Kelet-Magyarország, 1977. december (34. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-28 / 304. szám

1977. december 28. KELET-MAGYARORSZAG 3 Á harmadik esztendő A TERVEZÉS IDEJEKORÁN ELKEZ­DŐDÖTT, a lapok közölték a népgazdaság 1978. évi tervét. Előzőleg az országgyűlés téli ülésszakán törvényerőre emelte az új állami költségvetést. Idei eredmények és jövő évi kilátások, lehetőségek és tenni­valók — december vége, megkezdődött a visszaszámlálás. A múlt és a jövő, a finis és a start izgalmai szinte kitapinthatóan találkoznak most. Eredményekben gazdag esztendőt zárunk. Családi és személyes teljesítményekből, a kisebb-nagyobb közösségek gyarapodásából adódik össze az országos' kép, amelyből két eredmény ötlik szembe. Az egyik: a ter­melékenység valamennyi népgazdasági ág­ban — az idén először az építőiparban is — gyorsabban nőtt, mint a termelés. A má­sik: a mezőgazdasági rekord. Esztendeje még sokan irreálisnak tartották az idei előirányzatot. Hiszen nemcsak az 1976-os aszály okozta hullámvölgyet kellett áthi­dalni, hanem a megtépázott háztáji terme­lőkedvet és családi ambíciókat kellett hely­rehozni. És a kétkedések, nehézségek elle­nére sikerült nemcsak teljesíteni, hanem jelentősen túl is teljesíteni az előirányzot­takat. A zöldségfélékből pl. egy év alatt negyven százalékkal nőtt a termelés. Mind­ez meggyőzően bizonyítja társadalmunk, gazdaságunk, politikánk erejét, lehetősé­geit. A tervekből a közeljövő biztos körvona­lai is kirajzolódnak: 1978 dolgos, szorgos, küzdelmes esztendőt ígér. A népgazdasági terv céljai reálisak, mértéktartóak, megfo­galmazásai kerülik a nagy szavakat, a lát­ványos fordulatokat. A mostani bizonyta­lan világgazdaságban sokra becsülhetjük a töretlen létbiztonságot, a gazdaság és az életszínvonal szerény, de megalapozott fej­lesztését. Tovább gyarapszik, előrelép az ország. Egyebek között üzembe helyezik Kazincbarcikán a pévécégyárat. Lenin- városban a polipropilén üzemet, a nyirád- deáki bauxitbányát, a 750 kilovoltos ma­gyar—szovjet távvezetéket és részlegesen az adriai kőolajvezeték magyar szakaszát. Elkészült 90 ezer lakás, 710 általános is­kolai tanterem, az óvodai helyek száma 17 ezerrel, a kórházi ágyaké 7—8 százzal nö­vekszik. BÍZUNK A MEGTERVEZETT JÖVŐ­BEN, bízunk felszabadult népünk alkotó erejében. Gazdasági építőmunkánk belső és külső feltételei 1978-ban sem lesznek könnyűek, sőt. A feladatok önmagukban, abszolút számokban keveset mondanak. Az összehasonlítás, a viszonyítás teszi őket megmérhetővé. Ha az új év tervszámait az óév várható eredményeivel összevetjük, a legszembetűnőbb, hogy mérséklődik a gaz­dasági növekedés üteme. Ez a változás azonban nem fékezés vagy visszakapcsolás következménye. A két év nemzeti jövedel­mének jelentős, 3 százalékos különbségét döntően az okozza, hogy a tavalyi mély­pontot, visszaesést követő idei rekord jö­vőre nem ismételhető meg a mezőgazda­ságban. A mérsékelt gazdasági növekedés senkit ne tévesszen meg. Mit várunk a középső, a harmadik esztendőtől? Az első két év nagy gazdasági eredménye, hogy a várt­nál, a tervezettnél kedvezőtlenebb külgaz­dasági feltételek közepette is fenntartha- tóak az ötödik ötéves terv gazdaságpoli­tikai céljai. E