteri utasítás írja elő: mindenütt állítsák össze a lányok, asszonyok számára alkalmas, illetve alkalmassá tehető munkakörök jegyzékét. Ez 43 vállalatnál hiányzik. Örömmel nyugtázhatjuk viszont: sehol sem tagadták meg terhes nő alkalmazását. Sőt, általános tapasztalat, hogy a határozott időre alkalmazott nődolgozók munkaszerződését sok esetben éppen a gyermekgondozási segélyre való jogosultság megszerzése érdekében újítják meg. A leendő anyákat — átlagkeresetük meghagyásával — könnyebb munkára helyezik vagy gyermekük egyéves koráig lehetőleg délelőtti műszakba osztják be. A-szülési szabadságot is jogszerűen biztosítják a vállalatok. Viszont több helyen felfigyeltünk arra: a terhes nők látszólagos érdekeire apellálva a 20 hét szülési szabadEbben az évadban már több külföldi művészt és együttest hallhattunk a hangversenyeken. A legutóbbi alkalommal, december 7-én Ion Baciu román karmester vezényelte a Debreceni MÁV filharmonikus zenekart a színházban. A karmesteri és A közúti baleseteket okozó járművezetőknél leggyakoribb ok az ittasság. Az év első kilenc hónapjában 814 személyi sérüléssel járó közúti baleset történt. 112-vel több, mint egy évvel korábban. A halálos áldozatok száma 43-ról 64-re emelkedett. A több, mint nyolcszáz — személyi sérüléssel járó — közlekedési baleset közül kétszáznál játszott közre az ittasság. Figyelemre méltó, hogy országosan csak minden hatodik, nálunk minden negyedik balesetnél van szerepe az italnak. A szakemberek azt is kimutatták, hogy a legtöbb ilyen esetben nem is csak egy pohár italról van szó, (amely egyébként szintén tilos) hanem többnyire számottevő italozás után ültek jármű kormányához a később balesetet okozók. A KBT ülésén ismertették azt a munkát is, amit a közlekedési balesetek megelőzése érdekében a társadalmi szervek végeznek: több száz felvilágosító előadás mintegy 15 ezer résztvevővel, közlekedésbiztonsági hetek, idősek hete a közlekedésben, ankétok. Megtartották a „Vezess baleset nélkül” akciót is, amelynek győztesei a két kategóriában a Volán, illetve a ZÖLDÉRT lett. Gondot fordítanak az iskolások közlekedésre tanítására, KRESZ- parkok létesítésére. Az 1977- es esztendő kedvezőtlen mérlege azonban arra int: nagyobb társadalmi összefogás szükséges a közlekedés biztonságának fokozásához. Ságból négy hetet nem a szülést megelőzően adták ki. A szülési szabadságot — hasonlóan a rrás címen járó szabadsághoz — kérés nélkül kell kiadni. — A vizsgált vállalatoknál csaknem 5000 fiatalkorút foglalkoztatnak. Megnyugtató: mindenütt komolyan veszik az őket érintő tilalmi munkakörök jegyzékét. A vállalatok 20 százaléka rosszul számította ki a fiatalkorúakat megillető pótszabadságot. — A vizsgálat alapján az ügyészségek 19 óvást, 78 felszólalást és 2 figyelmeztetést nyújtottak be, 78 esetben jelzéssel éltek. Több helyen derült fény arra. hogy eltűrték a terhes nők „önkéntes” túlórázását. Az ügyészségek intézkedtek: a minisztertanácsi rendeletben meghatározott tilalmat még a terhes nő beleegyezésével sem szegjék meg. — Nincs minden rendben a 18 éven aluli gyermekek után járó pótszabadságok körül sem. A gazdaságok egynegyedénél a szabadságok kiadásakor törvénysértést követtek el. Mivel a MüM-ren- delet a gyermekes anyák részére fizetett szabadnapot biztosít, ezt úgy „értelmezték”, hogy a gyermekes anyákat a kétféle kedvezmény együttesen nem illeti meg. Ezért csak a fizetett szabadnapokat adták ki. zeneszerzési stúdiumokon felkészült kitűnő művészt úgy Európában, mint az Egyesült Államokban és Kanadában is sikerek kísérték. Első számként Enescu George román zeneszerző I. rapszódiáját hallottuk. Enescu, mint hegedőművész, karmester és zeneszerző jelentős mértékben járult hozzá a XX. századi román zenekultúra fejlesztéséhez. Két népszerű rapszódiája az 1900-as évek elejéről valók. Ion Baciu karmesternek méltó partnere volt a hangverseny szólistája: Bächer Mihály zongoraművész, a magyar zenei élet egyik kiváló egyénisége. Műsorukon Beethoven: Esz-dur zongoraversenye szerepelt. Bächer Mihály produkciója az évad nagy zenei eseménye volt. A művész mindent tud a hangszeréről, s körültekintéssel választja ki a tételhez, a helyzethez illő, az adott ütem hangulatához legalkalmasabb kifejező módot. A hangverseny második felében Berlioz: Fantasztikus szimfóniáját hallottuk. A romantikus zeneirodalom e nagyszerű alkotása, mint általában Berlioz művei, nagy zenekari apparátust igényelnek. Mert a francia zene ezen legnagyobb lángelméjének művészetében a nagyot akarás nemcsak a művész féktelen egyéni önérzetét jelenti, hanem a valódi emberi nagyságot is. A karmester a pódiumon a koncentráltság és ihlet feszültségében. mi lent a nézőtéren a figyelem és fogékony képzelet éberségében ezt éreztük meg. A zenekar sem mindennapi módon reagált erre a karmester és közönség kapcsolatából eredő kettős ingerre. A 25 éves Debreceni MÁV filharmonikus zenekar olyan egységes, tiszta és sokoldalúan árnyalt hangzást produkált, ami a szimfónia eszményi megszólaltatását lehetővé tette. Vikár Sándor S. A. Korábban kézbesítik a nyugdíjakat Megerősítik a levél- és csomagszolgálatot Tarnavölgyi György Több baleset, több áldozat Változatlanul sok az ittas vezető — „Megbukott" járművek — A közlekedésbiztonsági tanács ülése Áz Országos Filharmónia hangversenye