célok elérése azonban foko­zott erőfeszítéseket, határozott lépéseket igényel. Döntő fontosságú, hogy mielőbb létrejöjjön a kiegyensúlyozott fejlődés tar­tós alapja: a hatékony és jó minőségű munka, a belső és a külső szükségletekhez alkalmazkodó korszerű termelési szerke­zet. E követelményeket 1974 óta újra és új­ra hangsúlyozzuk, jelezve, hogy nincs más válasz a világgazdasági kihívásra, nincs más út a megbomlott gazdasági egyensúly helyreállítására. A követelmények ismét­lése a bírálat jele, a beidegzés eszköze. A felhalmozott gyakorlati tapasztalatok és a Központi Bizottság idei, október 20-i ülé­sének nagy jelentőségű elvi útmutatásai lehetővé teszik a hatékonyság és a minő­ség immár hagyományos követelményének konkrét és céltudatos értelmezését, követ­kezetes érvényesítését. Tudjuk, hogy a ha­tékonyságnövelés eddig elért szintje, üte­me bármilyen jelentős, mégsem elegendő a szükséges gazdasági növekedéshez, társa­dalompolitikai céljaink eléréséhez. Tudjuk, hogy számszerű mennyiségeredmények is csak akkor születhetnek, ha a munka, a gazdálkodás minőségét a kor követelmé­nyeinek szintjére emeljük. A MENNYISÉG ÉS A MINŐSÉG kap­csolatára íme egy konkrét példa az 1978- as tervből: A nemzeti jövedelem a sok évi átlagnál mérsékeltebben, 5 százalékkal nö­vekszik, s e feladat könnyű rutinmunká­nak tűnhet. De közelebbről nézve kiderül, hogy e szerény növekmény is csak akkor érhető el a népgazdaság egyensúlyi hely­zetének romlása nélkül, ha 12—13 száza­lékkal nő a tőkés országokba irányuló ki­vitel, méghozzá úgy, hogy az import ugyan­ebből a régióból legfeljebb csak 3—5 szá­zalékkal bővül. S a prognózisok szerint termékeinknek az ideinél is kedvezőtle­nebb világpiaci helyzetben kell állniok a versenyt. Az egyensúlyi helyzet javítása az V. öt­éves terv alapfeladata. A középső, a har­madik esztendő különösen fontos célja is egyben, mivel az idei eredmények szépség­hibája, hogy a kedvezőtlen külgazdasági feltételek miatt népgazdaságunk egyensú­lyi helyzete a tavalyinál is, és a tervezett­nél is rosszabbul alakult. Akad tehát kor­rigálni, pótolni való népgazdasági szinten és a vállalatoknál egyaránt. Az MSZMP Központi Bizottságának októberi határoza­ta még az élenjáró vállalatokat is önvizs- gálásra, kisebb-nagyobb pályamódosításra készteti. Az átlagos és elmaradott vállala­toknál pedig különösen határozott lépések szükségesek a versenyképesség fokozására, a nem gazdaságos termelés visszaszorításá­ra, a korszerű technika kiaknázására, a tu­dományos vívmányok, licencek alkalmazá­sára stb. Komplex intézkedési terv és fej­lesztési stratégia, s évről évre egy-egy dön­tő akció, jelentős vállalkozás szükséges az elmaradottság felszámolásához. A VILÁGGAZDASÁGI KORSZAKVÁL­TÁSSAL megváltozott a nemzetek közötti sorrend. Előbbre léptek a kőolaj- és nyers­anyagtermelő országok s rövid idő alatt megszilárdították vezető pozícióikat a leg­fejlettebb tőkés gazdasági hatalmak. Ha­zánk pedig sok-sok nemzettel egyetemben lejjebb csúszott a világranglistán. A pozí­ciók javításáért széles körben rendkívül éles harc indult. Hazánk is benevezett eb­be a küzdelembe. Az MSZMP több mint húszéves politikája, az immár 10 éves gaz­daságirányítási rendszer és mindenekelőtt a szocialista tervgazdálkodás kedvező ke­reteket teremt népünk alkotó munkájá­hoz, a tehetség, a kezdeményezőkészség ki­bontakozásához. Kitartó munkával mind feljebb küzdhet- jük magunkat a nemzetek ranglétráján, ha a hazai mezőnyben” megfelelő szintre fej­lesztjük a küzdőképességet, a versenyszel­lemet. Ha megteremtjük a teljesítmény, az alkotó munka, a vezetői kezdeményezés, a vállalkozás társadalmi presztízsét, fokozott erkölcsi és anyagi elismerését. A kiemel­kedő munka, a nagyobb teljesítmény fo­kozott megbecsülése legyen 1978-as ter­veink sikeres teljesítésének döntő láncsze­me, a jövő záloga. Kovács József A liftkezelő a felvonó aj­taja előtt ült. és újsá­got olvasott. A liftaj­tón szögről tábla lógott le, ezzel a felírással: MŰKÖ­DIK. Ügyfél jött sietősen. — Jó napot! —■. mondta. — A hatodik emeletre legyen szíves. — A hatodik emeletre, igenis — szólt a liftes, fel se nézve a szemüvege alól. — Majd, ha kilesz a létszám. — Miféle létszám? — Hát a négy utas. Mert a lift csak négy utassal indul­hat. Ez a szabály, kérem. Űjabb utas tűnt fel a lép­csőházban. — Ötödik emelet. — Ötödik emelet, igenis — mondta a liftkezelő. De csak ült tovább és olvasott. A korábban jött ügyfél most a másikhoz fordult: — Sajnos, ez a lift csak négy utassal indul. És még csak ketten vagyunk. A liftes most a térdére ej­tette az újságot: — Bocsánat, kérem szé­pen: hárman. A felvonóban súly szempontjából a szak­képzett vezető is csak utas­nak számít. Most testes férfi érkezett lihegve. .— öregem — mondta a liftesnek —, legyen szíves a félemeleten megállni. Ott én kiszállok. — A félemeleten nem áll meg a lift — hangzott a vá­lasz. — Se az első emeleten, se a másodikon, se a harma­dikon, csak a negyediken, az ötödiken, meg a hatodikon. De csak felfelé. Mert lefelé csak itt áll meg a földszin­ten. — Már attól féltem, hogy itt a földszinten se áll meg. — Ez nálunk csak akkor szokott előfordulni, ha elsza­kad a sodronykötél — mond­ta megnyugtatóan a liftes. — Csak az a baj, hogy most meg már sokan vagyunk. Maga kettőnek számít — tet­te hozzá, a kövérkés férfira mutatva. — A lift 320 kilón felüli terhelést nem bír el. Az utolsó szavaknál egy fiatal nő jelent meg a lép­csőházban. Egyszerre ketten is megállították: — Hová tetszik menni? — Az alagsorba. Az irat­tárban van dolgom. — Az úgy van — magya­rázták neki —, hogy egy utas még hiányzik a létszámhoz, addig nem indul a lift. A nő beleegyezően bólin­tott: „Legyen a párttitkár Barzó né!” Felizzott körülötte a leve­gő, amikor bekiabálták a ne­vét : „Legyen a párttitkár Barzóné.” Sokan helyeselték, de valaki ellene szólt; „Egy nő? Tudná vezetni ezt a gár­dát?!” Huszonnyolc évvel ezelőtt került a tejipari üzem kony­hájára kézilánynak. Valaki újra szót kért, a kis Jóvári Kati életútjáról kezdett be­szélni. A gyermeklányról, meg a behemót gumicsizmá­ról. Nagyobb volt az, mint Kati. „Emlékeztek, amikor kacagva locsolta a treppet? Ott nevelték, a munkások. A placc volt az ő első életsze­mináriuma. Bízhatunk a ml Katinkban.” „Kenyeret kellett keresnem...” Ellenjelöltként került ta­valy szeptemberben a párt­titkári posztra a Szabolcs megyei Tejipari Vállalat nyíregyházi alapszervezeté­nél ifjú Barzó Jánosné, szü­letett Jóvári Katalin. Ha Gebriné, Csányiné, Horváth- né, Baloghmé és Stevanyikné, ez az öt asszony szavaz mel­lette, hiába minden igyeke­zet. „Emlékszem, 21:14 arány­ban választottak meg. 1976. szeptember 8-án, délután.” Sírt akkor, örömében? Bá­natában? Égy biztos: félt. Nem bízott magában. Képes lesz ellátni a párttitkárságot? A gratulációk elől elmene­kült. Alig látták. Akik elle­ne szavaztak, másnap már keresték: „Katink, tudod kedves, miért nem akar­tuk ...” Kati tudta. Vállain már ekkor több volt, mint három párttagnak együtt. Tagja volt a pártvezetőségnek és az szb-nek. Szakaszparancsnok a polári „védelemnél. S emel­lett a termelési osztály cso­— Jó, hát akkor felmegyek én is. A liftes bácsi majd visszahoz ide, ugye? — Van orvosi bizonyít­vány? — kérdezte a kezelő szigorúan. — Mert lefelé a lift csak betegeket és éleme- dett korúakat szállíthat. — Jó, akkor lejövök gya­log — mondta a nő. — De menjünk már. A liftes feltápászkodott a székről. — Megyünk kérem, megyünk. Tes­senek beszállni. Maga itt ma­rad, és vár a sorára! '■— mondta, a testesre mutatva, akinek kivételével be is lép­tek a liftbe. Azután egy kat­tanás, és a már becsukott felvonóajtó kinyílt. A liftes lépett ki rajta. • — Hű, az áldóját! — mond­ta. — Ez a nyavalyás lift már megint elromlott. Azzal, miután a három utas is kijött, megfordította az ajtón a táblát, amelyen most ez a felírás tűnt elő: NEM MŰKÖDIK. Heves Ferenc portvezetője. De nem térhe­tett ki a párttitkárság elől. Valamelyest akkor kezdett oldódni, amikor az ellene szavazók is munkát kértek. Segíteni akart mind. Egyik a pártoktatás szervezését vál­lalta, a másik a munkaver­senyét. A következő a tag­gyűlések előkészítését. Párt­megbízatást kértek olyanok, •akik korábban passzívak vol­tak. Huszonnyolc évvel ezelőtt fizikai munkásként kezdte. Nyolc testvére közül öt ak­kor már kirepült a családi fészekből. Édesapja a máso­dik szívinfarktussal vívódott, így kényszerült Kati arra, hogy felfüggessze tanulását a kereskedelmi iskolában. Munkát vállalt. „Kenyeret kellett keresnem, kötelessé­gem volt ez a családommal szemben” — vallja utólag Jóvári Katalin, aki most a kereskedelmi osztály helyet­tes vezetője. Kézilány volt, míg a régi kócerájban fel nem számolták a konyhát. „Sze­rencsére. vagy véletlenül ma­radtam a tejiparban? Igényt tartottak a kétheti felmondá­si időre.” Kati maradt. Alig érte fel, de pucolta a hatalmas abla­kokat. Nagyobb volt a seprű, mint ő, de a keze nyomán ra­gyogott az üzemudvar, a placc. Aztán feltűnt a labor­ban. Pipettákat mosott. „Ka­ti, gyere ide, Katikám, csi­náld meg ezt.” És Kati min­dig kéznél volt. Giczi Vince bácsi, az akkori üzem már elhunyt vezetője egyengette Kati útját. És mégis, amikor lejárt a felmondási idő, Katit az utolsó pillanatban kiabál­ták vissza a portáról. „Ko­vács Gyuri bácsi szólt utá­nam, hogy menjek az irodá­ba, hivatnak.” Jóvári Kati lesz az új kollégájuk — újságol­ták neki nevetve. Tejelszá­moló lett. „Hírük sem volt még ak­kor a modern tejes tankko- csikinak. Vasúton, kannákban szállítottuk a tejet.” „Jó lesz Kati vasúti kiváltónak.” És Kati csinálta. Nem kérdezte, mit fizetnek, mennyit kell túlórázni, fázlódni. Két mű­szakban szállította a tejet, a túrót, a vajat Pestnek, vago­nokban. Alig volt 17 éves. Befogadták ‘ és nevelték a trepp „fogdmeg” munkásai, az erős kezű, meleg szívű emberek. „Sok apám volt apám helyett, akiktől tisztes­séget, becsületet tanultam. Vigyázták minden lépésemet” — emlékezik vissza. „Orosz Jóska bácsitól tanultam meg a különböző túrók készítését, a kazein titkait, s amikor be­fejeztük a munkát, a trepp szélére ültünk. Meséltek a világról, családról, politiká­ról, még a szerelemről is. Itt nyitogatták a szememet, eszemet. Ez volt az első sze­minárium, amit végeztem.” Katiról, a kézilányról, a tejelszámolóról véletlenül halották meg, hogy tud gé­pen is írni. Kaptak rajta. El­vitték a munkaügyre. Gyors­gépíró lett. „Nehezen ment még a gépírás is, nemhogy a gyors. Nem szoktam hozzá a konyhán, a treppen. Mond­ták, hogy nem baj, majd be­letanulok.” Kati igyekezett. Pestre küldték tanfolyamra. Ismerkedett a tervezés tudo­mányával, bújta a statiszti­kát, a kereskedelmi tudo­mány rejtelmeit. Szakköny­veket forgatott, vizsgázott és visszasírta álmatlan éjsza­káin a konyhát, a treppet. De kitartott A szorgalma se­gítette előbbre. Tíz eszten­deig volt KISZ-titkár a vál­lalatnál. 1977. szeptember el­sején nevezte ki dr. Szendrei István igazgató a kereskedel­mi osztály helyettes vezető­jévé. De megmaradt Katinak. Százszorosán bizonyítani Katiban mégiscsak benne élt, hogy végülis élleríjelölt­ként lett párttitkár. Úgy érezte, neki százszorosán bi­zonyítania kell. Kikben bíz­hatott, ha nem az övéiben, a munkásokban? „Ez idő alatt öt párttagot neveltünk. Közülük négy fizikai mun­kás. Száraz Árpád és Szabó Gyula gépkezelő, Gasparík Judit csoportvezető. Molnár Marika már munkásőr lett azóta.” Alig van a napnak órája, hogy Katit ne keresnék. Nyit­va a pártiroda és Kati szíve. Istápolója a? öregeknek, se­gítője a nagycsaládosoknak. Ha mosógépet, tv-készüléket, centrifugát ajándékoz a vál­lalat, Katit kérik: vigye és adja át. Ha hirtelen valamit ki kell járni a tanácsnál, TITÁSZ-nál, más vállalatnál, mert egy szocialista brigád­tag családján kell segíteni, az igazgató is őt kéri: „Ka­talin kedves, menjen és in­tézze sürgősen.” És Kati, a párttitkár megy, talpal, ki­lincsel. Fegyelem, rend Apróságok? Emberi dol­gok. Ezekből épül fel rakó­dik össze az élet. S néha van­nak elkeserítő bosszúságok is. Akadtak a párttagok kö­zött is, akik úgy gondolták: „Katink a párttitkár, most már mindent szabad.” Téved­tek. Egyikük összetévesztette a közvagyont a sajátjával. Egy másikat az üzemben megszondáztak. Kiderült, hogy ivott. Akadt, aki a gép helyett a kártyajárásra fi­gyelt munka helyett. Kati rettenetes haragra gerjedt. De higgadtan intéz­kedett, párttitkárként. Fegye­lem. rend van a pártszer- vézet portáján. Nem szüksé­ges körözvény, bizalmiaknak futkosni, hogy taggyűlés lesz. Mindenki tudja, hogy ez mindig a hónap utolsó csü­törtökjén van. És nincs hi­ányzás. Hacsak betegség mi­att nem. Faggattam az igaz­gatót: mondja már, eiége- gedett-e a párttitkár munká­jával? Mosolygott. „Engem is megdolgoztat — jegyezte meg humorosan. — Megköveteli az alapos munkát.” Farkas Kálmán „EGY Nő?"

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents